Október 5-én, pedagógusnapon egymást érték a demonstrációk Budapesten: rengeteg támogató – fiataltól az idősig – emelte fel a hangját a közoktatás válsága, a tanárok méltatlanul alacsony bére, a sztrájkjog ellehetetlenítése, az igazságtalan kirúgások miatt. Nézzük az eseményeket sorrendben!

Reggel 7:45 és 9:00 között diákok, szülők, szimpatizánsok tüntettek a pedagógusainkért és az oktatásért, mintegy öt kilométeres élőláncot alkotva. Az eredeti terv szerint a Ferenciek terétől a Keleti pályaudvarig ért volna a lánc, ám végül annyira sokan érkeztek a demonstrációra, hogy a Keletitől egészen a Széll Kálmán térig nyúlt az emberkígyó. Egy biciklis 2,5 km-en videózta a tömeget, így nézett ki a zömmel diákok alkotta élőlánc:

Délután 5-kor kezdődött a Margit híd elfoglalása, de már félórával előtte tele volt a környék lelkes fiatalokkal. Folyamatosan jöttek a demonstrálók, negyed 6 után már a 4-6-os villamos sem járt tovább az Oktogonnál, annyira sokan igyekeztek a hídhoz. Mindeközben egyre több oldalról hangzott fel a skandálás, a híd közepén pedig krétát osztottak, hogy a tüntetők az aszfaltra írhassák üzeneteiket szeretett tanáraiknak.

Az ellenállásnak a hídfoglalás után sem volt vége. Fél 7 után a tömeg a Kossuth tér irányába kezdett nyomulni, itt tartottak a Tanítanék Mozgalom és noÁr szervezésében szolidaritási koncertet és nagygyűlést. A teljesség igénye nélkül: az eseményen felszólalt Törley Katalin és Palya Tamás, a Kölcsey Ferenc gimnázium két, polgári engedetlenség miatt kirúgott tanára; zenélt Péterfy Bori, a Funktasztikus, a Kiscsillag; kiállt a tanárok mellett az aurevoir-os Agócs Márton, Molnár Áron (noÁr), Nagy Ervin színész. A tüntetéssorozat utolsó állomását este 10 után hagyták el a résztvevők, és mint kiderült, október 23-ára újabb nagyszabású demonstráció készül.

Hatalmas bravó a diákoknak, akik kreatívabbnál kreatívabb molinókkal vették ki részüket a pedagógusnapi forgatagból! Rengeteg tábláról köszönt vissza ez a felirat:

„Fizessétek ki a tanárainkat!”

Ezt a reggeli élőláncban és hídfoglalásnál is skandálták, nem véletlenül. Hogy mennyit keres ma egy pedagógus? Méltatlanul keveset: a garantált bérminimum bruttó 260 ezer forint, erre jön rá a kétszer 10%, tehát összesen 52 ezer forint. Vagyis,

ha egy kezdő, egyetemet végzett pedagógus elmegy egy iskolába tanítani, akkor bruttó 312 ezer forintot kap. Ez nettó kettőszáz- plusz párezer forint!

Ennyiért kellene készülnie az óráira, dolgozatokat javítani, szakköröket szervezni, helyettesíteni és még hosszan sorolhatnánk. Ennyit diploma, több évnyi tanulás nélkül meg lehet keresni, emiatt (is) hagyják hátra sokan a pályát.

„Nincs tanár, nincs jövő!”

Ez volt a második legtöbbet látott szöveg a molinókon. Ugyanis a szerdán tüntető tizenévesek tisztában vannak azzal, amit országunk döntéshozói nem akarnak érteni: ha nem emelnek a tanári béreken, akkor nem lesz, aki tanítson. Nemcsak azért, mert egyre többen állnak fel katedrától, és egyre ijesztőbb a tanárhiány, hanem mert nem jön az utánpótlás. A tanári pálya egyáltalán nem vonzó a fiatalok körében, főleg a bérek és jelentős többletmunka miatt. Egyszerűen nem éri meg.

A diákok helyzete is egyre kilátástalanabb.

A pedagógushiány olyan mértékeket öltött, hogy előfordul, az adott tantárgyat nem arra szakosodott tanár tanítja. Nem segít az sem, hogy az anyag vaskosabb és inkább épül a lexikális tudásra, mint a valóban használhatóra. Ilyen körülmények között kellene a diákoknak továbbtanulásra készülniük. Marad a magántanár súlyos tízezrekért, a tehetősebb családban élők járhatnak sokmilliós magániskola, aki pedig nem jó helyre született, azt várja a lassan gyermekmegőrzőként funkcionáló iskola.

Lehetne és kell is ezt másként csinálni. Ezért tüntetett szerdán ez a több tízezer diák, szülő, tanár, támogató. Hogy legyen jövője az oktatásnak és gyerekeinknek.

Kapcsolódó

Legfrissebb

Mennyibe kerül a fővárosi piacokon a minőségi húsvéti sonka? Megnéztük helyetted

A sonka ugyanúgy hozzátartozik a húsvéthoz, mint a tojás, a kalács, na, meg persze a vendégváró finomságok. Aki még nem szánta rá magát a...

Mikor jön a családi pótlék áprilisban? Megérkezik az utalás húsvétkor?

A Magyar Államkincstár a családi pótlékot 2024-ben is a hónap első munkanapjain utalja. Idén április 1-jére esik húsvéthétfő, ami munkaszüneti nap, így egészen biztos,...

Franciasaláta, kaszinótojás, sonkatekercs: 1 óra alatt megvan mindhárom klasszikus

Mi az a három klasszikus étel, amit mindenki szeret, ráadásul gyorsan elkészül és egyetlen ünnepi asztalról vagy vendégségből sem hiányozhat? A tökéletes trió természetesen...