Szülők, ne fizessenek! Ingyenes diákbérlet jár középiskolásoknak és hallgatóknak: itt igényelheti

Több kerületben és településen is ingyenes diákbérlet jár a középiskolásoknak és hallgatóknak. Segítünk hol és hogyan lehet igényelni bérlettámogatást és milyen feltételei vannak. 

Ingyenes diákbérlet Újpesten

Újpest Önkormányzata bérlettámogatást nyújt az újpesti lakcímmel rendelkező, nappali tagozatos hallgatóknak, akik a 14. életévüket betöltötték már, de még nem érték el a 25-öt.

További feltétel, hogy a családban az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem lehet több, mint:
– nagykorú tanuló esetén a helyi jövedelemalap 500 %-át (239 400 Ft),
– 2 fős család esetében a helyi jövedelemalap 400 %-át (191 520 Ft),
– 3 vagy ennél több fős család esetében a helyi jövedelemalap 350 %-át (167 580 Ft).

Tanórán a tanár a tanulóknak tanít a tanteremben: iskolai baleset kártérítés mikor jár?

A bérlettámogatást bérletutalvány formájában adják, amelyet a BKK által meghatározott ügyfélszolgálati helyszíneken lehet beváltani.

A támogatás iránti kérelmet az Újpesti Önkormányzat Szociális Osztályához kell benyújtani.

Bérlettámogatás jár Dombóváron is

A dombóvári önkormányzat a tanév során az iskolakezdési támogatás mellett havi buszbérlettel is segíti a családokat. A támogatás egy teljes tanévre szól. 

A támogatásra az a gyermek jogosult, aki dombóvári lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkezik és általános, középiskolai vagy középfokú tanulói jogviszonya van. A család jövedelme tekintetében az egy főre jutó havi jövedelem nem haladhatja meg a 285.000 forintot.

Az aktuális bérlet átvételére minden hónap 5. napjáig van lehetőség vehetik át az oktatási intézményben, személyazonosság igazolása mellett. Akik nem dombóvári iskolába járnak, azok az önkormányzat házipénztárában juthatnak hozzá a bérlethez.

A dombóvári polgármester kifejezetten kéri, hogy a családok éljenek a lehetőséggel és legyen ez is annyira automatikus, mint az étkezési hozzájárulás. Ne hagyja senki veszni a támogatást, amelyet az Önkormányzat Szociális Osztályán lehet kérelmezni.

Ingyenes diákbérlet a miskolci tanulóknak

Miskolcon is ingyenes lehet a helyi közösségi közlekedés az 1-8. évfolyamon tanuló diákok számára, a teljes tanév során. 2025. szeptemberétől életbe lép az iskolások egy része számára a lehetőség, hogy ingyen vehetik igénybe a miskolci helyi járatú autóbuszokat és villamosokat. Az utazási kedvezmény legkorábban az általános iskolai jogviszony létrejöttével keletkezik, és legkésőbb a 8. évfolyam befejezését követő augusztus 31-ig illeti meg a tanulókat. Az oktatási intézmények ragasztják rá a tanulók diákigazolványára az ingyenes utazásra jogosító bérletcímkét minden tanév elején. 

Gyermekek ingyenes utazása Kajla útlevéllel

A támogatási kérelmet a Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Köznevelési Osztályán lehet benyújtani.

Kérdésed lenne az ügyintézéssel kapcsolatban? Kérdezd ingyenes Ügyfélszolgálatunkat és kollégáink két munkanapon belül segítenek!

XIII. kerületi bérlettámogatás

Azok az alap-vagy középfokú oktatási intézményben tanuló diákok, akik a XIII. kerületben rendelkeznek bejelentett lakhellyel szintén igényelhetnek térítésmentesen havi Budapest-bérletet. A támogatás feltétele még, hogy az iskolalátogatási kötelezettségnek eleget tegyenek a diákok.

Az igényléshez szükséges egy másolat az érvényes diákigazolványról, amelyet a XIII. kerületi Szociális és Köznevelési Osztályhoz lehet benyújtani.

Valószínűleg nincs még meghirdetve minden elérhető támogatás, amely a következő tanévre szól. Érdemes az önkormányzatok oldalait figyelni időről időre, illetve a Család-és Gyermekjóléti Szolgálatoktól is kérhetünk információt a bérlettámogatással kapcsolatban- sőt, a kerületben vagy településen aktuálisan elérhető egyéb támogatásokkal kapcsolatban is.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Férjem nyugdíja halála után: megkaphatom a sajátom helyett? Sokan nem ismerik a szabályt

Férjem nyugdíja halála után: megkaphatom a sajátom helyett? Mutatjuk, mennyi özvegyi nyugdíj járhat, és mikor szűnhet meg.

Nem kell kifizetni a parkolási bírságot, ha ismered ezt a szabályt: mit jelent pontosan a türelmi idő?

Parkolási bírság türelmi idő: mikor jár 5 vagy 15 perc, és mikor nem kell pótdíjat fizetni? Mutatjuk a pontos szabályt.

Nyugdíjemelés-tervezet: jó az irány, de igazságosabb is lehetne – ezt javasolja a Nyugdíjas Parlament

A kormány társadalmi egyeztetésre bocsátotta az alacsony összegű nyugellátások emelésével kapcsolatos jogszabály-módosítások tervezetét....

10 évvel később mehetnek nyugdíjba a magyarok: így változott a nyugdíjkorhatár 1990 óta

az 1980-as évektől kezdve egyre kevesebb aktív dolgozóra jutott egyre több eltartott nyugdíjas - ez most sincs másként.

Melyik számít keresetnek a nyugdíjnál? Jutalom, osztalék, végkielégítés – mutatjuk a szabályt

Tételesen mutatjuk, hogy mi számít bele a nyugdíjba és mi nem.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat