Sehol se drágul úgy a sör, mint Magyarországon

2023-ban sincs megállás. Januárban már majdnem 26% volt az infláció. Habár bizonyos élelmiszereknél lassan kezd megállni a drágulás, a sörre ez nem igaz. A folyékony kenyér ára rendületlenül emelkedik.

Januárban ismét több évtizedes rekordot döntött az infláció: 25,7%-kal voltak magasabbak az árak Magyarországon, mint egy évvel korábban. Az átlag vásárló persze ennél sokkal rosszabbnak érzi helyzetet, hiszen az élelmiszerek még ennél jobban, 44%-kal drágultak.

2 éve tart a drágulás

2021 elején 3-4%-os volt az élelmiszer-infláció. Év végére ez megduplázódott, 2022 decemberében pedig elérte a 45%-ot. Az áremelkedés 2023-ban is folytatódik, viszont egyes termékeken kevésbé látszik: tavaly decemberi értékhez képest visszaesett a sajt, a vaj és a tej inflációjának mértéke is.  (Sovány vigasz, hiszen a sajt és a vaj közel 80%-kal, a tej pedig majdnem 50%-kal drágább, mint egy évvel ezelőtt).

Az összes élelmiszerhez képest valamelyest kevésbé, 41%-kal drágultak a húsok, a tojás 80%-kal, a zöldségek és a gyümölcsök 42%-kal. A száraztészta 66%-kal, a sör 34%-kal lett drágább, mint egy évvel ezelőtt (ezek a KSH adatai).

Sörárban bajnokok vagyunk

A sör inflációja az egyetlen, ami kérlelhetetlenül emelkedik, ráadásul sehol nem drágul úgy a folyékony kenyér, mint Magyarországon. Az Eurostat adatai alapján 37,8%-kal kerül többe itthon, hogy mint egy évvel korábban –  ezzel az eredménnyel toronymagasan vezetünk: Litvánia 19,8%-kal, Bulgária 15,2%-kal lett dobogós, Románia 14,7%-kal a 4., míg Spanyolország 13,8%-kal az 5. helyen végzett.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

A háziorvos is beutalhat ezekre a vizsgálatokra: tévhit, hogy csak szakorvos írhatja ki

A kérdésre, hogy háziorvos hova adhat beutalót a válasz nem egyszerű, de ha értjük a szabályokat, rengeteg időt spórolhatunk.

Teljesen ingyenes ez az izgalmas múzeum Budapesten: elképesztően érdekes, mi minden vár a Pénzmúzeumban

Van egy budapesti múzeum, ami nemcsak látványos és interaktív, de még teljesen ingyenes...

Használtan éri meg igazán: az 5 legolcsóbb használt elektromos autó 2026-ban

Spórolni akarsz a tankoláson? Megmutatjuk, melyek a legolcsóbb használt elektromos autók 2026-ban. Tippek és árak a magyar piacról!

Féláron Pellini kávé és Lindt csoki – Nézd meg a legjobb akciókat!

Ezen a héten a legjobb akciók között féláron kapható kávét, és rengeteg édességet, üdítőt is találsz.

Emeltek, de a jótól messze van: ennyit keres egy kezdő tanár valójában

A kezdő tanári fizetés ugyan emelkedett, de a valóságban ez még mindig nem elég.

Hihetetlen fagyasztott akciók: Spórolj jelentős összegeket!

Ezen a héten a legjobb mirelit akciók segítségével szinte féláron pakolhatod tele a fagyasztóládát.
Nyitólap
Kire szavazzak?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat