Nyitólap Blog Oldal 86

Ingyenes szabadstrandok Dunán: 12 hangulatos, barátságos hely

szabadstrand duna
szabadstrand duna

Ha idén nyáron valami igazán természetközeli, mégis pénztárcabarát kikapcsolódásra vágysz, a szabadstrand + Duna párosításnál kevés jobb választás létezik. Cikkünkben mutatunk 12 klassz helyet, ahol garantáltan feltöltődsz – legyen szó napozásról, SUP-ozásról vagy csak egy csobbanásról a kánikulában.

1. Szabadstrand: Duna fővárosi szakaszán, Római-parti Plázs

A főváros egyik legismertebb szabadstrandja a Duna partján, könnyen megközelíthető tömegközlekedéssel és bringával is. Van mosdó, ivóvíz, zuhanyzó, sőt napágyak is bérelhetők. A partszakasz mellett büfék és fagyizók sorakoznak, így ha megéheznél, nem maradsz éhen.

2. Verőcei Szabadstrand

Hangulatos kis település strandja, Budapesttől kb. egy órára. A víz lassan mélyül, ezért családoknak ideális. Vannak öltözőkabinok, mosdó, büfé és fagyizó is, ráadásul a Duna itt különösen tisztának tűnik.

Lány strandol.

3. Nagymarosi Szabadstrand

A visegrádi panoráma itt mindent visz. A strand ingyenes, mosdó, zuhanyzó és ivóvíz is elérhető. Napozóágy ugyan nincs, de a puha füvön vagy pléden pont olyan jól lehet pihenni. A parton vannak büfék és éttermek, és a nagymarosi cukrászda sincs olyan messze.

4. Zebegényi Szabadstrand

Romantikus hely pároknak vagy azoknak, akik nyugalomra vágynak. A zebegényi szabadstrand területe nagyobb mint a nagymarosié, és a látvány itt sem elhanyagolható. A strandhoz mosdó és ivókút is tartozik, a parton büfé vár, a falu kávézói pedig pár perces sétára vannak. Itt igazán átélheted, mit is jelent a klasszikus szabadstrand Duna életérzés.

5. Dunakeszi Szabadstrand

Hétvégente elég népszerű, így érdemes korán érkezni. Vannak öltözők, zuhanyzók, ivóvíz és mosdók is, a part kavicsos, de lassan mélyül. Nagyon jó SUP-os kiindulópont, ha szeretnél evezni is egyet.

6. Alsógödi Szabadstrand

Ez a strand nyugodtabb, mint a felsőgödi rész. Van mosdó, öltöző és ingyenes parkoló. Főleg a helyiek járnak ide, így nincs nagy tömeg, a vízminőség pedig kiváló.

7. Forgó strand (Szentendrei-Dunaág)

Szentendre közelsége miatt sok kiránduló útba ejti. Mosdó, zuhanyzó, ivóvíz, öltözőkabin mind van, sőt büfé is akad. A Duna-ág itt kevésbé sodor, így biztonságosabb a fürdés.

8. Pilismaróti Öböl (Pilismarót)

Hosszú kavicsos partszakasz Visegrád közelében. A víz lassan mélyül, ideális családoknak is.
Felszereltség: mobil WC van, zuhanyzó és ivóvíz nincs, öltözőkabin nincs, büfé nincs a parton, árnyék kevés, napernyő ajánlott

Duna.

9. Dömösi Szabadstrand (Dömös)

A Börzsöny lábánál, gyönyörű panorámával a visegrádi várra. Kavicsos part, gyorsabban mélyül, tiszta a víz.
Felszereltség: mosdó nincs, zuhanyzó nincs, ivóvíz nincs, öltöző nincs, büfé nincs, árnyék minimális, napernyő ajánlott.

Ha van még kérdésed a témával kapcsolatban, akkor keresd bátran kollégánkat az ingyenesen elérhető Ügyfélszolgálatunkon!

10. Szobi Szabadstrand (Szob)

Nyugodt, csendes partszakasz a szlovák határ közelében. Lassan mélyülő víz, kisgyermekes családoknak is megfelelő.
Mobil WC van, zuhanyzó nincs, ivóvíz nincs, öltözőkabin nincs, büfé nincs, árnyék kevés.

11. Kisoroszi Szigetcsúcs

A Szentendrei-sziget északi csúcsán, fantasztikus kilátással a visegrádi hegyekre. Kavicsos part, piknikezéshez és napozáshoz is kiváló.
Felszereltség: mobil WC van, zuhanyzó nincs, ivóvíz nincs, öltöző nincs, büfé nincs, árnyék kevés, napernyő ajánlott.

12. Váci Gombás-patak torkolati szabadstrand (Vác)

Vác határában, könnyen megközelíthető kerékpárral is. Gondozott partszakasz, lassan mélyülő víz.
Mosdó van, zuhanyzó nincs, ivóvíz nincs, öltöző nincs, büfé nincs közvetlenül a parton, de közelben található, árnyék kevés.

Mennyi idő után lehet bekapcsolni a hűtőt kiszállítás után? Erre figyelj, ha nem akarod tönkretenni

Rendezett és átlátható hűtőszekrény

Morajló hangot ad ki a mosógép? Hogyan lehet a hűtőt szagtalanítani? Te is rosszul használod a vízforralót? Háztartási gépek, amikkel meggyűlik a bajunk, ha nem értő kezekkel nyúlunk hozzájuk. Mai témánk a frissen szerzett hűtő beüzemeltetése. Mielőtt bedugnánk a konnektorba az új vagy használt hűtőt, érdemes megérteni, mi történik a gép belsejében szállítás közben. A mosógépnél a dob rögzítőcsavarjait kell eltávolítani, és sosem szállítjuk fekve, mert a dobcsapágy megsérülhet. A hűtő esetében a kompresszor olaja és a hűtőközeg keveredhet, ha nem hagyjuk visszaülni a helyére. Ennek elmulasztása komoly problémákhoz vezethet. Ezért nézzük meg, mennyi időt hagyjunk várakozni, mielőtt újra áram alá helyeznénk.

Miért ne indítsd el azonnal?

A hűtőszekrény kompresszora egy zárt rendszer része, amelyben kenőolaj és hűtőközeg kering folyamatosan. Szállítás közben – különösen, ha a készüléket fekve vitték – előfordulhat, hogy az olaj és a hűtőközeg összevegyül vagy a kompresszor kamrájának alsó részébe kerül. Ha nem várunk, hanem azonnal áram alá helyezzük a motort, a komponensek nem kenődnek megfelelően, aminek következtében túlmelegedés és magas kopás alakulhat ki. Ezzel a kompresszor élettartama drasztikusan csökken, és a kezdeti hideg üzem sem lesz hatékony.

Új hűtők bekapcsolási ideje

Az új, még soha nem üzemeltetett hűtőknél a gyártói ajánlás szerint két óra várakozás álló helyzetben elfogadható, ha azonban fekve hozták, legalább négy órát hagyjuk, hogy a hűtőközeg visszaáramoljon a kompresszorba. Ez az idő elegendő ahhoz, hogy a belső alkatrészek stabilizálódjanak, és a kenőolaj visszaüljön a kompresszor belsejébe. Csak ezután érdemes áram alá helyezni, különben az első indítás a legkritikusabb terhelési szakasz lehet a készülék számára.

Használt hűtők pihentetése

A használt vagy nagy távolságról érkező hűtők esetén a rendszerben felgyülemlett kondenzvíz és a hosszabb úton mozgásban lévő hűtőközeg miatt érdemes 6–12 órát várni. Ez a hosszabb várakozási idő segít, hogy a folyadékok és a gázok elváljanak, az olaj visszajusson a kenőkamrába, és az esetleges nedvesség elpárologjon. Mindez garantálja, hogy az első üzemeléskor sem kell zajos működésre vagy hatékonyságcsökkenésre számítani.

Kérdésed maradt a háztartási gépekkel kapcsolatban? Fordulj a Hóvége ügyfélszolgálatához, kollégáinktól ingyen és gyorsan kaphat választ.

Mi történik, ha rögtön bekapcsolod?

Rögtön áram alá helyezve a kompresszort súroló kenőolaj hiányában indítjuk be, ami a csapágyak idő előtti kopásához vezet. A hűtőközeg egyenetlen eloszlása miatt a kezdeti hőmérséklet alakulása lassú lehet, s légbuborékok zörgést okoznak a csőrendszerben. Hosszabb távon a kompresszor túlmelegszik, biztonsági termikus kikapcsolója gyakrabban lép működésbe, ami csökkenti a hatékonyságot és az egész készülék élettartamát.

Amikor megérkezik a hűtő, először mindig állítsd függőlegesen sima felületre, soha ne fektetve – a mosógépet sem szállítjuk fekve, mert a dobcsapágy károsodik, ugyanígy a hűtő belső csövei sem bírják a horizontális ütődést. Új készülék esetén hagyj két órát állva, fekve érkezés után négyet. Használt gépnél kalkulálj legalább hat órát pihenéssel, optimálisan akár tizenkettőt is. Az első bekapcsolás után ne pakold tele azonnal: várj huszonnégy órát, hogy stabilan elérje a kívánt hőfokot.

Mielőtt hosszabb útra indulsz, néha érdemes leereszteni és áramtalanítani a készüléket – így elkerülheted a kellemetlen szagokat és az esetleges meghibásodást, hosszú távon jót tesz neki. Költözéskor pedig legalább 24 órával korábban kapcsold ki a hűtőt és a fagyasztót, majd hagyd teljesen megszáradni, mielőtt új otthonába szállítanád.

Ezen az apróságon múlik a tökéletes lecsó – recept

A tökéletes lecsó fém tányérban és bádogkanál

Ezeken az apróságokon múlik a tökéletes lecsó!

A magyar konyha alap nyári ételéről, a lecsóról írtunk már korábban is – ezúttal nem a keletkezésének történetét járjuk körbe és nem is a nemzetközi rokonságát mutatjuk be, hanem azt, hogyan lesz hibátlan.

Könnyű dolgunk lenne abban az esetben ha létezne egy alaprecept de ilyen nincs – sőt, a gasztronómiában ugyancsak jártas írónk, Cserna Szabó András szerint a lecsó nem is étel, hanem műfaj.

Minden az arányokon és a technikán múlik tehát, meg persze az egyéni ízésen – sőt, a tájjellegű változatoknak is vannak irányelveik, amelyeket betartva kimaxolhatjuk a lecsó élményt.

  • A paradicsom: először is gondoljuk át milyen lecsónak állunk neki – a sima 1:2:3 arányú lecsóhoz mehet a kevésbé leveses ökrörszív, a lukullusz vagy egy savmentesebb fajta, de ha a szabolcsias káposztás felé megyünk például, akkor nem baj ha van sav, a káposzta édessége ellensúlyozza. A klasszikus lecsóhoz jobb, ha keményebb típusú, nehezebben szétfövő paradicsomfajtát választunk, ha a Békésben elterjedt szerbes, rizses verziónak állunk neki, akkor viszont nem baj az extra levesesség mert a rizs úgyis felszívja.
  • A paprika: van tölteni való (TV) paprikánk, lecsópaprikánk viszont nincs. Persze a piacon előszeretettel írják rá a kicsit fonnyadt, rességét vesztett fehér húsú paprikára, hogy lecsópaprika. Ezzel is dolgozhatunk persze de jó lecsónk leginkább akkor lesz, ha három, de legalább két különböző paprikafajtát teszünk a fazékba. A vékonyabb héjú fehér mellé nagyon kell a színt és ízt adó, tűzpiros kápia és a nem árt egy ízléstől függően tüzes erős paprika sem. A zamatokat még tovább lehet erősíteni, ha a kápiát faszénen megsütjük majd a héját lehúzva hozzáadjuk a majdnem kész lecsóhoz, és még 1-2 percig pöszögtetjük, hogy átadja a füstös ízt az egész ételnek. Ez ugyan csak saját vélemény, nem pedig szentírás, de a legjobb lecsó a kicsit ráncos, nem annyira friss és ress kápiából készül.
  • A hagyma: a szentháromság harmadik lába. Vöröshagyma az igazi, de ha valamiért a gyengébb változatot keressük a fehér főzőhagyma sem eretnekség. Ami viszont az, az a kockázás: mivel nem pörköltet készítünk, szép kövér félholdakra nyiszatoljuk, úgy tudjuk édesra karamellizálni a szép szál hagymákat.
  • Beszerzés: a szupermarketek polcain sokszor töredék áron kapunk zöldséget és gyümölcsöt, mint a piacon, pláne a kistermelőknél. Az igazán jó lecsóhoz viszont érdemes igazi napszagú friss, termelői paradicsomot venni! Ugyanez igaz a paprikára is.
  • Kiegészítők: ha szalonnát, szárazkolbászt teszünk bele, érdemes az elején kiolvasztani a zsírjukat és azon indítani a főzést: így az ő zamatuk, füstösségük is belekerül a lecsóba.
  • Lecsóbetétek: ha szeretnénk belefőzni rizst, tarhonyát, vagy éppen egy kis bulgurt, nem érdemes tartani az 1:2:3 arányt (egy rész hagyma, 2 rész paradicsom 3 rész paprika) hanem kicsit levesesebb, nagyobb arányban használt paradicsommal dolgozzunk.

Tökéletes lecsó

Recept nyomtatása
Fogás egytálétel
Konyha magyar
Kulcsszavak lecső
Adag(ok) 4 főre

Hozzávalók

  • 1 nagy ek zsír
  • 1 szál szárazkolbász
  • 20 dkg vöröshagyma (kb 2 nagy fej)
  • 40 dkg paradicsom
  • 60 dkg paprika
  • Só bors

Elkészítés

  • A hagymát megpucoljuk, vékony szeletekre vágjuk.
  • A paradicsomot gerezdekre vágjuk, a paprikát vékony csíkokra, a kolbászt karikákra.
  • A zsírt kiolvasztjuk, hozzáadjuk a kolbászkarikákat, kiolvasztjuk, majd kivesszük a megsült karikákat.
  • A zsírra tesszük a hagymát, 1-2 percig erős tűzön, majd 3-4 percig kisebb tűzön kevergetjük.
  • Hozzáadjuk a paprikát, egyszer átkeverjük, majd mehet a paradicsom. Ezzel is megkeverjük, majd sózzuk és 25-35 perc alatt készre főzzük. Akkor jó, ha a paprika kicsit összeesik, de még van tartása.

Megjegyzések

Tipp: Cserna-Szabónak egyébként igaza van: a lecsó egy műfaj. Mindent ér vele csinálni, amíg jó alapanyagból és jó szívvel készítjük. 🙂

Mit vezethetek C jogosítvánnyal? Akár még trolibuszt is?

tanuló vezető vizsgázik
tanuló vezető vizsgázik

Használt autót vennél? Mikor foglalhatja le a rendőrség a kocsidat? Melyik a legjobb autóponyva jégeső ellen? Itt vagyunk, segítünk. Ha teherautóval akarsz dolgozni, előbb tudnod kell, mi fér bele a C jogosítványba. Mihez kell extra engedély? A legtöbben a kamionozást képzelik el, de nem is sejtik, mennyi szabály vonatkozik rá. A jogszabályok szerint a C kategória a nehéz járműveké, de az utasok szállításához külön vizsga kell.

Mi számít nehéz járműnek?

Ha a teherautód megengedett legnagyobb össztömege (MAM) meghaladja a 3 500 kg-ot, már C kategóriás járműről beszélünk, amit a C jogosítványoddal vezethetsz. Ez alapesetben magában foglalja, hogy a sofőrön kívül legfeljebb 8 utas ülhet a fülkében. A vontatmány kérdésekor arra kell figyelni, hogy csak akkor húzhatsz pótkocsit C-vel, ha annak MAM-je nem haladja meg a 750 kg-ot. Ha ennél nehezebb utánfutót vinnél, a C+E bővítés szükséges.

C1 kategóriás jogosítvány

A C1 jogosítvány olyan járművek vezetésére jogosít, amelyek nehezebbek a B kategórianál, de nem érik el a 3 500 kg feletti C kategóriát. C1-gyel olyan haszongépjárműveket vezethetsz, amelyek MAM-je 3 500 és 7 500 kg között van, és a vezetőn kívül legfeljebb 8 utas szállítására alkalmasak. A könnyű pótkocsi vontatására itt is lehetőséged van, de csak 750 kg-ig.

Nem busz, nem troli

A trolibusz és az autóbusz egészen más kategória. Ezekhez a D jogosítvány kell. Még ha a troli gumikerekeken gördül is, a jogszabály a jármű befogadóképességét nézi. 16 fő felett automatikusan D kategóriás besorolást igényel.

Magyarul, ha menetrend szerinti járatot szeretnél vezetni, vagy akár csak budapesti troli-vonalra pályázol, C helyett D-s papírra és az ahhoz tartozó szakmai vizsgára lesz szükséged.

Hol akadhatsz el?

Sokan abba ütköznek, hogy nem számolják bele a pótkocsi súlyát a megengedett 750 kg-be, vagy nem mérik meg pontosan a teherautó MAM-jét. Ezek az információk a forgalmi engedélyen megtalálhatók, s mindig ellenőrizd őket indulás előtt. A másik gyakori buktató, hogy a jelzett 750 kg helyett 4 tonnáról hallanak. – ez tévhit, nincsen össztömeg-korlát C kategóriában, csak a könnyű pótkocsi határa.

Valami nem tiszta? Megértjük, ha maradt még kérdésed, ezért van Ügyfélszolgálatunk, ahová bátran fordulhatsz segítségért.

Tanuld meg a teherautód műszaki felépítését: hogyan kell rögzíteni a rakományt, miként változik a súlyelosztás, és milyen távolságban marad a holttér a kamion oldalán. A pótkocsis manőverezéshez külön gyakorlat kell, hiszen a kanyarodás és a fékút is másképp alakul, mint személyautóval. A vizsga során a biztonságos elindulás, megállás és a szűk helyeken való fordulás pontossága számít.

Ha buszt vagy trolit szeretnél vezetni

Ha nem csak árut, hanem embereket is akarsz szállítani, először a D1 kategóriát érdemes megszerezni (legfeljebb 16 utas), majd a D kategóriát nagyobb buszokra és trolibuszokra. Ha emellett nehéz utánfutót is szeretnél vontatni, a D+E bővítés jelenti a következő lépést. A helyi közlekedési vállalatok általában tutorálással és gyakorlati képzéssel segítik a trolivezetők felkészülését, hiszen a városi pályák és a felsővezetékek kezelése speciális rutint igényel.

Horvátországban ekkor lesznek zárva a boltok és a gyógyszertárak: mutatjuk a tudnivalókat 

turisták vásárolnak Horvátországban
turisták vásárolnak Horvátországban

Az idei nyaralás célpontja Horvátország? Boltok nyitvatartása és ügyeletes patikák elérhetősége: minden fontos információt mutatunk, hogy mi mikor lesz nyitva. Elöljáróban fontos tanács az utazóknak: inkább itthon csomagoljunk be alap gyógyszereket és mindenféle túlélő tartalékot a legfontosabb fogyasztási cikkekből, mert augusztusra két nemzeti ünnep is esik Horvátországban. 

Horvátország boltok nyitvatartása: ezt kell tudni

Horvátországban augusztus 5-e a győzelem napja, augusztus 15. pedig Nagyboldogasszony napja, így ez a kettő nemzeti ünnepnek számít. Ebből még nem következik az, hogy az összes üzlet, vendéglátóhely zárva tart, főleg, hogy ez a főszezon idejére esik. 

Azt azonban tudni kell, hogy 2023. július 1-jétől az a szabály lépett hatályba Horvátországban, hogy a kiskereskedelmi üzletek nyitvatartási ideje hétfőtől szombatig tart, vasárnap és ünnepnapokon pedig zárva tartanak. A Horvát Köztársaság Kormánya azonban határozattal meghatározhatja, hogy mely kiskereskedelmi üzleteknek kell munkaszüneti napokon dolgozniuk, a kiskereskedők üzletpolitikájuknak megfelelően évente 16 vasárnapot önállóan meghatározhatnak munkanapként.

Úgy érdemes kalkulálni, hogy lehetnek üzletek, amelyek zárva tartanak, míg mások rövidített nyitvatartással üzemelnek, főleg, ha nem kifejezetten fő turisztikai központokról van szó.

Az (élelmiszer) üzletek hétköznapokon általában 8-20 óra között tartanak nyitva, szombaton és vasárnap 14 óráig.

Az éttermek nyitvatartása a legtöbb helyen 9-22 óráig tart.

Jó, ha tudjuk, hogy ugyanez igaz a busz-és vonatközlekedésre is, érdemes jó előre tájékozódni, ne reflexből közlekedjünk.

Gyógyszertárak nyitvatartása

A nagyobb városokban (pl. Dubrovnik, Split) ügyeletes patikák üzemelnek, tehát ünnepnapokon is tart nyitva gyógyszertár. Jellemzően inkább délelőtt vannak nyitva és bár csak egy napos ünnepekről van szó, de inkább készüljünk fel gyógyszerekből, hogy ne a panasz megjelenése esetén kelljen rohangálni.

Még mindig maradt kérdésed? Fordulj Ügyfélszolgálatunkhoz és mi két munkanapon belül válaszolunk neked!

A nyaralás megmentői: benzinkutak, trafikok és éttermek

Ha minden kötél szakad és pont elfogyott a cigi vagy a szóda, akkor sem kell kétségbeesni. Legalábbis reggel 7 és 13 óra között. Ebben az idősávban ugyanis a benzinkutak és a trafikok (kioszkok) vasárnap és ünnepnapokon nyitva tartanak. A nagyobb városokban az ügyeletes benzinkutak 0-24 órában működnek.

Továbbá érdemes bekalkulálni a szállodai üzleteket is, mint utolsó mentsvárat.
Az éttermek, kávézók, bárok a turistaövezetekben folyamatosan nyitva vannak, még ünnepnapokon is. 

Megtérítik a palackos víz árát, ha nem iható a csapvíz? Kihez fordulhatunk?

csapból folyó vízsugár

Magyarországon sok településen gond van a vezetékes víz minőségével, pedig alapvető közszolgáltatás lenne, hogy tiszta ivóvízhez jussunk. Több mint ezer falu érintett, de néhány főváros környéki településen is van baj. A víz sok helyen fura szagú, zavaros, és mintegy 140 településen olyan rossz a minősége, hogy inni és fürdeni sem ajánlott. Mit tehetünk, ha rossz ivóvíz folyik a csapból, ki tartozik érte felelőséggel?

Négy napig tilos volt használni az ivóvizet a Pest vármegyei Pilisen, mert nematódákat, magyarul fonalférgeket találtak az vízhálózatban. Január 17-én vette észre az egyik helyi lakos, hogy a csapjára szerelt szűrőn több milliméteres férgek, lárvák akadtak fenn – számolt be a Telex. A lap több pilisivel is beszélt, és mint kiderült, az elmúlt években sokan panaszkodtak a víz minőségére. Ha valaki nem emlékszik pontosan, hogyan követték egymást az események, és az itt olvashatja a cikket.

kék kerti kút

Márciusban a G7 már arról írt, hogy több mint ezer magyar településen undorító, vagy egyenesen ihatatlan a víz. Számításaik alapján 1126 faluban és községben kifogásolt minőségű a víz, ami azt jelenti, hogy olyan anyagok tartalmaz, amelyek bár nem feltétlenül veszélyesek az egészségre, de az ízét és szagát kellemetlenné teszik. Az igazán problémás települések száma körülbelül 140-re tehető országosan: 110 településen eseti bakteriológiai kifogásról beszélhetünk, míg további 27 településen kémiai szempontból nem elfogadható az ivóvíz minősége – itt még tisztálkodáshoz sem javasolt a csapvíz.

Mitől lehet, hogy rossz ivóvíz jön a csapból?

Pilisen a gondok fő oka az elavult, felújítatlan csőhálózat, amelyben szennyeződések és baktériumok szaporodnak el. A nagyobb városok agglomerációjában a gyorsan növekvő lakosság terheli túl a régi rendszereket. Más települések a kevesebb fogyasztás miatt a víz pang a vezetékekben, ami tovább rontja a helyzetet, különösen nyáron. A rossz körülmények elvándorlást okoznak, ami tovább csökkenti az önkormányzatok bevételét, így a vízhálózat korszerűsítésére sincs pénz.

Több helyen a természetes arzén, bór vagy a mezőgazdasági vegyszerek szennyezik a vizet, így a lajtoskocsikra szorulnak vagy kénytelenek palackosat venni. Utóbbi nem olcsó, tízezrekkel dobhatja meg egy család havi kiadását. Jár ezért valami kárpótlás?

Megtérítik a palackos víz árát?

Ha a csapvíz átmenetileg nem iható vagy szennyezett, az szolgáltatónak biztosítania kell az ivóvízellátást (pl. lajtoskocsival, palackozott vízzel). Ha mi magunk veszünk ilyenkor egy pakk ásványvizet, azért nem jár semmi. Viszont ha a probléma tartósan fennáll, akkor kérhető kártérítés, a következő esetekben:

  • Ha hivatalos hatósági vizsgálat (pl. NNK vagy a helyi közegészségügy) kimondja, hogy a víz fogyasztásra alkalmatlan volt.
  • Ha az ivóvíz-szolgáltató nem biztosított megfelelő helyettesítő vízellátást, és emiatt kénytelenek voltunk palackos vizet venni.
  • Ha az eset igazolhatóan a szolgáltató hibájából történt, és erről határozat született.

Maradt még kérdése? Forduljon ügyfélszolgálatunkhoz, kollégáink 48 órán belül válaszolnak!

Kihez fordulhatunk?

  • Helyi vízszolgáltató (pl. Vízművek ügyfélszolgálata) – elsőként mindig náluk kell bejelenteni a problémát és panaszt tenni.
  • Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) vagy a járási népegészségügyi osztály – ha a víz minőségével van gond.
  • Fogyasztóvédelmi hatóság – ha a szolgáltató elutasítja a jogos kártérítést.
  • Békéltető testület vagy polgári per – ha nagyobb kárigényünk van, és nem jutunk megegyezésre.

Érdemes minden vásárláskor eltenni a blokkot és írásban jelezni a szolgáltatónak, hogy milyen költségünk keletkezett a rossz ivóvíz miatt.

Kik hajthatnak be autóval a temetőbe? Mikor és hogyan engedélyezett?

temetőbe behajtás autóval 2025
temetőbe behajtás autóval 2025

Sokan nem tudják, hogy a temetőbe behajtás autóval 2025-ben nem mindenhol és nem mindenkinek megengedett. Vannak, akik rendszeresen visznek virágot szeretteik sírjához, de idősebbek vagy mozgáskorlátozottak lévén nem tudnak hosszasan sétálni. Cikkünkben mutatjuk, hogy milyen szabályok érvényesek a legnagyobb temetőkben, mikor lehet behajtani, és hogyan lehet beszerezni az engedélyt.

Temetőbe behajtás autóval 2025-ben – általános szabályok

Általánosságban elmondható, hogy a temetőbe behajtás autóval 2025-ben díjhoz kötött, és településenként önkormányzati rendelet szabályozza. Legtöbbször csak akkor engedélyezett, ha az illető mozgáskorlátozott igazolvánnyal rendelkezik, vagy mozgáskorlátozott személyt szállít. Egyes temetőkben külön jegyet kell váltani automatából vagy portán, máshol a sorompónál lehet fizetni. Továbbá fontos, hogy Halottak Napja környékén gyakran teljesen megtiltják a behajtást.

Példák nagyobb temetőkből

Debreceni köztemető behajtás autóval

A debreceni köztemetőben hétfőtől péntekig a teljes nyitvatartási időben (májustól augusztusig 6:00–20:00) be lehet hajtani autóval 980 Ft-os díj ellenében, de szombaton és vasárnap csak 13 óra után engedélyezett a belépés. Ha szombaton temetés van, akkor kivételesen délelőtt is lehet behajtani, de ekkor is csak díjfizetés után. Teherautó vagy utánfutó esetén 1350 Ft a behajtás díja.

Pécsi temető behajtás autóval

A pécsi központi temetőbe behajtás autóval 2025-ben is lehetséges, de a Nagyárpádi úti sorompós bejáratnál kell jegyet váltani. Mozgáskorlátozott igazolvánnyal rendelkezők ingyen hajthatnak be és várakozhatnak, más esetben díjfizetés szükséges. Fontos tudni, hogy Halottak Napján itt sem lehet autóval behajtani a megnövekedett gyalogos forgalom miatt.

Óbudai temető behajtás autóval

Az Óbudai temetőbe a főbejáraton keresztül lehet behajtani, díja 300 Ft. Mozgáskorlátozott igazolvánnyal ingyenes a behajtás a teljes nyitvatartási időben. Október 30. és november 2. között azonban teljesen tilos az autóval való behajtás. A temető területén egyébként le lehet parkolni az utak szélén.

Ha van még kérdése a témával kapcsolatban, akkor keresse bátran kollégánkat az ingyenesen elérhető Ügyfélszolgálatunkon!

Hogyan lehet igazolni, ha mozgáskorlátozottat szállítasz?

A legtöbb temető kérheti a mozgáskorlátozott parkolási igazolványt vagy a szállított személy igazolványát. Érdemes előre tájékozódni az adott temető honlapján vagy telefonon, mert például vasárnaponként van olyan temető, ahová még engedéllyel sem lehet behajtani. A temetőbe behajtás autóval 2025-ben így sem garantált bármikor, hiszen a gyalogosok védelme elsőbbséget élvez.

Garázst vagy sufnit építenél? Hiába a te telked, csak úgy nem teheted meg – ezt mondja a jogszabály

felújított, jó állapotban lévő ház/omladozó, lelakott ház kontrasztban

Felhúzható-e egy melléképület építési engedély nélkül? Azt gondolnák, hogy a jogszabály pontosan rögzíti, milyen esetekben kell engedély, így mindenki számára egyértelmű, hogy mit lehet és mit nem. Ez sajnos nem ilyen egyszerű. Aki nem ismeri – vagy nem jól – a helyi szabályokat, és csak úgy felépít egy kisebb garázst, azt utólag nagyon kellemetlen meglepetés érheti. Nem szeretne több százezer forintot kidobni az ablakon? Mutatjuk, mi az, amit feltétlenül ellenőriznie kell.

Az egyik legelterjedtebb tévhit, hogy 35 négyzetméter hasznos alapterület alatt, bizonyos magasságig építési engedély nélkül építhetők melléképületek. Ez részben igaz, de ne felejtsük el, ha engedély nem is kell, attól még az adott épületre (legyen az műhely, garázs, sufni stb.) vonatkozhatnak építésügyi előírások.

Tavaly őszig a vonatkozó jogszabályokban az szerepelt, hogy milyen esetben nem szükséges engedély. Ez 2024 októberétől megváltozott, innentől a jogszabály azt mondja ki, milyen épületeknél kell. Csakhogy vannak olyan épülettípusok, amelyekről nem lehet eldönteni, hogy éppen melyik kategóriához tartoznak, na meg a helyi sajátosságokra is figyelnünk ki.

Épülhet-e melléképület építési engedély nélkül?

A jogszabályok szerint melléképületet – például garázst vagy tárolót – 35 négyzetméter hasznos alapterület alatt, lapostetős változatnál max. 3,5 méter párkánymagassággal, magas tetős esetén pedig legfeljebb 4,5 méter gerincmagassággal építhetünk engedély nélkül – írja az ÉpítőÉlet.hu. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindent szabad. Számos egyéb szabályt be kell tartani, különösen a helyi építési szabályzatokat, amelyek korlátozhatják, hol és mennyire lehet beépíteni az ingatlant.

Pl. ha a telken már van épület, és a beépítési arány magas, még egy kis, 30 négyzetméteres garázst sem húzhatunk fel, ha az meghaladja a telek beépíthető részét. Más a helyzet bővítésnél: 35 négyzetméter alatti bővítéseket nem kell engedélyezni, ha az egész épület 35 négyzetméter alatt marad. Viszont ennél nagyobb bővítés esetén már egyszerű bejelentés, vagy akár építési engedély is kell, különösen, ha a hasznos alapterület átlépi a 35 négyzetmétert. Ráadásul, még ha nem is kell építési engedély, településképi bejelentés szükséges lehet – például homlokzatfestés vagy ajtócsere esetén is, a hely helyi szabályai szerint.

Maradt még kérdése? Szeretne többet tudni a jogszabályokról? Forduljon ügyfélszolgálatunkhoz, kollégáink 2 munkanapon belül válaszolnak.

Építési engedéllyel, nélkül vagy bejelentéssel?

Mi a szabály?

  • Egyszerű bejelentéssel építhető az új, legfeljebb 300 négyzetméteres lakóépület. 300 négyzetméterig a lakóház-bővítés, a 35–60 négyzetméteres melléképület, valamint az 1,5 méternél magasabb támfal, ha a fő építési munkához kapcsolódik – ezeknél is szükséges a bejelentés.
  • Építési engedély kell a 300 négyzetméter nagyobb lakóépületekhez, a 60 négyzetméternél nagyobb vagy 6 méternél magasabb melléképületekhez, valamint a nagyobb bővítésekhez, közhasználatú medencékhez, magaslesekhez és nagyobb tárolókhoz. A zártsorúan vagy ikresen épített épületeken minden olyan munka engedélyköteles, amely érinti a közös falat, alapozást vagy tetőszerkezetet.
  • Engedély nélkül végezhető például az üvegház, fóliasátor, felvonulási épület építése, illetve az 1,5 méternél alacsonyabb támfal.

Mielőtt melléképületet építene vagy bővítésre adná a fejét, feltétlenül ellenőrizze a helyi építési szabályokat. Ha ehhez nincs türelme vagy nem akar a témában elmélyedni – amit teljesen megértünk -, inkább kérjen segítséget az önkormányzattól.

Eteti a galambokat a szomszéd? Százezrekre büntethetik – ezt mondja a törvény

galambok sorakoznak egy erkély korlátján

A szomszédokkal nem kötelező jó viszonyt ápolni, ám a szabályokat mindenkinek be kell tartania. A galambok etetése társasházban zavaró lehet, főleg, ha az „égi áldás” más lakók erkélyére hull. Mit tegyünk, ha a szép szó nem használ? Mutatjuk, kihez fordulhat, ha már nem bírja cérnával a hangzavart és a piszkot.

Bármennyire is a jó szándékból teszik, a notórius galambetetők a szárnyasokat is veszélyeztetik: a kenyér szinte semmilyen hasznos tápanyagot nem nyújt a madarak számára, főleg ha fehér kenyérről van szó. Magas a szénhidráttartalma, de hiányzik belőle a fehérje, az esszenciális zsírsav, a vitamin és az ásványi anyag. A madarak ettől jóllaknak, de alig jutnak valódi tápanyaghoz, így hosszú távon legyengülhetnek, megbetegedhetnek. A rendszeres etetés ráadásul túlszaporodáshoz vezethet, ami még több sz*rral, tollal és szaggal jár.

Nem mellesleg a hátrahagyott morzsa a környezetet is szennyezi, mivel gyorsan penészedik, vonzza a patkányokat és ha vízparton szórják ki, akkor a vízminőséget is rontja. Ezekkel pl. lehet érvelni (kulturáltan, és nem egymás felmenőit szidva veszekedni), hiszen egészen biztos, az illető nem akar rosszat, ha már veszi a fáradságot, hogy állatokkal törődjön. Azért sem a legszerencsésebb módja, mert jogszabályba ütközik.

Elegánsan öltözött férfi galambokat etet a pályaudvaron
Közterületen tilos.

Galambok etetése társasházban – mit mond a jog?

Budapesten pl. a 48/1994. (VIII. 1.) rendelet kifejezetten tiltja az állatok – különösen a galambok – etetését közterületen, ha az az ingatlan, a környezet vagy az emberi egészség károsodását okozza, vagy ennek veszélyét hordozza. Ez nem csak a közterekre vonatkozik: a társasházakban is lehet jogsértő az etetés, ha közös tulajdonú erkélyre, udvarra vagy lépcsőházba szórják az ételt, vagy ha az más lakók jogait, nyugalmát, egészségét zavarja.

terézvárosi utca, parkoló autó mellett egy csapat galamb
A fővárosban a galambok etetése tilos. Fotó: Terézváros

A társasházi törvény (2003. évi CXXXIII.) kimondja: minden tulajdonostárs köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, amely másokat jogai gyakorlásában zavar vagy érdekeiket sérti. Márpedig a galambok által okozott zaj, a hátrahagyott ürülék, a kártevők és a bűz zavaró tényezők, amelyek a lakók érdekeit sértik.

Ha a szomszédot nem hatja meg a kérés vagy a józan ész…

Érdemes először a közös képviselőt értesíteni. Ha a ház szervezeti és működési szabályzata kitér a galambetetés tilalmára, akkor hivatalosan is felszólíthatja a rendetlen lakót. Ha ez sem elég, a jegyzőhöz fordulhatunk birtokvédelmi eljárásért – különösen akkor, ha az etetés közterületre is kihat, pl. amikor az ablakon kihajigált kenyérdarabok a járdára hullanak. Súlyosabb esetben, amikor már közegészségügyi kockázat is felmerül, a járási hivatal népegészségügyi osztálya is bevonható, amely akár hatósági intézkedést is elrendelhet.

A jó szándék tehát önmagában nem elég – ha valaki mást veszélyeztet vagy zavar, annak következménye lehet, akár pénzbírság formájában is.

A galambetetés is szabálysértés

A 2012. évi II. törvény szerint szabálysértést követ el, aki közterületen szemetel, közforgalmú épületet vagy járművet beszennyez, vagy nem gondoskodik arról, hogy az általa felügyelt állat után eltakarítsa a szennyeződést.

A bírság összege helyszíni intézkedés esetén 5.000–50.000 forint lehet, de ha valaki hat hónapon belül ismét elköveti a szabálysértést, ez 70.000 forintig emelkedhet. Szabálysértési eljárásban – például jegyzői vagy rendőrségi intézkedés után – akár 150.000 forintos bírság is kiszabható, súlyosabb vagy visszatérő esetekben pedig 200.000 forintig terjedhet a büntetés.

Mikor jön már a fegyverpénz? Jön egyáltalán? Mutatjuk!

fegyverpénz jogszabály
fegyverpénz jogszabály

A fegyverpénz a jogszabály szerint csak bizonyos dolgozóknak jár a plusz juttatás. Mutatjuk, ki számíthat rá, ki maradhat le róla, és egyáltalán: mikor kapják meg az arra jogosultak.

Sokan várják újra a plusz juttatást, amit egyszer már megkaptak. A fegyverpénz jogszabály azonban nem mindenkit enged a kedvezményezettek körébe. Mutatjuk, mire számíthatsz 2026-ban.

Mi is az a fegyverpénz?
A fegyverpénz jogszabály alapján nem mindenkinek jár az a bizonyos hathavi plusz juttatás, amit legutóbb 2022-ben kaptak meg a hivatásos rendvédelmi dolgozók

A kormány 2019-ben vezette be, és eredetileg háromévente fizetnék ki. Hathavi fizetésnek megfelelő összegről van szó, amit az ország gazdasági helyzete szerint ítélnek oda.

Legutóbb 2022 februárjában kapták meg az érintettek. Akkor átlagosan 2,7 millió forintot jelentett az egyszeri kifizetés. 2026-ban újra érkezik – legalábbis a hivatalos ígéret szerint.

Kinek jár fegyverpénz a jogszabály szerint?

A fegyverpénz jogszabály szerint csak a hivatásos állomány jogosult rá. Ez azt jelenti, hogy nem elég, ha valaki a rendvédelemben dolgozik. Csak azok kapják meg, akik:

  • esküt tettek,
  • szolgálati jogviszonyban vannak,
  • fegyveres vagy rendvédelmi feladatokat látnak el nap mint nap.

A jogszabály három fő csoportot említ:

  • Katonák – hivatásos vagy szerződéses státuszban.
  • Rendvédelmi dolgozók – például rendőrök, börtönőrök, katasztrófavédelmisek, nemzetbiztonsági szolgálatok emberei, vagy a NAV fegyveres egységeinek tagjai, ha Hszt. alapján dolgoznak.
  • Pénzügyőrök – de közülük sem mindenki, csak akik megfelelnek a rendelet szűkítő feltételeinek.

És kik maradnak ki?
2022-ben nagyjából 50 ezren dolgoztak a különböző rendvédelmi szerveknél, de közülük csak kb. 36 ezer ember kapott fegyverpénzt. Akik nem tartoznak a hivatásos állományba – például irodai munkát végeznek vagy civil státuszban vannak –, kimaradtak a plusz pénzből. Ez most sem lesz másképp.

Van még kérdésed? További tippekre lenne szükséged? Ügyfélszolgálatunkhoz bátran fordulhatsz, 48 órán belül segítünk!

Jön vagy nem jön?
A válasz: 2026 januárjában várható a kifizetés. Ezt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter jelentette be a Facebook-oldalán. A bejelentés szerint az érintettek újra megkapják a hathavi juttatást.

De nem mindenki örül: sokan panaszkodnak, hogy három év helyett négyet kellett várni az újabb körre. Közben a rendvédelmi igazgatásban dolgozók bére is alacsony maradt. A KSH szerint átlagosan 200 ezer forinttal kevesebbet keresnek, mint más ágazatokban dolgozók.

Ha te is érintett vagy, érdemes utánanézni, hogy pontosan milyen státuszban vagy, és mire számíthatsz a következő év elején.

További tartalmakért pedig kövess minket TikTokon és Youtubeon is!
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat