Nyitólap Blog Oldal 336

Kimaradt járat, észrevétel? Így tehet panaszt a BKK-nál, hogy reagáljanak is rá

idős néni padon, kutyával
BKK panasz bejelentés

Budapesten mindenki került már olyan helyzetbe, amikor a busz egyszerűen nem jött. A sofőr kicsit túl komolyan vette a dudálást? Vagy a reggeli csúcsban úgy préselődtünk a villamoson, mintha egy szardíniásdobozban próbálnánk légzőgyakorlatot végezni? Ilyenkor nem kell legyinteni, hogy ‘úgysem változik semmi’. A BKK panaszbejelentés valóban működik, sőt, ha jól csináljuk, még válasz is érkezik.

Hol és hogyan lehet panaszt tenni?

A legegyszerűbb út a hivatalos online űrlap, amely itt érhető el: BKK panaszbejelentés. Itt meg kell adni az utazással kapcsolatos adatokat, a pontos időt, a járatszámot és a problémát. Ha például a 7-es busz helyett nagyjából a semmi jött, akkor a pontos dátum és idő megadásával tudják ellenőrizni a járművek GPS adatait és valóban utánanéznek. Ez nem egy fekete lyuk, ahová csak beledobáljuk a dühünket. A panaszokat ténylegesen rögzítik és feldolgozzák.

forgalomban a 9-es busz Budapesten

Más miatt tennél panaszt, de nem tudod merre indulj el? Ügyfélszolgálatunk segít!

Milyen ügytípusok vannak a BKK panaszbejelentésnél?

A BKK panaszbejelentés nem csak arról szól, hogy ‘nem jött a busz’. Több ügytípus közül lehet választani: ha a menetrend követhetetlen, ha a sofőr bunkón viselkedett, ha koszos volt a jármű, ha reggelente annyian utaznak, hogy még a kapaszkodón is csüngenek, vagy ha egyszerűen nagyobb buszra lenne szükség. Külön ügytípus van például a járatkimaradásra, a forgalmi rend változásával kapcsolatos panaszokra és az utastájékoztatás hibáira is. Ez azért jó, mert nem kell körülírni, hogy pontosan mi történt, csak kiválasztjuk a kategóriát és egyből célba ér a bejelentés.

Konkrét példák, amiket érdemes jelenteni

Ha egy sofőr minden utas szeme előtt úgy csukja az ajtót, mint Bruce Willis egy akciófilmben, akkor nem érdemes csak a szomszédunknak panaszkodni. Rögtön mehet a bejelentés. Ha a menetrend szerint este 10 után is közlekedik a jármű, de a valóságban csak a csillagok világítanak az Üllői úton, akkor azt szintén érdemes rögzíteni. Ha minden reggel azon gondolkodunk, hogy kéne-e inkább egy fitneszbérlet, mert a zsúfolt villamoson annyit gyúrunk a könyökünkkel, akkor szintén célszerű megírni, hogy sűrűbben kellene indítani a járatot.

Mire számíthatunk a bejelentés után?

A BKK panaszbejelentés után nem maradunk teljesen magunkra. Az ügyfélszolgálat minden esetben választ küld, általában néhány napon belül. Ha jogos a panasz, akkor vizsgálat indul és előfordulhat, hogy változtatás is történik: menetrendi módosítás, „sofőrfegyelmezés”, vagy éppen plusz jármű beállítása. Nem varázslat, de ha sok utas jelzi ugyanazt a problémát, akkor annak valódi következménye lehet.

Sokszor érezzük úgy, hogy a város közlekedése egy túlélőtúrára hasonlít, de a BKK panaszbejelentés egy működő eszköz, amivel mi is beleszólhatunk abba, hogyan nézzen ki a mindennapi utazás és tömegközlekedés. Használjuk!

Mikor nem kell visszafizetni az állami ösztöndíjat? 3 eset, amikor alanyi jogon jár

Az állami (rész)ösztöndíjas hallgató két fő kötelezettséget vállal. Először az oklevelet a képzés szabályos idején belül, de legkésőbb a képzési idő másfélszereséig megszerzi; másodszor az oklevél megszerzését követő 20 éven belül annyi időt tölt hazai munkaviszonyban, amennyi időt állami támogatással tanult. Ha az érintett diák nem szerez oklevelet a határidőig, akkor a képzés befejezése után egy – a támogatott tanulmányi időnél két évvel hosszabb időablakon belül kell ledolgoznia a támogatott féléveknek megfelelő időt belföldön; ellenkező esetben térítési kötelezettség keletkezik. Ha a hazai munkaviszonyban maradás nem teljesül az oklevél után, az igénybe vett támogatást vissza kell fizetni.

Mikor nem kell visszafizetni az állami ösztöndíjat?

A legegyszerűbb eset az, amikor a hallgató mindkét fő feltételt teljesíti. Határidőre oklevelet szerez, majd 20 éven belül összegyűjti belföldön a támogatott idővel megegyező hazai munkaviszonyt. Ilyenkor nincs visszafizetés. A jog a hazai munkaviszonyt pontosan definiálja, miszerint a magyar joghatóság alatt álló munkáltatónál biztosítási jogviszonyt eredményező foglalkoztatásnak, illetve magyar joghatóság alatti vállalkozói tevékenységnek minősül; a teljesítés akár több részletben, megszakításokkal is történhet.

Vannak alanyi jogon járó, külön kedvezmények is. Ha a volt ösztöndíjas három gyermeket szül, akkor nem kell teljesítenie sem az oklevélszerzési határidőt, sem a belföldi munkavállalási kötelezettséget, sem a hozzájuk kapcsolt visszafizetést. Az is könnyítés, hogy a hazai munkaviszony teljesítésébe beleszámít a CSED/örökbefogadói díj, GYES, GYED, ápolási díj, GYET folyósításának ideje, sőt az álláskeresési járadék ideje is. Ezeket tételesen az Nftv. 48/L. § és 48/M. § mondja ki.

Azoknál, akik nem jutnak el oklevélig a jogszabályi határidőn belül, a törvény egy „B-tervet” ismer el: ha a képzés megszűnésétől számított, a támogatott tanulmányi időnél két évvel hosszabb időszakban sikerül összegyűjteni belföldön a támogatott idővel egyező hazai munkaviszonyt, akkor csak ez a vállalás teljesítendő, és nincs 50%-os térítési kötelezettség.

Mi számít bele, mi számít duplán, és mi nem számít? – apróságok, amiken elcsúszhat

A hazai munkaviszony napokra számolódik, és több párhuzamos jogviszony egy napja is csak egy napnak számít. Ha több ösztöndíjas kötelezettség fut egymással párhuzamosan, ugyanaz a nap mindegyikbe beszámítható. Külön könnyítés, hogy önkéntes katonai szolgálat és – a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvény hatálya alá tartozóknál – a származási országban végzett biztosítási jogviszony kétszeres szorzóval számít. Ezzel szemben a külföldi munkavégzés főszabály szerint nem számít bele, kivéve a törvényben kifejezetten megjelölt, szomszédos országban élő magyarokra vonatkozó esetet.

A jogalkotó a méltánytalan helyzeteket is kezeli. Ha a volt hallgató tartós betegség, baleset, szülés, kettő vagy több gyermek nevelése vagy más, önhibán kívüli rendkívüli ok miatt nem tudja tartani a határidőket, kérheti a kötelezettségek felfüggesztését vagy teljesítettnek tekintését. A kérelmekről az állami ösztöndíj feltételei teljesítésének nyilvántartásáért felelős szerv – általános közigazgatási rendben – határoz.

Kérdésed maradt a visszafizetéssel kapcsolatban? Fordulj bizalommal hozzánk, kollégánk ingyenesen elérhető Ügyfélszolgálatunkon.

Ki dönt és mi a menete, ha vita van?

Az adatszolgáltatást, a teljesítés nyomon követését és a határozathozatalt „a magyar állami ösztöndíj feltételei teljesítésének nyilvántartásáért felelős szerv” végzi (elsőfokú hatóság). A törvény szándékosan ezt a technikai megnevezést használja. Ennek oka, hogy a szervezeti elhelyezés időről időre változhat. Ezért célszerű nem konkrét főosztály- vagy minisztériumi névvel hivatkozni. Ha a szerv megállapítja a visszafizetést, határozatot hoz, és a térítést a határozat véglegessé válását követő 30 napon belül kell megfizetni. A jogszabály egyértelmű könnyítéseket is tartalmaz. A volt hallgató részletfizetést kérhet (5 millió forint alatti tartozásnál legfeljebb 10 évre, felette legfeljebb 15 évre). Továbbá a visszatérítést a munkáltató vagy más személy átvállalhatja a szervhez benyújtott nyilatkozattal.

Mit jelent ez a gyakorlatban?

Ha arra keresel választ, mikor nem kell visszafizetni az állami ösztöndíjat, a jogi minimum egyszerű. Ha határidőre oklevelet szerzel és 20 éven belül összegyűjtöd belföldön a támogatott idővel azonos foglalkoztatási napokat, nincs tartozásod. Ha nem lett okleveled, de a 48/A. § c) szerinti belföldi munkavégzést a megadott – a támogatott tanulmányi időnél két évvel hosszabb – határidőn belül teljesíted, szintén nem kell fizetned. Ha három gyermeket szülsz, a törvény teljes körű mentességet ad. Ha egészségi vagy családi ok akadályoz, méltányossági felfüggesztés vagy teljesítettnek tekintés kérhető. A CSED, örökbefogadói díj, GYES, GYED, ápolási díj, GYOD, GYET és az álláskeresési járadék ideje beszámít. Az önkéntes katonai szolgálat, illetve – határon túli magyaroknál – a származási országban végzett biztosított jogviszony kétszeresen számolódik. Ha mégis visszafizetésre kerülne sor, részletfizetés kérhető, s a tartozást a munkáltató is átvállalhatja.

Ez volt vajon az utolsó nyarad, ami megint nem úgy sikerült?

két barát horgászat közben sörözik

Milyen volt a nyarad? – erre a kérdésre sokféle választ lehet adni. Vajon milyen válasz érkezik attól, akinek – mondjuk úgy – gondjai vannak az alkohollal vagy bármilyen más szerrel? Az általánosítás szándéka nélkül annyit kijelenthetek, hogy ahol a szer irányít, ott a nyár, az ősz, a tél és a tavasz nem nagyon különböznek egymástól. A szer ugyanis nem ismeri az évszakokat. Másképpen fogalmazva: a szer megszünteti az időt.

Merthogy idő ott van, ahol a dolgoknak van egyfajta kerete és ritmusa. Ahol a tervek nemcsak születnek, hanem végre is hajtják őket. És ahol emellett van helye a spontaneitásnak is, hiszen az egyén fizikailag és szellemileg is készen áll a hirtelen jött ötletre, felvetésre vagy programra.

sörösüveget néző nő a boltban

Ahol szerhasználati zavar van, ott ismétlés van. Visszaemlékezve aktív szerhasználó időszakomra, ma már rálátok arra, hogy helyzetről helyzetre mennyi ismétlődés volt abban. Voltak kifejezetten olyan „kapcsolódásaim” emberekkel, amelyekről persze azt gondoltam, hogy barátságok, jó ismerősségek, pedig valójában azért kellettünk egymásnak, hogy igyunk. Azaz nem beszélgetéshez ittunk, hanem iváshoz beszélgettünk. Azért beszélgettünk, hogy ihassunk. Ha jól belegondolok, általában gyakran ugyanarról is dumáltunk. Ugyanazokat a sztorikat beszéltük át, ugyanazokon a dolgokon puffogtunk, ugyanazokat a sértettségeinket adtuk el egymásnak, és ugyanazokat az igazságainkat bizonygattuk egymásnak. És – ha kellett – másnap ugyanúgy nyugtattuk egymást, hogy „nem is ittunk sokat, bírjuk mi ezt”. Közben pedig az est jelentős része nem volt meg emlékeinkben.

És ez így ment évről évre. Ez nem azt jelenti, hogy közben ne történtek volna „dolgok”. A kérdés csak az, hogy minden megtörtént-e, ami megtörténhetett. Vagy csak az, amit a szerhasználati zavar engedett.

Józanodnál? Többet akarsz tudni? Ügyfélszolgálatunk segít, ingyenes és gyors!

Nyarak tudnak elmúlni úgy, hogy abban nagyon sok lehetőség benne ragad. Adva volt a pihenés lehetősége, de azt gyakran a másnaposság árnyékolta be. Megint nem sikerült frissen kelni és aktív napot élni. Itt volt a nyár, hogy több idő legyen a mozgásra, de a szerhasználat következményei (bűntudat, szégyen, fáradtság, csalódottság, düh) elérték azt, hogy megint jöttek a kifogások, hogy majd miért máskor. Itt volt közel 2 hónap, hogy a párkapcsolaton vagy a házasságon belüli problémákkal foglalkozzon, és ismét azt választotta, amiből többek között a gondok fakadnak. Itt van lassan az ősz, és a kérdésre, hogy milyen volt a nyár, a válasz az, hogy „elment, nem volt rossz”.

A változtatás valójában nem évszakfüggő, a nyár azonban kifejezetten jó időszak arra, hogy lássuk, hogy mennyi mindenről le lehet maradni, ha a kontroll nem nálunk van – hanem a szernél. Érdemes ezért így augusztus végén megállni, és visszatekinteni az idei nyárra. Mi volt abban a korábbihoz képest más; mennyi terv került a szer miatt felülírásra; volt-e különbség a tavasz és a nyár között a szerfogyasztás tekintetében, vagy mindkét időszakban (így vagy úgy, de) a szer mindig jelen van?

Egy nyárnak nem azt kell adnia, ami a reklámokban vagy a hirdetésekben van, hanem azt, amire egy embernek szüksége van. És ha ezek megélése tolódik úgy (pl. „ősszel erre még lesz idő”, vagy „idén úgysem fért volna be”), hogy nagyon is tervben voltak, akkor érdemes ezen elgondolkodni. Azért maradtak-e csak tervek, mert van úgy, hogy másként alakulnak az irányok, vagy azért, mert a szerhasználat és annak következményei felülírták a tervezettet? Őszinteség és bátorság kell ennek megválaszolásához, de az ember többet érdemel annál, minthogy az életének irányítása ne nála legyen.

Egy szerrel szoros viszonyban lévő ember esetében a „jó volt ez így is” válasza a szerhasználati zavar erősödésének válasza, azaz lemondás a változtatásról, és a félelemben élés meghosszabbítása. Merthogy a szerhasználati zavar összekapcsolódik a félelemmel. Az érintett fél attól, hogy bármely szakaszában is van az évnek, és tervez el valamit, az nem a tervek szerint fog alakulni. És amikor a tervek fiókban maradnak, akkor az asztalra kerül az ezzel járó szégyen, bűntudat, csalódottság és tehetetlenség érzése. Ezeket mind a szerhasználat hozza be, és a félelemmel együtt már akkor útjukra indulnak, amikor még az első sör, spangli, tabletta akár le sem ment.

És a függő egy jelentős része a félelmet mivel akarja lefojtani? Természetesen a szerrel. Itt van a félelem attól, hogyan alakul majd az este, úgy viselkedik-e ahogy kell, annyit fogyaszt-e amennyit tervez, tud-e annyit inni, szívni, használni, hogy mindenre emlékezzen, hogy ne csináljon hülyeséget, ne kerüljön szégyenbe? Ezek a gondolatok már a szerhasználat előtt megjelennek, a félelem már akkor elkezd dolgozni. És az érintett mivel csillapítja a félelmet? A félelem okozójával, tehát a szerrel. Hogy majd annak hatása alatt mindezek és a hasonló aggodalmak már nem fogják foglalkoztatni. Ami így is történik. De csak egy darabig. Mert aztán másnap aztán még erősebben tör rá a félelem, elborítja és betemeti.

És ez sem egyszeri, hanem visszatérő jelenség. Azaz ez is ismétlődik. Egészen addig, amíg meg nem érkezik a bátorság. Ez utóbbi nem azt jelenti, hogy nem félek, hanem hogy félek, de akkor is tovább megyek a segítségkérés útján (erről részletesebben). Korábbi aktív függőként és konzultánsként is megerősíthetem, hogy a segítségkérésben semmi olyan negatív nincs, mint amire elsőre gondol az ember. Amíg valaki nem kér segítséget, addig a szégyen, a bűntudat és a félelem erősödik. A segítségkéréssel viszont eszközöket kap ezek enyhítésére, ezek uralására, és mindezt egy ítélkezésmentes térben kapja. Nem fogják megszégyeníti, mert problémája van, nem fognak ítélkezni felette, mert nem tudja még irányítani az életét, és nem fognak összesúgni a háta mögött, mert korábban úgy viselkedett, ahogyan nem szeretett volna.

Amit kap az az elfogadás és a segítség.

Hogy ez a nyár milyen volt az egy ponton túl nem a legfontosabb. Ami ugyanis különösen fontos a holnap számára, hogy az érintett milyen következtetéseket von le abból, hogy milyen volt.

Új nyarakat akar-e magának (és környezetének), vagy az ismétlés nyarait és évszakait éli tovább?

Legyen az előbbi, mert utóbbiról már mindent tud!

A szerző addiktológiai konzultáns. Ha további tartalmakra, tanácsokra vagy segítségre lenne szüksége, úgy a szerző Facebook-oldalán megtalálja azokat.

Ennyit vesz el tőled az állam: pár kattintás, és rögtön láthatod – online bérkalkulátor

számológép mellett 20.000 és 10.000 forintos bankjegyek stócban

Mennyit is visz haza valójában az ember a bruttó béréből? Ott a 15%-os személyi jövedelemadó és a 18,5%-os társadalombiztosítási járulék, ami összesen 33,5% – a fizetésünk 1/3-a. Ezt a pénzt ugyan megkerestük, de látni sosem fogjuk, hiszen rögtön megy az államhoz. Érvényesíthetők ugyanakkor bizonyos kedvezmények, amelyek lehetővé teszik, hogy kevesebbet kelljen befizetni a „nagy közösbe’. Szeretnéd tudni, mennyit fogsz keresni valójában a következő munkahelyeden? Kíváncsi vagy, mennyivel maradhat több a zsebedben, ha megházasodsz? A nettó bérkalkulátor megadja a választ.

Nap mint nap szembesülünk vele, hogy a bruttó fizetésünk csak papíron néz ki jól. Az adó és a járulékok befizetése kötelező, hiszen csak így tartható fenn a rendszer. Mégis megnyugtató, ha pontosan tudjuk, mennyi pénz érkezik majd a számlánkra. Ebben segít a Hóvége online bérkalkulátora.

Nettó bérkalkulátor a Hóvégén!

A kalkulátor használata egyszerű: elég megadni a bruttó bért, és az néhány kattintással kiszámolja a nettó összeget. Figyelembe veszi a kötelező levonásokat, továbbá külön jelölhetjük azt is, ha jogosultak vagyunk adókedvezményekre. A rendszer számol a fiataloknak járó kedvezményekkel, a friss házasok támogatásával, a nagycsaládos anyák adómentességével vagy a személyi kedvezményekkel is.

Kérdésed van? Fordulj bizalommal ügyfélszolgálatunkhoz, ahol ingyenesen és gyorsan kaphatsz választ!

A bérkalkulátor azért is hasznos, mert végre pontosan láthatod, mennyit von le az állam a bruttó béredből, és azt is, hogyan hatnak rá az adókedvezmények. Pár kattintás, és máris ott a nettó összeg. Ráadásul nem csak egy általános számot kapsz, hanem a saját élethelyzetedre szabott eredményt.

SZÉP-kártya: már csak 1 hónapig költhetjük el a korábbi összeget, utána jön a levonás

Egy férfi a bal kezében SZÉP-kártyát tart, a jobban több 10 ezer forintos bankjegyet

Ügyfélszolgálatunkhoz több kérdés is érkezett a közelmúltban a plasztikkal kapcsolatban. A felhasználók pontosan tudják, hogy a kártyán túl sokáig pihentetett pénzek egy részét levonás terheli, csak abban nem biztosak, meddig költhetnek „büntetlenül”. Akármelyik bank is a kibocsátó, a dátum ugyanaz – legalábbis elméletben. Mutatjuk, hogy a SZÉP-kártya meddig használható fel 2025-ben.

Ha valakinek a SZÉP-kártyáján van olyan el nem költött összeg, amit a munkáltatója 2024. március 21. és 2024. szeptember 20. között utalt, az kapcsoljon rá: már csak alig 1 hónapig használhatja fel az összeget teljes egészében, a határidő lejárta után egy részét levonják. Hogy mennyit? A 381/2022-es kormányrendelet értelmében ezekre a pénzekre 15%-os díjat terhelhetnek a bankok.

A SZÉP-kártya meddig használható fel 2025-ben?

Ha az a kérdés, hogy maga a kártya meddig érvényes, akkor nézzük meg a kibocsátási dátumát. A szabályok szerint a plasztik lap 5 évig érvényes, ahogy a társkártya is, amit a közvetlen családtagok számára lehet igényelni.

A kártyán parkoló pénz már más tészta. Az egyenleg felhasználhatósága 1 év, vagyis a 2024. március 21. és 2024. szeptember 20. között a SZÉP-kártyákra utalt elköltetlen összegek 2025. szeptember 20-án „járnak le”. A határidő átlépése miatt a juttatás teljese adótartalmát egy összegben meg kell fizetnünk – ez a 15%-os levonás. Annyi könnyítést kaptak a kártyatulajdonosok, hogy a már egyszer felszámolt díjat újra, ugyanarra a SZÉP-pénzre nem tehetik rá.

Budapesti OTP bankfiók bejárata

Kérdezne a béren kívül juttatásokról? Forduljon ügyfélszolgálatunkhoz, kollégáink gyorsan és díjmentesen válaszolnak.

Nem mindegy, kinek milyen pihenőplasztikja van

Március 20-án a 2023. szeptember 20. és 2024. március 20. között feltöltött és fel nem használt egyenlegekre csaptak le. Akkor az Énpénzem.hu hívta fel a figyelmet, hogy a banki gyakorlat nem egységes: az OTP – a másik két kibocsátóval, a K&H-val és az MBH-val ellentétben – még lehetővé tette, hogy ügyfelei március 20. éjfélig költsenek, és csak másnap vonta le a díjat.

Az OTP most is ugyanígy fog eljárni: azt írják, a 15%-os díjterhelés elkerülhető, ha a lejáró összeget a kártyatulajdonos szeptember 20. éjfélig elkölti. Emlékeztetnek, hogy ha van még olyan elköltetlen összeg a számlán, amire korábban már ráterhelték a 15%-os díjat, akkor erre nem fogják megint, viszont ezt is el kell költeni ahhoz, hogy a szeptemberben ne jöjjön a „büntetés”.

Panelsor tetején az MBH bank óriási hirdetése

A K&H-nál szeptember 19. éjfél a határidő, az MBH pedig 20-án, valamikor napközben szabadítja meg az ügyfeleket a pénzüktől.

Nagyszülők, figyelem! 5 évvel tovább élnek, akik sokat unokáznak: 5 meglepő kutatási eredmény

nagypapa és unoka pecázik
nagypapa és unoka pecázik

Miért élhetnek akár öt évvel tovább azok a nagyszülők, akik aktívan részt vesznek unokáik életében? És milyen előnyökkel járhat még a nagyszülő-unoka kapcsolat a fizikai és mentális egészségre nézve? Egyre több kutatás támasztja alá, hogy kimagaslóan jótékony hatásai vannak, ha szoros a nagyszülő unoka kapcsolat.

5 meglepő kutatási eredmény: miért jó, a rendszeres nagyszülő unoka kapcsolat?

Persze már a kérdésfeltevés is értelmetlen, hiszen egy erős szeretet kapcsolatról van szó, kinek kell kutatás, ha egyszer szeret az unokájával lenni? az a része viszont érdekes, hogy egyre több külföldi tanulmány is alátámasztja kézzelfogható bizonyítékokkal a fenti tényeket. Lássuk csak!

Öt évvel hosszabb élet

Egy berlini kutatás adatai szerint azok a nagyszülők, akik rendszeresen gondoskodnak unokáikról, 37%-kal kevesebb eséllyel haltak meg a vizsgálat 20 éves időszaka alatt, összehasonlítva azokkal, akik nem unokáztak. A kutatás pedig kerek-perec kimutatta azt is, hogy öt évvel tovább élhetnek azok a nagyszülők, akik unokáikkal szoros, gondoskodó kapcsolatot tartanak fenn, mint azok, akiknek erre nincs lehetősége.

Növekednek az agyi képességek

Mit számít egy gyakorló nagyszülőnek a demencia és a demenciát megelőző tippek? Aki rendszeresen unokázik, az a folyamatos mentális interakcióknak köszönhetően folyamatosan edzi az agyát a meséléssel és a különböző játékokkal. Ezt szerencsére a kutatások is alátámasztották, az aktív nagyszülőkre kisebb eséllyel leselkedik a demencia réme. Ráadásul rugalmasabb gondolkodással és jobb problémamegoldó képességgel is rendelkeznek.

Az unokával való játék az egészségnek is jót tesz

Nem is akárhogyan! Az egyik vonatkozó kutatás rámutatott, hogy a nagyszülők vérnyomása jelentős mértékben csökken, miután unokáikkal játszottak. A játék hatására a szívritmus is helyreállt és a keringés is javult a nagyszülőknél. Nem csoda, hiszen a mozgás csökkenti a stresszhormonok szintjét, ha pedig mindezt a szeretett unokával közösen végezzük, egyértelmű a pozitív hatás.

Viszlát magány és depresszió!

A nagyszülők 72%-a kevésbé érzi magát magányosnak, ha rendszeresen találkozik unokáival. Ehhez elég lenne józan paraszti ésszel is átgondolni a dolgokat, de a kutatások is megerősítik ezeket a jótékony hatásokat. A lelki kapcsolat, a nevetés és a közös élmények jelentős védelmet nyújtanak a depresszió és a társas elszigeteltség ellen. Ezzel egyébként fel is soroltuk a demencia legjobb ellenszereit, tehát még komolyabb szokásokat sem kell bevezetni, egyszerűen elég, ha többet vigyázunk az unokákra.

Lelki problémáiddal fordulj bizalommal Ügyfélszolgálatunkhoz és kollégáink segítenek!

Visszatér az életöröm

A mára – főként gazdasági helyzetből fakadóan – megváltozott családszerkezet alapja már nem a hagyományos nagycsalád, hanem sokkal inkább jellemzőek a nukleáris családok. Ennek következménye, hogy egyre kevesebb idő jut egymásra, a szülők idejét kiteszi a munka és a gyermeknevelés, eközben pedig a nagyszülők elmagányosodnak. Egyértelműen más a helyzet az olyan családokban, ahol szoros, szinte napi rendszerességgel van jelen a nagyszülő unoka kapcsolat. Az közös tevékenységek öröme, az életöröm, amit egy kisgyerek jelent, azonnal visszahozza a boldogságot a mindennapokba.

Soha nem volt ilyen egyszerű a repedt sarok kezelése házilag: napi 10 perc a vonzó lábakért

Legyen szó szépségápolásról vagy egészségről, írunk róla. A repedezett sarok nem pusztán esztétikai gond. Ha a bőr megvastagszik és felhasad, fájhat, vérezhet, sőt könnyen el is fertőződhet. A jó hír az, hogy egy jól összerakott rutin után valóban elég napi öt–tíz perc ápolás, ezután a repedt sarok kezelése házilag is kiválóan megoldható. A bőrgyógyászati ajánlások lényege ugyanaz: rendszeres puhítás, kíméletes reszelés, urea- vagy savtartalmú krém, a végén pedig záró, zsíros kenőcs. Ha a repedés mély, gyulladt vagy fájdalmas, esetleg alapbetegség – például cukorbetegség – áll fenn, akkor nem érdemes otthon kísérletezni. Pedikűrös, podológus vagy bőrgyógyász segíthet biztonságosan.

A nagy helyreállítás

Este kezdj öt–tíz perc langyos vizes áztatással, majd töröld teljesen szárazra a talpat és a repedések környékét is. Finoman, röviden reszeld át a kérges felületet habkővel vagy kímélő reszelővel; pengéhez ne nyúlj, mert többet árt, mint használ. A puhítás kulcsa ezután az urea és a keratolitikumok. Karbantartásra a tíz–tizenöt százalékos ureakrém elegendő, kifejezetten megvastagodott, makacs kérgesedésre a húsz–huszonöt százalékos urea használata javasolt. A tejsav vagy a szalicilsav hozzáadott gyalulása tovább gyorsítja a folyamatot. A szalicilsavat érzékenység, aszpirinallergia, terhesség idején vagy nagy felületen ne használd. S ha bizonytalan vagy, inkább maradj az urea–tejsav vonalon. A hatóanyag után vastagon jöhet a petrolátumos zárás, ami bent tartja a nedvességet; egy pamutzoknival éjszakára rögzítheted az egészet.

Reggel elég egy célzott krémezés és a sarok mechanikai tehermentesítése. Pár nap után látványos a javulás, és innen tényleg elég a napi karbantartás. Zuhany után krém, este záró kenőcs, a reszelést pedig hetente egy–két alkalomra korlátozd, mindig röviden, kíméletesen. A használt reszelőt minden alkalom után mosd el szappanos vízzel, majd fújd át hetvenszázalékos alkohollal, hagyd megszáradni. Így nem viszel át kórokozót egyik mikrosérülésről a másikra. Ha a repedés széles és fájdalmas, éjszakára kisméretű hidrokolloid tapasz is segíthet a záródásban és a fájdalom csillapításában; gyulladás vagy fertőzés gyanúja esetén viszont ne tegyél okkluzív fedést, előbb rendbe kell tenni a sebet.

A tévhit ellenére ugyan egy gyenge ecetes áztatás jó tud lenni reszelés előtt, azonban repedt saroknál ez tilos. Túl savas lehet, feláztatja a bőrt, csípi a repedéseket, és könnyebben továbbhasad vagy be is fertőződhet. Az ecetet csak nagyon hígan, max. 1:20 arányban és legfeljebb 10 percig szabad; nyílt repedésnél, vérzésnél, cukorbetegségnél pedig egyenesen tilos.

Cipő, zokni, talpbetét

A legjobb krém sem pótolja a jó cipőt. A nyitott sarkú papucsok és a kitaposott talpak azért rontanak a helyzeten, mert a sarok pereme szétterül, a repedés széle újra és újra szétnyílik. Zárt, saroktartó cipővel, puha pamutzoknival és – ha kell – szilikon sarokcsészével leveszed a terhelést a hasadékokról, így a bőrnek esélye van záródni. Nyáron is megéri egy könnyű, zárt sarkú, párnázott cipőt választani, legalább a gyógyulás idejére, mert a mechanikai tehermentesítés nélkül a legfegyelmezettebb krémprogram is csak félkarú óriás.

Nem mindig csak a száraz bőr a ludas

Ha a bőr hámlik, viszket és a repedések mellett a talp egészén foltos, lehet, hogy gombás fertőzés áll a háttérben. Ilyenkor a sima hidratálás kevés; szükség van recept nélkül is kapható gombaellenes szerre, és a kezelést a tünetek elmúlása után is még legalább egy–két hétig folytatni kell, különben könnyen visszatér. Az izzadós lábat tartsd tisztán és szárazon, a lábujjközöket minden fürdés után töröld szárazra, a zoknit naponta cseréld. Ekcémás, pikkelysömörös bőrnél vagy cukorbetegség esetén a sorrend és a készítmények megválasztása orvosi kérdés; ilyenkor kérj célzott tanácsot, mert a sérülékeny bőr könnyebben elfertőződik és a megoldás néha egészen más ritmusban működik.

Más problémád van esetleg? Fordulj bizalommal hozzánk, kollégánk ingyenesen elérhető Ügyfélszolgálatunkon.

Mikor nem elég az otthoni ápolás?

Ha a repedés mély, vérzik, meleg és duzzadt a környéke, vagy genny és láz jelentkezik, az már fertőzés gyanúja, ezzel orvoshoz kell fordulni. Cukorbetegség, neuropátia vagy keringési zavar esetén a házi reszelést érdemes mellőzni, és már az elején szakrendelésre, podológushoz, bőrgyógyászhoz menni; náluk a kisebb sérülés is könnyebben elfajulhat. Ha két–három hét következetes ápolás után sincs javulás, pedikűrös, podológus szakszerű, steril eszközös eltávolítással segít, a kiváltó okot pedig bőrgyógyász tudja feltárni.

Amit érdemes elkerülni

A túlreszelés rövid távon simább érzetet ad, hosszú távon viszont még jobban visszakérgesedik a bőr, ezért mindig kevéssel dolgozz, és a reszelést hetente egy–két alkalomra korlátozd. A repedéseket ne „zárd olaj alá” fertőtlenítés nélkül, mert a zsíros, levegőtlen közeg kedvez a kórokozóknak; nappalra tiszta, száraz kötés vagy folyékony sebtapasz jobb választás, éjszakára a már említett kisméretű hidrokolloid tapasz jöhet, de gyulladásnál ne okkludálj. A csak hidratáló krém hetekig szépíthet, de a valódi megoldás a keratolitikus összetevő – urea, tejsav vagy szalicilsav – rendszeres használata oldja meg, záró kenőccsel kombinálva. A mindennapi rutin egyszerű marad, rövid áztatás, kíméletes reszelés, célzott urea–sav kombináció, a tetején petrolátumos zárás és megfelelő cipő. Ha ezt az alapot rendbe teszed, a repedt sarok kezelése házilag valóban napi öt–tíz perc alatt fenntartható, és a sarok nem csak szebb, hanem ellenállóbb is lesz.

Még mindig zöld a paradicsomod? Így gyorsíthatod fel az érés folyamatát

érett és zöld paradicsomok a kiskertbenn
paradicsom tápoldat házilag

Nem érik a paradicsom? Nézd meg mi lehet az oka és segítsd egyszerű praktikákkal a növekedését.

Ám azt nem árt tudni, hogy lehet, hogy nem is kell pirosnak lennie a paradicsomnak. Van olyan fajta, ami “csak” narancssárga, amikor megérik, ne hajszoljuk felesleges versenybe a paradicsomokat.

Ha pedig nem ez a helyzet, akkor az alábbi jelenségeket érdemes megvizsgálni, hogy mi lehet a probléma forrása a kertünkben vagy a balkonládánkban.

Ha nem érik a paradicsom, az alábbi dolgokkal lesz a gond

Nem megfelelő a hőmérséklet

Jó tudni, hogy 29 foknál a paradicsom piros színért felelős likopin termelődés leáll. Az ideális hőmérséklet a 20-21 celsius lenne, mert például a tartósan 15 fok alatti hőmérséklet is gátolja az érést. Tehát a kulcs a megfelelő hőmérséklet. Azt lehet tenni, hogy a teljesen érett, enyhén pirosodó terméseket leszedjük és bevisszük valahova, ahol befejezi az érést. Nem kell hozzá nap, csak a megfelelő hőmérséklet.

A túl sok napfény sem jó

Szintén lelassítja az érési folyamatot a sok napfény, mondjuk erre valószínűleg senki nem gondol. Még mindig áll, hogy a hőmérséklet a fontos, nem is a fény, tehát a túl erős napfény nem tesz jót és ezért nem érik a paradicsom.

Még egy fontos dolog! Ha levágjuk az érett paradicsom levelét, akkor még több napfény éri, így megperzselődik és berepedezik a termés.

Nem szabad túlöntözni

Az öntözés egy örök rejtély. Se túl sok, se túl kevés ne legyen, de hogy lehet ezt a legkönnyebben belőni?
“A paradicsompalántáknak heti 3–5 cm vízre van szükségük, amikor a tőkék aktívan növekednek és termőre fordulnak. Ha azonban a termések elérik az érett méretüket, az érés gyorsabban bekövetkezik, ha az öntözést csökkentjük, vagy akár teljesen leállítjuk- javasolja az agroforum.” Érdekes, hogy mint  a drasztikus diéták esetén, a kevés víz stresszeli a növényt, amitől túlélési üzemmódba kapcsol. 

Kérdések esetén keresd bátran Ügyfélszolgálatunkat, bármiről is legyen szó, ami foglalkoztat!

Fontos a tápanyag

A paradicsomnak sok tápanyagra van szüksége, a legfontosabb a foszfor és a kálium. Enélkül nem lesz piros a paradicsom, mert nem termelődik a likopin. A nem megfelelő mennyiségű tápanyag lassú vagy egyenetlen érést okozhat. A legjobb, ha az első termések megjelenésével magasabb foszfortartalmú tápoldatot kezdünk használni.

paradicsom nevelése erkélyen

A legegyszerűbb tipp ahhoz, hogy a 40 fokban is piros legyen a paradicsom

A Vegyszermentes kertek nevű Facebook csoportban osztotta meg a tapasztalatát valaki azzal kapcsolatban, hogy mindent megpróbált azért, hogy beérlelje a paradicsomokat, mégsem történt semmi, mígnem eszébe jutott egy rendkívül egyszerű trükk:

Fogjunk egy fürt koktélparadicsomot és két szemenként tegyünk – lógassunk – belőle a paradicsomok közé. 1 hét elteltével elkezdenek érni.

Az eredeti bejegyzés itt tekinthető meg.

Nem csak betegség esetén jár a táppénz: 9 élethelyzet, amikor jogosult vagy rá!

Sokan azt hiszik, hogy a táppénz kizárólag akkor jár, ha valaki lebetegszik. Ez azonban nem igaz. A táppénz több olyan esetben is járhat, amikor nem mi magunk vagyunk betegek, mégis keresőképtelenné válunk. Ilyen lehet például, ha a gyermekünk kórházba kerül, vagy otthon kell ápolnunk. Most megmutatjuk, melyek ezek a helyzetek, és milyen szabályokra érdemes figyelni.

Mikor jár alanyi jogon a táppénz?

A táppénz alanyi jogon több élethelyzetben is megilleti a munkavállalót. Íme a legfontosabbak:

  1. várandósság vagy szülés idején
  2. ha az anya 1 évesnél fiatalabb, kórházban ápolt gyermekét szoptatja
  3. ha a szülő 12 évesnél fiatalabb gyermekét kórházban kezelik
  4. ha a szülő otthon ápolja beteg, 12 év alatti gyermekét
  5. ha valaki fekvőbeteg-ellátásban részesül gyógykezelés miatt
  6. ha közegészségügyi okból tiltják el a munkától és más munkakört nem kap
  7. ha hatóságilag elkülönítik
  8. ha járványügyi vagy állategészségügyi zárlat miatt nem tud dolgozni
  9. méltányosságból: 12–18 év közötti gyermek otthoni ápolása vagy kórházi kezelése esetén

Hogyan kell igazolni a táppénzt?

A keresőképtelenséget mindig orvosnak kell igazolnia. Ezt háziorvos, szakorvos, vagy NEAK-kal szerződött magánorvos teheti meg.

Az igazolás hivatalos nyomtatványon történik, amelyet le kell pecsételtetni és a munkáltatónak átadni. Kórházi kezelésnél külön igazolás is szükséges.

Van még kérdésed? Ügyfélszolgálatunkhoz bátran fordulhatsz, 48 órán belül segítünk!

Visszamenőleg is kérhető a táppénz?

Igen, indokolt esetben a táppénz visszamenőleg is igazolható. A háziorvos legfeljebb 5 napra adhatja ki, a szakértő főorvos 30 napra, különleges esetben pedig akár 6 hónapra is visszamenőleg igazolható a keresőképtelenség.

Mikor szűnik meg a táppénz?

A táppénz elveszíthető, ha valaki megszegi a szabályokat. Például:

  • nem jelenik meg az orvosi vizsgálaton
  • nem tartja be az orvosi utasításokat
  • betegség idején nem tartózkodik a megadott helyen
  • szándékosan késlelteti a gyógyulást

Érdemes tehát figyelni minden előírásra, különben a táppénz mellett még kellemetlen ellenőrzés is várhat ránk.

További tartalmakért kövess minket TikTokon és Youtubeon is!

Bivalyerős darált paprikakrém házilag: apósom örömében elsírta magát

Tradícionális, olcsó, hasznos receptek. Konyhai fortélyok, trükkök. Ha te is szeretsz a konyhában sertepertélni, itt a helyed. A jó paprikakrém három lábon áll, hibátlan alapanyag, biztonságos tartósítás, okosan adagolt csípősség. A főszereplő a capsaicin, a csípősséget a Scoville-skála méri; a jalapeño általában 2 500–10 000 SHU, a habanero 100 000–350 000 SHU, vagyis utóbbi már az a sáv, ahol egy morzsa is számít – innen kezdve kesztyű, szemkörnyékhez nem nyúlunk.

Alapanyag és előkészítés

Válogass feszes, ép paprikát (kápia/hegyes erős, ha pedig extrát akarsz, kevés habanero), a puhát, penészeset könyörtelenül dobd ki. Mosás, csumázás, aztán finomhangolás: a magház hozza a legtöbb tüzet, ha leveszel belőle, szelídebb lesz a krém. Darálni robotgéppel vagy húsdarálóval érdemes, rozsdamentes eszközzel; erősnél eldobható nitrilkesztyű a békéd záloga.

Biztonságos tartósítás

A paprikakrém alapvetően alacsony savú zöldségből készül, ezért önmagában nem befőzőfazék-kompatibilis. Tudni kell, hogy pH 4,6 alatt mehet a vízfürdős hőkezelés, pH 4,6 felett viszont csak nyomás alatti eljárással (pressure canner), vagy marad a hűtő és a fagyasztó. Ez nem finnyáskodás, a Clostridium botulinum spórái forrásponton nem pusztulnak, oxigénszegény közegben (üvegben, olaj alatt) toxint termelhetnek. Ha polcra szánod, savanyíts pH ≤ 4,2-re (5%-os ecettel/citromsavval), és zárj vízfürdővel; ha nem savanyítasz, hűtő és inkább fagyasztás. A tetejére csurgatott olajdugó nem konzervál – fokhagymával együtt különösen kockázatos, ezt az NCHFP is kimondja.

A folyamattal kapcsolatban lenne kérdésed? Keresd Ügyfélszolgálatunkat és kollégáink két munkanapon belül ingyenesen válaszolnak.

Darált paprikakrém házilag? Két biztos módszer

1) Hűtős/fagyasztós változat, avagy a klasszikus, sóval eltett krém:
Darálj le 1 kg paprikát, keverj hozzá 15–20 dkg sót. Itt a só amúgy nem fűszer, hanem vízaktivitás-csökkentő. Ízlés szerint kevés zúzott fokhagymát bele, dolgozd homogénre, s azonnal tiszta üvegbe töltsd. Helye a hűtőben van, a többit kis adagokban fagyaszd – polcon nem biztonságos. A hazai chili-szakportálok is ekkora sóarányt javasolnak; hosszan polcon álló termékhez azonban önmagában nem elég – ezért ez a verzió hűtős, fagyasztós.

2) Savasított, vízfürdősen hőkezelt változat, avagy a polcra szánt:
Darálj le 1 kg paprikát, adj hozzá 20–30 ml 5%-os ecetet vagy 4–6 g citromsavat (így lesz pH ≤ 4,2), mehet még 2–3% só (20–30 g/kg) és 1–2 gerezd fokhagyma. Röviden forrald fel, avagy 3–4 perc gyöngyözés, majd töltsd forrón steril üvegbe, töröld szárazra a peremet, zárd két részes tetővel, majd forró vizes fürdő (100 °C) 10–15 percig. Csak ellenőrzött 5%-os ecetet használj – a gyengébb ecet nem garantálja a pH-t. Hűvös, sötét helyen tárold, felbontás után hűtsd vissza. A szabály egyszerű és kőbe vésett: pH ≤ 4,6 esetén a vízfürdő oké; pH > 4,6 esetén a nyomásos eljárás vagy hűtés.

Fontos kiegészítés, hogy a fokhagyma olajban – és úgy általában bármilyen zöldség olaj alatt, savanyítás és hűtés nélkül – botulizmus-kockázat. Ilyet maximum 4 napig tarts hűtve, hosszabbra fagyaszd.

Csípősre hangolás

A darált paprikakrém házilag rántottától pörköltig mindent felöltöztet – csak okosan tekerd a potmétert. A jalapeño a középmezőny, a habanerónál már mérlegen mérsz: egy csipet is sokat dob. Őrleménnyel ne nyersen rázúdíts, inkább a rövid forralásnál keverd bele, így szépen beépül. A capsaicin zsírban és alkoholban oldódik, vízben alig; ha túllőttél, az ételben kevés olaj vagy tejtermék finomít – de bőrre kent tejföl helyett inkább maradjon a kesztyű és kézmosás.

Sterilizálás, üvegezés, tárolás

Két részes, ép tetőt használj; töltés után a peremet töröld tisztára, a fejteret tartsd, mert a vákuum ezen múlik. Polcon pihenő, savasított krémnél hónapok múlva is nézz rá: púpos tető, bugyborék, szivárgás, szokatlan szag esetében nem kóstolunk, kidobjuk.