Tudtad? Az egészségpénztári pénzből akár tandíjat vagy albérletet is fizethetsz!

Az egészségpénztárak zöme önsegélyező pénztár is, melynek köszönhetően az oda befizetett pénzt nemcsak az egészséggel kapcsolatos kiadásokra lehet felhasználni, hanem számos más célra is – hívta fel a figyelmet a Bank360.

Ennek köszönhetően az egészségpénztári pénzt akár a beiskolázásához kapcsolódó költségekre is felhasználhatjuk. Ez lehet a tandíj, kollégiumi díj vagy albérlet is. A most felvett egyetemisták szülei is élhetnek vele. Ráadásul állami támogatás jár az egészségpénztári befizetés után, akár évi 150 ezer forint. 

Az elszabadult, 20% feletti infláció életünk minden területén érezteti hatását. Emiatt az iskolakezdés is sokkal nagyobb anyagi kihívást jelent a legtöbb magyar embernek. Ebben segíthet a Bank360 cikke szerint a beiskolázási támogatás, amelyet az egészségpénztári számlára befizetett pénzből teremthetünk elő. 

Az OTP-nél például a már meglévő egészségpénztári számlára befizetett összeg felhasználható beiskolázási támogatásként, ha már minimum 180 napja elérhető a számlán. A támogatás mértéke mindig a tárgyév első napján érvényes havi minimálbér összege lehet. Ez 2023-ban gyermekenként maximum 232 ezer forint. A támogatás igényléséhez ezt a bejelentőlapot kell kitölteni

A támogatási keretben azokat a számlákat lehet elszámolni, amelyek kiállítása és teljesítése a tanév első napját megelőző 15 nap és a tanév utolsó napját követő 15 nap között történt. Vagy augusztus közepétől a következő év június végéig lehet felhasználni a rendelkezésre álló összeget. 

A támogatást azok igényelhetik, akiknek van gyermeke és még jogosultak a családi pótlékra.

Erre lehet felhasználni:

Már az óvodával kapcsolatos kiadásokat is lehet fedezni ezzel a támogatással

  • ruházkodásra,
  • taneszközökre,
  • tankönyvekre és feladatgyűjteményekre. 

Az általános és középiskolás gyermek után ez a lista kiegészül a kötelező olvasmányokkal is, de költhetünk sporteszközökre vagy hangszerekre is, ha sport- vagy zenetagozatos osztályba jár a gyermek. Ezekről igazolást is kell csatolni a számla mellé. 

Főiskolai és egyetemi hallgató gyermek után pedig akár

  • tandíj,
  • kollégium,
  • és albérlet is fizethető az összegyűjtött pénzből. 

Számlát minden esetben kérni kell az elköltött összegről, illetve felsőoktatásban igazolni kell a tanulói, hallgatói jogviszonyt is. 

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Tavasztól őszig ontják a virágokat ezek az évelők: balkonládában és a kertben is gyönyörűen mutatnak

A tavasztól őszig virágzó évelő virágok balkonládába és az évelő fűszernövények együtt szép, illatos és praktikus beültetést adhatnak.

Így juthatsz most töredékáron tűzifához: teljesen legális, bárkinek elérhető

Csak úgy szabadon elvinni a fát, gallyat, rőzsét sehol sem lehet.

Mit jelent a horgászatban a fajlagos tilalom?

Március 1-től már nem lehet célzottan ragadozó halra horgászni, a fajlagos tilalom van...

Megdöbbentő, mennyien hagyták el az országot 2010 óta: ennyi magyar él külföldön

A magyarország kivándorlás statisztika ma már azt mutatja, hogy tömegek mentek el, miközben a gazdaság egyre inkább a külföldi munkaerőre szorul.

Egész nyáron nem lesz gondod a locsolással, ha ezt beteszed a kertbe: egyszerű és olcsó sufnituning

Egy csepegtető rendszer házilag elkészítve nem csak a vízzel gazdálkodik, de rettentően egyszerű is megépíteni.

1 év után megszűnhet az özvegyi nyugdíj: így kaphatja tovább az ellátást

Bizonyos esetekben a folyósítás hosszabb ideig tarthat, illetve később feléledhet.