Meddig használható fel a SZÉP-kártyán lévő pénz? Jön a büntetés, ha nem figyelsz a határidőkre

A Széchenyi Pihenőkártyának és az azon parkoló pénzeknek is van lejárati idejük. Sok kellemetlenség adódhat abból, ha nem tudjuk, hogy a SZÉP-kártya meddig használható fel – akár még a várva várt nyaralást is bukhatjuk. Mutatjuk, milyen dátumokat kell észben tartani.

A SZÉP-kártya egy béren kívüli juttatás, amit a munkáltatók adhatnak a munkavállalóiknak. Sok munkaadó él a lehetősséggel, Magyarországon messze ez a legnépszerűbb juttatási forma. Nem véletlenül, hiszen az adózása kedvezőbb, mint a bérként kifizetett juttatásé. Korábban három alszámla volt (szállás, vendéglátás és szabadidő), de 2023. január 1-jétől már egy zsebként működik, vagyis a teljes egyenleg bármilyen SZÉP-kártya-elfogadóhelyen felhasználható. Pl. szálláshelyeken, éttermekben, fürdőkben, szabadidős szolgáltatásokra és bizonyos boltokban is költhetünk egyenlegünk terhére.

Változások 2025-ben

Év elejétől már lakásfelújítással kapcsolatos célokra is fordíthatjuk a SZÉP-kártyán pihenő pénzt. A gyakorlatban inkább lakáscsinosítást jelent, mert bútort, festéket, csempét vásárolhatunk a kártyával, de a szaki munkadíját már nem fizethetjük ki vele. A részletekről korábban itt írtunk.

Kérdezne a béren kívül juttatásokról? Forduljon ügyfélszolgálatunkhoz, kollégáink gyorsan és díjmentesen válaszolnak.

otp szép kártyát és egy köteg pénzt fog a kezében egy férfi

A másik változás, hogy nyílt egy új zseb (Aktív Magyarok): erre naptári félévenként legfeljebb 60 ezer forint utalható, amelyet sportolással, aktív életmóddal kapcsolatos szolgáltatásokra fordíthatunk. A következő félévi juttatás csak akkor mehet, ha a munkavállaló nyilatkozik a munkáltatónak, hogy az előző félévben kapott juttatás legalább 80 százalékát már elköltötte. Sportolásra évi 120 ezer forint plusz támogatás adható az eddigi 450 ezres kedvezményes kereten felül. 

A SZÉP-kártya meddig használható fel?

Különbséget kell tennünk a plasztikkártya és egyenleg között. SZÉP-kártyát az OTP, a K&H és az MHB ad ki, ami a banki kibocsátástól számítva 5 évig érvényes. A lejárat után új kártyát küldenek, méghozzá teljesen ingyen. A juttatásnál más szabályok érvényesek, és itt már következményekkel is számolhatunk, ha nem költünk elég gyorsan.

A SZÉP-kártya egyenleg felhasználhatósága 1 év. Ha egy éven belül nem tudjuk teljes egészében elkölteni, akkor a szolgáltató a „bennragadt” összegre egyszeri díjat számít fel. Vagyis a munkáltató által utalt összegek 365 napig teljes egészében felhasználhatók, de ha nem költjük elég gyorsan vagy hozzá sem nyúlunk, akkor a kibocsátó bank egyszeri 15%-os díjat von le belőle. Az így megmaradt összeg továbbra is elkölthető, de a már levont díjat nem lehet visszakapni.

A legközelebbi határidő 2025. szeptember 20. Ez a 2024. március 21. és szeptember 20. között utalt összegekre vonatkozik. (Az előző határidő március 20. volt.)

Nem árt tehát résen lenni. Ha éppen az a 15 százalék hiányzik a szállás kifizetéséhez, amelyet a bank levont, akkor kénytelenek leszünk azt valódi pénzből fizetni. Béren kívüli juttatásról van szó, amit ott költhetünk, ahol a kártyát elfogadják. Lakbér, rezsi, kaució vagy a bevásárlás már nem fedezhető ezekből a pénzekből.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Spórolj nagyot: Csirkemell, spárga féláron a boltokban!

Összeszedtük, melyik az a 10 kihagyhatatlan heti ajánlat, amivel rengeteget spórolhatsz a családi bevásárláson az e heti akciók során.

SNI-s a gyereked? Itt kérdezd le, milyen oviban, suliban fogadják – ezekről a helyekről nem küldhetnek el

Sok szülőben merül fel a kérdés, akinek sajátos nevelési igényű gyermeke van.

Csak a háttérben a helyük? Meglepő vélemények: kell-e több nő a magyar politikába?

Nők a politikában: Kell-e női miniszter a kormányba, vagy a férfiaké a főszerep? Megkérdeztük az utca emberét!

Csak ekkor tudsz vezetői engedélyt hosszabbítani online: ez a 2 feltétele

A digitális ügyintézés korszakában élünk lassan, ezért előnyös, ha tisztában vagyunk azzal, hogy miként lehetséges a vezetői engedély hosszabbítás online.

11 növény, ami pont a rossz talajt szereti – hagyd békén és virágba borul

Ezek a növények pont a rossz minőségű talajt szeretik és minél kevesebb törődést kapnak, annál lelkesebben hozzák a virágokat.

Nem szükséges többször igényelni a GYED-et, elég csak ezt kitölteni és utalják a pénzt

Az átváltás automatikus, elég egyetlen alkalommal igényelni.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat