Ha ennyi a nyugdíja, ön is számíthat pluszpénzre: ekkora lesz az összege

A kiegészítő nyugdíjemelés 2025 novemberében érkezik: a nyugdíjban és más ellátásban részesülők megkapják a januárig visszamenőleg járó 1,6%-os különbözetet, plusz a 13. havi nyugdíjra/ellátásra eső emelés összegét is. Ügyfélszolgálatunkhoz több kérdés is érkezett ezzel kapcsolatban, a legtöbben azt szeretnék megtudni, hogy pontosan mennyi plusszal számolhatnak. Sajnos a rendszer itt sem a kisnyugdíjasoknak kedvez – ezt fogjuk bemutatni példákkal.

Szeptember 17-én jelentették be, hogy a novemberi nyugdíjemelés 1,6%-os lesz. (Korábban volt szó 1,3, illetve 1,5%-ról, de ez már véglegesnek mondható, az erről szóló rendelet napokon belül megjelenhet.) Az év eleji 3,2%-os nyugdíjemelés azért szorul kiegészítésre, mert az infláció (a fogyasztói árak emelkedése) nagyobb az évben, mint amivel eredetileg számoltak.

A nyugdíjasok (és más ellátásban részesülők) tehát novemberben a szokásos havi ellátásukon felül egy nagyobb, egyszeri összeget is kapnak. Ez a következőkből tevődik össze:

  • 10 havi különbözet: A január és október közötti 10 hónapra járó, utólagos 1,6%-os emelés összege.
  • 13. havi különbözet: A februárban kifizetett 13. havi nyugdíjra/ellátásra eső, elmaradt 1,6%-os emelés összege.

Mindezt azért írtuk ilyen részletesen, hogy könnyebb legyen számolni, ha valaki forintra pontos összeget szeretne látni. Nem árulunk zsákbamacskát: ebben az esetben is igaz, hogy a magasabb ellátásban részesülők nagyobbat „nyernek”.

Kiegészítő nyugdíjemelés 2025-ben: így számolja ki, önnek mennyi jár!

A novemberi plusz összeg a jelenlegi havi nyugdíj nagyságától függ. A számítás egyszerű, itt a képlet:

egyszeri kiegészítés=jelenlegi havi nyugdíj×0,016×11

Készítettünk egy táblázatot is, ami megmutatja, mekkora lesz a kiegészítés a havi nyugdíj alapján.

Havi nyugdíjHavi emelés (1,6%)Egyszeri novemberi kiegészítés (11 havi összeg)Novembertől kifizetett havi nyugdíj
150.000 Ft2400 Ft26.400 Ft152.400 Ft
200.000 Ft3200 Ft35.200 Ft203.200 Ft
242.000 Ft (átlagnyugdíj)3872 Ft42.592 Ft245.872 Ft
300.000 Ft4800 Ft52.800 Ft304.800 Ft
400.000 Ft6400 Ft70.400 Ft406.400 Ft

Nyugdíjjal kapcsolatos kérdése van? Forduljon ügyfélszolgálatunkhoz, kollégáink gyorsan válaszolnak.

Ahogy a példák alapján is látjuk, a most érkező pluszpénz összege egyenesen arányos a havi nyugdíj nagyságával. Ez a nyugdíjkorrekciós rendszer egyik legnagyobb hátránya. Van közel 200.000 nyugdíjas, akik 120.000 forintnál is kevesebb ellátásban részesül: ők havi szinten csupán 1800 forint emelésre számíthatnak; az egyszeri, novemberi kifizetés (11 havi összeg) esetükben el sem éri a 20.000 forintot.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ez történik, ha nem veszed át a Temu-csomagot: válaszolunk a kérdésekre

Hová kerül a csomag és hogyan lehet az árát visszaszerezni?

Létezik-e még papíralapú ellenőrző könyv, vagy mindenhol az e-napló a kötelező? Utánajártunk

Sok szülőben felmerülhet a kérdés az iskolakezdés során, hogy a hagyományos papír alapú ellenőrző könyv teljesen megszűnt-e

Férjem nyugdíja halála után: megkaphatom a sajátom helyett? Sokan nem ismerik a szabályt

Férjem nyugdíja halála után: megkaphatom a sajátom helyett? Mutatjuk, mennyi özvegyi nyugdíj járhat, és mikor szűnhet meg.

Nem kell kifizetni a parkolási bírságot, ha ismered ezt a szabályt: mit jelent pontosan a türelmi idő?

Parkolási bírság türelmi idő: mikor jár 5 vagy 15 perc, és mikor nem kell pótdíjat fizetni? Mutatjuk a pontos szabályt.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat