Szűrők
Hogy biztosabban megtaláld amit keresel, használd a szűrőket:
Tudsz valakit, aki nincs itt a listában?
Ha ismersz olyan segítő szervezetet, aki nem található meg a listánkban, akkor segíts nekünk és add meg az elérhetőségüket.
Hibát találtál az adatbázisban?
Kérlek, írd meg nekünk, hogy hol a hiba és mi azonnal javítjuk, ahogy tudjuk.
Kihez forduljak?
Ezen az oldalon megtalálod a magyar állami, önkormányzati és civil szervezeteket, akik segíteni tudnak.
Oszd meg másokkal is:
Keresés eredménye
611 találat
Pannonhalmi Többcélú Kistérségi Társulás Szociális és Gyermekjóléti Központ - Gyermekjóléti Szolgálat - Nyúl
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával.
Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő
intezmeny@szocialis.t-online.hu
Csongorné Pécsi Ildikó
Család- és Gyermekjóléti Központ - Csólyospálos
A Család és Gyermekjóléti Központ az alábbi hatósági intézkedésekhez kapcsolódó feladatokat látja el: A gyermek védelembe vételének, a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásának, megelőző pártfogásának vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésének, nevelésbe vételének kezdeményezése, javaslattétel az intézkedések elrendelésére, fenntartására és megszüntetésére. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához Családjába visszahelyezett gyermek esetében utógondozás keretében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez. Védelembe vett gyermek esetében gondozási-nevelési tervet készítése, családgondozás, illetve a gyámhatóság megkeresésére a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásához kapcsolódóan pénzfelhasználási terv elkészítése. Gyermek családba fogadásával kapcsolatos feladatok ellátásában való közreműködés. A Család és Gyermekjóléti Központ feladatkörébe tartozik még a Bélapátfalvai járás területén működő gyermekjóléti szolgálatok szakmai támogatása, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer járás szintű koordinációja is. Azaz a járás területén működő jelzőrendszerek munkájának figyelemmel kísérése, összehangolása, segítése, statisztikai és szakmai anyagok készítése, elemzése a jelzőrendszerek javítása érdekében.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett
gyerjo6120@gmail.com, csaladsegito6120@gmail.com
+36-77-412-034|központ, +36-30-259-0634, +36-30-345-2938|szolgálat
Budapest X. kerület BÁRKA - Együtt Egymásért Idősek Klubja
Programjainkat az igényeknek megfelelően állítjuk össze: egészségügyi tájékoztató előadások, igény szerinti szűrővizsgálatok, irodalmi kör, zenés programok, vetélkedők, kvízműsorok szervezett buszos kirándulások, múzeumlátogatások, kerti partik, kártya- és társasjátékok, filmvetítés, közös éneklés, idősebbek is elkezdhetik – torna, ünnepi műsorok, megemlékezések meghívott vendégek, előadók felolvasás, beszélgetős óra, névnapi köszöntők, bemutatók, stb. A klub programjai térítésmentesen igénybe vehetőek. A saját otthonukban élő tizennyolcadik életévüket betöltött, egészségügyi állapotuk miatti vagy öregségi nyugdíjasok részére hétfőtől – péntekig 8 – 16 óra között kulturált lehetőséget biztosítunk napközbeni tartózkodásra, a szabadidő hasznos, tartalmas eltöltésére, társas kapcsolatok kialakítására. Programjaink nyitottak a kerület lakosai számára. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Szolgáltatásaink: igény szerint napi egyszeri meleg élelem biztosítása, szociális, hivatalos és egyéb ügyintézés segítése, szabadidős programok szervezése, életvezetési tanácsadás, segítségnyújtás, vérnyomás- és testtömeg mérése, szükség szerint a megfelelő egészségügyi ellátáshoz való hozzájutás elősegítése, tisztálkodási lehetőség, ruházat, textília mosásának lehetősége, televízió- és filmnézés, önszerveződő csoportok támogatása, működésének segítése számítógépes gyakorlás, internetezési lehetőség, könyvolvasás/könyvkölcsönzés. Szolgáltatásaink célja, hogy mindenki megtalálja az igényeinek megfelelő programot, a mindennapi nehézségek leküzdéséhez segítséget kapjon, a szürke hétköznapjai színesebbé váljanak. Étkeztetés keretében napi egyszeri meleg ételt biztosítunk (jövedelemtől függő térítési díj ellenében) azoknak a rászorulóknak, akik önmaguk, illetve eltartottjaik számára tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani azt szociális helyzetük, életkoruk, vagy egészségi állapotuk miatt. A meleg ebédet az igénybe vevő helyben elfogyaszthatja. Az étkezés térítési díj mértéke az egy főre jutó jövedelem szerint változik.
Miben tud segíteni?
Kulturális program Nappali ellátás Szabadidőprogram Foglalkoztatás Információ, tanácsadás Egészségügy Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Idősek Mentálhigiéné
https://www.bkhk.hu/idosek-klubja/
"Napsugár" Család- és Gyermekjóléti Központ és Szolgálat - Lenti
A Család és Gyermekjóléti Központ az alábbi hatósági intézkedésekhez kapcsolódó feladatokat látja el: A gyermek védelembe vételének, a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásának, megelőző pártfogásának vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésének, nevelésbe vételének kezdeményezése, javaslattétel az intézkedések elrendelésére, fenntartására és megszüntetésére. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához Családjába visszahelyezett gyermek esetében utógondozás keretében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez. Védelembe vett gyermek esetében gondozási-nevelési tervet készítése, családgondozás, illetve a gyámhatóság megkeresésére a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásához kapcsolódóan pénzfelhasználási terv elkészítése. Gyermek családba fogadásával kapcsolatos feladatok ellátásában való közreműködés. A Család és Gyermekjóléti Központ feladatkörébe tartozik még a Bélapátfalvai járás területén működő gyermekjóléti szolgálatok szakmai támogatása, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer járás szintű koordinációja is. Azaz a járás területén működő jelzőrendszerek munkájának figyelemmel kísérése, összehangolása, segítése, statisztikai és szakmai anyagok készítése, elemzése a jelzőrendszerek javítása érdekében.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Oktatás, fejlesztés Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet
+36-92-336-961, +36-30-684-0812, +36-30-557-9155|készenléti telefonszám
Tánczosné Mánfai Csilla
Adonyi Szociális Központ - Iváncsa
A Központ által ellátott szociális feladatok Adony, Iváncsa és Szabadegyháza települések vonatkozásában: Időskorúak Nappali Intézménye, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás. Gyermekvédelmi feladatok ellátása Adony-Beloiannisz, Iváncsa-Besnyő, Szabadegyháza települések vonatkozásában: Család és gyermekjóléti szolgálat.
Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Foglalkoztatás Információ, tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Mentálhigiéné Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Fogyatékkal élő
alapszolgaltatas@adonyiszocialiskozpont.hu
Supliczné Szabó Zita
Ajaki Alapszolgáltatási Központ és Konyha - Támogató Szolgáltatás
Támogató Szolgáltatás a fogyatékos személyek lakókörnyezetében történő ellátása, elsősorban lakáson kívüli közszolgáltatások elérésének segítése,valamint életvitelük önállóságának megőrzése mellett a lakáson belüli speciális segítségnyújtás biztosítására. A személyi segítés körében sorolható minden olyan tevékenység, mely a fogyatékosság okán bekövetkező funkcióképesség által érintett szükséglet-kielégítő tevékenység támogatását végzi a segített személy funkcióképességének megfelelően. Személyszállító szolgáltatás a szállító szolgáltatás a fogyatékos személyek részére,speciálisan kialakított gépjárművel, szükség esetén megfelelő segítő jelenlétében , a szükségletek kielégítését segítő szolgáltatáshoz való hozzájutást biztosító szolgáltatás. Ki veheti igénybe? Aki: magasabb összegű családi pótlékban, fogyatékossági támogatásban, vakok személyi járadékában részesül.
Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Információ, tanácsadás Foglalkoztatás Rehabilitáció Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Munkával kapcsolatos támogatás
Kinek tud segíteni?
Egyéb fogyatékosság Látássérült Hallássérült Mozgássérült Szellemi fogyatékosság Autizmus
Apci Szociális Szolgáltató Intézmény
A családsegítés biztosít: Szociális, életvezetési és mentálhigiénés tanácsadást, az anyagi nehézségekkel küzdők számára a pénzbeli, természetbeni ellátáshoz továbbá a szociális ellátásokhoz való hozzájutás megszervezése (nyomtatvány kitöltés). Idős, egyedülálló lakosok látogatása. A szolgáltatások igénybevétele önkéntes és térítésmentes.
Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Idősek
+36-20-506-0730, +36-37-385-309, +36-37-784-715
Hevérné Hegedűs Márta
Aranyhíd Integrált Szociális Intézmény Heves Vármegye - Andornaktálya
Kedves Érdeklődő! Köszöntöm Önt az „Aranyhíd Integrált Szociális Intézmény Heves Vármegye” vezetése, dolgozói és lakói nevében. Az intézmény 2016. november 01-én általános jogutódlással alakult meg a Füzesabonyi Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Otthona, valamint az Andornaktályai Fogyatékosok Otthona és Rehabilitációs Intézet integrációjával. Az intézmény fenntartója a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság. Ellátási területe Heves vármegye településeire terjed ki. Az intézmény székhelye Füzesabonyban, Heves vármegye székhelyétől (Egertől) 20 km-re fekszik. A székhelyen, szakosított ellátás keretében pszichiátriai és szenvedélybeteg kliensek részére nyújtunk ápolást, gondozást. Továbbá alapszolgáltatás keretében jelzőrendszeres házi segítségnyújtást biztosítunk a szolgáltatás igénybe vevők részére Füzesabonyban és Besenyőteleken.
Miben tud segíteni?
Rehabilitáció Információ, tanácsadás Ápolás Nappali ellátás Egészségmegőrzés, megelőzés Integráció / reintegráció Foglalkoztatás Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Egészségügy Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás
Kinek tud segíteni?
Alkoholfüggők Drogfüggők Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Autizmus Szellemi fogyatékosság Idősek Gyermekek Család / demográfia Szegénységben élők Mozgássérült Nehéz élethelyzet
Bagaméri Szociális Alapszolgáltatási Központ
A Bagaméri Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat elnevezése 2020.09.01. napjától Bagaméri Szociális Alapszolgáltatási Központra változik. A névváltozás egy igen jelentős funkcionális változásnak köszönhető, ugyanis a korábbi család-és gyermekjóléti feladatok ellátásán túl, a jövőben szolgálatunk hatáskörébe tartozik a szociális étkeztetéssel-, valamint a házi segítségnyújtással kapcsolatos feladatok ellátása is. Az intézmény átszervezésével-, közös szervezeti struktúrába foglalásával az önkormányzat egy régi szándéka valósul meg, amely lehetőséget biztosít a lakosság számára ahhoz, hogy a településen elérhető, az önkormányzati hatáskörbe tartozó szociális alapellátások-, alapszolgáltatások igénybe vétele még hatékonyabban és egyszerűbben történhessen. Az intézmény a következő szolgáltatásokat nyújtja a település lakossága számára: család-és gyermekjóléti szolgáltatás; házi segítségnyújtás; szociális étkeztetés.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek Egyéb krónikus betegség Hajléktalanok Szegénységben élők
Bajai Kistérségi Családsegítő és Gyermekjóléti Központ - Hercegszántó
A Család és Gyermekjóléti Központ az alábbi hatósági intézkedésekhez kapcsolódó feladatokat látja el: A gyermek védelembe vételének, a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásának, megelőző pártfogásának vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésének, nevelésbe vételének kezdeményezése, javaslattétel az intézkedések elrendelésére, fenntartására és megszüntetésére. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához Családjába visszahelyezett gyermek esetében utógondozás keretében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez. Védelembe vett gyermek esetében gondozási-nevelési tervet készítése, családgondozás, illetve a gyámhatóság megkeresésére a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásához kapcsolódóan pénzfelhasználási terv elkészítése. Gyermek családba fogadásával kapcsolatos feladatok ellátásában való közreműködés. A Család és Gyermekjóléti Központ feladatkörébe tartozik még a Bélapátfalvai járás területén működő gyermekjóléti szolgálatok szakmai támogatása, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer járás szintű koordinációja is. Azaz a járás területén működő jelzőrendszerek munkájának figyelemmel kísérése, összehangolása, segítése, statisztikai és szakmai anyagok készítése, elemzése a jelzőrendszerek javítása érdekében. Ellátási terület: Baja, Bácsszentgyörgy, Bátmonostor, Csátalja, Csávoly, Dávod, Dunafalva, Érsekcsanád, Érsekhalma, Felsőszentiván, Gara, Hercegszántó, Nagybaracska, Nemesnádudvar, Sükösd, Szeremle, Vaskút.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett
Balatonfüredi Szociális Alapszolgáltatási Központ - Csopak
Szolgáltatások: család- és gyermekjóléti szolgálat, család- és gyermekjóléti központ, idősek klubja, fogyatékosok nappali intézménye, étkeztetés, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Tisztálkodás / Tisztítószerek Közösségépítés Kulturális program Étkeztetés Foglalkoztatás Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás Rehabilitáció Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Hajléktalanok Mozgássérült Egyéb krónikus betegség
Balmazújvárosi Kistérség Humán Szolgáltató Központ - Életház
Szolgáltatások: Családsegítő Szolgálat, Gyermekjóléti Szolgálat, Idősek Klubja, Étkeztetés.
Miben tud segíteni?
Pénzadomány Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Oktatás, fejlesztés Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek
https://humanszolgaltato.balmazujvaros.hu/
Barcsi Szociális Központ - Család- és Gyermekjóléti Központ
2016. január 1-én jött létre a Család- és Gyermekjóléti Központ. Ellátja a Barcsi Járás 26 településén az alábbi feladatokat: - utcai/lakótelepi szociális munka - kapcsolati ügyelet - családi döntéshozó konferencia - hatósági intézkedéshez kapcsolódó feladatokat - gyógypedagógiai és mentálhigiénés tanácsadás.
Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő
Barcsi Szociális Központ - Közösségi Ellátás
A közösségi ellátásunk 2006. márciusától működik Barcson. A közösségi ellátás célja elsősorban, hogy a hatékony ellátás során a kliens a mindennapi élethez szükséges készségeit megtartsa, fejlessze, konfliktusait, problémáit a szociális környezetét megtartva tudja rendezni. Ide tartoznak azon szolgáltatások, melyek a megkereső munkát a különböző ellátások felé megjelenő motiválást segítik elő. Másodsorban intézményi ellátásból (szociális otthon, krónikus egészségügyi ellátás) a családi környezetbe integrálás elérhetővé váljon. Az élettér, melyben mozgott, betegsége következményeiként ne, illetve minél kevésbé szűküljön be. Az alapellátás során megszervezendő szolgáltatás éppen ezért, illetve ebből kiindulva komplex és integrált. Együttműködünk más a kliens ellátásában résztvevő csoportokkal, kezelőhelyekkel, illetve egyéb szolgáltatást nyújtó a szociális környezethez tartozó személyekkel (pl: munkaügyi központ, lakóközösség tagjai)
Miben tud segíteni?
Rehabilitáció Nappali ellátás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Munkával kapcsolatos támogatás
Kinek tud segíteni?
Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Autizmus
Batthyány Lajos ÁMK Gondozási és Családsegítő Központ - Jánosháza
Segítséget nyújtunk: életviteli, családi, kapcsolati, lelki - mentális, anyagi, foglalkoztatással kapcsolatos ügyintézéshez, információk adása, egészségügyi problémáinak megoldásához.
Miben tud segíteni?
Pénzadomány Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Kulturális program
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett
Bélapátfalvai Gyermekjóléti és Szociális Intézmény - Család- és Gyermekjóléti Központ
A Család és Gyermekjóléti Központ az alábbi hatósági intézkedésekhez kapcsolódó feladatokat látja el: A gyermek védelembe vételének, a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásának, megelőző pártfogásának vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésének, nevelésbe vételének kezdeményezése, javaslattétel az intézkedések elrendelésére, fenntartására és megszüntetésére. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához Családjába visszahelyezett gyermek esetében utógondozás keretében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez. Védelembe vett gyermek esetében gondozási-nevelési tervet készítése, családgondozás, illetve a gyámhatóság megkeresésére a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásához kapcsolódóan pénzfelhasználási terv elkészítése. Gyermek családba fogadásával kapcsolatos feladatok ellátásában való közreműködés. A Család és Gyermekjóléti Központ feladatkörébe tartozik még a Bélapátfalvai járás területén működő gyermekjóléti szolgálatok szakmai támogatása, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer járás szintű koordinációja is. Azaz a járás területén működő jelzőrendszerek munkájának figyelemmel kísérése, összehangolása, segítése, statisztikai és szakmai anyagok készítése, elemzése a jelzőrendszerek javítása érdekében.
Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő
3346 Bélapátfalva, Apátság út 2/A.
+36-36-554-102, +36-36-554-052, +36-30-291-8831, +36-30-287-3840
Beledi Egyesített Szociális Központ
Célunk olyan szakmai tevékenység, minőségi munkavégzés, szolgáltatás nyújtása, hogy a szolgáltatást igénybe vevő fizikai, mentális állapota javuljon, a társadalomba való integrációjuk megtörténjen, önmegvalósítási, társas, szociális, érdekérvényesítő készségeik fejlődjenek. Ezen cél elérése érdekében folyamatosan erősítjük kapcsolatrendszerünket, működtetjük jelzőrendszerünket, igyekszünk a szociális hálót kiterjeszteni, tájékoztatni az embereket az intézmény küldetéséről. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a társadalom hátrányos helyzetű csoportjai – gyermekek, idősek, etnikai kisebbség, fogyatékosok, nők- életminőségén, életvitelén, szociális helyzetén javítsunk.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat
Szolgáltatások: Családsegítés, gyermekjóléti szolgálat, házi segítségnyújtás, étkeztetés, tanyagondnoki szolgálat, jogi tanácsadás, gyermekjóléti szolgálat, pszichológiai tanácsadás, adományközvetítés.
Miben tud segíteni?
Pénzadomány Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Hajléktalanok Idősek
Bihari Szociális Szolgáltató Központ - Berettyóújfalu
Szolgáltatások: Étkeztetés, házi segítségnyújtás, idősek nappali ellátása, család- és gyermekjóléti központ.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Idősek Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
szockozpont4100@gmail.com, gyermekjoletibujfalu@gmail.com
https://www.berettyoujfalu.hu/
Bischitz Johanna Integrált Humán Szolgáltató Központ Család-és Gyermekjóléti Központ-Szolgáltatási Centrum
a) szociális, életvezetési és mentálhigiénés tanácsadást nyújt; b) segítséget nyújt az anyagi nehézségekkel küzdők számára a pénzbeli, természetbeni ellátásokhoz, továbbá a szociális, gyermekvédelmi, foglalkoztatási szolgáltatásokhoz való hozzájutásban, c) meghallgatja az egyén, család panaszát és lehetőség szerint intézkedik annak orvoslása érdekében; d) családgondozással elősegíti a családban jelentkező krízis, működési zavarok, illetve konfliktusok megoldását; e) ellátja az együttműködési kötelezettségből fakadó feladatokat; f) tanácsadást nyújt a tartós munkanélküliek, a fiatal munkanélküliek, az adósságterhekkel és lakhatási problémákkal küzdők, a fogyatékossággal élők, a krónikus betegek, a szenvedélybetegek, a pszichiátriai betegek, a kábítószer-problémával küzdők, illetve egyéb szociálisan rászorult személyek és családtagjaik részére; g) a családokon belüli kapcsolaterősítést szolgáló közösségépítő, családterápiás, konfliktuskezelő meditációs programokat és szolgáltatásokat működtet; h) elősegíti és ösztönzi a humán jellegű civil kezdeményezéseket; i) veszélyeztetettséget és a krízishelyzetet észlelő jelzőrendszert működtet, ennek keretében szervezi a szociális és egészségügyi szolgáltatók, intézmények, az oktatási intézmények, a gyermekjóléti szolgálat, a pártfogó felügyelői és jogi segítségnyújtó szolgálat, valamint a társadalmi szervezetek, egyházak és magánszemélyek részvételét a megelőzésben; j) felhívja a települési önkormányzat figyelmét egyes szociálisan rászorult csoportok, személyek speciális szükségleteire, a kirekesztődés veszélyeire és az ellátórendszer esetleges hiányosságaira.
Miben tud segíteni?
Információ, tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Mentálhigiéné Pszichiátriai betegek Gyermekek Család / demográfia
Böhönyei Szociális Alapszolgáltatási Központ
Böhönye és Környéke Önkormányzatai Társulása által fenntartott intézmény a település felnőtt-és gyermekvédelmi feladatait biztosítja. Az épület a település központjában, jól megközelíthető helyen található, akadálymentesített.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Nappali ellátás Ápolás Segítség közügyek intézésében Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók Gyermekek Család / demográfia Bántalmazott / veszélyeztetett
szocgondozok@bohonyeiszak.t-online.hu
https://bohonyeonkormanyzat.hu/
Rudl Tünde Zsuzsanna
Bonyhádi Gondozási Központ - Támogató szolgálat
A segítségnyújtás mindig a kliens egyéni igényéhez igazodva, személyre szabottan, tervszerűen és a fejleszteni kívánt területre fókuszálva történik, az ellátott aktív közreműködésével lakáson belül és kívül nyújt támaszt a mindennapi életviteli teendőknél.
Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Információ, tanácsadás Foglalkoztatás Rehabilitáció Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Munkával kapcsolatos támogatás
Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Látássérült Hallássérült Mozgássérült Szellemi fogyatékosság Autizmus
http://www.gond.kozp.bonyhad.gportal.hu
7150 Bonyhád, Perczel utca 29.
+36-74-451-820, +36-70-339-3080
Sebestyén Orsolya
Budapest IX. FESZGYI Árvácska Idősek Klubja
Szolgáltatás leírása A szolgáltatás célja továbbá a hiányzó családi gondoskodás pótlása, az egyedüllétek csökkentése, megszüntetése és a tétlenséggel járó káros hatások megelőzése. Ennek érdekében, az idősek nappali ellátása (idősek klubja) elsősorban a saját otthonukban élő, 18. életévüket betöltött, egészségi állapotuk vagy idős koruk miatt szociális és mentális támogatásra szoruló, önmaguk ellátására részben képes személyek részére biztosít lehetőséget a napközbeni tartózkodásra, társas kapcsolatok fenntartására, valamint az alapvető higiéniai szükségletek kielégítésére. Programjaink igazodva a felmerülő igényekhez igyekeznek a szabadidő hasznos eltöltését biztosítani, miközben a csoporthoz tartozás érzését és a meglévő készségek megtartását is szem előtt tartja. Kik igényelhetik az időskorúak nappali ellátását? Az idősek klubja szolgáltatást igénybe vehetik a Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros közigazgatási területén bejelentett lakóhellyel, érvényes tartózkodási hellyel, vagy Ferencváros településszintű bejelentéssel rendelkező és életvitelszerűen Ferencváros tartózkodó időskorú, illetve egészségi állapotuk miatt rászoruló 18. életévüket betöltött személyek, akik egészségi állapotuk miatt szociális és mentális támogatást igényelnek. Az idősek klubja a klubtagok részére napi életritmust biztosító szociális, egészségi és mentális állapotuknak megfelelő szolgáltatást nyújt. Fizikai ellátás: létfontosságú személyi szükségletek kielégítése, személyi higiéné megtartása érdekében: tusolási lehetőség biztosítása, csúszásmentes környezetben, szükség szerint segítséggel. Ideje: hétfőtől-péntekig 9 – 11 óra között, szükség esetén igény szerint. személyes ruházat tisztításának lehetősége: automata mosógép áll a klubtagok rendelkezésére, melyet a gondozónő kezel. Szükség esetén a vasalás megoldott. igény szerint meleg étel biztosítása (külön szakmai programmal rendelkezik). Mentális gondozás: A lelki sérülések megfelelő gondozása, segítségnyújtás a környezettel való kapcsolattartásban, krízishelyzetek kialakulásának megelőzése. Egészségügyi ellátás: A prevenció keretében, havonta háziorvos által tartott egészségügyi felvilágosító előadás, rendszeresen vérnyomásmérés, szűrővizsgálaton való részvétel szervezése helyben, tanácsadás az egészséges életmódról, frissítő torna lehetőségének biztosítása, heti rendszerességgel. Foglalkoztatás: A testi-lelki egészség fenntartása, valamint a mentális megbetegedések kialakulásának megelőzése érdekében az igénybe vevők részére elfoglaltság biztosítása. Szabadidős programok szervezése: Az ellátást igénybe vevők részére sajtótermék, könyvek, kártya-és társasjáték illetve tömegkommunikációs eszközök biztosítása, és rendezvények szervezése. Segítségnyújtás ügyintézéshez: Hivatalos ügyek intézése, szolgáltatókkal való kapcsolatfelvétel támogatása, pénzben- és természetben adott juttatások feltételeinek követése, nyomtatványok beszerzése, ehhez történő hozzájutás intézése. Rendszeres tevékenységek: Heti rendszerességgel frissítő torna (térítésmentesen), Klubdélután, ennek keretében névnapok, kerek születésnapok, jeles napok közös ünneplése, Kvízjátékok, szellemi aktivitás megőrzését, szinten tartását célzó foglalkozások Kézműves foglalkozások Irodalmi délután, filmklub időjáráshoz igazodó kirándulások szervezése A szabadidős programok díja mindig a programtól függ: Pl.: születés és névnapi ünnepségek, kirándulások, múzeum, színház, cirkusz, stb. látogatásai.
Miben tud segíteni?
Kulturális program Nappali ellátás Szabadidőprogram Foglalkoztatás Információ, tanácsadás Egészségügy Tisztálkodás / Tisztítószerek
Kinek tud segíteni?
Idősek Mentálhigiéné
https://feszgyi.hu/idosellatas/idoskoruak-nappali-ellatasa/
Szívós Rita
Budapest IX. FESZGYI Borostyán Idősek Klubja

Nappali ellátás Szabadidőprogram Foglalkoztatás Kulturális program Információ, tanácsadás Egészségügy Tisztálkodás / Tisztítószerek
Kinek tud segíteni?
Idősek Mentálhigiéné
https://feszgyi.hu/idosellatas/idoskoruak-nappali-ellatasa/
Kramer Erzsébet
Budapest IX. FESZGYI Napsugár Idősek Klubja

Kulturális program Információ, tanácsadás Egészségügy Tisztálkodás / Tisztítószerek Nappali ellátás Szabadidőprogram Foglalkoztatás
Kinek tud segíteni?
Mentálhigiéné Idősek
https://feszgyi.hu/idosellatas/idoskoruak-nappali-ellatasa/
1095 Budapest, Mester u. 33-35.
Bázsa-Mosó Tímea
Budapest IX. FESZGYI Óvodai-Iskolai Szociális Segítő
Hogyan tud segíteni az óvodai- és iskolai szociális segítő? Egyéni tanácsadás, segítő beszélgetés keretében a gyermekek támogatása a számukra nehézséget okozó élethelyzetek felismerésében és kezelésében. Csoportos foglalkozásokat szervez és tart a biztonságos és támogató kortárs kapcsolatok és terek kialakításának érdekében (pl. kortárs bántalmazás, áldozattá válás megelőzése, önismereti foglalkozás, drogprevenció, szexedukáció terén) Tanácsadás szülőknek a gyermeknevelés és a családi élet más problémát okozó területein, valamint óvodai és iskolai problémák kapcsán Részvétel a szülő és a pedagógus közötti megbeszélésen: a szülő a pedagógus vagy mindketten kérhetik, hogy a szociális segítő legyen jelen a megbeszélésen. Közvetítés tanár-diák, szülő-gyermek kapcsolatban: a szociális segítő közvetítőként segíti a nehézséget okozó konfliktusok megbeszélését és rendezését. Információnyújtás elérhető szolgáltatásokról (pedagógiai, pszichés, szociális), jogokról, a szociális rendszer működéséről, segítségnyújtás az ügyintézésben; szükség esetén tájékoztatást nyújt a szociális ellátásokról és intézményekről, és az ezekben szokásos eljárásokról, és lehetőségekről, segít az ügyintézésben pl. kapcsolatfelvétel, időpont egyeztetés, nyomtatványok kitöltésében. Közvetítés szolgáltatásokhoz: a probléma jellegétől függően, javaslatot tesz a megfelelő intézménnyel való kapcsolatfelvételre, és segítséget nyújt a kapcsolat kialakításában. Súlyos veszélyeztető helyzetben, elhúzó családi konfliktusok esetén, mint jelzőrendszeri tag delegálja a családot a család- és gyermekjóléti szolgálathoz
Miben tud segíteni?
Oktatás, fejlesztés Szabadidő / fejlesztés Információ, tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Gyermekek Mentálhigiéné Család / demográfia
Budapest IX. FESZGYI Platán Idősek Klubja
Szolgáltatás leírása A szolgáltatás célja továbbá a hiányzó családi gondoskodás pótlása, az egyedüllétek csökkentése, megszüntetése és a tétlenséggel járó káros hatások megelőzése. Ennek érdekében, az idősek nappali ellátása (idősek klubja) elsősorban a saját otthonukban élő, 18. életévüket betöltött, egészségi állapotuk vagy idős koruk miatt szociális és mentális támogatásra szoruló, önmaguk ellátására részben képes személyek részére biztosít lehetőséget a napközbeni tartózkodásra, társas kapcsolatok fenntartására, valamint az alapvető higiéniai szükségletek kielégítésére. Programjaink igazodva a felmerülő igényekhez igyekeznek a szabadidő hasznos eltöltését biztosítani, miközben a csoporthoz tartozás érzését és a meglévő készségek megtartását is szem előtt tartja. Kik igényelhetik az időskorúak nappali ellátását? Az idősek klubja szolgáltatást igénybe vehetik a Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros közigazgatási területén bejelentett lakóhellyel, érvényes tartózkodási hellyel, vagy Ferencváros településszintű bejelentéssel rendelkező és életvitelszerűen Ferencváros tartózkodó időskorú, illetve egészségi állapotuk miatt rászoruló 18. életévüket betöltött személyek, akik egészségi állapotuk miatt szociális és mentális támogatást igényelnek. Az idősek klubja a klubtagok részére napi életritmust biztosító szociális, egészségi és mentális állapotuknak megfelelő szolgáltatást nyújt. Fizikai ellátás: létfontosságú személyi szükségletek kielégítése, személyi higiéné megtartása érdekében: tusolási lehetőség biztosítása, csúszásmentes környezetben, szükség szerint segítséggel. Ideje: hétfőtől-péntekig 9 – 11 óra között, szükség esetén igény szerint. személyes ruházat tisztításának lehetősége: automata mosógép áll a klubtagok rendelkezésére, melyet a gondozónő kezel. Szükség esetén a vasalás megoldott. igény szerint meleg étel biztosítása (külön szakmai programmal rendelkezik). Mentális gondozás: A lelki sérülések megfelelő gondozása, segítségnyújtás a környezettel való kapcsolattartásban, krízishelyzetek kialakulásának megelőzése. Egészségügyi ellátás: A prevenció keretében, havonta háziorvos által tartott egészségügyi felvilágosító előadás, rendszeresen vérnyomásmérés, szűrővizsgálaton való részvétel szervezése helyben, tanácsadás az egészséges életmódról, frissítő torna lehetőségének biztosítása, heti rendszerességgel. Foglalkoztatás: A testi-lelki egészség fenntartása, valamint a mentális megbetegedések kialakulásának megelőzése érdekében az igénybe vevők részére elfoglaltság biztosítása. Szabadidős programok szervezése: Az ellátást igénybe vevők részére sajtótermék, könyvek, kártya-és társasjáték illetve tömegkommunikációs eszközök biztosítása, és rendezvények szervezése. Segítségnyújtás ügyintézéshez: Hivatalos ügyek intézése, szolgáltatókkal való kapcsolatfelvétel támogatása, pénzben- és természetben adott juttatások feltételeinek követése, nyomtatványok beszerzése, ehhez történő hozzájutás intézése. Rendszeres tevékenységek: Heti rendszerességgel frissítő torna (térítésmentesen), Klubdélután, ennek keretében névnapok, kerek születésnapok, jeles napok közös ünneplése, Kvízjátékok, szellemi aktivitás megőrzését, szinten tartását célzó foglalkozások Kézműves foglalkozások Irodalmi délután, filmklub időjáráshoz igazodó kirándulások szervezése A szabadidős programok díja mindig a programtól függ: Pl.: születés és névnapi ünnepségek, kirándulások, múzeum, színház, cirkusz, stb. látogatásai.
Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Szabadidőprogram Foglalkoztatás Kulturális program Információ, tanácsadás Egészségügy Tisztálkodás / Tisztítószerek
Kinek tud segíteni?
Idősek Mentálhigiéné
https://feszgyi.hu/idosellatas/idoskoruak-nappali-ellatasa/
1098 Budapest, Toronyház u. 11.
Dr. Legényné Elek Ilona
Budapest IX. FESZGYI Szerető Kezek Idősek Klubja

Prámer Krisztina
Budapest IX. kerület FESZGYI Díjhátralék-kezelési Csoport
A Díjhátralék-kezelési Csoport azoknak a lakhatással összefüggésben eladósodott, szociálisan rászoruló családoknak kíván segíteni, akik maguk is készek és képesek tartozásuk részbeni megfizetésére. Az adósságkezelési szolgáltatás esetén a jogosult egyrészt adósságkezelési tanácsadásban, másrészt adósságcsökkentési támogatásban részesülhet. Az adósságkezelési szolgáltatás két eleme egymástól nem elválasztható egységet alkot: az adós háztartás hátralékainak megfizetéséhez nyújtott adósságcsökkentési támogatás, az adós háztartás erőforrásainak feltárása, gazdálkodásának optimalizálása, motiváltságának erősítése. Az adósságkezelési tanácsadás lényegében egy együtt gondolkodási folyamat az igénybe vevővel annak érdekében, hogy miként lehetséges az elmaradásokat minimális mértékűre csökkenteni az alábbi erőforrások maximális felhasználásával: család meglévő jövedelme, természetes támasz (rokonok, ismerősök) segítsége, munkanélküli családtag esetén munkahelykeresésből és munkába állásból adódó, esetleg munkanélküli járadékból származó jövedelem, családtag egészségi állapotától függő társadalombiztosítási ellátások, a család szociális helyzetétől függő, nem adósságkezelés típusú szociális ellátások, az eladósodás megelőzését célzó támogatások (közüzemi díjkompenzáció, lakásfenntartási támogatás), a család szociális helyzetétől függő, adósságkezelés típusú támogatások, segélyek, az adósság jogosultjai (közmű-, energiaszolgáltatók, társasházak stb.) által nyújtott kedvezmények keresése – részletfizetési lehetőség, kamatelengedés –, valamint azok igénylése. Az adósságkezelésben résztvevő egyén családsegítésben, ill. gyermekjóléti szolgáltatásban is részt vesz. Az esetek döntő többségében életvezetési-, lakhatási-, foglalkoztatási- és mentálhigiénés segítséget, információkat kaphatnak az adósságkezelési szolgáltatás mellett. A gyermekjóléti szolgáltatás, családsegítő szolgáltatás és az adósságkezelési tanácsadás egymást kiegészítő, komplex szolgáltatások. Természetesen, a lakosság a fenti ellátási formák egyikéből sem szorulhat ki amiatt, mert a másik szolgáltatást igénybe veszi. Szükség esetén együttesen, akár egy időben is rendelkezésre állnak a fenti ellátási formák. Az adósságkezelés fő célja az érintettek fizetőképességének helyreállítása, azonban az is a feladata, hogy segítsen elkerülni a jövőben az újabb eladósodást.
Miben tud segíteni?
Lakhatás Egyéb szolgáltatás Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Munkával kapcsolatos támogatás
Budapest IX. kerület FESZGYI LÉLEK-Pont, Utcai Szociális Munkás Csoport és Nappali Melegedő
Információszolgáltatás – egyszeri ügyintézés Személyre, helyzetre szabott általános vagy célzott tájékoztatás ellátásról, szolgáltatásról, a hozzáférés módjáról, az ellátások, szolgáltatások tartalmáról, várható eredményéről, joghatásáról, jogorvoslatról stb. Tanácsadás segítő beszélgetések, az igénybe vevő az ügyeinek intézésben (szociális, lakhatási és más ügyek) nyújtott segítséget kap, mert adott élethelyzetében az ellátások, szolgáltatások hozzáférésének, igénybevételének biztosítása szükséges ahhoz, hogy keletkezett szükségleteit kielégítse, feladatait elintézze. Megállapodás megkötése együttműködési megállapodás megkötése a helyben nyújtott (ingyenesen igénybe vehető mosási-, fürdési-, borbélyszolgáltatás és postacím biztosítása) szolgáltatások igénybevételére együttműködési megállapodás megkötése a LÉLEK- Programban történő előgondozási szakaszban együttműködési megállapodás megkötése a LÉLEK- Program 2. és 3. lépcsőjében történő részvételre Családlátogatás a LÉLEK – Programba történő bekerülésre váró és a LÉLEK – Programban már résztvevő személyek, családok lakókörnyezetükben történő személyes felkeresése. Dologi javak juttatása Ruhanemű, élelem, és egyéb javak juttatása a LÉLEK- Pont szolgáltatásait igénybe vevő ügyfél részére. Helyben nyújtott szolgáltatás igénybevétele az ügyfélkörbe tartozó postacímmel nem rendelkezők számára postázási cím biztosítása, IX. kerületi lakóhellyel rendelkező és/vagy önkormányzati bérleményben lakó az ügyfélkörbe, vagy a FESZGYI egyéb szakmai egységeivel együttműködő ügyfeleknek nyújtott ingyenesen igénybe vehető mosási-, fürdési és borbélyszolgáltatás biztosítása.
Miben tud segíteni?
Egészségmegőrzés, megelőzés Információ, tanácsadás Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Ruha / cipő Lakhatás Jogi tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok
+36-1-264-1375, +36-20-453-7617, +36-1-338-4186
Siroki István
Budapest IX. kerület FESZGYI Nappali Melegedő
A Nappali melegedő azon személyek ellátását biztosítja, akik tartósan vagy átmenetileg a hajléktalanság állapotába kerültek (közterületen, utcán élők, nem lakás céljára szolgáló helyiségben élők, az éjszakát éjjeli menedékhelyen töltők, és átmeneti szállók lakói). A Nappali melegedő nyitott a lakosság azon legszegényebb rétegei számára is, akik a hajléktalanság veszélyállapotában vannak. A nappali melegedő célja és feladata ezen hajléktalan létben élő emberek szociális és egyéb speciális igényeinek kielégítése. A melegedő biztosítja a nappali tartózkodásra, a hasznos időtöltésre, étkezésre és alapszintű higiénés szolgáltatások elérésére való lehetőséget. Feladata közvetlenül és közvetetten segíteni a hajléktalanság, szenvedélybetegség, pszichiátriai betegség, vagy egyéb ok miatt hátrányos helyzetben lévő személyeket szociális, egészségügyi vagy egyéb problémáik megoldásában. További feladat a hajléktalan személyek társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése, valamint egyéni megoldások keresése a hajléktalan létből való kivezető utakhoz. Kiemelt feladatunk még a szociális együttlét megteremtése, emberi és családi kapcsolatok megerősítése. A melegedő által biztosított szolgáltatások: A hajléktalanok nappali melegedőjének és a nyújtott szolgáltatások igénybevétele önkéntes jelentkezés alapján történik. Az igénybevett szolgáltatásokat az intézmény térítésmentesen biztosítja az igénybevevők számára, amelyek a következők: – közösségi együttlétre és pihenésre alkalmas – szükség szerint fűthető, megfelelően szellőztethető és tisztítható – helyiség biztosítása, – személyi tisztálkodás, amelyhez nemek szerint elkülönített zuhanyzó helyiségek hideg-meleg vizes ellátással, valamint tisztálkodáshoz szükséges szerek (sampon, borotva, törülköző) állnak rendelkezésre, – a személyes ruházat tisztítása, mosó- és szárítógép, centrifuga használattal biztosított, ezen felül szükség szerint a ruhák pótlásáról is gondoskodunk adományokból – a ruhák tárolására csomagmegőrzőt működtetünk, 70 zárható szekrénnyel – az étel melegítésére, tálalására és elfogyasztására van lehetőség az intézményben, továbbá minden személy számára szendvicset, teát biztosítunk. A fenti szolgáltatások biztosítását a jogszabályi feltételeknek megfelelően végezzük. Ezeken felül az intézmény további szolgáltatásokat nyújt, amelyek szintén térítésmentesen és önkéntes alapon vehetők igénybe: – ügyintézés, információnyújtás, iratok térítésmentes beszerzésének segítése, kérelmek kitöltéséhez segítségnyújtás, igazolások kiállítása, jogosultságokhoz való hozzájutás segítése, egyéni esetkezelés – munkavégzés lehetőségeinek felkutatása, munkába állás segítése, és információ nyújtása az egyéb munkaügyi szolgáltatásokról – lakhatási lehetőségekről (hajléktalanszállók, munkásszállók, albérlet, támogatott lakhatási programok, stb.) információ nyújtása és segítség ezen ügyek intézésében – a szabadidő hasznos eltöltésének érdekében a hozzánk fordulóknak lehetőségük van könyvek kölcsönzésére, illetve helyben olvasására, napi rendszerességgel filmnézésre Igény szerint, egyéni lelki segítségnyújtó beszélgetésre nyújtunk lehetőséget. Önálló hajvágáshoz hajnyíró gép biztosítása, de szükség szerint hajnyírás szolgáltatás is elérhető.
Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Szabadidőprogram Lakhatás Munkával kapcsolatos támogatás Információ, tanácsadás Étkeztetés Közösségépítés Tisztálkodás / Tisztítószerek
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok Mentálhigiéné
https://feszgyi.hu/lelek-pont-utcai-szocialis-munkas-csoport-es-nappali-melegedo/nappali-melegedo/
Szakkayné Oroszi Andrea
Budapest X. kerület BÁRKA - Borostyán Idősek Klubja
Szolgáltatásaink: igény szerint napi egyszeri meleg élelem biztosítása, szociális, hivatalos és egyéb ügyintézés segítése, szabadidős programok szervezése, életvezetési tanácsadás, segítségnyújtás, vérnyomás- és testtömeg mérése, szükség szerint a megfelelő egészségügyi ellátáshoz való hozzájutás elősegítése, tisztálkodási lehetőség, ruházat, textília mosásának lehetősége, televízió- és filmnézés, önszerveződő csoportok támogatása, működésének segítése számítógépes gyakorlás, internetezési lehetőség, könyvolvasás/könyvkölcsönzés. Szolgáltatásaink célja, hogy mindenki megtalálja az igényeinek megfelelő programot, a mindennapi nehézségek leküzdéséhez segítséget kapjon, a szürke hétköznapjai színesebbé váljanak. Étkeztetés keretében napi egyszeri meleg ételt biztosítunk (jövedelemtől függő térítési díj ellenében) azoknak a rászorulóknak, akik önmaguk, illetve eltartottjaik számára tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani azt szociális helyzetük, életkoruk, vagy egészségi állapotuk miatt. A meleg ebédet az igénybe vevő helyben elfogyaszthatja. Az étkezés térítési díj mértéke az egy főre jutó jövedelem szerint változik.
Miben tud segíteni?
Kulturális program Nappali ellátás Szabadidőprogram Foglalkoztatás Információ, tanácsadás Egészségügy Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Idősek Mentálhigiéné
https://www.bkhk.hu/idosek-klubja/
Budapest X. kerület Bárka - Házi Segítségnyújtás
HÁZI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS keretén belül gondoskodunk azokról a kőbányai lakosokról, akik önmaguk ellátására saját erőből koruk, egészségi állapotuk, illetve szociális helyzetük miatt nem képesek. Szakképzett házi gondozóink segítséget nyújtanak alapvető gondozási, ápolási feladatok ellátásában. Munkatársainkat jellemzi: – szakértelem – megbízhatóság – empátia – elkötelezettség TEVÉKENYSÉGEINK: – reggeliztetés, – ebédeltetés, – fürdetés, pelenkázás, – öltöztetés, – beszélgetés, – gyógyszerek felíratása-kiváltása, – vásárlás, kísérés, – szociális és egyéb ügyintézés, – környezet rendben tartása, stb. ÉTKEZTETÉS Egyszeri meleg ételt biztosítunk az ebéd házhozszállításával, azoknak a kerületi lakosoknak, akik azt önmaguknak, illetve eltartottjaik számára tartósan, vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, szociális helyzetük, koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük, vagy hajléktalanságuk miatt. Diétás étkezésre is lehetőség van. Térítési díj: A szolgáltatásért fizetendő személyi térítési díj mértékét a mindenkor érvényben lévő Önkormányzati Rendelet határozza meg.
Miben tud segíteni?
Ápolás Étkeztetés Egészségügy Információ, tanácsadás Gyógyszer Érdekképviselet, érdekvédelem Egészségügyi eszközök
Kinek tud segíteni?
Mentálhigiéné Betegség Idősek
https://www.bkhk.hu/hazi-segitsegnyujtas/
1101 Budapest, Gyöngyike utca 4.
Jankó Zsuzsanna
Budapest X. kerület Bárka - Őszirózsa Idősek Klubja
Szolgáltatásaink: igény szerint napi egyszeri meleg élelem biztosítása, szociális, hivatalos és egyéb ügyintézés segítése, szabadidős programok szervezése, életvezetési tanácsadás, segítségnyújtás, vérnyomás- és testtömeg mérése, szükség szerint a megfelelő egészségügyi ellátáshoz való hozzájutás elősegítése, tisztálkodási lehetőség, ruházat, textília mosásának lehetősége, televízió- és filmnézés, önszerveződő csoportok támogatása, működésének segítése számítógépes gyakorlás, internetezési lehetőség, könyvolvasás/könyvkölcsönzés. Szolgáltatásaink célja, hogy mindenki megtalálja az igényeinek megfelelő programot, a mindennapi nehézségek leküzdéséhez segítséget kapjon, a szürke hétköznapjai színesebbé váljanak. Étkeztetés keretében napi egyszeri meleg ételt biztosítunk (jövedelemtől függő térítési díj ellenében) azoknak a rászorulóknak, akik önmaguk, illetve eltartottjaik számára tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani azt szociális helyzetük, életkoruk, vagy egészségi állapotuk miatt. A meleg ebédet az igénybe vevő helyben elfogyaszthatja. Az étkezés térítési díj mértéke az egy főre jutó jövedelem szerint változik.
Miben tud segíteni?
Kulturális program Nappali ellátás Szabadidőprogram Foglalkoztatás Információ, tanácsadás Egészségügy Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Idősek Mentálhigiéné
Budapest X. kerület Bárka - Pongrác Idősek Klubja
Szolgáltatásaink: igény szerint napi egyszeri meleg élelem biztosítása, szociális, hivatalos és egyéb ügyintézés segítése, szabadidős programok szervezése, életvezetési tanácsadás, segítségnyújtás, vérnyomás- és testtömeg mérése, szükség szerint a megfelelő egészségügyi ellátáshoz való hozzájutás elősegítése, tisztálkodási lehetőség, ruházat, textília mosásának lehetősége, televízió- és filmnézés, önszerveződő csoportok támogatása, működésének segítése számítógépes gyakorlás, internetezési lehetőség, könyvolvasás/könyvkölcsönzés. Szolgáltatásaink célja, hogy mindenki megtalálja az igényeinek megfelelő programot, a mindennapi nehézségek leküzdéséhez segítséget kapjon, a szürke hétköznapjai színesebbé váljanak. Étkeztetés keretében napi egyszeri meleg ételt biztosítunk (jövedelemtől függő térítési díj ellenében) azoknak a rászorulóknak, akik önmaguk, illetve eltartottjaik számára tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani azt szociális helyzetük, életkoruk, vagy egészségi állapotuk miatt. A meleg ebédet az igénybe vevő helyben elfogyaszthatja. Az étkezés térítési díj mértéke az egy főre jutó jövedelem szerint változik.
Miben tud segíteni?
Kulturális program Nappali ellátás Szabadidő / fejlesztés Foglalkoztatás Információ, tanácsadás Egészségügy Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Idősek Mentálhigiéné
https://www.bkhk.hu/idosek-klubja/
Budapest X. kerület BÁRKA Bárka Kőbányai Humánszolgáltató Központ Család- és Gyermekjóléti Szolgálat
A gyermekjóléti alapellátások keretében a gyermekek testi, lelki egészségének megőrzése, családban történő nevelése, veszélyeztetettség megelőzése, megszüntetése, a családból kiemelt gyermek visszahelyezése a feladatunk. ¤ szociális segítőmunkát lát el, ellátásokat közvetít, és szervezési tevékenységet végez, ¤ szociális és egyéb információkat közvetít, ¤ pszichológiai, jogi és egyéb tanácsadást szervez, ¤ álláskeresési tanácsadás, ¤ segítséget nyújt az egyének, családok kapcsolatkészségének javításához, segíti speciális önsegítő csoportok szervezését, működését, a menedékjogi törvényben meghatározott integrációs szerződésbe foglalt társadalmi beilleszkedés elősegítésében közreműködik. Az intézmény (alap)feladatai Szociális segítőmunka Személyes szociális szolgáltatás, amely intézményünkben vagy a segítséget kérő lakóhelyén történő találkozás. Alapvető célja az egyének, családok működőképességének megőrzése, helyreállítása. A támogatást igénylő család képessé váljon a később jelentkező problémák önálló megoldására. A szociális segítőmunka a segítséget kérő és segítő között meghatározott ideig tartó folyamatos kapcsolat.
Miben tud segíteni?
Információ, tanácsadás Munkával kapcsolatos támogatás Szabadidő / fejlesztés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Sokgyermekes család Szegénységben élők Mentálhigiéné Pszichiátriai betegek
+36-80-212-021, +36-30-382-8276
Pisák Petronella
Budapest X. kerület Kőbányai Szivárvány Idősek Gondozóháza és Idősek Otthona
Az otthon bemutatása E-mail Nyomtatás PDF 138 férőhelyes ápolást – gondozást nyújtó intézményünkben, 16 férőhelyen emeltszintű elhelyezést, 82 férőhelyen átlagos ápolást-gondozást, 40 férőhelyen átmeneti elhelyezést biztosítunk. Az Idősek Otthona építészeti megoldásai lehetővé teszik az akadálymentes közlekedést (lift, kapaszkodók, rámpa,) felszerelési tárgyai, az életvitelhez szükséges körülményei megfelelnek az időskorúak egészségi és mozgásállapotának. Az intézmény padokkal ellátott, belső virágos udvarai, kerti pagodái segítik a lakók pihenését, mely révén a lakók szívesen töltik idejüket a szabadban, a jó levegőn. Lakóink rendelkezésére áll az intézmény sószobája, a könyvtár és a közös társalgók. Ki kérheti felvételét az intézménybe? Az Időskorúak Gondozóházába azok az időskorúak, valamint azok a 18. életévüket betöltött beteg személyek kérhetik felvételüket, akik önmagukról betegségük miatt vagy más okból otthonukban időlegesen nem képesek gondoskodni. Az Idősek Otthonába azok a nyugdíjkorhatárt betöltött személyek kérhetik felvételüket, akik önmaguk ellátására nem, vagy csak folyamatos segítséggel képesek, négy órát meghaladó gondozási szükséglettel rendelkeznek, de rendszeres fekvőbeteg-gyógyintézeti kezelést nem igényelnek. Elhelyezés: Az Időskorúak Gondozóházának lakószobái általában 25 négyzetméteresek, fürdőszobával, alapbútorzattal, nővérhívóval ellátottak. Az Idősek Otthonának lakrészei: az egy férőhelyes 19 m2-es, a két férőhelyes 21-32 m2, míg a három és négy férőhelyes lakrészek 33-49 m2 nagyságúak. Az Idősek Otthonában a lakrészek dél-keleti és dél-nyugati fekvésűek. A lakrészekhez mini konyhával felszerelt előtér, fürdőszoba, szoba, terasz vagy erkély tartozik. A szobák bútorozottak és nővérhívóval ellátottak. Szolgáltatásaink: Étkeztetés: - Napi ötszöri étkezés, orvosi javaslatra diéta biztosítása. Ruházat, textília: - A lakóink saját ruházatukat viselik, az ágyneműt és az ágyneműhuzatot biztosítjuk, a ruházat tisztításáról és javításáról az intézmény a saját mosodájában gondoskodik. Egészségügyi ellátás: - egészségmegőrzést szolgáló felvilágosítás, - orvosi ellátás a jogszabály előírásai szerint, - szükség szerint ápolás, gondozás, - szakorvosi, illetve sürgősségi ellátáshoz és kórházi kezeléshez való hozzájutás biztosítása, - a jogszabályban meghatározott gyógyszerellátás és gyógyászati segédeszközök biztosítása. Mentálhigiénés ellátás keretében biztosítjuk: - a személyre szabott bánásmódot, - a konfliktushelyzetek kialakulásának megelőzése érdekében egyéni, csoportos megbeszéléseket, - a szabadidő kulturált eltöltésének feltételeit, - az ellátottak családi és társadalmi kapcsolatai fenntartásának feltételeit, - a gondozási tervek megvalósítását, - a hitélet gyakorlásának feltételeit, - segítjük, támogatjuk az intézményen belüli kis közösségek, társas kapcsolatok kialakulását és működését, - segítséget nyújtunk a hivatalos ügyek intézésében. Térítés ellenében nyújtott szolgáltatások: Kedvező térítési díjért igénybe vehetik a lakók a fodrász, a pedikűrös és a manikűrös szolgáltatását.
Miben tud segíteni?
Ápolás Egészségmegőrzés, megelőzés Egészségügy Kulturális program Szabadidőprogram Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Információ, tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Idősek Mentálhigiéné
kobanyaiszivarvanyidosek@gmail.com
https://kobanyaiszivarvany.hu/
Budapest XIV. kerület Myrai Vallási Közhasznú Egyesület Nappali Melegedője
A melegedők célja és feladata a hajléktalan személyek önálló életének elősegítése, olyan szolgáltatások működtetése által, amelyek elősegítik a hajléktalanságból származó hátrányok csökkentését. A hajléktalan ember legyen képes aktívabb életvitelt folytatni, társadalmi szerepeket betölteni, emberi és állampolgári jogait érvényesíteni és kötelezettségeit teljesíteni. Kiemelt feladat, az emberi méltóság tiszteletben tartása mellett, a hajléktalan személy meglévő képességeinek rendszeres és hasznos alkalmazása annak érdekében, hogy teljes testi és lelki életet élhessen, a kiszolgáltatottságból eljusson a legteljesebb autonómiáig; a hajléktalan személy önrendelkezésen alapuló önálló életvitelének megkönnyítése a társadalmi hátrányok megszüntetése érdekében. A melegedők igénybevételére jogosult mindazon hajléktalan személy, aki fizikai és mentális szempontok miatt a társadalmi életben való részvételében tartósan korlátozott, és ennek kiegyenlítésére, támogató segítségre szorul. A melegedők elsősorban a XIV., XIX. kerületekben és Dunakeszin található hajléktalanoknak nyújtanak gondoskodást, illetve minden olyan hajléktalan számára, aki igénybe veszi az Intézmény által nyújtott lehetőségeket. Az Intézmények fontos szempontnak tartják, hogy szolgáltatásaikat az egyén szükségleteihez igazítsák. Személyes gondoskodást nyújtó, 150, 50 és 45 személyes szociális intézmények, amelyek lehetőséget biztosítanak a hajléktalan személyek részére: közösségi együttlétre, pihenésre, személyi tisztálkodásra, személyes ruházat tisztítására, hozott étel melegítésére és elfogyasztására. Az Intézmény kiegészítő tevékenysége: információk nyújtása, tanácsadás, ügyintézés; internet hozzáférési lehetőség, telefonhasználat; fodrászat (havi két alkalommal); TV, videó, rádió, napilapok, könyvek és társasjátékok; személyes értékmegőrzés (30 napig); ismeretterjesztő és tájékoztató előadások. Nyitva tartás 8-18 óráig az év minden napján.
Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Tisztálkodás / Tisztítószerek Közösségépítés Információ, tanácsadás Szabadidő / fejlesztés
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok Szegénységben élők
http://www.myrai.hu/index.php/szocialisintezmenyeink/nappali-melegedok
Budapest XV. kerület Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona
Az Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona, nappali ellátást és fejlesztő foglalkoztatást nyújt, a XV. kerületi, felnőtt korú, értelmi fogyatékossággal élő emberek számára. A fővárosban 1988-ban elsőként létrejött ellátás, több évtizedes szakmai tapasztalat birtokában az alábbi problémákra kínál megoldást az értelmi fogyatékkal élők és családjaik számára: Napközbeni biztonságos felügyelet Fizikai ellátás Pszichés gondozás Szociális kompetencia-fejlesztés Egyéni gondozási terv Mentális szinten tartás, gyógypedagógiai fejlesztés Önállóságra nevelés Mozgásfejlesztés Terápiás foglalkozások Szabadidő hasznos eltöltése Munkára nevelés lehet: munkavégzési célú, terápiás célú, képességfejlesztő vagy képzési célú. A fejlesztő munka harmonikus környezetben, támogató közösségben, a fogyatékkal élők családjának és hozzátartozóinak együttműködésével válik eredményessé. Kiemelten fontos a társadalomban való tevékeny részvétel, az értelmes munkavégzés, a nagyobb tudás, a jobb életminőség, a magasabb átlagéletkor elérése. Az értelmi fogyatékossággal élő felnőttek sorsrendezése csak akkor lehetséges, ha integrálódásra alkalmas embereket nevelünk, illetve a környezet felvilágosításával és érzékenyítésével teszünk a befogadó társadalom megvalósításáért. Foglalkoztatás: Szocioterápiás foglalkozások: Munkaterápia Terápiás-és készségfejlesztő foglalkozás Fejlesztő foglalkoztatás: Fejlesztési jogviszony Munka törvénykönyve szerinti munkaviszony
Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Információ, tanácsadás Étkeztetés Ápolás Közösségépítés Szabadidő / fejlesztés Oktatás, fejlesztés Integráció / reintegráció Foglalkoztatás
Kinek tud segíteni?
Szellemi fogyatékosság Fogyatékkal élő
https://gaszixv.hu/egysegek/eno/
1157 Budapest, Árendás köz 4-6.
+36-1-418-9631, +36-1-416-0730
Busi Juliánna
Budapest XV. kerület MenTa - Mentálhigiéniés Tanácsadó
A Mentálhigiénés Tanácsadóban (MenTa) az egyének és családok életében, a lelki egyensúly hiánya miatt felmerülő nehézségek és elakadások elhárítását célzó komplex prevenciós tanácsadások érhetők el a gyermekek, fiatalok és az aktív korúak számára. Főbb szolgáltatások: Pszichológiai tanácsadás, mentálhigiénés tanácsadás, család- és párterápiás konzultáció, veszteségfeldolgozás, gyászkísérés, gyásztanácsadás, addiktológiai tanácsadás, pályaorientációs és munkaerőpiaci tanácsadás, fejlesztő foglalkozás, tanulástámogatás, csoportok, általános és középiskolai prevenciós munka.
Miben tud segíteni?
Terápia Munkával kapcsolatos támogatás Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Sokgyermekes család Gyermekek Drogfüggők Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Munkanélküliek
https://gaszixv.hu/egysegek/csgyk/
Budapest XV. kerület Nappali Melegedő és Utcai Gondozó Szolgálat
A Nappali Melegedő lehetőséget biztosít a hajléktalan személyek részére közösségi együttlétre, pihenésre, személyi tisztálkodásra, a személyes ruházat tisztítására, étel melegítésére, tálalására, elfogyasztására. Alkalmi jelleggel ruhát, cipőt osztanak. Csomagmegőrzési szolgáltatás is működik. A munkakeresést az internet használatával, valamint telefonálási lehetőséggel segítik, minden hétköznap frissülő álláslistát bocsátanak az igénybe vevők rendelkezésére. A hivatalos ügyek intézésben támogatják a hajléktalanokat. Az Utcai Gondozó Szolgálat az utcán végzett szociális segítő munka során megkeresést, tanácsadást, gondozást, egyéni esetkezelést és szállítási szolgáltatást szükség szerint biztosít. Az utcai szociális munka célja az utcán (átjárókban, erdőkben, parkokban stb.) élő hajléktalan személyek felkutatása, szociális és mentális segítése a szociális munka eszközrendszerével. Feladatunk az utcán, közterületen élő hajléktalan személyek krízishelyzetének enyhítése, az ellátási igények integrálása Budapesten működő személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátórendszerbe, szoros együttműködésben a főváros hajléktalanellátó intézményeivel.
Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Információ, tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Tisztálkodás / Tisztítószerek Munkával kapcsolatos támogatás
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok Szegénységben élők Mentálhigiéné
Bugac és Bugacpusztaháza Intézményfenntartó Társulás Szociális Szolgáltató Központ
Ezen szociális szolgáltatások megszervezésének célja, hogy segítséget nyújtsunk a rászorulók részére saját otthonukban és lakókörnyezetükben önálló életvitelük fenntartásában, valamint egészségi állapotukból, mentális állapotukból, vagy más okból származó problémáik megoldásában. Az intézmény szolgáltatásai elsősorban az ellátottak életminőségének javítására, megtartására irányulnak, illetve annak romlását hivatottak megakadályozni, s a fizikai szükségletek kielégítése mellett nagy hangsúlyt fektetünk a lelki egészség megtartására is.
Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció Étkeztetés Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Egészségügy
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Nehéz élethelyzet Szegénységben élők
+36-76-372-512, +36-31-200-1578
Dr. Kovácsné Juhász Ildikó
Ceglédi Kistérségi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ
A Család- és Gyermekjóléti Központ a gyermek családban nevelkedésének elősegítése, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében a gyermek igényeinek és szükségleteinek megfelelő önálló egyéni és csoportos speciális szolgáltatásokat, programokat nyújt, amelynek keretében biztosít: utcai és – ha a helyi viszonyok azt indokolják – lakótelepi szociális munkát, kapcsolattartási ügyeletet, ha a helyi viszonyok azt indokolják – kórházi szociális munkát, gyermekvédelmi jelzőrendszeri készenléti szolgálatot, jogi tájékoztatásnyújtást és pszichológiai tanácsadást, családkonzultációt, családterápiát, családi döntéshozó konferenciát.
Miben tud segíteni?
Jogi tanácsadás Információ, tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Gyermekek
+36-53-311-180, +36-53-310-210
Kótabéné Ruda Gyöngyvér
Ceglédi Kistérségi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ - Törtel
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával.
Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő
Család - és gyermekjóléti Központ - Bácsalmás

bacsalmas.csgykozpnt@gmail.com
Hegyes Anita
Család és Gyermekjóléti Központ - Szociális Szolgáltató Központ - Szentlőrinc
A gyermekek védelme a gyermek családban történő nevelkedésének elősegítésére veszélyeztetettségének megelőzésére és megszüntetésére, valamint a szülői vagy más hozzátartozói gondoskodásból kikerülő gyermekhelyettesítő, védelmének biztosítására irányuló tevékenység.
Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő
7940 Szentlőrinc, Kodolányi u. 13.
Kósáné Cservenka Gabriella
Család és Gyermekjóléti Központ - Tatabánya
A Család és Gyermekjóléti Központ tevékenységét a szociális alapellátás keretein belül végzi. Szolgáltatásai térítésmentesek. A családsegítés családoknak, családban élő vagy egyedülálló személyeknek nyújtott professzionális segítség, támogatás ahhoz, hogy életüket emberi módon élhessék. Célja az, hogy a segítő és a segítséget kérő közös munkálkodása során a kliens eljusson problémája megoldásához. A családsegítés a szociális vagy mentálhigiénés problémák, illetve egyéb krízishelyzet miatt segítségre szoruló személyek, családok számára az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, a krízishelyzet megszüntetése, valamint az életvezetési képesség megőrzése céljából nyújtott szolgáltatás.
Miben tud segíteni?
Jogi tanácsadás Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Sokgyermekes család Mentálhigiéné
csaladsegito.tatabanya@gmail.com
2800 Tatabánya, Platán tér 10.
+36-34-512-890, +36-34-512-895, +36-30-227-5046
Nagyné Zombai Zsuzsanna
Család – és Gyermekjóléti Központ - Aszód
A család és gyermekjóléti Központ ellátja a Gyvt. 39.§ (3) a) bekezdése és 40/A. § – a szerinti feladatokat. A hatósági jellegű feladatok ellátása mellett szakmai támogató funkcióval bír a szolgálat feladatellátására vonatkozóan. Szakmai támogató funkciójának keretében havi rendszerességgel esetmegbeszélést tart a szolgálatok számára és szükség szerint konzultációt biztosít, tájékoztatja a szolgálat munkatársait a közvetíthető szolgáltatásokról, ellátásokról, a szolgálat felkérésére részt vesz az esetmegbeszéléseken, o konzultációt biztosít a munkavégzés során felmerülő kérdések megvitatására, részt vesz a szakmai események előkészítésében, megszervezésében. A jelzőrendszer működése során ellenőrzi és szakmailag támogatja a szolgálat tevékenységét hatósági intézkedésre való javaslattétel esetén továbbítja a szolgálat által előkészített javaslatot, a gondozási –nevelési terv tervezésébe bevonja a szolgálatot.
Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő
Család – és Gyermekjóléti Központ - Balatonfüred
A szolgáltatás célja és feladata: A gyermek családban történő nevelkedésének elősegítése, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében, a gyermek igényeinek és szükségleteinek megfelelő önálló egyéni és csoportos speciális szolgáltatásokat, programokat is nyújt. A gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedésekhez kapcsolódó, a gyermekek védelmére irányuló tevékenységet lát el, amelynek keretében javaslatot tesz a gyámhivatal részére a gyermek: – védelembe vételére, – megelőző pártfogására, – ideiglenes hatályú elhelyezésére, – nevelésbe vételére, – családba fogadására, – harmadik személynél történő elhelyezésének kezdeményezésére, – családba fogadó gyám kirendelésére, – tankötelezettsége teljesítésének előmozdítására, – gondozási helyének megváltoztatására, – gyermek után járó családi pótlék természetbeni formában történő nyújtására. A gyermekek, családok segítése érdekében veszélyeztetettséget és krízishelyzetet észlelő jelzőrendszert működtet, koordinál Szükség esetén speciális szolgáltatásokat biztosít az ellátási területén élők számára.
Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő
Perger Zoltánné
Család- és Gyermekjóléti Központ - Balatonalmádi
A családi működést és összetartást segítő, közösségfejlesztő programok szervezése és közvetítése, kapcsolattartási ügyelet, mediáció (kapcsolattartás keretében, de egyéb konfliktushelyzet esetén is), gyermekvédelmi jelzőrendszeri készenléti szolgálat, jogi segítségnyújtás, pszichológiai tanácsadás, családkonzultáció, családterápia, pedagógiai/fejlesztőpedagógiai segítségnyújtás, adósságkezelési tanácsadás, álláskereséséi tanácsadás, szociális diagnózis készítése, óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység.
Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő
almadikozpont@almadikozpont.hu
Család- és Gyermekjóléti Központ - Bátonyterenye
A gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedés alatt álló gyermek esetében a család- és gyermekjóléti központ szolgáltatásait a gyámhivatal, illetve a bíróság határozata alapján kell biztosítani. A szakmai egység feladata kettős, egyrészt a gyermekek családban való nevelkedésének elősegítése és a gyermekek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében speciális szolgáltatások nyújtása, másrészt a gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedésekhez kapcsolódó, a gyermekek védelmére irányiló tevékenységet lát el.
Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő
Család- és Gyermekjóléti Központ - Békés
A telephelyen elérhetőek intézményünk családsegítői és esetmenedzserei, de a több településen történő feladatellátás miatt a telefonos időpont egyeztetés ajánlott. Feladataink túlmutatnak a családgondozáson, hiszen pszichológusi-, jogi segítségnyújtás is elérhető, valamint kapcsolatügyelet, mediáció, családterápia előzetes konzultációt követően.
Miben tud segíteni?
Pénzadomány Szabadidőprogram Kulturális program Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Terápia
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Pszichiátriai betegek
5630 Békés, Széchenyi tér 15. sz.
+36-66-414-840, +36-70-337-1186
Fazekas Ágnes
Család- és Gyermekjóléti Központ - Dunaalmás
A Család és Gyermekjóléti Központ az alábbi hatósági intézkedésekhez kapcsolódó feladatokat látja el: A gyermek védelembe vételének, a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásának, megelőző pártfogásának vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésének, nevelésbe vételének kezdeményezése, javaslattétel az intézkedések elrendelésére, fenntartására és megszüntetésére. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához Családjába visszahelyezett gyermek esetében utógondozás keretében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez. Védelembe vett gyermek esetében gondozási-nevelési tervet készítése, családgondozás, illetve a gyámhatóság megkeresésére a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásához kapcsolódóan pénzfelhasználási terv elkészítése. Gyermek családba fogadásával kapcsolatos feladatok ellátásában való közreműködés. A Család és Gyermekjóléti Központ feladatkörébe tartozik még a Bélapátfalvai járás területén működő gyermekjóléti szolgálatok szakmai támogatása, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer járás szintű koordinációja is. Azaz a járás területén működő jelzőrendszerek munkájának figyelemmel kísérése, összehangolása, segítése, statisztikai és szakmai anyagok készítése, elemzése a jelzőrendszerek javítása érdekében.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
ph@tata.hu, polgarmesterihivatal@dunaalmas.hu
Család- és Gyermekjóléti Központ - Encs
Encs városa, mint járásszékhely település Család-és Gyermekjóléti Központot működtet, melynek ellátási területe a járás összes településére kiterjed. A létrejövő kapacitásainkat a szolgáltatási területen működő Család-és Gyermekjóléti Szolgálatok által delegált ügyfelekkel kapcsolatos esetmenedzseri teendők alapozzák meg.
Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő
encs.csaladsegito.kozpont@gmail.com
Család- és Gyermekjóléti Központ - Halásztelek
A családi működést és összetartást segítő, közösségfejlesztő programok szervezése és közvetítése, kapcsolattartási ügyelet, mediáció (kapcsolattartás keretében, de egyéb konfliktushelyzet esetén is), gyermekvédelmi jelzőrendszeri készenléti szolgálat, jogi segítségnyújtás, pszichológiai tanácsadás, családkonzultáció, családterápia, pedagógiai/fejlesztőpedagógiai segítségnyújtás, adósságkezelési tanácsadás, álláskereséséi tanácsadás, szociális diagnózis készítése, óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység. Szakmai támogatásunkat és a gyermekjóléti központ 1997. évi XXXI. tv. által meghatározott feladatait a Szigetszentmiklós Család- és Gyermekjóléti Központ látja el. A szolgáltatások és tanácsadások ingyenesek. Időpont egyeztetésben intézményünk családsegítői nyújtanak segítséget: Jogi tanácsadás, pszichológiai tanácsadás, kapcsolatügyelet, mediáció, fejlesztőpedagógus
Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő
csskszigetszentmiklos@gmail.com
Család- és Gyermekjóléti Központ - Hangony
A Család és Gyermekjóléti Központ az alábbi hatósági intézkedésekhez kapcsolódó feladatokat látja el: A gyermek védelembe vételének, a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásának, megelőző pártfogásának vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésének, nevelésbe vételének kezdeményezése, javaslattétel az intézkedések elrendelésére, fenntartására és megszüntetésére. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához Családjába visszahelyezett gyermek esetében utógondozás keretében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez. Védelembe vett gyermek esetében gondozási-nevelési tervet készítése, családgondozás, illetve a gyámhatóság megkeresésére a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásához kapcsolódóan pénzfelhasználási terv elkészítése. Gyermek családba fogadásával kapcsolatos feladatok ellátásában való közreműködés. A Család és Gyermekjóléti Központ feladatkörébe tartozik még a Bélapátfalvai járás területén működő gyermekjóléti szolgálatok szakmai támogatása, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer járás szintű koordinációja is. Azaz a járás területén működő jelzőrendszerek munkájának figyelemmel kísérése, összehangolása, segítése, statisztikai és szakmai anyagok készítése, elemzése a jelzőrendszerek javítása érdekében.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett
Család- és Gyermekjóléti Központ - Ibrány
A családi működést és összetartást segítő, közösségfejlesztő programok szervezése és közvetítése, kapcsolattartási ügyelet, mediáció (kapcsolattartás keretében, de egyéb konfliktushelyzet esetén is), gyermekvédelmi jelzőrendszeri készenléti szolgálat, jogi segítségnyújtás, pszichológiai tanácsadás, családkonzultáció, családterápia, pedagógiai/fejlesztőpedagógiai segítségnyújtás, adósságkezelési tanácsadás, álláskereséséi tanácsadás, szociális diagnózis készítése, óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység.
Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő
Tábori Ilona
Család- és Gyermekjóléti Központ - Inárcs
A Család-és Gyermekjóléti Központ a dabasi járás illetékességi területére kiterjedően a hatósági ügyekhez kapcsolódó, gyermekek védelmére irányuló tevékenységeket, illetve a speciális szolgáltatásokat biztosítja. Speciális szolgáltatásaink: jogi tanácsadás, pszichológiai tanácsadás, gyógypedagógiai tanácsadás, családterápia, párterápia, mediáció, kapcsolatügyelet.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Pszichiátriai betegek
Család- és Gyermekjóléti Központ - Izsófalva
Kazincbarcika Járás területét lefedve 22 településen hatósági intézkedésekhez kapcsolódó tevékenységet lát el, javaslatot tesz: védelembe vételre, megelőző pártfogásra, ideiglenes hatályú elhelyezésre, nevelésbe vételre, családba fogadásra, harmadik személynél történő elhelyezésre, családba fogadó gyám kirendelésre, tankötelezettség teljesítésének előmozdítására, gondozási helyének megváltoztatására, családi pótlék természetbeni formában történő nyújtására. Speciális szolgáltatásokat biztosít, mint utcai szociális munka, kapcsolattartási ügyelet, ennek keretében közvetítői eljárást, kórházi szociális munka, iskolai szociális munka, gyermekvédelmi jelzőrendszeri készenléti szolgálat, jogi tájékoztatás nyújtás, pszichológiai tanácsadás, családkonzultáció, családterápia, óvodai, iskolai szociális segítés, szociális diagnózis felvétele.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett
Család- és Gyermekjóléti Központ - Kazár
A Család és Gyermekjóléti Központ az alábbi hatósági intézkedésekhez kapcsolódó feladatokat látja el: A gyermek védelembe vételének, a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásának, megelőző pártfogásának vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésének, nevelésbe vételének kezdeményezése, javaslattétel az intézkedések elrendelésére, fenntartására és megszüntetésére. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához Családjába visszahelyezett gyermek esetében utógondozás keretében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez. Védelembe vett gyermek esetében gondozási-nevelési tervet készítése, családgondozás, illetve a gyámhatóság megkeresésére a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásához kapcsolódóan pénzfelhasználási terv elkészítése. Gyermek családba fogadásával kapcsolatos feladatok ellátásában való közreműködés. A Család és Gyermekjóléti Központ feladatkörébe tartozik még a Bélapátfalvai járás területén működő gyermekjóléti szolgálatok szakmai támogatása, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer járás szintű koordinációja is. Azaz a járás területén működő jelzőrendszerek munkájának figyelemmel kísérése, összehangolása, segítése, statisztikai és szakmai anyagok készítése, elemzése a jelzőrendszerek javítása érdekében.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett
+36-20-777-6181, +36-20-777-6265|08:00-16:00, +36-20-777-6187|16:00-08:00
Család- és Gyermekjóléti Központ - Kiskőrös
Az igényeknek, szükségleteknek megfelelően speciális szolgáltatásokat nyújt a család- és gyermekjóléti központ a járás egész területére. Utcai szociális munka: cél, hogy csellengő gyermekek számára alternatívákat kínáljon szabadidejük hasznos eltöltésére. Kapcsolattartási ügyelet: a gyermek és a kapcsolattartó szülő számára lehetőség az együttlétre, találkozásra. Az ellátás a gyámhivatal, bíróság határozata alapján vehető igénybe, a kapcsolattartás házirendje alapján. Készenléti szolgálat: az intézmény nyitvatartási idején túl hívható telefonszám, mely krízishelyzetbe került családoknak nyújt vagy mozgósít segítséget. Jogi tájékoztatás nyújtása: a járás minden szolgálata részére elérhető személyesen vagy telefonon. Pszichológiai tanácsadás: a járás szolgálatai által javasolt gyermekek és szüleik számára vehető igénybe. Családkonzultáció, családterápia, családi döntéshozó konferencia
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett
+36-78-311-284, +36-20-315-9795
Péczkáné Hegedűs Mária
Család- és Gyermekjóléti Központ - Kiskunhalas
A család- és gyermekjóléti központ fenntartója a járásszékhely önkormányzat, amely a járásszékhely településen működik. A család- és gyermekjóléti központ egyrészt a gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedésekhez kapcsolódó tevékenységeket lát el, másrészről speciális szolgáltatásokat nyújt (készenléti ügyelet, kapcsolattartási ügyelet, iskolai szociális munka, utcai, lakótelepi szociális munka, kórházi szociális munka), valamint speciális szakembereket biztosít (pl.: jogász, pszichológus, fejlesztő pedagógus, stb.), továbbá a járás család- és gyermekjóléti szolgálatainak szakmai munkáját támogatja.
Miben tud segíteni?
Jogi tanácsadás Információ, tanácsadás Oktatás, fejlesztés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett
6400 Kiskunhalas, Köztársaság u. 1.
Sipos Istvánné
Család- és Gyermekjóléti Központ - Kőszeg
A gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedés alatt álló gyermek esetében a család- és gyermekjóléti központ szolgáltatásait a gyámhivatal, illetve a bíróság határozata alapján kell biztosítani. A szakmai egység feladata kettős, egyrészt a gyermekek családban való nevelkedésének elősegítése és a gyermekek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében speciális szolgáltatások nyújtása, másrészt a gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedésekhez kapcsolódó, a gyermekek védelmére irányiló tevékenységet lát el.
Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő
9730 Kőszeg, Kossuth Lajos utca 3.
Szeléné Knór Ingeborg
Család- és Gyermekjóléti Központ - Kurityán
lgáltatásaink leírása: Kazincbarcika Járás területét lefedve 22 településen hatósági intézkedésekhez kapcsolódó tevékenységet lát el, javaslatot tesz: védelembe vételre, megelőző pártfogásra, ideiglenes hatályú elhelyezésre, nevelésbe vételre, családba fogadásra, harmadik személynél történő elhelyezésre, családba fogadó gyám kirendelésre, tankötelezettség teljesítésének előmozdítására, gondozási helyének megváltoztatására, családi pótlék természetbeni formában történő nyújtására.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett
Család- és Gyermekjóléti Központ - Marcali
A gyermek családban nevelkedésének elősegítése, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében a gyermek igényeinek és szükségleteinek megfelelő önálló, egyéni és csoportos speciális szolgáltatásokat, programokat nyújt: Utcai szociális munka: szabadidejét az utcán töltő, kallódó, csellengő gyermekek segítése, a gyermekek beilleszkedését, szabadidejük hasznos eltöltését segítő programok szervezése az érintett gyermekek lakókörnyezetében, az általuk látogatott helyszíneken, vagy a család- és gyermekjóléti központ területén. Kapcsolattartási ügyelet, ennek keretében közvetítői eljárás: biztosítjuk a gyermek és a kapcsolattartásra jogosult szülő vagy más kapcsolattartásra jogosult személy számára a találkozásra, együttlétre alkalmas semleges helyszínt, felügyelt kapcsolattartás esetén a felügyeletet ellátó szakembert, és - az érintettek kérésére, valamint a gyámhivatal kezdeményezésére - a mediációt. Gyermekvédelmi jelzőrendszeri készenléti szolgálat: a család- és gyermekjóléti központ nyitvatartási idején kívül felmerülő krízishelyzetekben történő azonnali segítség, tanácsadás vagy tájékoztatás nyújtása egy 0-24 órában elérhető telefonszám biztosításával (30/978-7043). Jogi tájékoztatásnyújtás: a jogász szakember jogi tanácsadás biztosításával segíti a járás területéről érkező kliensek jogi problémáinak megoldását. Pszichológiai tanácsadás, családkonzultáció, családterápia, családi döntéshozó konferencia: pszichológus szakember végzi a hozzá irányított gyermekek, felnőttek vizsgálatát, pszichoterápiáját; tanácsaival segíti a szülők gyermeknevelési teendőinek ellátását. Óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység: a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében a szociális munka eszközeivel támogatást nyújt a köznevelési intézménybe járó gyermeknek, a gyermek családjának és a köznevelési intézmény pedagógusainak.
Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő
gyermekjolet@szocialiskozpont.hu
8700 Marcali, Dózsa György utca 9.
Hámos Zsuzsanna
Család- és Gyermekjóléti Központ - Mátészalka
A Központ a gyermekjóléti szolgálatnak a 39.§, a 40.§ (2) bekezdése és a Szt. 64.§. (4) bekezdése szerinti általános szolgáltatási feladatain túl, a gyermek családban nevelkedésének elősegítése, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében a gyermek igényeinek és szükségleteinek megfelelő önálló egyéni és csoportos speciális szolgáltatásokat, programokat nyújt, amelynek keretében biztosít: utcai szociális munkát, kapcsolattartási ügyeletet, ennek keretében közvetítői eljárást, kórházi szociális munkát, gyermekvédelmi jelzőrendszeri készenléti szolgálatot, jogi tájékoztatásnyújtást és pszichológiai tanácsadást, családkonzultációt, óvodai és iskolai szociális segítő tevékenységet.
Miben tud segíteni?
Pénzadomány Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett
4700 Mátészalka, Szalkai L. u. 2/a.
Mártonné Molnár Erika
Család- és Gyermekjóléti Központ - Mátraverebély
Szolgáltatások: család- és gyermekjóléti szolgálat, család- és gyermekjóléti központ, támogató szolgálat, pszichiátriai betegek közösségi ellátása, házi segítségnyújtás (15-ös mellék), szenvedélybetegek közösségi ellátása.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Közösségépítés Nappali ellátás Ápolás Rehabilitáció Integráció / reintegráció
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Drogfüggők Alkoholfüggők
Család- és Gyermekjóléti Központ - Mezőcsát
A gyermek családban történő nevelkedésének elősegítése, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében a gyermek igényeinek és szükségleteinek megfelelő önálló egyéni és csoportos speciális szolgáltatások és programok biztosítása. A gyermek szülője vagy más törvényes képviselője csak törvényben meghatározott esetekben kötelezhető valamely ellátás igénybevételére. A család életébe történő beavatkozás kizárólag akkor engedhető meg, ha az a gyermek érdekében elkerülhetetlen.
Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő
+36-49-352-350, +36-30-636-0852
Pap Tiborné
Család- és Gyermekjóléti Központ - Mór
A Család- és gyermekjóléti Központ a gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedésekhez kapcsolódó tevékenységet lát el, amelynek keretében, kezdeményezi a gyermek védelembe vételét vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezését, nevelésbe vételét, javaslatot készít a veszélyeztetettség mértékének megfelelően hatósági intézkedésre, a családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szociális segítőmunkát koordinál és (indokolt esetben) végez - a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához, utógondozást végez, szakmai támogatást nyújt az ellátási területén működő gyermekjóléti szolgálatok számára, a gyermek családban nevelkedésének elősegítése, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében - egyéni és csoportos, valamint speciális szolgáltatásokat, programokat nyújt.
Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Információ, tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő
Család- és Gyermekjóléti Központ - Noszvaj
A Család és Gyermekjóléti Központ az alábbi hatósági intézkedésekhez kapcsolódó feladatokat látja el: A gyermek védelembe vételének, a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásának, megelőző pártfogásának vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésének, nevelésbe vételének kezdeményezése, javaslattétel az intézkedések elrendelésére, fenntartására és megszüntetésére. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához Családjába visszahelyezett gyermek esetében utógondozás keretében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez. Védelembe vett gyermek esetében gondozási-nevelési tervet készítése, családgondozás, illetve a gyámhatóság megkeresésére a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásához kapcsolódóan pénzfelhasználási terv elkészítése. Gyermek családba fogadásával kapcsolatos feladatok ellátásában való közreműködés. A Család és Gyermekjóléti Központ feladatkörébe tartozik még a Bélapátfalvai járás területén működő gyermekjóléti szolgálatok szakmai támogatása, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer járás szintű koordinációja is. Azaz a járás területén működő jelzőrendszerek munkájának figyelemmel kísérése, összehangolása, segítése, statisztikai és szakmai anyagok készítése, elemzése a jelzőrendszerek javítása érdekében.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett
Család- és Gyermekjóléti Központ - Nyírmihálydi
A központ célja: hogy az alapvető szociális gondokkal átszőtt egyének és családok krízishelyzetét egységben kezelje, a tartósan segítségre szorulók átfogó gondozása, szociális és mentális ellátás biztosítása, valamint prevenció.
Miben tud segíteni?
Szabadidő / fejlesztés Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett
szocialisintezmeny@nyirbator.hu
Család- és Gyermekjóléti Központ - Öskü
Járásonként 2016.01.01-étől megalakult új intézmény egység a Család- és Gyermekjóléti Központ, amely intézmény a hatósági munka előkészítésével foglalkozik. A védelembe vett gyermekekkel és családjukkal dolgozunk a veszélyeztetettség megszűntetése érdekében, a nevelésbe vett gyermekek családjai számára nyújtunk segítséget a hazagondozási folyamatban, utógondozói feladatokat látunk el, illetve a családba fogadás esetén nyújtunk segítséget. Az esetmenedzserek végzik a fent felsorolt tevékenységeket. Jelzőrendszeri koordinátorunk a jelzőrendszer tagjai számára nyújt segítséget, illetve figyelemmel kíséri a jelzőrendszeri munka hatékonyságát.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett
https://gondozasikozpontvarpalota.hu/
Család- és Gyermekjóléti Központ - Paks
A Paksi Család- és Gyermekjóléti Központ a gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedésekhez kapcsolódó, a gyermekek védelmére irányuló tevékenységet lát el. Ennek keretében a központ esetmenedzserei javaslatot tesznek a veszélyeztetettség mértékétől függően gyermekvédelmi hatósági intézkedés megtételére. Az esetmenedzser a családsegítővel, a gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagokkal és egyéb szakemberekkel együttműködve a szociális munka eszközeivel segíti a családban nevelkedő gyermekek veszélyeztetettségének megszüntetését, a családból kikerült gyermekek esetében pedig segíti a családot annak érdekében, hogy a gyermek visszakerülhessen a családba. A központ a gyermek családban történő nevelkedésének elősegítése és a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében a gyermek igényeinek és szükségleteinek megfelelő önálló egyéni és csoportos speciális szolgáltatásokat, programokat nyújt.
Miben tud segíteni?
Pénzadomány Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett
+36-75-830-480, +36-20-883-0480
dr. Tubáné Árpási Kitti
Család- és Gyermekjóléti Központ - Putnok
A családi működést és összetartást segítő, közösségfejlesztő programok szervezése és közvetítése, kapcsolattartási ügyelet, mediáció (kapcsolattartás keretében, de egyéb konfliktushelyzet esetén is), gyermekvédelmi jelzőrendszeri készenléti szolgálat, jogi segítségnyújtás, pszichológiai tanácsadás, családkonzultáció, családterápia, pedagógiai/fejlesztőpedagógiai segítségnyújtás, adósságkezelési tanácsadás, álláskereséséi tanácsadás, szociális diagnózis készítése, óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység.
Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció
Kinek tud segíteni?
Munkanélküliek Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő
Család- és Gyermekjóléti Központ - Rétság
A Család és Gyermekjóléti Központ az alábbi hatósági intézkedésekhez kapcsolódó feladatokat látja el: A gyermek védelembe vételének, a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásának, megelőző pártfogásának vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésének, nevelésbe vételének kezdeményezése, javaslattétel az intézkedések elrendelésére, fenntartására és megszüntetésére. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához Családjába visszahelyezett gyermek esetében utógondozás keretében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez. Védelembe vett gyermek esetében gondozási-nevelési tervet készítése, családgondozás, illetve a gyámhatóság megkeresésére a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásához kapcsolódóan pénzfelhasználási terv elkészítése. Gyermek családba fogadásával kapcsolatos feladatok ellátásában való közreműködés. A Család és Gyermekjóléti Központ feladatkörébe tartozik még a Bélapátfalvai járás területén működő gyermekjóléti szolgálatok szakmai támogatása, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer járás szintű koordinációja is. Azaz a járás területén működő jelzőrendszerek munkájának figyelemmel kísérése, összehangolása, segítése, statisztikai és szakmai anyagok készítése, elemzése a jelzőrendszerek javítása érdekében.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett
+36-35-546-689, +36-30-313-6146
Kovácsné Gregor Márta
Család- és Gyermekjóléti Központ - Sümeg
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával.
Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő
Család- és Gyermekjóléti Központ - Tardos
Az ellátandó célcsoport és az ellátandó terület jellemzői: Tata város, valamint a hozzá tartozó járási települések lakossága: Baj, Dunaalmás, Dunaszentmiklós, Kocs, Naszály, Neszmély, Szomód, Tardos, Vértestolna községek. A települések a Közép – Dunántúli régió Tatai járáshoz tartoznak. A szolgáltatást igénybe vehetik az állandó, vagy tartózkodási hellyel rendelkező magyar állampolgárságú, az állandó tartózkodásra jogosító személyi igazolvánnyal rendelkező bevándorolt, vagy magyar hatóságok által menekültként, oltalmazottként, illetve hontalanként elismert gyermekek, fiatal felnőttek, családok. További szolgáltatások: idősek klubja, házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, étkeztetés, közösségi ellátások, támogató szolgálat, fogyatékosok nappali intézménye, család- és gyermekjóléti szolgálat, nappali melegedő és éjjeli menedékhely.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Nappali ellátás Ápolás Étkeztetés Melegedő Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nem/részben önellátók Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő Mozgássérült Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek
Család- és Gyermekjóléti Központ - Tiszafüred
A gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedés alatt álló gyermek esetében a család- és gyermekjóléti központ szolgáltatásait a gyámhivatal, illetve a bíróság határozata alapján kell biztosítani. A szakmai egység feladata kettős, egyrészt a gyermekek családban való nevelkedésének elősegítése és a gyermekek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében speciális szolgáltatások nyújtása, másrészt a gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedésekhez kapcsolódó, a gyermekek védelmére irányiló tevékenységet lát el.
Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő
gyejokozpont@tiszafuredikisterseg.hu
Család- és Gyermekjóléti Központ - Tolna
A központ szolgáltatásai: Kapcsolattartási ügyelet, konfliktuskezelés, mediáció Gyermekvédelmi jelzőrendszeri készenléti szolgálat Tel.: +36305560629 Pszichológiai tanácsadás Jogi tájékoztatásnyújtás Családterápia, családkonzultáció Kórházi szociális munka Utcai lakótelepi szociális munka Közreműködés hatósági intézkedésben Jelzőrendszer működtetése Kríziskezelés Esetmenedzselés - koordináció Szociális diagnózis készítés Óvodai és iskolai szociális segítés
Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő
Nyul Annamária
Család- és Gyermekjóléti Központ - Újszász
Legfőbb célunk a gyermekek családban nevelkedésének elősegítése, a gyermekek jólétének érdekében a családok számára támogatás nyújtása. A veszélyeztetettség megelőzése érdekében a gyermekek igényeinek és szükségleteinek megfelelő önálló egyéni és csoportos speciális szolgáltatásokat nyújtása, programokat szervezése.
Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő
+36-20-310-5588, +36-20-245-7327, +36-80-20-55-20|krízistelefonszám
Németh Margit
Család- és Gyermekjóléti Központ - Útkeresés Segítő Szolgálat - Dunaújváros
Munkatársaink esetmenedzser munkakörben foglalkoznak a járási települések, valamint Dunaújváros összes hatósági intézkedéssel érintett gyermekével és családtagjaikkal. Lehetőséget biztosítunk a gyermek és a kapcsolattartásra jogosult szülő, vagy más kapcsolattartásra jogosult személy (pl. nagyszülő, testvérek) találkozására a felek számára semleges helyszínen. A térítésmentes szolgáltatást bírósági végzés, gyámhivatali határozat vagy önkéntes jelentkezést követően - mediációs megállapodás alapján - vehetik igénybe.
Miben tud segíteni?
Jogi tanácsadás Információ, tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Sokgyermekes család Nehéz élethelyzet
2400 Dunaújváros, Bartók B. u. 6/b.
Mészárosné Libor Ágnes
Család- és Gyermekjóléti Központ - Vértessomló
A Család és Gyermekjóléti Központ az alábbi hatósági intézkedésekhez kapcsolódó feladatokat látja el: A gyermek védelembe vételének, a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásának, megelőző pártfogásának vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésének, nevelésbe vételének kezdeményezése, javaslattétel az intézkedések elrendelésére, fenntartására és megszüntetésére. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához Családjába visszahelyezett gyermek esetében utógondozás keretében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez. Védelembe vett gyermek esetében gondozási-nevelési tervet készítése, családgondozás, illetve a gyámhatóság megkeresésére a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásához kapcsolódóan pénzfelhasználási terv elkészítése. Gyermek családba fogadásával kapcsolatos feladatok ellátásában való közreműködés. A Család és Gyermekjóléti Központ feladatkörébe tartozik még a Bélapátfalvai járás területén működő gyermekjóléti szolgálatok szakmai támogatása, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer járás szintű koordinációja is. Azaz a járás területén működő jelzőrendszerek munkájának figyelemmel kísérése, összehangolása, segítése, statisztikai és szakmai anyagok készítése, elemzése a jelzőrendszerek javítása érdekében.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett
csaladsegito.tatabanya@gmail.com, hivatal@vertessomlo.hu
http://www.tatabanya-kisterseg.hu/
Család- és Gyermekjóléti Központ - Zalaszentgrót
A Család- és Gyermekjóléti Központ szolgáltatásainak biztosításával célunk, hogy támogatást nyújtsunk a gyermekek ellátására, gondozására, testi, szellemi fejlődésére, szocializációjára vonatkozó szülői, gondozói, támogatói tevékenység ellátásához. A gyermek testi, lelki egészségének, családban történő nevelésének érdekében: Családtervezési, pszichológiai, nevelési, egészségügyi, mentálhigiénés tanácsadás, várandós anyuka támogatása, segítése, tanácsokkal való ellátása szabadidős programok szervezése, hivatalos ügyek intézésének segítése tartozik a főbb feladataink közé.
Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő
8790 Zalaszentgrót, Batthyány Lajos utca 15.
+36-83-347-743, +36-30-545-1190
Dézsenyiné Németh Noémi
Család- és Gyermekjóléti Központ és Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Bonyhád
A Bonyhádi Család-és Gyermekjóléti Központ gyermekvédelmi jelzőrendszeri készenléti szolgálatot biztosít munkanapokon 16:00-08:00 óra között, valamint hétvégén és munkaszüneti napokon 0:00-24:00 -ig. Célja a család- és gyermekjóléti központ nyitvatartási idején kívül felmerülő krízishelyzetekben történő azonnali segítség, tanácsadás vagy tájékoztatás nyújtása. A készenléti szolgálat állandóan hívható telefonszám biztosításával történik, melynek telefonszáma minden településen, valamint a Család-és gyermekjóléti központ bejárati ajtaján, belső faliújságán kifüggesztésre került. Készenléti telefonszám: 0670/637-85-37
Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Munkával kapcsolatos támogatás Foglalkoztatás Információ, tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Mentálhigiéné Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Fogyatékkal élő
https://bonyhadigondozasikozpont.hu
Család- és Gyermekjóléti Központ és Szolgálat - Nyírlugos
A Család –és Gyermekjóléti Központ esetmenedzserei Nyírbátor mellett a járás 19 településen (Bátorliget, Terem, Nyírvasvári, Piricse, Encsencs, Penészlek, Ömböly, Nyírbéltek, Nyírbogát, Nyírgelse, Nyírmihálydi, Nyírderzs, Nyírlugos, Kisléta, Nyírcsászári, Nyírpilis, Nyírgyulaj, Máriapócs, Pócspetri) látják el a hatósági intézkedéssel kapcsolatos feladatokat, a Család –és Gyermekjóléti Szolgálat családsegítői Nyírbátor város lakosainak biztosítja az alapszolgáltatást.
Miben tud segíteni?
Szabadidő / fejlesztés Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett
szocialisintezmeny@nyirbator.hu
Család- és Gyermekjóléti szolgálat - Cegléd
A Családsegítő Szolgálat tevékenysége a szociális szolgáltatás körébe tartozik. Az évek során az intézmény elnevezése és a szolgáltatások jellege is sok változáson ment keresztül. A családsegítés a Ceglédi Kistérségi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ keretein belül, az intézmény integrált részeként, de önálló szakmai egységként működik.
Miben tud segíteni?
Információ, tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Bántalmazott / veszélyeztetett
+36-53-505-130, +36-70-935-8644
Királyné Tóth Anita Katalin
Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Érd
A családsegítés célja a szociális és mentális problémákkal küzdő, illetve krízis helyzetbe került egyéneknek, családoknak nyújtson hatékony segítséget a szociális munka eszközeivel. A családsegítés olyan szolgáltatás egyben, ami a megelőzésre, a krízis helyzet megszüntetésére és életvezetési képességek megőrzésére helyezi a hangsúlyt. A családsegítéshez és a gyermekjóléti szolgáltatáshoz kapcsolódó feladatokat Érd és Diósd területén látjuk el. A családokkal végzett munkánkat nagymértékben segítik az Érdi Család- és Gyermekjóléti Központ speciális szolgáltatásai.
Miben tud segíteni?
Információ, tanácsadás Szabadidő / fejlesztés Szabadidőprogram Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Nehéz élethelyzet Család / demográfia Sokgyermekes család Gyermekek
Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Kazincbarcika
Információk biztosítása (szociális támogatásokról, ellátásokról, nyugdíjról). Ügyintézés segítése (telefonon, levelezés formájában). Segítségnyújtás a családban jelentkező működési zavarok ellensúlyozásában, a családban élő gyermekek nevelésében. Iratszerkesztés (kérelem, fellebbezés, nyomtatványok kitöltése). Szociális, életvezetési és mentálhigiénés tanácsadás. Csoportfoglalkozások szervezése. Szabadidős tevékenységek szervezése. Adományok közvetítése. Hozzáférés segítése a Központ Speciális szolgáltatásaihoz (jogi segítségnyújtás, pszichológiai tanácsadás, adósságkezelési szolgáltatás).
Miben tud segíteni?
Információ, tanácsadás Szabadidőprogram
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Mentálhigiéné
3700 Kazincbarcika, Eszperantó utca 2.
+36-48-512-925, +36-20-219-9970
Szatmári Zsuzsanna
Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Szarvas
A szakmai egység működésének céljai: Családsegítés: A családsegítés a szociális vagy mentálhigiénés problémák, illetve egyéb krízishelyzet miatt segítségre szoruló személyek, családok számára az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, a krízishelyzet megszüntetése, valamint az életvezetési képesség megőrzése céljából nyújtott szolgáltatás. Gyermekjóléti Szolgáltatás: Az alapellátásnak hozzá kell járulnia a gyermek testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődésének, jólétének, a családban történő nevelésének elősegítéséhez, a veszélyeztetettség megelőzéséhez és a kialakult veszélyeztetettség megszüntetéséhez, valamint a gyermek családjából történő kiemelésének a megelőzéséhez.
Miben tud segíteni?
Pénzadomány Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett
http://www.csaladsegitoszarvas.hu/
Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ - Ágasegyháza
A családsegítés célja, feladata: A szociális vagy mentálhigiénés problémák, illetve egyéb krízis helyzet miatt segítségre szoruló személyek, családok számára az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, a krízishelyzet megszüntetése, valamint az életvezetési képesség megőrzése céljából nyújtott szolgáltatás. Segítséget nyújt a működési területén élők szociális és mentálhigiénés problémáinak megelőzéséhez, feltárásához és kezeléséhez, a krízishelyzet megelőzéséhez illetve megszüntetéséhez és az életvezetési képesség megőrzéséhez. Szabadidős programokat szervez, a hivatalos ügyek intézésében segít. A gyermekjóléti szolgáltatás célja, feladata: A gyermek testi, értelmi, érzelmi, erkölcsi fejlődésének, jólétének, családban nevelésének elősegítése, veszélyeztetettségének megelőzése, megszüntetése, családból való kiemelésének megelőzése. Az alapellátás hozzájárul a gyermek hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetének feltárásához és a gyermek szocializációs hátrányának csökkentésével annak leküzdéséhez. A családtervezési, pszichológiai, nevelési, egészségügyi, mentálhigiénés és a káros szenvedélyek megelőzését célzó tanácsadást vagy az ezekhez való hozzájutást megszervezi. Támogatja, segíti, tanácsokkal látja el a válsághelyzetben lévő várandós anyát, valamint szervezi a szociális szolgáltatásokhoz és gyermekjóléti alapellátásokhoz, különösen a családok átmeneti otthonában igénybe vehető ellátáshoz történő hozzájutását.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet
csaladsegito@alapellatas.hu, gyerekjolet@alapellatas.hu
+36-76-507-630, +36-76-507-750, +36-76-507-781, +36-30-518-5126|ügyelet 0-24
Temesvári Ágnes
Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ - Tamási
A Család és Gyermekjóléti Központ az alábbi hatósági intézkedésekhez kapcsolódó feladatokat látja el: A gyermek védelembe vételének, a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásának, megelőző pártfogásának vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésének, nevelésbe vételének kezdeményezése, javaslattétel az intézkedések elrendelésére, fenntartására és megszüntetésére. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához Családjába visszahelyezett gyermek esetében utógondozás keretében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez. Védelembe vett gyermek esetében gondozási-nevelési tervet készítése, családgondozás, illetve a gyámhatóság megkeresésére a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásához kapcsolódóan pénzfelhasználási terv elkészítése. Gyermek családba fogadásával kapcsolatos feladatok ellátásában való közreműködés. A Család és Gyermekjóléti Központ feladatkörébe tartozik még a Bélapátfalvai járás területén működő gyermekjóléti szolgálatok szakmai támogatása, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer járás szintű koordinációja is. Azaz a járás területén működő jelzőrendszerek munkájának figyelemmel kísérése, összehangolása, segítése, statisztikai és szakmai anyagok készítése, elemzése a jelzőrendszerek javítása érdekében.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet
Család- és Gyermekjóléti Szolgálat Kiskunhalas
A szolgáltatás feladatai: észlelő és jelzőrendszer működtetése a krízishelyzet felderítésére és kezelésére, családgondozás, a családban jelentkező működési zavarok, illetve konfliktusok megoldásának elősegítése, anyagi nehézségekkel küzdők számára a pénzbeli, természetbeni ellátásokhoz, szociális szolgáltatásokhoz való hozzájutás segítése, megszervezése, szociális életvezetési és mentálhigiénés tanácsadás, szociális és információs szolgáltatás, közösségfejlesztő programok szervezése, a 1993 évi III. tv. 37/. § alapján, együttműködés a települési önkormányzattal, mely együttműködés részleteit megállapodás tartalmazza.
Miben tud segíteni?
Információ, tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Mentálhigiéné
6400 Kiskunhalas, Thúry J. u. 6.
Erdődi Anita
Család- és Gyermekjóléti Szolgálat, Idősek Klubja - Répcelak
Az intézmény Répcelak város közigazgatási területén biztosítja a házi segítségnyújtást, az étkeztetést és a nappali ellátást nyújtó idõsek klubját, valamint a gyermekjóléti alapellátás körébe tartozó bölcsõdei ellátást. Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. Az intézmény nyitvatartási idején túl a Sárvári Gondozási és Gyermekjóléti Központ készenléti telefonszolgálatot működtet, melynek telefonszáma: 06-30/196-9926.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Étkeztetés Nappali ellátás Közösségépítés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek Egyéb krónikus betegség Hajléktalanok Szegénységben élők
Család- és Gyermekvédelmi Központ - Körmend
Körmend városa, mint járásszékhely település Család- és Gyermekjóléti Központot működtet, amelynek ellátási területe a járás összes településére kiterjed. A Család- és Gyermekjóléti Központ szolgáltatásainak biztosításával célunk azonos színvonalú, egyenlő esélyű, szakmailag és gazdaságilag egyaránt hatékony közszolgáltatás biztosítása az ellátási területen élő, a szolgáltatást valamennyi igénybe vevő állampolgár számára. Célunk, hogy a működési területünkön élő, szociálisan hátrányos helyzetű, egészségügyi, vagy mentálhigiénés állapotuk miatt rászorult emberek az intézményi szolgáltatások keretein belül történő ellátásban részesüljenek. A munkánk során kulcsfontosságú a prevenció, a humánum, az empátia, az előítélet-mentesség, az önkéntes együttműködés, a komplex problémamegoldás, valamint a személyi-, emberi- és a gyermeki jogok védelme és tiszteletben tartása.
Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció
Kinek tud segíteni?
Munkanélküliek Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő
Család- és Gyermekvédelmi Központ - Pásztó
Pásztó Város Önkormányzatának feladatkörébe tartozik a hatósági feladatokhoz kapcsolódó, gyermekek védelmére irányuló tevékenység, valamint a speciális szolgáltatások biztosítása. A Pásztói Gondozási Központ Család és Gyermekjóléti Központja a Pásztói Járás 26 településére kiterjedően látja el feladatait. Havi rendszerességgel esetmegbeszélést tart a szolgálatok számára és szükség szerint konzultációt biztosít, koordinálja a járás területén működő jelzőrendszerek munkáját, szakmai támogatást nyújt a szakmaközi megbeszélések, az éves szakmai tanácskozás szervezéséhez, valamint az éves jelzőrendszeri intézkedési tervek elkészítéséhez és összehangolásához, összegyűjti a települések jelzőrendszeri felelősei által készített helyi jelzőrendszeri intézkedési terveket, javaslattétel hatósági intézkedés megtételére.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett
+36-32-460-455, +36-30-016-7589
Anducska Mónika
Család-és Gyermekjóléti Központ - Kiskunmajsa
A gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedés alatt álló gyermek esetében a család- és gyermekjóléti központ szolgáltatásait a gyámhivatal, illetve a bíróság határozata alapján kell biztosítani. A szakmai egység feladata kettős, egyrészt a gyermekek családban való nevelkedésének elősegítése és a gyermekek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében speciális szolgáltatások nyújtása, másrészt a gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedésekhez kapcsolódó, a gyermekek védelmére irányiló tevékenységet lát el.
Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő
Család-és Gyermekjóléti Központ, Család és Gyermekjóléti Szolgálat - Szeghalom
A Család- és Gyermekjóléti Központ egyének és családok számára, valamint a gyermekek családban való nevelkedésének elősegítése, veszélyeztetettségének megelőzése érdekében, igényeiknek és szükségleteiknek megfelelő szolgáltatásokat nyújt. A hatósági intézkedésekhez kapcsolódó, a gyermekek védelmére irányuló tevékenység keretében a központ esetmenedzsereinek feladata a családok összetartó erejének megőrzése, támogatása és az átmenetileg sérült vagy hiányzó családi funkciók helyreállításának elősegítése. Az esetmenedzselés tervezett, komplex segítő tevékenység.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Táboroztatás Információ, tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet
csgyjkozpontszeghalomjaras@gmail.com
5520 Szeghalom, Kossuth utca 18.
+36-66-371-572, +36-20-350-2801, +36-80-212-021|gyermekvédő hívószám, +36-20-998-7685|készenléti telefonszám
Muzsainé Marhás Beatrix
Család-és Gyermekjóléti Szolgálat - Bucsa
A szociális vagy mentálhigiénés problémák, illetve egyéb krízishelyzet miatt segítségre szoruló személyek, családok számára az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, a krízishelyzet megszüntetése valamint az életvezetési képesség megőrzése céljából nyújtott szolgáltatás. Szolgáltatásainkat elsősorban azoknak a bucsai lakosoknak, családoknak és egyedülállóknak, felnőtteknek és gyermekeknek, időseknek és fiataloknak ajánljuk, akik állást keresnek, adósságokkal, szociális, gyermeknevelési problémákkal, családi konfliktusokkal küzdenek, válás, kapcsolattartás során nem sikerül konszenzusos megoldásokat találniuk, kiszolgáltatott helyzetbe kerültek, létfeltételeik nem biztosítottak és ezen problémákban szeretnének információt, tanácsot, segítséget kapni. A szülők segítséget kérhetnek gyermeknevelési, életviteli problémáikban, a gyermekeknek védelmet biztosítunk veszélyeztetett helyzetükben.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Nem/részben önellátók
Családok Átmeneti Otthona - Gyöngyös
A családok átmeneti Otthonában a heves megye közigazgatási területén állandó lakhellyel rendelkező szülő és gyermeke, válsághelyzetben lévő várandós anya helyezhető el. Főként életvezetési,-, vagy más szociális problémák, családi krízis miatt válik valaki otthontalanná vált, így védelmet kereső szülőt és gyermekét, továbbá 21. életévének betöltéséig a gyermek nagykorú testvérét befogadjuk.
Miben tud segíteni?
Tisztálkodás / Tisztítószerek Ruha / cipő Tartós élelmiszer Információ, tanácsadás Szabadidőprogram
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Nehéz élethelyzet
https://gyongyosikisterseg.hu/
+36-37-507-303-921, +36-30-408-6051
Keszte Tiborné
Családsegítő - Szatmári Kistérségi Szociális Alapszolgáltatási Központ - Nagyecsed
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával.
Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő
4355 Nagyecsed, Rákóczi út 104/A.
+36-44-545-048, +36-44-545-049
Nyiriné Heller Katalin
Családsegítő és Gyermekjóléti Központ - Nagyvázsony
A Család és Gyermekjóléti Központ az alábbi hatósági intézkedésekhez kapcsolódó feladatokat látja el: A gyermek védelembe vételének, a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásának, megelőző pártfogásának vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésének, nevelésbe vételének kezdeményezése, javaslattétel az intézkedések elrendelésére, fenntartására és megszüntetésére. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához Családjába visszahelyezett gyermek esetében utógondozás keretében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez. Védelembe vett gyermek esetében gondozási-nevelési tervet készítése, családgondozás, illetve a gyámhatóság megkeresésére a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásához kapcsolódóan pénzfelhasználási terv elkészítése. Gyermek családba fogadásával kapcsolatos feladatok ellátásában való közreműködés. A Család és Gyermekjóléti Központ feladatkörébe tartozik még a Bélapátfalvai járás területén működő gyermekjóléti szolgálatok szakmai támogatása, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer járás szintű koordinációja is. Azaz a járás területén működő jelzőrendszerek munkájának figyelemmel kísérése, összehangolása, segítése, statisztikai és szakmai anyagok készítése, elemzése a jelzőrendszerek javítása érdekében.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett
info@nagyvazsony.hu, intezmeny@veszpremcssk.hu
Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat - Csány
A Családsegítő Szolgálat munkájának rövid bemutatása: Az alapszolgáltatások megszervezésével az állam és a települési önkormányzat segítséget nyújt a szociálisan rászorulók részére saját otthonukban és lakókörnyezetükben önálló életvitelük fenntartásában, valamint egészségi állapotukból, mentális állapotukból vagy más okból származó problémáik megoldásában. A családsegítésben nyújtott általános és speciális segítő szolgáltatás olyan személyes szociális szolgáltatás, amely a szociális munka eszközeinek és módszereinek felhasználásával hozzájárul az egyének, a családok, valamint a különböző közösségi csoportok jólétéhez és fejlődéséhez, továbbá a szociális környezetükhöz való alkalmazkodáshoz. A családsegítés célja a szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, krízishelyzetbe került személyek, családok számára a kialakult problémás helyzethez vezető okok megelőzése, a krízishelyzet megszüntetése, valamint az életvezetési képesség megőrzésének elősegítése. További szolgáltatások: szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Idősek Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat - Előszállás
Miben tudunk segíteni? Információnyújtás: Minden olyan problémával várjuk a lakosokat, ami megnehezíti a családi életüket, Önökkel együtt gondolkozva igyekszünk segíteni a probléma megoldásában. Ügyintézés: Nem biztos abban, hogy milyen ellátásokra jogosult? Nem biztos az igénylés menetében? Jöjjön be hozzánk, segítünk! Lelki segítségnyújtás: Folyamatos problémáit nehezen vagy egyáltalán nem tudja kezelni? Szeretne egy szakemberrel beszélni, de nincs kihez fordulnia? Bár pszichológusok nem vagyunk, de szívesen meghallgatjuk, segítő szakemberként lehetőségeinkhez mérten támogatjuk, szükség esetén a megfelelő végzettséggel rendelkező szakértőhöz irányítjuk. Komplex problémák a családban: Gyermekével problémák vannak, nehezen birkózik meg a kamaszkorral? Úgy érzi, hogy irányíthatatlan, bajba fog kerülni? Forduljon hozzánk bátran, hogy együtt próbáljuk megelőzni a bajt és a kialakult problémát orvosolni.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett
csaladsegitoelloszallas@gmail.com
Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat - Nagycenk
Családsegítõ Szolgálat: Szolgáltatásunk célja, hogy útmutatást, segítséget adjunk a hozzánk fordulóknak problémáik megoldásában. Ügyfeleink bármilyen természetû nehézségükkel megkereshetnek minket. Szolgáltatásaink: információadás a szociális-, családtámogatási és társadalombiztosítási ellátásokról, valamint a hozzáférés lehetõségeirõl. Segítségnyújtás hivatalos ügyek intézésében. Családgondozás, egyéni esetkezelés. Meghallgatjuk a hozzánk fordulók panaszát, szükség esetén tanácsot, segítséget nyújtunk. Jogi- és pszichológiai tanácsadás. Adományközvetítést. Közösségi programok szervezése. Gyermekjóléti Szolgálat: A gyermekjóléti szolgáltatás a gyermek érdekeit védõ személyes, szociális szolgáltatás, ami: a gyermek testi és lelki egészségének megõrzését. A családjában történõ nevelkedésének elõsegítését, A gyermek veszélyeztetettségének megelõzését. A kialakult veszélyeztetettség megszûntetését. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezését szolgálja. A gyermekjóléti szolgáltatás célja, hogy: támogassa a családokat gyermekeik nevelésében, hivatalos ügyeik intézésében, tájékoztatást nyújtson a gyermekes családok által igénybe vehetõ támogatásokról és hozzájutásuk módjáról.
Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Foglalkoztatás Információ, tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Mentálhigiéné Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Fogyatékkal élő
Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat - Ónod
Szolgáltatások: egyéni esetkezelés, információ nyújtása szociális, családtámogatási, társadalombiztosítási ellátások formáiról, szociális információ-nyújtási szolgáltatás. Egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, szociális és mentálhigiénés tanácsadás, családban jelentkező működési zavarok, konfliktusok megoldásának elősegítése. Szociálisan rászorult személyek és családtagjaik részére tanácsadás nyújtása. Közösségfejlesztő, egyéni és csoportos programok szervezése, ügyintézésben segítségnyújtás. Családterápiás, konfliktuskezelő mediációs programok és szolgáltatások. Humán jellegű civil kezdeményezések motiválása. Rendszeres szociális segélyezettekkel kapcsolattartás. Anonim tanácsadás az ifjúság részére e-mail eszközével. Ingyenes jogi tanácsadás, ingyenes pszichológiai tanácsadás.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Közösségépítés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Mentálhigiéné
Plósz Enikő
Családsegítő és Gyermekjóléti Társulás Zalaszántó - Vonyarcvashegy
Az életvezetési problémákkal, szociális gondokkal küzdő családok, illetve személyek szociális és mentálhigiénés ellátását biztosító személyes gondoskodást nyújtó ellátás. A társult települési önkormányzatok közigazgatási területén az 1993. évi III. tv. 64-65. §-aiban meghatározottak alapján a családsegítés az alábbi feladatok megvalósítására terjed ki: a családi szociális feszültségek okainak feltárása, a megoldásokra javaslat készítése és segítésnyújtás, életvezetési /pl. nevelési, pszichológiai, egészségügyi/ tanácsadás vagy ennek megszervezése az egyének, a családok kapcsolatkészségének javítása. Krízishelyzetben segítő beavatkozás, speciális támogató, önsegítő csoportok szervezésének, működtetésének segítése. Természetbeni, anyagi és személyes támogatások közvetítése hivatalos ügyek intézésének segítése együttműködés más intézményekkel, társadalmi szervezetekkel, csoportokkal.
Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő
zalaszanto@csaladsegito8353.t-online.hu
Családsegítő Központ - Dunakiliti
A Család és Gyermekjóléti Központ az alábbi hatósági intézkedésekhez kapcsolódó feladatokat látja el: A gyermek védelembe vételének, a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásának, megelőző pártfogásának vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésének, nevelésbe vételének kezdeményezése, javaslattétel az intézkedések elrendelésére, fenntartására és megszüntetésére. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához Családjába visszahelyezett gyermek esetében utógondozás keretében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez. Védelembe vett gyermek esetében gondozási-nevelési tervet készítése, családgondozás, illetve a gyámhatóság megkeresésére a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásához kapcsolódóan pénzfelhasználási terv elkészítése. Gyermek családba fogadásával kapcsolatos feladatok ellátásában való közreműködés. A Család és Gyermekjóléti Központ feladatkörébe tartozik még a Bélapátfalvai járás területén működő gyermekjóléti szolgálatok szakmai támogatása, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer járás szintű koordinációja is. Azaz a járás területén működő jelzőrendszerek munkájának figyelemmel kísérése, összehangolása, segítése, statisztikai és szakmai anyagok készítése, elemzése a jelzőrendszerek javítása érdekében.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett
9225 Dunakiliti, Kossuth Lajos utca 63.
Szakál Tímea
Családsegítő Szolgálat - Medgyesegyháza
A Család- és Gyermekjóléti Központ a gyermek családban nevelkedésének elősegítése, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében a gyermek igényeinek és szükségleteinek megfelelő önálló egyéni és csoportos speciális szolgáltatásokat, programokat nyújt, amelynek keretében biztosít: utcai és – ha a helyi viszonyok azt indokolják – lakótelepi szociális munkát, kapcsolattartási ügyeletet, ha a helyi viszonyok azt indokolják – kórházi szociális munkát, gyermekvédelmi jelzőrendszeri készenléti szolgálatot, jogi tájékoztatásnyújtást és pszichológiai tanácsadást, családkonzultációt, családterápiát, családi döntéshozó konferenciát.
Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Munkanélküliek Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő
csaladsegito@medgyesegyhaza.hu
https://www.medgyesegyhaza.hu/
5666 Medgyesegyháza, Luther u. 1.
Varga Anita
Családsegítő Szolgálat - Sáránd
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett
Császártöltés Község Önkormányzata Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálata
A Szolgálat tevékenységei: információnyújtás, ügyintézés, segítő beszélgetés, tanácsadás, családgondozás, dologi javak közvetítése. A szolgáltatás igénybevétele térítésmentes. További szolgáltatás: házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Szabadidőprogram
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Nehéz élethelyzet Nem/részben önellátók Idősek Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek
csaladsegites@csaszartoltes.hu
Dabasi Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Pénzadomány Kulturális program Táboroztatás Információ, tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet
segitoszolgalat@dabasicsaladsegito.hu
Dabasi Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ - Kakucs
A család- és gyermekjóléti szolgálat ellátja a családsegítés és a gyermekjóléti szolgáltatási feladatait. A szolgálat szervezési, szolgáltatási és gondozási feladatokat végez. A Család- és Gyermekjóléti Központ a gyermek családban nevelkedésének elősegítése, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése és a fennálló veszélyeztetettség megszüntetése érdekében a gyermek igényeinek és szükségleteinek megfelelő önálló egyéni és csoportos speciális szolgáltatásokat, programokat nyújt, valamint a gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedésekhez kapcsolódó, a gyermekek védelmére irányuló tevékenységet lát el.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Táboroztatás Információ, tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet
hivatal.telepulesgazda@kakucs.hu
2366 Kakucs, Fő u. 20. I. emelet 10.
+36-29-576-030, +36-20-801-3207, +36-70-337-6337|készenléti telefonszám
Dél Nyírségi Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltató Központ Napkori Intézményegysége
28 férőhelyes, ápolást, gondozást nyújtó szociális otthon. Szabolcs és a Dél-Nyírség területéről fogadjuk az idős embereket. Fő feladatunknak tartjuk, hogy a beköltözött idős embernek a megváltozott életkörülményei mellett biztosítsuk az emberhez méltó tartalmas életet. Az egészség helyreállítása, illetve az egészségromlás megakadályozása, késleltetése mellett legfontosabb feladatunk annak elősegítése, hogy lakóink harmonikusan éljék meg napjaikat, szabadidejüket tartalmasan töltsék, családi kapcsolataikat megtartsák. Az aktivitás fenntartása, mind a testi, mind a szellemi tevékenységre vonatkozik. Általános célkitűzés: a jogszabályokban meghatározott, s a minisztérium illetve a helyi önkormányzat által közvetített feladatok megvalósítása a helyi sajátosságok, speciális szükségletek figyelembevételével.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett
Dél-Nyírségi Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltató Központ Szakolyi Intézményegység
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával.
Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő
4234 Szakoly, Bercsényi utca 2.
Szabóné Módis Klára
Derecskei Szociális, Család- és Gyermekjóléti Központ
További szolgáltatások: házi segítségnyújtás, szociális étkeztetés, támogató szolgálat, idősek, pszichiátriai betegek, fogyatékos személyek nappali ellátása.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Kulturális program Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek Hajléktalanok
kozpont@dcsgy.derecske.hu, gondozasikozpont@derecske.hu
+36-54-400-337, +36-54-411-687, +36-20-218-5871|készenléti szolgálat
Derecskei Szociális, Család- és Gyermekjóléti Központ - Mikepércs
Szolgáltatások: házi segítségnyújtás, szociális étkeztetés, támogató szolgáltatás, idősek, pszichiátriai betegek, fogyatékos személyek nappali ellátása.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás Információ, tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Pszichiátriai betegek Fogyatékkal élő Hajléktalanok
Devecseri Szociális Alapszolgáltatási Központ
Szakfeladataink, szolgáltatásaink: család- és gyermekjóléti szolgálat, család-és gyermekjóléti központ, házi segítségnyújtás, idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés.
Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció Szabadidőprogram Ruha / cipő Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Egészségügy Ápolás Rehabilitáció
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Szegénységben élők Mozgássérült
Dobozi Gondozási Központ
Szociális alapszolgáltatások: Család és gyermekjóléti szolgálat Támogató szolgáltatás Szociális étkeztetés Házi segítségnyújtás Idősek nappali ellátása, demens betegek nappali ellátása Fogyatékos betegek nappali ellátása
Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció Étkeztetés Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Egészségügy Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Idősek Fogyatékkal élő Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Szegénységben élők Mozgássérült Nehéz élethelyzet
Gáborné Fekete Katalin
Dr. Gáspár István Humánszolgáltató Központ - Sülysáp
Szervezeti egységek: Család-és gyermekjóléti szolgálat, tanyagondnokság, házi segítségnyújtás, idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés.
Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Hajléktalanok
dr. Piróth Endre Szociális Központ - Koroncó
Intézményünk a Győr-Moson-Sopron Megyei Dr. Piróth Endre Szociális Központ integrált intézményként pszichiátriai- és szenvedélybetegek, értelmi fogyatékossággal élő és demenciában szenvedő személyek számára nyújt szolgáltatást. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság irányítása alatt látja el feladatait, önállóan működik, de nem gazdálkodik.
Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő
Drogkonzultációs és Információs Központ - Újszász
A Drogkonzultációs és Információs Központ feladatellátása kettős. Fontos feladatunk a lakosság számára az információnyújtás, a prevenció a szenvedélybetegség megelőzése céljából. A Központ másik kiemelt feladata a szenvedélybetegek alacsonyküszöbű ellátása.
Miben tud segíteni?
Egészségmegőrzés, megelőzés Információ, tanácsadás Rehabilitáció Ápolás Nappali ellátás Integráció / reintegráció
Kinek tud segíteni?
Drogfüggők Alkoholfüggők
DrogPont - Szenvedélybetegeket Segítő Szolgálat - Mosonmagyaróvár
Önként segítséget kérők számára alacsony küszöbű ellátást nyújtunk, ami azt jelenti, hogy könnyen elérhető és igénybe vehető szolgálatunk. A szerhasználat (kábítószer, alkohol, gyógyszer, dohányzás) és a viselkedéses függőség (szerencsejáték, internetfüggőség) ártalmait hivatott csökkenteni az általunk végzett addiktológiai tanácsadás. Az ellátás során nincsenek szigorú elvárások, nem követelmény például a szermentesség, vagy a társadalombiztosítás (TB). A tanácsadásokon való részvétel térítés nélküli, akár anonim módon is végezhető. A beszélgetések témái közt szerepel maga a függőség tárgya, a lehetséges kiváltó okok, társas kapcsolatok, munkahelyi problémák, az egyén erőforrásai, a problémamegoldás, illetve bármi, ami aktuálisan kihat az életre. A találkozások gyakoriságát a probléma súlyossága határozza meg, 1-4 hetente van lehetőség időpontot egyeztetni. Komoly probléma esetén pszichiátriai kezelést, vagy rehabilitációs otthonokban történő elhelyezést javasolhatunk. Hivatalos rehabilitációs előgondozást végzünk több intézménybe, köztük az MRE KIMM Ráckeresztúri Drogterápiás Otthonába és Zsibriki Drogterápiás Intézetbe, illetve az Alkohol-Drogsegély Ambulancia noszlopi Szenvedélybetegek Rehabilitációs Intézményébe.
Miben tud segíteni?
Információ, tanácsadás Egészségmegőrzés, megelőzés
Kinek tud segíteni?
Drogfüggők Alkoholfüggők Nehéz élethelyzet
9200 Mosonmagyaróvár , Kormos ltp. 7.
Tóth Krisztina
DrogPont Szenvedélybetegeket Segítő Szolgálat - Jánossomorja
A DrogPont Szenvedélybetegeket Segítő Szolgálat a Család- és Gyermekjóléti Központ speciális szolgáltatásaként működik. Önként segítséget kérők számára alacsony küszöbű ellátást nyújtunk, ami azt jelenti, hogy könnyen elérhető és igénybe vehető szolgálatunk. A szerhasználat (kábítószer, alkohol, gyógyszer, dohányzás) és a viselkedéses függőség (szerencsejáték, internetfüggőség) ártalmait hivatott csökkenteni az általunk végzett addiktológiai tanácsadás. Az ellátás során nincsenek szigorú elvárások, nem követelmény például a szermentesség, vagy a társadalombiztosítás (TB). A tanácsadásokon való részvétel térítés nélküli, akár anonim módon is végezhető. A beszélgetések témái közt szerepel maga a függőség tárgya, a lehetséges kiváltó okok, társas kapcsolatok, munkahelyi problémák, az egyén erőforrásai, a problémamegoldás, illetve bármi, ami aktuálisan kihat az életre. A találkozások gyakoriságát a probléma súlyossága határozza meg, 1-4 hetente van lehetőség időpontot egyeztetni. Komoly probléma esetén pszichiátriai kezelést, vagy rehabilitációs otthonokban történő elhelyezést javasolhatunk. Hivatalos rehabilitációs előgondozást végzünk több intézménybe, köztük az MRE KIMM Ráckeresztúri Drogterápiás Otthonába és Zsibriki Drogterápiás Intézetbe, illetve az Alkohol-Drogsegély Ambulancia noszlopi Szenvedélybetegek Rehabilitációs Intézményébe.
Miben tud segíteni?
Egészségmegőrzés, megelőzés Információ, tanácsadás Rehabilitáció
Kinek tud segíteni?
Drogfüggők Alkoholfüggők Pszichiátriai betegek
9200 Mosonmagyaróvár, Vasutas u. 10.
+36-96-216-198, +36-20-497-1008
Tóth Krisztina
Dunaharaszti Család- és Gyermekjóléti Szolgálat
Dunaharaszti Család-és Gyermekjóléti Szolgálat A szociális segítő munka célja az önkormányzat területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, illetve krízishelyzetbe került személyek, családok életvezetési képességének megőrzése, az okok megelőzése, valamint a krízishelyzet megszüntetésének elősegítése. A SZOLGÁLAT feladata, hogy figyelemmel kísérje a városban élő személyek, családok, gyermekek szociális helyzetét, segítséget nyújtson a felmerülő problémák megoldásában. A városban működő szociális- és gyermekintézményekkel együttműködésben elősegíti az egyéneket, családokat és gyermekeket veszélyeztető helyzetek feltárását és elhárítását, szociális segítő munka keretében segíti és szervezi a veszélyeztetett helyzet megszüntetését. Különös figyelmet fordít arra, hogy segítő szolgáltatásokkal támogassa a gyermeki jogok érvényesülését, a családban nevelkedő gyermekek egészséges testi, szellemi, lelki fejlődését, érdekének védelmét. Pszichológiai konzultáció és életvezetési tanácsadás A pszichológiai tanácsadás egy olyan eljárás, amely az élet számtalan területén sikerrel alkalmazható, segíti a lelki közérzetet, a kapcsolati nehézségeket és az életvezetési nehézségeket érintő problémák kezelését. A tanácsadás akkor lehet sikeres, ha az igénybe vevő motivált és tartósabban el tud köteleződni a rendszeres konzultációk mellett. Leggyakrabban felmerülő problémák, amivel a pszichológust szokták felkeresni: SZÜLŐK: gyermeknevelési kérdések pár-, illetve szülő – gyerek kapcsolatban jelentkező konfliktusok önértékelési zavarok szorongás és stresszhez társuló problémák válás után egy szülős nevelésben felmerülő gondok váratlan krízisek, veszteségek, gyász feldolgozása GYEREKEK: iskolai problémák kamaszkori önismereti kérdések, önértékelési zavarok, nemi identitással kapcsolatos problémák pályaorientáció kortárs kapcsolatok hiánya, társas szorongás családon belüli konfliktusok testvérféltékenység
Miben tud segíteni?
Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Terápia Oktatás, fejlesztés
Kinek tud segíteni?
Gyermekek Sokgyermekes család Család / demográfia Mentálhigiéné
https://dunaharaszti.hu/dunaharaszti-gyermekjoleti-es-csaladsegito-szolgal
2330 Dunaharaszti, Andrássy Gy. u. 14.
Paréj Józsefné
Dunakanyari Család- és Gyermekjóléti Intézmény - Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Budakalász
Az ellátási területén élő szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, illetve krízishelyzetbe került személyek és családok életvezetési képességének megőrzése, az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, valamint a krízishelyzet megszüntetésének elősegítése. Észlelő és jelzőrendszert működtet az ellátási területéhez kapcsolódó településeken. Ennek tagjai: védőnő, gyermek-és háziorvos, nevelési tanácsadó, gyermekjóléti szolgálat, iskolák, óvodák, rendőrség, civil szervezetek, gyámhivatal, társadalmi szervezetek, egyházak, alapítványok. Beilleszkedési program: aktív korú nem foglalkoztattok részére, álláskeresési tanácsadás, pályázati anyagok összeállítás, önéletrajz írásában történő segítségnyújtás, internet használat Szentendrén péntekenként. Pszichológiai tanácsadás: Szentendrén: keddtől- csütörtökig, Tahitótfalu faluház: páros hét hétfőn, Budakalász: páratlan hét hétfőn. Jogi tanácsadás (család, munka, polgárjog) jogi képviselet nélkül: Szentendrén: minden hónap első hétfő, Tahitótfalu faluház: minden hónap negyedik hétfő. Fejlesztő pedagógus: Szentendre: hétfőtől szerdáig. Szabadidős programok szervezése: játszóház, közösségi rendezvényeken való részvétel. Adományok közvetítése: ruhaosztás (Budakalászon minden hónap utolsó péntek), használt műszaki cikkek, bútorközvetítés. Az ellátott településeken félévente egy alkalommal ruhabörzét szerveznek a területileg illetékes családgondozók. Kapcsolat program: kapcsolat ügyelet: gyámhivatali, bírósági megkeresés alapján kapcsolattartás külön élő szülő és kiskorú gyermeke részére. Mediáció: két konfliktusban álló fél közötti közvetítés, családi tanácsadás.
Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Munkával kapcsolatos támogatás Oktatás, fejlesztés Ruha / cipő Információ, tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Mentálhigiéné Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
kozpont@dunakanyari.hu, szolgalat@dunakanyari.hu
Dunakeszi Napsugár Gondozási Központ Idősek Klubja
Az idősek nappali ellátása az otthonukban élő, önmaguk ellátására részben képes időskorúak számára kialakított intézmény. A nappali ellátást biztosító intézmény a szolgáltatást igénybe vevők részére szociális, egészségi, mentális állapotuknak megfelelően napi életritmust biztosító szolgáltatást nyújt. Az idősek nappali ellátása a szolgáltatás feladata a napközbeni tartózkodás lehetőségének biztosítása, lehetőség a társas kapcsolatok kezdeményezésére, fenntartására, az alapvető higiéniai szükségletek kielégítésének biztosítása.
Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Ápolás Étkeztetés Tisztálkodás / Tisztítószerek Szabadidőprogram Egészségmegőrzés, megelőzés Információ, tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Idősek Mentálhigiéné
Dunaújvárosi Új Esély Központ
A dunaújvárosi Új Esély Központban térítési díj mentesen biztosított a szenvedély- és pszichiátriai betegek nappali ellátása. A nappali ellátás rugalmas és folyamatosan várja az intézmény a hozzá fordulókat egy olyan közösségbe, akik egymást támogatják és segítik az életmódváltásban. Szenvedélybeteg ellátás: Egy olyan egymásra épülő rendszer, amelyben a különböző stádiumban lévő szenvedélybetegek megkaphatják a nekik éppen a legmegfelelőbb segítséget és támogatást. Pszichiátriai ellátás: Az intézmény munkatársai a különböző mentális problémákkal élők, szocializációs nehézségekkel küzdők, krízisben lévők, és diagnosztizált pszichiátriai betegek számára kínálnak olyan napközben igénybe vehető szolgáltatásokat, amelyek segítik az igénybe vevők mindennapi életvitelét, a különböző életvezetési nehézségekkel való megküzdést, a családi és társadalmi kapcsolatok erősítését, a minél kiegyensúlyozottabb életmód és ezáltal a jobb életminőség elérését.
Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Információ, tanácsadás Oktatás, fejlesztés Szabadidőprogram
Kinek tud segíteni?
Drogfüggők Alkoholfüggők Nehéz élethelyzet Mentálhigiéné Pszichiátriai betegek
2400 Dunaújváros, Bercsényi Miklós utca 2. (Régi Bánki Iskola)
Ebesi Alapszolgáltatási Központ és Idősek Otthona
Az intézmény tevékenységi köre: bentlakásos idősek otthona, étkeztetés, házi segítségnyújtás, nappali ellátás – idősek klubja, családsegítő- és gyermekjóléti szolgálat, tanyagondnoki szolgálat.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Lakóotthon Ápolás Egészségügy Étkeztetés Kulturális program Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Idősek Nem/részben önellátók
postmaster@ebes-gondozasi-kozpont.t-online.hu, ebesidosek@gmail.com
+36-52-565-071, +36-52-201-689
Erdei Andrásné
Egyesített Családsegítő és Gondozási Központ - Kapcsolat Központ - Család- és Gyermekvédelmi Központ Szakmai Egység - Bicske
A Család- és Gyermekjóléti Központ elsősorban hatósági intézkedésekhez (védelembe vétel, ideiglenes hatályú elhelyezés, nevelésbe vétel, utógondozás) kapcsolódó feladatokat lát el. Közreműködik a hatósági intézkedésekben javaslattétellel, támogatást nyújt a családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében és utógondozást végez. További szolgáltatások: pszichológiai tanácsadás, jogi tanácsadás, mediáció, kapcsolatügyelet, családterápia és családkonzultáció, szociális diagnózis felvétele, készenléti ügyelet, óvodai és iskolai szociális segítés.
Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Nehéz élethelyzet
Egyesített Családsegítő és Gondozási Központ – Kapcsolat Központ - Alcsútdoboz
Szolgáltatások: pszichológiaia tanácsadásm jogi tanácsadás, mediáció, kapcsolatügyelet, családterápia és családkonzultáció, szociális diagnózis felvétele, készenléti ügyelet, óvodai és iskolai szociális segítés.
Miben tud segíteni?
Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Táboroztatás Információ, tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett
Egyesített Családsegítő és Gondozási Központ – Kapcsolat Központ - Szár
Szolgáltatások: jogi és pszichológiai tanácsadás, családkonzultáció, családterápia, mediáció, szociális diagnózis.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett
Egyesített Szociális Intézmény és Egészségügyi Központ - Család- és Gyermekjóléti Központ - Tiszakécske
A gyermek veszélyeztetettségének megszűntetése és az ezzel kapcsolatos hatósági intézkedésre (védelembe vétel, ideiglenes hatályú elhelyezés, családjából kiemelt gyermek visszakerülésének elősegítése) történő előkészítés. Jogi, pszichológiai, tanácsadással, , közvetítői (mediáció) eljárással, szükség esetén szakember bevonásával) szolgáltatással segítséget nyújt a veszélyeztetett gyermek családja számára. Koordinálja a járási jelzőrendszer (a gyermekkel kapcsolatba került szakemberek, magánszemélyek) működését. Készenléti szolgálatot működtet, amelynek célja a munkaidőn túli időben felmerülő krízishelyzetekben történő azonnali segítségnyújtás, tanácsadás vagy tájékoztatás. Kapcsolattartási ügyeletet biztosít a felügyelt kapcsolattartás lebonyolítására. Ellátási területe: Tiszakécske, Tiszaug, Szentkirály, Lakitelek, Tiszaalpár Készenléti szolgálat telefonszáma: 06-20-4417516 amely hétköznapokon 16 óra után és hétvégén hívható.
Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő
6060 Tiszakécske, Kossuth u. 70/A.
+36-76-441-355, +36-76-542-045
Dombiné Szendrei Emese
Egyesített Szociális Intézmény és Egészségügyi Központ - Támogató szolgáltatás - Tiszakécske
A támogató szolgáltatást, egyedül, vagy családban élő, önmaga ellátására nem, vagy csak részben képes fogyatékossággal élő (látás, hallás, mozgás, értelmi, és halmozottan sérült, vagy autista ) személy veheti igénybe . A támogató szolgáltatás célja: A fogyatékos személyek lakókörnyezetben történő ellátása, a közszolgáltatások elérésének segítése, önálló életvitelük megőrzése mellett a lakáson belüli speciális segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Információ, tanácsadás Foglalkoztatás Rehabilitáció Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Munkával kapcsolatos támogatás
Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Szellemi fogyatékosság Hallássérült Mozgássérült Autizmus
Éjjeli Menedékhely - Nappali Melegedő - Kazincbarcika
A hajléktalan személyek nappali tartózkodására nyújt lehetőséget. Az utcán élők, de az intézményektől kevésbé idegenkedő hajléktalan emberek életben maradását, alapvető szükségleteinek ellátását segíti. Ennek megfelelően nyitott. Biztosítja a hajléktalan emberek számára a szükséges elemi létfeltételeket, illetve hozzásegíti őket a szociális jogosultságok megismeréséhez.
Miben tud segíteni?
Melegedő Tisztálkodás / Tisztítószerek Információ, tanácsadás Szabadidőprogram Ruha / cipő Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Mentálhigiéné
3700 Kazincbarcika, Mátyás király út 54.
Balajti Auguszta
Emődi Szociális Szolgáltató Központ Család- és Gyermekjóléti Szolgálat
Családsegítő szolgálat: főleg felnőtt korú lakosság, illetve családok következő problémái esetén: életviteli problémák, egyedülálló idősek elhanyagolása, családi- kapcsolati zavarok, családon belüli bántalmazás, lelki, mentális problémák (pl.: gyászreakció, szenvedélybetegség zavarai). Anyagi, foglalkozással kapcsolatos (munkanélküliség), egészség károsodás következményei (jogosultsági feltételek vizsgálata), ügyintézés segítése, információ kérés. A szolgáltatás a felnőtt lakosság részére önként igénybe vehető.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Oktatás, fejlesztés Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet
Érdi Szociális Gondozó Központ - Család- és Gyermekjóléti Központ - Diósd
A gyermekek védelmét ellátó helyi önkormányzatok, gyámhatóság, bíróságok, rendőrség, ügyészség, pártfogó felügyelői szolgálat, más szervezetek és személyek e törvény alkalmazása során a gyermek mindenek felett álló érdekét figyelembe véve, törvényben elismert jogait biztosítva járnak el. A Gyermekvédelmi törvény szerint eljáró szervezetek és személyek tevékenységük során együttműködnek a családdal és - jogszabályban meghatározottak szerint - elősegítik a gyermek családban történő nevelkedését. A gyermek családban történő nevelkedését segítő ellátást a gyermek és családja helyzetéhez, szükségleteihez igazodóan kell nyújtani. A családjából bármely okból kikerült gyermek biztonságát, korához és szükségleteihez igazodó gondozását, nevelését, egészséges személyiségfejlődését biztosítani kell. A gyermekek védelme során az egyenlő bánásmód követelményét meg kell tartani.
Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő
+36-23-746-983, +36-20-329-4933, +36-20-231-8561|krízistelefonszám
Érdi Szociális Gondozó Központ - Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda - Diósd
Az Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda 2012. július 1-ével kezdte meg működését újból, a Szociális Gondozó Központ integrált szolgáltatásaként. Az iroda a meghatározott feltételek, és kitűzött célok, alapelvek mentén működik. Munkánk során célunk a 14-29 éves fiatalok segítése. (14 év alatti fiatal, szülői beleegyezéssel veheti igénybe szolgáltatásainkat)
Miben tud segíteni?
Információ, tanácsadás
Esély Család és Gyermekjóléti Intézmény - Mány
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával.
Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő
Esély Szociális Társulás Szociális és Gyermekjóléti Központ - Herceghalom
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával.
Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Idősek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő
intezmenyvezeto@eselytarsulas.hu, gyejososkut@eselytarsulas.hu
2040 Budaörs, Szivárvány u. 3.
+36-23-423-100, +36-23-428-677
Búzer Károly
Esztergár Lajos Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ - Pellérd
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával.
Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Foglalkoztatás Információ, tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Mentálhigiéné Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Fogyatékkal élő Idősek
Fogyatékosok Nappali Intézménye - Baja
A FONI testi, érzékszervi, értelmi sérült, illetve autista gyermekek, fiatalok és felnőttek részére nyújt szakszerű nappali ellátást, alkalmat teremt társas kapcsolatok kialakítására, közösségi, szabadidős, kulturális programokon való részvételre. Elsődleges célkitűzésünk, hogy segítséget nyújtsunk azoknak a családoknak, melyekben valamilyen sérültséggel élő, iskolarendszerben nem vagy már nem tanuló, 3 évesnél idősebb gyermek vagy fiatal felnőtt él, és ezért a szülők egyikének napjait az ő gondozása tölti ki. Intézményünk hétköznap, munkanapokon reggel 7.30 órától délután 15.30 óráig tart nyitva. Igény szerint napközben ebédet is biztosítunk. Ellátási területünk Baja városára és kistérsége településeire terjed ki.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Információ, tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Szellemi fogyatékosság Hallássérült Látássérült Mozgássérült Autizmus Gyermekek
foni.cedrus@diakonia.hu, miskolczy.peterne@diakonia.hu
+36-30-678-7362, +36-30-730-2931
Miskolczy Péterné
Fogyatékosok Nappali Intézménye - Körmend
A fogyatékos emberek társadalmi integrációját, foglalkoztathatóságát elősegítő nappali intézmény 54 férőhellyel működik, amely a Körmend és Kistérsége Önkormányzati Társulás közigazgatási területén fogyatékosságuk miatt hátrányos helyzetben élő személyek ellátását végzi. A Fogyatékosok Nappali Intézményének célja, hogy a fogyatékossággal élő ember a családjában maradhasson mindaddig, amíg az állapota megengedi. Ne kelljen a családból kiszakítani, idegen környezetben elhelyezni. A nyújtott célirányos segítség olyan mértékű, mely a megsegített ember önmagában elégtelen erőfeszítéseit viszi sikerre. Nem helyette, hanem együtt vele.
Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Rehabilitáció Nappali ellátás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Autizmus Szellemi fogyatékosság
https://szocszolg.kormend.hu/hu
Fonyódi Járás Szociális, Család- és Gyermekjóléti Központ
Fonyód Város Önkormányzata és Balatonfenyves Község Önkormányzata 2013. szeptember 03-i hatállyal jogi személyiségű társulást hozott létre. A társulás célja, hogy a feladatok összehangolásával, illetve a közszolgáltatások mikro-térségi szervezésével, gazdaságosabban, hatékonyabban és magasabb szakmai színvonalon történjen a lakosság szociális ellátása. A szociális szolgáltatásokat a fenntartók egyrészt ellátási kötelezettségből, másrészt a területükön élő lakosság alkotmányos jogainak érvényesítése érdekében nyújtják. A társulás településein élő rászorult személyek részére a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokat a Fonyódi Járás Szociális, Család- és Gyermekjóléti Központ (továbbiakban: Intézmény) nyújtja.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett
Fonyódi Járás Szociális, Család- és Gyermekjóléti Központ - Balatonfenyves

Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Étkeztetés Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Idősek Egyéb krónikus betegség Hajléktalanok Fogyatékkal élő Szegénységben élők Nem/részben önellátók
Gödi Alapszolgáltatási Központ
Idősek Klubja: Az Idősek Klubja nappali ellátást biztosító intézmény, amely a szociális és mentális támogatásra szoruló, önmaguk ellátására részben képes időskorúak napközbeni gondozására szolgál. Az intézmény az ellátást igénybe vevők részére szociális, egészségi, mentális állapotuknak megfelelő közösségi szolgáltatásokat szervez. godiidosekklubja@gmail.com Otthoni ápolás Család- és Gyermekjóléti Szolgálat: Jogsegély szolgálatunk kéthetente hétfőnként 16.30-tól fogadja az ügyfeleket – telefonos, előzetes időpont egyeztetést követően. A Szolgálat pszichológusa minden héten, szerdán délelőtt és pénteken délután várja a gyermekeket – a szolgáltatást szociálisan rászoruló családok vehetik igénybe. godigyermekjoleti@gmail.com Jelzőrendszeri e-mail: godijelzorendszer@gmail.com godicsaladsegito@gmail.com godicsaladsegitok@gmail.com
Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Tisztálkodás / Tisztítószerek Gyógyszer Egészségmegőrzés, megelőzés Jogi tanácsadás Információ, tanácsadás Kulturális program Szabadidő / fejlesztés
Kinek tud segíteni?
Idősek Gyermekek Fogyatékkal élő Szegénységben élők Hajléktalanok Mentálhigiéné Pszichiátriai betegek
godialapszolgaltatasikozpont@gmail.com
https://god.hu/elet-a-varosban/egeszsegugy/alapszolgaltatasi-kozpont/
Tóth Ildikó
Gondos Panni Család- és Gyermekjóléti Központ és Szociális Szolgálat - Litér
Intézményünk a Gondos Panni Család-és Gyermekjóléti Központintegrált intézmény keretében biztosítja a család-és gyermekjóléti központ feladatait, a család-és gyermekjóléti szolgálat, a nem hálózat keretében nyújtott helyettes szülői ellátás, a házi segítségnyújtást, az étkeztetést, valamint az idősek nappali ellátását (idősek klubját) intézményünk ellátási területéhez igazodóan. Székhelyünk 8220 Balatonalmádi, Baross Gábor u. 32. szám alatt található, illetve telephelyeinken Szentkirályszabadja, Litér, Felsőörs és Balatonfűzfő településeken látjuk el a hozzánk fordulók támogatását.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Nappali ellátás Ápolás Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Hajléktalanok
szakmatamogatas@almadikozpont.hu
https://teruleti.szakmatamogatas.hu/
Gondozási Központ - Cegléd
Az alapellátás azoknak a szociálisan rászorult személyeknek nyújt segítséget, akik egészségi állapotuk, szociális helyzetük miatt gondozást, segítő támogatást igényelnek. Az alapellátási formák segítségével a szolgáltatást igénybe vevők közvetlen környezetükben, otthonukban egyénre szabott segítséget kapnak. Szolgáltatások: házi segítségnyújtás, szociális étkeztetés, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, nappali ellátás
Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Ápolás Tisztálkodás / Tisztítószerek Egészségmegőrzés, megelőzés Étkeztetés Információ, tanácsadás Szabadidő / fejlesztés Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás
Kinek tud segíteni?
Idősek Mentálhigiéné
+36-53-318-122, +36-70-934-4479
Egriné Fabók Mária
Gondozási Központ - Kótaj
A Gondozási Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja, Átmeneti Gondozóház. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció Rehabilitáció Kulturális program Szabadidőprogram Orvosi ellátás Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Munkanélküliek Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Idősek
Gondozási Központ - Mágocs
A Gondozási Központ integrált ellátórendszerként működik. . 2009-ben megkezdődik az intézmény teljes akadálymentesítése, a régen várt lift is megvalósításra került, így az intézmény ugyanebben az évben megkapta a végleges működési engedélyét. Jelenlegi formáját 2010. év végén nyerte el, 2014. január 1.-től szervezeti átalakításon ment végbe az intézmény. Családsegítés és gyermekjóléti szolgáltatás és a házi segítségnyújtás ellátásokkal bővült a tevékenységi kör, majd 2014. április 1.-től demens személyek nappali ellátásával is. 2015 novemberében beüzemelésre kerültek a “Mágocs Város Önkormányzatának energetikai fejlesztése” Európai Uniós támogatáson elnyert napelemei. 2017. január 1.-től a gyermekek étkeztetése is az intézmény feladatköréhez tartozik.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Nappali ellátás Ápolás Segítség közügyek intézésében
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Idősek Nem/részben önellátók
7342 Mágocs, Szabadság u. 3.–5.
Dr. Pitzné Makó Erzsébet
Gondozási Központ Családsegítő és Védőnői Szolgálat - Gádoros
A családsegítés a szociális vagy mentálhigiénés problémák, illetve egyéb krízishelyzet miatt segítségre szoruló személyek, családok számára az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, a krízishelyzet megszüntetése, valamint az életvezetési képesség megőrzése céljából nyújtott szolgáltatás. Az igénybevétel történhet önkéntes alapon, illetve hatósági intézkedést követően. A családok segítése érdekében veszélyeztetettséget és krízishelyzetet észlelő jelzőrendszer működik. Az észlelő és jelző rendszer működtetésének célja, hogy a problémák időben felismerhetőek legyenek, majd mihamarabb enyhítésre, megoldásra kerüljenek. Ennek érdekében közösen kell kidolgozni az együttműködési szabályokat, meghatározni a kompetencia határokat, kialakítani a közös munkafolyamatokat.
Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő
Gondozási Központ Lánycsók
A területen élő szociálisan, egészségileg, mentálisan segítségre szoruló idősek, illetve az önmaguk, vagy hozzátartozójuk ellátásra képtelen, vagy részben képes 18 éven felüli lakosság segítése. Az intézmény az alábbi szociális alapszolgáltatásokat biztosítja: étkeztetés, házi segítségnyújtás, nappali ellátás – idősek klubja.
Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Idősek Fogyatékkal élő
7759 Lánycsók, Kossuth L. u. 39.
+36-69-564-031, +36-20-669-2047
Kraftné Szabó Rita
Gondozási Központ, Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Győrszemere
A Gondozási Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Munkával kapcsolatos támogatás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő Nem/részben önellátók Bántalmazott / veszélyeztetett
Gyermekjóléti Központ - Edelény
Az Edelényi Járás területét lefedve 45 településen hatósági intézkedésekhez kapcsolódó tevékenységet lát el, javaslatot tesz: védelembe vételre, megelőző pártfogásra, ideiglenes hatályú elhelyezésre, nevelésbe vételre, családba fogadásra, harmadik személynél történő elhelyezésre, családba fogadó gyám személyére javaslattétel, tankötelezettség teljesítésének előmozdítására, gondozási helyének megváltoztatására szükség esetén javaslattétel.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett
https://edelenyiszszk.uzleti.hu/
3783 Edelény, István király útja 58.
Komáromi-Kormos Lívia
Gyermekjóléti Központ - Szűcsi
A Család és Gyermekjóléti Központ az alábbi hatósági intézkedésekhez kapcsolódó feladatokat látja el: A gyermek védelembe vételének, a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásának, megelőző pártfogásának vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésének, nevelésbe vételének kezdeményezése, javaslattétel az intézkedések elrendelésére, fenntartására és megszüntetésére. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához Családjába visszahelyezett gyermek esetében utógondozás keretében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez. Védelembe vett gyermek esetében gondozási-nevelési tervet készítése, családgondozás, illetve a gyámhatóság megkeresésére a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásához kapcsolódóan pénzfelhasználási terv elkészítése. Gyermek családba fogadásával kapcsolatos feladatok ellátásában való közreműködés. A Család és Gyermekjóléti Központ feladatkörébe tartozik még a Bélapátfalvai járás területén működő gyermekjóléti szolgálatok szakmai támogatása, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer járás szintű koordinációja is. Azaz a járás területén működő jelzőrendszerek munkájának figyelemmel kísérése, összehangolása, segítése, statisztikai és szakmai anyagok készítése, elemzése a jelzőrendszerek javítása érdekében.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett
Gyögyvirág Idősek Klubja - Orosháza
Orosházán négy Idősek Klubja működik, mint idősek és demens személyek nappali ellátását biztosító intézmények. Az Egységes Szociális Központ Nappali-és Alap Ellátások egységébe tartozó idősek klubjai: lehetőséget biztosítanak idősek részére a napközbeni tartózkodásra, étkeztetést biztosítanak azoknak a szociálisan rászorultaknak, akik koruk és egészségi állapotuk miatt nem képesek önmaguk és eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel étkezésről más módon gondoskodni, továbbá házi segítségnyújtást biztosít, amely az igénybe vevő önálló életvitelének fenntartását – szükségleteinek megfelelően – lakásán, lakókörnyezetében biztosítja.
Miben tud segíteni?
Információ, tanácsadás Szabadidő / fejlesztés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Idősek Mentálhigiéné
5900 Orosháza, Székács J. u. 3.
Székácsné Kassai Ágnes
Gyomaendrődi Család-és Gyermekjóléti Központ
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával.
Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő
5502 Gyomaendrőd, Fő út 2-4/1.
Pál János Györgyné
Gyömrő és Környéke Szociális Szolgáltató Központ
Az intézmény az idősek és a szociálisan rászoruló emberek ellátását, segítését próbálja megoldani Gyömrő, Maglód, Ecser és Üllő településeken. Igényelhető szolgáltatások: Időskorúak nappali ellátása: A 20 férőhelyes klubban képzett szakemberek által irányított teljes napközbeni ellátást, klubéletet biztosít önmagukról részben gondoskodni képes személyeknek. Személyes gondozást, fürdési lehetőséget, napközbeni 1-szeri v 3-szori étkezést, társaságot, szabadidős programokban való részvételt nyújt. Szociális étkezés: Napi egyszeri meleg étel biztosítása helyben fogyasztással vagy kiszállítással. A helyben fogyasztás helyszíne a nappali ellátás épülete. Házi segítségnyújtás: Ennek keretében gondoskodnak azokról az időskorú személyekről, akik otthonukban önmaguk ellátására saját erőből nem képesek, és róluk nem tudnak gondoskodni. Az idősekhez gondozónők mennek és segítenek a gondozási feladatokban, mindennapi feladatok elvégzésében. Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás: A saját otthonukban élő, egészségi állapotuk, koruk és szociális helyzetük miatt rászoruló, a segélyhívó készülék megfelelő használatára képes 65 év feletti személyek részére a felmerülő krízishelyzetek elhárítása céljából nyújtott napi 24 órás ellátás.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Ápolás Gyógyszer Információ, tanácsadás Szabadidő / fejlesztés Szabadidőprogram Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás
Kinek tud segíteni?
Idősek Mentálhigiéné
2230 2230 Gyömrő Szent István u. 75., Szent István u. 75.
Goór Karolina
Gyöngyfüzér Szociális Szolgáltató Központ - Csanádapáca
Békés megyében, Csanádapáca Község Önkormányzatának fenntartásában 2002. január 1. óta működik intézményünk. A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény és annak végrehajtására vonatkozó 1/2000. (I.7.) SzCsM rendelet a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről - értelmében intézményünk az alábbi szociális alapszolgáltatásokat nyújtja a település lakosai számára: Szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, nappali ellátás. Az intézmény szakosított ellátási formaként ápolást, gondozást nyújtó bentlakásos intézményt - idősek otthonát működtet.
Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Idősek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő
gondkpapaca@internet-x.hu, gyongyfuzerkp@gmail.com
Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézménye - Elek
Az Intézményhez forduló kliensek személyes adatait és problémáit titkosan kezeljük. Munkánkban legfontosabbnak tartjuk, hogy segítő kezet nyújtsunk minden olyan kliensnek, aki megtisztel bennünket bizalmával és segítségért fordul hozzánk. Nem oldjuk meg a kliensek helyett a problémáikat, hanem az adott probléma megoldására alkalmas módszerekkel ismertetjük meg őket. Ezáltal képessé válhatnak önállóan is megoldani gondjaikat, elkerülve így a krízis kialakulását. A szolgáltatások igénybevételével kapcsolatban szakképzett kollegáink az Önök rendelkezésére állnak, felmerülõ kérdéseikkel forduljanak bizalommal az Intézményünkhöz. Szolgáltatások: támogató szolgálat, házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, étkeztetés, idõsek klubja.
Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Információ, tanácsadás Foglalkoztatás Rehabilitáció Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Munkával kapcsolatos támogatás Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Egészségügy Ápolás Kulturális program Szabadidőprogram Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás
Kinek tud segíteni?
Látássérült Hallássérült Mozgássérült Szellemi fogyatékosság Autizmus Idősek Szegénységben élők Fogyatékkal élő Mentálhigiéné Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Hajléktalanok
Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézménye - Kétegyháza
Családsegítő Szolgálat: Szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett családok segítése, egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, életükben jelentkező problémák megszüntetése. Tájékoztatást adunk a családtámogatási ellátások formáiról, segítséget nyújtunk hivatalos ügyek intézésében életvezetési, mentálhigiénés szociális tanácsadással segítünk a krízishelyzet kialakulásához vezető okok megelőzésében, lakosság által felajánlott adományokat közvetítjük a rászoruló családoknak. Gyermekjóléti Szolgálat: Feladatunk a gyermekek testi, lelki egészségének, családban történő nevelésének elősegítése, a gyermekek veszélyeztetettségét előidéző okok megelőzése feltárása, ennek érdekében jelzőrendszert működtetünk, intézményekkel, szakemberekkel, egyéb személyekkel és civil szervezetekkel együttműködünk, tevékenységünket összehangoljuk. Tanyagondnoki Szolgálat: Tanyagondnoki szolgáltatásunk célja a hátrányos helyzetű településrész (Petőfi-telep) esélyegyenlőségének növelése, az ott élők életfeltételeinek javítása, a közszolgáltatásokhoz való hozzájutás és a szociális alapellátások kiépítésének elősegítése, a szolgáltatási funkcióinak bővítése, közösségfejlesztés, valamint a jobb életminőség elérése. A tanyagondnoki szolgálat közvetlen, személyes szolgáltatásokat (ezen belül alap- és kiegészítő feladatokat), valamint az önkormányzati feladatok megoldását segítő, közvetett szolgáltatásokat végez. Kétegyházán célunk a település teljes lakossága számára, de különös tekintettel a Petőfi telepen élőkre, biztosítani az egészségügyi, szociális és más egyéb alapellátások elérését, mely által megóvhatjuk a településrészt az elsorvadástól, az elmaradástól és hosszú távon az elnéptelenedéstől.
Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció Egészségügy Akadálymentesítés Szabadidőprogram Ruha / cipő
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet
dr. Rakuszné Villám Mária
Hajdúhadházi Család- és Gyermekjóléti Központ
A családsegítés a szociális vagy mentálhigiénés problémák, illetve egyéb krízishelyzet miatt segítségre szoruló személyek, családok számára az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, a krízishelyzet megszüntetése, valamint az életvezetési képesség megőrzése céljából nyújtott szolgáltatás. A családok segítése érdekében veszélyeztetettséget és krízishelyzetet észlelő jelzőrendszer működik. A jegyző, a járási hivatal, továbbá a szociális, egészségügyi szolgáltató, intézmény, valamint a gyermekjóléti szolgálat, a pártfogói felügyelői és a jogi segítségnyújtói szolgálat jelzi, a társadalmi szervezetek, egyházak és magánszemélyek jelezhetik a családsegítést nyújtó szolgáltatónak, intézménynek, ha segítségre szoruló családról, személyről szereznek tudomást.
Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Információ, tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő
4242 Hajdúhadház, Kossuth u. 11.
Komorné Karap Mária
Hajdúhadházi Család- és Gyermekjóléti Központ - Téglás

Hajléktalanok átmeneti szállása - Tatabánya
A 35 férőhelyes intézmény hajléktalanná vált felnőtt személyek részére biztosít szálláslehetőséget egy év időtartamra. Szociális munka keretében tanácsadást, esetkezelést, gondozást, készségfejlesztést, az ellátott egyéni szükségletei szerint felügyeletet és háztartási, vagy háztartást pótló segítségnyújtást szükség szerint biztosít.
Miben tud segíteni?
Hajléktalanszálló Átmeneti szálló / otthonok Információ, tanácsadás Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok
2800 Tatabánya, Füzes utca 40/B.
Magai Péter
Hajléktalanokat Ellátó Intézet - Nappali Melegedő - Sopron
Nappali ellátást nyújtó intézmény, amely 30 fő nappali tartózkodására, tisztálkodásuk biztosítására, szabadidejük hasznos eltöltésére ad lehetőséget. Olyan személyes szociális szolgáltatás, amely a hajléktalan személyek részére biztosít személyes életvitelt elősegítő, krízishelyzetben támaszt nyújtó, közösségi kapcsolatot is elősegítő támogatást.
Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Szabadidőprogram Közösségépítés Információ, tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok Mentálhigiéné
Hajléktalanokat Ellátó Intézet - Utcai Szociális Szolgálat - Sopron
Feladatunk az intézményes gondozással szemben bizalmatlan, az utcán életvitelszerűen tartózkodó egyének, csoportok szociális segítése, egészségügyi felvilágosítása preventív célzattal, valamint a célcsoport társadalmi integrációjának elősegítése a szociális munka eszközeivel. Az utcai szociális munka leginkább közterületre „kivitt” szociális szolgáltatás. Célja egyrészt a már nyilvántartott hajléktalan személyek segítése, másrészt a még felderítetlen hajléktalan egyének, csoportok felkutatása, bevonásának kezdeményezése az ellátórendszerbe, harmadrészt az utcai életmód felszámolásával kapcsolatos tevékenységek összehangolt működtetése.
Miben tud segíteni?
Integráció / reintegráció Információ, tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok Nehéz élethelyzet Mentálhigiéné
Hársfa-ház - Szombathely
Szombathely város és kistérsége területén lakók számára az intézményben nyilvántartásba vett, a perifériára szorult szenvedélybetegek (20 fő) és pszichiátriai betegek (60 fő) reintegrálása a társadalomba. Akinek legalább 40%-os egészségkárosodása van lehetőséget kaphat napi 4 órában, könnyű fizikai munkát végezni.
Miben tud segíteni?
Integráció / reintegráció Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás Tartós élelmiszer
Kinek tud segíteni?
Alkoholfüggők Drogfüggők
szombathelyikaritasz@gmail.com
http://www.karitaszszombathely.hu
Hátralékkezelési szolgáltatás - Mór
A hátralékkezelési szolgáltatás Intézményünkben -az önkormányzat önként vállalt (tehát nem kötelező) feladataként- 2007 őszétől működik. A szolgáltatás a lakhatás megőrzése érdekében, megfelelő jövedelmi, vagyoni és egyéb feltételek mellett nyújt segítséget a közüzemi díjhátralékkal rendelkezőknek. Szigorú feltételek teljesítése mellett (1993. évi III. tv. 64.§ (1) és (4) e), 11/2015. (V.06) Önk. r.) jelentős támogatás nyerhető el az adósság rendezéséhez. A szolgáltatás célja az adósságrendezésen túl az ügyfelek racionális háztartás-gazdálkodásának elősegítése és a díjhátralék ismételt felhalmozódásának megelőzése.
Miben tud segíteni?
Információ, tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Nehéz élethelyzet Munkanélküliek
Helvéciai Mikrotérségi Szociális Szolgáltató Központ - Támogató Szolgálat - Ballószög
A támogató szolgáltatás a fogyatékos személyek érdekében, lakókörnyezettükben történő ellátása, elsősorban a lakáson kívüli közszolgáltatások elérésének segítése, valamint életvitelük önállóságának megőrzése mellett a lakáson belüli speciális segítségnyújtás biztosítása révén. A szolgáltatás az ellátási területen élő valamennyi fogyatékossági csoportba tartozó személyre kiterjed, igénybevétel önkéntes, az ellátást igénylő vagy törvényes képviselője írásbeli kérelmére történik. A kérelmet a Helvéciai Mikrotérségi Szociális Szolgáltató Központ 6035 Helvécia, Sport u. 40. szám alatti címen lehet benyújtani.
Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Információ, tanácsadás Foglalkoztatás Rehabilitáció Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Munkával kapcsolatos támogatás
Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Látássérült Hallássérült Mozgássérült Szellemi fogyatékosság Autizmus
csaladsegito.balloszog@citromail.hu, mikroszoc@gmail.com
+36-30-082-8536, +36-76-579-040
Sebestyén Tünde
Heves Város Gyermekjóléti Központja és Családsegítő Szolgálata
Az intézmény szolgáltatásainak biztosításával célunk, hogy a működési területünkön élő, szociálisan hátrányos helyzetű, egészségügyi, mentálhigiénés állapotuk miatt rászorult emberek intézményi szolgáltatások keretében történő ellátásban részesüljenek. Célunk továbbá a gyermekek törvényben foglalt jogainak érvényesítéséhez, a szülői kötelességek teljesítéséhez, a gyermekek veszélyeztetettségének megelőzéséhez és megszüntetéséhez nyújtott széleskörű, szükség esetén alternatív eszközöket is alkalmazó szociális munka. Támogatást nyújtunk a gyermekek ellátására, gondozására, testi, szellemi fejlődésére, szocializációjára vonatkozó szülői, gondozói, támogatói tevékenység ellátásához az Alapító Okiratban rögzített szolgáltatások nyújtása útján. Szociális és gyermekvédelmi feladataink végzése során tiszteletben tartjuk a családok életmódját, életstratégiáját, szokásrendszerét és tradícióit.
Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció Szabadidőprogram
Kinek tud segíteni?
Munkanélküliek Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Nehéz élethelyzet
Milyen szervezet?
Országos
HÍD Szociális Család és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ - Nagykovácsi
Intézményünk 0-24 óráig hívható készenléti ügyeletet működtet, Budakeszi járásban felmerülő krízishelyzetekben történő azonnali, telefonon történő szakszerű segítségnyújtás, tanácsadás, vagy tájékoztatás céljából.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Oktatás, fejlesztés Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet
+36-23-451-147, +36-20-347-8712, +36-20-235-6656, +36-20-280-7489
HÍD Szociális Család és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ - Zsámbék
A Család- és Gyermekjóléti Központ feladatkörébe tartozik a Budakeszi járáshoz tartozó településeken azon szolgáltatások nyújtása, mely hozzájárul a gyermek családban nevelkedésének elősegítéséhez. A gyermek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében a gyermek igényeinek és szükségleteinek megfelelő önálló egyéni és csoportos speciális szolgáltatásokat, programokat nyújt. Speciális szolgáltatások: pszichológiai tanácsadás, jogi tanácsadás, családterápia kapcsolattartási ügyelet, utcai szociális munka, készenléti ügyelet.
Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő
Híd Szociális, Család és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ - Budajenő
Intézményünk 0-24 óráig hívható készenléti ügyeletet működtet, Budakeszi járásban felmerülő krízishelyzetekben történő azonnali, telefonon történő szakszerű segítségnyújtás, tanácsadás, vagy tájékoztatás céljából.
Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Foglalkoztatás Információ, tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Mentálhigiéné Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Fogyatékkal élő
+36-23-451-279, +36-20-426-9046, +36-20-243-0323|készenléti ügyelet
Híd Szociális, Család és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ - Budakeszi
Szeretettel köszöntöm a HÍD Szociális Család és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ nevében. Intézményünk 2005 óta integrált keretek között, felkészült szociális szakemberei által nyújt segítséget koruk, szociális helyzetük miatt nehéz helyzetbe került lakosoknak. Célunk, hogy minden rászoruló számára elérhető közelségbe kerüljön a segítség. Őszintén remélem, hogy honlapunk információkat nyújt Önnek, hozzátartozójának, ismerősének ahhoz, hogy tájékozódhasson arról az ellátási, szolgáltatási formáról, ami leginkább megoldást jelentheti szociális, életviteli problémáira. Szolgálatunk minden támogatásra szoruló lakos - a gyerekektől az idősekig - előtt nyitva áll. Mindenkinek igénye van a meghallgatásra, megértésre, hogy a nehézségekkel, problémákkal telített időkben valakire támaszkodhasson. Szakképzett, tapasztalt munkatársainkkal arra törekszünk, hogy az általunk ellátott települések polgárai teljesebb, kiegyensúlyozottabb életet vallhassanak magukénak.
Miben tud segíteni?
Pénzadomány Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek
Híd Szociális, Család és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ - Telki
Szeretettel köszöntöm a HÍD Szociális Család és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ nevében. Intézményünk 2005 óta integrált keretek között, felkészült szociális szakemberei által nyújt segítséget koruk, szociális helyzetük miatt nehéz helyzetbe került lakosoknak. Célunk, hogy minden rászoruló számára elérhető közelségbe kerüljön a segítség. Őszintén remélem, hogy honlapunk információkat nyújt Önnek, hozzátartozójának, ismerősének ahhoz, hogy tájékozódhasson arról az ellátási, szolgáltatási formáról, ami leginkább megoldást jelentheti szociális, életviteli problémáira. Szolgálatunk minden támogatásra szoruló lakos - a gyerekektől az idősekig - előtt nyitva áll. Mindenkinek igénye van a meghallgatásra, megértésre, hogy a nehézségekkel, problémákkal telített időkben valakire támaszkodhasson. Szakképzett, tapasztalt munkatársainkkal arra törekszünk, hogy az általunk ellátott települések polgárai teljesebb, kiegyensúlyozottabb életet vallhassanak magukénak.
Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Foglalkoztatás Információ, tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Mentálhigiéné Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Fogyatékkal élő
+36-23-451-279, +36-20-426-9046, +36-20-243-0323|készenléti ügyelet
Hodászi Szociális Szolgáltató Központ
A Család- és Gyermekjóléti Központ a gyermek családban nevelkedésének elősegítése, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében a gyermek igényeinek és szükségleteinek megfelelő önálló egyéni és csoportos speciális szolgáltatásokat, programokat nyújt, amelynek keretében biztosít: utcai és – ha a helyi viszonyok azt indokolják – lakótelepi szociális munkát, kapcsolattartási ügyeletet, ha a helyi viszonyok azt indokolják – kórházi szociális munkát, gyermekvédelmi jelzőrendszeri készenléti szolgálatot, jogi tájékoztatásnyújtást és pszichológiai tanácsadást, családkonzultációt, családterápiát, családi döntéshozó konferenciát.
Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Idősek
http://www.szszkhodasz.hupont.hu/
Hőgyészi Szociális Központ
Alaptevékenységek: étkeztetés, házi segítségnyújtás, nappali ellátás, család- és gyermekjóléti szolgáltatás.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás Segítség közügyek intézésében Munkával kapcsolatos támogatás Információ, tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Család / demográfia Gyermekek Nem/részben önellátók Bántalmazott / veszélyeztetett
ikhogyesz@gmail.com, gyermekjoletiszolgalathogyesz@gmail.com
Homokháti Kistérség Többcélú Társulása Integrált Szociális és Gyermekjóléti Központ Mórahalmi Tagintézménye
szociálisan rászorultak részére a személyes gondoskodást az állam valamint az önkormányzat biztosítják. (1993. évi III. tv.) Az előd, a Gondozási Központ 1989. augusztus 1-jén kezdte meg működését szociális tevékenységet ellátó intézményként. Jelenlegi szervezeti formájában szociális szolgáltatásokat biztosít Mórahalom város szociálisan rászoruló lakosai részére: saját otthonukban és lakókörnyezetükben önálló életvitelük fenntartásában, egészségi, mentális állapotukból vagy más okból származó problémák megoldásában. A szolgáltatások igénybevétele – a családsegítő és gyermekjóléti szolgáltatás néhány esetét kivéve – önkéntes. Ügyfélfogadás munkanapokon 8-16 óráig lehetséges. A szolgáltatás igénybevételét a Tagintézményben lehet kezdeményezni a tagintézmény-vezetőnél. Felvilágosítás telefonon vagy személyesen kérhető munkaidőben a fenti címen vagy a megadott telefonszámokon. A szolgáltatásokat immáron 35 éve biztosítja az intézmény magas szakmai és etikai megfeleléssel. A legfőbb érték az ember itt nem csak szlogen. A település adottságai lehetőséget nyújtanak a családias hangulatú gondozási tevékenységre. Ellátási formák: Nappali ellátás. Házi segítségnyújtás. Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás. Étkezés és népkonyha. Család- és gyermekjóléti szolgálat.
Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő
gondozas@morahalom.hu, morahalom@hoszkp.hu
6782 Mórahalom, Zákányszéki út 21.
Csótiné Ördög Edit
Homokháti Szociális Központ - Ruzsa
A Homokháti Szociális Központ Ruzsa közigazgatási területén az alábbi szolgáltatásokat biztosítja: Közösségi pszichiátriai ellátás; Támogató szolgáltatás; Szenvedélybetegek Nappali és Alacsonyküszöbű ellátása. Család-és Gyermekjóléti Központ hatósági tevékenységéhez kapcsolódó feladatok ellátását biztosított esetmenedzseri tevékenységek; Család-és Gyermekjóléti Központ speciális szolgáltatásai: esetmenedzseri tevékenység; pszichológiai tanácsadás; családterápia; készenléti szolgálat (munkaidőn kívül); óvodai-és iskolai szociális segítés. Szociális diagnózis, jogi tanácsadás.
Miben tud segíteni?
Rehabilitáció Információ, tanácsadás Ápolás Nappali ellátás Egészségmegőrzés, megelőzés Integráció / reintegráció Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem
Kinek tud segíteni?
Pszichiátriai betegek Drogfüggők Alkoholfüggők Család / demográfia Gyermekek Hajléktalanok Idősek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő
Homokháti Szociális Központ Zákányszéki Tagintézmény
A Homokháti Szociális Központ célja, hogy az ellátottak számára biztosítsa a szociális alap- és szakosított, illetve gyermekjóléti ellátás keretében azokat a szolgáltatásokat, amelyek feladatkörébe tartoznak - ezáltal Zákányszék község lakóinak szociális biztonságát elősegítse. A Zákányszéki Tagintézmény irányítása alá tartozik a Zákányszéki Védőnői Szolgálat, mint kötelezően biztosítandó egészségügyi alapellátás. A szolgáltatások igénybevételével, azok megszüntetésével, a szolgáltatásokhoz kapcsolódó információk kérésével, továbbá panasztétel céljából a tagintézmény-vezetőt, távollétében a helyettesét kell keresni az intézmény nyitvatartási ideje alatt.
Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő
zakanyszek@hoszkp.hu, vezeto@hoszkp.hu
Humán Szolgáltató Központ - Támogató Szolgálat
A segítségnyújtás mindig a kliens egyéni igényéhez igazodva, személyre szabottan, tervszerűen és a fejleszteni kívánt területre fókuszálva történik, az ellátott aktív közreműködésével lakáson belül és kívül nyújt támaszt a mindennapi életviteli teendőknél.
Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Információ, tanácsadás Foglalkoztatás Rehabilitáció Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Munkával kapcsolatos támogatás
Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Látássérült Hallássérült Mozgássérült Szellemi fogyatékosság Autizmus
Idősek Nappali Ellátása - Körmend
Szociális és mentális támogatásra szoruló, önmaguk ellátására részben képes időskorúak napközbeni gondozására szolgál. Mint nappali ellátást nyújtó intézmény elsősorban a saját otthonában élők részére biztosít lehetőséget a napközbeni tartózkodásra, étkezésre, társas kapcsolatokra, valamint alapvető higiénés szükségletek kielégítésére. Az ellátást igénybe vevők részére biztosít szociális, egészségi és mentális állapotuknak megfelelő, a napi élettevékenységet segítő közösségi szolgáltatásokat.
Miben tud segíteni?
Kulturális program Információ, tanácsadás Egészségügy Szabadidőprogram Egészségmegőrzés, megelőzés Orvosi ellátás
Kinek tud segíteni?
Idősek
Idősek Otthona - emelt szintű elhelyezés - Siófok
A szolgáltatás célja, feladata: Az ellátás célja, megteremteni annak lehetőségét, hogy a végleges otthont jelentő intézményben az idős emberek békében, környezetükkel megelégedve, ahhoz jól alkalmazkodva éljenek. Az ellátandó célcsoport jellemzői: a nyugdíjkorhatárt vagy 18. életévét betöltött, betegsége miatt önmaga ellátására nem, vagy csak folyamatos segítséggel képes személyek, akik a közösségi életvitelre alkalmasak, rendszeres gyógyintézeti kezelést nem igényelnek és az intézményvezető az értékelő adatlap szerinti III. fokozatot (teljes ellátásra szoruló, 40 pontot elérő gondozási szükséglettel rendelkező személyek) állapította meg részükre. A szolgáltatást igényelhetik a kérelem benyújtásakor nem siófoki állandó lakcímmel rendelkezők is. Az Idősek Otthona tartós bentlakást, ápolást-gondozást biztosító szakosított ellátási forma, mely teljes körű ellátást nyújt az idős emberek számára. Az otthon tartós, illetve átmeneti jelleggel folyamatos ellátást és éjszakai bent tartózkodást biztosít az időskorúaknak, illetve 18. életévüket betöltött beteg személyeknek, akik önmaguk ellátásáról nem, vagy csak folyamatos segítséggel képesek gondoskodni. Az étkezésre és a közös együttlétre az intézmény ebédlőjében és társalgóiban nyílik lehetőség.
Miben tud segíteni?
Ápolás Foglalkoztatás Lakóotthon Étkeztetés Ruha / cipő Információ, tanácsadás Egészségmegőrzés, megelőzés
Kinek tud segíteni?
Idősek Mentálhigiéné
intezet@siofokigondozasikozpont.hu
https://siofokigondozasikozpont.hu/
8600 Siófok, Korányi Sándor utca 1/b.
Sáváriné Vörös Viktória
Idősek Otthona - normál szintű elhelyezés - Siófok
A szolgáltatás célja, feladata: Az ellátás célja, megteremteni annak lehetőségét, hogy a végleges otthont jelentő intézményben az idős emberek békében, környezetükkel megelégedve, ahhoz jól alkalmazkodva éljenek. Az ellátandó célcsoport jellemzői: a nyugdíjkorhatárt vagy 18. életévét betöltött, betegsége miatt önmaga ellátására nem, vagy csak folyamatos segítséggel képes személyek, akik a közösségi életvitelre alkalmasak, rendszeres gyógyintézeti kezelést nem igényelnek és az intézményvezető az értékelő adatlap szerinti III. fokozatot (teljes ellátásra szoruló, 40 pontot elérő gondozási szükséglettel rendelkező személyek) állapította meg részükre.
Miben tud segíteni?
Ápolás Foglalkoztatás Lakóotthon Étkeztetés Ruha / cipő Információ, tanácsadás Egészségmegőrzés, megelőzés
Kinek tud segíteni?
Idősek Mentálhigiéné
intezet@siofokigondozasikozpont.hu
https://siofokigondozasikozpont.hu
8600 Siófok, Korányi Sándor utca 1/b.
Sáváriné Vörös Viktória
Idősek, pszichiátriai betegek, szenvedélybetegek nappali ellátása - Kaba
Idősek nappali ellátása: A szolgáltatást igénybe vehetik Kaba város és a társulás területén életvitelszerűen élő, lakó- és tartózkodási hellyel rendelkező időskorú személyek (a társulási megállapodás szerint), akik saját otthonukban élnek, önmagukat részben önállóan képesek ellátni. A helyi igényeknek megfelelő közösségi programokat szervezünk, valamint helyet biztosítunk a közösségi szervezésű programoknak, csoportoknak, lehetővé téve ezzel a szociális izoláció elkerülését. Biztosítjuk, hogy a szolgáltatás nyitott formában, az ellátotti kör és a lakosság által egyaránt elérhető módon működjön. Pszichiátriai betegek nappali ellátása: A nappali ellátás elsősorban a saját otthonukban élő, tizennyolcadik életévüket betöltött, fekvőbeteg-gyógyintézeti kezelést nem igénylő pszichiátriai betegek részére ad lehetőséget a napközbeni tartózkodásra, a társas kapcsolatokra, valamint az alapvető higiéniai szükségleteik kielégítésére, továbbá igény szerint megszervezi az ellátottak napközbeni étkeztetését. A pszichiátriai betegek nappali intézménye az öntevékenységre, az önsegítésre épülve biztosítja a kulturális, szabadidős, tájékoztató, képzési, lakossági és családi programok, találkozók szervezését, lebonyolítását. Olyan programokat szerveznek, melyek lehetővé teszik az ellátást igénybe vevőnek a társadalomba, a korábbi közösségébe történő visszailleszkedését. Ennek keretében a nappali intézmény programjai nyitottak, kívülállók számára is hozzáférhetőek. Szenvedélybetegek nappali ellátása: A nappali ellátási forma fontos eleme a szolgáltatás preventív hatása, hiszen az egyéni szükségletekre alapozott hosszabb távú szociális és mentális gondozással, az életvitel, életvezetés segítésével, a személyiség fejlesztésével, a közösség erejével megelőzhető, hogy a problémával küzdő egyre inkább izolálódjon, állapota rosszabbodjon. A szenvedélybetegek nappali ellátása biztosítja a kulturális, szabadidős, tájékoztató, képzési, lakossági és családi programok, találkozók szervezését, lebonyolítását.
Miben tud segíteni?
Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Nappali ellátás Szabadidőprogram Egészségügy Közösségépítés Kulturális program Munkával kapcsolatos támogatás Terápia Integráció / reintegráció Egészségmegőrzés, megelőzés Rehabilitáció Információ, tanácsadás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Idősek Mentálhigiéné Pszichiátriai betegek Alkoholfüggők Drogfüggők
Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda - Érd
Az Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda 2012. július 1-ével kezdte meg működését újból, a Szociális Gondozó Központ integrált szolgáltatásaként. Az iroda a meghatározott feltételek, és kitűzött célok, alapelvek mentén működik. Munkánk során célunk a 14-29 éves fiatalok segítése. (14 év alatti fiatal, szülői beleegyezéssel veheti igénybe szolgáltatásainkat)
Miben tud segíteni?
Jogi tanácsadás Információ, tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Gyermekek Nehéz élethelyzet
Igazgyöngy Támogató Szolgálat - Fogyatékos ellátás - Gyöngyös
A Támogató Szolgálat a gyöngyösi kistérség közigazgatási területéről fogadja az ellátottakat szociális rászorultság vizsgálati eredményétől függően. Célja: A fogyatékos személyek lakókörnyezetben történő ellátása, elsősorban a lakáson kívüli közszolgáltatások elérésének segítése, valamint életvitelük önállóságának megőrzése mellett a lakáson belüli speciális segítségnyújtás biztosítása révén.
Miben tud segíteni?
Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Szellemi fogyatékosság Hallássérült Mozgássérült Látássérült Autizmus
hetszinvirag@gyongyosikisterseg.hu
https://gyongyosikisterseg.hu/
+36-37-507-010, +36-30-408-7111
Méhész Ágnes
II. Kerületi Önkormányzat Értelmi Fogyatékosok Nappali Otthona
Igény szerint meleg élelem nyújtása. Munkavégzés lehetőségének segítése. Szabadidős programok szervezése. Életvitelre vonatkozó tanácsadás, életvezetés segítése. Szükség szerint az egészségügyi alapellátás megszervezése, a szakellátásokhoz való hozzájutás segítése. Speciális önszerveződő csoportok / heti 2x2 óra team munka / támogatása, működésének, szervezésének segítése. Hivatalos ügyek intézésének segítése. Egyéni fejlesztő programokra épülő gyógypedagógiai fejlesztő foglalkozás
Miben tud segíteni?
Átmeneti szálló / otthonok Információ, tanácsadás Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Mentálhigiéné Szellemi fogyatékosság
1028 Budapest, Hidegkúti út 158.
Integrált Szociális Intézmény - Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat - Abasár
Intézmény bemutatása: a családsegítés a szociálisan vagy mentálhigiénés problémák, illetve egyéb krízishelyzet miatt segítségre szoruló személyek, családok számára az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, a krízishelyzet megszüntetése, valamint az életvezetési képesség megőrzése céljából nyújtott szolgáltatás.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Oktatás, fejlesztés Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett
Integrált Támogatói Szolgálat - Celldömölk
A szolgáltatás működtetésével kiemelt célunk a lakosság körében a befogadó-elfogadó attitűd, a tolerancia és segítségnyújtási képesség erősítése, ezáltal is elősegítve a speciális bánásmódot igénylő fogyatékosok társadalmi esélyegyenlőségét. A fogyatékos személy oldaláról pedig a saját lakóhelyén, lakókörnyezetében történő segítése, életvitelének megkönnyítése elsődlegesen a lakáson kívüli (köz) szolgáltatások elérésével, valamint önállóságának megőrzése mellett a lakáson belüli speciális segítségnyújtás biztosítása. Elengedhetetlennek tartjuk, hogy a fogyatékos személy speciális szükségleteit megismerjük ahhoz, hogy a neki legmegfelelőbb támogatást nyújtsuk. Ebben az együttműködésben a személyi segítő mintegy „élő segédeszközként” teszi lehetővé az ellátott számára, hogy önrendelkezővé válhasson az élet adott területén. Szolgálatunk igyekszik lépést tartani azokkal a szakmai irányelvekkel, melyek segítségével a munkánk hatékonyabb lehet, valamint közelebb juthatunk a fent megnevezett célokhoz.
Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Információ, tanácsadás Foglalkoztatás Rehabilitáció Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Munkával kapcsolatos támogatás
Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Látássérült Hallássérült Mozgássérült Szellemi fogyatékosság Autizmus
Integrált térségi szociális központ - Abaújszántó
Az intézmény által nyújtott szolgáltatások: Étkeztetés, házi segítségnyújtás, időskorúak nappali ellátása, családsegítés, gyermekjóléti szolgáltatás.
Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció Étkeztetés Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Egészségügy Ápolás Rehabilitáció
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Egyéb krónikus betegség Idősek Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Mozgássérült
Iszkaszentgyörgyi Szociális Alapszolgáltatási Intézmény
Szolgáltatások: család- és gyermekjóléti szolgáltatás, étkeztetés, házi segítségnyújtás, idősek nappali ellátása.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Idősek Fogyatékkal élő Mozgássérült Hajléktalanok Egyéb krónikus betegség Nem/részben önellátók
8043 Iszkaszentgyörgy, Rákóczi u. 48.
Seresné Zsidai Borbála
Jánoshalma Szociális Alapellátás
A Család és Gyermekjóléti Központ az alábbi hatósági intézkedésekhez kapcsolódó feladatokat látja el: A gyermek védelembe vételének, a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásának, megelőző pártfogásának vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésének, nevelésbe vételének kezdeményezése, javaslattétel az intézkedések elrendelésére, fenntartására és megszüntetésére. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához Családjába visszahelyezett gyermek esetében utógondozás keretében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez. Védelembe vett gyermek esetében gondozási-nevelési tervet készítése, családgondozás, illetve a gyámhatóság megkeresésére a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásához kapcsolódóan pénzfelhasználási terv elkészítése. Gyermek családba fogadásával kapcsolatos feladatok ellátásában való közreműködés. A Család és Gyermekjóléti Központ feladatkörébe tartozik még a Bélapátfalvai járás területén működő gyermekjóléti szolgálatok szakmai támogatása, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer járás szintű koordinációja is. Azaz a járás területén működő jelzőrendszerek munkájának figyelemmel kísérése, összehangolása, segítése, statisztikai és szakmai anyagok készítése, elemzése a jelzőrendszerek javítása érdekében.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett
6440 Jánoshalma, Radnóti Miklós utca 12.
Ördögh Edit
Jogi és pszichológiai tanácsadás - Aszód
Jogi tanácsadás: A Szolgálat, valamint a Központ klientúrájában megjelenő jogi kérdéseket, problémákat közvetítik a családsegítők jogi tanácsadásra. Jogászunk mindenféle jogi kérdésben csupán tanácsadást, beadvány megfogalmazását, jogi nyelven megfogalmazott levelek értelmezését, iránymutatást nyújt a fogadóóra keretében. A szolgáltatások előzetes, családsegítői delegálás alapján vehetők igénybe, a szakemberekkel egyeztetett időpontban, a Központ irányításával. Pszichológiai tanácsadás: Jelenleg a Szolgálat, valamint a Központ esetkezeléseiben megjelenő szakmai kompetencián túl mutató kérdésekben közvetítik a családsegítők a pszichológushoz a klienseket. Elsőbbséget élveznek a krízishelyzetek, amely megoldására a családgondozás mellett pszichológiai támogatást nyújt a tanácsadó. A szolgáltatások előzetes, családsegítői delegálás alapján vehetők igénybe, a szakemberekkel egyeztetett időpontban, a Központ irányításával.
Miben tud segíteni?
Jogi tanácsadás Információ, tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Nehéz élethelyzet
Jogi és pszichológiai tanácsadás - Taksony
Jogi tanácsadás: leggyakrabban felmerülő problémák: vitás ügyek szolgáltatókkal, bankokkal, válási ügyek, gyermekelhelyezési ügyek, tartozások rendezése. Pszichológiai konzultáció és életvezetési tanácsadás: A pszichológiai tanácsadás egy olyan eljárás, amely az élet számtalan területén sikerrel alkalmazható, segíti a lelki közérzetet, a kapcsolati nehézségeket és az életvezetési nehézségeket érintő problémák kezelését. A tanácsadás akkor lehet sikeres, ha az igénybevevő motivált és tartósabban el tud köteleződni a rendszeres konzultációk mellett.
Miben tud segíteni?
Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Pszichiátriai betegek Nehéz élethelyzet
+36-24-520-753, +36-30-651-7381
Surányiné Lantos Judit
Kalocsa Város Önkormányzata Szociális Központ „ORIGÓ” Család- és Gyermekjóléti Központ
A gyermekjóléti központ általános szolgáltatási feladatai: a gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedésekhez kapcsolódó, a gyermekek védelmére irányuló tevékenységek, amelynek keretében kezdeményezi a gyermek védelembe vételét vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezését, nevelésbe vételét.
Miben tud segíteni?
Pénzadomány Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett
Kapocs Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat - Mezőzombor
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett
3931 Mezőzombor, Rákóczi utca 38.
Fercsákné Varga Melinda
Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás Szociális Szolgáltató Központ
A Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás Szociális Szolgáltató Központ az alábbi hat szociális alapszolgáltatást és gyermekjóléti alapellátást nyújtja: Étkeztetés: 5300 Karcag, Szabó József u. 6. Telefon: 59/312-769 A hét minden napján biztosított az ellátás. 5309 Berekfürdő, Berek tér 11. Telefon: 59/319-113 Hétköznapokon biztosított az ellátás. Az Étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodik az intézmény, akik azt önmaguknak, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, szenvedélybetegségük vagy hajléktalanságuk miatt. Az ebéd kiszállítása Karcag területén társadalmi gondozók, Berekfürdő területén szociális gondozók segítségével történik. Az ebédet lehetőség szerint minden ellátotthoz 13.00 óráig juttatjuk el. Házi segítségnyújtás: 5300 Karcag, Szabó József u. 6 Telefon: 59/312-769 5309 Berekfürdő, Berek tér 11. Telefon: 59/319-113 Nyitva tartás: hétfő-péntek: 8.00 – 16.00 Házi segítségnyújtás keretében a szolgáltatást igénybe vevő személy saját lakókörnyezetében kell biztosítani az önálló életvitel fenntartása érdekében szükséges ellátást. A házi segítségnyújtás keretében biztosítani kell: – az alapvető gondozási, ápolási feladatok elvégzését, – az önálló életvitel fenntartásában, az ellátott és lakókörnyezete higiéniás körülményeinek megtartásában való közreműködést, – a veszélyhelyzetek kialakulásának megelőzésében, illetve azok elhárításában való segítségnyújtást. A házi segítségnyújtás szakmai tartalma: – az ellátást igénybe vevővel segítő kapcsolat kialakítása és fenntartása, – az orvos előírása szerinti alapvető gondozási, ápolási feladatok ellátása, – a segítségnyújtás a higiénia megtartásában, – közreműködés az ellátást igénybe vevő háztartásának vitelében (különösen – bevásárlás,takarítás, mosás, meleg étel biztosítása), – segítségnyújtás az ellátást igénybe vevőnek a környezetével való kapcsolattartásában, – segítségnyújtás az ellátást igénybe vevőt érintő veszélyhelyzet kialakulásának megelőzésében, a kialakult veszélyhelyzet elhárításában, – részvétel az egyéni és csoportos szabadidős, foglalkoztató és rehabilitációs programok szervezésében, – az ellátást igénybe vevő segítése a számára szükséges szociális ellátásokhoz való hozzájutásban, – az előgondozást végző személlyel való együttműködés, – szükség esetén a bentlakásos szociális intézménybe történő beköltözés segítése. Családsegítés 5300 Karcag, Püspökladányi út 33. Telefon: 59/312-450 Nyitva tartás: hétfő-csütörtök: 7.30 – 16.00; péntek: 7.30 – 13.30 5309 Berekfürdő, Berek tér 11. Telefon: 59/319-113 Nyitva tartás: hétfő-péntek: 8.00 – 12.00 A családsegítés a szociális vagy mentálhigiénés problémák, illetve egyéb krízishelyzetek miatt segítségre szoruló személyek, családok számára az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, a krízishelyzet megszüntetése, valamint az életvezetési képesség megőrzése céljából nyújtott szolgáltatás. Feladatai: – a legkorábbi segítségnyújtás érdekében a családok körében fellépő szociális feszültségek okainak feltárása, a felszámolásukra javaslat készítése, – a terület lakosságának szociális állapotát veszélyeztető tényezők felmérése, az adatok elemzése, – a fenti veszélyeztetettség okainak megelőzése, egyéni és csoportos preventív módszerek tervezése, – javaslattétel a terület sajátos szociális problémáinak megoldására, – a szolgáltatáshoz kapcsolódó közérdekű és meghatározott célú felajánlások összehangolása, – a természetbeni és anyagi támogatások közvetítése, – a szociális válságkezelés (krízisintervenció), – egészségügyi és ügyintézési tanácsadás, – jogi tanácsadás közvetítése, – az egyének és családtagok kapcsolatkészségének javítása (konzultáció), – a speciális élethelyzetű egyének ügyeinek intézése, támogatásuk megszervezése, – a veszélyeztetettséget észlelő és jelző rendszer működtetése, a nem állami szervek, -valamint – magánszemélyek részvételének elősegítése a megelőző rendszerben, – a veszélyeztetettséget előidéző okok feltárása és ezek megoldására javaslat készítése, – az aktív korú nem foglalkoztatott rendszeres szociális segélyezettekkel kapcsolatos együttműködési kötelezettségekből fakadó programok szervezése. Szolgáltatáselemek, tevékenységek: – a szociális, életvezetési és mentálhigiénés tanácsadás – családgondozás – pénzbeli, természetbeni ellátásokhoz, szociális szolgáltatásokhoz való hozzájutás megszervezése – egyéni és csoportos terápiás programok szervezése – közösségépítő, családterápiás, konfliktuskezelő programok és szolgáltatások szervezése, nyújtása Gyermekjóléti Szolgálat 5300 Karcag, Püspökladányi út 33. Telefon: 59/312-450 Nyitva tartás: hétfő-csütörtök: 7.30 – 16.00; péntek: 7.30 – 13.305309 5309 Berekfürdő, Berek tér 11. Telefon: 59/319-113 Nyitva tartás: hétfő-péntek: 8.00 – 12.00 A gyermekjóléti szolgáltatás olyan, a gyermek érdekeit védő speciális személyes szociális szolgáltatás, amely a szociális munka módszereinek és eszközeinek felhasználásával – a Szociális Munka Etikai Kódexében foglaltak szerint – szolgálja a gyermek testi és lelki egészségének, családban történő nevelkedésének elősegítését, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzését, a kialakult veszélyeztetettség megszüntetését, illetve a családjából kiemelt gyermek visszahelyezését. Az alábbi feladatokat látja el: A gyermekjóléti szolgáltatás a gyermek testi, lelki egészségének, családban történő nevelésének elősegítése érdekében: – a gyermeki jogokról és a gyermek fejlődését biztosító támogatásokról való tájékoztatás, a támogatásokhoz való hozzájutást segíti, – a családtervezési, a pszichológiai, a nevelési, az egészségügyi, a mentálhigiénés és a káros szenvedélyek megelőzését célzó tanácsadás vagy az ezekhez való hozzájutás megszervezi, – gondoskodik a szociális válsághelyzetben lévő várandós anya támogatásáról, segítéséről, tanácsokkal való ellátásáról, valamint a családok átmeneti otthonában igénybe vehető ellátáshoz való hozzájutás szervezésről, – szabadidős programokat szervez, – segíti a hivatalos ügyek intézését. A gyermekjóléti szolgáltatás feladata a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében: – működteti a veszélyeztetettséget észlelő és jelző rendszert, a nem állami szervek, valamint magánszemélyek részvételét elősegíti a megelőző rendszerben, – feltárja a veszélyeztetettséget előidéző okokat, és ezek megoldására javaslatot készít, – a gyermekekkel kapcsolatban lévő intézményekkel való együttműködést megszervezi, tevékenységüket összehangolja, – tájékoztatást ad az egészségügyi intézményeknél működő inkubátorokról, illetve abba a gyermeknek az örökbefogadáshoz való hozzájárulás szándékával történő elhelyezésének lehetőségéről. A gyermekjóléti szolgáltatás feladata a kialakult veszélyeztetettség megszüntetése érdekében: – a gyermekkel és családjával végzett szociális munkával a gyermek problémáinak rendezése, a családban jelentkező működési zavarok ellensúlyozása, – a családi konfliktusok megoldásának elősegítése, különösen a válás, a gyermekelhelyezés és a kapcsolattartás esetében, – az egészségügyi és a szociális ellátás – különösen a családsegítő szolgáltatás -, valamint a hatósági beavatkozás kezdeményezése, – javaslat készítése a gyermek családjából történő kiemelésére, a leendő gondozási helyére vagy annak megváltoztatására, – a gyermekkel és családjával végzett szociális munkával a gyermek problémáinak rendezése, a családban jelentkező működési zavarok ellensúlyozása. A gyermekjóléti szolgáltatás feladata a családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében: – a családgondozás biztosítása – az otthont nyújtó ellátást, illetve a területi gyermekvédelmi szakszolgáltatást végző intézménnyel együttműködve – a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához, – utógondozó szociális munkát biztosít – az otthont nyújtó ellátást, illetve a területi gyermekvédelmi szakszolgáltatást végző intézménnyel együttműködve – a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez. Idősek Klubja 5300 Karcag, Szabó József u. 6. Telefon: 59/312-769 Nyitva tartás: hétfő-csütörtök: 7.30 – 16.00; péntek: 7.30 – 13.30 A nappali ellátás elsősorban a saját otthonukban élő 18. életévüket betöltött, egészségi állapotuk vagy idős koruk miatt szociális és mentális támogatásra szoruló, önmaguk ellátására részben képes személyek részére biztosít lehetőséget a napközbeni tartózkodásra, társas kapcsolatokra, valamint az alapvető higiéniai szükségletek kielégítésére, továbbá igény szerint megszervezi az ellátottak napközbeni étkeztetését. Alapvető szolgáltatások köre: – igény szerint meleg élelem biztosítása; – szabadidős programok szervezése; – szükség szerint az egészségügyi alapellátáshoz, a szakellátásokhoz való hozzájutás segítése; – hivatalos ügyek intézésének segítése; – életvitelre vonatkozó tanácsadás, életvezetés segítése; – speciális önszerveződő csoportok támogatása, működésének, szervezésének segítése; – felvilágosító előadások szervezése egészségügyi, szociális ellátásokról; – személyi higiénia biztosítása; – gépkocsi használat szükség szerinti biztosítása; – együttműködés, ismerkedés/kapcsolatok kiépítése hasonló klubokkal, kapcsolattartás nevelési-oktatási intézményekkel (iskola-óvoda); – napi rendszerességgel torna, történések megbeszélése, napi sajtó olvasása; – heti rendszerességgel biztosított foglalkozások: könyvtári óra, vérnyomás- és súlymérés; – havi rendszerességgel istentisztelet; – szolgáltatások biztosítása igény szerint: fodrász, masszőr, manikűr-pedikűr; – névnapok, születésnapok megünneplése; – gyógyszer felíratása, kiváltása; bevásárlás. Szabadidős programok: – Fürdőlátogatások, kirándulások szervezése (az ellátottak igénye alapján választva ki a helyszíneket), kerti mulatságok. – Szűrővizsgálatokon való részvétel, egészségügyi felvilágosító előadások megszervezése. – Kreatív foglalkozások. Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona 5300 Karcag, Püspökladányi út 33. Telefon: 59/312-450 Nyitva tartás: hétfő-péntek: 7.30 – 16.00 Az Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona (ÉNO) elsősorban a saját otthonukban élő harmadik életévüket betöltött, önkiszolgálásra részben képes vagy önellátásra nem képes, de felügyeletre szoruló fogyatékos, illetve autista személyek részére biztosít lehetőséget a napközbeni tartózkodásra, társas kapcsolatokra, valamint az alapvető higiéniai szükségleteik kielégítésére, továbbá igény szerint megszervezi az ellátottak napközbeni étkeztetését. Feladatai körébe tartozik az ellátást igénybe vevő részére szociális, egészségi, mentális állapotuknak megfelelő napi életritmust biztosító szolgáltatások nyújtása, fejlesztő foglalkozások biztosítása, igényeknek megfelelő közösségi programok szervezése. Szolgáltatások: Az ellátottak fizikai, mentális/szellemi állapotának megfelelő szolgáltatások nyújtása: – az ellátottak egészségi állapotának megfelelő szabadidős programlehetőség biztosítása; – terápiás jellegű foglalkoztatás szervezése a gondozottak számára; – igény szerint meleg élelem biztosítása; – személyi higiéné biztosítása; – gépkocsi használat szükség szerinti biztosítása; – kapcsolattartás a gondozottak szüleivel, törvényes képviselőivel; – kapcsolattartás a szaktanácsadókkal (gyógypedagógus, pszichológus, orvos); – kapcsolattartás kiépítése hasonló otthonokkal, érdekképviseleti szervekkel; – szükség szerint az egészségügyi alapellátás megszervezése, a szakellátásokhoz való hozzájutás segítése; – hivatalos ügyek intézésének segítése; – napi rendszerességgel torna, történések megbeszélése; – életvitelre vonatkozó tanácsadás, életvezetés segítése; – névnapok, születésnapok megünneplése; – speciális önszerveződő csoportok támogatása, működésének, szervezésének segítése. Szabadidős programok: – Fürdőlátogatások, kirándulások szervezése (az ellátottak igénye alapján választva ki a helyszíneket). – Készségfejlesztő, terápiás foglalkozások (üvegfestés, gyöngyfűzés, plakátkészítés). A szolgáltatások igénybevételével kapcsolatosan tájékoztatást az alábbi elérhetőségeken nyújt az intézmény: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás: 5300 Karcag, Szabó József u. 6. Telefon: 06-59/312-769 5309 Berekfürdő, Berek tér 11. Telefon: 06-59/319-113 Idősek Klubja: 5300 Karcag, Szabó József u. 6. Telefon: 06-59/312-769 Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona: 5300 Karcag, Püspökladányi út 33. Telefon: 06-59/312-450 Családsegítés, Gyermekjóléti Szolgálat: 5300 Karcag, Püspökladányi út 33. Telefon: 06-59/312-450; 06-59/311-006
Miben tud segíteni?
Ápolás Egészségügy Egészségügyi eszközök Érdekképviselet, érdekvédelem Nappali ellátás Információ, tanácsadás Étkeztetés Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Szabadidőprogram Szabadidő / fejlesztés Átmeneti szálló / otthonok Pénz Közösségépítés
Kinek tud segíteni?
Idősek Gyermekek Sokgyermekes család Mentálhigiéné Pszichiátriai betegek Egyéb fogyatékosság Szellemi fogyatékosság Mozgássérült Fogyatékkal élő
szocszolgkozpont@szszkkarcag.hu, intezmenyvezeto@szszkkarcag.hu
https://karcag.hu/szocialis-szolgaltato-kozpont/
5300 Karcag , Püspökladányi út 33.
Kun Csilla
Kecskeméti Család- és Gyermekjóléti Központ
Az általános szolgáltatási feladatain túl a Központ a gyermek családban történő nevelkedésének elősegítése, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében a gyermek igényeinek és szükségleteinek megfelelő önálló, egyéni és csoportos speciális szolgáltatásokat, programokat nyújt.
Miben tud segíteni?
Szabadidő / fejlesztés Szabadidőprogram Információ, tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Mentálhigiéné
Kecskeméti Család- és Gyermekjóléti Szolgálat
A szociális vagy mentálhigiénés problémák, illetve egyéb krízis helyzet miatt segítségre szoruló személyek, családok számára az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, a krízishelyzet megszüntetése, valamint az életvezetési képesség megőrzése céljából nyújtott szolgáltatás. Segítséget nyújt a működési területén élők szociális és mentálhigiénés problémáinak megelőzéséhez, feltárásához és kezeléséhez, a krízishelyzet megelőzéséhez illetve megszüntetéséhez és az életvezetési képesség megőrzéséhez. Szabadidős programokat szervez, a hivatalos ügyek intézésében segít.
Miben tud segíteni?
Szabadidő / fejlesztés Szabadidőprogram Információ, tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Mentálhigiéné
Kecskeméti Egészségfejlesztési Iroda
Kecskemét és járásának településein egészségnevelési és egészségfejlesztési programok szervezése különböző színtereken: települési, munkahelyi és iskolai színtereken, online térben.
Miben tud segíteni?
Egészségmegőrzés, megelőzés Szabadidő / fejlesztés Szabadidőprogram Információ, tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Mentálhigiéné