Erika tartozást örököl, Csillát kirúgja a párja. De ki ez a fószer a szekrényben?! Elindult a Hóvége-szappanopera

Vadidegenek címmel indította el minisorozatát lapunk a közösségi oldalain. Az álló formátumú – vagyis mobilra készült – telenovellában méltán ismert és népszerű telefonos ügyfélszolgálati kollégáink elő- és utóéletét követheti figyelemmel a közönség.

A Vadidegenek című történet négy különböző sorsú szereplőt hoz össze. Csillát éppen kidobta a párja, ezért új lakást keres, Bozónak is lakhatásra van szüksége, míg Erika adósságokkal küzd férje halála után, ezért kénytelen kiadni saját otthonát. Hármuk története egy lakásban fonódik össze, ahol váratlanul rábukkannak egy titokzatos fiatalemberre. Innentől kezdve a sorozat a túlélés, az együttélés és a titkok kibontásának furcsa, abszurd és humoros útját követi. És persze az is kiderül, hogy került a férfi a szekrénybe!

Természetesen sok móka és kacagás kíséri a témaválasztásaiban egyébként egyáltalán nem könnyed sztorit, és nyilvánvalóan egy másodperc sem telik el anélkül, hogy meglepődnénk valamin.

A Vadidegenek sorozat a Hovege.hu közösségi oldalain, a Facebookon, a TikTokon és a Youtube-on is látható, naponta új részekkel.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ezek a könnyű nyári levesek 1000 forintból kijönnek: 3 isteni recept, amihez a tűzhelyet sem kell bekapcsolnod

Ezek a könnyű nyári levesek még a legnagyobb hőségben is jólesnek.

Ezért nem mindegy, hogy a klímát dry vagy cool üzemmódban használod

A két beállítás teljesen más célt szolgál.

Így kérd a 250–600 eurós kártérítést, ha késett a repülőd: mutatjuk, mit kell tenned

A repülőgép késés miatti kártérítés nem automatikus, de legalább háromórás érkezési késésnél akár 600 euró is járhat.

Nem költözhet be az új otthonába, amíg ez a dokumentum nincs meg: mindent a lakhatási engedélyről

Ez igazolja, hogy a lakás biztonságos-e, enélkül csúszhat a lakáshitel is.

Mirelitek háborúja: 8 akciós fogás, amivel nagyot spórolhatsz

Ezek az akciók most a mirelit pultnál hozzák a legnagyobb könnyebbséget, ha gyors vacsorát és olcsóbb bevásárlást szeretnél.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat