Nyitólap Blog Oldal 266

Babavárósok, figyelem! Azonnal kérhető a hitel szüneteltetése ebben az esetben

A babaváró hitel 2019-es indulása óta az egyik legnépszerűbb családtámogatási forma Magyarországon. A hitel legnagyobb előnye, hogy ingatlanfedezet nélkül, kamatmentesen is igényelhető, és szabadon felhasználható. Bizonyos esetekben kérhető a babaváró hitel szüneteltetése, erről gyűjtöttük össze a legfontosabb tudnivalókat, hogy az érintettek megfontolt pénzügyi döntést tudjanak hozni.

A babaváró kölcsön szabad felhasználású, akár lakásvásárlásra, felújításra, gyermekvállalással kapcsolatos költségekre vagy autóvásárlásra is, illetve ezeken kívül bármire használható.
A babavárót kizárólag házaspárok vehetik fel – élettársak nem jogosultak rá. A maximálisan igényelhető összeg 11 millió forint, a futamidő legfeljebb 20 év, a havi törlesztőrészlet pedig nem haladhatja meg az 51 ezer forintot.

Mikor marad kamatmentes a babaváró?

A hitel az első 5 évben automatikusan kamatmentes. Amennyiben azonban ez idő alatt nem születik gyermek, a házaspár elveszíti a kamattámogatást, és az addig kapott támogatást 120 napon belül, egy összegben, a büntetőkamat megfizetésével együtt kell visszafizetni.
A büntetőkamat mértéke a jegybanki alapkamat + 3 százalékpont, de nem lehet kevesebb, mint a ténylegesen igénybe vett kamattámogatás összege.

Mikor szűnik meg a kamatmentesség?

A kamattámogatás azonban elveszik az alábbi esetekben és piaci mértékű kamatot kell fizetni, ha:

  • az első 5 évben nem születik gyermek,
  • a házaspár gyermek nélkül elválik,
  • a család külföldre költözik,
  • a gyermek már nem él egy háztartásban a szülőkkel.

Fontos könnyítések és kedvező változások a szabályokban

2024. decemberében több kedvező változást jelentettek be:

  • Akik 2021. június 30. előtt vették fel a babavárót, azok 2026. június 30-ig kaptak haladékot az első gyermek megszületésére.
  • Ha az 5 éves határidő után születik gyermek, a kamattámogatás a fennálló tartozásra visszaállítható, és kérhető a 3 éves törlesztési szüneteltetés, de az addig befizetett büntetőkamatot nem térítik vissza.
  • Válás után is van lehetőség új esélyre: ha az egyik fél újraházasodik, és az új kapcsolatból gyermek születik, akkor a kamatmentesség és a törlesztési moratórium ismét igényelhető.

Milyen kedvezmények járnak 1,2 vagy 3 gyermek esetén?

2025-ben babaváró hitelt azok a házaspárok igényelhetnek, ahol a feleség 18 és 35 év közötti. A cél az, hogy a támogatás jobban ösztönözze a 30 év körüli gyermekvállalást.

Ha egy családban egy gyermek születik, akkor 3 évig nem kell törlesztést fizetni és a hitel végleg kamatmentessé válik.
Amennyiben megszületik a második gyerek, újabb 3 évre szünetel a hitel törlesztés és az aktuális tartozás 30%-át elengedi az állam.
Harmadik gyermek érkezését követően a teljes fennálló tartozást elengedik és a hitel megszűnik.

A gyermek születését  a szülőknek kell bejelenteni a bank felé, erre a születést követően 1 év áll rendelkezésre. 

anyuka gyermekét tolja babakocsiban ősszel

A babaváró hitel szüneteltetése

Amint teljesül a gyermekvállalási feltétel, vagyis a várandósság eléri a 12. hetet, lehetőség van arra, hogy a házaspár kérvényezze a babaváró hitel törlesztésének szüneteltetését. Ikrek esetén ez az időszak még kedvezőbb, 3 + 2 évre is kitolódhat.

Fontos azonban tudni, hogy a törlesztés szüneteltetésével együtt a hitel futamideje is meghosszabbodik, vagyis a kimaradó törlesztési hónapok hozzáadódnak a futamidő végéhez.

A törlesztés felfüggesztése nem kizárólag az első gyermek születésekor vehető igénybe. Több gyermek esetén minden egyes gyermek után újabb 3 év szüneteltetés kérhető.

Ezzel párhuzamosan az állam a tartozást is csökkenti, hiszen a második gyermek megszületése után az aktuálisan fennálló tartozás 30 százalékát elengedik.
A harmadik gyermek érkezésekor pedig a teljes megmaradó hitelösszeget átvállalja az állam, vagyis a hitel megszűnik.

Kérdésed lenne a babaváró hitel törlesztésével kapcsolatban? Fordulj bizalommal Ügyfélszolgálatunkhoz, ahol kollégáink két munkanapon belül, díjmentesen adnak tanácsot!

Mikor kérhető a szüneteltetés?

A törlesztés felfüggesztése több időpontban is kezdeményezhető:

  • már a terhesség 12. hete után,
  • közvetlenül a gyermek születésekor,
  • vagy a szülést követő időszakban is.

Fontos tudni, hogy a szüneteltetés nem jár automatikusan. A várandósság tényét vagy a gyermek születését be kell jelenteni annak a banknak, amelyik a babaváró hitelt folyósította.

Milyen dokumentumokra van szükség a felfüggesztéshez?

A kérelem benyújtásához az adott bank saját formanyomtatványát kell kitölteni, a személyes okmányok mellett pedig az alábbi dokumentumok szükségesek:

Várandósság esetén:

  • orvosi igazolás a 12. hetet betöltött terhességről, vagy
  • várandósgondozási kiskönyv
fiatal, boldog pár mosolyogva nézi a kisbabájukat

Gyermek születése után:

  • a gyermek születési anyakönyvi kivonata,
  • a gyermek személyes okmányai

Örökbefogadás esetén:

  • a végleges örökbefogadási határozat

Magzat elhalása vagy halvaszületés esetén:

  • az ezt igazoló hivatalos okiratok

Méltányossági nyugdíjemelés 2026-ban: siessen, szűkös a keret

egy hentes előtt sétál el egy nyugdíj nő

Január 1-jétől a nyugdíjakat és nyugdíjszerű ellátásokat 3,6%-kal emelik, ám ez sajnos nem jelenti azt, hogy az idősek helyzete érdemben javul. Ami még segítséget jelenthet, az a méltányossági nyugdíjemelés: 2026-ban sem változnak a feltételek, de az erre fordítható keret sem.

A „nagy” januári nyugdíjemelés valójában nem is olyan nagy, ha utánaszámolunk. Az átlagnyugdíj 2025 októberében (ez a legfrissebb adat) 246.187 forint volt, ami a 3,6%-os emelés után 255.050 forintra nő. Havi szinten ez 8863 forint pluszt jelent, de akinek kevesebb ellátás jár, az nyilván ennél is kevesebbet fog kapni.

Rendes nyugdíjban, vagyis öregségi nyugdíjban 2025-ben mintegy 2 millió idős részesül. 1 millió nyugdíjasnak a havi ellátása 200.000 forintnál kevesebb, ebből kb. 180 ezren kénytelenek 100.000 forintból vagy kevesebből megélni havonta. A 246.000 forintos átlagnyugdíj jól hangzik a tévében és a rádióban, de az igazság az, hogy a nyugdíjasok fele még a januári emelés után sem fogja megkapni ezt az összeget.

A novemberi korrekció – ami 1,6% volt – ebben nincs benne, de az eredményeken ez sem változtat drasztikusan: a nyugdíjasok legalább felének a havi jövedelme kevesebb, mint a minimálbér – amit tényleg kb. a túlélés szintjére lőttek be.

Mivel a januári emelés csak amolyan tessék-lássék segítség, rengetegen szorulnak rá a méltányossági nyugdíjemelésre. Ez egy olyan emelés, amit igényelni kell, automatikusan senki sem kaphatja meg – még akkor sem, ha egyébként minden feltétételnek megfelel az illető.

Méltányossági nyugdíjemelés 2026-ban

A méltányossági nyugdíjemelésnek van egy hivatalos neve, ez a kivételes nyugellátás-emelés. Ahogy írtuk, az emelés nem jár hivatalból: ha valaki megfelel a feltételeknek, akkor ki kell töltetnie egy kérelmet, amit aztán a Magyar Államkincstárnak kell elküldenie. Lássuk előbb a feltételeket!

A törvény pontosan meghatározza, kinek fogadja el a kérelmét a hivatal. Az emelést az a nyugdíjas igényelheti, aki

  • már betöltötte az öregségi nyugdíjkorhatárt, és nyugdíjat kap, vagy
  • ha megváltozott a munkaképessége. Szintén kérheti az az özvegy, aki tartós betegséggel vagy fogyatékossággal él, illetve aki legalább két (árvaellátásra jogosult) gyermeket nevel, vagy
  • árvaellátást kap.

Ezek közül elegendő, ha csak az egyik feltétel teljesül. Viszont van egy jövedelmi határ: csak akkor engedélyezik az emelést, ha a nyugdíjas összes jövedelme – tehát a nyugdíj és minden egyéb rendszeres pénzbeli ellátás együttvéve – nem haladja meg a 140.000 forintot.

A Magyar Államkincstár bejárata

Kivételes nyugellátás-emelésről van szó, ebből következik, hogy az emelést nyugdíjasok, özvegyi nyugdíjasok vagy árvaellátásban részesülők igényelhetik. Aki más jellegű ellátást kap, pl. megváltozott munkaképességű személyek ellátásában, rokkantsági járadékban vagy időskorúak járadékában részesül, az nem kérelmezheti. Másik fontos kitétel, hogy az igénylést csak 3 évente egyszer lehet beadni. Ha korábban már élt valaki ezzel a lehetőséggel, akkor meg kell várni, hogy ez a 3 év leteljen.

Ami a pénzt illeti, az emelés összege jellemzően 3.000 és 8.000 forint között mozog havonta. Ez beépül a nyugdíjba, vagyis nem egy egyszeri segély. A kérelmező minden hónapban megkapja ezt a plusz összeget, sőt, a jövő évi rendes nyugdíjemelést és a korrekciót is erre a megemelt összegre számolják majd ki.

Hogyan kell igényelni?

A kérelem a „Kérelem-adatlap nyugellátás méltányossági alapon történő emeléséhez” elnevezésű nyomtatványon nyújtható be, ami itt található. Az adatok megadása mellett azt is meg kell indokolni, hogy miért van szüksége az igénylőnek az emelésre. Ez a „különös méltánylást érdemlő körülmények” résznél található. Mi lehet ilyen körülmény? Betegség, gyógyszerköltségek, rezsiköltségek vagy más kiadások. Korábban már írtunk arról, mit lehet beleírni a kérelembe és hogyan tölthető ki, erről itt olvashat:

Kérdése van az igényléssel kapcsolatban? Keresse ügyfélszolgálatunkat, kollégáink két napon belül válaszolnak!

Hogyan adható be a kérelem?

  • Személyes ügyintézés: A lakóhely szerint illetékes vármegyei kormányhivatalnál. A kérelem benyújtható a kormányablakoknál is.
  • Postán: A borítékon a kérelmező lakóhelye szerint illetékes fővárosi vagy vármegyei kormányhivatal nevét, vagy a Magyar Államkincstár Központot kell címzettként feltüntetni. A cím egységesen: Budapest, 1916
  • Online ügyintézés a magyarorszag.hu-n lehetséges (ügyfélkapuval).

Miért érdemes január első napjaiban beadni a kérelmet?

2026-ban méltányossági nyugdíjemelésre 1 milliárd forint fordítható. A keret nem emelkedett, tavaly is ugyanennyi volt. Ezzel a probléma, hogy a jelenlegi feltételek mellett is legalább 300 ezer nyugdíjas lehetne jogosult méltányossági emelésre vagy segélyre. Farkas András nyugdíjszakértő így számol: ha az érintetteknek csak a minimális összegű kivételes nyugdíjemelést biztosítaná a rendszer, akkor 300 ezer potenciális jogosult x 39 ezer Ft (13 x 3 ezer Ft a méltányossági nyugdíjemelés éves minimális mértéke) = 11,7 milliárd forint előirányzatra lenne szükség a nyugdíjkasszában, pontosan 10,7 milliárd forinttal többre, mint amennyit a költségvetési tervezők be mertek vállalni.

A papírokat és a kérelmet már most decemberben érdemes előkészíteni, hogy január első hetében be tudja adni. Ha később lép, lehet, hogy nem fér bele a keretbe.

Kinek jár fegyverpénz 2026-ban? Így emelkedik a rendvédelmi dolgozók egyszeri juttatása

Rendőr, fotó: MTI

Négy év után újra megérkezik a fegyverpénz 2026 elején a jogosultakhoz. Az erről szóló kormányrendelet már meg is jelent. Itt vannak a részletek és a változások.

A Magyar Közlöny 145. számában megjelent a 379/2025. (XII. 2.) Korm. rendelet, ami a fegyveres és a rendvédelmi feladatokat ellátó szerveknél a hivatásos szolgálat elismerése céljából
megállapított 2026. évi szolgálati juttatásról, vagyis a fegyverpénzről rendelkezik.

A dokumentum indokló része szerint rendelettel a kormány célja, hogy a „hivatásos esküben vállalt kockázatvállalásra és többletkötelezettségekre tekintettel az inflációkövető béremelések” mellett „a rendőrök, a katonák és az összes fegyveres testület tagjai a 2026. évben újra megkapják a fegyverpénzt”.

Ötször annyi lesz a pénz?

2022-ben a fegyverpénzt körülbelül 37-38 ezer fő kapta meg a rendőrségnél, a honvédségnél, a katasztrófavédelemnél és más rendvédelmi szerveknél. Ez összesen 91 milliárd forint plusz kiadást jelentett a költségvetés számára. A fegyverpénz 2026-os tervezete szerint ennek nagyjából ötszörösét, 450 milliárd forintot fizetnek majd ki jövőre. A növekedés több tényezőből adódik. Egyik oka, hogy a rendvédelmi dolgozók illetménye 2022 és 2025 között átlagos 60-80%-kal emelkedett. Az összeg egyébként nem fix, hanem mindenki a saját havi fizetésének hatszorosát kapja majd. Másik oka, hogy kibővítették a jogosultak körét: 2026 elején várhatóan 80 000 ember kapja meg a fegyverpénzt. Kapnak a pénzügyőrök, a szerződéses határvadászok és a tisztjelöltek is. Utóbbi két jogosulti kör korábban nem volt benne a rendeletben. Továbbra sem számíthatnak azonban fegyverpénzre a rendvédelmi háttér- és adminisztratív dolgozók, valamint a fegyveres biztonsági őrök.

További kérdésed van a fegyverpénz ügyében? Keresd ügyfélszolgálatunkat! Két napon belül ingyenesen válaszolunk.

Mennyit jelent ez egy átlagos rendőrnek?

A hathavi plusz juttatást, legutóbb 2022-ben kaptak meg a hivatásosok: átlagosan 2,7 millió forintot kaptak. Számításaink szerint ha 2022-ben egy rendőr fegyverpénze 3 millió Ft volt, akkor 2026-ban ugyanez az ember 5-6 millió Ft juttatásra számíthat.

Ennek oka, hogy a rendőrök fizetése is jelentősen emelkedett.

Vagyis a költségvetésnek ötször annyiba kerül majd a fegyverpénz 2026-ban, de a dolgozók legfeljebb kétszer annyit kapnak majd. Viszont jóval többen.

Egy magyar rendőrségi autó parkol az utcán
Rendőrök

Külföldi terápia segíthetne a beteg kislányon, de 10 millió hiányzik hozzá. Most Ön is segíthet

Emi egykor épp olyan volt, mint bármelyik másik vidám, cserfes kislány. Nevetett, beszélt, játszott, álmodott – aztán egyetlen nap alatt minden megváltoztatott. Egy vasárnap reggelen hirtelen összeesett, a szíve leállt, és éber kómába került. Azóta minden nap küzdelem Emi és az édesanyja számára – de minden nap egy új remény is a gyógyulásra.

Emi koraszülöttként jött a világra, mindössze a 28. hétre és alig több mint egy kilogrammal. Mégis igazi kis harcos volt: szépen fejlődött, óvodába járt, semmi nem utalt arra, hogy valaha baj történhet. Rendszeresen járt orvosi ellenőrzésekre, a szíve teljesen egészségesnek tűnt. Aztán 2013. április 21-én bekövetkezett a felfoghatatlan: egyik pillanatról a másikra összeesett, és újra kellett éleszteni. Bár az életét megmentették, az oxigénhiány súlyos következményekkel járt. Onnantól Emi teste nem engedelmeskedett már úgy, mint régen.

Ma spasztikus izombénulással él. Teljesen tiszta a tudata, mindent ért, mindent érez – de a teste fogságában van. Nem tud önállóan járni, a beszéde is súlyosan sérült. Mégis, a szemeiben ott él ugyanaz a fény, ugyanaz a vágy: mozogni, játszani, nevetni, élni.

Csak a külföldi terápia segíthet

Édesanyja azóta egyetlen célért él: hogy mindent megadjon neki a fejlődéshez. Emi mindennap tornára jár, kap gyógytornát, 3D tornát, kínai masszázst, craniosacralis kezelést és más fejlesztéseket is. Magántanár segíti a tanulásban, kommunikálni beszéd nélkül is képes. Sétálni csak egy speciális eszközzel tud, amely összeköti őt egy felnőtt lábával – mégis boldog, amikor végre „mehet”.

A mozgás a mindene. Szíve szerint egész nap járna, szaladna, mint a többi gyerek. És most végre valódi esély mutatkozik arra, hogy mindez ne csak álom maradjon.

Egy Indiában és Mexikóban alkalmazott, világszerte egyre ismertebb terápia valódi áttörést hozhatna Emi életében. Ez lehet az a kezelés, amely újra megtaníthatja őt járni és beszélni. A család eredetileg 2025 őszén utazott volna, de az út – anyagi okok miatt – 2026 februárjára tolódott. A kezelés és a kint tartózkodás teljes költsége 16 millió forint. Ez az összeg egy átlagos család számára szinte elérhetetlen – de együtt talán sikerülhet.

Emi édesanyja egy film hatására talált rá erre a módszerre, amely más gyermekeknél már csodát tett. Azóta egyetlen remény vezérli: hogy a kislánya visszakaphassa azt az életet, amelyet a sors ilyen kegyetlenül vett el tőle.

„Ez a kezelés Emi igazi esélye arra, hogy újra járni és beszélni tudjon. Hogy a teste végre utolérje a lelkét” – írja az édesanya megrendítő sorokkal.

Hogyan segíthetsz?

A család most minden segítségért hálás. Bármilyen támogatás közelebb viszi Emit ahhoz, hogy újra önállóan megtehesse első lépéseit, hogy újra kimondhassa az első szót.

A támogatás utalással is lehetséges:

Kedvezményezett: Molnár Mária
Bank: K&H
Számlaszám (forint): 10410400-00000100-56640530
IBAN (EUR): HU25 1041 0400 0000 0100 5622 2543
Közlemény: Emi terápiájára

Ez a történet nemcsak egy kislány sorsáról szól – hanem a hitről, a kitartásról és arról, hogy mennyi csodára képes az összefogás. Emi harcol. Most rajtunk a sor, hogy segítsünk neki.

Kérdése van a külföldi gyógykezelésekkel kapcsolatban? Segíteni szeretne? Keresse ügyfélszolgálatunkat! Két napon belül ingyenesen válaszolunk.

Táskás szemmel ébredtél? Ez a trükk 5 perc alatt lehúzza a duzzanatot

táskás szem ellen, szem alatti karika

A szemkörnyék sötét elszíneződése és duzzanata gyakori probléma. Ahhoz, hogy tenni tudjunk a táskás szem ellen, elsőként azt kell megértenünk, hogy mi okozza. A kor előrehaladtával a bőrünk hajlamos megereszkedni és vékonyabbá válni, ami a szem környékén különösen szembetűnő. Ez a terület eleve érzékenyebb, így hamarabb megmutatkoznak rajta a fáradtság jelei. Változtatnál? Mutatjuk, mi hat rövid és hosszú távon.

Az alváshiánytól a bőr sápadttá válik, így a sötét erek és szövetek átütnek rajta. A kialvatlanság ráadásul vízvisszatartást is okoz: ilyenkor a karikák valójában a felpuffadt szemhéj árnyékai. Hasonló tüneteket produkál a dehidratáltság is. Végül ne feledjük a genetikát: az öröklött hajlam már gyerekkorban megmutatkozhat, és az évek során intenzívebbé válhat.

Táskás szem és szem alatti karika – kéz a kézben jár

A táskás szem és a szem alatti karika nem ugyanaz. A táskás szem a duzzanatot és puffadást jelenti, míg a karikák a sötét elszíneződést. Ugyanakkor jellemzően együtt jelennek meg, ezért a szem körüli terület ápolásakor mindkettőt érdemes figyelembe venni. 

táskás szem ellen, szem alatti karika

Több oka is lehet, hogy a táskás szem kialakul. A lenti praktikák akkor segítenek, ha gyors megoldásra van szükséged, amivel csökkentheted a fáradtság jeleit.

Hideg borogatás a táskás szem ellen

A kitágult erek okozhatnak pandaszemet és a puffadást. Ilyenkor beválhat a hideg borogatás: tegyünk be egy kanalat a fagyasztóba pár percre, majd finoman masszírozzuk át vele a szemünk alatti problémás területet. A hideg hatására összehúzódnak az erek, csökken a vérbőség és a duzzanat, így frissebbnek és kevésbé sötétnek tűnik a szemünk környéke.

Kérdésed van a táskás szemmel kapcsolatban? Fordulj bizalommal ügyfélszolgálatunkhoz, kollégáink 2 munkanapon belül, ingyen válaszolnak.

Uborka, nem csak reggelire

A hideg uborka a táskás szem ellen azért hasznos, mert csökkenti a puffadást, hidratálja a bőrt, nyugtató hatású és segíti az erek összehúzódását. Ehhez csak annyit kell tennünk, hogy 2 szelet uborkát napi kétszer a szemünkre teszünk, legalább 5 percig.

Teafilteres ébresztő

A hideg teafilter jól bevált házi praktika a duzzanatok enyhítésére. A titok a koffein: ha fekete vagy zöld teát választunk, a koffeintartalom miatt a hajszálerek összehúzódnak, a hideg pedig a puffadást szünteti meg. Így használd: Áztasd a filtereket meleg vízben 5 percig, majd tedd őket a hűtőbe kb. 20 percre. A lehűlt filtereket helyezd a szemed alá 5-10 percre, végül alaposan öblítsd le az arcodat, hogy a tea ne színezze el a bőrt.

Mi a hosszú távú megoldás a táskás szem ellen?

Ha gyors megoldás kell, akkor a fenti tippek működnek – ám mindegyik csak tüneti kezelés. Hosszú távú megoldást keresünk? Akkor a kiváltó okokkal is foglalkoznunk kell.

Az alváshiány a bőrünket fakóvá teheti, ezzel a szem alatti erek láthatóvá válnak. Ha nem alszunk eleget és azt is rosszul, akkor ideje javítani az alvásunk minőségén. Hogyan? Pl. ha nem fogyasztunk koffeint 13 órával a lefekvés előtt. Ez gyakorlatban azt jelenti, hogy ha este 10 órakor készülünk lefeküdni, akkor reggel 9 órakor igyuk meg az utolsó kávénkat. (Ha megengedőbbek vagyunk, elég lefekvés előtt 8-10 órával.) Az alvási rutin segít a minőségi alvás elérésében. Minden nap ugyanakkor feküdjünk és ugyanakkor keljünk. Pár hét alatt óriási változásokra lehetünk figyelmesek.

A melatonin is jó megoldás lehet. A melatonin egy hormon, ami az agynak azt üzeni, hogy itt az ideje relaxálni és aludni. Lefekvés előtt 2 órával vegyük be, majd kerüljünk a képernyő kékfényeit. 

Napfény elleni védelem

Kutatások igazolják, hogy az UV-sugárzás fokozza a melanin-termelést, ami amiatt a szem alatt sötét foltok (hiperpigmentáció) jelenhetnek meg. Ennek kialakulása hosszú folyamat, megelőzni egyszerűbb, mint javítani rajta. A fényvédő rendszeres és helyes használata megóvja a bőrünket, és nemcsak a táskás, karikás szem ellen jó, de a ráncok kialakulását is késlelteti.

táskás szem ellen, szem alatti karika

Hidratálók a táskás szem ellen

Rengeteg drogériás terméket úgy reklámoznak, mint egy csodaszert. Megvásároljuk és mégsem segít. Univerzális varázsszer nem létezik, sok múlik az adottságainkon, bőrápolási szokásainkon, életmódunkon. Gyakran többféle hidratálót ki kell próbálni, mielőtt megtaláljuk számunkra a megfelelőt. Ezeket az összetevőket érdemes keresni a termékekben: koffein, C-vitamin, aloe, hialuronsav és retinol.

Lézeres kezelés a szem alatti karikák ellen

Bár drasztikusnak hangzik, de ha a pigmentfoltok okozzák szem alatti karikákat, akkor ez lehet a tartós megoldás. A lézeres kezelések hőenergiát használva elpárologtatják a károsodott sejteket. Előtte mindenképp konzultájunk bőrgyógyásszal. Egy jó szakember segít eldönteni, hogy valóban a lézer-e a legjobb út, vagy létezik kíméletesebb, személyre szabott alternatíva.

Bármelyik módszert is választod, a legfontosabb a türelem. A táskás szem és a karikák nem tűnnek el egyik napról a másikra, de a megfelelő rutinnal és odafigyeléssel látványosan javíthatunk a problémán.

Túlterhelik az elosztót, ne dugd be ezt a 9 dolgot: tüzet is okozhat, tényleg veszélyes

elosztók és hosszabbítók rendetlenül
elosztók és hosszabbítók rendetlenül

Sokan használunk otthon hosszabbítót vagy elosztót, hiszen gyakran kevés a fali konnektor. Nem minden készülék való azonban az elosztóba, sőt: bizonyos eszközök használata kifejezetten tűzveszélyes. A lakástüzek jelentős része éppen a túlterhelt elosztók miatt keletkezik, ezért nem árt tisztában lenni azzal, mi az, amit az elosztóba tilos bedugni. 

A legnagyobb veszélyt a hálózati túlterhelés miatti tűz jelenti. Ha az elosztó nem bírja az egyszerre rákapcsolt teljesítményt, akkor felmelegszik, a műanyag ház deformálódhat, a benne lerakódott por pedig izzásba jöhet, és innen már nagyon könnyen lángra kap.

Nagy teljesítményű háztartási gépek – a legveszélyesebbek

A mikrohullámú sütő, a hősugárzó, az olajradiátor, a vízforraló, a kenyérpirító, valamint a mosógép, szárítógép és mosogatógép mind nagy áramfelvétellel működnek, gyakran 1000–2500 watt teljesítménnyel. Egy átlagos elosztó nem erre van méretezve. Ilyenkor az történik, hogy az elosztó vezetékei gyorsan felmelegednek, a műanyag burkolat megolvadhat, szélsőséges esetben pedig akár lángra is kaphat.

Az elosztóba tilos bedugni a klímát vagy az elektromos fűtőtestet is

A hősugárzók, az olajradiátor vagy az elektromos fűtőpanelek is kockázatosak tűz szempontjából. Ezek a készülékek eleve nagy hőtermeléssel működnek, miközben az elosztó kábele nem erre a tartós terhelésre készült.  A klímaberendezések esetében a kompresszor induláskor hirtelen, sok áramot vesz fel. Ez az elosztót könnyedén túlterhelheti, aminek következménye lehet, hogy megolvad a vezeték vagy zárlatot okoz.

Hűtőszekrény és fagyasztó

Bár sokan dugják így be, a hűtők és fagyasztók sem valók elosztóba. Ezek a készülékek folyamatosan működnek, és indításkor szintén nagy áramot igényelnek. Az elosztóból kapott instabil áramellátás tönkreteheti az érzékeny elektronikát, és túlmelegedést is okozhat. Ugyanígy a mosogatógép is, minden háztartási eszköz, ami jelentős mennyiségű energiát fogyaszt, azt konnektorba biztonságos csatlakoztatni.

Vasaló, hajvasaló, hajszárító – miért kockázatos?

A hajszárító, vasaló, stb. nagyon gyorsan felmelegszik és rövid idő alatt is extrém terhelést adnak az elosztónak. Van az a tipikus pattogó hang, na abból lehet tudni, hogy felmelegedett a dugó – ilyenkor a legjobb minél gyorsabban kihúzni.

Fiatal nő vasal

Ipari és kerti gépek, nagy teljesítményű eszközök

Ezek induláskor sok áramot vesznek fel, amit egy háztartási elosztó egyszerűen nem bír el. Nem jó ötlet tehát kerti gépeket vagy szerszámokat sem hosszabbítóról használni, mert szintén kábelolvadás vagy zárlat lehet a vége.

Még többet kérdeznél az elektronikai eszközök biztonságos használatáról? Keresd bizalommal Ügyfélszolgálatunkat!

Mit szabad az elosztóba dugni?

Az elosztók elsősorban kis áramfelvételű eszközökhöz készültek. Ide tartoznak az alábbiak:

  • telefontöltők,
  • laptop töltők,
  • televíziók és monitorok,
  • routerek,
  • lámpák,
  • kisebb elektronikai eszközök.

Mennyire biztonságosak a karácsonyi égők, díszek?

Ma már a legtöbb karácsonyi égősor, világító dísz LED-es. A LED-es karácsonyi fényforrások önmagukban nem veszélyesek, mert bár a hálózatról működnek, a beépített trafó miatt alacsony feszültséggel üzemelnek. 

Itt, ami rizikós, az a dugvilla, a trafó és a vezetékek állapota- ezeket kell rendszeresen ellenőrizni. A rosszul méretezett trafó túlterhelődhet, a régi izzósorok vezetékei pedig az időjárás és az UV-sugárzás hatására megrepedhetnek, ami növeli a balesetveszélyt. 

A kültéri díszvilágításnál kizárólag vízvédett, kültérre tervezett hosszabbító használata ajánlott, mert még fedett helyen is érheti pára az eszközöket. A LED-es fényfüzéreket érdemes megbízható boltban beszerezni, a napelemes és elemes változatok a legbiztonságosabbak- foglalja össze az ingatlanbazar.hu.

További forrás: thespruce.com

Eddig használható fel a lejárt gyógyszer: nem csak a lejárati idő számít

Sokaknál felmerül a kérdés, hogy meddig használható fel a lejárt gyógyszer, különösen, ha a dobozban maradt tabletták látszólag érintetlenek. A lejárati dátum nem pusztán formalitás: a gyártók eddig garantálják, a gyógyszer úgy hat, ahogy kell. Azonban nem lehet csak ebből kiindulni, vannak más tényezők is, amire nem feltétlenül gondolunk.

A nem megfelelő tárolás akár a lejárat előtt is tönkre tehetik a készítményt. Ha melegben, párás helyen tartjuk, a hatóanyagok esetleg lebomlanak, sőt káros melléktermékek is keletkezhetnek. A lejárt gyógyszerek nem hatnak megfelelően, sőt mérgezést is okozhatnak. Vagyis nem csak a dátum, a gyógyszer típusa, formája és felbontás utáni állapot is számít.

gyógyszertámogatás nyugdíjasoknak

Meddig használható fel a lejárt gyógyszer? A legfontosabb tényezők

Meddig használható fel a lejárt gyógyszer? A válasz nem egyértelmű, ez függ a gyógyszer típusától és a tárolási körülményektől. A szilárd készítmények (tabletták, kapszulák) általában stabilabbak: egy kutatás során 122 vizsgált gyógyszer 88%-a még átlagosan 66 hónappal (5,5 évvel) a lejárati idő után is hatékony maradt megfelelő tárolás mellett. Ilyen tartós hatóanyag például az amoxicillin, a ciprofloxacin vagy a difenhidramin, amelyek optimális körülmények között akár évtizedekig is stabilak maradhatnak.

A gyógyszereket 15–25 °C-on, száraz, sötét helyen tartsuk. Hűtős gyógyszereket 2–8 °C-on, de ne fagyasszuk le őket. Ha hőingadozásnak tesszük ki, akár a lejárat előtt is megromolhatnak. Ennek jelei színváltozás, szag, morzsolódás. Ha ezt tapasztaljuk, akkor azonnal dobjuk ki. Tanulmányok szerint sokszor még hónapokig vagy évekig hatékony, de nincs rá semmilyen garancia.

A kockázatok és mit tegyünk a lejárt gyógyszerekkel

Ne dobjuk a kukába vagy a WC-be, mert szennyezi a környezetet, antibiotikum-rezisztenciát okoz. Ez azt jelenti, hogy a baktériumok ellenállnak az antibiotikumok hatásának. Ehelyett adjuk le a patikában, ahol biztonságosan megsemmisítik. Az, hogy meddig használható fel a lejárt gyógyszer, függ a típustól és tárolástól, de a legbiztonságosabb frissre cserélni.

Ha kérdése van a gyógyszerekkel kapcsolatban, ügyfélszolgálatunk ingyen és két napon belül válaszol. Írjon nekünk!

Tanácsok a mindennapokra

Ha nem szeretnénk a gyógyszereket feleslegesen kidobni, akkor a legjobb, ha rendszeresen ellenőrizzük a lejárati időt és figyelünk arra, hogy csak annyit vásároljunk, amennyit fel is használunk. Ha krónikus betegségről van szó, kérjünk tanácsot a kezelőorvostól vagy gyógyszerésztől a tárolásról. Például nyáron kerüljük a fürdőszobát, mert ott magas a páratartalom. Ha utazunk, használjunk hűtőtáskát a hűtést igénylő szerekhez. Így nem csak a hatékonyságot őrizzük meg, de a környezetet is védjük a felesleges hulladéktól.

„Elkezdtem félni, hogy mi van, ha nem én vagyok a legjobb” – a perfekcionizmus csapdájáról

A perfekcionizmus nagyon sok szorongáshoz vezethet. Nézzük meg, mi áll mögötte.

„Amikor már évek óta úgy kelsz föl, hogy minden áldott nap, minden csatát meg kell nyerni. Mindig be kell bizonyítani, hogy te vagy a legjobb. Elkezdtem félni, hogy mi van, ha nem én vagyok a legjobb. Nem akartam félni.” – mondja a Csányi Sándor játszotta Bulcsú egykori munkatársának, Ferinek (Kulka János) a Kontroll című filmben a metrón utazva. Addig Bulcsú jegyellenőrködése előtti életéről nem sokat tudtunk meg, ebben a jelenetben viszont egyszer csak betör a múlt. Bulcsú a korábbi szakmájában elismert munkatárs volt, tervei és ötletei voltak, számított, hogy mit gondol, mi van a fejében. Mégis ő egy idő után elkezdett félni, hogy mi van, ha nem ő a legjobb. 

Egy időben nagyon sokszor megnéztem ezt a jelenetet, melynek a zenéjét a mai napig nagyon szeretem. Mindjobban akartam tudni, hogyan szólít meg ez a beszélgetés engem. Kell lennie valami oka annak, ami miatt én újra és újra megnézem. A film 2003-as, és jó pár év lement mire megérkezett a feloldás: az egész eddigi életemben jelen volt annak nyomása, hogy mindig jónak, ha lehet, a legjobbnak kell lenni. Legalábbis nem lehet más(ok)nak csalódást okozni, nem lehet mások előtt tanácstalannak és tökéletlennek lenni. Komoly energiákat fordítottam ennek a félelemnek a kezelésére (lásd függőség), de mind hiába. Ahelyett, hogy kiléptem volna a félelem terméből, megpróbáltam kipárnázni azt. Tekintettel arra, hogy minden téren és mindenben helyt akartam állni, nem volt a cselekvéseimnek és az „elégnek” egy mércéje. Szüntelen teljesítési kényszer hajtott, és az attól való félelem, hogy nem tudok megfelelni az elvárásoknak, hogy valami nem fog stimmelni.

Ennek a szorongásnak a csillapítására az alkohol bizonyult eszköznek. Ami viszont nem tud megoldás lenni. Kibéleltem a tökéletességre törekvés és annak soha el nem éréséből építkező félelemterem falát, és közben a következményei még inkább messzebb vittek a reális céloktól és nyugalomtól.

Akkoriban azt gondoltam – mert az volt a megélésem –, hogy az élet egy hajsza (lesz), és hogy ez egyszerre természetes és elképesztően fárasztó. Mondogattam magamnak, hogy nem kell tökéletesnek lenni, közben mégis féltem egy esetleges hibázás következményeitől. Leginkább a sport (a játékvezetés) volt az, ahol ez a félelem nem volt jelen, a játékvezetői döntések tökéletlenségének ismerete kellően megnyugtató volt ahhoz, hogy élvezzem azt, amit csinálok.

Ma már tudom, hogy csak abban tudok igazán perspektívákat látni, mozgásteret növelni, kiteljesedni és a kíváncsiságomat fenntartani, amiben megengedem magamnak a tökéletlenséget. Ma már ez az egyik kedvenc fogalmam és megélésem. Tökéletlennek lenni szabadság, a szüntelen tökéletességre törekvés beszűkítés.

A perfekcionizmusomnak van története, kerestem is arra a választ, hogy mit szolgált a tökéletességre törekvésem? Talán „segített” a körülmények és a kiszámíthatatlan kontrollálásában? Akár. Nekem például saját történetemből adódóan nagyon szükségem volt arra, hogy úgy érezzem, semmi rossz nem történhet velem. Az sem véletlen, hogy úgy éreztem, hogy rajtam, és csak rajtam múlik az, hogy ez sikerül-e vagy sem. Ezért pedig mindent meg kell tennem annak érdekében, hogy sikerüljön. Miért volt erre szükségem? Mert nem akartam érzésben oda kerülni, ahol akkor voltam, amikor nem sikerült elkerülnöm, és nem akartam annak negatív (érzés)következményeit átélni, ami akkor volt, amikor ez az érzelmi tudás mélyen bevésődött. Egyik oldalról ez a kontrollállási vágy – mint megküzdési eszköz – a körülmények, a lehetőségek, a kimenetek és a valószínűségek mind erősebb ellenőrzés alatt tartásában érkezett meg. Másik oldalról viszont érkezett ennek lehetetlenségének tudása is. Ez a kettőség belül hatalmas feszültséget okozott. Ebben a vibrálásnak elő volt készítve a hely az alkoholnak, az aktív függőségem és a perfekcionizmus egymást erősítették és kísérték. 

A tökéletességre törekvés és a saját magammal kapcsolatos túlzott elvárások tudattalanul csaptak le rám sok-sok éven keresztül. Az ezek mögötti érzés kezdetektől ismerős volt, része volt az érzelmi önéletrajzomnak, így időbe is tellett kilépni belőle. Nem véletlen, hogy az alkoholhasználati zavaromra való reflektálással tudtam meg mind többet előbbiek hátteréről, így a józansággal egyre jobban visszahúzódott a tökéletességre törekvés nyomasztó követelménye is. 

Nagyon sokan élnek azzal együtt, hogy amit csinálnak, az „nem elég”, vagy hogy félnek az előre nem láthatótól, sőt utóbbit inkább fenyegetőnek, negatívnak, „sok jóval nem kecsegtetőnek” képzelik el. Folyamatos (belső) igényüknek élik meg a „még többet”, állandóan arra élesítik magukat, hogy semmi ne kerülje el a figyelmüket, vagy hogy nehogy kritika érje őket. Sokszor reagálnak belül úgy egy-egy kritikai észrevételre, mintha a világuk omlott volna össze, úgy érzik, mintha róluk mondtak volna véleményt. „Nekem ezt tudnom kellett volna” – mondogathatják ilyenkor maguknak. 

Ekkor el is veszíthetik az érdeklődésüket az adott munkával vagy tevékenységgel kapcsolatban, megérkezhetnek abba az érzésbe, ahol ez a „mindent vagy semmit” világ(kép) csillapítására a függőség a válasz. Viszont a függőség nem a tökéletlenség elfogadását teszi lehetővé, hanem a megküzdésnek gondoltság mellett a szégyent és a tehetetlenséget erősíti fel.

Józanodnál? Többet akarsz tudni? Ügyfélszolgálatunk segít, ingyenes és gyors!

A józanság kapcsán sokan számoltak be arról, hogy végre olyan, mintha leszálltak volna a mellkasukról. Saját és segítségkéréssel hozzám is forduló klienstapasztalatom, hogy a függőségtől visszavett irányítással a világ visszakapja színeit. Nem csak fekete-fehér az, azaz a dolgok nem csak így vagy úgy lehetnek, hanem sokféleképpen történnek és történhetnek. Felismerték, hogy mi hajtotta őket az elérhetetlen tökéletesség vágyába, és felismerték azt is, hogy az „csak” a szenvedés- és a szégyen elkerülésének akarása volt. És ezzel azt is felismerték, hogy amire azt gondolták/érezték, hogy szégyellni való, az valójában megélhető; az valójában nem is ők; az megengedhető, és a szégyen árnyékából elő lehet lépni. Immáron megengedik magunknak a hibázását, mert már tudják és érzik is, hogy nem kell, mert nem is lehet mindent tudni. Mivel életük saját maguk általi irányítását napról napra erősítik, így nem is félik a jövőt. Nem látják azt borúsnak, hiszik, hogy bármi jön szembe velük, ha az nem is lesz mindig a kedvükre való, de megbirkóznak vele. 

A tökéletességre törekvés és a magunk elé helyezett túlzott elvárások az öröm és a kíváncsiság blokkolói. Az az élet, ami az előbbiek nyomása, majd az azokkal való megküzdés miatti függőségnyomás alatt „szerveződik”, az nem az az élet, amit valaki akkor élne, ha azt gondolná és érezné, hogy nem kell félnie, hogy tökéletlennek lenni természetes. 

Ki, vagy mi irányítja a következő évtizedeit? Ön, vagy a félelem?

A szerző addiktológiai konzultáns, ha további tartalmakra, tanácsokra vagy segítségre lenne szüksége, úgy a szerző Facebook-oldalán megtalálja azokat. 

Megúsztam a büntetést? Villant a traffipax, csekket azóta se kaptam – ezt mondja a törvény

A gyorshajtás csekk mennyi idő, mire megérkezik vagy elévül a büntetés? Utánajártunk.

Amint picit rálépünk a gázra, gyanússá lesz minden, a Waze is megzavar, és az ember fejében seperc alatt megszületik a „biztos elkaptak” érzés. Majd eltelik pár nap, aztán egy hét, kettő, és még mindig nem történt semmi. A bizonytalanság őrjítő, főleg ha a közbeszéd tele van féligazságokkal, miközben a valóság jelentősen egyszerűbb.

Mikor kellene megjönnie a csekknek?

Általában két-három héten belül útnak indul, de ez csak tapasztalat. Az ORFK ugyan nem ígér pontos határidőt, de a gyakorlat kb. ezt mutatja. És mivel nincs törvény, ami előírná, hogy ennyi idő alatt kötelező volna kézbesíteni, a kérdésre, hogy a gyorshajtás csekk mennyi idő, nincs rá egyetlen helyes válasz. Néha gyorsan megy, néha lassabban – ez nem jelent automatikusan se büntetést, se megmenekülést.

Egyéb gyorshajtással kapcsolatos kérdésed maradt? Fordulj bizalommal ügyfélszolgálatunkhoz, kollégáink 2 munkanapon belül, ingyen válaszolnak.

A fél éves elévülés

A szabálysértési törvény szerint a gyorshajtás felelősségre vonása hat hónapig lehetséges. Ha addig nem születik meg a döntés, akkor az ügy elévül, és már nem bírságolhatnak meg. Ez az egyetlen kőbe vésett határidő. A háttérben persze futhatnak eljárási lépések, de a lényeg az, hogy fél év után már nincs miről beszélni.

Hogyan derül ki, hogy egyáltalán elkaptak-e?

A modern traffipaxok nagy része már nem villan látványosan, így könnyen lehet, hogy semmit sem láttál. A Waze sem biztosíték, csak jelzés. Ha kíváncsi vagy, hogy van-e ügy, az ORFK ügyfélszolgálata esetleg meg tudja mondani, hogy indult-e eljárás, készült-e határozat, vagy csak feleslegesen aggódsz.

Van esély arra, hogy megúszd?

Persze, de nem a két hét miatt. Az, hogy nem jön levél, semmit nem jelent, mert a postázás és az adminisztráció tempója változó. A valódi döntőpont a fél év: ha addig nem érkezik határozat, az ügy lezárul. Előfordul, hogy egy mérés nem használható, rossz a rendszám, vagy egyszerűen nem kezdődik el az eljárás, és végül soha nem kapsz semmit.

Ettől még érdemes odafigyelni a sebességre, mert egyrészt nem biztonságos a száguldozás, másrészt ma már nincs technikai tűréshatár, a modern traffipaxok minden apró túllépést pontosan rögzítenek.

30.000 Ft engedményt és részletfizetést ad az E-on klímára – mutatjuk a részleteket

klíma 27 fokra fűti a lakást
mennyit fogyaszt egy klima

A korszerűsítés ma már aktív téma, időről időre felbukkannak új pályázatok és felújítási programok is. Most azt néztük át, hogy az E-on milyen lehetőségeket kínál, miből áll az akció, s milyen más támogatásokkal kapcsolható össze.

Az E-on hivatalos oldalán elérhető információk szerint 30.000 forintos engedményt adnak a megjelölt Midea klímákra. Az akció addig tart, míg a készlet ki nem fogy, nem fix időponthoz kötött, úgyhogy érdemes nem halogatni sokáig a döntést, ha valaki klíma telepítésén gondolkodik. Ha tudod, mely modellt szeretnéd, az árengedmény felhasználása semmilyen külön feltételhez nem kötött.

Részletfizetés is elérhető

Az E-on a klímához kapcsolódóan olyan részletfizetési lehetőséget is biztosít számunkra, amely egyszerűen igénybe vehető és előre látható törlesztést kínál. Ez azoknak jelenthet kedvező megoldást, akiknek jelenleg most nincs nagyobb félretett megtakarításuk, azonban élnének az E-on klíma részletre fizetés lehetőségével. Így kényelmesen feloszthatjuk a fizetendő összeget több, kisebb etapra.

A Vidéki Otthonfelújítási Program klímára is igényelhető

A Vidéki Otthonfelújítási Program továbbra is a kistelepüléseken élőknek szól. A támogatás a felújítás költségeinek 50 százalékát fedezi, legfeljebb 3 millió forintig, és ez nem minden: ebbe a klímaberendezés telepítése vagy cseréje is beleszámít. A pályázathoz szükség van tulajdonjogra, életvitelszerű ott lakásra és egy egyszerű költségvetésre. A program nem automatikus, de jól átlátható, nem bonyolult. Beadod a kérelmet, igazolod a jogosultságot, majd a számlák alapján térítik vissza a támogatást. Ha a felújítás nagyobb összegű lenne, a programhoz egy államilag támogatott kedvezményes hitel is kapcsolható, ami az önerőt egészítheti ki pluszban.

Nem vagy benne biztos, hogy milyen klímát is kéne választanod? Keresd bizalommal kollégánkat az ingyenesen elérhető Ügyfélszolgálatunkon.

A pontos végösszeg természetesen attól függ, hogy a vásárló melyik településen él, jogosult-e a programra, és milyen klímát választ. Aki tudatosan szeretne tervezni, annak az E-on klíma részletre való fizetése mindenképpen jó megoldás lehet.