Támogató Szolgálat - Mezőberény
Támogató Szolgálatunk ellátási területe 2009. január 01-jétől Mezőberényen kívül Bélmegyer, Köröstarcsa, Kamut, Murony településekre is kiterjed. Az ellátást igénybe vehetik: Valamennyi fogyatékossági csoportba tartozó, illetve fogyatékossági támogatásban részesülő személyek: Hallási fogyatékosok: akiknek hallásvesztesége olyan mértékű, hogy a beszédnek hallás útján történő megértésére segédeszközzel sem képes és halláskárosodása mellett a hangzó beszéd érthető ejtése elmarad. Látási fogyatékosok: akiknek segédeszközzel vagy műtéti úton nem korrigálható a látóképességük, mely vagy teljesen hiányzik, vagy minimális látásmaradvány miatt kizárólag tapintó-halló életmód folytatására képes. Értelmi fogyatékosok: akiknek értelmi akadályozottsága középsúlyos vagy annál nagyobb mértékű. Mozgásszervi fogyatékosok: akiknél a hely- és helyváltoztatás állandó segédeszköz-használatot igényel, illetve állapota segédeszközzel eredményesen nem befolyásolható. Autisták: IQ értékétől függetlenül autistának kell tekinteni azt a személyt, aki a fejlődés átható (pervazív) zavarában szenved és az autonómia-tesztek alapján állapota súlyos vagy középsúlyos. Halmozottan fogyatékosok: akiknek a fenti fogyatékosságok közül legalább két fogyatékosságuk van. A támogató szolgáltatás keretében biztosítjuk a fogyatékos személyek.
Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Információ, tanácsadás Foglalkoztatás
Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő
5650 Mezőberény, Hősök útja 3.