Nyitólap Blog Oldal 313

Ezért fizethetsz akár 150 ezret is, ha az utcán pisilsz – jobb, ha tudod, mi a szabály!

Tudtad, hogy az utcán pisilés büntetés akár 150 ezer forint is lehet Magyarországon? Nem mindegy, miért és hogyan történik a szabálysértés. Mutatjuk, milyen következményekkel járhat, ha nyilvánosan könnyítesz magadon.

Az utcán pisilés büntetés sokakat meglephet, pedig tényleg komoly következményei lehetnek. És ezen az sem segít, ha azzal védekezel, hogy felöntöttél a garatra és már nem bírtad tovább tartani. A legtöbben azt hiszik, hogy ez csak egy apró szabálysértés, pedig a körülményektől függően sokkal súlyosabb ügy is lehet belőle.

Van még kérdésed? Ügyfélszolgálatunkhoz bátran fordulhatsz, 48 órán belül segítünk!

Ha egyszerűen csak nem tudtad már tovább tartani, és nem volt nyilvános vécé a közelben, a cselekedetedet köztisztasági szabálysértésnek minősítik. Ez hasonló ahhoz, mintha szemeteltél volna. Ilyenkor a rendőr vagy a közterület-felügyelő helyszíni bírságot szabhat ki rád, ami 5 és 50 ezer forint között lehet.

Ha azonban nem közvetlenül kaptak rajta, hanem például térfigyelő kamera vagy tanúk alapján indul eljárás, a bírság akár 150 ezer forint is lehet. Fontos, hogy érdemes ilyenkor elismerni a szabálysértést, és mielőbb befizetni a büntetést. Ha vitatod és tovább húzódik az ügy, a végén még drágább lehet.

Van azonban egy súlyosabb helyzet is. Ha a pisilés célja nem az volt, hogy könnyíts magadon, hanem szándékosan másokat akartál megsérteni vagy megbotránkoztatni, akkor ez már közszeméremsértés.

Ez például akkor valósul meg, ha valaki nyilvánosan, mások – akár gyerekek – előtt, kihívóan obszcén módon teszi mindezt, esetleg szavakkal kíséri. Ilyenkor nem szabálysértésről, hanem bűncselekményről van szó.

A közszeméremsértés miatt a rendőrség eljárást indít, az ügy bíróság elé kerülhet, és a büntetés sokkal szigorúbb lehet: akár elzárás, pénzbírság vagy közérdekű munka is várhat az elkövetőre.

A lényeg: Ne pisilj az utcán! Ha mégis nincs más választásod, próbálj elbújni egy félreeső helyre, például egy bokor mögé. Így legfeljebb szabálysértést követsz el, és ha le is buksz, akkor is megúszhatod kisebb bírsággal.

További tartalmakért kövess minket TikTokon és Youtubeon is!

Babatermékek, farmerek és állati kedvezmények a Tescóban: 10×-es jóváírás várja ezeken a napokon

tesco kiárusítás
tesco kiárusítás

Mikor szól a legnagyobbat a Tesco Clubcard pontgyűjtési időszak 2025 októberben? Érdemes résen lenni, mert most 25%-os kedvezmények várnak farmer vásárlása esetén és 10x-es jóváírást kaphatunk a babatermékek és az összes állateledel, felszerelés és ápolási termék vásárlása után.

Babatermékek 10x-es Clubcard pontokért

2025. szeptember 15-től visszavonásig 10x-es Clubcard pontot ad a Tesco babatermékek vásárlása után. Fizetés előtt a Clubcard appban található kupont szükséges érvényesíteni, így aktiválható a tízszeres Clubcard pont a megvásárolt bébiételek és -italok, pelenkák és babakiegészítőkre. A kupon egy tranzakció alkalmával egyszer használható fel.

Az ajánlat a babaruhákra és a játékokra nem érvényes. 

Itt lehet csatlakozni a baba klubhoz egy gyors regisztrációt követően. 

Farmernadrágok, baba- és gyerekruha 25% kedvezménnyel

A felnőtt női és férfi F&F és BASICS farmernadrágok Clubcarddal 25% kedvezménnyel kaphatók  2025. 09. 25 – 10. 08. között, de csak a készlet erejéig. Az ajánlat farmer kabátokra, ingekre, szoknyákra, ruhákra, gyermek farmernadrágokra és kiárusításban lévő termékekre nem vonatkozik. A kedvezmény a kasszánál kerül levonásra, Clubcard használata esetén. 

Tesco Clubcard pontgyűjtési időszak 2025: 10x-es pontok az állatok világnapja alkalmából

Ha Clubcard appal vásárolsz, akkor minden állateledel, kiegészítő és ápolási termék vásárlása esetén 10-szeres Clubcard pont jár. Az ajánlat 2025. 09. 25. és 2025. 10. 08. között érvényes. 

A 10-szeres Clubcard pontokat úgy lehet érvényesíteni, ha fizetés előtt a Clubcard applikációban található 10-szeres pont kupont érvényesíted. 

Ha bármilyen kérdés felmerült benned, akkor minket is kérdezhetsz! Ügyfélszolgálatos kollégáink két munkanapon belül válaszolnak!

Minden elköltött 100 Ft-onként 10 pontot ír jóvá a Tesco a Clubcard egyenlegen. A kupon egy tranzakció alkalmával egyszer használható fel, azonban a promóció időtartama alatt több tranzakció alkalmával is felhasználható.

A pontokat azonnal utalványra lehet váltani az applikációban, a pontok utalványra váltása gombbal. 

Fontos! Online rendelés kiszállítása vagy személyes átvétel esetén a promóció elteltét követően, legkésőbb 2025.10. 22-én írja jóvá a Tesco a promóció alatt szerzett pontokat a Clubcard egyenlegen.

5 jel, hogy a gázpalack titokban szivárog: azonnal kapcsold ki a gázt, ha ezt látod

gázpalack szivárgás ellenőrzése
gázpalack szivárgás ellenőrzése

A gázpalack szivárgás ellenőrzése minden háztartásban fontos, ahol PB-palackot használnak főzéshez, fűtéshez vagy grillezéshez. A szivárgás nemcsak egészségügyi problémákat okozhat, hanem tűz- és robbanásveszélyt is jelent. Éppen ezért ismerni kell a figyelmeztető jeleket és a pontos ellenőrzési módszereket.

1. Erős, záptojásra emlékeztető szag

A földgáz és a PB-gáz önmagában szagtalan, de biztonsági okból szagosító anyaggal látják el. Ez a vegyület kellemetlen, záptojásra emlékeztető szagot ad a gázhoz. Ha ezt a szagot a palack közelében érzed, az szinte biztos jele a szivárgásnak. Fontos tudni, hogy a szaglás nem mindig elég érzékeny, különösen lassú, fokozatos szivárgás esetén, ezért más jelekre is figyelni kell.

2. Sziszegő, sípoló hang

A gáz kiszökésekor gyakran hallható jellegzetes sziszegő hang. Ez különösen a csatlakozásoknál, szelepeknél, tömlőknél észlelhető. Ha ilyen hangot hallasz, azonnal zárd el a palackot, ne próbáld saját kezűleg megszüntetni a hibát, mert egy rossz mozdulat szikrát vagy még nagyobb szivárgást okozhat.

3. Buborékok a szappanos vízben – a legegyszerűbb gázpalack szivárgás ellenőrzése

Az egyik legbiztosabb módszer, ha szappanos vízzel permetezed vagy kened be a gyanús csatlakozásokat. Ahol szivárgás van, ott azonnal buborékok képződnek. Ezért mindig érdemes tartani otthon egy szórófejes flakont szappanos vízzel, így bármikor gyorsan le tudod tesztelni a palackot. Ezt a módszert ajánlott alkalmazni:

  • új palack bekötése után,
  • hosszabb szünet utáni első használatkor,
  • minden alkalommal, ha gázszagra vagy sziszegésre leszel figyelmes.

4. Megnövekedett páratartalom, páralecsapódás

A kiszivárgó gáz a levegőben kicsapódást, páraréteget okozhat. Ha azt veszed észre, hogy a falak, ablakok, bútorok szokatlanul nedvesek vagy párásak, és ez nem indokolható más okkal, érdemes gyanakodni. Ez főleg kisebb, zárt helyiségekben jelentkezik, például konyhában vagy garázsban.

5. Fizikai tünetek

A gáz a levegőből kiszorítja az oxigént, ami rövid időn belül egészségügyi problémákat okozhat. Ilyen figyelmeztető jelek lehetnek:

  • fejfájás,
  • szédülés,
  • könnyezés, orr- és torokirritáció,
  • hányinger, nehézlégzés.
    Súlyos esetben eszméletvesztés is bekövetkezhet, ezért a legkisebb tünetnél is azonnal hagyd el a helyiséget, és szellőztess.

Hogyan végezd biztonságosan a gázpalack szivárgás ellenőrzése folyamatát?

  1. Kapcsold ki a gázt a készüléken, de hagyd nyitva a palack szelepét.
  2. Permetezd be szappanos vízzel a csatlakozásokat, tömlőt, szelepet.
  3. Figyeld, keletkeznek-e buborékok.
  4. Ha igen, azonnal zárd el a palackot, és vidd ki szabad térbe, távol minden tűzforrástól.
  5. Ne használd újra, amíg szakember át nem vizsgálta.

Fontos: soha ne próbáld öngyújtóval vagy gyufával ellenőrizni a szivárgást – ez az egyik legveszélyesebb hiba, amit sokan elkövetnek.

Gázpalack szelep.

Megelőzés: hogyan előzheted meg a bajt?

  • Palackcsere előtt ellenőrizd a szelepet, nincs-e rajta rozsda, repedés vagy deformáció.
  • Soha ne használd a palackot, ha sérülést, horpadást látsz rajta.
  • Ne tárold közvetlen napfényben vagy tűz közelében.
  • Vásárolj gázszivárgás-érzékelőt – ezek a készülékek már pár ezer forintért kaphatók, és automatikusan jeleznek, ha a levegőben megnövekszik a gázkoncentráció.
  • Évente egyszer érdemes szakemberrel is ellenőriztetni a tömlőt és a csatlakozókat, főleg, ha fűtésre is használod a palackot.

Ha van még kérdésed a témával kapcsolatban, akkor keresd bátran kollégánkat az ingyenesen elérhető Ügyfélszolgálatunkon!

Mit tegyél, ha szivárgást észlelsz?

  1. Azonnal zárd el a palack szelepét.
  2. Szellőztess ki: nyisd ki az ablakokat, ajtókat.
  3. Ne kapcsolj villanyt, ne használd az elektromos készülékeket.
  4. Ne gyújts lámpát, cigarettát vagy gyufát.
  5. Távolíts el mindenkit a helyiségből.
  6. Értesítsd a tűzoltóságot vagy a gázszolgáltatót.

Miért ilyen alacsony a nyugdíjam? Az inflációs nyugdíjemelés legnagyobb hátrányai

nyugdíjas és fiatal ül egymás mellett egy padon napsütésben

A nyugdíjakat az infláció mértékével kell emelni a törvény szerint. Papíron ez biztosítja, hogy a nyugdíjak vásárlóértéke ne csökkenjen – akkor miért érzi úgy sok nyugdíjas, hogy a pénze semmire sem elég? A probléma maga a nyugdíjrendszer, azon belül pedig az inflációs nyugdíjemelés.

Van inflációkövető adóemelés, inflációkövető díjkorrekció, nyugdíjemelés, és több szociális ellátás összege is az infláció alapján nő év elején. Ami az adóemelést illeti, itt a fő probléma, hogy az végül visszahull a vásárlókra: a jövedéki adók (pl. az üzemanyag és az alkohol) növelése közvetlenül megemeli a termékek fogyasztói árát, ami növeli az inflációt. A drágulás itt nem áll meg: a magasabb infláció miatt a következő évben még nagyobb adóemelés következik, ami újabb áremelkedést okoz.

A nyugdíjaknál az inflációkövetést törvény írja elő: minden év januárjában az előző évre várható infláció mértékével kell emelni a nyugdíjakat. Ha a tényleges éves infláció meghaladja a januári emelés mértékét, akkor novemberben visszamenőleges kiegészítést kell fizetni. Sok szociális ellátás (pl. rokkantsági ellátások, baleseti járadék, bizonyos nyugdíjszerű ellátások) összege is a nyugdíjemeléssel azonos mértékben emelkedik. Mi ezzel a baj?

Inflációs nyugdíjemelés, avagy így szegényednek az idősek évről évre

Korábban a svájci indexálás alapján emelkedtek a nyugdíjak. Ez azt jelentette, hogy egyszerre figyelembe vették a bérek növekedését és az árak emelkedését is, ami jobban megvédte a nyugdíjak értékét. A svájci indexálást 2010-ben törölték el, helyét átvette az inflációkövető nyugdíjemelés, aminek a fő problémája, hogy az emelés valójában, tényleges időben nem követi az árak emelkedést. (Az elszámolás évente csak egyszer, utólag, novemberben történik meg.) Vagyis a nyugdíjasok az év nagy részében hiteleznek az állam felé, mivel csak később kapják meg a nekik járó összeget (visszamenőleg).

Az inflációs nyugdíjemelés célja pusztán az, hogy megvédje a pénz jelenlegi értékét. Csakhogy a gazdaságban a fizetések általában sokkal gyorsabban nőnek, mint az árak. Mivel a nyugdíjak emelésébe a bérek növekedése nem épül be, az idősek jövedelme egyre kisebb lesz a dolgozókéhoz képest. Ezért érezheti úgy egy nyugdíjas, hogy bár az emelés megtörtént, az ellátása semmire sem elég.

Szintén probléma, hogy az emelés alapjául szolgáló számítás sok mindent figyelembe vesz, de nem a nyugdíjasok szempontjából fontos dolgokat. Az idősek arányosan sokkal többet költenek alapvető élelmiszerekre, gyógyszerekre és rezsire. Ezeknek a termékeknek és szolgáltatásoknak az ára gyakran nagyobb mértékben emelkedik, mint az általános, hivatalos infláció. Ez azt jelenti, hogy még a kiegészítés után is előfordulhat, hogy a nyugdíjak valós vásárlóereje csökken, mert a nekik legfontosabb dolgok drágultak a leginkább.

Kérdése van a nyugdíjakkal kapcsolatban? Forduljon a Hóvége ügyfélszolgálatához, kollégáinktól ingyen és gyorsan kaphat választ.

Nem véletlen, hogy újra és újra felmerül a kérdés: meddig tartható fenn egy olyan nyugdíjrendszer, amely kizárólag az inflációt követi? Az elmúlt évek során kiderült, hogy a nyugdíjrendszer átalakítását, igazságosabbá tételét nem tekintik kiemelten fontos feladatnak a döntéshozók. Először ezen kellene változtatni.

Erika tartozást örököl, Csillát kirúgja a párja. De ki ez a fószer a szekrényben?! Elindult a Hóvége-szappanopera

Vadidegenek

Vadidegenek címmel indította el minisorozatát lapunk a közösségi oldalain. Az álló formátumú – vagyis mobilra készült – telenovellában méltán ismert és népszerű telefonos ügyfélszolgálati kollégáink elő- és utóéletét követheti figyelemmel a közönség.

A Vadidegenek című történet négy különböző sorsú szereplőt hoz össze. Csillát éppen kidobta a párja, ezért új lakást keres, Bozónak is lakhatásra van szüksége, míg Erika adósságokkal küzd férje halála után, ezért kénytelen kiadni saját otthonát. Hármuk története egy lakásban fonódik össze, ahol váratlanul rábukkannak egy titokzatos fiatalemberre. Innentől kezdve a sorozat a túlélés, az együttélés és a titkok kibontásának furcsa, abszurd és humoros útját követi. És persze az is kiderül, hogy került a férfi a szekrénybe!

Természetesen sok móka és kacagás kíséri a témaválasztásaiban egyébként egyáltalán nem könnyed sztorit, és nyilvánvalóan egy másodperc sem telik el anélkül, hogy meglepődnénk valamin.

A Vadidegenek sorozat a Hovege.hu közösségi oldalain, a Facebookon, a TikTokon és a Youtube-on is látható, naponta új részekkel.

Hiába csavargatod a gombodat, idén is támadnak az álkéményseprők

Két kéményseprő tisztítja a ház kéményét naplementekor
ingyenes lakossági kéményseprés megrendelése

A fűtési szezon hivatalosan 2025. szeptember 15-én kezdődik és 2026. május 15-én ér véget a jogszabályok szerint, de nyilván az időjárástól is függ, mikor érezzük szükségét először bekapcsolni a konvektort vagy begyújtani a kazánt. Mielőtt ezt meglépnénk, erősen ajánlott egy ellenőrzés: a lakossági kéményseprés teljesen ingyenes, de nekünk kell megrendelnünk. Legyünk résen: az elmúlt években megszaporodott az átverések száma, rengeteg csaló kéményseprő próbál bejutni a lakásokba, házakba „terepszemlét” tartani. Mi a céljuk, és hogyan szúrhatjuk ki, ha valaki kamuzik? Segítünk, hogy senki se váljon áldozattá!

Jó tudni: a lakosság számára végzett kéményellenőrzés és tisztítás 2016 óta térítésmentes, ha az ellenőrzendő ingatlan nem gazdálkodó szervezet székhelye vagy telephelye, a lakás családi ház vagy egylakásos épület, és a tulajdonos vagy használó magánszemély. Ha az ingatlanban cég vagy egyéni vállalkozás van bejegyezve, akkor a szolgáltatás fizetős. Társasházak esetén az ellenőrzést sormunkában, előre tervezett időpontban végzik el a kéményseprők, a lakóknak nem kell külön időpontot kérniük. Arról, hogy hogyan lehet megrendelni a szolgáltatást, itt írunk korábban:

Ha van még kérdésed a témával kapcsolatban, akkor keresd bátran kollégánkat az ingyenesen elérhető Ügyfélszolgálatunkon!

Honnan ismerszik meg a csaló kéményseprő?

Ahogy írtuk, a lakossági kéményseprés teljesen ingyenes. A feladatot a katasztrófavédelem látja el, és nekünk kell időpontot kérni – gyanakodjunk, ha egy „szakember” hívatlanul, bejelentés nélkül csenget be, és fizetséget követel. Az álkéményseprőként házaló csalók elsődleges célja a pénzszerzés, de nem csak a „szolgáltatás” árával húznak csőbe.

A leggyakoribb trükkök: azonnali javítás, túlárazás és egy kis maszkirovka

A csalók módszerei rendkívül kifinomultak. A pénzen túl a legfőbb cél, hogy bejuthassanak a lakásba. A Katasztrófavédelem és a rendőrség figyelmeztetései alapján a legtöbb átverés két kategóriába sorolható:

Az irreális árú „azonnali javítás”

Ez a legtipikusabb. A „szakember” azt állítja, hogy ellenőrizni jött a gázkészüléket vagy a kéményt, majd némi pepecselés után közli, életveszélyes vagy azonnali beavatkozást igénylő hibát talált. A trükk az, hogy a tulajdonosnak gyakorlatilag esélye sincs átgondolni, mi történik; a csaló sürget, kamuzik, hogy a lehető leggyorsabban sikerüljön döntést (és pénzt) kicsikarni az áldozatból.

A következő állomás a „hiba” elhárítása. Ezért a valójában el sem végzett „javítástért” horribilis összeget kér el az álkéményseprő – gyakran több százezer forintról van szó, és nyilván csak készpénzben. Ez az, ami azonnal megkülönbözteti őket a legtöbb hivatalos szolgáltatótól, és természetesen semmilyen számlát vagy bizonylatot nem adnak.

Egy kéményseprő fekete egyenruhában, kormos arccal éppen pucolja ki egy ház kéményéz

A „terepszemle” mint fedőtevékenység

Ez különösen az egyedül élő idősebb emberekre jelent veszélyt, akiket könnyebb megtéveszteni. Ez történik általában: az álkéményseprő bejut a lakásba, majd arra kéri az áldozatot, hogy kísérje el a pincébe, a padlásra, vagy egy távolabbi helyiségbe a „szükséges ellenőrzés” miatt. a lakó mással van elfoglalva, a bűntársak (vagy maga a „szakember”) gyorsan átkutatják a helyiségeket, és ellopják, amit értékesnek találnak. Ilyenkor a kéményseprés egy jól megtervezett lakásbetörést leplez.

A ne fizessen, és ne engedjen be hívatlanul érkezőt!

A Katasztrófavédelem kéményseprőipari szervének alkalmazottai

  • előzetes bejelentéssel érkeznek, soha nem csengetnek be hívatlanul magánszemélyekhez, ha az nem sormunka szerinti társasház.
  • Minden munkatárs rendelkezik névvel és arcképpel ellátott igazolvánnyal, valamint megbízólevéllel, amit köteles felmutatni.
  • A lakossági kéményseprés ingyenes. Ha valaki fizetést kér, az biztosan csaló!

Ne dőljön be az ijesztgetésnek és a sürgetésnek! Ha bizonytalan a csengető személyazonosságát illetően, ne nyisson ajtót, vagy kérje el az igazolványt, és ellenőrizze azt a katasztrófavédelem ügyfélszolgálatán (06-1/469-4347), mielőtt bárkit beengedne.

Szemérmetlenül keveset fizettünk a Hervisben: ezért éri meg az alkalmazást telepíteni

Hervis üzlet bejárata
hervis.hu akciók

Ha gyakran vásárolsz sportfelszerelést, cipőt, ruhát a Hervisnél, akkor nagyon nyerő lehet számodra a Hervis SportsClub tagság. Kedvezmények, kuponok, pontgyűjtés és jobb garanciális feltételek várnak, és még sok minden, amiért megéri a Hervis app letöltés.

A Hervis SportsClub egy törzsvásárlói program, amit a Hervis sportbolt működtet Magyarországon. Célja, hogy a vásárlóknak extra kedvezményeket, pontgyűjtési lehetőségeket, exkluzív ajánlatokat kínáljon azoknak, akik regisztrálnak az alkalmazáson keresztül.

Hervis SportsClub tagság – mit nyersz vele?

Ha egyébként is szereted a Hervist és gyakran vásárolsz az üzletben, akkor jó, ha tudod, hogy az alábbi kedvezmények járnak a tagsággal:

  • Minden elköltött 100 Ft után 1 pont jóváírás a vásárlásaidból.
  • A pontokat Hervis appon keresztül digitális ajándék kártyává lehet átváltani, amit aztán üzletekben vagy online lehet felhasználni. Jó tudni, hogy a pontok jóváírása nem azonnal történik, tehát nem kell megijedni, néha hetekbe is telik, mire jóváírják.
  • 10% kedvezmény jár az első online vásárláshoz.
  • Minden hónap első hétfőjén 10% kedvezmény jár a ruha és cipő termékekre. Ez nem minden termékre vonatkozik és lehetnek egyéb feltételek is, pl. csak 19.999 forint feletti vásárlás esetén jár.
  • Meghosszabbított elállási jog online vásárlás esetén. Alapesetben 14 nap lenne, de tagoknak 30 napos elállási lehetőséget biztosít a Hervis. Azaz, ha – kizárólag online vásárlás esetén – nem vagy elégedett a termékkel, akkor 30 napon belül indoklás nélkül visszaküldheted azt.

Érdemes azt is szem előtt tartani, hogy a kedvezmény nem mindig, minden termékkategóriára vonatkozik. Például ilyenek a kiárusítási termékek, az outlet termékek és a MegaCountdown kategória. De a legjobb ezt mindig az adott termék esetében ellenőrizni.

Milyen kihagyhatatlan akciókat láttunk?

Most például női és férfi pólókat lehet 2000 forintért vásárolni. Ezen kívüli a bikinik, a gyerek fürdőruhák, férfi úszónadrágok is akciósak.

Gyerek eső és sima nadrágok kaphatók 3000 forintért.

Súlyzó rudak 30%-os kedvezménnyel, illetve Puma hátizsákok több színben 6999 forintért.

A Hervis app letöltés és a tagság létrehozása 

A Hervis oldalán, ezen a felületen lehet elvégezni a regisztrációt. 

Az applikációt innen lehet letölteni, majd a fenti adatokkal belépve, a regisztráció aktiválását követően már indulhat is a kedvezményes vásárlás.

Vásárlással kapcsolatos kérdésed lenne? Tedd fel ügyfélszolgálatos kollégáinknak és két munkanapon belül válaszolnak!

Ritka lehetőség Józsefvárosban: ingyenes szűrővizsgálatokkal várják pénteken a 25-60 év közötti nőket

nők kelnek át Budapesten a zebrán
nők kelnek át Budapesten a zebrán

Életmentő lehetőséget kínál a józsefvárosi önkormányzat: a Szűrőpéntek nevű egészségügyi napot október 3-án, pénteken rendezik meg délután 14 és 19 óra között a Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központban. Az ingyenes szűrővizsgálatok nőknek szólnak kifejezetten, mutatjuk, hogyan lehet ezekre jelentkezni és mik a további tudnivalók.

A program célja a prevenció: azokat a józsefvárosi lakosokat várják, akik még nem vettek részt hasonló jellegű szűrővizsgálatokon, és nincsenek kezelés alatt. A Szűrőpéntek keretében a leggyakoribb, komoly kockázatot hordozó betegségek, mint a méhnyakrák, a bőrdaganatok, valamint a szív- és érrendszeri problémákat előrejelző metabolikus szindróma korai felismerésére nyílik lehetőség.

Ingyenes szűrővizsgálatok nőknek Józsefvárosban

Egy komplex egészségügyi csomagról van szó, ami több szakrendelést érint:

  • Nőgyógyászati szűrés
  • Bőrgyógyászati szűrés
  • Szemészeti vizsgálat
  • Kardiometabolikus szűrés: Ez a legátfogóbb szegmens. Magában foglalja a testösszetétel mérését (Inbody géppel), a vérnyomás- és vércukor-mérést, a haskörfogat mérést, valamint a boka-kar index számítását.
  • Dietetikai tanácsadás: A vizsgálatok eredményei alapján személyre szabott életmódbeli tanácsokat kapnak a résztvevők.

A vizsgálatok lezárultával az orvosok összefoglaló értékelést és rizikóbesorolást végeznek. Ez a besorolás segít megállapítani, hogy szükséges-e további szakorvosi kontroll, vagy elegendő az életmódváltás a felmerülő elváltozások javítására.

Figyelem! A szűréseken való részvételhez előzetes regisztráció szükséges.

A legfontosabb tudnivalók:

  • Időpont: 2025. október 3. (péntek), 14:00–19:30
  • Helyszín: Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ (Budapest, Auróra utca 22-28.)
  • Bejelentkezés: Telefonon (H-P, 8:00–16:00) vagy személyesen (H-P, 7:00–19:00)
  • Telefonszámok: +36-1-790-4721 / +36-1-790-4722 / +36-1-790-4723

A JEK (Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ) kiemeli: a szűrőnapra elsősorban azokat a hölgyeket várják, akik a prevencióban aktív szerepet vállalnának egészségük megőrzéséért. Ne halogassa a bejelentkezést, a vizsgálatok időpontjai korlátozottak!

Kérdése van? Ügyfélszolgálatunkhoz bátran fordulhat, 48 órán belül segítünk!

Nem érted, miért ilyen alacsony a nyugdíjad? Elmagyarázzuk!

Sokan panaszkodnak, hogy túl alacsony a nyugdíj. A legtöbben csak nyugdíjas éveikben szembesülnek vele, hogy fiatal koruk döntései és a gazdasági környezet évtizedek múlva is hatással vannak a pénztárcájukra.

Miért lett ilyen alacsony a nyugdíj?

Sokan a rendszerváltás után feketén dolgoztak. Akkoriban ez szinte természetes volt, hiszen így tudtak megélni. Az akkori politikusok sem tettek sokat a fekete gazdaság visszaszorításáért. Aki viszont akkor nem fizetett járulékot, most alacsony nyugdíj-ra számíthat.

Van még kérdésed? Ügyfélszolgálatunkhoz bátran fordulhatsz, 48 órán belül segítünk!

A nyugdíjszámítás változása sem kedvező

Sokan remélték, hogy az új kormányok majd javítanak a helyzeten. Ehelyett a svájci nyugdíjkiszámítási módszert megváltoztatták, aminek következtében sokaknak még kevesebb pénz jut havonta. Így nemcsak a régi idők fekete munkája, hanem a mai szabályok is hozzájárulnak az alacsony nyugdíj-hoz.

Fiatalon még nem gondolunk rá

Sokan viccesen mondják: bárcsak újrakezdhetnék az életet, most már máshogy csinálnának mindent. Ha 18 évesek lennénk, a továbbtanulás miatt aggódnánk. Ha 13 évesek lennénk, talán a tanárokkal való konfliktusok miatt. Akkor még senki sem gondol arra, hogy az akkori döntések évtizedek múlva a nyugdíjunkat befolyásolják.

Az alacsony nyugdíj mögött gyakran régi, fiatalon hozott döntések és kedvezőtlen állami szabályok állnak. Ezért érdemes már most odafigyelni a bejelentett munkára és a járulékfizetésre.

További tartalmakért kövess minket TikTokon és Youtubeon is!

Hol tudod megnézni, mi van a neveden? Így kérdezheted le a lakástól az autóig

Businessman hands holding document paperwork and pen working on laptop

Hol tudom megnézni, hogy mi van a nevemen? Legyen szó lakásvásárlásról, hitelfelvételről vagy egyszerűen a saját vagyonunk áttekintéséről, a hivatalos lekérdezések elengedhetetlenek. Több olyan nyilvántartás létezik, amelyből gyorsan és biztonságosan kideríthetjük, milyen ingatlanok, járművek, adó- és TB-tartozások vagy jogi kötelezettségek kötődnek a nevünkhöz. Mégha sokszor bonyolult is a folyamat, mi lépésről lépésre átvesszük, hogyan kérhetőek le.

Ingatlanok: tulajdonjog és terhek

Az ingatlan az egyik leggyakoribb érdeklődési terület. Lakás, ház vagy telek esetén a tulajdoni lap az alapdokumentum, amelyből kiderül, ki a tulajdonos, van-e jelzálog vagy egyéb teher az ingatlanon. A tulajdoni lapot elektronikusan is lekérdezhetjük a Földhivatal rendszerén keresztül, Ügyfélkapu vagy DÁP hozzáféréssel. A lekérdezés gyors és átlátható, ráadásul e-hiteles másolatot is ad, amely hivatalos ügyintézéshez is használható.

Kérdése van? Forduljon ügyfélszolgálatunkhoz, kollégáink gyorsan és díjmentesen válaszolnak.

Járművek: tulajdon és zálogjogok

A járművek, legyen az személyautó, motorkerékpár, lakóautó, szintén gyakori lekérdezési tárgyak. A tulajdonjog ellenőrzése, valamint a zálogjogok és egyéb terhek is fontosak, különösen például használt autó vásárlásakor. A Közlekedési Hatóság online rendszere lehetővé teszi az alvázszám alapján történő lekérdezést, ami gyors és biztonságos megoldást kínál.

Azonban az alvázszám alapján történő lekérdezés ugyan hasznos, de önmagában nem minden részletet ad vissza. Ha teljes körű képet szeretnénk, érdemes ezt kiegészíteni más forrásokkal is. A Jármű Szolgáltatási Platform (JSZP) lehetővé teszi, hogy lekérdezd a neveden lévő járművek adatait, beleértve a tulajdonjogot, zálogjogokat, esetleges forgalmazási korlátozásokat, műszaki állapotot, futásteljesítményt, biztosítást és kártörténetet. A lekérdezéshez szükség van a személyazonosító adataidra (név, születési adatok, anyja neve), valamint arra, hogy rendelkezz a közvetlen hozzáférést engedélyező határozattal (automatikusan megkapod), melynek érvényességét a Belügyminisztérium ellenőrzi.

NAV: adó, tartozás, túlfizetés

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyilvántartásaiból kideríthető, hogy van-e tartozásunk vagy túlfizetésünk. Az adószámla ellenőrzése fontos például hitelfelvételkor vagy egy nagyobb vásárlás tervezésekor. A lekérdezéshez szükséges az Ügyfélkapu vagy DÁP hozzáférés, a folyamat egyszerűen online elvégezhető szintúgy.

TB és nyugdíj: jogviszony és szolgálati idő

A TB jogviszony és a nyugdíjhoz szükséges szolgálati idő igazolása fontos lehet például CSOK igénylésekor vagy hitelfelvételnél, és ezek lekérdezése többféleképpen történhet, ügyfélkapu nélkül egyszerűen ellenőrizhetjük a nyugdíj szolgálati időt az útmutatónk alapján; ügyfélkapuval pedig részletes információhoz juthatunk a nyugdíjhoz szükséges szolgálati időről; továbbá a TB jogviszony ellenőrzése online és személyesen is elvégezhető.

Más hasznos lekérdezések

Bizonyos esetekben érdemes futólag ellenőrizni néhány további adatot is, amelyek nem feltétlenül tartoznak mindenki napi rutinjába, de pénzügyi vagy hivatalos ügyintézéshez hasznos információkat nyújthatnak: például az egészségügyi várólisták és a munkaviszonyra, foglalkoztatási adatokra vonatkozó információk lekérdezhetők a Hovége útmutatói és cikkei segítségével, továbbá a babakötvény egyenlegét is ellenőrizhetjük részletes útmutató alapján, így mindenki átfogó képet kaphat a saját hivatalos nyilvántartásairól.

Ha szeretnéd teljesen átlátni, mi van a neveden, a legfontosabb ellenőrzések az ingatlan, jármű, NAV, TB/nyugdíj és jogi nyilvántartások. Az Ügyfélkapu vagy DÁP hozzáférés legtöbbször szükséges, de a folyamat viszonylag gyors.