A Hóvége kérdez: Mi az, amin spórolunk?

Korábbi kutatásunkkal egybevágnak a válaszok: a megkérdezettek az élelmiszereken spórolnak, keresik az akciókat, és igyekeznek kevesebbet venni a (ma már) luxuscikkekből. Nagyon úgy tűnik, hogy a spórolás az életünk részévé vált és ez még nagyon sokáig így marad.

Hónapról hónapra rekordokat dönt a szegények adójának nevezett infláció Magyarországon. Kétszer annyit fizetsz, pedig ugyanazt veszed? Mindenki más is ugyanebben a cipőben jár. Az élelmiszerek inflációja 40% körüli, az elszabadult árak miatt sajnos olyan termékekről is le kellett mondanunk, amelyek régen alapnak számítottak. Melyek ezek? – erről kérdezte a Hóvége a járókelőket.

Min lehet spórolni? „Csak a kaján!”

A válaszolók többsége nem meglepő módon az élelmiszereket említette első helyen, csupán egy megkérdezett mondta még a rezsit. Az egyikük elárulta, hogy üdítőből, édességből csak minimálisan vásárol, vagy inkább semennyire, mások pedig az akciókkal, leárazott termékekkel, illetve az olcsóbb ételekkel próbálnak lefaragni a költségekből.

Spórolás a nélkülözhetőkön”?

„Nem kell olyan sok minden az embernek”– mondta egy hölgy, és azt is hozzátette, nem kell mindennap húst enni. Figyelembe véve, hogy decemberről januárra a húsfélék 41%-kal drágultak, ez már nem feltétlenül választás kérdése. Van, aki az étterembejárást/ételrendelést engedte el részben vagy teljesen, és otthoni főzéssel igyekszik spórolni.

Ennyit bevezetőnek, mondják el az emberek a többit:

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Kedvenc ételünk az igazi télben: juhtúrós sztapacska!

Erőt ad és átmelegít ez a finomság.

Disznólkodjon Budán, ingyen van! Disznótorra várnak mindenkit a Fény utcai piacon

Az ingyenes budai disznótor nemcsak hurkát és zenét kínál, hanem kolbásztöltő csapatversenyre is nevezhetnek a bátrabbak.

Kinek jár támogatás, segély? Ezen a fix összegen múlik a jogosultság

Örök időkre 28.500 forint marad a szociális vetítési alap. De miért?

Ennyit hoz az állampapír: kiszámoltuk 500.000 és 1 millió forintra is

Melyik állampapír hozza a legtöbbet?

Nem penészesedik be a pince, ha ezt leszórja néha: 3+1 egyszerű, de betonbiztos trükk

Három trükk, ami segít a páratartalom kordában tartásában, mégha a szellőztetést így sem úszhatjuk meg.