Autósok, figyelem! 4 nap múlva lejár egy fontos határidő

Annak a közel 80 ezer autósnak, aki idén január 1-jével kötött új kötelező gépjármű felelősségbiztosítást már csak 4 napja maradt arra, hogy befizesse a biztosítás díját. A szökőév miatt ugyanis idén nem március 1., hanem február 29. éjfél a kötelező biztosítás befizetési határidő 2024-re. A díjat többféleképpen is rendezhetjük, elmondjuk a lehetőségeket. De ennél is fontosabb, hogy nem érdemes az utolsó napra hagyni a díjfizetést. Aki például csekken tervezi feladni az összeget, az ma teheti meg utoljára.

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének közleménye alapján annak a majdnem 80 ezer gépjármű-tulajdonosnak, akik az év végi kampányban, január elsejével kötöttek új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást, arra is figyelniük kell, hogy az összegnek a határidőre a biztosító számláján kell lennie – írta meg az MTI.

Kötelező biztosítás befizetési határidő 2024: az utolsó pillanatban vagyunk

Többféle lehetőség is rendelkezésre áll a biztosítási díj fedezésére. A biztosítást befizethetjük csekken, internetes bankkártyás fizetéssel vagy akár a biztosító ügyfélszolgálatán is. 

De ahogy már fentebb is írtuk, a postai ügyintézés időtartama miatt például a mai nap az utolsó arra, hogy amennyiben csekken fizetnénk a biztosítást, az időben be is érkezzen a biztosítóhoz.

Hasonló a helyzet a bankkártyás fizetéssel is. Nem érdemes az utolsó napra hagyni, ha azt szeretnénk, hogy még  a határidőn belül könyvelésre kerüljön a befizetett biztosítási díj. 

Azt is tartsuk szem előtt, hogy nem mindegyik biztosító ügyfélszolgálata működtet pénztárt is. Így elég kockázatos arra alapozni, hogy majd ott akár az utolsó napon rendezzük a befizetést.

Mit tegyünk, ha február 29-én kapunk észbe?

Február 29-én már csak a személyes befizetés és az azonnali átutalás a biztos, csekken pedig legkésőbb a mai – azaz február 26-i – feladás. 

Személyes befizetés esetén tájékozódjunk előre, hogy az adott ügyfélszolgálat működtet-e pénztárt is, hogy ne menjünk potyára.

Azoknak, akik teljesítették határidőre a biztosítási díj befizetését, már a határidőt követő napon törlik a szerződését. Ha valaki ezután köt új biztosítási díjat, akkor újrakötéskor fedezetlenségi díjat is fizetnie kell majd.

Ezzel kapcsolatban a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége elmondta, hogy a késedelmes ügyfelek nem hivatkozhatnak az értesítés hiányára, a fizetési határidő számontartása a gépjármű forgalmi engedély szerinti üzembentartójának felelőssége. 

A kötelező gépjármű felelősségbiztosítás minden forgalomban lévő autó számára kötelező, enélkül nem használhatjuk az autót. Lényege, hogy a gépjárművel okozott károkat a biztosító téríti meg a károsult részére, de ehhez a biztosítási díjat minden autósnak kötelezően be kell fizetni. Kötelező biztosítási szerződést – jogszabály alapján – kötelező kötni. Amennyiben nem fizetjük be a biztosítás díját, úgy nincs érvényes biztosításunk és az autó ideiglenesen kivonásra kerül a forgalomból.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Több száz forintot költöttek el arra, hogy behajtsanak rajtam 11 forintot: a magyar bürokrácia legújabb csúcsteljesítménye

Előfordult már, hogy elkallódott egy csekk? Ha a számla befizetés késve történik meg, a díjbeszedő azonnal lecsap. Mutatjuk a legbizarrabb magyar bürokratikus bakit!

Utánfutóra kell autópálya-matrica? Sok autós még mindig rosszul tudja

Az utánfutó autópálya matrica csak bizonyos járműveknél szükséges.

A séfek módszere használt sütőolaj tisztítására: így hosszabbíthatod meg az élettartamát

Mutatjuk, hogyan szűrik le a séfek, hogyan tárolják, és honnan tudhatod, hogy már nem érdemes újra felhasználni.

Házi savanyú káposzta gyorsan: ropogós végeredmény néhány nap alatt 

A hagyományos hordós savanyítás hetekig tart, macerás és még sok helyet is foglal. De létezik egy gyors, üveges módszer, amivel már 3-5 nap alatt ropogós, savanykás káposztát kapunk. A gyors káposzta savanyítás házilag nemcsak pofonegyszerű, de a pénztárcád is megkíméli. 

Forgalmi engedély jelmagyarázat: képen mutatjuk, mi mit jelent

Jó tudni: a magyar forgalmi ugyanazt a struktúrát követi, mint bármely más európai országé.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat