Segítséget kérni, beleállni egy folyamatba, ahhoz bátorság kell. De mi is valójában a bátorság?

Sokan élnek azzal az előítéletes gondolattal a függőkkel kapcsolatban, hogy azok nem tudják, hogy miben vannak, és nem is érdekli őket, „nekik ez így jó”. Ezek gyors ítélkező mondatok, nagy általánosítások, és egyúttal lemondás is arról, hogy figyelmet adjunk a másik embernek, aki történetesen küzd, beteg, és próbálkozik. Addiktológiai konzultánsként napi szinten kísérek szerhasználati zavarral küzdőket, így személyes tapasztalatom, hogy az érintetteket igenis foglalkoztatja az, amiben vannak. Nekik az egyáltalán nem jó, sőt, gyakran jó pár dolgot tudnak is a saját szerhasználatukról, figyelik magukat. 

Egyébként is különbözőek vagyunk különböző módon állunk saját problémáinkhoz. Valaki erőteljesen beleáll, vannak, akiknek ehhez több idő kell. Van, aki látja a gondot, de annak a mértékét, hogy mennyit iszik vagy használ különböző szereket, próbálja kisebbíteni, és halogat bizonyos azzal kapcsolatos döntéseket. Mindenkinek saját egyéni útja van.

Sokaknak (és nem kell csak a függőkre gondolni) nem közvetlenül, vagy csak a szerrel van gondjuk, hanem ha nem is a nagybetűs Élettel, de mindenképpen a szer fogyasztásán túli kihívásaik is vannak. A konzultációknak többek között az a lényegük, hogy az érintett kíváncsi legyen saját magára, hogy akarja látni és megoldani, hogy milyen kérdésekre keresi is a válaszokat az életben. Ezek a kérdések a legkülönbözőfélék lehetnek: párkapcsolati, munkahelyi, önértékelési, egészségügyi, gyerek-szülő viszony, érzelem- vagy indulati szabályozási gondok, megszokások, önbizalomhiány, elmagányosodás, unatkozás, stb. A konzultációk során megismerhetik, hogy az alkoholnak vagy más szernek mi az ezekhez való kapcsolódása, hogy erősíti fel vagy tompítja azokat. Azok, akik gondolkodnak arról, hogy gondban vannak például alkohollal, azok ezt tudják. De nem tudnak még másképp cselekedni, más válaszokat adni bizonyos helyzetekre. A konzultációk során azonban felismerik mi van valójában a nem kívánatos szerhasználata mögött. A segítségkérés az önerő és az önbecsülés visszaszerzésének folyamata úgy, hogy közben az érintett megoldásokat talál az aktuális életnehézségekre is.

Segítséget kérni, továbbá beleállni egy folyamatba, ahhoz bátorság kell. De mi is valójában a bátorság? Erről már gyerekkorunk óta lehetnek gondolataink, kezdve a hősöktől a király legkisebb gyerekének sárkányölő bátorságáig. Azt tapasztalom, hogy a bátorság más jelent. Feldmár András fogalmazott egy könyvében úgy, hogy a bátorság az, amikor az ember azt csinálja, amit akar, annak ellenére, hogy fél. Vagyis amikor a félelem nem szólhat bele az elhatározásba. 

Így van ez a segítségkérés kapcsán is. Tapasztaltam az, hogy sokan vannak úgy, hogy nem kérnek segítséget egy addiktológiai konzultánstól vagy nem mennek el egy anonim csoportba, mert nem tudják mi fog ott történni. Ez tény, mármint, hogy amit nem ismerünk, arról nem tudhatjuk, hogy milyen lehet. De az, hogy miként gondolkodunk róla, az már rólunk is szól. Félni lehet és szabad, de a félelem nem tudja megadni azokat a válaszokat, amelyekre várunk. Az csak annyit tud adni, hogy erősödjenek a kétségek. A bátorság tehát nem azt jelenti, hogy nem félek, hanem hogy félek, de akkor is tovább megyek az úton. 

És mit fog tapasztalni az, aki segítséget kér? Akár egyéni konzultációt, akár csoportot választ, első körben azt, hogy figyelmet kap. Egyéniben csak rá figyelnek, csoportban mások által is figyelhet magára. Az, hogy figyelmet kapjunk, illetve adjunk a másik embernek, az minden kapcsolódásunk alapja. Ez a hétköznapokban is látszik: azokban a kapcsolatokban vannak válságok, ahol a felek (már) nem figyelnek, nem kíváncsiak a másikra. Nincs ez másként akkor sem, ha magunkról van szó: azaz, ha nem vagyunk kíváncsiak magunkra, például arra, hogy vajon mi lehet a nem kívánatos szerhasználat mögött, mik okozhatnak nehézséget itt és most, vagy hogy milyen saját erőforrásaink vannak azok megoldására, akkor nem vagyunk kíváncsiak magunkra. 

Nekem a felépülés a magam iránti kíváncsiság visszaszerzését adta, és vele nemcsak az alkohol ment ki az életemből, hanem olyan életminőség-változások következtek be, melyeket nem gondoltam volna a félelem piramisában ülve. Ma már csak távoli emlék az a szomorú pillanat, amikor azt gondoltam, hogy nem lehet a problémáimról beszélni.

További kérdéseid vannak a függőségről? Kérdezheted ügyfélszolgálatunkat, kollégáink két napon belül ingyenesen válaszolnak.

Hogy milyen lehet a függőség erdeje után egy tiszta mező, azt az erdőben állva nem lehet megmondani. Ahhoz el kell indulni a mező felé, oda kell menni, meg kell tapasztalni milyen józanul az élet, a feladatok teljesítése vagy a szabadidő, a párkapcsolat és az egészségi állapot. És csak a mezőn állva látszik milyen az. A függőség erdejében állva csak a függőség fáit és árnyait látni. Pedig a tisztaság mezeje közelebb van, mint gondolná. Az itt van. Döntéssel nyílik a tér, és az sem baj, ha nem egyszer, hanem sokszor kell arról döntést hozni. Az önbizalom döntéssekkel jön meg. Minden segítséget kérő bátor tapasztalata, hogy önbizalma és ereje megjött, hogy korábban el sem tudta volna képzelni, hogy mennyire tudja magát szeretni és bízni magában.

A konzultációs és a csoportos foglalkozások megadják annak a lehetőségét, hogy az ember sok más között annak lássa magát, aki: egy embernek, akinek nehézségei vannak az élettel és az életben, és aki ezeket nem a szerrel akarja megoldani, hanem a saját maga iránti kíváncsisággal. 

Bátor ember az, aki fél, és mégis tovább megy. Mert fontos saját magának. Ez nem önzőség, hanem annak az életnek a feltétele, amiben tudja mit és miért csinál, mit akar ő elérni, és mi az, ami nem ő, és mi az, ami nem kell neki. 

Aki a függőségével foglalkozik, az az életével foglalkozik, és így azt is kapja vissza.A szerző addiktológiai konzultáns. Ha további tartalmakra, tanácsokra vagy segítségre lenne szüksége, úgy a szerző Facebook-oldalán megtalálja azokat.