Szűrők

Hogy biztosabban megtaláld amit keresel, használd a szűrőket:

Válassz: miben kell segítség?
Válassz: kinek kell segítség?

Tudsz valakit, aki nincs itt a listában?
Ha ismersz olyan segítő szervezetet, aki nem található meg a listánkban, akkor segíts nekünk és add meg az elérhetőségüket.

Hibát találtál az adatbázisban?
Kérlek, írd meg nekünk, hogy hol a hiba és mi azonnal javítjuk, ahogy tudjuk.

Kihez forduljak?

Ezen az oldalon megtalálod a magyar állami, önkormányzati és civil szervezeteket, akik segíteni tudnak.

Válassz: miben kell segítség?
Válassz: kinek kell segítség?

Oszd meg másokkal is:

Beállított szűrők:
Hol: Helyi Miben: Információ, tanácsadás szűrők törlése

Keresés eredménye

625 találat

Pannonhalmi Többcélú Kistérségi Társulás Szociális és Gyermekjóléti Központ - Gyermekjóléti Szolgálat - Nyúl

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

intezmeny@szocialis.t-online.hu

https://www.nyul.hu

9082 Nyúl, Kossuth L u. 46.

+36-20-253-9594

Vezető

Csongorné Pécsi Ildikó

Család- és Gyermekjóléti Központ - Csólyospálos

A Család és Gyermekjóléti Központ az alábbi hatósági intézkedésekhez kapcsolódó feladatokat látja el: A gyermek védelembe vételének, a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásának, megelőző pártfogásának vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésének, nevelésbe vételének kezdeményezése, javaslattétel az intézkedések elrendelésére, fenntartására és megszüntetésére. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához Családjába visszahelyezett gyermek esetében utógondozás keretében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez. Védelembe vett gyermek esetében gondozási-nevelési tervet készítése, családgondozás, illetve a gyámhatóság megkeresésére a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásához kapcsolódóan pénzfelhasználási terv elkészítése. Gyermek családba fogadásával kapcsolatos feladatok ellátásában való közreműködés. A Család és Gyermekjóléti Központ feladatkörébe tartozik még a Bélapátfalvai járás területén működő gyermekjóléti szolgálatok szakmai támogatása, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer járás szintű koordinációja is. Azaz a járás területén működő jelzőrendszerek munkájának figyelemmel kísérése, összehangolása, segítése, statisztikai és szakmai anyagok készítése, elemzése a jelzőrendszerek javítása érdekében.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

gyerjo6120@gmail.com, csaladsegito6120@gmail.com

https://csolyospalos.hu/

6120 Kiskunmajsa, Fő u. 79.

+36-77-412-034|központ, +36-30-259-0634, +36-30-345-2938|szolgálat

Budapest X. kerület BÁRKA - Együtt Egymásért Idősek Klubja

Programjainkat az igényeknek megfelelően állítjuk össze: egészségügyi tájékoztató előadások, igény szerinti szűrővizsgálatok, irodalmi kör, zenés programok, vetélkedők, kvízműsorok szervezett buszos kirándulások, múzeumlátogatások, kerti partik, kártya- és társasjátékok, filmvetítés, közös éneklés, idősebbek is elkezdhetik – torna, ünnepi műsorok, megemlékezések meghívott vendégek, előadók felolvasás, beszélgetős óra, névnapi köszöntők, bemutatók, stb. A klub programjai térítésmentesen igénybe vehetőek. A saját otthonukban élő tizennyolcadik életévüket betöltött, egészségügyi állapotuk miatti vagy öregségi nyugdíjasok részére hétfőtől – péntekig 8 – 16 óra között kulturált lehetőséget biztosítunk napközbeni tartózkodásra, a szabadidő hasznos, tartalmas eltöltésére, társas kapcsolatok kialakítására. Programjaink nyitottak a kerület lakosai számára. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Szolgáltatásaink: igény szerint napi egyszeri meleg élelem biztosítása, szociális, hivatalos és egyéb ügyintézés segítése, szabadidős programok szervezése, életvezetési tanácsadás, segítségnyújtás, vérnyomás- és testtömeg mérése, szükség szerint a megfelelő egészségügyi ellátáshoz való hozzájutás elősegítése, tisztálkodási lehetőség, ruházat, textília mosásának lehetősége, televízió- és filmnézés, önszerveződő csoportok támogatása, működésének segítése számítógépes gyakorlás, internetezési lehetőség, könyvolvasás/könyvkölcsönzés. Szolgáltatásaink célja, hogy mindenki megtalálja az igényeinek megfelelő programot, a mindennapi nehézségek leküzdéséhez segítséget kapjon, a szürke hétköznapjai színesebbé váljanak. Étkeztetés keretében napi egyszeri meleg ételt biztosítunk (jövedelemtől függő térítési díj ellenében) azoknak a rászorulóknak, akik önmaguk, illetve eltartottjaik számára tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani azt szociális helyzetük, életkoruk, vagy egészségi állapotuk miatt. A meleg ebédet az igénybe vevő helyben elfogyaszthatja. Az étkezés térítési díj mértéke az egy főre jutó jövedelem szerint változik.

Miben tud segíteni?
Kulturális program Nappali ellátás Szabadidőprogram Foglalkoztatás Információ, tanácsadás Egészségügy Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Idősek Mentálhigiéné

Elérhetőségek

egyutt@bkhk.hu

https://www.bkhk.hu/idosek-klubja/

1106 Budapest, Hárslevelű utca 17/a.

+36-1-262-8467

Vasvári Szociális és Gyermekjóléti Központ - Rábahídvég

Intézményünk a vasvári járás településein - Alsóújlak, Andrásfa, Bérbaltavár, Csehi, Csehimindszent, Csipkerek, Egervölgy, Gersekarát, Győrvár, Hegyhátszentpéter, Kám, Mikosszéplak, Nagytilaj, Olaszfa, Oszkó, Pácsony, Petőmihályfa, Püspökmolnári, Rábahídvég, Sárfimizdó, Szemenye, Telekes, Vasvár - egymásra épülő szociális és gyermekjóléti szolgáltatásaival integrált formában nyújt segítséget. Az Intézményt a Vasi Hegyhát Önkormányzati Társulás alapította 2009.január 1-el és azóta is a Társulás fenntartásában működik. Az Intézmény székhelye Vasvár, Árpád tér 8. szám alatt található. Felkészült szakembereink készséggel segítenek a szociális helyzetük miatt nehéz helyzetbe került lakosok számára. Célunk, hogy a hozzánk fordulók részére elérhető közelségbe, rövid határidőn belül egyénre szabott segítséget nyújtsunk. Az intézményben dolgozó munkatársak nagyon sokrétű munkát végeznek, hogy enyhítsenek a gondokon, a problémákra a megfelelő megoldásokat megtalálják, a lehetőségeket kihasználva hatékonyan tudjanak segíteni. Őszintén remélem, hogy honlapunk megfelelő információt nyújt az igénybe vehető szolgáltatásaink eléréséhez és szükség esetén segíti a kapcsolatfelvételt intézményünkkel.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

gyjszvasvar@gmail.com

https://www.vasvariszoc.hu/

9800 Vasvár, Árpád tér 8.

+36-94-370-573

"Napsugár" Család- és Gyermekjóléti Központ és Szolgálat - Lenti

A Család és Gyermekjóléti Központ az alábbi hatósági intézkedésekhez kapcsolódó feladatokat látja el: A gyermek védelembe vételének, a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásának, megelőző pártfogásának vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésének, nevelésbe vételének kezdeményezése, javaslattétel az intézkedések elrendelésére, fenntartására és megszüntetésére. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához Családjába visszahelyezett gyermek esetében utógondozás keretében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez. Védelembe vett gyermek esetében gondozási-nevelési tervet készítése, családgondozás, illetve a gyámhatóság megkeresésére a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásához kapcsolódóan pénzfelhasználási terv elkészítése. Gyermek családba fogadásával kapcsolatos feladatok ellátásában való közreműködés. A Család és Gyermekjóléti Központ feladatkörébe tartozik még a Bélapátfalvai járás területén működő gyermekjóléti szolgálatok szakmai támogatása, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer járás szintű koordinációja is. Azaz a járás területén működő jelzőrendszerek munkájának figyelemmel kísérése, összehangolása, segítése, statisztikai és szakmai anyagok készítése, elemzése a jelzőrendszerek javítása érdekében.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Oktatás, fejlesztés Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet

Elérhetőségek

napsugar@lenti.hu

https://www.lenti.hu/

8960 Lenti, Petőfi u. 9/2.

+36-92-336-961, +36-30-684-0812, +36-30-557-9155|készenléti telefonszám

Vezető

Tánczosné Mánfai Csilla

Adonyi Szociális Központ - Iváncsa

A Központ által ellátott szociális feladatok Adony, Iváncsa és Szabadegyháza települések vonatkozásában: Időskorúak Nappali Intézménye, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás. Gyermekvédelmi feladatok ellátása Adony-Beloiannisz, Iváncsa-Besnyő, Szabadegyháza települések vonatkozásában: Család és gyermekjóléti szolgálat.

Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Foglalkoztatás Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Mentálhigiéné Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

alapszolgaltatas@adonyiszocialiskozpont.hu

https://www.adony.hu/

2457 Adony, Kossuth L. u. 9.

+36-25-231-029

Intézményvezető

Supliczné Szabó Zita

Ajaki Alapszolgáltatási Központ és Konyha - Támogató Szolgáltatás

Támogató Szolgáltatás a fogyatékos személyek lakókörnyezetében történő ellátása, elsősorban lakáson kívüli közszolgáltatások elérésének segítése,valamint életvitelük önállóságának megőrzése mellett a lakáson belüli speciális segítségnyújtás biztosítására. A személyi segítés körében sorolható minden olyan tevékenység, mely a fogyatékosság okán bekövetkező funkcióképesség által érintett szükséglet-kielégítő tevékenység támogatását végzi a segített személy funkcióképességének megfelelően. Személyszállító szolgáltatás a szállító szolgáltatás a fogyatékos személyek részére,speciálisan kialakított gépjárművel, szükség esetén megfelelő segítő jelenlétében , a szükségletek kielégítését segítő szolgáltatáshoz való hozzájutást biztosító szolgáltatás. Ki veheti igénybe? Aki: magasabb összegű családi pótlékban, fogyatékossági támogatásban, vakok személyi járadékában részesül.

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Információ, tanácsadás Foglalkoztatás Rehabilitáció Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Munkával kapcsolatos támogatás

Kinek tud segíteni?
Egyéb fogyatékosság Látássérült Hallássérült Mozgássérült Szellemi fogyatékosság Autizmus

Elérhetőségek

ajak.szocialis@gmail.com

http://ajakszoc.hu/

4524 Ajak, Kiss Ernő u. 1.

+36-45-455-001

Apci Szociális Szolgáltató Intézmény

A családsegítés biztosít: Szociális, életvezetési és mentálhigiénés tanácsadást, az anyagi nehézségekkel küzdők számára a pénzbeli, természetbeni ellátáshoz továbbá a szociális ellátásokhoz való hozzájutás megszervezése (nyomtatvány kitöltés). Idős, egyedülálló lakosok látogatása. A szolgáltatások igénybevétele önkéntes és térítésmentes.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Idősek

Elérhetőségek

apc@apc.hu

https://apc.hu/

3032 Apc, Erzsébet tér 1.

+36-20-506-0730, +36-37-385-309, +36-37-784-715

Vezető

Hevérné Hegedűs Márta

Aranyhíd Integrált Szociális Intézmény Heves Vármegye - Andornaktálya

Kedves Érdeklődő! Köszöntöm Önt az „Aranyhíd Integrált Szociális Intézmény Heves Vármegye” vezetése, dolgozói és lakói nevében. Az intézmény 2016. november 01-én általános jogutódlással alakult meg a Füzesabonyi Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Otthona, valamint az Andornaktályai Fogyatékosok Otthona és Rehabilitációs Intézet integrációjával. Az intézmény fenntartója a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság. Ellátási területe Heves vármegye településeire terjed ki. Az intézmény székhelye Füzesabonyban, Heves vármegye székhelyétől (Egertől) 20 km-re fekszik. A székhelyen, szakosított ellátás keretében pszichiátriai és szenvedélybeteg kliensek részére nyújtunk ápolást, gondozást. Továbbá alapszolgáltatás keretében jelzőrendszeres házi segítségnyújtást biztosítunk a szolgáltatás igénybe vevők részére Füzesabonyban és Besenyőteleken.

Miben tud segíteni?
Rehabilitáció Információ, tanácsadás Ápolás Nappali ellátás Egészségmegőrzés, megelőzés Integráció / reintegráció Foglalkoztatás Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Egészségügy Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás

Kinek tud segíteni?
Alkoholfüggők Drogfüggők Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Autizmus Szellemi fogyatékosság Idősek Gyermekek Család / demográfia Szegénységben élők Mozgássérült Nehéz élethelyzet

Elérhetőségek

igazgato@heves-aranyhid.hu, andornaktalya@heves-aranyhid.hu

https://heves-aranyhid.hu

3390 Füzesabony, Tábor út 52.

+36-36-344-691, +36-36-430-127

Bagaméri Szociális Alapszolgáltatási Központ

A Bagaméri Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat elnevezése 2020.09.01. napjától Bagaméri Szociális Alapszolgáltatási Központra változik. A névváltozás egy igen jelentős funkcionális változásnak köszönhető, ugyanis a korábbi család-és gyermekjóléti feladatok ellátásán túl, a jövőben szolgálatunk hatáskörébe tartozik a szociális étkeztetéssel-, valamint a házi segítségnyújtással kapcsolatos feladatok ellátása is. Az intézmény átszervezésével-, közös szervezeti struktúrába foglalásával az önkormányzat egy régi szándéka valósul meg, amely lehetőséget biztosít a lakosság számára ahhoz, hogy a településen elérhető, az önkormányzati hatáskörbe tartozó szociális alapellátások-, alapszolgáltatások igénybe vétele még hatékonyabban és egyszerűbben történhessen. Az intézmény a következő szolgáltatásokat nyújtja a település lakossága számára: család-és gyermekjóléti szolgáltatás; házi segítségnyújtás; szociális étkeztetés.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek Egyéb krónikus betegség Hajléktalanok Szegénységben élők

Elérhetőségek

csaladsegito@bagamer.hu

https://www.bagamer.hu/

4286 Bagamér, Kossuth u. 7. sz

+36-52-587-402

Bajai Kistérségi Családsegítő és Gyermekjóléti Központ - Hercegszántó

A Család és Gyermekjóléti Központ az alábbi hatósági intézkedésekhez kapcsolódó feladatokat látja el: A gyermek védelembe vételének, a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásának, megelőző pártfogásának vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésének, nevelésbe vételének kezdeményezése, javaslattétel az intézkedések elrendelésére, fenntartására és megszüntetésére. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához Családjába visszahelyezett gyermek esetében utógondozás keretében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez. Védelembe vett gyermek esetében gondozási-nevelési tervet készítése, családgondozás, illetve a gyámhatóság megkeresésére a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásához kapcsolódóan pénzfelhasználási terv elkészítése. Gyermek családba fogadásával kapcsolatos feladatok ellátásában való közreműködés. A Család és Gyermekjóléti Központ feladatkörébe tartozik még a Bélapátfalvai járás területén működő gyermekjóléti szolgálatok szakmai támogatása, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer járás szintű koordinációja is. Azaz a járás területén működő jelzőrendszerek munkájának figyelemmel kísérése, összehangolása, segítése, statisztikai és szakmai anyagok készítése, elemzése a jelzőrendszerek javítása érdekében. Ellátási terület: Baja, Bácsszentgyörgy, Bátmonostor, Csátalja, Csávoly, Dávod, Dunafalva, Érsekcsanád, Érsekhalma, Felsőszentiván, Gara, Hercegszántó, Nagybaracska, Nemesnádudvar, Sükösd, Szeremle, Vaskút.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

bajai.gyj.kozpont@gmail.com

https://bajaionkormanyzat.hu/

6500 Baja, Szabadság út 32.

+36-79-321-544, +36-20-998-9795|készenléti telefonszám

Barcsi Szociális Központ - Család- és Gyermekjóléti Központ

2016. január 1-én jött létre a Család- és Gyermekjóléti Központ. Ellátja a Barcsi Járás 26 településén az alábbi feladatokat: - utcai/lakótelepi szociális munka - kapcsolati ügyelet - családi döntéshozó konferencia - hatósági intézkedéshez kapcsolódó feladatokat - gyógypedagógiai és mentálhigiénés tanácsadás.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

szoc.ig@enternet.hu

https://szocalapbarcs.5mp.eu/

7570 Barcs, Széchenyi u. 38.

+36-82-474-044

Barcsi Szociális Központ - Közösségi Ellátás

A közösségi ellátásunk 2006. márciusától működik Barcson. A közösségi ellátás célja elsősorban, hogy a hatékony ellátás során a kliens a mindennapi élethez szükséges készségeit megtartsa, fejlessze, konfliktusait, problémáit a szociális környezetét megtartva tudja rendezni. Ide tartoznak azon szolgáltatások, melyek a megkereső munkát a különböző ellátások felé megjelenő motiválást segítik elő. Másodsorban intézményi ellátásból (szociális otthon, krónikus egészségügyi ellátás) a családi környezetbe integrálás elérhetővé váljon. Az élettér, melyben mozgott, betegsége következményeiként ne, illetve minél kevésbé szűküljön be. Az alapellátás során megszervezendő szolgáltatás éppen ezért, illetve ebből kiindulva komplex és integrált. Együttműködünk más a kliens ellátásában résztvevő csoportokkal, kezelőhelyekkel, illetve egyéb szolgáltatást nyújtó a szociális környezethez tartozó személyekkel (pl: munkaügyi központ, lakóközösség tagjai)

Miben tud segíteni?
Rehabilitáció Nappali ellátás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Munkával kapcsolatos támogatás

Kinek tud segíteni?
Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Autizmus

Elérhetőségek

szoc.ig@enternet.hu

https://szocalapbarcs.5mp.eu/

7570 Barcs, Bajcsy-Zs. u. 32-34.

+36-82-464-450

Bélapátfalvai Gyermekjóléti és Szociális Intézmény - Család- és Gyermekjóléti Központ

A Család és Gyermekjóléti Központ az alábbi hatósági intézkedésekhez kapcsolódó feladatokat látja el: A gyermek védelembe vételének, a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásának, megelőző pártfogásának vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésének, nevelésbe vételének kezdeményezése, javaslattétel az intézkedések elrendelésére, fenntartására és megszüntetésére. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához Családjába visszahelyezett gyermek esetében utógondozás keretében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez. Védelembe vett gyermek esetében gondozási-nevelési tervet készítése, családgondozás, illetve a gyámhatóság megkeresésére a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásához kapcsolódóan pénzfelhasználási terv elkészítése. Gyermek családba fogadásával kapcsolatos feladatok ellátásában való közreműködés. A Család és Gyermekjóléti Központ feladatkörébe tartozik még a Bélapátfalvai járás területén működő gyermekjóléti szolgálatok szakmai támogatása, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer járás szintű koordinációja is. Azaz a járás területén működő jelzőrendszerek munkájának figyelemmel kísérése, összehangolása, segítése, statisztikai és szakmai anyagok készítése, elemzése a jelzőrendszerek javítása érdekében.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

belapatfalvaigyszi@gmail.com

http://bgyszi.hu/

3346 Bélapátfalva, Apátság út 2/A.

+36-36-554-102, +36-36-554-052, +36-30-291-8831, +36-30-287-3840

Beledi Egyesített Szociális Központ

Célunk olyan szakmai tevékenység, minőségi munkavégzés, szolgáltatás nyújtása, hogy a szolgáltatást igénybe vevő fizikai, mentális állapota javuljon, a társadalomba való integrációjuk megtörténjen, önmegvalósítási, társas, szociális, érdekérvényesítő készségeik fejlődjenek. Ezen cél elérése érdekében folyamatosan erősítjük kapcsolatrendszerünket, működtetjük jelzőrendszerünket, igyekszünk a szociális hálót kiterjeszteni, tájékoztatni az embereket az intézmény küldetéséről. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a társadalom hátrányos helyzetű csoportjai – gyermekek, idősek, etnikai kisebbség, fogyatékosok, nők- életminőségén, életvitelén, szociális helyzetén javítsunk.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

beszkbeled@gmail.com, beled.gondozas@gmail.com

https://www.beled.hu/

9343 Beled, Vörösmarty u. 1.

+36-20-924-9770, +36-20-415-0233, +36-96-594-013

Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat

Szolgáltatások: Családsegítés, gyermekjóléti szolgálat, házi segítségnyújtás, étkeztetés, tanyagondnoki szolgálat, jogi tanácsadás, gyermekjóléti szolgálat, pszichológiai tanácsadás, adományközvetítés.

Miben tud segíteni?
Pénzadomány Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Hajléktalanok Idősek

Elérhetőségek

csaladsegito@biatorbagy.hu

https://csaladsegito.biatorbagy.hu

2051 Biatorbágy, Mester u. 2.

+36-23-534-590, +36-30-337-4778

Bischitz Johanna Integrált Humán Szolgáltató Központ Család-és Gyermekjóléti Központ-Szolgáltatási Centrum

a) szociális, életvezetési és mentálhigiénés tanácsadást nyújt; b) segítséget nyújt az anyagi nehézségekkel küzdők számára a pénzbeli, természetbeni ellátásokhoz, továbbá a szociális, gyermekvédelmi, foglalkoztatási szolgáltatásokhoz való hozzájutásban, c) meghallgatja az egyén, család panaszát és lehetőség szerint intézkedik annak orvoslása érdekében; d) családgondozással elősegíti a családban jelentkező krízis, működési zavarok, illetve konfliktusok megoldását; e) ellátja az együttműködési kötelezettségből fakadó feladatokat; f) tanácsadást nyújt a tartós munkanélküliek, a fiatal munkanélküliek, az adósságterhekkel és lakhatási problémákkal küzdők, a fogyatékossággal élők, a krónikus betegek, a szenvedélybetegek, a pszichiátriai betegek, a kábítószer-problémával küzdők, illetve egyéb szociálisan rászorult személyek és családtagjaik részére; g) a családokon belüli kapcsolaterősítést szolgáló közösségépítő, családterápiás, konfliktuskezelő meditációs programokat és szolgáltatásokat működtet; h) elősegíti és ösztönzi a humán jellegű civil kezdeményezéseket; i) veszélyeztetettséget és a krízishelyzetet észlelő jelzőrendszert működtet, ennek keretében szervezi a szociális és egészségügyi szolgáltatók, intézmények, az oktatási intézmények, a gyermekjóléti szolgálat, a pártfogó felügyelői és jogi segítségnyújtó szolgálat, valamint a társadalmi szervezetek, egyházak és magánszemélyek részvételét a megelőzésben; j) felhívja a települési önkormányzat figyelmét egyes szociálisan rászorult csoportok, személyek speciális szükségleteire, a kirekesztődés veszélyeire és az ellátórendszer esetleges hiányosságaira.

Miben tud segíteni?
Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Mentálhigiéné Pszichiátriai betegek Gyermekek Család / demográfia

Elérhetőségek

csaladesgyermekjolet@bjhuman.hu

https://www.bjhuman.hu/szolgaltatasok/csalad-es-gyermekjoleti-kozpont/csalad-es-gyermekjoleti-kozpont-szolgaltatasi-centrum

1073 Budapest, Kertész u. 20.

+36-1-352-8672

Böhönyei Szociális Alapszolgáltatási Központ

Böhönye és Környéke Önkormányzatai Társulása által fenntartott intézmény a település felnőtt-és gyermekvédelmi feladatait biztosítja. Az épület a település központjában, jól megközelíthető helyen található, akadálymentesített.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Nappali ellátás Ápolás Segítség közügyek intézésében Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók Gyermekek Család / demográfia Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

szocgondozok@bohonyeiszak.t-online.hu

https://bohonyeonkormanyzat.hu/

8719 Böhönye, Fő u. 28.

+36-85-950-492

Intézményvezető

Rudl Tünde Zsuzsanna

Bonyhádi Gondozási Központ - Támogató szolgálat

A segítségnyújtás mindig a kliens egyéni igényéhez igazodva, személyre szabottan, tervszerűen és a fejleszteni kívánt területre fókuszálva történik, az ellátott aktív közreműködésével lakáson belül és kívül nyújt támaszt a mindennapi életviteli teendőknél.

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Információ, tanácsadás Foglalkoztatás Rehabilitáció Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Munkával kapcsolatos támogatás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Látássérült Hallássérült Mozgássérült Szellemi fogyatékosság Autizmus

Elérhetőségek

gkperczel@gmail.com

http://www.gond.kozp.bonyhad.gportal.hu

7150 Bonyhád, Perczel utca 29.

+36-74-451-820, +36-70-339-3080

Intézményvezető

Sebestyén Orsolya

Budapest IX. FESZGYI Árvácska Idősek Klubja

Szolgáltatás leírása A szolgáltatás célja továbbá a hiányzó családi gondoskodás pótlása, az egyedüllétek csökkentése, megszüntetése és a tétlenséggel járó káros hatások megelőzése. Ennek érdekében, az idősek nappali ellátása (idősek klubja) elsősorban a saját otthonukban élő, 18. életévüket betöltött, egészségi állapotuk vagy idős koruk miatt szociális és mentális támogatásra szoruló, önmaguk ellátására részben képes személyek részére biztosít lehetőséget a napközbeni tartózkodásra, társas kapcsolatok fenntartására, valamint az alapvető higiéniai szükségletek kielégítésére. Programjaink igazodva a felmerülő igényekhez igyekeznek a szabadidő hasznos eltöltését biztosítani, miközben a csoporthoz tartozás érzését és a meglévő készségek megtartását is szem előtt tartja. Kik igényelhetik az időskorúak nappali ellátását? Az idősek klubja szolgáltatást igénybe vehetik a Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros közigazgatási területén bejelentett lakóhellyel, érvényes tartózkodási hellyel, vagy Ferencváros településszintű bejelentéssel rendelkező és életvitelszerűen Ferencváros tartózkodó időskorú, illetve egészségi állapotuk miatt rászoruló 18. életévüket betöltött személyek, akik egészségi állapotuk miatt szociális és mentális támogatást igényelnek. Az idősek klubja a klubtagok részére napi életritmust biztosító szociális, egészségi és mentális állapotuknak megfelelő szolgáltatást nyújt. Fizikai ellátás: létfontosságú személyi szükségletek kielégítése, személyi higiéné megtartása érdekében: tusolási lehetőség biztosítása, csúszásmentes környezetben, szükség szerint segítséggel. Ideje: hétfőtől-péntekig 9 – 11 óra között, szükség esetén igény szerint. személyes ruházat tisztításának lehetősége: automata mosógép áll a klubtagok rendelkezésére, melyet a gondozónő kezel. Szükség esetén a vasalás megoldott. igény szerint meleg étel biztosítása (külön szakmai programmal rendelkezik). Mentális gondozás: A lelki sérülések megfelelő gondozása, segítségnyújtás a környezettel való kapcsolattartásban, krízishelyzetek kialakulásának megelőzése. Egészségügyi ellátás: A prevenció keretében, havonta háziorvos által tartott egészségügyi felvilágosító előadás, rendszeresen vérnyomásmérés, szűrővizsgálaton való részvétel szervezése helyben, tanácsadás az egészséges életmódról, frissítő torna lehetőségének biztosítása, heti rendszerességgel. Foglalkoztatás: A testi-lelki egészség fenntartása, valamint a mentális megbetegedések kialakulásának megelőzése érdekében az igénybe vevők részére elfoglaltság biztosítása. Szabadidős programok szervezése: Az ellátást igénybe vevők részére sajtótermék, könyvek, kártya-és társasjáték illetve tömegkommunikációs eszközök biztosítása, és rendezvények szervezése. Segítségnyújtás ügyintézéshez: Hivatalos ügyek intézése, szolgáltatókkal való kapcsolatfelvétel támogatása, pénzben- és természetben adott juttatások feltételeinek követése, nyomtatványok beszerzése, ehhez történő hozzájutás intézése. Rendszeres tevékenységek: Heti rendszerességgel frissítő torna (térítésmentesen), Klubdélután, ennek keretében névnapok, kerek születésnapok, jeles napok közös ünneplése, Kvízjátékok, szellemi aktivitás megőrzését, szinten tartását célzó foglalkozások Kézműves foglalkozások Irodalmi délután, filmklub időjáráshoz igazodó kirándulások szervezése A szabadidős programok díja mindig a programtól függ: Pl.: születés és névnapi ünnepségek, kirándulások, múzeum, színház, cirkusz, stb. látogatásai.

Miben tud segíteni?
Kulturális program Nappali ellátás Szabadidőprogram Foglalkoztatás Információ, tanácsadás Egészségügy Tisztálkodás / Tisztítószerek

Kinek tud segíteni?
Idősek Mentálhigiéné

Elérhetőségek

arvacska@feszgyi.hu

https://feszgyi.hu/idosellatas/idoskoruak-nappali-ellatasa/

1097 Budapest, Osztag u. 17.

+36-1-280-5701

Kapcsolat

Szívós Rita

Budapest IX. FESZGYI Borostyán Idősek Klubja

Nappali ellátás Szabadidőprogram Foglalkoztatás Kulturális program Információ, tanácsadás Egészségügy Tisztálkodás / Tisztítószerek

Kinek tud segíteni?
Idősek Mentálhigiéné

Elérhetőségek

borostyan@feszgyi.hu

https://feszgyi.hu/idosellatas/idoskoruak-nappali-ellatasa/

1092 Budapest, Knézich u. 17.

+36-1-210-9281

Kapcsolat

Kramer Erzsébet

Budapest IX. FESZGYI Napsugár Idősek Klubja

Kulturális program Információ, tanácsadás Egészségügy Tisztálkodás / Tisztítószerek Nappali ellátás Szabadidőprogram Foglalkoztatás

Kinek tud segíteni?
Mentálhigiéné Idősek

Elérhetőségek

napsugarklub@feszgyi.hu

https://feszgyi.hu/idosellatas/idoskoruak-nappali-ellatasa/

1095 Budapest, Mester u. 33-35.

+36-1-215-7698

Kapcsolat

Bázsa-Mosó Tímea

Budapest IX. FESZGYI Óvodai-Iskolai Szociális Segítő

Hogyan tud segíteni az óvodai- és iskolai szociális segítő? Egyéni tanácsadás, segítő beszélgetés keretében a gyermekek támogatása a számukra nehézséget okozó élethelyzetek felismerésében és kezelésében. Csoportos foglalkozásokat szervez és tart a biztonságos és támogató kortárs kapcsolatok és terek kialakításának érdekében (pl. kortárs bántalmazás, áldozattá válás megelőzése, önismereti foglalkozás, drogprevenció, szexedukáció terén) Tanácsadás szülőknek a gyermeknevelés és a családi élet más problémát okozó területein, valamint óvodai és iskolai problémák kapcsán Részvétel a szülő és a pedagógus közötti megbeszélésen: a szülő a pedagógus vagy mindketten kérhetik, hogy a szociális segítő legyen jelen a megbeszélésen. Közvetítés tanár-diák, szülő-gyermek kapcsolatban: a szociális segítő közvetítőként segíti a nehézséget okozó konfliktusok megbeszélését és rendezését. Információnyújtás elérhető szolgáltatásokról (pedagógiai, pszichés, szociális), jogokról, a szociális rendszer működéséről, segítségnyújtás az ügyintézésben; szükség esetén tájékoztatást nyújt a szociális ellátásokról és intézményekről, és az ezekben szokásos eljárásokról, és lehetőségekről, segít az ügyintézésben pl. kapcsolatfelvétel, időpont egyeztetés, nyomtatványok kitöltésében. Közvetítés szolgáltatásokhoz: a probléma jellegétől függően, javaslatot tesz a megfelelő intézménnyel való kapcsolatfelvételre, és segítséget nyújt a kapcsolat kialakításában. Súlyos veszélyeztető helyzetben, elhúzó családi konfliktusok esetén, mint jelzőrendszeri tag delegálja a családot a család- és gyermekjóléti szolgálathoz

Miben tud segíteni?
Oktatás, fejlesztés Szabadidő / fejlesztés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Gyermekek Mentálhigiéné Család / demográfia

Elérhetőségek

ovisuli@feszgyi.hu

https://feszgyi.hu/csalad-es-gyermekjoleti-szolgaltatasok/csalad-es-gyermekjoleti-kozpont/ovodai-es-iskolai-szocialis-segites/

1095 Budapest, Gát u. 25.

+36-1-783-6926, +36-20-266-3037

Budapest IX. FESZGYI Platán Idősek Klubja

Szolgáltatás leírása A szolgáltatás célja továbbá a hiányzó családi gondoskodás pótlása, az egyedüllétek csökkentése, megszüntetése és a tétlenséggel járó káros hatások megelőzése. Ennek érdekében, az idősek nappali ellátása (idősek klubja) elsősorban a saját otthonukban élő, 18. életévüket betöltött, egészségi állapotuk vagy idős koruk miatt szociális és mentális támogatásra szoruló, önmaguk ellátására részben képes személyek részére biztosít lehetőséget a napközbeni tartózkodásra, társas kapcsolatok fenntartására, valamint az alapvető higiéniai szükségletek kielégítésére. Programjaink igazodva a felmerülő igényekhez igyekeznek a szabadidő hasznos eltöltését biztosítani, miközben a csoporthoz tartozás érzését és a meglévő készségek megtartását is szem előtt tartja. Kik igényelhetik az időskorúak nappali ellátását? Az idősek klubja szolgáltatást igénybe vehetik a Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros közigazgatási területén bejelentett lakóhellyel, érvényes tartózkodási hellyel, vagy Ferencváros településszintű bejelentéssel rendelkező és életvitelszerűen Ferencváros tartózkodó időskorú, illetve egészségi állapotuk miatt rászoruló 18. életévüket betöltött személyek, akik egészségi állapotuk miatt szociális és mentális támogatást igényelnek. Az idősek klubja a klubtagok részére napi életritmust biztosító szociális, egészségi és mentális állapotuknak megfelelő szolgáltatást nyújt. Fizikai ellátás: létfontosságú személyi szükségletek kielégítése, személyi higiéné megtartása érdekében: tusolási lehetőség biztosítása, csúszásmentes környezetben, szükség szerint segítséggel. Ideje: hétfőtől-péntekig 9 – 11 óra között, szükség esetén igény szerint. személyes ruházat tisztításának lehetősége: automata mosógép áll a klubtagok rendelkezésére, melyet a gondozónő kezel. Szükség esetén a vasalás megoldott. igény szerint meleg étel biztosítása (külön szakmai programmal rendelkezik). Mentális gondozás: A lelki sérülések megfelelő gondozása, segítségnyújtás a környezettel való kapcsolattartásban, krízishelyzetek kialakulásának megelőzése. Egészségügyi ellátás: A prevenció keretében, havonta háziorvos által tartott egészségügyi felvilágosító előadás, rendszeresen vérnyomásmérés, szűrővizsgálaton való részvétel szervezése helyben, tanácsadás az egészséges életmódról, frissítő torna lehetőségének biztosítása, heti rendszerességgel. Foglalkoztatás: A testi-lelki egészség fenntartása, valamint a mentális megbetegedések kialakulásának megelőzése érdekében az igénybe vevők részére elfoglaltság biztosítása. Szabadidős programok szervezése: Az ellátást igénybe vevők részére sajtótermék, könyvek, kártya-és társasjáték illetve tömegkommunikációs eszközök biztosítása, és rendezvények szervezése. Segítségnyújtás ügyintézéshez: Hivatalos ügyek intézése, szolgáltatókkal való kapcsolatfelvétel támogatása, pénzben- és természetben adott juttatások feltételeinek követése, nyomtatványok beszerzése, ehhez történő hozzájutás intézése. Rendszeres tevékenységek: Heti rendszerességgel frissítő torna (térítésmentesen), Klubdélután, ennek keretében névnapok, kerek születésnapok, jeles napok közös ünneplése, Kvízjátékok, szellemi aktivitás megőrzését, szinten tartását célzó foglalkozások Kézműves foglalkozások Irodalmi délután, filmklub időjáráshoz igazodó kirándulások szervezése A szabadidős programok díja mindig a programtól függ: Pl.: születés és névnapi ünnepségek, kirándulások, múzeum, színház, cirkusz, stb. látogatásai.

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Szabadidőprogram Foglalkoztatás Kulturális program Információ, tanácsadás Egészségügy Tisztálkodás / Tisztítószerek

Kinek tud segíteni?
Idősek Mentálhigiéné

Elérhetőségek

platan@feszgyi.hu

https://feszgyi.hu/idosellatas/idoskoruak-nappali-ellatasa/

1098 Budapest, Toronyház u. 11.

+36-1-280-6684

Kapcsolat

Dr. Legényné Elek Ilona

Budapest IX. FESZGYI Szerető Kezek Idősek Klubja

szeretokezekklub@feszgyi.hu

https://feszgyi.hu/idosellatas/idoskoruak-nappali-ellatasa/

1098 Budapest, Friss u. 5.

+36-1-280-6702

Kapcsolat

Prámer Krisztina

Budapest IX. kerület FESZGYI Díjhátralék-kezelési Csoport

A Díjhátralék-kezelési Csoport azoknak a lakhatással összefüggésben eladósodott, szociálisan rászoruló családoknak kíván segíteni, akik maguk is készek és képesek tartozásuk részbeni megfizetésére. Az adósságkezelési szolgáltatás esetén a jogosult egyrészt adósságkezelési tanácsadásban, másrészt adósságcsökkentési támogatásban részesülhet. Az adósságkezelési szolgáltatás két eleme egymástól nem elválasztható egységet alkot: az adós háztartás hátralékainak megfizetéséhez nyújtott adósságcsökkentési támogatás, az adós háztartás erőforrásainak feltárása, gazdálkodásának optimalizálása, motiváltságának erősítése. Az adósságkezelési tanácsadás lényegében egy együtt gondolkodási folyamat az igénybe vevővel annak érdekében, hogy miként lehetséges az elmaradásokat minimális mértékűre csökkenteni az alábbi erőforrások maximális felhasználásával: család meglévő jövedelme, természetes támasz (rokonok, ismerősök) segítsége, munkanélküli családtag esetén munkahelykeresésből és munkába állásból adódó, esetleg munkanélküli járadékból származó jövedelem, családtag egészségi állapotától függő társadalombiztosítási ellátások, a család szociális helyzetétől függő, nem adósságkezelés típusú szociális ellátások, az eladósodás megelőzését célzó támogatások (közüzemi díjkompenzáció, lakásfenntartási támogatás), a család szociális helyzetétől függő, adósságkezelés típusú támogatások, segélyek, az adósság jogosultjai (közmű-, energiaszolgáltatók, társasházak stb.) által nyújtott kedvezmények keresése – részletfizetési lehetőség, kamatelengedés –, valamint azok igénylése. Az adósságkezelésben résztvevő egyén családsegítésben, ill. gyermekjóléti szolgáltatásban is részt vesz. Az esetek döntő többségében életvezetési-, lakhatási-, foglalkoztatási- és mentálhigiénés segítséget, információkat kaphatnak az adósságkezelési szolgáltatás mellett. A gyermekjóléti szolgáltatás, családsegítő szolgáltatás és az adósságkezelési tanácsadás egymást kiegészítő, komplex szolgáltatások. Természetesen, a lakosság a fenti ellátási formák egyikéből sem szorulhat ki amiatt, mert a másik szolgáltatást igénybe veszi. Szükség esetén együttesen, akár egy időben is rendelkezésre állnak a fenti ellátási formák. Az adósságkezelés fő célja az érintettek fizetőképességének helyreállítása, azonban az is a feladata, hogy segítsen elkerülni a jövőben az újabb eladósodást.

Miben tud segíteni?
Lakhatás Egyéb szolgáltatás Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Munkával kapcsolatos támogatás

Elérhetőségek

adossagkezelok@feszgyi.hu

https://feszgyi.hu/csalad-es-gyermekjoleti-szolgaltatasok/csalad-es-gyermekjoleti-alapellatasi-egyseg/dijhatralekkezelesi-csoport/

1096 Budapest, Lenhossék u. 24-28.

+36-1-216-0167

Budapest IX. kerület FESZGYI LÉLEK-Pont, Utcai Szociális Munkás Csoport és Nappali Melegedő

Információszolgáltatás – egyszeri ügyintézés Személyre, helyzetre szabott általános vagy célzott tájékoztatás ellátásról, szolgáltatásról, a hozzáférés módjáról, az ellátások, szolgáltatások tartalmáról, várható eredményéről, joghatásáról, jogorvoslatról stb. Tanácsadás segítő beszélgetések, az igénybe vevő az ügyeinek intézésben (szociális, lakhatási és más ügyek) nyújtott segítséget kap, mert adott élethelyzetében az ellátások, szolgáltatások hozzáférésének, igénybevételének biztosítása szükséges ahhoz, hogy keletkezett szükségleteit kielégítse, feladatait elintézze. Megállapodás megkötése együttműködési megállapodás megkötése a helyben nyújtott (ingyenesen igénybe vehető mosási-, fürdési-, borbélyszolgáltatás és postacím biztosítása) szolgáltatások igénybevételére együttműködési megállapodás megkötése a LÉLEK- Programban történő előgondozási szakaszban együttműködési megállapodás megkötése a LÉLEK- Program 2. és 3. lépcsőjében történő részvételre Családlátogatás a LÉLEK – Programba történő bekerülésre váró és a LÉLEK – Programban már résztvevő személyek, családok lakókörnyezetükben történő személyes felkeresése. Dologi javak juttatása Ruhanemű, élelem, és egyéb javak juttatása a LÉLEK- Pont szolgáltatásait igénybe vevő ügyfél részére. Helyben nyújtott szolgáltatás igénybevétele az ügyfélkörbe tartozó postacímmel nem rendelkezők számára postázási cím biztosítása, IX. kerületi lakóhellyel rendelkező és/vagy önkormányzati bérleményben lakó az ügyfélkörbe, vagy a FESZGYI egyéb szakmai egységeivel együttműködő ügyfeleknek nyújtott ingyenesen igénybe vehető mosási-, fürdési és borbélyszolgáltatás biztosítása.

Miben tud segíteni?
Egészségmegőrzés, megelőzés Információ, tanácsadás Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Ruha / cipő Lakhatás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok

Elérhetőségek

lelek-utca@feszgyi.hu

https://feszgyi.hu/lelek-pont-utcai-szocialis-munkas-csoport-es-nappali-melegedo/lelek-pont-es-utcai-szocialis-munkas-csoport/

1094 Budapest, Tűzoltó u. 23.

+36-1-264-1375, +36-20-453-7617, +36-1-338-4186

Kapcsolat

Siroki István

Budapest IX. kerület FESZGYI Nappali Melegedő

A Nappali melegedő azon személyek ellátását biztosítja, akik tartósan vagy átmenetileg a hajléktalanság állapotába kerültek (közterületen, utcán élők, nem lakás céljára szolgáló helyiségben élők, az éjszakát éjjeli menedékhelyen töltők, és átmeneti szállók lakói). A Nappali melegedő nyitott a lakosság azon legszegényebb rétegei számára is, akik a hajléktalanság veszélyállapotában vannak. A nappali melegedő célja és feladata ezen hajléktalan létben élő emberek szociális és egyéb speciális igényeinek kielégítése. A melegedő biztosítja a nappali tartózkodásra, a hasznos időtöltésre, étkezésre és alapszintű higiénés szolgáltatások elérésére való lehetőséget. Feladata közvetlenül és közvetetten segíteni a hajléktalanság, szenvedélybetegség, pszichiátriai betegség, vagy egyéb ok miatt hátrányos helyzetben lévő személyeket szociális, egészségügyi vagy egyéb problémáik megoldásában. További feladat a hajléktalan személyek társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése, valamint egyéni megoldások keresése a hajléktalan létből való kivezető utakhoz. Kiemelt feladatunk még a szociális együttlét megteremtése, emberi és családi kapcsolatok megerősítése. A melegedő által biztosított szolgáltatások: A hajléktalanok nappali melegedőjének és a nyújtott szolgáltatások igénybevétele önkéntes jelentkezés alapján történik. Az igénybevett szolgáltatásokat az intézmény térítésmentesen biztosítja az igénybevevők számára, amelyek a következők: – közösségi együttlétre és pihenésre alkalmas – szükség szerint fűthető, megfelelően szellőztethető és tisztítható – helyiség biztosítása, – személyi tisztálkodás, amelyhez nemek szerint elkülönített zuhanyzó helyiségek hideg-meleg vizes ellátással, valamint tisztálkodáshoz szükséges szerek (sampon, borotva, törülköző) állnak rendelkezésre, – a személyes ruházat tisztítása, mosó- és szárítógép, centrifuga használattal biztosított, ezen felül szükség szerint a ruhák pótlásáról is gondoskodunk adományokból – a ruhák tárolására csomagmegőrzőt működtetünk, 70 zárható szekrénnyel – az étel melegítésére, tálalására és elfogyasztására van lehetőség az intézményben, továbbá minden személy számára szendvicset, teát biztosítunk. A fenti szolgáltatások biztosítását a jogszabályi feltételeknek megfelelően végezzük. Ezeken felül az intézmény további szolgáltatásokat nyújt, amelyek szintén térítésmentesen és önkéntes alapon vehetők igénybe: – ügyintézés, információnyújtás, iratok térítésmentes beszerzésének segítése, kérelmek kitöltéséhez segítségnyújtás, igazolások kiállítása, jogosultságokhoz való hozzájutás segítése, egyéni esetkezelés – munkavégzés lehetőségeinek felkutatása, munkába állás segítése, és információ nyújtása az egyéb munkaügyi szolgáltatásokról – lakhatási lehetőségekről (hajléktalanszállók, munkásszállók, albérlet, támogatott lakhatási programok, stb.) információ nyújtása és segítség ezen ügyek intézésében – a szabadidő hasznos eltöltésének érdekében a hozzánk fordulóknak lehetőségük van könyvek kölcsönzésére, illetve helyben olvasására, napi rendszerességgel filmnézésre Igény szerint, egyéni lelki segítségnyújtó beszélgetésre nyújtunk lehetőséget. Önálló hajvágáshoz hajnyíró gép biztosítása, de szükség szerint hajnyírás szolgáltatás is elérhető.

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Szabadidőprogram Lakhatás Munkával kapcsolatos támogatás Információ, tanácsadás Étkeztetés Közösségépítés Tisztálkodás / Tisztítószerek

Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok Mentálhigiéné

Elérhetőségek

nappalimelegedo@feszgyi.hu

https://feszgyi.hu/lelek-pont-utcai-szocialis-munkas-csoport-es-nappali-melegedo/nappali-melegedo/

1097 Budapest, Gubacsi út 21.

+36-1-210-1995

Kapcsolat

Szakkayné Oroszi Andrea

Budapest X. kerület BÁRKA - Borostyán Idősek Klubja

Szolgáltatásaink: igény szerint napi egyszeri meleg élelem biztosítása, szociális, hivatalos és egyéb ügyintézés segítése, szabadidős programok szervezése, életvezetési tanácsadás, segítségnyújtás, vérnyomás- és testtömeg mérése, szükség szerint a megfelelő egészségügyi ellátáshoz való hozzájutás elősegítése, tisztálkodási lehetőség, ruházat, textília mosásának lehetősége, televízió- és filmnézés, önszerveződő csoportok támogatása, működésének segítése számítógépes gyakorlás, internetezési lehetőség, könyvolvasás/könyvkölcsönzés. Szolgáltatásaink célja, hogy mindenki megtalálja az igényeinek megfelelő programot, a mindennapi nehézségek leküzdéséhez segítséget kapjon, a szürke hétköznapjai színesebbé váljanak. Étkeztetés keretében napi egyszeri meleg ételt biztosítunk (jövedelemtől függő térítési díj ellenében) azoknak a rászorulóknak, akik önmaguk, illetve eltartottjaik számára tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani azt szociális helyzetük, életkoruk, vagy egészségi állapotuk miatt. A meleg ebédet az igénybe vevő helyben elfogyaszthatja. Az étkezés térítési díj mértéke az egy főre jutó jövedelem szerint változik.

Miben tud segíteni?
Kulturális program Nappali ellátás Szabadidőprogram Foglalkoztatás Információ, tanácsadás Egészségügy Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Idősek Mentálhigiéné

Elérhetőségek

borostyan@bkhk.hu

https://www.bkhk.hu/idosek-klubja/

1106 Budapest, Keresztúri út 6/a.

+36-1-260-2487

Budapest X. kerület Bárka - Házi Segítségnyújtás

HÁZI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS keretén belül gondoskodunk azokról a kőbányai lakosokról, akik önmaguk ellátására saját erőből koruk, egészségi állapotuk, illetve szociális helyzetük miatt nem képesek. Szakképzett házi gondozóink segítséget nyújtanak alapvető gondozási, ápolási feladatok ellátásában. Munkatársainkat jellemzi: – szakértelem – megbízhatóság – empátia – elkötelezettség TEVÉKENYSÉGEINK: – reggeliztetés, – ebédeltetés, – fürdetés, pelenkázás, – öltöztetés, – beszélgetés, – gyógyszerek felíratása-kiváltása, – vásárlás, kísérés, – szociális és egyéb ügyintézés, – környezet rendben tartása, stb. ÉTKEZTETÉS Egyszeri meleg ételt biztosítunk az ebéd házhozszállításával, azoknak a kerületi lakosoknak, akik azt önmaguknak, illetve eltartottjaik számára tartósan, vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, szociális helyzetük, koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük, vagy hajléktalanságuk miatt. Diétás étkezésre is lehetőség van. Térítési díj: A szolgáltatásért fizetendő személyi térítési díj mértékét a mindenkor érvényben lévő Önkormányzati Rendelet határozza meg.

Miben tud segíteni?
Ápolás Étkeztetés Egészségügy Információ, tanácsadás Gyógyszer Érdekképviselet, érdekvédelem Egészségügyi eszközök

Kinek tud segíteni?
Mentálhigiéné Betegség Idősek

Elérhetőségek

hsny@bkhk.hu

https://www.bkhk.hu/hazi-segitsegnyujtas/

1101 Budapest, Gyöngyike utca 4.

+36-1-433-4840

Kapcsolat

Jankó Zsuzsanna

Budapest X. kerület Bárka - Őszirózsa Idősek Klubja

Szolgáltatásaink: igény szerint napi egyszeri meleg élelem biztosítása, szociális, hivatalos és egyéb ügyintézés segítése, szabadidős programok szervezése, életvezetési tanácsadás, segítségnyújtás, vérnyomás- és testtömeg mérése, szükség szerint a megfelelő egészségügyi ellátáshoz való hozzájutás elősegítése, tisztálkodási lehetőség, ruházat, textília mosásának lehetősége, televízió- és filmnézés, önszerveződő csoportok támogatása, működésének segítése számítógépes gyakorlás, internetezési lehetőség, könyvolvasás/könyvkölcsönzés. Szolgáltatásaink célja, hogy mindenki megtalálja az igényeinek megfelelő programot, a mindennapi nehézségek leküzdéséhez segítséget kapjon, a szürke hétköznapjai színesebbé váljanak. Étkeztetés keretében napi egyszeri meleg ételt biztosítunk (jövedelemtől függő térítési díj ellenében) azoknak a rászorulóknak, akik önmaguk, illetve eltartottjaik számára tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani azt szociális helyzetük, életkoruk, vagy egészségi állapotuk miatt. A meleg ebédet az igénybe vevő helyben elfogyaszthatja. Az étkezés térítési díj mértéke az egy főre jutó jövedelem szerint változik.

Miben tud segíteni?
Kulturális program Nappali ellátás Szabadidőprogram Foglalkoztatás Információ, tanácsadás Egészségügy Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Idősek Mentálhigiéné

Elérhetőségek

oszirozsa@bkhk.hu

https://www.bkhk.hu/idosek-klubja/

1105 Budapest, Román utca 4.

+36-1-260-3159

Budapest X. kerület Bárka - Pongrác Idősek Klubja

Szolgáltatásaink: igény szerint napi egyszeri meleg élelem biztosítása, szociális, hivatalos és egyéb ügyintézés segítése, szabadidős programok szervezése, életvezetési tanácsadás, segítségnyújtás, vérnyomás- és testtömeg mérése, szükség szerint a megfelelő egészségügyi ellátáshoz való hozzájutás elősegítése, tisztálkodási lehetőség, ruházat, textília mosásának lehetősége, televízió- és filmnézés, önszerveződő csoportok támogatása, működésének segítése számítógépes gyakorlás, internetezési lehetőség, könyvolvasás/könyvkölcsönzés. Szolgáltatásaink célja, hogy mindenki megtalálja az igényeinek megfelelő programot, a mindennapi nehézségek leküzdéséhez segítséget kapjon, a szürke hétköznapjai színesebbé váljanak. Étkeztetés keretében napi egyszeri meleg ételt biztosítunk (jövedelemtől függő térítési díj ellenében) azoknak a rászorulóknak, akik önmaguk, illetve eltartottjaik számára tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani azt szociális helyzetük, életkoruk, vagy egészségi állapotuk miatt. A meleg ebédet az igénybe vevő helyben elfogyaszthatja. Az étkezés térítési díj mértéke az egy főre jutó jövedelem szerint változik.

Miben tud segíteni?
Kulturális program Nappali ellátás Szabadidő / fejlesztés Foglalkoztatás Információ, tanácsadás Egészségügy Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Idősek Mentálhigiéné

Elérhetőségek

pongrac@bkhk.hu

https://www.bkhk.hu/idosek-klubja/

1101 Budapest, Gyöngyike u. 4.

+36-1-264-9412

Budapest X. kerület BÁRKA Bárka Kőbányai Humánszolgáltató Központ Család- és Gyermekjóléti Szolgálat

A gyermekjóléti alapellátások keretében a gyermekek testi, lelki egészségének megőrzése, családban történő nevelése, veszélyeztetettség megelőzése, megszüntetése, a családból kiemelt gyermek visszahelyezése a feladatunk. ¤ szociális segítőmunkát lát el, ellátásokat közvetít, és szervezési tevékenységet végez, ¤ szociális és egyéb információkat közvetít, ¤ pszichológiai, jogi és egyéb tanácsadást szervez, ¤ álláskeresési tanácsadás, ¤ segítséget nyújt az egyének, családok kapcsolatkészségének javításához, segíti speciális önsegítő csoportok szervezését, működését, a menedékjogi törvényben meghatározott integrációs szerződésbe foglalt társadalmi beilleszkedés elősegítésében közreműködik. Az intézmény (alap)feladatai Szociális segítőmunka Személyes szociális szolgáltatás, amely intézményünkben vagy a segítséget kérő lakóhelyén történő találkozás. Alapvető célja az egyének, családok működőképességének megőrzése, helyreállítása. A támogatást igénylő család képessé váljon a később jelentkező problémák önálló megoldására. A szociális segítőmunka a segítséget kérő és segítő között meghatározott ideig tartó folyamatos kapcsolat.

Miben tud segíteni?
Információ, tanácsadás Munkával kapcsolatos támogatás Szabadidő / fejlesztés

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Sokgyermekes család Szegénységben élők Mentálhigiéné Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

kcssk@bkhk.hu

https://www.bkhk.hu/csssz/

1105. Budapest, Ihász u. 26.

+36-80-212-021, +36-30-382-8276

Kapcsolat

Pisák Petronella

Budapest X. kerület Kőbányai Szivárvány Idősek Gondozóháza és Idősek Otthona

Az otthon bemutatása E-mail Nyomtatás PDF 138 férőhelyes ápolást – gondozást nyújtó intézményünkben, 16 férőhelyen emeltszintű elhelyezést, 82 férőhelyen átlagos ápolást-gondozást, 40 férőhelyen átmeneti elhelyezést biztosítunk. Az Idősek Otthona építészeti megoldásai lehetővé teszik az akadálymentes közlekedést (lift, kapaszkodók, rámpa,) felszerelési tárgyai, az életvitelhez szükséges körülményei megfelelnek az időskorúak egészségi és mozgásállapotának. Az intézmény padokkal ellátott, belső virágos udvarai, kerti pagodái segítik a lakók pihenését, mely révén a lakók szívesen töltik idejüket a szabadban, a jó levegőn. Lakóink rendelkezésére áll az intézmény sószobája, a könyvtár és a közös társalgók. Ki kérheti felvételét az intézménybe? Az Időskorúak Gondozóházába azok az időskorúak, valamint azok a 18. életévüket betöltött beteg személyek kérhetik felvételüket, akik önmagukról betegségük miatt vagy más okból otthonukban időlegesen nem képesek gondoskodni. Az Idősek Otthonába azok a nyugdíjkorhatárt betöltött személyek kérhetik felvételüket, akik önmaguk ellátására nem, vagy csak folyamatos segítséggel képesek, négy órát meghaladó gondozási szükséglettel rendelkeznek, de rendszeres fekvőbeteg-gyógyintézeti kezelést nem igényelnek. Elhelyezés: Az Időskorúak Gondozóházának lakószobái általában 25 négyzetméteresek, fürdőszobával, alapbútorzattal, nővérhívóval ellátottak. Az Idősek Otthonának lakrészei: az egy férőhelyes 19 m2-es, a két férőhelyes 21-32 m2, míg a három és négy férőhelyes lakrészek 33-49 m2 nagyságúak. Az Idősek Otthonában a lakrészek dél-keleti és dél-nyugati fekvésűek. A lakrészekhez mini konyhával felszerelt előtér, fürdőszoba, szoba, terasz vagy erkély tartozik. A szobák bútorozottak és nővérhívóval ellátottak. Szolgáltatásaink: Étkeztetés: - Napi ötszöri étkezés, orvosi javaslatra diéta biztosítása. Ruházat, textília: - A lakóink saját ruházatukat viselik, az ágyneműt és az ágyneműhuzatot biztosítjuk, a ruházat tisztításáról és javításáról az intézmény a saját mosodájában gondoskodik. Egészségügyi ellátás: - egészségmegőrzést szolgáló felvilágosítás, - orvosi ellátás a jogszabály előírásai szerint, - szükség szerint ápolás, gondozás, - szakorvosi, illetve sürgősségi ellátáshoz és kórházi kezeléshez való hozzájutás biztosítása, - a jogszabályban meghatározott gyógyszerellátás és gyógyászati segédeszközök biztosítása. Mentálhigiénés ellátás keretében biztosítjuk: - a személyre szabott bánásmódot, - a konfliktushelyzetek kialakulásának megelőzése érdekében egyéni, csoportos megbeszéléseket, - a szabadidő kulturált eltöltésének feltételeit, - az ellátottak családi és társadalmi kapcsolatai fenntartásának feltételeit, - a gondozási tervek megvalósítását, - a hitélet gyakorlásának feltételeit, - segítjük, támogatjuk az intézményen belüli kis közösségek, társas kapcsolatok kialakulását és működését, - segítséget nyújtunk a hivatalos ügyek intézésében. Térítés ellenében nyújtott szolgáltatások: Kedvező térítési díjért igénybe vehetik a lakók a fodrász, a pedikűrös és a manikűrös szolgáltatását.

Miben tud segíteni?
Ápolás Egészségmegőrzés, megelőzés Egészségügy Kulturális program Szabadidőprogram Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Idősek Mentálhigiéné

Elérhetőségek

kobanyaiszivarvanyidosek@gmail.com

https://kobanyaiszivarvany.hu/

1108 Budapest, Sütöde u. 4.

+36-70-502-3719

Budapest XIV. kerület Myrai Vallási Közhasznú Egyesület Nappali Melegedője

A melegedők célja és feladata a hajléktalan személyek önálló életének elősegítése, olyan szolgáltatások működtetése által, amelyek elősegítik a hajléktalanságból származó hátrányok csökkentését. A hajléktalan ember legyen képes aktívabb életvitelt folytatni, társadalmi szerepeket betölteni, emberi és állampolgári jogait érvényesíteni és kötelezettségeit teljesíteni. Kiemelt feladat, az emberi méltóság tiszteletben tartása mellett, a hajléktalan személy meglévő képességeinek rendszeres és hasznos alkalmazása annak érdekében, hogy teljes testi és lelki életet élhessen, a kiszolgáltatottságból eljusson a legteljesebb autonómiáig; a hajléktalan személy önrendelkezésen alapuló önálló életvitelének megkönnyítése a társadalmi hátrányok megszüntetése érdekében. A melegedők igénybevételére jogosult mindazon hajléktalan személy, aki fizikai és mentális szempontok miatt a társadalmi életben való részvételében tartósan korlátozott, és ennek kiegyenlítésére, támogató segítségre szorul. A melegedők elsősorban a XIV., XIX. kerületekben és Dunakeszin található hajléktalanoknak nyújtanak gondoskodást, illetve minden olyan hajléktalan számára, aki igénybe veszi az Intézmény által nyújtott lehetőségeket. Az Intézmények fontos szempontnak tartják, hogy szolgáltatásaikat az egyén szükségleteihez igazítsák. Személyes gondoskodást nyújtó, 150, 50 és 45 személyes szociális intézmények, amelyek lehetőséget biztosítanak a hajléktalan személyek részére: közösségi együttlétre, pihenésre, személyi tisztálkodásra, személyes ruházat tisztítására, hozott étel melegítésére és elfogyasztására. Az Intézmény kiegészítő tevékenysége: információk nyújtása, tanácsadás, ügyintézés; internet hozzáférési lehetőség, telefonhasználat; fodrászat (havi két alkalommal); TV, videó, rádió, napilapok, könyvek és társasjátékok; személyes értékmegőrzés (30 napig); ismeretterjesztő és tájékoztató előadások. Nyitva tartás 8-18 óráig az év minden napján.

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Tisztálkodás / Tisztítószerek Közösségépítés Információ, tanácsadás Szabadidő / fejlesztés

Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok Szegénységben élők

Elérhetőségek

http://www.myrai.hu/index.php/szocialisintezmenyeink/nappali-melegedok

1143 Budapest Cserei u.10., Cserei u. 10.

+36-1-794-7566, +36-70-629-2121

Budapest XV. kerület Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona

Az Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona, nappali ellátást és fejlesztő foglalkoztatást nyújt, a XV. kerületi, felnőtt korú, értelmi fogyatékossággal élő emberek számára. A fővárosban 1988-ban elsőként létrejött ellátás, több évtizedes szakmai tapasztalat birtokában az alábbi problémákra kínál megoldást az értelmi fogyatékkal élők és családjaik számára: Napközbeni biztonságos felügyelet Fizikai ellátás Pszichés gondozás Szociális kompetencia-fejlesztés Egyéni gondozási terv Mentális szinten tartás, gyógypedagógiai fejlesztés Önállóságra nevelés Mozgásfejlesztés Terápiás foglalkozások Szabadidő hasznos eltöltése Munkára nevelés lehet: munkavégzési célú, terápiás célú, képességfejlesztő vagy képzési célú. A fejlesztő munka harmonikus környezetben, támogató közösségben, a fogyatékkal élők családjának és hozzátartozóinak együttműködésével válik eredményessé. Kiemelten fontos a társadalomban való tevékeny részvétel, az értelmes munkavégzés, a nagyobb tudás, a jobb életminőség, a magasabb átlagéletkor elérése. Az értelmi fogyatékossággal élő felnőttek sorsrendezése csak akkor lehetséges, ha integrálódásra alkalmas embereket nevelünk, illetve a környezet felvilágosításával és érzékenyítésével teszünk a befogadó társadalom megvalósításáért. Foglalkoztatás: Szocioterápiás foglalkozások: Munkaterápia Terápiás-és készségfejlesztő foglalkozás Fejlesztő foglalkoztatás: Fejlesztési jogviszony Munka törvénykönyve szerinti munkaviszony

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Információ, tanácsadás Étkeztetés Ápolás Közösségépítés Szabadidő / fejlesztés Oktatás, fejlesztés Integráció / reintegráció Foglalkoztatás

Kinek tud segíteni?
Szellemi fogyatékosság Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

eno-ujpalota@gaszixv.hu

https://gaszixv.hu/egysegek/eno/

1157 Budapest, Árendás köz 4-6.

+36-1-418-9631, +36-1-416-0730

Kapcsolat

Busi Juliánna

Budapest XV. kerület MenTa - Mentálhigiéniés Tanácsadó

A Mentálhigiénés Tanácsadóban (MenTa) az egyének és családok életében, a lelki egyensúly hiánya miatt felmerülő nehézségek és elakadások elhárítását célzó komplex prevenciós tanácsadások érhetők el a gyermekek, fiatalok és az aktív korúak számára. Főbb szolgáltatások: Pszichológiai tanácsadás, mentálhigiénés tanácsadás, család- és párterápiás konzultáció, veszteségfeldolgozás, gyászkísérés, gyásztanácsadás, addiktológiai tanácsadás, pályaorientációs és munkaerőpiaci tanácsadás, fejlesztő foglalkozás, tanulástámogatás, csoportok, általános és középiskolai prevenciós munka.

Miben tud segíteni?
Terápia Munkával kapcsolatos támogatás Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Sokgyermekes család Gyermekek Drogfüggők Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Munkanélküliek

Elérhetőségek

menta@gaszixv.hu

https://gaszixv.hu/egysegek/csgyk/

1157 Budapest, Zsókavár 24-26.

+36-1-418-2025, +36-1-418-3349

Budapest XV. kerület Nappali Melegedő és Utcai Gondozó Szolgálat

A Nappali Melegedő lehetőséget biztosít a hajléktalan személyek részére közösségi együttlétre, pihenésre, személyi tisztálkodásra, a személyes ruházat tisztítására, étel melegítésére, tálalására, elfogyasztására. Alkalmi jelleggel ruhát, cipőt osztanak. Csomagmegőrzési szolgáltatás is működik. A munkakeresést az internet használatával, valamint telefonálási lehetőséggel segítik, minden hétköznap frissülő álláslistát bocsátanak az igénybe vevők rendelkezésére. A hivatalos ügyek intézésben támogatják a hajléktalanokat. Az Utcai Gondozó Szolgálat az utcán végzett szociális segítő munka során megkeresést, tanácsadást, gondozást, egyéni esetkezelést és szállítási szolgáltatást szükség szerint biztosít. Az utcai szociális munka célja az utcán (átjárókban, erdőkben, parkokban stb.) élő hajléktalan személyek felkutatása, szociális és mentális segítése a szociális munka eszközrendszerével. Feladatunk az utcán, közterületen élő hajléktalan személyek krízishelyzetének enyhítése, az ellátási igények integrálása Budapesten működő személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátórendszerbe, szoros együttműködésben a főváros hajléktalanellátó intézményeivel.

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Információ, tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Tisztálkodás / Tisztítószerek Munkával kapcsolatos támogatás

Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok Szegénységben élők Mentálhigiéné

Elérhetőségek

melegedo@eszixv.hu

https://gaszixv.hu/egysegek/csgyk/

1156 Budapest, Kontyfa u. 3.

+36-1-416-0733, +36-1-418-3315

Bugac és Bugacpusztaháza Intézményfenntartó Társulás Szociális Szolgáltató Központ

Ezen szociális szolgáltatások megszervezésének célja, hogy segítséget nyújtsunk a rászorulók részére saját otthonukban és lakókörnyezetükben önálló életvitelük fenntartásában, valamint egészségi állapotukból, mentális állapotukból, vagy más okból származó problémáik megoldásában. Az intézmény szolgáltatásai elsősorban az ellátottak életminőségének javítására, megtartására irányulnak, illetve annak romlását hivatottak megakadályozni, s a fizikai szükségletek kielégítése mellett nagy hangsúlyt fektetünk a lelki egészség megtartására is.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció Étkeztetés Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Egészségügy

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Nehéz élethelyzet Szegénységben élők

Elérhetőségek

szocszolgkp@gmail.com

https://www.bugac.hu/

6114 Bugac, Béke u. 4.

+36-76-372-512, +36-31-200-1578

Intézményvezető

Dr. Kovácsné Juhász Ildikó

Ceglédi Kistérségi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ

A Család- és Gyermekjóléti Központ a gyermek családban nevelkedésének elősegítése, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében a gyermek igényeinek és szükségleteinek megfelelő önálló egyéni és csoportos speciális szolgáltatásokat, programokat nyújt, amelynek keretében biztosít: utcai és – ha a helyi viszonyok azt indokolják – lakótelepi szociális munkát, kapcsolattartási ügyeletet, ha a helyi viszonyok azt indokolják – kórházi szociális munkát, gyermekvédelmi jelzőrendszeri készenléti szolgálatot, jogi tájékoztatásnyújtást és pszichológiai tanácsadást, családkonzultációt, családterápiát, családi döntéshozó konferenciát.

Miben tud segíteni?
Jogi tanácsadás Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Gyermekek

Elérhetőségek

info@ckszsz.hu

https://www.ckszsz.hu/

2700 Cegléd, Pesti út 7.

+36-53-311-180, +36-53-310-210

Szakmai vezető

Kótabéné Ruda Gyöngyvér

Ceglédi Kistérségi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ - Törtel

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

info@ckszsz.hu

https://tortel.asp.lgov.hu/

2747 Törtel, Kossuth Lajos út 8.

+36-53-376-311

Család - és gyermekjóléti Központ - Bácsalmás

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

bacsalmas.csgykozpnt@gmail.com

https://www.bacsalmas.hu

6430 Bácsalmás, Dob u. 12.

+36-79-542-550

Szakmai vezető

Hegyes Anita

Család és Gyermekjóléti Központ - Szociális Szolgáltató Központ - Szentlőrinc

A gyermekek védelme a gyermek családban történő nevelkedésének elősegítésére veszélyeztetettségének megelőzésére és megszüntetésére, valamint a szülői vagy más hozzátartozói gondoskodásból kikerülő gyermekhelyettesítő, védelmének biztosítására irányuló tevékenység.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

szocotthon@szentlorinc.hu

https://szentlorinc.hu/

7940 Szentlőrinc, Kodolányi u. 13.

+36-73-310-042

Szakmai vezető

Kósáné Cservenka Gabriella

Család és Gyermekjóléti Központ - Tatabánya

A Család és Gyermekjóléti Központ tevékenységét a szociális alapellátás keretein belül végzi. Szolgáltatásai térítésmentesek. A családsegítés családoknak, családban élő vagy egyedülálló személyeknek nyújtott professzionális segítség, támogatás ahhoz, hogy életüket emberi módon élhessék. Célja az, hogy a segítő és a segítséget kérő közös munkálkodása során a kliens eljusson problémája megoldásához. A családsegítés a szociális vagy mentálhigiénés problémák, illetve egyéb krízishelyzet miatt segítségre szoruló személyek, családok számára az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, a krízishelyzet megszüntetése, valamint az életvezetési képesség megőrzése céljából nyújtott szolgáltatás.

Miben tud segíteni?
Jogi tanácsadás Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Sokgyermekes család Mentálhigiéné

Elérhetőségek

csaladsegito.tatabanya@gmail.com

https://tjeszi.hu/

2800 Tatabánya, Platán tér 10.

+36-34-512-890, +36-34-512-895, +36-30-227-5046

Központvezető

Nagyné Zombai Zsuzsanna

Család – és Gyermekjóléti Központ - Aszód

A család és gyermekjóléti Központ ellátja a Gyvt. 39.§ (3) a) bekezdése és 40/A. § – a szerinti feladatokat. A hatósági jellegű feladatok ellátása mellett szakmai támogató funkcióval bír a szolgálat feladatellátására vonatkozóan. Szakmai támogató funkciójának keretében havi rendszerességgel esetmegbeszélést tart a szolgálatok számára és szükség szerint konzultációt biztosít, tájékoztatja a szolgálat munkatársait a közvetíthető szolgáltatásokról, ellátásokról, a szolgálat felkérésére részt vesz az esetmegbeszéléseken, o konzultációt biztosít a munkavégzés során felmerülő kérdések megvitatására, részt vesz a szakmai események előkészítésében, megszervezésében. A jelzőrendszer működése során ellenőrzi és szakmailag támogatja a szolgálat tevékenységét hatósági intézkedésre való javaslattétel esetén továbbítja a szolgálat által előkészített javaslatot, a gondozási –nevelési terv tervezésébe bevonja a szolgálatot.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

aszod.titkarsag@aszod.hu

https://aszod.hu/

2170 Aszód, Szabadság tér 9.

+36-28-500-666

Család – és Gyermekjóléti Központ - Balatonfüred

A szolgáltatás célja és feladata: A gyermek családban történő nevelkedésének elősegítése, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében, a gyermek igényeinek és szükségleteinek megfelelő önálló egyéni és csoportos speciális szolgáltatásokat, programokat is nyújt. A gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedésekhez kapcsolódó, a gyermekek védelmére irányuló tevékenységet lát el, amelynek keretében javaslatot tesz a gyámhivatal részére a gyermek: – védelembe vételére, – megelőző pártfogására, – ideiglenes hatályú elhelyezésére, – nevelésbe vételére, – családba fogadására, – harmadik személynél történő elhelyezésének kezdeményezésére, – családba fogadó gyám kirendelésére, – tankötelezettsége teljesítésének előmozdítására, – gondozási helyének megváltoztatására, – gyermek után járó családi pótlék természetbeni formában történő nyújtására. A gyermekek, családok segítése érdekében veszélyeztetettséget és krízishelyzetet észlelő jelzőrendszert működtet, koordinál Szükség esetén speciális szolgáltatásokat biztosít az ellátási területén élők számára.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

csskbfured@vipmail.hu

https://balatonfured.hu/

8230 Balatonfüred, Kéki u. 6.

+36-87-580-612

Intézményvezető

Perger Zoltánné

Család- és Gyermekjóléti Központ - Balatonalmádi

A családi működést és összetartást segítő, közösségfejlesztő programok szervezése és közvetítése, kapcsolattartási ügyelet, mediáció (kapcsolattartás keretében, de egyéb konfliktushelyzet esetén is), gyermekvédelmi jelzőrendszeri készenléti szolgálat, jogi segítségnyújtás, pszichológiai tanácsadás, családkonzultáció, családterápia, pedagógiai/fejlesztőpedagógiai segítségnyújtás, adósságkezelési tanácsadás, álláskereséséi tanácsadás, szociális diagnózis készítése, óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

almadikozpont@almadikozpont.hu

https://balatonalmadi.hu/

8220 Balatonalmádi, Baross G. u. 32.

+36-88-542-553

Család- és Gyermekjóléti Központ - Bátonyterenye

A gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedés alatt álló gyermek esetében a család- és gyermekjóléti központ szolgáltatásait a gyámhivatal, illetve a bíróság határozata alapján kell biztosítani. A szakmai egység feladata kettős, egyrészt a gyermekek családban való nevelkedésének elősegítése és a gyermekek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében speciális szolgáltatások nyújtása, másrészt a gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedésekhez kapcsolódó, a gyermekek védelmére irányiló tevékenységet lát el.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

info@bvszgyk.hu

https://bvszgyk.hu

3070 Bátonyterenye, Molnár Sándor út 1-3.

+36-32-418-171

Család- és Gyermekjóléti Központ - Békés

A telephelyen elérhetőek intézményünk családsegítői és esetmenedzserei, de a több településen történő feladatellátás miatt a telefonos időpont egyeztetés ajánlott. Feladataink túlmutatnak a családgondozáson, hiszen pszichológusi-, jogi segítségnyújtás is elérhető, valamint kapcsolatügyelet, mediáció, családterápia előzetes konzultációt követően.

Miben tud segíteni?
Pénzadomány Szabadidőprogram Kulturális program Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Terápia

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

bvszszk@gmail.com

https://bvszszk.hu

5630 Békés, Széchenyi tér 15. sz.

+36-66-414-840, +36-70-337-1186

Központ vezető

Fazekas Ágnes

Család- és Gyermekjóléti Központ - Dunaalmás

A Család és Gyermekjóléti Központ az alábbi hatósági intézkedésekhez kapcsolódó feladatokat látja el: A gyermek védelembe vételének, a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásának, megelőző pártfogásának vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésének, nevelésbe vételének kezdeményezése, javaslattétel az intézkedések elrendelésére, fenntartására és megszüntetésére. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához Családjába visszahelyezett gyermek esetében utógondozás keretében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez. Védelembe vett gyermek esetében gondozási-nevelési tervet készítése, családgondozás, illetve a gyámhatóság megkeresésére a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásához kapcsolódóan pénzfelhasználási terv elkészítése. Gyermek családba fogadásával kapcsolatos feladatok ellátásában való közreműködés. A Család és Gyermekjóléti Központ feladatkörébe tartozik még a Bélapátfalvai járás területén működő gyermekjóléti szolgálatok szakmai támogatása, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer járás szintű koordinációja is. Azaz a járás területén működő jelzőrendszerek munkájának figyelemmel kísérése, összehangolása, segítése, statisztikai és szakmai anyagok készítése, elemzése a jelzőrendszerek javítása érdekében.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

ph@tata.hu, polgarmesterihivatal@dunaalmas.hu

http://szocalaptata.hu/

2890 Tata, Deák Ferenc utca 5.

+36-30-691-0049, +36-30-340-4343|készenléti ügyelet

Család- és Gyermekjóléti Központ - Encs

Encs városa, mint járásszékhely település Család-és Gyermekjóléti Központot működtet, melynek ellátási területe a járás összes településére kiterjed. A létrejövő kapacitásainkat a szolgáltatási területen működő Család-és Gyermekjóléti Szolgálatok által delegált ügyfelekkel kapcsolatos esetmenedzseri teendők alapozzák meg.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

encs.csaladsegito.kozpont@gmail.com

http://gondozasikozpontencs.hu/

3860 Encs, Május 1 út 1.

+36-46-990-153

Család- és Gyermekjóléti Központ - Halásztelek

A családi működést és összetartást segítő, közösségfejlesztő programok szervezése és közvetítése, kapcsolattartási ügyelet, mediáció (kapcsolattartás keretében, de egyéb konfliktushelyzet esetén is), gyermekvédelmi jelzőrendszeri készenléti szolgálat, jogi segítségnyújtás, pszichológiai tanácsadás, családkonzultáció, családterápia, pedagógiai/fejlesztőpedagógiai segítségnyújtás, adósságkezelési tanácsadás, álláskereséséi tanácsadás, szociális diagnózis készítése, óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység. Szakmai támogatásunkat és a gyermekjóléti központ 1997. évi XXXI. tv. által meghatározott feladatait a Szigetszentmiklós Család- és Gyermekjóléti Központ látja el. A szolgáltatások és tanácsadások ingyenesek. Időpont egyeztetésben intézményünk családsegítői nyújtanak segítséget: Jogi tanácsadás, pszichológiai tanácsadás, kapcsolatügyelet, mediáció, fejlesztőpedagógus

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

csskszigetszentmiklos@gmail.com

https://www.halasztelek.hu/

2310 Szigetszentmiklós, Losonczi u. 9.

+36-24-443-367

Család- és Gyermekjóléti Központ - Hangony

A Család és Gyermekjóléti Központ az alábbi hatósági intézkedésekhez kapcsolódó feladatokat látja el: A gyermek védelembe vételének, a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásának, megelőző pártfogásának vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésének, nevelésbe vételének kezdeményezése, javaslattétel az intézkedések elrendelésére, fenntartására és megszüntetésére. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához Családjába visszahelyezett gyermek esetében utógondozás keretében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez. Védelembe vett gyermek esetében gondozási-nevelési tervet készítése, családgondozás, illetve a gyámhatóság megkeresésére a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásához kapcsolódóan pénzfelhasználási terv elkészítése. Gyermek családba fogadásával kapcsolatos feladatok ellátásában való közreműködés. A Család és Gyermekjóléti Központ feladatkörébe tartozik még a Bélapátfalvai járás területén működő gyermekjóléti szolgálatok szakmai támogatása, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer járás szintű koordinációja is. Azaz a járás területén működő jelzőrendszerek munkájának figyelemmel kísérése, összehangolása, segítése, statisztikai és szakmai anyagok készítése, elemzése a jelzőrendszerek javítása érdekében.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

gyermekjolet.ozd@gmail.com

https://www.ozd.hu/

3600 Ózd, Lehel Vezér út 1.

+36-48-470-080, +36-48-569-244

Család- és Gyermekjóléti Központ - Ibrány

A családi működést és összetartást segítő, közösségfejlesztő programok szervezése és közvetítése, kapcsolattartási ügyelet, mediáció (kapcsolattartás keretében, de egyéb konfliktushelyzet esetén is), gyermekvédelmi jelzőrendszeri készenléti szolgálat, jogi segítségnyújtás, pszichológiai tanácsadás, családkonzultáció, családterápia, pedagógiai/fejlesztőpedagógiai segítségnyújtás, adósságkezelési tanácsadás, álláskereséséi tanácsadás, szociális diagnózis készítése, óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

csskibrany@gmail.com

https://www.ibrany.hu

4484 Ibrány, Szabolcs út 50.

+36-42-200-381

Intézményvezető

Tábori Ilona

Család- és Gyermekjóléti Központ - Inárcs

A Család-és Gyermekjóléti Központ a dabasi járás illetékességi területére kiterjedően a hatósági ügyekhez kapcsolódó, gyermekek védelmére irányuló tevékenységeket, illetve a speciális szolgáltatásokat biztosítja. Speciális szolgáltatásaink: jogi tanácsadás, pszichológiai tanácsadás, gyógypedagógiai tanácsadás, családterápia, párterápia, mediáció, kapcsolatügyelet.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

segitoszolgalat@gmail.com

https://inarcs.asp.lgov.hu

2365 Inárcs, Ady Endre u. 1/b.

+36-70-396-2864, +36-70-337-6337|készenléti telefonszám

Család- és Gyermekjóléti Központ - Izsófalva

Kazincbarcika Járás területét lefedve 22 településen hatósági intézkedésekhez kapcsolódó tevékenységet lát el, javaslatot tesz: védelembe vételre, megelőző pártfogásra, ideiglenes hatályú elhelyezésre, nevelésbe vételre, családba fogadásra, harmadik személynél történő elhelyezésre, családba fogadó gyám kirendelésre, tankötelezettség teljesítésének előmozdítására, gondozási helyének megváltoztatására, családi pótlék természetbeni formában történő nyújtására. Speciális szolgáltatásokat biztosít, mint utcai szociális munka, kapcsolattartási ügyelet, ennek keretében közvetítői eljárást, kórházi szociális munka, iskolai szociális munka, gyermekvédelmi jelzőrendszeri készenléti szolgálat, jogi tájékoztatás nyújtás, pszichológiai tanácsadás, családkonzultáció, családterápia, óvodai, iskolai szociális segítés, szociális diagnózis felvétele.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

css.kozpont@kszszk.hu

http://www.kszszk.hu/

3700 Kazincbarcika, Eszperantó út 2.

+36-48-310-668

Család- és Gyermekjóléti Központ - Kazár

A Család és Gyermekjóléti Központ az alábbi hatósági intézkedésekhez kapcsolódó feladatokat látja el: A gyermek védelembe vételének, a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásának, megelőző pártfogásának vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésének, nevelésbe vételének kezdeményezése, javaslattétel az intézkedések elrendelésére, fenntartására és megszüntetésére. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához Családjába visszahelyezett gyermek esetében utógondozás keretében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez. Védelembe vett gyermek esetében gondozási-nevelési tervet készítése, családgondozás, illetve a gyámhatóság megkeresésére a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásához kapcsolódóan pénzfelhasználási terv elkészítése. Gyermek családba fogadásával kapcsolatos feladatok ellátásában való közreműködés. A Család és Gyermekjóléti Központ feladatkörébe tartozik még a Bélapátfalvai járás területén működő gyermekjóléti szolgálatok szakmai támogatása, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer járás szintű koordinációja is. Azaz a járás területén működő jelzőrendszerek munkájának figyelemmel kísérése, összehangolása, segítése, statisztikai és szakmai anyagok készítése, elemzése a jelzőrendszerek javítása érdekében.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

gyjk.st@gmail.com

https://kazar.hu

3127 Kazár, Hunyadi út 6.

+36-20-777-6181, +36-20-777-6265|08:00-16:00, +36-20-777-6187|16:00-08:00

Család- és Gyermekjóléti Központ - Kiskőrös

Az igényeknek, szükségleteknek megfelelően speciális szolgáltatásokat nyújt a család- és gyermekjóléti központ a járás egész területére. Utcai szociális munka: cél, hogy csellengő gyermekek számára alternatívákat kínáljon szabadidejük hasznos eltöltésére. Kapcsolattartási ügyelet: a gyermek és a kapcsolattartó szülő számára lehetőség az együttlétre, találkozásra. Az ellátás a gyámhivatal, bíróság határozata alapján vehető igénybe, a kapcsolattartás házirendje alapján. Készenléti szolgálat: az intézmény nyitvatartási idején túl hívható telefonszám, mely krízishelyzetbe került családoknak nyújt vagy mozgósít segítséget. Jogi tájékoztatás nyújtása: a járás minden szolgálata részére elérhető személyesen vagy telefonon. Pszichológiai tanácsadás: a járás szolgálatai által javasolt gyermekek és szüleik számára vehető igénybe. Családkonzultáció, családterápia, családi döntéshozó konferencia

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

kozpont.kiskoros@gmail.com

https://kiskoros.hu/

6200 Kiskőrös, Árpád u. 8.

+36-78-311-284, +36-20-315-9795

Szakmai egységvezető

Péczkáné Hegedűs Mária

Család- és Gyermekjóléti Központ - Kiskunhalas

A család- és gyermekjóléti központ fenntartója a járásszékhely önkormányzat, amely a járásszékhely településen működik. A család- és gyermekjóléti központ egyrészt a gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedésekhez kapcsolódó tevékenységeket lát el, másrészről speciális szolgáltatásokat nyújt (készenléti ügyelet, kapcsolattartási ügyelet, iskolai szociális munka, utcai, lakótelepi szociális munka, kórházi szociális munka), valamint speciális szakembereket biztosít (pl.: jogász, pszichológus, fejlesztő pedagógus, stb.), továbbá a járás család- és gyermekjóléti szolgálatainak szakmai munkáját támogatja.

Miben tud segíteni?
Jogi tanácsadás Információ, tanácsadás Oktatás, fejlesztés

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

gyerjohalas@szszk.hu

http://szszk.hu

6400 Kiskunhalas, Köztársaság u. 1.

+36-77-428-848

Vezető

Sipos Istvánné

Család- és Gyermekjóléti Központ - Kőszeg

A gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedés alatt álló gyermek esetében a család- és gyermekjóléti központ szolgáltatásait a gyámhivatal, illetve a bíróság határozata alapján kell biztosítani. A szakmai egység feladata kettős, egyrészt a gyermekek családban való nevelkedésének elősegítése és a gyermekek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében speciális szolgáltatások nyújtása, másrészt a gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedésekhez kapcsolódó, a gyermekek védelmére irányiló tevékenységet lát el.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

gyerkozpont.koszeg@gmail.com

https://koszeg.hu/

9730 Kőszeg, Kossuth Lajos utca 3.

+36-30-965-4074

Központvezető

Szeléné Knór Ingeborg

Család- és Gyermekjóléti Központ - Kurityán

lgáltatásaink leírása: Kazincbarcika Járás területét lefedve 22 településen hatósági intézkedésekhez kapcsolódó tevékenységet lát el, javaslatot tesz: védelembe vételre, megelőző pártfogásra, ideiglenes hatályú elhelyezésre, nevelésbe vételre, családba fogadásra, harmadik személynél történő elhelyezésre, családba fogadó gyám kirendelésre, tankötelezettség teljesítésének előmozdítására, gondozási helyének megváltoztatására, családi pótlék természetbeni formában történő nyújtására.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

css.kozpont@kszszk.hu

http://www.kszszk.hu

3700 Kazincbarcika, Eszperantó út 2.

+36-48-310-668

Család- és Gyermekjóléti Központ - Marcali

A gyermek családban nevelkedésének elősegítése, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében a gyermek igényeinek és szükségleteinek megfelelő önálló, egyéni és csoportos speciális szolgáltatásokat, programokat nyújt: Utcai szociális munka: szabadidejét az utcán töltő, kallódó, csellengő gyermekek segítése, a gyermekek beilleszkedését, szabadidejük hasznos eltöltését segítő programok szervezése az érintett gyermekek lakókörnyezetében, az általuk látogatott helyszíneken, vagy a család- és gyermekjóléti központ területén. Kapcsolattartási ügyelet, ennek keretében közvetítői eljárás: biztosítjuk a gyermek és a kapcsolattartásra jogosult szülő vagy más kapcsolattartásra jogosult személy számára a találkozásra, együttlétre alkalmas semleges helyszínt, felügyelt kapcsolattartás esetén a felügyeletet ellátó szakembert, és - az érintettek kérésére, valamint a gyámhivatal kezdeményezésére - a mediációt. Gyermekvédelmi jelzőrendszeri készenléti szolgálat: a család- és gyermekjóléti központ nyitvatartási idején kívül felmerülő krízishelyzetekben történő azonnali segítség, tanácsadás vagy tájékoztatás nyújtása egy 0-24 órában elérhető telefonszám biztosításával (30/978-7043). Jogi tájékoztatásnyújtás: a jogász szakember jogi tanácsadás biztosításával segíti a járás területéről érkező kliensek jogi problémáinak megoldását. Pszichológiai tanácsadás, családkonzultáció, családterápia, családi döntéshozó konferencia: pszichológus szakember végzi a hozzá irányított gyermekek, felnőttek vizsgálatát, pszichoterápiáját; tanácsaival segíti a szülők gyermeknevelési teendőinek ellátását. Óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység: a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében a szociális munka eszközeivel támogatást nyújt a köznevelési intézménybe járó gyermeknek, a gyermek családjának és a köznevelési intézmény pedagógusainak.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

gyermekjolet@szocialiskozpont.hu

https://szocialiskozpont.hu/

8700 Marcali, Dózsa György utca 9.

+36-85-510-355

Szakmai vezető

Hámos Zsuzsanna

Család- és Gyermekjóléti Központ - Mátészalka

A Központ a gyermekjóléti szolgálatnak a 39.§, a 40.§ (2) bekezdése és a Szt. 64.§. (4) bekezdése szerinti általános szolgáltatási feladatain túl, a gyermek családban nevelkedésének elősegítése, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében a gyermek igényeinek és szükségleteinek megfelelő önálló egyéni és csoportos speciális szolgáltatásokat, programokat nyújt, amelynek keretében biztosít: utcai szociális munkát, kapcsolattartási ügyeletet, ennek keretében közvetítői eljárást, kórházi szociális munkát, gyermekvédelmi jelzőrendszeri készenléti szolgálatot, jogi tájékoztatásnyújtást és pszichológiai tanácsadást, családkonzultációt, óvodai és iskolai szociális segítő tevékenységet.

Miben tud segíteni?
Pénzadomány Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

mszgyjoletikozpont@gmail.com

http://www.eszimateszalka.hu/

4700 Mátészalka, Szalkai L. u. 2/a.

+36-44-311-336

Vezető

Mártonné Molnár Erika

Család- és Gyermekjóléti Központ - Mezőcsát

A gyermek családban történő nevelkedésének elősegítése, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében a gyermek igényeinek és szükségleteinek megfelelő önálló egyéni és csoportos speciális szolgáltatások és programok biztosítása. A gyermek szülője vagy más törvényes képviselője csak törvényben meghatározott esetekben kötelezhető valamely ellátás igénybevételére. A család életébe történő beavatkozás kizárólag akkor engedhető meg, ha az a gyermek érdekében elkerülhetetlen.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

pptiborne@mezocsat.hu

https://www.mezocsat.hu/

3450 Mezőcsát, Hősök tere 24.

+36-49-352-350, +36-30-636-0852

Szakmai vezető

Pap Tiborné

Család- és Gyermekjóléti Központ - Mór

A Család- és gyermekjóléti Központ a gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedésekhez kapcsolódó tevékenységet lát el, amelynek keretében, kezdeményezi a gyermek védelembe vételét vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezését, nevelésbe vételét, javaslatot készít a veszélyeztetettség mértékének megfelelően hatósági intézkedésre, a családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szociális segítőmunkát koordinál és (indokolt esetben) végez - a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához, utógondozást végez, szakmai támogatást nyújt az ellátási területén működő gyermekjóléti szolgálatok számára, a gyermek családban nevelkedésének elősegítése, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében - egyéni és csoportos, valamint speciális szolgáltatásokat, programokat nyújt.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Információ, tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

gyejokozpont@szocmor.hu

https://mor.hu/

8060 Mór, Bajcsy-Zs. u. 7.

+36-22-785-863, +36-30-755-5396

Család- és Gyermekjóléti Központ - Noszvaj

A Család és Gyermekjóléti Központ az alábbi hatósági intézkedésekhez kapcsolódó feladatokat látja el: A gyermek védelembe vételének, a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásának, megelőző pártfogásának vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésének, nevelésbe vételének kezdeményezése, javaslattétel az intézkedések elrendelésére, fenntartására és megszüntetésére. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához Családjába visszahelyezett gyermek esetében utógondozás keretében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez. Védelembe vett gyermek esetében gondozási-nevelési tervet készítése, családgondozás, illetve a gyámhatóság megkeresésére a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásához kapcsolódóan pénzfelhasználási terv elkészítése. Gyermek családba fogadásával kapcsolatos feladatok ellátásában való közreműködés. A Család és Gyermekjóléti Központ feladatkörébe tartozik még a Bélapátfalvai járás területén működő gyermekjóléti szolgálatok szakmai támogatása, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer járás szintű koordinációja is. Azaz a járás területén működő jelzőrendszerek munkájának figyelemmel kísérése, összehangolása, segítése, statisztikai és szakmai anyagok készítése, elemzése a jelzőrendszerek javítása érdekében.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

monika.liszkay@ijb.emmi.gov.hu, hivatal@noszvaj.hu

https://www.noszvaj.hu/

3325 Noszvaj, Kossuth út 1.

+36-30-682-7189, +36-36-463-055

Család- és Gyermekjóléti Központ - Nyírmihálydi

A központ célja: hogy az alapvető szociális gondokkal átszőtt egyének és családok krízishelyzetét egységben kezelje, a tartósan segítségre szorulók átfogó gondozása, szociális és mentális ellátás biztosítása, valamint prevenció.

Miben tud segíteni?
Szabadidő / fejlesztés Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

szocialisintezmeny@nyirbator.hu

https://www.nybszocialisszolgalat.hu

4300 Nyírbátor, Vár u. 1.

+36-42-630-863

Család- és Gyermekjóléti Központ - Öskü

Járásonként 2016.01.01-étől megalakult új intézmény egység a Család- és Gyermekjóléti Központ, amely intézmény a hatósági munka előkészítésével foglalkozik. A védelembe vett gyermekekkel és családjukkal dolgozunk a veszélyeztetettség megszűntetése érdekében, a nevelésbe vett gyermekek családjai számára nyújtunk segítséget a hazagondozási folyamatban, utógondozói feladatokat látunk el, illetve a családba fogadás esetén nyújtunk segítséget. Az esetmenedzserek végzik a fent felsorolt tevékenységeket. Jelzőrendszeri koordinátorunk a jelzőrendszer tagjai számára nyújt segítséget, illetve figyelemmel kíséri a jelzőrendszeri munka hatékonyságát.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

gyejopalota1@gmail.com

https://gondozasikozpontvarpalota.hu/

8100 Várpalota, Mártírok útja 1.

+36-88-470-705, +36-70-374-8440

Család- és Gyermekjóléti Központ - Paks

A Paksi Család- és Gyermekjóléti Központ a gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedésekhez kapcsolódó, a gyermekek védelmére irányuló tevékenységet lát el. Ennek keretében a központ esetmenedzserei javaslatot tesznek a veszélyeztetettség mértékétől függően gyermekvédelmi hatósági intézkedés megtételére. Az esetmenedzser a családsegítővel, a gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagokkal és egyéb szakemberekkel együttműködve a szociális munka eszközeivel segíti a családban nevelkedő gyermekek veszélyeztetettségének megszüntetését, a családból kikerült gyermekek esetében pedig segíti a családot annak érdekében, hogy a gyermek visszakerülhessen a családba. A központ a gyermek családban történő nevelkedésének elősegítése és a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében a gyermek igényeinek és szükségleteinek megfelelő önálló egyéni és csoportos speciális szolgáltatásokat, programokat nyújt.

Miben tud segíteni?
Pénzadomány Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

gykozpontpaks@gmail.com

https://pkszk.hu

7030 Paks, Ifjúság útja 4.

+36-75-830-480, +36-20-883-0480

Szakmai vezető

dr. Tubáné Árpási Kitti

Család- és Gyermekjóléti Központ - Putnok

A családi működést és összetartást segítő, közösségfejlesztő programok szervezése és közvetítése, kapcsolattartási ügyelet, mediáció (kapcsolattartás keretében, de egyéb konfliktushelyzet esetén is), gyermekvédelmi jelzőrendszeri készenléti szolgálat, jogi segítségnyújtás, pszichológiai tanácsadás, családkonzultáció, családterápia, pedagógiai/fejlesztőpedagógiai segítségnyújtás, adósságkezelési tanácsadás, álláskereséséi tanácsadás, szociális diagnózis készítése, óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Munkanélküliek Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

cssegito@putnok.hu

https://putnok.hu/

3630 Putnok, Szkala B. út 20.

+36-48-431-336

Család- és Gyermekjóléti Központ - Rétság

A Család és Gyermekjóléti Központ az alábbi hatósági intézkedésekhez kapcsolódó feladatokat látja el: A gyermek védelembe vételének, a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásának, megelőző pártfogásának vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésének, nevelésbe vételének kezdeményezése, javaslattétel az intézkedések elrendelésére, fenntartására és megszüntetésére. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához Családjába visszahelyezett gyermek esetében utógondozás keretében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez. Védelembe vett gyermek esetében gondozási-nevelési tervet készítése, családgondozás, illetve a gyámhatóság megkeresésére a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásához kapcsolódóan pénzfelhasználási terv elkészítése. Gyermek családba fogadásával kapcsolatos feladatok ellátásában való közreműködés. A Család és Gyermekjóléti Központ feladatkörébe tartozik még a Bélapátfalvai járás területén működő gyermekjóléti szolgálatok szakmai támogatása, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer járás szintű koordinációja is. Azaz a járás területén működő jelzőrendszerek munkájának figyelemmel kísérése, összehangolása, segítése, statisztikai és szakmai anyagok készítése, elemzése a jelzőrendszerek javítása érdekében.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

kozpont2651@gmail.com

https://retsag.hu/

2651 Rétság, Rákóczi út 34.

+36-35-546-689, +36-30-313-6146

Vezető

Kovácsné Gregor Márta

Család- és Gyermekjóléti Központ - Sümeg

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

gyermekjolet@segitokozpont.hu

https://segitokozpont.hu/

8330 Sümeg, Árpád utca 22.

+36-22-460-023

Család- és Gyermekjóléti Központ - Tardos

Az ellátandó célcsoport és az ellátandó terület jellemzői: Tata város, valamint a hozzá tartozó járási települések lakossága: Baj, Dunaalmás, Dunaszentmiklós, Kocs, Naszály, Neszmély, Szomód, Tardos, Vértestolna községek. A települések a Közép – Dunántúli régió Tatai járáshoz tartoznak. A szolgáltatást igénybe vehetik az állandó, vagy tartózkodási hellyel rendelkező magyar állampolgárságú, az állandó tartózkodásra jogosító személyi igazolvánnyal rendelkező bevándorolt, vagy magyar hatóságok által menekültként, oltalmazottként, illetve hontalanként elismert gyermekek, fiatal felnőttek, családok. További szolgáltatások: idősek klubja, házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, étkeztetés, közösségi ellátások, támogató szolgálat, fogyatékosok nappali intézménye, család- és gyermekjóléti szolgálat, nappali melegedő és éjjeli menedékhely.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Nappali ellátás Ápolás Étkeztetés Melegedő Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nem/részben önellátók Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő Mozgássérült Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek

Elérhetőségek

szocalap@tata.hu

http://szocalaptata.hu/

2890 Tata, Deák Ferenc utca 5.

+36-30-691-0049

Család- és Gyermekjóléti Központ - Tiszafüred

A gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedés alatt álló gyermek esetében a család- és gyermekjóléti központ szolgáltatásait a gyámhivatal, illetve a bíróság határozata alapján kell biztosítani. A szakmai egység feladata kettős, egyrészt a gyermekek családban való nevelkedésének elősegítése és a gyermekek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében speciális szolgáltatások nyújtása, másrészt a gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedésekhez kapcsolódó, a gyermekek védelmére irányiló tevékenységet lát el.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

gyejokozpont@tiszafuredikisterseg.hu

https://www.tiszafured.hu/

5350 Tiszafüred, Kossuth tér 1. III. emelet

+36-59-814-321, +36-20-533-2225

Család- és Gyermekjóléti Központ - Tolna

A központ szolgáltatásai: Kapcsolattartási ügyelet, konfliktuskezelés, mediáció Gyermekvédelmi jelzőrendszeri készenléti szolgálat Tel.: +36305560629 Pszichológiai tanácsadás Jogi tájékoztatásnyújtás Családterápia, családkonzultáció Kórházi szociális munka Utcai lakótelepi szociális munka Közreműködés hatósági intézkedésben Jelzőrendszer működtetése Kríziskezelés Esetmenedzselés - koordináció Szociális diagnózis készítés Óvodai és iskolai szociális segítés

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

csaladkp.tolna@gmail.com

https://tolna.hu

7130 Tolna, Bajcsy-Zs. u. 96.

+36-74-540-711

Szakmai vezető

Nyul Annamária

Család- és Gyermekjóléti Központ - Újszász

Legfőbb célunk a gyermekek családban nevelkedésének elősegítése, a gyermekek jólétének érdekében a családok számára támogatás nyújtása. A veszélyeztetettség megelőzése érdekében a gyermekek igényeinek és szükségleteinek megfelelő önálló egyéni és csoportos speciális szolgáltatásokat nyújtása, programokat szervezése.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

gyejoszolnok@gmail.com

https://humanszolgaltato.hu

5000 Szolnok, Levente utca 1.

+36-20-310-5588, +36-20-245-7327, +36-80-20-55-20|krízistelefonszám

Központvezető

Németh Margit

Család- és Gyermekjóléti Központ - Útkeresés Segítő Szolgálat - Dunaújváros

Munkatársaink esetmenedzser munkakörben foglalkoznak a járási települések, valamint Dunaújváros összes hatósági intézkedéssel érintett gyermekével és családtagjaikkal. Lehetőséget biztosítunk a gyermek és a kapcsolattartásra jogosult szülő, vagy más kapcsolattartásra jogosult személy (pl. nagyszülő, testvérek) találkozására a felek számára semleges helyszínen. A térítésmentes szolgáltatást bírósági végzés, gyámhivatali határozat vagy önkéntes jelentkezést követően - mediációs megállapodás alapján - vehetik igénybe.

Miben tud segíteni?
Jogi tanácsadás Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Sokgyermekes család Nehéz élethelyzet

Elérhetőségek

utkereses.vezeto@gmail.com

https://dunaujvaros.hu/

2400 Dunaújváros, Bartók B. u. 6/b.

+36-25-510-100

Intézményvezető

Mészárosné Libor Ágnes

Család- és Gyermekjóléti Központ - Végegyháza

Hatósági feladatokhoz kapcsolódó, a gyermekek védelmére irányuló tevékenységek ellátása, speciális szolgáltatások biztosítása, a Mezőkovácsházai Járás településein működő szolgáltatások szakmai támogatása.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

mkhhumanszolgaltato@gmail.com, vegegyhazaph@csoki-net.hu

https://mezokovacshaza.hu/

5800 Mezőkovácsháza, Fáy A. u. 30-32.

+36-68-381-616|Mezőkovácsháza, +36-68-381-940|Végegyháza

Család- és Gyermekjóléti Központ - Vértessomló

A Család és Gyermekjóléti Központ az alábbi hatósági intézkedésekhez kapcsolódó feladatokat látja el: A gyermek védelembe vételének, a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásának, megelőző pártfogásának vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésének, nevelésbe vételének kezdeményezése, javaslattétel az intézkedések elrendelésére, fenntartására és megszüntetésére. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához Családjába visszahelyezett gyermek esetében utógondozás keretében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez. Védelembe vett gyermek esetében gondozási-nevelési tervet készítése, családgondozás, illetve a gyámhatóság megkeresésére a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásához kapcsolódóan pénzfelhasználási terv elkészítése. Gyermek családba fogadásával kapcsolatos feladatok ellátásában való közreműködés. A Család és Gyermekjóléti Központ feladatkörébe tartozik még a Bélapátfalvai járás területén működő gyermekjóléti szolgálatok szakmai támogatása, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer járás szintű koordinációja is. Azaz a járás területén működő jelzőrendszerek munkájának figyelemmel kísérése, összehangolása, segítése, statisztikai és szakmai anyagok készítése, elemzése a jelzőrendszerek javítása érdekében.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

csaladsegito.tatabanya@gmail.com, hivatal@vertessomlo.hu

http://www.tatabanya-kisterseg.hu/

2825 Vértessomló, Rákóczi u. 63.

+36-30-676-7248

Család- és Gyermekjóléti Központ - Zalaszentgrót

A Család- és Gyermekjóléti Központ szolgáltatásainak biztosításával célunk, hogy támogatást nyújtsunk a gyermekek ellátására, gondozására, testi, szellemi fejlődésére, szocializációjára vonatkozó szülői, gondozói, támogatói tevékenység ellátásához. A gyermek testi, lelki egészségének, családban történő nevelésének érdekében: Családtervezési, pszichológiai, nevelési, egészségügyi, mentálhigiénés tanácsadás, várandós anyuka támogatása, segítése, tanácsokkal való ellátása szabadidős programok szervezése, hivatalos ügyek intézésének segítése tartozik a főbb feladataink közé.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

c@zalaszentgrot.hu

https://grotmaci.hu/

8790 Zalaszentgrót, Batthyány Lajos utca 15.

+36-83-347-743, +36-30-545-1190

Szakmai vezető

Dézsenyiné Németh Noémi

Család- és Gyermekjóléti Központ és Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Bonyhád

A Bonyhádi Család-és Gyermekjóléti Központ gyermekvédelmi jelzőrendszeri készenléti szolgálatot biztosít munkanapokon 16:00-08:00 óra között, valamint hétvégén és munkaszüneti napokon 0:00-24:00 -ig. Célja a család- és gyermekjóléti központ nyitvatartási idején kívül felmerülő krízishelyzetekben történő azonnali segítség, tanácsadás vagy tájékoztatás nyújtása. A készenléti szolgálat állandóan hívható telefonszám biztosításával történik, melynek telefonszáma minden településen, valamint a Család-és gyermekjóléti központ bejárati ajtaján, belső faliújságán kifüggesztésre került. Készenléti telefonszám: 0670/637-85-37

Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Munkával kapcsolatos támogatás Foglalkoztatás Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Mentálhigiéné Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

gkperczel@gmail.com

https://bonyhadigondozasikozpont.hu

7150 Bonyhád, Perczel Mór utca 27.

+36-74-451-820

Család- és Gyermekjóléti Központ és Szolgálat - Nyírlugos

A Család –és Gyermekjóléti Központ esetmenedzserei Nyírbátor mellett a járás 19 településen (Bátorliget, Terem, Nyírvasvári, Piricse, Encsencs, Penészlek, Ömböly, Nyírbéltek, Nyírbogát, Nyírgelse, Nyírmihálydi, Nyírderzs, Nyírlugos, Kisléta, Nyírcsászári, Nyírpilis, Nyírgyulaj, Máriapócs, Pócspetri) látják el a hatósági intézkedéssel kapcsolatos feladatokat, a Család –és Gyermekjóléti Szolgálat családsegítői Nyírbátor város lakosainak biztosítja az alapszolgáltatást.

Miben tud segíteni?
Szabadidő / fejlesztés Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

szocialisintezmeny@nyirbator.hu

https://www.nybszocialisszolgalat.hu/

4371 Nyírlugos, Vár u. 1.

+36-42-630-863

Család- és Gyermekjóléti szolgálat - Cegléd

A Családsegítő Szolgálat tevékenysége a szociális szolgáltatás körébe tartozik. Az évek során az intézmény elnevezése és a szolgáltatások jellege is sok változáson ment keresztül. A családsegítés a Ceglédi Kistérségi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ keretein belül, az intézmény integrált részeként, de önálló szakmai egységként működik.

Miben tud segíteni?
Információ, tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

csaladsegito.cegled@ckszsz.hu

https://www.ckszsz.hu/

2700 Cegléd, Pesti út 7.

+36-53-505-130, +36-70-935-8644

Szakmai vezető

Királyné Tóth Anita Katalin

Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Érd

A családsegítés célja a szociális és mentális problémákkal küzdő, illetve krízis helyzetbe került egyéneknek, családoknak nyújtson hatékony segítséget a szociális munka eszközeivel. A családsegítés olyan szolgáltatás egyben, ami a megelőzésre, a krízis helyzet megszüntetésére és életvezetési képességek megőrzésére helyezi a hangsúlyt. A családsegítéshez és a gyermekjóléti szolgáltatáshoz kapcsolódó feladatokat Érd és Diósd területén látjuk el. A családokkal végzett munkánkat nagymértékben segítik az Érdi Család- és Gyermekjóléti Központ speciális szolgáltatásai.

Miben tud segíteni?
Információ, tanácsadás Szabadidő / fejlesztés Szabadidőprogram Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Nehéz élethelyzet Család / demográfia Sokgyermekes család Gyermekek

Elérhetőségek

szolgalat@szocgond.hu

https://szocgonderd.hu/

2030 Érd, Vörösmarty utca 30.

+36-23-306-105, +36-20-421-7878

Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Kazincbarcika

Információk biztosítása (szociális támogatásokról, ellátásokról, nyugdíjról). Ügyintézés segítése (telefonon, levelezés formájában). Segítségnyújtás a családban jelentkező működési zavarok ellensúlyozásában, a családban élő gyermekek nevelésében. Iratszerkesztés (kérelem, fellebbezés, nyomtatványok kitöltése). Szociális, életvezetési és mentálhigiénés tanácsadás. Csoportfoglalkozások szervezése. Szabadidős tevékenységek szervezése. Adományok közvetítése. Hozzáférés segítése a Központ Speciális szolgáltatásaihoz (jogi segítségnyújtás, pszichológiai tanácsadás, adósságkezelési szolgáltatás).

Miben tud segíteni?
Információ, tanácsadás Szabadidőprogram

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Mentálhigiéné

Elérhetőségek

css.szolgalat@kszszk.hu

http://www.kszszk.hu

3700 Kazincbarcika, Eszperantó utca 2.

+36-48-512-925, +36-20-219-9970

Intézményegység-vezető

Szatmári Zsuzsanna

Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Szarvas

A szakmai egység működésének céljai: Családsegítés: A családsegítés a szociális vagy mentálhigiénés problémák, illetve egyéb krízishelyzet miatt segítségre szoruló személyek, családok számára az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, a krízishelyzet megszüntetése, valamint az életvezetési képesség megőrzése céljából nyújtott szolgáltatás. Gyermekjóléti Szolgáltatás: Az alapellátásnak hozzá kell járulnia a gyermek testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődésének, jólétének, a családban történő nevelésének elősegítéséhez, a veszélyeztetettség megelőzéséhez és a kialakult veszélyeztetettség megszüntetéséhez, valamint a gyermek családjából történő kiemelésének a megelőzéséhez.

Miben tud segíteni?
Pénzadomány Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

csaladgondozok@szarvasnet.hu

http://www.csaladsegitoszarvas.hu/

5540 Szarvas, Kossuth u. 56-58.

+36-66-312-566, +36-20-959-7463

Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ - Ágasegyháza

A családsegítés célja, feladata: A szociális vagy mentálhigiénés problémák, illetve egyéb krízis helyzet miatt segítségre szoruló személyek, családok számára az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, a krízishelyzet megszüntetése, valamint az életvezetési képesség megőrzése céljából nyújtott szolgáltatás. Segítséget nyújt a működési területén élők szociális és mentálhigiénés problémáinak megelőzéséhez, feltárásához és kezeléséhez, a krízishelyzet megelőzéséhez illetve megszüntetéséhez és az életvezetési képesség megőrzéséhez. Szabadidős programokat szervez, a hivatalos ügyek intézésében segít. A gyermekjóléti szolgáltatás célja, feladata: A gyermek testi, értelmi, érzelmi, erkölcsi fejlődésének, jólétének, családban nevelésének elősegítése, veszélyeztetettségének megelőzése, megszüntetése, családból való kiemelésének megelőzése. Az alapellátás hozzájárul a gyermek hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetének feltárásához és a gyermek szocializációs hátrányának csökkentésével annak leküzdéséhez. A családtervezési, pszichológiai, nevelési, egészségügyi, mentálhigiénés és a káros szenvedélyek megelőzését célzó tanácsadást vagy az ezekhez való hozzájutást megszervezi. Támogatja, segíti, tanácsokkal látja el a válsághelyzetben lévő várandós anyát, valamint szervezi a szociális szolgáltatásokhoz és gyermekjóléti alapellátásokhoz, különösen a családok átmeneti otthonában igénybe vehető ellátáshoz történő hozzájutását.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet

Elérhetőségek

csaladsegito@alapellatas.hu, gyerekjolet@alapellatas.hu

https://www.eszii.hu

6000 Kecskemét, Olimpia u. 6.

+36-76-507-630, +36-76-507-750, +36-76-507-781, +36-30-518-5126|ügyelet 0-24

Szolgálatvezető

Temesvári Ágnes

Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ - Tamási

A Család és Gyermekjóléti Központ az alábbi hatósági intézkedésekhez kapcsolódó feladatokat látja el: A gyermek védelembe vételének, a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásának, megelőző pártfogásának vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésének, nevelésbe vételének kezdeményezése, javaslattétel az intézkedések elrendelésére, fenntartására és megszüntetésére. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához Családjába visszahelyezett gyermek esetében utógondozás keretében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez. Védelembe vett gyermek esetében gondozási-nevelési tervet készítése, családgondozás, illetve a gyámhatóság megkeresésére a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásához kapcsolódóan pénzfelhasználási terv elkészítése. Gyermek családba fogadásával kapcsolatos feladatok ellátásában való közreműködés. A Család és Gyermekjóléti Központ feladatkörébe tartozik még a Bélapátfalvai járás területén működő gyermekjóléti szolgálatok szakmai támogatása, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer járás szintű koordinációja is. Azaz a járás területén működő jelzőrendszerek munkájának figyelemmel kísérése, összehangolása, segítése, statisztikai és szakmai anyagok készítése, elemzése a jelzőrendszerek javítása érdekében.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet

Elérhetőségek

tamasikozpont@gmail.com

https://www.tamasiszik.hu/

7090 Tamási, Kossuth tér 17.

+36-74-470-521|Szolgálat, +36-74-674-451|Központ

Család- és Gyermekjóléti Szolgálat Kiskunhalas

A szolgáltatás feladatai: észlelő és jelzőrendszer működtetése a krízishelyzet felderítésére és kezelésére, családgondozás, a családban jelentkező működési zavarok, illetve konfliktusok megoldásának elősegítése, anyagi nehézségekkel küzdők számára a pénzbeli, természetbeni ellátásokhoz, szociális szolgáltatásokhoz való hozzájutás segítése, megszervezése, szociális életvezetési és mentálhigiénés tanácsadás, szociális és információs szolgáltatás, közösségfejlesztő programok szervezése, a 1993 évi III. tv. 37/. § alapján, együttműködés a települési önkormányzattal, mely együttműködés részleteit megállapodás tartalmazza.

Miben tud segíteni?
Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Mentálhigiéné

Elérhetőségek

halascsaladsegito@szszk.hu

http://szszk.hu/

6400 Kiskunhalas, Thúry J. u. 6.

+36-77-423-290

Kapcsolattartó

Erdődi Anita

Család- és Gyermekjóléti Szolgálat, Idősek Klubja - Répcelak

Az intézmény Répcelak város közigazgatási területén biztosítja a házi segítségnyújtást, az étkeztetést és a nappali ellátást nyújtó idõsek klubját, valamint a gyermekjóléti alapellátás körébe tartozó bölcsõdei ellátást. Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. Az intézmény nyitvatartási idején túl a Sárvári Gondozási és Gyermekjóléti Központ készenléti telefonszolgálatot működtet, melynek telefonszáma: 06-30/196-9926.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Étkeztetés Nappali ellátás Közösségépítés

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek Egyéb krónikus betegség Hajléktalanok Szegénységben élők

Elérhetőségek

bolcsode_ik@repcenet.hu

https://www.repcelak.hu/

9653 Répcelak, József A. u. 20/A.

+36-30-537-5009, +36-20-221-1246, +36-95-370-145

Család- és Gyermekvédelmi Központ - Körmend

Körmend városa, mint járásszékhely település Család- és Gyermekjóléti Központot működtet, amelynek ellátási területe a járás összes településére kiterjed. A Család- és Gyermekjóléti Központ szolgáltatásainak biztosításával célunk azonos színvonalú, egyenlő esélyű, szakmailag és gazdaságilag egyaránt hatékony közszolgáltatás biztosítása az ellátási területen élő, a szolgáltatást valamennyi igénybe vevő állampolgár számára. Célunk, hogy a működési területünkön élő, szociálisan hátrányos helyzetű, egészségügyi, vagy mentálhigiénés állapotuk miatt rászorult emberek az intézményi szolgáltatások keretein belül történő ellátásban részesüljenek. A munkánk során kulcsfontosságú a prevenció, a humánum, az empátia, az előítélet-mentesség, az önkéntes együttműködés, a komplex problémamegoldás, valamint a személyi-, emberi- és a gyermeki jogok védelme és tiszteletben tartása.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Munkanélküliek Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

zita.korm@t-online.hu

https://szocszolg.kormend.hu/

9900 Körmend, Thököly utca 46.

+36-94-594-116

Család- és Gyermekvédelmi Központ - Pásztó

Pásztó Város Önkormányzatának feladatkörébe tartozik a hatósági feladatokhoz kapcsolódó, gyermekek védelmére irányuló tevékenység, valamint a speciális szolgáltatások biztosítása. A Pásztói Gondozási Központ Család és Gyermekjóléti Központja a Pásztói Járás 26 településére kiterjedően látja el feladatait. Havi rendszerességgel esetmegbeszélést tart a szolgálatok számára és szükség szerint konzultációt biztosít, koordinálja a járás területén működő jelzőrendszerek munkáját, szakmai támogatást nyújt a szakmaközi megbeszélések, az éves szakmai tanácskozás szervezéséhez, valamint az éves jelzőrendszeri intézkedési tervek elkészítéséhez és összehangolásához, összegyűjti a települések jelzőrendszeri felelősei által készített helyi jelzőrendszeri intézkedési terveket, javaslattétel hatósági intézkedés megtételére.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

gyjsz.paszto@gmail.com

http://www.paszto.hu

3060 Pásztó, Rákóczi út 5.

+36-32-460-455, +36-30-016-7589

Intézményegység-vezető

Anducska Mónika

Család-és Gyermekjóléti Központ - Kiskunmajsa

A gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedés alatt álló gyermek esetében a család- és gyermekjóléti központ szolgáltatásait a gyámhivatal, illetve a bíróság határozata alapján kell biztosítani. A szakmai egység feladata kettős, egyrészt a gyermekek családban való nevelkedésének elősegítése és a gyermekek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében speciális szolgáltatások nyújtása, másrészt a gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedésekhez kapcsolódó, a gyermekek védelmére irányiló tevékenységet lát el.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

gyerjo6120@gmail.com

https://www.kiskunmajsa.hu

6120 Kiskunmajsa, Fő u. 79.

+36-77-412-034

Család-és Gyermekjóléti Központ, Család és Gyermekjóléti Szolgálat - Szeghalom

A Család- és Gyermekjóléti Központ egyének és családok számára, valamint a gyermekek családban való nevelkedésének elősegítése, veszélyeztetettségének megelőzése érdekében, igényeiknek és szükségleteiknek megfelelő szolgáltatásokat nyújt. A hatósági intézkedésekhez kapcsolódó, a gyermekek védelmére irányuló tevékenység keretében a központ esetmenedzsereinek feladata a családok összetartó erejének megőrzése, támogatása és az átmenetileg sérült vagy hiányzó családi funkciók helyreállításának elősegítése. Az esetmenedzselés tervezett, komplex segítő tevékenység.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Táboroztatás Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet

Elérhetőségek

csgyjkozpontszeghalomjaras@gmail.com

https://www.szkeszgyi.hu

5520 Szeghalom, Kossuth utca 18.

+36-66-371-572, +36-20-350-2801, +36-80-212-021|gyermekvédő hívószám, +36-20-998-7685|készenléti telefonszám

Intézményegység-vezető

Muzsainé Marhás Beatrix

Család-és Gyermekjóléti Szolgálat - Bucsa

A szociális vagy mentálhigiénés problémák, illetve egyéb krízishelyzet miatt segítségre szoruló személyek, családok számára az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, a krízishelyzet megszüntetése valamint az életvezetési képesség megőrzése céljából nyújtott szolgáltatás. Szolgáltatásainkat elsősorban azoknak a bucsai lakosoknak, családoknak és egyedülállóknak, felnőtteknek és gyermekeknek, időseknek és fiataloknak ajánljuk, akik állást keresnek, adósságokkal, szociális, gyermeknevelési problémákkal, családi konfliktusokkal küzdenek, válás, kapcsolattartás során nem sikerül konszenzusos megoldásokat találniuk, kiszolgáltatott helyzetbe kerültek, létfeltételeik nem biztosítottak és ezen problémákban szeretnének információt, tanácsot, segítséget kapni. A szülők segítséget kérhetnek gyermeknevelési, életviteli problémáikban, a gyermekeknek védelmet biztosítunk veszélyeztetett helyzetükben.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

marki.erzsi@gmail.com

https://szkeszgyi.hu/

5527 Bucsa, Kossuth Lajos u. 65.

+36-66-493-508, +36-20-999-0619

Családok Átmeneti Otthona - Gyöngyös

A családok átmeneti Otthonában a heves megye közigazgatási területén állandó lakhellyel rendelkező szülő és gyermeke, válsághelyzetben lévő várandós anya helyezhető el. Főként életvezetési,-, vagy más szociális problémák, családi krízis miatt válik valaki otthontalanná vált, így védelmet kereső szülőt és gyermekét, továbbá 21. életévének betöltéséig a gyermek nagykorú testvérét befogadjuk.

Miben tud segíteni?
Tisztálkodás / Tisztítószerek Ruha / cipő Tartós élelmiszer Információ, tanácsadás Szabadidőprogram

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Nehéz élethelyzet

Elérhetőségek

csao@gyongyosikisterseg.hu

https://gyongyosikisterseg.hu/

3200 Gyöngyös, Menház u. 33.

+36-37-507-303-921, +36-30-408-6051

Intézményegység-vezető

Keszte Tiborné

Családsegítő - Szatmári Kistérségi Szociális Alapszolgáltatási Központ - Nagyecsed

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

kistersegiszak@gmail.com

https://www.nagyecsed.hu

4355 Nagyecsed, Rákóczi út 104/A.

+36-44-545-048, +36-44-545-049

Szakmai vezető

Nyiriné Heller Katalin

Családsegítő és Gyermekjóléti Központ - Nagyvázsony

A Család és Gyermekjóléti Központ az alábbi hatósági intézkedésekhez kapcsolódó feladatokat látja el: A gyermek védelembe vételének, a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásának, megelőző pártfogásának vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésének, nevelésbe vételének kezdeményezése, javaslattétel az intézkedések elrendelésére, fenntartására és megszüntetésére. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához Családjába visszahelyezett gyermek esetében utógondozás keretében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez. Védelembe vett gyermek esetében gondozási-nevelési tervet készítése, családgondozás, illetve a gyámhatóság megkeresésére a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásához kapcsolódóan pénzfelhasználási terv elkészítése. Gyermek családba fogadásával kapcsolatos feladatok ellátásában való közreműködés. A Család és Gyermekjóléti Központ feladatkörébe tartozik még a Bélapátfalvai járás területén működő gyermekjóléti szolgálatok szakmai támogatása, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer járás szintű koordinációja is. Azaz a járás területén működő jelzőrendszerek munkájának figyelemmel kísérése, összehangolása, segítése, statisztikai és szakmai anyagok készítése, elemzése a jelzőrendszerek javítása érdekében.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

info@nagyvazsony.hu, intezmeny@veszpremcssk.hu

https://nagyvazsony.hu/

8291 Nagyvázsony, Petőfi S. u. 4.

+36-88-402-490

Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat - Csány

A Családsegítő Szolgálat munkájának rövid bemutatása: Az alapszolgáltatások megszervezésével az állam és a települési önkormányzat segítséget nyújt a szociálisan rászorulók részére saját otthonukban és lakókörnyezetükben önálló életvitelük fenntartásában, valamint egészségi állapotukból, mentális állapotukból vagy más okból származó problémáik megoldásában. A családsegítésben nyújtott általános és speciális segítő szolgáltatás olyan személyes szociális szolgáltatás, amely a szociális munka eszközeinek és módszereinek felhasználásával hozzájárul az egyének, a családok, valamint a különböző közösségi csoportok jólétéhez és fejlődéséhez, továbbá a szociális környezetükhöz való alkalmazkodáshoz. A családsegítés célja a szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, krízishelyzetbe került személyek, családok számára a kialakult problémás helyzethez vezető okok megelőzése, a krízishelyzet megszüntetése, valamint az életvezetési képesség megőrzésének elősegítése. További szolgáltatások: szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Idősek Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

igazgatascsany@gmail.com

https://www.csany.hu

3015 Csány, Kossuth Lajos út 2.

+36-37-357-001

Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat - Előszállás

Miben tudunk segíteni? Információnyújtás: Minden olyan problémával várjuk a lakosokat, ami megnehezíti a családi életüket, Önökkel együtt gondolkozva igyekszünk segíteni a probléma megoldásában. Ügyintézés: Nem biztos abban, hogy milyen ellátásokra jogosult? Nem biztos az igénylés menetében? Jöjjön be hozzánk, segítünk! Lelki segítségnyújtás: Folyamatos problémáit nehezen vagy egyáltalán nem tudja kezelni? Szeretne egy szakemberrel beszélni, de nincs kihez fordulnia? Bár pszichológusok nem vagyunk, de szívesen meghallgatjuk, segítő szakemberként lehetőségeinkhez mérten támogatjuk, szükség esetén a megfelelő végzettséggel rendelkező szakértőhöz irányítjuk. Komplex problémák a családban: Gyermekével problémák vannak, nehezen birkózik meg a kamaszkorral? Úgy érzi, hogy irányíthatatlan, bajba fog kerülni? Forduljon hozzánk bátran, hogy együtt próbáljuk megelőzni a bajt és a kialakult problémát orvosolni.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

csaladsegitoelloszallas@gmail.com

https://eloszallas.hu/

2424 Előszállás, Balatoni út 37.

+36-30-313-0527, +36-30-313-0504

Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat - Nagycenk

Családsegítõ Szolgálat: Szolgáltatásunk célja, hogy útmutatást, segítséget adjunk a hozzánk fordulóknak problémáik megoldásában. Ügyfeleink bármilyen természetû nehézségükkel megkereshetnek minket. Szolgáltatásaink: információadás a szociális-, családtámogatási és társadalombiztosítási ellátásokról, valamint a hozzáférés lehetõségeirõl. Segítségnyújtás hivatalos ügyek intézésében. Családgondozás, egyéni esetkezelés. Meghallgatjuk a hozzánk fordulók panaszát, szükség esetén tanácsot, segítséget nyújtunk. Jogi- és pszichológiai tanácsadás. Adományközvetítést. Közösségi programok szervezése. Gyermekjóléti Szolgálat: A gyermekjóléti szolgáltatás a gyermek érdekeit védõ személyes, szociális szolgáltatás, ami: a gyermek testi és lelki egészségének megõrzését. A családjában történõ nevelkedésének elõsegítését, A gyermek veszélyeztetettségének megelõzését. A kialakult veszélyeztetettség megszûntetését. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezését szolgálja. A gyermekjóléti szolgáltatás célja, hogy: támogassa a családokat gyermekeik nevelésében, hivatalos ügyeik intézésében, tájékoztatást nyújtson a gyermekes családok által igénybe vehetõ támogatásokról és hozzájutásuk módjáról.

Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Foglalkoztatás Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Mentálhigiéné Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

csgyt.lovo@freemail.hu

https://nagycenk.hu/

9461 Lövõ, Fõ u. 32.

+36-99-533-814

Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat - Ónod

Szolgáltatások: egyéni esetkezelés, információ nyújtása szociális, családtámogatási, társadalombiztosítási ellátások formáiról, szociális információ-nyújtási szolgáltatás. Egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, szociális és mentálhigiénés tanácsadás, családban jelentkező működési zavarok, konfliktusok megoldásának elősegítése. Szociálisan rászorult személyek és családtagjaik részére tanácsadás nyújtása. Közösségfejlesztő, egyéni és csoportos programok szervezése, ügyintézésben segítségnyújtás. Családterápiás, konfliktuskezelő mediációs programok és szolgáltatások. Humán jellegű civil kezdeményezések motiválása. Rendszeres szociális segélyezettekkel kapcsolattartás. Anonim tanácsadás az ifjúság részére e-mail eszközével. Ingyenes jogi tanácsadás, ingyenes pszichológiai tanácsadás.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Közösségépítés

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Mentálhigiéné

Elérhetőségek

polgonod@gmail.com

http://onod.hu/

3551 Ónod, Rákóczi út 44.

+36-70-441-8556

Családsegítő

Plósz Enikő

Családsegítő és Gyermekjóléti Társulás Zalaszántó - Vonyarcvashegy

Az életvezetési problémákkal, szociális gondokkal küzdő családok, illetve személyek szociális és mentálhigiénés ellátását biztosító személyes gondoskodást nyújtó ellátás. A társult települési önkormányzatok közigazgatási területén az 1993. évi III. tv. 64-65. §-aiban meghatározottak alapján a családsegítés az alábbi feladatok megvalósítására terjed ki: a családi szociális feszültségek okainak feltárása, a megoldásokra javaslat készítése és segítésnyújtás, életvezetési /pl. nevelési, pszichológiai, egészségügyi/ tanácsadás vagy ennek megszervezése az egyének, a családok kapcsolatkészségének javítása. Krízishelyzetben segítő beavatkozás, speciális támogató, önsegítő csoportok szervezésének, működtetésének segítése. Természetbeni, anyagi és személyes támogatások közvetítése hivatalos ügyek intézésének segítése együttműködés más intézményekkel, társadalmi szervezetekkel, csoportokkal.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

zalaszanto@csaladsegito8353.t-online.hu

https://www.gyenesdias.hu/

8315 Gyenesdiás, Kossuth L. u. 97. I. em. 12.

+36-83-370-124, +36-30-955-7854

Családsegítő Központ - Dunakiliti

A Család és Gyermekjóléti Központ az alábbi hatósági intézkedésekhez kapcsolódó feladatokat látja el: A gyermek védelembe vételének, a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásának, megelőző pártfogásának vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésének, nevelésbe vételének kezdeményezése, javaslattétel az intézkedések elrendelésére, fenntartására és megszüntetésére. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához Családjába visszahelyezett gyermek esetében utógondozás keretében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez. Védelembe vett gyermek esetében gondozási-nevelési tervet készítése, családgondozás, illetve a gyámhatóság megkeresésére a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásához kapcsolódóan pénzfelhasználási terv elkészítése. Gyermek családba fogadásával kapcsolatos feladatok ellátásában való közreműködés. A Család és Gyermekjóléti Központ feladatkörébe tartozik még a Bélapátfalvai járás területén működő gyermekjóléti szolgálatok szakmai támogatása, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer járás szintű koordinációja is. Azaz a járás területén működő jelzőrendszerek munkájának figyelemmel kísérése, összehangolása, segítése, statisztikai és szakmai anyagok készítése, elemzése a jelzőrendszerek javítása érdekében.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

info@dunakiliti.hu

https://www.dunakiliti.hu/

9225 Dunakiliti, Kossuth Lajos utca 63.

+36-20-449-2955

Családgondozó

Szakál Tímea

Családsegítő Szolgálat - Medgyesegyháza

A Család- és Gyermekjóléti Központ a gyermek családban nevelkedésének elősegítése, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében a gyermek igényeinek és szükségleteinek megfelelő önálló egyéni és csoportos speciális szolgáltatásokat, programokat nyújt, amelynek keretében biztosít: utcai és – ha a helyi viszonyok azt indokolják – lakótelepi szociális munkát, kapcsolattartási ügyeletet, ha a helyi viszonyok azt indokolják – kórházi szociális munkát, gyermekvédelmi jelzőrendszeri készenléti szolgálatot, jogi tájékoztatásnyújtást és pszichológiai tanácsadást, családkonzultációt, családterápiát, családi döntéshozó konferenciát.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Munkanélküliek Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

csaladsegito@medgyesegyhaza.hu

https://www.medgyesegyhaza.hu/

5666 Medgyesegyháza, Luther u. 1.

+36-68-440-062|129-es mellék

Családgondozó

Varga Anita

Családsegítő Szolgálat - Sáránd

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

hosszupalyigyjsz@freemail.hu

https://www.sarand.hu/

4272 Sáránd, Nagy u. 51.

+36-52-567-205

Családsegítő Szolgálat - Tardona

Szolgáltatásaink: Információk biztosítása (szociális támogatásokról, ellátásokról, nyugdíjról). Ügyintézés segítése (telefonon, levelezés formájában). lratszerkesztés (kérelem, fellebbezés, nyomtatványok kitöltése). Adósságkezelési tanácsadás (előzetes bejelentkezés szükséges. ÉIetvezetési tanácsadás. Csoportfoglalkozások szervezése. Szabadidős tevékenységek szervezése. Adományok közvetítése. Jogi segítségnyújtás hétfő 14.00-16.00 és csütörtök 15.00-17.00 (előzetes bejelentkezés szükséges).

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Ruha / cipő Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Sokgyermekes család

Elérhetőségek

csaladsegitobarcika@parisat.hu

http://tardona.hu/

3644 Tardona, Aradi út 1.

+36-48-507-219

Csurgó Járási Család-és Gyermekjóléti Központ és Szolgálat - Inke

A Család és Gyermekjóléti Központ az alábbi hatósági intézkedésekhez kapcsolódó feladatokat látja el: A gyermek védelembe vételének, a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásának, megelőző pártfogásának vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésének, nevelésbe vételének kezdeményezése, javaslattétel az intézkedések elrendelésére, fenntartására és megszüntetésére. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához Családjába visszahelyezett gyermek esetében utógondozás keretében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez. Védelembe vett gyermek esetében gondozási-nevelési tervet készítése, családgondozás, illetve a gyámhatóság megkeresésére a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásához kapcsolódóan pénzfelhasználási terv elkészítése. Gyermek családba fogadásával kapcsolatos feladatok ellátásában való közreműködés. A Család és Gyermekjóléti Központ feladatkörébe tartozik még a Bélapátfalvai járás területén működő gyermekjóléti szolgálatok szakmai támogatása, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer járás szintű koordinációja is. Azaz a járás területén működő jelzőrendszerek munkájának figyelemmel kísérése, összehangolása, segítése, statisztikai és szakmai anyagok készítése, elemzése a jelzőrendszerek javítása érdekében.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

cskcsgysz01@gmail.com, vassnehub@freemail.hu

https://inke.hu

8840 Csurgó, Kossuth u. 1.

+36-82-472-432, +36-82-571-015, +36-20-538-7065

Dabasi Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Pénzadomány Kulturális program Táboroztatás Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet

Elérhetőségek

segitoszolgalat@dabasicsaladsegito.hu

https://dabasicsaladsegito.hu

2373 Dabas, Áchim András u. 6.

+36-29-367-236

Dabasi Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ - Kakucs

A család- és gyermekjóléti szolgálat ellátja a családsegítés és a gyermekjóléti szolgáltatási feladatait. A szolgálat szervezési, szolgáltatási és gondozási feladatokat végez. A Család- és Gyermekjóléti Központ a gyermek családban nevelkedésének elősegítése, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése és a fennálló veszélyeztetettség megszüntetése érdekében a gyermek igényeinek és szükségleteinek megfelelő önálló egyéni és csoportos speciális szolgáltatásokat, programokat nyújt, valamint a gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedésekhez kapcsolódó, a gyermekek védelmére irányuló tevékenységet lát el.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Táboroztatás Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet

Elérhetőségek

hivatal.telepulesgazda@kakucs.hu

https://www.kakucs.hu/

2366 Kakucs, Fő u. 20. I. emelet 10.

+36-29-576-030, +36-20-801-3207, +36-70-337-6337|készenléti telefonszám

Dél Nyírségi Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltató Központ Napkori Intézményegysége

28 férőhelyes, ápolást, gondozást nyújtó szociális otthon. Szabolcs és a Dél-Nyírség területéről fogadjuk az idős embereket. Fő feladatunknak tartjuk, hogy a beköltözött idős embernek a megváltozott életkörülményei mellett biztosítsuk az emberhez méltó tartalmas életet. Az egészség helyreállítása, illetve az egészségromlás megakadályozása, késleltetése mellett legfontosabb feladatunk annak elősegítése, hogy lakóink harmonikusan éljék meg napjaikat, szabadidejüket tartalmasan töltsék, családi kapcsolataikat megtartsák. Az aktivitás fenntartása, mind a testi, mind a szellemi tevékenységre vonatkozik. Általános célkitűzés: a jogszabályokban meghatározott, s a minisztérium illetve a helyi önkormányzat által közvetített feladatok megvalósítása a helyi sajátosságok, speciális szükségletek figyelembevételével.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

napotthon@freemail.hu

https://www.idosekoldala.hu/

4552 Napkor, Kállói út 56.

+36-42-337-947

Dél-Nyírségi Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltató Központ Szakolyi Intézményegység

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

szakalap@gmail.com

https://szakoly.hu/

4234 Szakoly, Bercsényi utca 2.

+36-42-361-767

Telephelyvezető

Szabóné Módis Klára

Dobozi Gondozási Központ

Szociális alapszolgáltatások: Család és gyermekjóléti szolgálat Támogató szolgáltatás Szociális étkeztetés Házi segítségnyújtás Idősek nappali ellátása, demens betegek nappali ellátása Fogyatékos betegek nappali ellátása

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció Étkeztetés Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Egészségügy Ápolás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Idősek Fogyatékkal élő Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Szegénységben élők Mozgássérült Nehéz élethelyzet

Elérhetőségek

gkdoboz@gmail.com

https://www.doboz.hu/

5624 Doboz, Ady E. u. 9.

+36-66-268-171

Intézményvezető

Gáborné Fekete Katalin

dr. Piróth Endre Szociális Központ - Koroncó

Intézményünk a Győr-Moson-Sopron Megyei Dr. Piróth Endre Szociális Központ integrált intézményként pszichiátriai- és szenvedélybetegek, értelmi fogyatékossággal élő és demenciában szenvedő személyek számára nyújt szolgáltatást. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság irányítása alatt látja el feladatait, önállóan működik, de nem gazdálkodik.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

titkarsag@drpirothotthon.hu

https://drpirothotthon.hu

9086 Töltéstava, Táplánypuszta

+36-96-548-280

Drogkonzultációs és Információs Központ - Újszász

A Drogkonzultációs és Információs Központ feladatellátása kettős. Fontos feladatunk a lakosság számára az információnyújtás, a prevenció a szenvedélybetegség megelőzése céljából. A Központ másik kiemelt feladata a szenvedélybetegek alacsonyküszöbű ellátása.

Miben tud segíteni?
Egészségmegőrzés, megelőzés Információ, tanácsadás Rehabilitáció Ápolás Nappali ellátás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Drogfüggők Alkoholfüggők

Elérhetőségek

drogkik@mail.com

https://humanszolgaltato.hu

5000 Szolnok, Levente utca 1.

+36-20-246-5679, +36-20-473-8443, +36-20-473-8446

DrogPont - Szenvedélybetegeket Segítő Szolgálat - Mosonmagyaróvár

Önként segítséget kérők számára alacsony küszöbű ellátást nyújtunk, ami azt jelenti, hogy könnyen elérhető és igénybe vehető szolgálatunk. A szerhasználat (kábítószer, alkohol, gyógyszer, dohányzás) és a viselkedéses függőség (szerencsejáték, internetfüggőség) ártalmait hivatott csökkenteni az általunk végzett addiktológiai tanácsadás. Az ellátás során nincsenek szigorú elvárások, nem követelmény például a szermentesség, vagy a társadalombiztosítás (TB). A tanácsadásokon való részvétel térítés nélküli, akár anonim módon is végezhető. A beszélgetések témái közt szerepel maga a függőség tárgya, a lehetséges kiváltó okok, társas kapcsolatok, munkahelyi problémák, az egyén erőforrásai, a problémamegoldás, illetve bármi, ami aktuálisan kihat az életre. A találkozások gyakoriságát a probléma súlyossága határozza meg, 1-4 hetente van lehetőség időpontot egyeztetni. Komoly probléma esetén pszichiátriai kezelést, vagy rehabilitációs otthonokban történő elhelyezést javasolhatunk. Hivatalos rehabilitációs előgondozást végzünk több intézménybe, köztük az MRE KIMM Ráckeresztúri Drogterápiás Otthonába és Zsibriki Drogterápiás Intézetbe, illetve az Alkohol-Drogsegély Ambulancia noszlopi Szenvedélybetegek Rehabilitációs Intézményébe.

Miben tud segíteni?
Információ, tanácsadás Egészségmegőrzés, megelőzés

Kinek tud segíteni?
Drogfüggők Alkoholfüggők Nehéz élethelyzet

Elérhetőségek

drogpont@csgykmovar.hu

https://www.csgykmovar.hu

9200 Mosonmagyaróvár , Kormos ltp. 7.

+36-96-566-132

Szakmai vezető

Tóth Krisztina

DrogPont Szenvedélybetegeket Segítő Szolgálat - Jánossomorja

A DrogPont Szenvedélybetegeket Segítő Szolgálat a Család- és Gyermekjóléti Központ speciális szolgáltatásaként működik. Önként segítséget kérők számára alacsony küszöbű ellátást nyújtunk, ami azt jelenti, hogy könnyen elérhető és igénybe vehető szolgálatunk. A szerhasználat (kábítószer, alkohol, gyógyszer, dohányzás) és a viselkedéses függőség (szerencsejáték, internetfüggőség) ártalmait hivatott csökkenteni az általunk végzett addiktológiai tanácsadás. Az ellátás során nincsenek szigorú elvárások, nem követelmény például a szermentesség, vagy a társadalombiztosítás (TB). A tanácsadásokon való részvétel térítés nélküli, akár anonim módon is végezhető. A beszélgetések témái közt szerepel maga a függőség tárgya, a lehetséges kiváltó okok, társas kapcsolatok, munkahelyi problémák, az egyén erőforrásai, a problémamegoldás, illetve bármi, ami aktuálisan kihat az életre. A találkozások gyakoriságát a probléma súlyossága határozza meg, 1-4 hetente van lehetőség időpontot egyeztetni. Komoly probléma esetén pszichiátriai kezelést, vagy rehabilitációs otthonokban történő elhelyezést javasolhatunk. Hivatalos rehabilitációs előgondozást végzünk több intézménybe, köztük az MRE KIMM Ráckeresztúri Drogterápiás Otthonába és Zsibriki Drogterápiás Intézetbe, illetve az Alkohol-Drogsegély Ambulancia noszlopi Szenvedélybetegek Rehabilitációs Intézményébe.

Miben tud segíteni?
Egészségmegőrzés, megelőzés Információ, tanácsadás Rehabilitáció

Kinek tud segíteni?
Drogfüggők Alkoholfüggők Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

drogpont@csgykmovar.hu

https://www.csgykmovar.hu

9200 Mosonmagyaróvár, Vasutas u. 10.

+36-96-216-198, +36-20-497-1008

Szakmai vezető

Tóth Krisztina

Dunaharaszti Család- és Gyermekjóléti Szolgálat

Dunaharaszti Család-és Gyermekjóléti Szolgálat A szociális segítő munka célja az önkormányzat területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, illetve krízishelyzetbe került személyek, családok életvezetési képességének megőrzése, az okok megelőzése, valamint a krízishelyzet megszüntetésének elősegítése. A SZOLGÁLAT feladata, hogy figyelemmel kísérje a városban élő személyek, családok, gyermekek szociális helyzetét, segítséget nyújtson a felmerülő problémák megoldásában. A városban működő szociális- és gyermekintézményekkel együttműködésben elősegíti az egyéneket, családokat és gyermekeket veszélyeztető helyzetek feltárását és elhárítását, szociális segítő munka keretében segíti és szervezi a veszélyeztetett helyzet megszüntetését. Különös figyelmet fordít arra, hogy segítő szolgáltatásokkal támogassa a gyermeki jogok érvényesülését, a családban nevelkedő gyermekek egészséges testi, szellemi, lelki fejlődését, érdekének védelmét. Pszichológiai konzultáció és életvezetési tanácsadás A pszichológiai tanácsadás egy olyan eljárás, amely az élet számtalan területén sikerrel alkalmazható, segíti a lelki közérzetet, a kapcsolati nehézségeket és az életvezetési nehézségeket érintő problémák kezelését. A tanácsadás akkor lehet sikeres, ha az igénybe vevő motivált és tartósabban el tud köteleződni a rendszeres konzultációk mellett. Leggyakrabban felmerülő problémák, amivel a pszichológust szokták felkeresni: SZÜLŐK: gyermeknevelési kérdések pár-, illetve szülő – gyerek kapcsolatban jelentkező konfliktusok önértékelési zavarok szorongás és stresszhez társuló problémák válás után egy szülős nevelésben felmerülő gondok váratlan krízisek, veszteségek, gyász feldolgozása GYEREKEK: iskolai problémák kamaszkori önismereti kérdések, önértékelési zavarok, nemi identitással kapcsolatos problémák pályaorientáció kortárs kapcsolatok hiánya, társas szorongás családon belüli konfliktusok testvérféltékenység

Miben tud segíteni?
Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Terápia Oktatás, fejlesztés

Kinek tud segíteni?
Gyermekek Sokgyermekes család Család / demográfia Mentálhigiéné

Elérhetőségek

https://dunaharaszti.hu/dunaharaszti-gyermekjoleti-es-csaladsegito-szolgal

2330 Dunaharaszti, Andrássy Gy. u. 14.

+36-24-531-341

Kapcsolat

Paréj Józsefné

Dunakanyari Család- és Gyermekjóléti Intézmény - Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Budakalász

Az ellátási területén élő szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, illetve krízishelyzetbe került személyek és családok életvezetési képességének megőrzése, az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, valamint a krízishelyzet megszüntetésének elősegítése. Észlelő és jelzőrendszert működtet az ellátási területéhez kapcsolódó településeken. Ennek tagjai: védőnő, gyermek-és háziorvos, nevelési tanácsadó, gyermekjóléti szolgálat, iskolák, óvodák, rendőrség, civil szervezetek, gyámhivatal, társadalmi szervezetek, egyházak, alapítványok. Beilleszkedési program: aktív korú nem foglalkoztattok részére, álláskeresési tanácsadás, pályázati anyagok összeállítás, önéletrajz írásában történő segítségnyújtás, internet használat Szentendrén péntekenként. Pszichológiai tanácsadás: Szentendrén: keddtől- csütörtökig, Tahitótfalu faluház: páros hét hétfőn, Budakalász: páratlan hét hétfőn. Jogi tanácsadás (család, munka, polgárjog) jogi képviselet nélkül: Szentendrén: minden hónap első hétfő, Tahitótfalu faluház: minden hónap negyedik hétfő. Fejlesztő pedagógus: Szentendre: hétfőtől szerdáig. Szabadidős programok szervezése: játszóház, közösségi rendezvényeken való részvétel. Adományok közvetítése: ruhaosztás (Budakalászon minden hónap utolsó péntek), használt műszaki cikkek, bútorközvetítés. Az ellátott településeken félévente egy alkalommal ruhabörzét szerveznek a területileg illetékes családgondozók. Kapcsolat program: kapcsolat ügyelet: gyámhivatali, bírósági megkeresés alapján kapcsolattartás külön élő szülő és kiskorú gyermeke részére. Mediáció: két konfliktusban álló fél közötti közvetítés, családi tanácsadás.

Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Munkával kapcsolatos támogatás Oktatás, fejlesztés Ruha / cipő Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Mentálhigiéné Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

kozpont@dunakanyari.hu, szolgalat@dunakanyari.hu

https://www.budakalasz.hu/

2011 Budakalász, Szentendrei út 24.

+36-29-498-108, +36-20-291-0728, +36-20-364-0827

Dunakeszi Napsugár Gondozási Központ Idősek Klubja

Az idősek nappali ellátása az otthonukban élő, önmaguk ellátására részben képes időskorúak számára kialakított intézmény. A nappali ellátást biztosító intézmény a szolgáltatást igénybe vevők részére szociális, egészségi, mentális állapotuknak megfelelően napi életritmust biztosító szolgáltatást nyújt. Az idősek nappali ellátása a szolgáltatás feladata a napközbeni tartózkodás lehetőségének biztosítása, lehetőség a társas kapcsolatok kezdeményezésére, fenntartására, az alapvető higiéniai szükségletek kielégítésének biztosítása.

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Ápolás Étkeztetés Tisztálkodás / Tisztítószerek Szabadidőprogram Egészségmegőrzés, megelőzés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Idősek Mentálhigiéné

Elérhetőségek

hszk.dunakeszi@gmail.com

https://www.idosekoldala.hu/

2120 Dunakeszi, Kincsem köz 1

+36-27-544-040, +36-70-368-8249

Dunaújvárosi Új Esély Központ

A dunaújvárosi Új Esély Központban térítési díj mentesen biztosított a szenvedély- és pszichiátriai betegek nappali ellátása. A nappali ellátás rugalmas és folyamatosan várja az intézmény a hozzá fordulókat egy olyan közösségbe, akik egymást támogatják és segítik az életmódváltásban. Szenvedélybeteg ellátás: Egy olyan egymásra épülő rendszer, amelyben a különböző stádiumban lévő szenvedélybetegek megkaphatják a nekik éppen a legmegfelelőbb segítséget és támogatást. Pszichiátriai ellátás: Az intézmény munkatársai a különböző mentális problémákkal élők, szocializációs nehézségekkel küzdők, krízisben lévők, és diagnosztizált pszichiátriai betegek számára kínálnak olyan napközben igénybe vehető szolgáltatásokat, amelyek segítik az igénybe vevők mindennapi életvitelét, a különböző életvezetési nehézségekkel való megküzdést, a családi és társadalmi kapcsolatok erősítését, a minél kiegyensúlyozottabb életmód és ezáltal a jobb életminőség elérését.

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Információ, tanácsadás Oktatás, fejlesztés Szabadidőprogram

Kinek tud segíteni?
Drogfüggők Alkoholfüggők Nehéz élethelyzet Mentálhigiéné Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

dunaujvaros@btesz.hu

https://dunaujvaros.hu/

2400 Dunaújváros, Bercsényi Miklós utca 2. (Régi Bánki Iskola)

+36-70-460-0687

Egyesített Családsegítő és Gondozási Központ - Kapcsolat Központ - Család- és Gyermekvédelmi Központ Szakmai Egység - Bicske

A Család- és Gyermekjóléti Központ elsősorban hatósági intézkedésekhez (védelembe vétel, ideiglenes hatályú elhelyezés, nevelésbe vétel, utógondozás) kapcsolódó feladatokat lát el. Közreműködik a hatósági intézkedésekben javaslattétellel, támogatást nyújt a családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében és utógondozást végez. További szolgáltatások: pszichológiai tanácsadás, jogi tanácsadás, mediáció, kapcsolatügyelet, családterápia és családkonzultáció, szociális diagnózis felvétele, készenléti ügyelet, óvodai és iskolai szociális segítés.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Nehéz élethelyzet

Elérhetőségek

kapcsolatkozpont@bicske.hu

http://www.gkio.hu

2060 Bicske, Ady Endre utca 1.

+36-22-952-791

Egyesített Családsegítő és Gondozási Központ – Kapcsolat Központ - Alcsútdoboz

Szolgáltatások: pszichológiaia tanácsadásm jogi tanácsadás, mediáció, kapcsolatügyelet, családterápia és családkonzultáció, szociális diagnózis felvétele, készenléti ügyelet, óvodai és iskolai szociális segítés.

Miben tud segíteni?
Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Táboroztatás Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

kapcsolatkozpont@bicske.hu

https://bicske.hu/

2060 Bicske, Ady Endre u. 2.

+36-22-952-791

Egyesített Szociális Intézmény és Egészségügyi Központ - Család- és Gyermekjóléti Központ - Tiszakécske

A gyermek veszélyeztetettségének megszűntetése és az ezzel kapcsolatos hatósági intézkedésre (védelembe vétel, ideiglenes hatályú elhelyezés, családjából kiemelt gyermek visszakerülésének elősegítése) történő előkészítés. Jogi, pszichológiai, tanácsadással, , közvetítői (mediáció) eljárással, szükség esetén szakember bevonásával) szolgáltatással segítséget nyújt a veszélyeztetett gyermek családja számára. Koordinálja a járási jelzőrendszer (a gyermekkel kapcsolatba került szakemberek, magánszemélyek) működését. Készenléti szolgálatot működtet, amelynek célja a munkaidőn túli időben felmerülő krízishelyzetekben történő azonnali segítségnyújtás, tanácsadás vagy tájékoztatás. Kapcsolattartási ügyeletet biztosít a felügyelt kapcsolattartás lebonyolítására. Ellátási területe: Tiszakécske, Tiszaug, Szentkirály, Lakitelek, Tiszaalpár Készenléti szolgálat telefonszáma: 06-20-4417516 amely hétköznapokon 16 óra után és hétvégén hívható.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

eszi@tiszakecske.hu

https://www.tiszakecske.hu/

6060 Tiszakécske, Kossuth u. 70/A.

+36-76-441-355, +36-76-542-045

Szakmai vezető

Dombiné Szendrei Emese

Egyesített Szociális Intézmény és Egészségügyi Központ - Támogató szolgáltatás - Tiszakécske

A támogató szolgáltatást, egyedül, vagy családban élő, önmaga ellátására nem, vagy csak részben képes fogyatékossággal élő (látás, hallás, mozgás, értelmi, és halmozottan sérült, vagy autista ) személy veheti igénybe . A támogató szolgáltatás célja: A fogyatékos személyek lakókörnyezetben történő ellátása, a közszolgáltatások elérésének segítése, önálló életvitelük megőrzése mellett a lakáson belüli speciális segítségnyújtás.

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Információ, tanácsadás Foglalkoztatás Rehabilitáció Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Munkával kapcsolatos támogatás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Szellemi fogyatékosság Hallássérült Mozgássérült Autizmus

Elérhetőségek

eszi@tiszakecske.hu

https://www.tiszakecske.hu/

6060 Tiszakécske, Vörösmarty út 11.

+36-76-441-376, +36-76-540-198

Éjjeli Menedékhely - Nappali Melegedő - Kazincbarcika

A hajléktalan személyek nappali tartózkodására nyújt lehetőséget. Az utcán élők, de az intézményektől kevésbé idegenkedő hajléktalan emberek életben maradását, alapvető szükségleteinek ellátását segíti. Ennek megfelelően nyitott. Biztosítja a hajléktalan emberek számára a szükséges elemi létfeltételeket, illetve hozzásegíti őket a szociális jogosultságok megismeréséhez.

Miben tud segíteni?
Melegedő Tisztálkodás / Tisztítószerek Információ, tanácsadás Szabadidőprogram Ruha / cipő Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Mentálhigiéné

Elérhetőségek

hajlektalanellatas@kszszk.hu

http://www.kszszk.hu

3700 Kazincbarcika, Mátyás király út 54.

+36-48-311-256

Intézményegység–vezető

Balajti Auguszta

Emődi Szociális Szolgáltató Központ Család- és Gyermekjóléti Szolgálat

Családsegítő szolgálat: főleg felnőtt korú lakosság, illetve családok következő problémái esetén: életviteli problémák, egyedülálló idősek elhanyagolása, családi- kapcsolati zavarok, családon belüli bántalmazás, lelki, mentális problémák (pl.: gyászreakció, szenvedélybetegség zavarai). Anyagi, foglalkozással kapcsolatos (munkanélküliség), egészség károsodás következményei (jogosultsági feltételek vizsgálata), ügyintézés segítése, információ kérés. A szolgáltatás a felnőtt lakosság részére önként igénybe vehető.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Oktatás, fejlesztés Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet

Elérhetőségek

csalad.gyermek.emod@gmail.com

https://www.emod.hu/

3432 Emőd, Hunyadi u. 27-29.

+36-46-476-379

Érdi Szociális Gondozó Központ - Család- és Gyermekjóléti Központ - Diósd

A gyermekek védelmét ellátó helyi önkormányzatok, gyámhatóság, bíróságok, rendőrség, ügyészség, pártfogó felügyelői szolgálat, más szervezetek és személyek e törvény alkalmazása során a gyermek mindenek felett álló érdekét figyelembe véve, törvényben elismert jogait biztosítva járnak el. A Gyermekvédelmi törvény szerint eljáró szervezetek és személyek tevékenységük során együttműködnek a családdal és - jogszabályban meghatározottak szerint - elősegítik a gyermek családban történő nevelkedését. A gyermek családban történő nevelkedését segítő ellátást a gyermek és családja helyzetéhez, szükségleteihez igazodóan kell nyújtani. A családjából bármely okból kikerült gyermek biztonságát, korához és szükségleteihez igazodó gondozását, nevelését, egészséges személyiségfejlődését biztosítani kell. A gyermekek védelme során az egyenlő bánásmód követelményét meg kell tartani.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

jaras@szocgond.hu

https://szocgonderd.hu/

2030 Érd, Rómer Flóris tér 1.

+36-23-746-983, +36-20-329-4933, +36-20-231-8561|krízistelefonszám

Érdi Szociális Gondozó Központ - Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda - Diósd

Az Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda 2012. július 1-ével kezdte meg működését újból, a Szociális Gondozó Központ integrált szolgáltatásaként. Az iroda a meghatározott feltételek, és kitűzött célok, alapelvek mentén működik. Munkánk során célunk a 14-29 éves fiatalok segítése. (14 év alatti fiatal, szülői beleegyezéssel veheti igénybe szolgáltatásainkat)

Miben tud segíteni?
Információ, tanácsadás

Elérhetőségek

lodi.zoran@szocgond.hu, kalaine.gabriella@szocgond.hu

https://szocgonderd.hu

2030 Érd, Nyírfa utca 11.

+36-23-373-890, +36-20-335-1318

Esély Család és Gyermekjóléti Intézmény - Mány

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

csaladsegito@felcsut.hu

https://many.hu/

2065 Mány, Rákóczi Ferenc u. 67.

+36-70-450-8728

Esély Szociális Társulás Szociális és Gyermekjóléti Központ - Herceghalom

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Idősek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

intezmenyvezeto@eselytarsulas.hu, gyejososkut@eselytarsulas.hu

https://www.herceghalom.hu/

2040 Budaörs, Szivárvány u. 3.

+36-23-423-100, +36-23-428-677

Intézményvezető

Búzer Károly

Esztergár Lajos Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ - Pellérd

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával.

Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Foglalkoztatás Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Mentálhigiéné Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Fogyatékkal élő Idősek

Elérhetőségek

kozpont@ecsgyk.hu

https://ecsgyk.hu/

7632 Pécs, Anikó u 1.

+36-72-441-677, +36-72-444-877

Fogyatékosok Nappali Intézménye - Baja

A FONI testi, érzékszervi, értelmi sérült, illetve autista gyermekek, fiatalok és felnőttek részére nyújt szakszerű nappali ellátást, alkalmat teremt társas kapcsolatok kialakítására, közösségi, szabadidős, kulturális programokon való részvételre. Elsődleges célkitűzésünk, hogy segítséget nyújtsunk azoknak a családoknak, melyekben valamilyen sérültséggel élő, iskolarendszerben nem vagy már nem tanuló, 3 évesnél idősebb gyermek vagy fiatal felnőtt él, és ezért a szülők egyikének napjait az ő gondozása tölti ki. Intézményünk hétköznap, munkanapokon reggel 7.30 órától délután 15.30 óráig tart nyitva. Igény szerint napközben ebédet is biztosítunk. Ellátási területünk Baja városára és kistérsége településeire terjed ki.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Szellemi fogyatékosság Hallássérült Látássérült Mozgássérült Autizmus Gyermekek

Elérhetőségek

foni.cedrus@diakonia.hu, miskolczy.peterne@diakonia.hu

https://www.cedrusbaja.hu/

6500 Baja, Rókus utca 47.

+36-30-678-7362, +36-30-730-2931

Szakmai vezető

Miskolczy Péterné

Fogyatékosok Nappali Intézménye - Körmend

A fogyatékos emberek társadalmi integrációját, foglalkoztathatóságát elősegítő nappali intézmény 54 férőhellyel működik, amely a Körmend és Kistérsége Önkormányzati Társulás közigazgatási területén fogyatékosságuk miatt hátrányos helyzetben élő személyek ellátását végzi. A Fogyatékosok Nappali Intézményének célja, hogy a fogyatékossággal élő ember a családjában maradhasson mindaddig, amíg az állapota megengedi. Ne kelljen a családból kiszakítani, idegen környezetben elhelyezni. A nyújtott célirányos segítség olyan mértékű, mely a megsegített ember önmagában elégtelen erőfeszítéseit viszi sikerre. Nem helyette, hanem együtt vele.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Rehabilitáció Nappali ellátás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Autizmus Szellemi fogyatékosság

Elérhetőségek

zita.korm@t-online.hu

https://szocszolg.kormend.hu/hu

9900 Körmend, Thököly utca 46.

+36-94-594-115

Fonyódi Járás Szociális, Család- és Gyermekjóléti Központ

Fonyód Város Önkormányzata és Balatonfenyves Község Önkormányzata 2013. szeptember 03-i hatállyal jogi személyiségű társulást hozott létre. A társulás célja, hogy a feladatok összehangolásával, illetve a közszolgáltatások mikro-térségi szervezésével, gazdaságosabban, hatékonyabban és magasabb szakmai színvonalon történjen a lakosság szociális ellátása. A szociális szolgáltatásokat a fenntartók egyrészt ellátási kötelezettségből, másrészt a területükön élő lakosság alkotmányos jogainak érvényesítése érdekében nyújtják. A társulás településein élő rászorult személyek részére a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokat a Fonyódi Járás Szociális, Család- és Gyermekjóléti Központ (továbbiakban: Intézmény) nyújtja.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

szolgalat@fonyod.hu

http://www.fonyod.hu/

8640 Fonyód, Fő u. 43.

+36-85-560-212

Fonyódi Járás Szociális, Család- és Gyermekjóléti Központ - Balatonfenyves

Fonyód Város Önkormányzata és Balatonfenyves Község Önkormányzata 2013. szeptember 03-i hatállyal jogi személyiségű társulást hozott létre. A társulás célja, hogy a feladatok összehangolásával, illetve a közszolgáltatások mikro-térségi szervezésével, gazdaságosabban, hatékonyabban és magasabb szakmai színvonalon történjen a lakosság szociális ellátása. A szociális szolgáltatásokat a fenntartók egyrészt ellátási kötelezettségből, másrészt a területükön élő lakosság alkotmányos jogainak érvényesítése érdekében nyújtják. A társulás településein élő rászorult személyek részére a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokat a Fonyódi Járás Szociális, Család- és Gyermekjóléti Központ (továbbiakban: Intézmény) nyújtja.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Étkeztetés Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás Nappali ellátás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Idősek Egyéb krónikus betegség Hajléktalanok Fogyatékkal élő Szegénységben élők Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

szolgalat@fonyod.hu

https://www.fonyod.hu/

8646 Balatonfenyves, Kölcsey u. 30.

+36-85-362-501

Gödi Alapszolgáltatási Központ

Idősek Klubja: Az Idősek Klubja nappali ellátást biztosító intézmény, amely a szociális és mentális támogatásra szoruló, önmaguk ellátására részben képes időskorúak napközbeni gondozására szolgál. Az intézmény az ellátást igénybe vevők részére szociális, egészségi, mentális állapotuknak megfelelő közösségi szolgáltatásokat szervez. godiidosekklubja@gmail.com Otthoni ápolás Család- és Gyermekjóléti Szolgálat: Jogsegély szolgálatunk kéthetente hétfőnként 16.30-tól fogadja az ügyfeleket – telefonos, előzetes időpont egyeztetést követően. A Szolgálat pszichológusa minden héten, szerdán délelőtt és pénteken délután várja a gyermekeket – a szolgáltatást szociálisan rászoruló családok vehetik igénybe. godigyermekjoleti@gmail.com Jelzőrendszeri e-mail: godijelzorendszer@gmail.com godicsaladsegito@gmail.com godicsaladsegitok@gmail.com

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Tisztálkodás / Tisztítószerek Gyógyszer Egészségmegőrzés, megelőzés Jogi tanácsadás Információ, tanácsadás Kulturális program Szabadidő / fejlesztés

Kinek tud segíteni?
Idősek Gyermekek Fogyatékkal élő Szegénységben élők Hajléktalanok Mentálhigiéné Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

godialapszolgaltatasikozpont@gmail.com

https://god.hu/elet-a-varosban/egeszsegugy/alapszolgaltatasi-kozpont/

2131 Göd, Vasvári Pál u. 9.

+36-27-532-136

Kapcsolat

Tóth Ildikó

Gondos Panni Család- és Gyermekjóléti Központ és Szociális Szolgálat - Litér

Intézményünk a Gondos Panni Család-és Gyermekjóléti Központintegrált intézmény keretében biztosítja a család-és gyermekjóléti központ feladatait, a család-és gyermekjóléti szolgálat, a nem hálózat keretében nyújtott helyettes szülői ellátás, a házi segítségnyújtást, az étkeztetést, valamint az idősek nappali ellátását (idősek klubját) intézményünk ellátási területéhez igazodóan. Székhelyünk 8220 Balatonalmádi, Baross Gábor u. 32. szám alatt található, illetve telephelyeinken Szentkirályszabadja, Litér, Felsőörs és Balatonfűzfő településeken látjuk el a hozzánk fordulók támogatását.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Nappali ellátás Ápolás Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Hajléktalanok

Elérhetőségek

szakmatamogatas@almadikozpont.hu

https://teruleti.szakmatamogatas.hu/

8220 Balatonalmádi, Baross Gábor út 32.

+36-88-542-551

Gondozási Központ - Cegléd

Az alapellátás azoknak a szociálisan rászorult személyeknek nyújt segítséget, akik egészségi állapotuk, szociális helyzetük miatt gondozást, segítő támogatást igényelnek. Az alapellátási formák segítségével a szolgáltatást igénybe vevők közvetlen környezetükben, otthonukban egyénre szabott segítséget kapnak. Szolgáltatások: házi segítségnyújtás, szociális étkeztetés, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, nappali ellátás

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Ápolás Tisztálkodás / Tisztítószerek Egészségmegőrzés, megelőzés Étkeztetés Információ, tanácsadás Szabadidő / fejlesztés Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás

Kinek tud segíteni?
Idősek Mentálhigiéné

Elérhetőségek

gondozasikozpont@ckszsz.hu

https://www.ckszsz.hu/

+36-53-318-122, +36-70-934-4479

Szakmai vezető

Egriné Fabók Mária

Gondozási Központ - Kótaj

A Gondozási Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja, Átmeneti Gondozóház. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció Rehabilitáció Kulturális program Szabadidőprogram Orvosi ellátás Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Nappali ellátás

Kinek tud segíteni?
Munkanélküliek Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Idősek

Elérhetőségek

kozpont.kotaj@gmail.com

http://info.kezenfogva.hu/

4482 Kótaj, Szent István utca 13.

+36-42-208-300

Gondozási Központ - Mágocs

A Gondozási Központ integrált ellátórendszerként működik. . 2009-ben megkezdődik az intézmény teljes akadálymentesítése, a régen várt lift is megvalósításra került, így az intézmény ugyanebben az évben megkapta a végleges működési engedélyét. Jelenlegi formáját 2010. év végén nyerte el, 2014. január 1.-től szervezeti átalakításon ment végbe az intézmény. Családsegítés és gyermekjóléti szolgáltatás és a házi segítségnyújtás ellátásokkal bővült a tevékenységi kör, majd 2014. április 1.-től demens személyek nappali ellátásával is. 2015 novemberében beüzemelésre kerültek a “Mágocs Város Önkormányzatának energetikai fejlesztése” Európai Uniós támogatáson elnyert napelemei. 2017. január 1.-től a gyermekek étkeztetése is az intézmény feladatköréhez tartozik.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Nappali ellátás Ápolás Segítség közügyek intézésében

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Idősek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

idosotthonmagocs77@gmail.com

https://www.magocs.hu/

7342 Mágocs, Szabadság u. 3.–5.

+36-72-451-102

Intézményvezető

Dr. Pitzné Makó Erzsébet

Gondozási Központ Családsegítő és Védőnői Szolgálat - Gádoros

A családsegítés a szociális vagy mentálhigiénés problémák, illetve egyéb krízishelyzet miatt segítségre szoruló személyek, családok számára az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, a krízishelyzet megszüntetése, valamint az életvezetési képesség megőrzése céljából nyújtott szolgáltatás. Az igénybevétel történhet önkéntes alapon, illetve hatósági intézkedést követően. A családok segítése érdekében veszélyeztetettséget és krízishelyzetet észlelő jelzőrendszer működik. Az észlelő és jelző rendszer működtetésének célja, hogy a problémák időben felismerhetőek legyenek, majd mihamarabb enyhítésre, megoldásra kerüljenek. Ennek érdekében közösen kell kidolgozni az együttműködési szabályokat, meghatározni a kompetencia határokat, kialakítani a közös munkafolyamatokat.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

gond.kozp@gadoros.hu

https://idosekelhelyezese.hu/

5932 Gádoros, Fő u. 30.

+36-68-490-079

Gondozási Központ Lánycsók

A területen élő szociálisan, egészségileg, mentálisan segítségre szoruló idősek, illetve az önmaguk, vagy hozzátartozójuk ellátásra képtelen, vagy részben képes 18 éven felüli lakosság segítése. Az intézmény az alábbi szociális alapszolgáltatásokat biztosítja: étkeztetés, házi segítségnyújtás, nappali ellátás – idősek klubja.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Idősek Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

lanycsokigondozasi@gmail.com

https://lanycsok.asp.lgov.hu/

7759 Lánycsók, Kossuth L. u. 39.

+36-69-564-031, +36-20-669-2047

Intézményvezető

Kraftné Szabó Rita

Gondozási Központ, Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Győrszemere

A Gondozási Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Munkával kapcsolatos támogatás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő Nem/részben önellátók Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

igazgatas@gyorszemere.hu

https://www.gyorszemere.hu/

9121 Győrszemere, Iskola u. 2.

+36-96-378-142, +36-20-564-6036

Gyermekjóléti Központ - Edelény

Az Edelényi Járás területét lefedve 45 településen hatósági intézkedésekhez kapcsolódó tevékenységet lát el, javaslatot tesz: védelembe vételre, megelőző pártfogásra, ideiglenes hatályú elhelyezésre, nevelésbe vételre, családba fogadásra, harmadik személynél történő elhelyezésre, családba fogadó gyám személyére javaslattétel, tankötelezettség teljesítésének előmozdítására, gondozási helyének megváltoztatására szükség esetén javaslattétel.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

gyjkozpont@edszszk.hu

https://edelenyiszszk.uzleti.hu/

3783 Edelény, István király útja 58.

+36-48-525-142

Szakmai vezető

Komáromi-Kormos Lívia

Gyermekjóléti Központ - Szűcsi

A Család és Gyermekjóléti Központ az alábbi hatósági intézkedésekhez kapcsolódó feladatokat látja el: A gyermek védelembe vételének, a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásának, megelőző pártfogásának vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésének, nevelésbe vételének kezdeményezése, javaslattétel az intézkedések elrendelésére, fenntartására és megszüntetésére. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához Családjába visszahelyezett gyermek esetében utógondozás keretében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez. Védelembe vett gyermek esetében gondozási-nevelési tervet készítése, családgondozás, illetve a gyámhatóság megkeresésére a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásához kapcsolódóan pénzfelhasználási terv elkészítése. Gyermek családba fogadásával kapcsolatos feladatok ellátásában való közreműködés. A Család és Gyermekjóléti Központ feladatkörébe tartozik még a Bélapátfalvai járás területén működő gyermekjóléti szolgálatok szakmai támogatása, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer járás szintű koordinációja is. Azaz a járás területén működő jelzőrendszerek munkájának figyelemmel kísérése, összehangolása, segítése, statisztikai és szakmai anyagok készítése, elemzése a jelzőrendszerek javítása érdekében.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

https://szucsi.hu/

3200 Gyöngyös, Lokodi út 7.

+36-37-507-017

Gyögyvirág Idősek Klubja - Orosháza

Orosházán négy Idősek Klubja működik, mint idősek és demens személyek nappali ellátását biztosító intézmények. Az Egységes Szociális Központ Nappali-és Alap Ellátások egységébe tartozó idősek klubjai: lehetőséget biztosítanak idősek részére a napközbeni tartózkodásra, étkeztetést biztosítanak azoknak a szociálisan rászorultaknak, akik koruk és egészségi állapotuk miatt nem képesek önmaguk és eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel étkezésről más módon gondoskodni, továbbá házi segítségnyújtást biztosít, amely az igénybe vevő önálló életvitelének fenntartását – szükségleteinek megfelelően – lakásán, lakókörnyezetében biztosítja.

Miben tud segíteni?
Információ, tanácsadás Szabadidő / fejlesztés Nappali ellátás

Kinek tud segíteni?
Idősek Mentálhigiéné

Elérhetőségek

gyongyvirag@eszk.oroshaza.hu

https://oroshaza.hu/

5900 Orosháza, Székács J. u. 3.

+36-70-933-6183

Szakmai koordinátor

Székácsné Kassai Ágnes

Gyomaendrődi Család-és Gyermekjóléti Központ

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

gyermekjolet.gye@gmail.com

https://www.gyomaendrod.hu/

5502 Gyomaendrőd, Fő út 2-4/1.

+36-20-223-4122

Intézményvezető

Pál János Györgyné

Gyömrő és Környéke Szociális Szolgáltató Központ

Az intézmény az idősek és a szociálisan rászoruló emberek ellátását, segítését próbálja megoldani Gyömrő, Maglód, Ecser és Üllő településeken. Igényelhető szolgáltatások: Időskorúak nappali ellátása: A 20 férőhelyes klubban képzett szakemberek által irányított teljes napközbeni ellátást, klubéletet biztosít önmagukról részben gondoskodni képes személyeknek. Személyes gondozást, fürdési lehetőséget, napközbeni 1-szeri v 3-szori étkezést, társaságot, szabadidős programokban való részvételt nyújt. Szociális étkezés: Napi egyszeri meleg étel biztosítása helyben fogyasztással vagy kiszállítással. A helyben fogyasztás helyszíne a nappali ellátás épülete. Házi segítségnyújtás: Ennek keretében gondoskodnak azokról az időskorú személyekről, akik otthonukban önmaguk ellátására saját erőből nem képesek, és róluk nem tudnak gondoskodni. Az idősekhez gondozónők mennek és segítenek a gondozási feladatokban, mindennapi feladatok elvégzésében. Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás: A saját otthonukban élő, egészségi állapotuk, koruk és szociális helyzetük miatt rászoruló, a segélyhívó készülék megfelelő használatára képes 65 év feletti személyek részére a felmerülő krízishelyzetek elhárítása céljából nyújtott napi 24 órás ellátás.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Ápolás Gyógyszer Információ, tanácsadás Szabadidő / fejlesztés Szabadidőprogram Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás

Kinek tud segíteni?
Idősek Mentálhigiéné

Elérhetőségek

gykszszk@gmail.com

2230 2230 Gyömrő Szent István u. 75., Szent István u. 75.

+36-29-330-207

Kapcsolat

Goór Karolina

Gyöngyfüzér Szociális Szolgáltató Központ - Csanádapáca

Békés megyében, Csanádapáca Község Önkormányzatának fenntartásában 2002. január 1. óta működik intézményünk. A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény és annak végrehajtására vonatkozó 1/2000. (I.7.) SzCsM rendelet a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről - értelmében intézményünk az alábbi szociális alapszolgáltatásokat nyújtja a település lakosai számára: Szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, nappali ellátás. Az intézmény szakosított ellátási formaként ápolást, gondozást nyújtó bentlakásos intézményt - idősek otthonát működtet.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Idősek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

gondkpapaca@internet-x.hu, gyongyfuzerkp@gmail.com

http://csanadapaca.hu

5662 Csanádapáca, Horváth Lajos tér 5.

+36-68-520-217

Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézménye - Elek

Az Intézményhez forduló kliensek személyes adatait és problémáit titkosan kezeljük. Munkánkban legfontosabbnak tartjuk, hogy segítő kezet nyújtsunk minden olyan kliensnek, aki megtisztel bennünket bizalmával és segítségért fordul hozzánk. Nem oldjuk meg a kliensek helyett a problémáikat, hanem az adott probléma megoldására alkalmas módszerekkel ismertetjük meg őket. Ezáltal képessé válhatnak önállóan is megoldani gondjaikat, elkerülve így a krízis kialakulását. A szolgáltatások igénybevételével kapcsolatban szakképzett kollegáink az Önök rendelkezésére állnak, felmerülõ kérdéseikkel forduljanak bizalommal az Intézményünkhöz. Szolgáltatások: támogató szolgálat, házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, étkeztetés, idõsek klubja.

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Információ, tanácsadás Foglalkoztatás Rehabilitáció Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Munkával kapcsolatos támogatás Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Egészségügy Ápolás Kulturális program Szabadidőprogram Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás

Kinek tud segíteni?
Látássérült Hallássérült Mozgássérült Szellemi fogyatékosság Autizmus Idősek Szegénységben élők Fogyatékkal élő Mentálhigiéné Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Hajléktalanok

Elérhetőségek

elek@elek.hu

https://elek.hu/

5742 Elek, Szent István u. 3.

+36-66-241-330

Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézménye - Kétegyháza

Családsegítő Szolgálat: Szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett családok segítése, egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, életükben jelentkező problémák megszüntetése. Tájékoztatást adunk a családtámogatási ellátások formáiról, segítséget nyújtunk hivatalos ügyek intézésében életvezetési, mentálhigiénés szociális tanácsadással segítünk a krízishelyzet kialakulásához vezető okok megelőzésében, lakosság által felajánlott adományokat közvetítjük a rászoruló családoknak. Gyermekjóléti Szolgálat: Feladatunk a gyermekek testi, lelki egészségének, családban történő nevelésének elősegítése, a gyermekek veszélyeztetettségét előidéző okok megelőzése feltárása, ennek érdekében jelzőrendszert működtetünk, intézményekkel, szakemberekkel, egyéb személyekkel és civil szervezetekkel együttműködünk, tevékenységünket összehangoljuk. Tanyagondnoki Szolgálat: Tanyagondnoki szolgáltatásunk célja a hátrányos helyzetű településrész (Petőfi-telep) esélyegyenlőségének növelése, az ott élők életfeltételeinek javítása, a közszolgáltatásokhoz való hozzájutás és a szociális alapellátások kiépítésének elősegítése, a szolgáltatási funkcióinak bővítése, közösségfejlesztés, valamint a jobb életminőség elérése. A tanyagondnoki szolgálat közvetlen, személyes szolgáltatásokat (ezen belül alap- és kiegészítő feladatokat), valamint az önkormányzati feladatok megoldását segítő, közvetett szolgáltatásokat végez. Kétegyházán célunk a település teljes lakossága számára, de különös tekintettel a Petőfi telepen élőkre, biztosítani az egészségügyi, szociális és más egyéb alapellátások elérését, mely által megóvhatjuk a településrészt az elsorvadástól, az elmaradástól és hosszú távon az elnéptelenedéstől.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció Egészségügy Akadálymentesítés Szabadidőprogram Ruha / cipő

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet

Elérhetőségek

gondkoz@ketegyhaza.hu

https://www.ketegyhaza.hu/

5741 Kétegyháza, Fő tér 9.

+36-66-251-214

Intézményvezető

dr. Rakuszné Villám Mária

Hajdúhadházi Család- és Gyermekjóléti Központ

A családsegítés a szociális vagy mentálhigiénés problémák, illetve egyéb krízishelyzet miatt segítségre szoruló személyek, családok számára az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, a krízishelyzet megszüntetése, valamint az életvezetési képesség megőrzése céljából nyújtott szolgáltatás. A családok segítése érdekében veszélyeztetettséget és krízishelyzetet észlelő jelzőrendszer működik. A jegyző, a járási hivatal, továbbá a szociális, egészségügyi szolgáltató, intézmény, valamint a gyermekjóléti szolgálat, a pártfogói felügyelői és a jogi segítségnyújtói szolgálat jelzi, a társadalmi szervezetek, egyházak és magánszemélyek jelezhetik a családsegítést nyújtó szolgáltatónak, intézménynek, ha segítségre szoruló családról, személyről szereznek tudomást.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

csaladsegito@hajduhadhaz.hu

http://info.kezenfogva.hu/

4242 Hajdúhadház, Kossuth u. 11.

+36-52-583-129

Kapcsolattartó

Komorné Karap Mária

Hajdúhadházi Család- és Gyermekjóléti Központ - Téglás

Hajléktalanok átmeneti szállása - Tatabánya

A 35 férőhelyes intézmény hajléktalanná vált felnőtt személyek részére biztosít szálláslehetőséget egy év időtartamra. Szociális munka keretében tanácsadást, esetkezelést, gondozást, készségfejlesztést, az ellátott egyéni szükségletei szerint felügyeletet és háztartási, vagy háztartást pótló segítségnyújtást szükség szerint biztosít.

Miben tud segíteni?
Hajléktalanszálló Átmeneti szálló / otthonok Információ, tanácsadás Nappali ellátás Ápolás

Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok

Elérhetőségek

tbatmeneti@gmail.com

https://tjeszi.hu/

2800 Tatabánya, Füzes utca 40/B.

+36-34-512-564

Csoportvezető

Magai Péter

Hajléktalanokat Ellátó Intézet - Nappali Melegedő - Sopron

Nappali ellátást nyújtó intézmény, amely 30 fő nappali tartózkodására, tisztálkodásuk biztosítására, szabadidejük hasznos eltöltésére ad lehetőséget. Olyan személyes szociális szolgáltatás, amely a hajléktalan személyek részére biztosít személyes életvitelt elősegítő, krízishelyzetben támaszt nyújtó, közösségi kapcsolatot is elősegítő támogatást.

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Szabadidőprogram Közösségépítés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok Mentálhigiéné

Elérhetőségek

hajlektalanul@soszi.hu

https://soszi.hu/

9400 Sopron, Magyar utca 22.

+36-20-489-4185

Hajléktalanokat Ellátó Intézet - Utcai Szociális Szolgálat - Sopron

Feladatunk az intézményes gondozással szemben bizalmatlan, az utcán életvitelszerűen tartózkodó egyének, csoportok szociális segítése, egészségügyi felvilágosítása preventív célzattal, valamint a célcsoport társadalmi integrációjának elősegítése a szociális munka eszközeivel. Az utcai szociális munka leginkább közterületre „kivitt” szociális szolgáltatás. Célja egyrészt a már nyilvántartott hajléktalan személyek segítése, másrészt a még felderítetlen hajléktalan egyének, csoportok felkutatása, bevonásának kezdeményezése az ellátórendszerbe, harmadrészt az utcai életmód felszámolásával kapcsolatos tevékenységek összehangolt működtetése.

Miben tud segíteni?
Integráció / reintegráció Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok Nehéz élethelyzet Mentálhigiéné

Elérhetőségek

hajlektalanul@soszi.hu

https://soszi.hu/

9400 Sopron, Magyar utca 22.

+36-30-827-3761

Hársfa-ház - Szombathely

Szombathely város és kistérsége területén lakók számára az intézményben nyilvántartásba vett, a perifériára szorult szenvedélybetegek (20 fő) és pszichiátriai betegek (60 fő) reintegrálása a társadalomba. Akinek legalább 40%-os egészségkárosodása van lehetőséget kaphat napi 4 órában, könnyű fizikai munkát végezni.

Miben tud segíteni?
Integráció / reintegráció Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás Tartós élelmiszer

Kinek tud segíteni?
Alkoholfüggők Drogfüggők

Elérhetőségek

szombathelyikaritasz@gmail.com

http://www.karitaszszombathely.hu

9700 Szombathely, Hollán E. u. 14.

+36-94-318-560

Hátralékkezelési szolgáltatás - Mór

A hátralékkezelési szolgáltatás Intézményünkben -az önkormányzat önként vállalt (tehát nem kötelező) feladataként- 2007 őszétől működik. A szolgáltatás a lakhatás megőrzése érdekében, megfelelő jövedelmi, vagyoni és egyéb feltételek mellett nyújt segítséget a közüzemi díjhátralékkal rendelkezőknek. Szigorú feltételek teljesítése mellett (1993. évi III. tv. 64.§ (1) és (4) e), 11/2015. (V.06) Önk. r.) jelentős támogatás nyerhető el az adósság rendezéséhez. A szolgáltatás célja az adósságrendezésen túl az ügyfelek racionális háztartás-gazdálkodásának elősegítése és a díjhátralék ismételt felhalmozódásának megelőzése.

Miben tud segíteni?
Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Nehéz élethelyzet Munkanélküliek

Elérhetőségek

gyejokozpont@szocmor.hu

https://mor.hu/

8060 Mór, Bajcsy-Zs. u. 7.

+36-22-407-139

Helvéciai Mikrotérségi Szociális Szolgáltató Központ - Támogató Szolgálat - Ballószög

A támogató szolgáltatás a fogyatékos személyek érdekében, lakókörnyezettükben történő ellátása, elsősorban a lakáson kívüli közszolgáltatások elérésének segítése, valamint életvitelük önállóságának megőrzése mellett a lakáson belüli speciális segítségnyújtás biztosítása révén. A szolgáltatás az ellátási területen élő valamennyi fogyatékossági csoportba tartozó személyre kiterjed, igénybevétel önkéntes, az ellátást igénylő vagy törvényes képviselője írásbeli kérelmére történik. A kérelmet a Helvéciai Mikrotérségi Szociális Szolgáltató Központ 6035 Helvécia, Sport u. 40. szám alatti címen lehet benyújtani.

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Információ, tanácsadás Foglalkoztatás Rehabilitáció Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Munkával kapcsolatos támogatás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Látássérült Hallássérült Mozgássérült Szellemi fogyatékosság Autizmus

Elérhetőségek

csaladsegito.balloszog@citromail.hu, mikroszoc@gmail.com

https://www.balloszog.hu/

6034 Helvécia, Sport u. 40.

+36-30-082-8536, +36-76-579-040

Családsegítő

Sebestyén Tünde

Heves Város Gyermekjóléti Központja és Családsegítő Szolgálata

Az intézmény szolgáltatásainak biztosításával célunk, hogy a működési területünkön élő, szociálisan hátrányos helyzetű, egészségügyi, mentálhigiénés állapotuk miatt rászorult emberek intézményi szolgáltatások keretében történő ellátásban részesüljenek. Célunk továbbá a gyermekek törvényben foglalt jogainak érvényesítéséhez, a szülői kötelességek teljesítéséhez, a gyermekek veszélyeztetettségének megelőzéséhez és megszüntetéséhez nyújtott széleskörű, szükség esetén alternatív eszközöket is alkalmazó szociális munka. Támogatást nyújtunk a gyermekek ellátására, gondozására, testi, szellemi fejlődésére, szocializációjára vonatkozó szülői, gondozói, támogatói tevékenység ellátásához az Alapító Okiratban rögzített szolgáltatások nyújtása útján. Szociális és gyermekvédelmi feladataink végzése során tiszteletben tartjuk a családok életmódját, életstratégiáját, szokásrendszerét és tradícióit.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció Szabadidőprogram

Kinek tud segíteni?
Munkanélküliek Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Nehéz élethelyzet

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

csgyjsz.heves@gmail.com

http://info.kezenfogva.hu/

3360 Heves, Hunyadi utca 23.

+36-36-373-863

HÍD Szociális Család és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ - Zsámbék

A Család- és Gyermekjóléti Központ feladatkörébe tartozik a Budakeszi járáshoz tartozó településeken azon szolgáltatások nyújtása, mely hozzájárul a gyermek családban nevelkedésének elősegítéséhez. A gyermek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében a gyermek igényeinek és szükségleteinek megfelelő önálló egyéni és csoportos speciális szolgáltatásokat, programokat nyújt. Speciális szolgáltatások: pszichológiai tanácsadás, jogi tanácsadás, családterápia kapcsolattartási ügyelet, utcai szociális munka, készenléti ügyelet.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

kozpont@budakeszi.hu

https://zsambek.hu/

2092 Budakeszi, Fő u. 164.

+36-23-454-080, +36-20-243-0323|készenléti ügyelet

Híd Szociális, Család és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ - Budakeszi

Szeretettel köszöntöm a HÍD Szociális Család és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ nevében. Intézményünk 2005 óta integrált keretek között, felkészült szociális szakemberei által nyújt segítséget koruk, szociális helyzetük miatt nehéz helyzetbe került lakosoknak. Célunk, hogy minden rászoruló számára elérhető közelségbe kerüljön a segítség. Őszintén remélem, hogy honlapunk információkat nyújt Önnek, hozzátartozójának, ismerősének ahhoz, hogy tájékozódhasson arról az ellátási, szolgáltatási formáról, ami leginkább megoldást jelentheti szociális, életviteli problémáira. Szolgálatunk minden támogatásra szoruló lakos - a gyerekektől az idősekig - előtt nyitva áll. Mindenkinek igénye van a meghallgatásra, megértésre, hogy a nehézségekkel, problémákkal telített időkben valakire támaszkodhasson. Szakképzett, tapasztalt munkatársainkkal arra törekszünk, hogy az általunk ellátott települések polgárai teljesebb, kiegyensúlyozottabb életet vallhassanak magukénak.

Miben tud segíteni?
Pénzadomány Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

hid@budakeszihid.hu

https://budakeszihid.hu/

2092 Budakeszi, Erdő u. 83.

+36-23-451-279, +36-20-426-9046

Híd Szociális, Család és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ - Telki

Szeretettel köszöntöm a HÍD Szociális Család és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ nevében. Intézményünk 2005 óta integrált keretek között, felkészült szociális szakemberei által nyújt segítséget koruk, szociális helyzetük miatt nehéz helyzetbe került lakosoknak. Célunk, hogy minden rászoruló számára elérhető közelségbe kerüljön a segítség. Őszintén remélem, hogy honlapunk információkat nyújt Önnek, hozzátartozójának, ismerősének ahhoz, hogy tájékozódhasson arról az ellátási, szolgáltatási formáról, ami leginkább megoldást jelentheti szociális, életviteli problémáira. Szolgálatunk minden támogatásra szoruló lakos - a gyerekektől az idősekig - előtt nyitva áll. Mindenkinek igénye van a meghallgatásra, megértésre, hogy a nehézségekkel, problémákkal telített időkben valakire támaszkodhasson. Szakképzett, tapasztalt munkatársainkkal arra törekszünk, hogy az általunk ellátott települések polgárai teljesebb, kiegyensúlyozottabb életet vallhassanak magukénak.

Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Foglalkoztatás Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Mentálhigiéné Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

hid@budakeszihid.hu

https://budakeszihid.hu/

2092 Budakeszi, Erdő u. 83.

+36-23-451-279, +36-20-426-9046, +36-20-243-0323|készenléti ügyelet

Hodászi Szociális Szolgáltató Központ

A Család- és Gyermekjóléti Központ a gyermek családban nevelkedésének elősegítése, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében a gyermek igényeinek és szükségleteinek megfelelő önálló egyéni és csoportos speciális szolgáltatásokat, programokat nyújt, amelynek keretében biztosít: utcai és – ha a helyi viszonyok azt indokolják – lakótelepi szociális munkát, kapcsolattartási ügyeletet, ha a helyi viszonyok azt indokolják – kórházi szociális munkát, gyermekvédelmi jelzőrendszeri készenléti szolgálatot, jogi tájékoztatásnyújtást és pszichológiai tanácsadást, családkonzultációt, családterápiát, családi döntéshozó konferenciát.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Idősek

Elérhetőségek

hodaszpolghiv@t-online.hu

http://www.szszkhodasz.hupont.hu/

4334 Hodász, Dózsa György utca 14.

+36-44-351-256

Homokháti Kistérség Többcélú Társulása Integrált Szociális és Gyermekjóléti Központ Mórahalmi Tagintézménye

szociálisan rászorultak részére a személyes gondoskodást az állam valamint az önkormányzat biztosítják. (1993. évi III. tv.) Az előd, a Gondozási Központ 1989. augusztus 1-jén kezdte meg működését szociális tevékenységet ellátó intézményként. Jelenlegi szervezeti formájában szociális szolgáltatásokat biztosít Mórahalom város szociálisan rászoruló lakosai részére: saját otthonukban és lakókörnyezetükben önálló életvitelük fenntartásában, egészségi, mentális állapotukból vagy más okból származó problémák megoldásában. A szolgáltatások igénybevétele – a családsegítő és gyermekjóléti szolgáltatás néhány esetét kivéve – önkéntes. Ügyfélfogadás munkanapokon 8-16 óráig lehetséges. A szolgáltatás igénybevételét a Tagintézményben lehet kezdeményezni a tagintézmény-vezetőnél. Felvilágosítás telefonon vagy személyesen kérhető munkaidőben a fenti címen vagy a megadott telefonszámokon. A szolgáltatásokat immáron 35 éve biztosítja az intézmény magas szakmai és etikai megfeleléssel. A legfőbb érték az ember itt nem csak szlogen. A település adottságai lehetőséget nyújtanak a családias hangulatú gondozási tevékenységre. Ellátási formák: Nappali ellátás. Házi segítségnyújtás. Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás. Étkezés és népkonyha. Család- és gyermekjóléti szolgálat.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

gondozas@morahalom.hu, morahalom@hoszkp.hu

https://www.morahalom.hu/

6782 Mórahalom, Zákányszéki út 21.

+36-62-280-643

Intézményvezető

Csótiné Ördög Edit

Homokháti Szociális Központ - Ruzsa

A Homokháti Szociális Központ Ruzsa közigazgatási területén az alábbi szolgáltatásokat biztosítja: Közösségi pszichiátriai ellátás; Támogató szolgáltatás; Szenvedélybetegek Nappali és Alacsonyküszöbű ellátása. Család-és Gyermekjóléti Központ hatósági tevékenységéhez kapcsolódó feladatok ellátását biztosított esetmenedzseri tevékenységek; Család-és Gyermekjóléti Központ speciális szolgáltatásai: esetmenedzseri tevékenység; pszichológiai tanácsadás; családterápia; készenléti szolgálat (munkaidőn kívül); óvodai-és iskolai szociális segítés. Szociális diagnózis, jogi tanácsadás.

Miben tud segíteni?
Rehabilitáció Információ, tanácsadás Ápolás Nappali ellátás Egészségmegőrzés, megelőzés Integráció / reintegráció Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem

Kinek tud segíteni?
Pszichiátriai betegek Drogfüggők Alkoholfüggők Család / demográfia Gyermekek Hajléktalanok Idősek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

vezeto@hoszkp.hu

https://hoszkp.hu/

6786 Ruzsa, Tömörkény tér 5.

+36-62-254-283

Homokháti Szociális Központ Zákányszéki Tagintézmény

A Homokháti Szociális Központ célja, hogy az ellátottak számára biztosítsa a szociális alap- és szakosított, illetve gyermekjóléti ellátás keretében azokat a szolgáltatásokat, amelyek feladatkörébe tartoznak - ezáltal Zákányszék község lakóinak szociális biztonságát elősegítse. A Zákányszéki Tagintézmény irányítása alá tartozik a Zákányszéki Védőnői Szolgálat, mint kötelezően biztosítandó egészségügyi alapellátás. A szolgáltatások igénybevételével, azok megszüntetésével, a szolgáltatásokhoz kapcsolódó információk kérésével, továbbá panasztétel céljából a tagintézmény-vezetőt, távollétében a helyettesét kell keresni az intézmény nyitvatartási ideje alatt.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

zakanyszek@hoszkp.hu, vezeto@hoszkp.hu

https://hoszkp.hu/

6787 Zákányszék, Dózsa Gy. u. 44.

+36-62-624-852, +36-30-372-2535

Humán Szolgáltató Központ - Támogató Szolgálat

A segítségnyújtás mindig a kliens egyéni igényéhez igazodva, személyre szabottan, tervszerűen és a fejleszteni kívánt területre fókuszálva történik, az ellátott aktív közreműködésével lakáson belül és kívül nyújt támaszt a mindennapi életviteli teendőknél.

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Információ, tanácsadás Foglalkoztatás Rehabilitáció Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Munkával kapcsolatos támogatás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Látássérült Hallássérült Mozgássérült Szellemi fogyatékosság Autizmus

Elérhetőségek

humanszolgaltato@kereknet.hu

https://www.kerekegyhaza.hu/

6041 Kerekegyháza, Fő u. 78.

+36-76-361-165

Idősek Nappali Ellátása - Körmend

Szociális és mentális támogatásra szoruló, önmaguk ellátására részben képes időskorúak napközbeni gondozására szolgál. Mint nappali ellátást nyújtó intézmény elsősorban a saját otthonában élők részére biztosít lehetőséget a napközbeni tartózkodásra, étkezésre, társas kapcsolatokra, valamint alapvető higiénés szükségletek kielégítésére. Az ellátást igénybe vevők részére biztosít szociális, egészségi és mentális állapotuknak megfelelő, a napi élettevékenységet segítő közösségi szolgáltatásokat.

Miben tud segíteni?
Kulturális program Információ, tanácsadás Egészségügy Szabadidőprogram Egészségmegőrzés, megelőzés Orvosi ellátás

Kinek tud segíteni?
Idősek

Elérhetőségek

zita.korm@t-online.hu

https://szocszolg.kormend.hu/

9900 Körmend, Kossuth L. u. 26.

+36-94-594-115

Idősek Otthona - emelt szintű elhelyezés - Siófok

A szolgáltatás célja, feladata: Az ellátás célja, megteremteni annak lehetőségét, hogy a végleges otthont jelentő intézményben az idős emberek békében, környezetükkel megelégedve, ahhoz jól alkalmazkodva éljenek. Az ellátandó célcsoport jellemzői: a nyugdíjkorhatárt vagy 18. életévét betöltött, betegsége miatt önmaga ellátására nem, vagy csak folyamatos segítséggel képes személyek, akik a közösségi életvitelre alkalmasak, rendszeres gyógyintézeti kezelést nem igényelnek és az intézményvezető az értékelő adatlap szerinti III. fokozatot (teljes ellátásra szoruló, 40 pontot elérő gondozási szükséglettel rendelkező személyek) állapította meg részükre. A szolgáltatást igényelhetik a kérelem benyújtásakor nem siófoki állandó lakcímmel rendelkezők is. Az Idősek Otthona tartós bentlakást, ápolást-gondozást biztosító szakosított ellátási forma, mely teljes körű ellátást nyújt az idős emberek számára. Az otthon tartós, illetve átmeneti jelleggel folyamatos ellátást és éjszakai bent tartózkodást biztosít az időskorúaknak, illetve 18. életévüket betöltött beteg személyeknek, akik önmaguk ellátásáról nem, vagy csak folyamatos segítséggel képesek gondoskodni. Az étkezésre és a közös együttlétre az intézmény ebédlőjében és társalgóiban nyílik lehetőség.

Miben tud segíteni?
Ápolás Foglalkoztatás Lakóotthon Étkeztetés Ruha / cipő Információ, tanácsadás Egészségmegőrzés, megelőzés

Kinek tud segíteni?
Idősek Mentálhigiéné

Elérhetőségek

intezet@siofokigondozasikozpont.hu

https://siofokigondozasikozpont.hu/

8600 Siófok, Korányi Sándor utca 1/b.

+36-84-311-013

Intézmény vezető

Sáváriné Vörös Viktória

Idősek Otthona - normál szintű elhelyezés - Siófok

A szolgáltatás célja, feladata: Az ellátás célja, megteremteni annak lehetőségét, hogy a végleges otthont jelentő intézményben az idős emberek békében, környezetükkel megelégedve, ahhoz jól alkalmazkodva éljenek. Az ellátandó célcsoport jellemzői: a nyugdíjkorhatárt vagy 18. életévét betöltött, betegsége miatt önmaga ellátására nem, vagy csak folyamatos segítséggel képes személyek, akik a közösségi életvitelre alkalmasak, rendszeres gyógyintézeti kezelést nem igényelnek és az intézményvezető az értékelő adatlap szerinti III. fokozatot (teljes ellátásra szoruló, 40 pontot elérő gondozási szükséglettel rendelkező személyek) állapította meg részükre.

Miben tud segíteni?
Ápolás Foglalkoztatás Lakóotthon Étkeztetés Ruha / cipő Információ, tanácsadás Egészségmegőrzés, megelőzés

Kinek tud segíteni?
Idősek Mentálhigiéné

Elérhetőségek

intezet@siofokigondozasikozpont.hu

https://siofokigondozasikozpont.hu

8600 Siófok, Korányi Sándor utca 1/b.

+36-84-311-013

Intézmény vezető

Sáváriné Vörös Viktória

Idősek, pszichiátriai betegek, szenvedélybetegek nappali ellátása - Kaba

Idősek nappali ellátása: A szolgáltatást igénybe vehetik Kaba város és a társulás területén életvitelszerűen élő, lakó- és tartózkodási hellyel rendelkező időskorú személyek (a társulási megállapodás szerint), akik saját otthonukban élnek, önmagukat részben önállóan képesek ellátni. A helyi igényeknek megfelelő közösségi programokat szervezünk, valamint helyet biztosítunk a közösségi szervezésű programoknak, csoportoknak, lehetővé téve ezzel a szociális izoláció elkerülését. Biztosítjuk, hogy a szolgáltatás nyitott formában, az ellátotti kör és a lakosság által egyaránt elérhető módon működjön. Pszichiátriai betegek nappali ellátása: A nappali ellátás elsősorban a saját otthonukban élő, tizennyolcadik életévüket betöltött, fekvőbeteg-gyógyintézeti kezelést nem igénylő pszichiátriai betegek részére ad lehetőséget a napközbeni tartózkodásra, a társas kapcsolatokra, valamint az alapvető higiéniai szükségleteik kielégítésére, továbbá igény szerint megszervezi az ellátottak napközbeni étkeztetését. A pszichiátriai betegek nappali intézménye az öntevékenységre, az önsegítésre épülve biztosítja a kulturális, szabadidős, tájékoztató, képzési, lakossági és családi programok, találkozók szervezését, lebonyolítását. Olyan programokat szerveznek, melyek lehetővé teszik az ellátást igénybe vevőnek a társadalomba, a korábbi közösségébe történő visszailleszkedését. Ennek keretében a nappali intézmény programjai nyitottak, kívülállók számára is hozzáférhetőek. Szenvedélybetegek nappali ellátása: A nappali ellátási forma fontos eleme a szolgáltatás preventív hatása, hiszen az egyéni szükségletekre alapozott hosszabb távú szociális és mentális gondozással, az életvitel, életvezetés segítésével, a személyiség fejlesztésével, a közösség erejével megelőzhető, hogy a problémával küzdő egyre inkább izolálódjon, állapota rosszabbodjon. A szenvedélybetegek nappali ellátása biztosítja a kulturális, szabadidős, tájékoztató, képzési, lakossági és családi programok, találkozók szervezését, lebonyolítását.

Miben tud segíteni?
Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Nappali ellátás Szabadidőprogram Egészségügy Közösségépítés Kulturális program Munkával kapcsolatos támogatás Terápia Integráció / reintegráció Egészségmegőrzés, megelőzés Rehabilitáció Információ, tanácsadás Ápolás

Kinek tud segíteni?
Idősek Mentálhigiéné Pszichiátriai betegek Alkoholfüggők Drogfüggők

Elérhetőségek

tamasz01@t-online.hu

http://tamasz.kaba.hu/

4183 Kaba, Jókai utca 4.

+36-54-461-250

Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda - Érd

Az Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda 2012. július 1-ével kezdte meg működését újból, a Szociális Gondozó Központ integrált szolgáltatásaként. Az iroda a meghatározott feltételek, és kitűzött célok, alapelvek mentén működik. Munkánk során célunk a 14-29 éves fiatalok segítése. (14 év alatti fiatal, szülői beleegyezéssel veheti igénybe szolgáltatásainkat)

Miben tud segíteni?
Jogi tanácsadás Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Gyermekek Nehéz élethelyzet

Elérhetőségek

kalaine.gabriella@szocgond.hu, lodi.zoran@szocgond.hu

https://szocgonderd.hu

2030 Érd, Nyírfa utca 11.

+36-30-964-7023, +36-20-232-3576

Igazgyöngy Támogató Szolgálat - Fogyatékos ellátás - Gyöngyös

A Támogató Szolgálat a gyöngyösi kistérség közigazgatási területéről fogadja az ellátottakat szociális rászorultság vizsgálati eredményétől függően. Célja: A fogyatékos személyek lakókörnyezetben történő ellátása, elsősorban a lakáson kívüli közszolgáltatások elérésének segítése, valamint életvitelük önállóságának megőrzése mellett a lakáson belüli speciális segítségnyújtás biztosítása révén.

Miben tud segíteni?
Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Szellemi fogyatékosság Hallássérült Mozgássérült Látássérült Autizmus

Elérhetőségek

hetszinvirag@gyongyosikisterseg.hu

https://gyongyosikisterseg.hu/

3200 Gyöngyös, Lokodi u. 7.

+36-37-507-010, +36-30-408-7111

Intézményegység-vezető

Méhész Ágnes

II. Kerületi Önkormányzat Értelmi Fogyatékosok Nappali Otthona

Igény szerint meleg élelem nyújtása. Munkavégzés lehetőségének segítése. Szabadidős programok szervezése. Életvitelre vonatkozó tanácsadás, életvezetés segítése. Szükség szerint az egészségügyi alapellátás megszervezése, a szakellátásokhoz való hozzájutás segítése. Speciális önszerveződő csoportok / heti 2x2 óra team munka / támogatása, működésének, szervezésének segítése. Hivatalos ügyek intézésének segítése. Egyéni fejlesztő programokra épülő gyógypedagógiai fejlesztő foglalkozás

Miben tud segíteni?
Átmeneti szálló / otthonok Információ, tanácsadás Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Mentálhigiéné Szellemi fogyatékosság

Elérhetőségek

info@hidegkutieno.hu

https://www.hidegkutieno.hu/

1028 Budapest, Hidegkúti út 158.

+36-1-394-2215

Kapcsolat

Stefanikné Sulyán Ildikó

vezeto@hidegkutieno.hu

+36-20-548-3088

Integrált Szociális Intézmény - Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat - Abasár

Intézmény bemutatása: a családsegítés a szociálisan vagy mentálhigiénés problémák, illetve egyéb krízishelyzet miatt segítségre szoruló személyek, családok számára az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, a krízishelyzet megszüntetése, valamint az életvezetési képesség megőrzése céljából nyújtott szolgáltatás.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Oktatás, fejlesztés Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

idosotthon@abasar.hu, csaladsegito@abasar.hu

https://www.abasar.hu/

3261 Abasár, Iskola út 11.

+36-37-560-046, +36-37-360-896

Integrált Támogatói Szolgálat - Celldömölk

A szolgáltatás működtetésével kiemelt célunk a lakosság körében a befogadó-elfogadó attitűd, a tolerancia és segítségnyújtási képesség erősítése, ezáltal is elősegítve a speciális bánásmódot igénylő fogyatékosok társadalmi esélyegyenlőségét. A fogyatékos személy oldaláról pedig a saját lakóhelyén, lakókörnyezetében történő segítése, életvitelének megkönnyítése elsődlegesen a lakáson kívüli (köz) szolgáltatások elérésével, valamint önállóságának megőrzése mellett a lakáson belüli speciális segítségnyújtás biztosítása. Elengedhetetlennek tartjuk, hogy a fogyatékos személy speciális szükségleteit megismerjük ahhoz, hogy a neki legmegfelelőbb támogatást nyújtsuk. Ebben az együttműködésben a személyi segítő mintegy „élő segédeszközként” teszi lehetővé az ellátott számára, hogy önrendelkezővé válhasson az élet adott területén. Szolgálatunk igyekszik lépést tartani azokkal a szakmai irányelvekkel, melyek segítségével a munkánk hatékonyabb lehet, valamint közelebb juthatunk a fent megnevezett célokhoz.

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Információ, tanácsadás Foglalkoztatás Rehabilitáció Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Munkával kapcsolatos támogatás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Látássérült Hallássérült Mozgássérült Szellemi fogyatékosság Autizmus

Elérhetőségek

nsz.tamogato@celldomolk.hu

https://www.nszcell.hu/

9500 Celldömölk, Szalóky S. u. 3.

+36-95-525-916

Jánoshalma Szociális Alapellátás

A Család és Gyermekjóléti Központ az alábbi hatósági intézkedésekhez kapcsolódó feladatokat látja el: A gyermek védelembe vételének, a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásának, megelőző pártfogásának vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésének, nevelésbe vételének kezdeményezése, javaslattétel az intézkedések elrendelésére, fenntartására és megszüntetésére. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához Családjába visszahelyezett gyermek esetében utógondozás keretében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez. Védelembe vett gyermek esetében gondozási-nevelési tervet készítése, családgondozás, illetve a gyámhatóság megkeresésére a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásához kapcsolódóan pénzfelhasználási terv elkészítése. Gyermek családba fogadásával kapcsolatos feladatok ellátásában való közreműködés. A Család és Gyermekjóléti Központ feladatkörébe tartozik még a Bélapátfalvai járás területén működő gyermekjóléti szolgálatok szakmai támogatása, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer járás szintű koordinációja is. Azaz a járás területén működő jelzőrendszerek munkájának figyelemmel kísérése, összehangolása, segítése, statisztikai és szakmai anyagok készítése, elemzése a jelzőrendszerek javítása érdekében.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

janoshalmacsgyk@gmail.com

https://www.janoshalma.hu/

6440 Jánoshalma, Radnóti Miklós utca 12.

+36-70-198-9150

Intézményvezető

Ördögh Edit

Jogi és pszichológiai tanácsadás - Aszód

Jogi tanácsadás: A Szolgálat, valamint a Központ klientúrájában megjelenő jogi kérdéseket, problémákat közvetítik a családsegítők jogi tanácsadásra. Jogászunk mindenféle jogi kérdésben csupán tanácsadást, beadvány megfogalmazását, jogi nyelven megfogalmazott levelek értelmezését, iránymutatást nyújt a fogadóóra keretében. A szolgáltatások előzetes, családsegítői delegálás alapján vehetők igénybe, a szakemberekkel egyeztetett időpontban, a Központ irányításával. Pszichológiai tanácsadás: Jelenleg a Szolgálat, valamint a Központ esetkezeléseiben megjelenő szakmai kompetencián túl mutató kérdésekben közvetítik a családsegítők a pszichológushoz a klienseket. Elsőbbséget élveznek a krízishelyzetek, amely megoldására a családgondozás mellett pszichológiai támogatást nyújt a tanácsadó. A szolgáltatások előzetes, családsegítői delegálás alapján vehetők igénybe, a szakemberekkel egyeztetett időpontban, a Központ irányításával.

Miben tud segíteni?
Jogi tanácsadás Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Nehéz élethelyzet

Elérhetőségek

aszod.titkarsag@aszod.hu

https://aszod.hu/

2170 Aszód, Szabadság tér 9.

+36-28-500-666

Jogi és pszichológiai tanácsadás - Taksony

Jogi tanácsadás: leggyakrabban felmerülő problémák: vitás ügyek szolgáltatókkal, bankokkal, válási ügyek, gyermekelhelyezési ügyek, tartozások rendezése. Pszichológiai konzultáció és életvezetési tanácsadás: A pszichológiai tanácsadás egy olyan eljárás, amely az élet számtalan területén sikerrel alkalmazható, segíti a lelki közérzetet, a kapcsolati nehézségeket és az életvezetési nehézségeket érintő problémák kezelését. A tanácsadás akkor lehet sikeres, ha az igénybevevő motivált és tartósabban el tud köteleződni a rendszeres konzultációk mellett.

Miben tud segíteni?
Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Pszichiátriai betegek Nehéz élethelyzet

Elérhetőségek

gyermekjoleti@taksony.hu

https://www.taksony.hu/

2335 Taksony, Fő út 83.

+36-24-520-753, +36-30-651-7381

Intézményvezető helyettes

Surányiné Lantos Judit

Kalocsa Város Önkormányzata Szociális Központ „ORIGÓ” Család- és Gyermekjóléti Központ

A gyermekjóléti központ általános szolgáltatási feladatai: a gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedésekhez kapcsolódó, a gyermekek védelmére irányuló tevékenységek, amelynek keretében kezdeményezi a gyermek védelembe vételét vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezését, nevelésbe vételét.

Miben tud segíteni?
Pénzadomány Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

szocialiskozpont@kalocsa.hu

https://kalocsaszocialis.hu

6300 Kalocsa, Bem apó u. 19.

+36-78-600-700, +36-78-600-800, +36-78-600-900

Kapocs Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat - Mezőzombor

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

hegyaljacsalad3931@gmail.com

https://mezozombor.hu

3931 Mezőzombor, Rákóczi utca 38.

+36-47-777-003

Vezető

Fercsákné Varga Melinda

Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás Szociális Szolgáltató Központ

A Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás Szociális Szolgáltató Központ az alábbi hat szociális alapszolgáltatást és gyermekjóléti alapellátást nyújtja: Étkeztetés: 5300 Karcag, Szabó József u. 6. Telefon: 59/312-769 A hét minden napján biztosított az ellátás. 5309 Berekfürdő, Berek tér 11. Telefon: 59/319-113 Hétköznapokon biztosított az ellátás. Az Étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodik az intézmény, akik azt önmaguknak, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, szenvedélybetegségük vagy hajléktalanságuk miatt. Az ebéd kiszállítása Karcag területén társadalmi gondozók, Berekfürdő területén szociális gondozók segítségével történik. Az ebédet lehetőség szerint minden ellátotthoz 13.00 óráig juttatjuk el. Házi segítségnyújtás: 5300 Karcag, Szabó József u. 6 Telefon: 59/312-769 5309 Berekfürdő, Berek tér 11. Telefon: 59/319-113 Nyitva tartás: hétfő-péntek: 8.00 – 16.00 Házi segítségnyújtás keretében a szolgáltatást igénybe vevő személy saját lakókörnyezetében kell biztosítani az önálló életvitel fenntartása érdekében szükséges ellátást. A házi segítségnyújtás keretében biztosítani kell: – az alapvető gondozási, ápolási feladatok elvégzését, – az önálló életvitel fenntartásában, az ellátott és lakókörnyezete higiéniás körülményeinek megtartásában való közreműködést, – a veszélyhelyzetek kialakulásának megelőzésében, illetve azok elhárításában való segítségnyújtást. A házi segítségnyújtás szakmai tartalma: – az ellátást igénybe vevővel segítő kapcsolat kialakítása és fenntartása, – az orvos előírása szerinti alapvető gondozási, ápolási feladatok ellátása, – a segítségnyújtás a higiénia megtartásában, – közreműködés az ellátást igénybe vevő háztartásának vitelében (különösen – bevásárlás,takarítás, mosás, meleg étel biztosítása), – segítségnyújtás az ellátást igénybe vevőnek a környezetével való kapcsolattartásában, – segítségnyújtás az ellátást igénybe vevőt érintő veszélyhelyzet kialakulásának megelőzésében, a kialakult veszélyhelyzet elhárításában, – részvétel az egyéni és csoportos szabadidős, foglalkoztató és rehabilitációs programok szervezésében, – az ellátást igénybe vevő segítése a számára szükséges szociális ellátásokhoz való hozzájutásban, – az előgondozást végző személlyel való együttműködés, – szükség esetén a bentlakásos szociális intézménybe történő beköltözés segítése. Családsegítés 5300 Karcag, Püspökladányi út 33. Telefon: 59/312-450 Nyitva tartás: hétfő-csütörtök: 7.30 – 16.00; péntek: 7.30 – 13.30 5309 Berekfürdő, Berek tér 11. Telefon: 59/319-113 Nyitva tartás: hétfő-péntek: 8.00 – 12.00 A családsegítés a szociális vagy mentálhigiénés problémák, illetve egyéb krízishelyzetek miatt segítségre szoruló személyek, családok számára az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, a krízishelyzet megszüntetése, valamint az életvezetési képesség megőrzése céljából nyújtott szolgáltatás. Feladatai: – a legkorábbi segítségnyújtás érdekében a családok körében fellépő szociális feszültségek okainak feltárása, a felszámolásukra javaslat készítése, – a terület lakosságának szociális állapotát veszélyeztető tényezők felmérése, az adatok elemzése, – a fenti veszélyeztetettség okainak megelőzése, egyéni és csoportos preventív módszerek tervezése, – javaslattétel a terület sajátos szociális problémáinak megoldására, – a szolgáltatáshoz kapcsolódó közérdekű és meghatározott célú felajánlások összehangolása, – a természetbeni és anyagi támogatások közvetítése, – a szociális válságkezelés (krízisintervenció), – egészségügyi és ügyintézési tanácsadás, – jogi tanácsadás közvetítése, – az egyének és családtagok kapcsolatkészségének javítása (konzultáció), – a speciális élethelyzetű egyének ügyeinek intézése, támogatásuk megszervezése, – a veszélyeztetettséget észlelő és jelző rendszer működtetése, a nem állami szervek, -valamint – magánszemélyek részvételének elősegítése a megelőző rendszerben, – a veszélyeztetettséget előidéző okok feltárása és ezek megoldására javaslat készítése, – az aktív korú nem foglalkoztatott rendszeres szociális segélyezettekkel kapcsolatos együttműködési kötelezettségekből fakadó programok szervezése. Szolgáltatáselemek, tevékenységek: – a szociális, életvezetési és mentálhigiénés tanácsadás – családgondozás – pénzbeli, természetbeni ellátásokhoz, szociális szolgáltatásokhoz való hozzájutás megszervezése – egyéni és csoportos terápiás programok szervezése – közösségépítő, családterápiás, konfliktuskezelő programok és szolgáltatások szervezése, nyújtása Gyermekjóléti Szolgálat 5300 Karcag, Püspökladányi út 33. Telefon: 59/312-450 Nyitva tartás: hétfő-csütörtök: 7.30 – 16.00; péntek: 7.30 – 13.305309 5309 Berekfürdő, Berek tér 11. Telefon: 59/319-113 Nyitva tartás: hétfő-péntek: 8.00 – 12.00 A gyermekjóléti szolgáltatás olyan, a gyermek érdekeit védő speciális személyes szociális szolgáltatás, amely a szociális munka módszereinek és eszközeinek felhasználásával – a Szociális Munka Etikai Kódexében foglaltak szerint – szolgálja a gyermek testi és lelki egészségének, családban történő nevelkedésének elősegítését, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzését, a kialakult veszélyeztetettség megszüntetését, illetve a családjából kiemelt gyermek visszahelyezését. Az alábbi feladatokat látja el: A gyermekjóléti szolgáltatás a gyermek testi, lelki egészségének, családban történő nevelésének elősegítése érdekében: – a gyermeki jogokról és a gyermek fejlődését biztosító támogatásokról való tájékoztatás, a támogatásokhoz való hozzájutást segíti, – a családtervezési, a pszichológiai, a nevelési, az egészségügyi, a mentálhigiénés és a káros szenvedélyek megelőzését célzó tanácsadás vagy az ezekhez való hozzájutás megszervezi, – gondoskodik a szociális válsághelyzetben lévő várandós anya támogatásáról, segítéséről, tanácsokkal való ellátásáról, valamint a családok átmeneti otthonában igénybe vehető ellátáshoz való hozzájutás szervezésről, – szabadidős programokat szervez, – segíti a hivatalos ügyek intézését. A gyermekjóléti szolgáltatás feladata a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében: – működteti a veszélyeztetettséget észlelő és jelző rendszert, a nem állami szervek, valamint magánszemélyek részvételét elősegíti a megelőző rendszerben, – feltárja a veszélyeztetettséget előidéző okokat, és ezek megoldására javaslatot készít, – a gyermekekkel kapcsolatban lévő intézményekkel való együttműködést megszervezi, tevékenységüket összehangolja, – tájékoztatást ad az egészségügyi intézményeknél működő inkubátorokról, illetve abba a gyermeknek az örökbefogadáshoz való hozzájárulás szándékával történő elhelyezésének lehetőségéről. A gyermekjóléti szolgáltatás feladata a kialakult veszélyeztetettség megszüntetése érdekében: – a gyermekkel és családjával végzett szociális munkával a gyermek problémáinak rendezése, a családban jelentkező működési zavarok ellensúlyozása, – a családi konfliktusok megoldásának elősegítése, különösen a válás, a gyermekelhelyezés és a kapcsolattartás esetében, – az egészségügyi és a szociális ellátás – különösen a családsegítő szolgáltatás -, valamint a hatósági beavatkozás kezdeményezése, – javaslat készítése a gyermek családjából történő kiemelésére, a leendő gondozási helyére vagy annak megváltoztatására, – a gyermekkel és családjával végzett szociális munkával a gyermek problémáinak rendezése, a családban jelentkező működési zavarok ellensúlyozása. A gyermekjóléti szolgáltatás feladata a családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében: – a családgondozás biztosítása – az otthont nyújtó ellátást, illetve a területi gyermekvédelmi szakszolgáltatást végző intézménnyel együttműködve – a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához, – utógondozó szociális munkát biztosít – az otthont nyújtó ellátást, illetve a területi gyermekvédelmi szakszolgáltatást végző intézménnyel együttműködve – a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez. Idősek Klubja 5300 Karcag, Szabó József u. 6. Telefon: 59/312-769 Nyitva tartás: hétfő-csütörtök: 7.30 – 16.00; péntek: 7.30 – 13.30 A nappali ellátás elsősorban a saját otthonukban élő 18. életévüket betöltött, egészségi állapotuk vagy idős koruk miatt szociális és mentális támogatásra szoruló, önmaguk ellátására részben képes személyek részére biztosít lehetőséget a napközbeni tartózkodásra, társas kapcsolatokra, valamint az alapvető higiéniai szükségletek kielégítésére, továbbá igény szerint megszervezi az ellátottak napközbeni étkeztetését. Alapvető szolgáltatások köre: – igény szerint meleg élelem biztosítása; – szabadidős programok szervezése; – szükség szerint az egészségügyi alapellátáshoz, a szakellátásokhoz való hozzájutás segítése; – hivatalos ügyek intézésének segítése; – életvitelre vonatkozó tanácsadás, életvezetés segítése; – speciális önszerveződő csoportok támogatása, működésének, szervezésének segítése; – felvilágosító előadások szervezése egészségügyi, szociális ellátásokról; – személyi higiénia biztosítása; – gépkocsi használat szükség szerinti biztosítása; – együttműködés, ismerkedés/kapcsolatok kiépítése hasonló klubokkal, kapcsolattartás nevelési-oktatási intézményekkel (iskola-óvoda); – napi rendszerességgel torna, történések megbeszélése, napi sajtó olvasása; – heti rendszerességgel biztosított foglalkozások: könyvtári óra, vérnyomás- és súlymérés; – havi rendszerességgel istentisztelet; – szolgáltatások biztosítása igény szerint: fodrász, masszőr, manikűr-pedikűr; – névnapok, születésnapok megünneplése; – gyógyszer felíratása, kiváltása; bevásárlás. Szabadidős programok: – Fürdőlátogatások, kirándulások szervezése (az ellátottak igénye alapján választva ki a helyszíneket), kerti mulatságok. – Szűrővizsgálatokon való részvétel, egészségügyi felvilágosító előadások megszervezése. – Kreatív foglalkozások. Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona 5300 Karcag, Püspökladányi út 33. Telefon: 59/312-450 Nyitva tartás: hétfő-péntek: 7.30 – 16.00 Az Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona (ÉNO) elsősorban a saját otthonukban élő harmadik életévüket betöltött, önkiszolgálásra részben képes vagy önellátásra nem képes, de felügyeletre szoruló fogyatékos, illetve autista személyek részére biztosít lehetőséget a napközbeni tartózkodásra, társas kapcsolatokra, valamint az alapvető higiéniai szükségleteik kielégítésére, továbbá igény szerint megszervezi az ellátottak napközbeni étkeztetését. Feladatai körébe tartozik az ellátást igénybe vevő részére szociális, egészségi, mentális állapotuknak megfelelő napi életritmust biztosító szolgáltatások nyújtása, fejlesztő foglalkozások biztosítása, igényeknek megfelelő közösségi programok szervezése. Szolgáltatások: Az ellátottak fizikai, mentális/szellemi állapotának megfelelő szolgáltatások nyújtása: – az ellátottak egészségi állapotának megfelelő szabadidős programlehetőség biztosítása; – terápiás jellegű foglalkoztatás szervezése a gondozottak számára; – igény szerint meleg élelem biztosítása; – személyi higiéné biztosítása; – gépkocsi használat szükség szerinti biztosítása; – kapcsolattartás a gondozottak szüleivel, törvényes képviselőivel; – kapcsolattartás a szaktanácsadókkal (gyógypedagógus, pszichológus, orvos); – kapcsolattartás kiépítése hasonló otthonokkal, érdekképviseleti szervekkel; – szükség szerint az egészségügyi alapellátás megszervezése, a szakellátásokhoz való hozzájutás segítése; – hivatalos ügyek intézésének segítése; – napi rendszerességgel torna, történések megbeszélése; – életvitelre vonatkozó tanácsadás, életvezetés segítése; – névnapok, születésnapok megünneplése; – speciális önszerveződő csoportok támogatása, működésének, szervezésének segítése. Szabadidős programok: – Fürdőlátogatások, kirándulások szervezése (az ellátottak igénye alapján választva ki a helyszíneket). – Készségfejlesztő, terápiás foglalkozások (üvegfestés, gyöngyfűzés, plakátkészítés). A szolgáltatások igénybevételével kapcsolatosan tájékoztatást az alábbi elérhetőségeken nyújt az intézmény: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás: 5300 Karcag, Szabó József u. 6. Telefon: 06-59/312-769 5309 Berekfürdő, Berek tér 11. Telefon: 06-59/319-113 Idősek Klubja: 5300 Karcag, Szabó József u. 6. Telefon: 06-59/312-769 Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona: 5300 Karcag, Püspökladányi út 33. Telefon: 06-59/312-450 Családsegítés, Gyermekjóléti Szolgálat: 5300 Karcag, Püspökladányi út 33. Telefon: 06-59/312-450; 06-59/311-006

Miben tud segíteni?
Ápolás Egészségügy Egészségügyi eszközök Érdekképviselet, érdekvédelem Nappali ellátás Információ, tanácsadás Étkeztetés Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Szabadidőprogram Szabadidő / fejlesztés Átmeneti szálló / otthonok Pénz Közösségépítés

Kinek tud segíteni?
Idősek Gyermekek Sokgyermekes család Mentálhigiéné Pszichiátriai betegek Egyéb fogyatékosság Szellemi fogyatékosság Mozgássérült Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

szocszolgkozpont@szszkkarcag.hu, intezmenyvezeto@szszkkarcag.hu

https://karcag.hu/szocialis-szolgaltato-kozpont/

5300 Karcag , Püspökladányi út 33.

+36-59-311-006

Kapcsolat

Kun Csilla

Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ - Berente

Kazincbarcika Járás területét lefedve 22 településen hatósági intézkedésekhez kapcsolódó tevékenységet lát el, javaslatot tesz: védelembe vételre, megelőző pártfogásra, ideiglenes hatályú elhelyezésre, nevelésbe vételre, családba fogadásra, harmadik személynél történő elhelyezésre, családba fogadó gyám kirendelésre, tankötelezettség teljesítésének előmozdítására, gondozási helyének megváltoztatására, családi pótlék természetbeni formában történő nyújtására.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

css.kozpont@kszszk.hu

http://www.kszszk.hu/

3700 Kazincbarcika, Eszperantó út 2.

+36-48-310-668

Kecskeméti Család- és Gyermekjóléti Központ

Az általános szolgáltatási feladatain túl a Központ a gyermek családban történő nevelkedésének elősegítése, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében a gyermek igényeinek és szükségleteinek megfelelő önálló, egyéni és csoportos speciális szolgáltatásokat, programokat nyújt.

Miben tud segíteni?
Szabadidő / fejlesztés Szabadidőprogram Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Mentálhigiéné

Elérhetőségek

gyerekjolet@alapellatas.hu

https://www.eszii.hu

6000 Kecskemét, Olimpia u. 6.

+36-76-507-780, +36-76-507-781, +36-30-518-5126

Kecskeméti Család- és Gyermekjóléti Szolgálat

A szociális vagy mentálhigiénés problémák, illetve egyéb krízis helyzet miatt segítségre szoruló személyek, családok számára az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, a krízishelyzet megszüntetése, valamint az életvezetési képesség megőrzése céljából nyújtott szolgáltatás. Segítséget nyújt a működési területén élők szociális és mentálhigiénés problémáinak megelőzéséhez, feltárásához és kezeléséhez, a krízishelyzet megelőzéséhez illetve megszüntetéséhez és az életvezetési képesség megőrzéséhez. Szabadidős programokat szervez, a hivatalos ügyek intézésében segít.

Miben tud segíteni?
Szabadidő / fejlesztés Szabadidőprogram Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Mentálhigiéné

Elérhetőségek

csaladsegito@alapellatas.hu

https://www.eszii.hu/

6000 Kecskemét, Olimpia u. 6.

+36-76-507-630

Kecskeméti Egészségfejlesztési Iroda

Kecskemét és járásának településein egészségnevelési és egészségfejlesztési programok szervezése különböző színtereken: települési, munkahelyi és iskolai színtereken, online térben.

Miben tud segíteni?
Egészségmegőrzés, megelőzés Szabadidő / fejlesztés Szabadidőprogram Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Mentálhigiéné

Elérhetőségek

kecskemet.efi@gmail.com

http://efi.eszii.hu

6000 Kecskemét, Piaristák Tere 7. 1. emelet 118.

+36-76-507-780

Kemecsei Családsegítő és Gyermekjóléti Központ

A Kemecsei Családsegítő- és Gyermekjóléti Központ (továbbiakban központ) a gyermek családban történő nevelkedésének elősegítése, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése és a fennálló veszélyeztetettség megszüntetése érdekében a gyermek igényeinek és szükségleteinek megfelelő önálló egyéni és csoportos, valamint speciális szolgáltatásokat nyújt. A gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedésekhez kapcsolódó, a gyermekek védelmére irányuló tevékenységet lát el, továbbá szakmai támogatást nyújt az ellátási területén működő gyermekjóléti szolgálatok számára. Esetmenedzsereink a járás településein működő szolgálatok családsegítőivel közösen, illetve az érintett szakemberek bevonásával menedzselik a családok problémáinak megoldási folyamatát. Működtetjük járási szinten a jelzőrendszert annak érdekében, hogy minden problémáról, veszélyeztetettségről értesüljünk és időben megtegyük a szükséges intézkedést. Intézményünk családsegítő és gyermekjóléti szolgálatot (továbbiakban szolgálat) is működtet. A szolgálatnál tevékenykedő családsegítő munkatársunk Kemecse város és Vasmegyer község közigazgatási területén nyújt szolgáltatásokat szociális, életviteli, mentális, anyagi, munkaerő-piaci problémákkal küzdők részére, valamint komplex családgondozást végez.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

csaladsegito@kemecse.hu

https://site.kemecse.hu/

4501 Kemecse, Móricz Zsigmond u. 49.

+36-42-919-181, +36-30-660-2175

Kemecsei Családsegítő és Gyermekjóléti Központ - Székely

A központ a gyermek családban nevelkedésének elősegítése, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése és a fennálló veszélyeztetettség megszüntetése érdekében a gyermek igényeinek és szükségleteinek megfelelő önálló egyéni és csoportos speciális szolgáltatásokat, programokat nyújt. A gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedésekhez kapcsolódó, a gyermekek védelmére irányuló tevékenységet lát el, továbbá szakmai támogatást nyújt az ellátási területén működő gyermekjóléti szolgálatok számára. Esetmenedzsereink a járás településein működő szolgálatok családsegítőivel és az érintett szakemberek bevonásával menedzselik a családok problémáinak megoldási folyamatát. Működtetjük járási szinten a jelzőrendszert annak érdekében, hogy minden problémáról, veszélyeztetettségről értesüljünk, és időben megtegyük a szükséges intézkedést.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Kulturális program

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

csaladsegito@kemecse.hu

https://site.kemecse.hu/

4501 Kemecse, Móricz Zsigmond u. 49.

+36-42-919-181, +36-30-660-2175

Kertvárosi Szociális Központ - Gyáli Idősek Klubja

A Gyáli Idősek Klubja megközelíthető az M5, M0 Gyáli lehajtójáról, illetve Budapest irányából a Kőrösi út felől. Az intézmény 128 m2 alapterületű, mely rendelkezik kis és nagyobb előtérrel, pihenőszobával, vizesblokkal (WC + fürdő nemek szerint) étkezővel/társalgóval, kisétkezővel, irodával, személyzeti öltözővel és tálaló konyhával. A szolgáltatás célja az ellátottak pszichés állapotának folyamatos megfigyelése, az észlelt változások jelentése. A családi-és társas kapcsolatos ápolása, kiépítése, szinten tartása. Személyre szabott, évszaki sajátosságok figyelembe vevő foglalkoztatása az előre elkészített foglalkoztatási terv alapján. A lelki egészség védelme. A demenciában szenvedőknél a meglévő képességek megőrzése, fejlesztése, az állapotromlás gyorsaságának csökkentése, továbbá a szolgáltatások minőségének, hatékonyságának javítása.

Miben tud segíteni?
Információ, tanácsadás Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Szabadidő / fejlesztés

Kinek tud segíteni?
Idősek Mentálhigiéné

Elérhetőségek

idosklub@kertvarosszockp.hu

https://gyal.hu

2360 Gyál, Rákóczi Ferenc utca 42-44.

+36-29-752-838, +36-20-350-0155

Intézményvezető

Bártfai Gabriella

Keszthelyi Család- és Gyermekjóléti Központ - Sármellék

A Keszthelyi Család- és Gyermekjóléti Központ Család- és Gyermekjóléti Szolgálata alapszolgáltatást biztosít a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. tv. 64. §-a alapján, melynek kertén belül segítséget nyújt a működési területén élő olyan családoknak, akik valamely szociális, mentálhigiénés problémával küzdenek, és/vagy krízis helyzet miatt segítséget igényelnek. Fontos feladatunk a prevenció (a családoknak ilyen helyzethez vezető okok megszüntetése), a krízishelyzetek megfelelő kezelése. Gyermekjóléti szolgáltatást nyújtunk a gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. tv. 39-40/a §-a szerint a személyes gondoskodás keretébe tartozó, gyermekjóléti alapellátásként. Ez egy olyan, a gyermekek érdekeit védő speciális szolgáltatás, amely a szociális munka eszközeivel szolgálja a gyerekek testi-lelki fejlődését, a családban történő nevelkedésének elősegítését, a gyermeki veszélyeztetettség megelőzését, illetve a már kialakult veszélyeztetettség megszüntetését.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

csgykkeszthely@gmail.com

https://onkormanyzat.keszthely.hu/

8360 Keszthely, Kisfaludy utca 2.

+36-83-814-565, +36-30-995-1588

Keszthelyi Család- és Gyermekvédelmi Központ - Várvölgy

A Család és Gyermekjóléti Központ az alábbi hatósági intézkedésekhez kapcsolódó feladatokat látja el: A gyermek védelembe vételének, a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásának, megelőző pártfogásának vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésének, nevelésbe vételének kezdeményezése, javaslattétel az intézkedések elrendelésére, fenntartására és megszüntetésére. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához Családjába visszahelyezett gyermek esetében utógondozás keretében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez. Védelembe vett gyermek esetében gondozási-nevelési tervet készítése, családgondozás, illetve a gyámhatóság megkeresésére a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásához kapcsolódóan pénzfelhasználási terv elkészítése. Gyermek családba fogadásával kapcsolatos feladatok ellátásában való közreműködés. A Család és Gyermekjóléti Központ feladatkörébe tartozik még a Bélapátfalvai járás területén működő gyermekjóléti szolgálatok szakmai támogatása, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer járás szintű koordinációja is. Azaz a járás területén működő jelzőrendszerek munkájának figyelemmel kísérése, összehangolása, segítése, statisztikai és szakmai anyagok készítése, elemzése a jelzőrendszerek javítása érdekében.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Kulturális program Étkeztetés Nappali ellátás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Idősek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

info@varvolgy.hu

https://varvolgy.hu/

8316 Várvölgy, Kossuth Lajos u. 67.

+36-83-371-401

Kevermesi Családsegítő, Gondozási és Szociális Központ

A Család és Gyermekjóléti Központ az alábbi hatósági intézkedésekhez kapcsolódó feladatokat látja el: A gyermek védelembe vételének, a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásának, megelőző pártfogásának vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésének, nevelésbe vételének kezdeményezése, javaslattétel az intézkedések elrendelésére, fenntartására és megszüntetésére. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához Családjába visszahelyezett gyermek esetében utógondozás keretében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez. Védelembe vett gyermek esetében gondozási-nevelési tervet készítése, családgondozás, illetve a gyámhatóság megkeresésére a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásához kapcsolódóan pénzfelhasználási terv elkészítése. Gyermek családba fogadásával kapcsolatos feladatok ellátásában való közreműködés. A Család és Gyermekjóléti Központ feladatkörébe tartozik még a Bélapátfalvai járás területén működő gyermekjóléti szolgálatok szakmai támogatása, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer járás szintű koordinációja is. Azaz a járás területén működő jelzőrendszerek munkájának figyelemmel kísérése, összehangolása, segítése, statisztikai és szakmai anyagok készítése, elemzése a jelzőrendszerek javítása érdekében.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Nappali ellátás Ápolás Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Idősek Nem/részben önellátók Hajléktalanok Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

polgarmester@kevermes.hu

https://kevermes.asp.lgov.hu/

5744 Kevermes, Jókai utca 1.

+36-68-434-004

Kisbéri Kistérségi Szociális és Gyermekjóléti Alapellátási Központ

A Kisbéri Kistérségi Szociális és Gyermekjóléti Alapellátási Központ olyan integrált szociális intézmény, amely egy szervezetbe foglalja a személyes gondoskodást nyújtó szociális alapszolgáltatásokat, valamint a gyermekvédelmi alapellátások önkormányzat által kötelezően ellátandó feladatait.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

kisberszockozpont@citromail.hu

https://www.efiportal.hu/

2870 Kisbér, Angol kert 1.

+36-34-353-133

Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény - Naposház - Fogyatékkal élők nappali intézménye - Mosonszentmiklós

A fogyatékossággal élő és autista személyek a társadalom egyenlő méltóságú, egyenrangú tagjai, akik a mindenkit megillető jogokkal és lehetőségekkel csak jelentős nehézségek árán, vagy egyáltalán nem képesek élni. A szolgáltatásnak minden esetben azt kell szolgálnia, hogy a fogyatékossággal élő személyek és az autista személyek alkalmassá váljanak a társadalmi integrációra, érjenek el képességeikhez mért legmagasabb önállósági fokot. A társadalmi elfogadtatást, szemléletváltoztatást a sérült emberek értékeinek megismertetésén keresztül kell kezdeményezni. Ennek elérése érdekében a szolgáltatás keretein belül széles nyilvánosságú programok szervezését vállaljuk, valamint fókuszba állítjuk a munka világába való bekapcsolódás. A szolgáltatás térítési díjköteles, melynek mértéke az ellátott jövedelmétől függ. Kiemelt cél minden gondozási csoport esetén a családok mentesítése. A KESZI keretein belül, a Naposház Fogyatékossággal Élők Nappali Intézménye telephelyén működik a fejlesztő foglalkoztatás szolgáltatás. Az autista személyeket gondozó csoportban törekszünk a környezet észlelése és annak rendben tartása iránti fogékonyságra, szocioterápiás eszközökkel történő, munkajellegű tevékenység kialakítására, szinten tartására.

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Információ, tanácsadás Foglalkoztatás Rehabilitáció Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Munkával kapcsolatos támogatás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Látássérült Hallássérült Mozgássérült Szellemi fogyatékosság Autizmus

Elérhetőségek

naposhaz@szocmkt.hu

https://keszi.hu

9200 Mosonmagyaróvár, Lengyári u. 2.

+36-96-206-220, +36-20-531-9660

Vezető

Borsos Eszter

Kistérségi Gondozási Központ Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Zsámbok

A Család és Gyermekjóléti Központ az alábbi hatósági intézkedésekhez kapcsolódó feladatokat látja el: A gyermek védelembe vételének, a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásának, megelőző pártfogásának vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésének, nevelésbe vételének kezdeményezése, javaslattétel az intézkedések elrendelésére, fenntartására és megszüntetésére. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához Családjába visszahelyezett gyermek esetében utógondozás keretében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez. Védelembe vett gyermek esetében gondozási-nevelési tervet készítése, családgondozás, illetve a gyámhatóság megkeresésére a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásához kapcsolódóan pénzfelhasználási terv elkészítése. Gyermek családba fogadásával kapcsolatos feladatok ellátásában való közreműködés. A Család és Gyermekjóléti Központ feladatkörébe tartozik még a Bélapátfalvai járás területén működő gyermekjóléti szolgálatok szakmai támogatása, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer járás szintű koordinációja is. Azaz a járás területén működő jelzőrendszerek munkájának figyelemmel kísérése, összehangolása, segítése, statisztikai és szakmai anyagok készítése, elemzése a jelzőrendszerek javítása érdekében.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

zsambok@szocgond.aszod.hu

https://zsambok.asp.lgov.hu/

2116 Zsámbok, Bajza tér 16.

+36-30-693-5927, +36-70-334-0134|krízis telefonszám

Családsegítő

Czirják Gabriella

Kistérségi Gondozási Központ - Család- és Gyermekjóléti Központ - Hévízgyörk

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

esetmenedzser2@szocgond.aszod.hu, szocsegito@szocgond.aszod.hu

https://www.hevizgyork.hu/

2170 Aszód, Petőfi Sándor u. 13.

+36-30-816-0447

Esetmenedzser

Ványi Katalin

Kistérségi Gondozási Központ Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Bag

A Család és Gyermekjóléti Központ az alábbi hatósági intézkedésekhez kapcsolódó feladatokat látja el: A gyermek védelembe vételének, a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásának, megelőző pártfogásának vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésének, nevelésbe vételének kezdeményezése, javaslattétel az intézkedések elrendelésére, fenntartására és megszüntetésére. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához Családjába visszahelyezett gyermek esetében utógondozás keretében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez. Védelembe vett gyermek esetében gondozási-nevelési tervet készítése, családgondozás, illetve a gyámhatóság megkeresésére a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásához kapcsolódóan pénzfelhasználási terv elkészítése. Gyermek családba fogadásával kapcsolatos feladatok ellátásában való közreműködés. A Család és Gyermekjóléti Központ feladatkörébe tartozik még a Bélapátfalvai járás területén működő gyermekjóléti szolgálatok szakmai támogatása, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer járás szintű koordinációja is. Azaz a járás területén működő jelzőrendszerek munkájának figyelemmel kísérése, összehangolása, segítése, statisztikai és szakmai anyagok készítése, elemzése a jelzőrendszerek javítása érdekében.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

bag@szocgond.aszod.hu

https://bagfalu.hu/

2191 Bag, Szent Imre u. 52.

+36-28-504-140|16-os mellék

Kistérségi Humán Szolgáltató Központ - Atkár

A KHSZK feladata bizonyos szociális (szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, időskorúak, fogyatékkal élők, pszichiátriai és szenvedélybetegek nappali ellátása, támogató szolgáltatás, közösségi ellátások, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, családsegítés, hajléktalanok ellátása) és gyermekjóléti feladatok (gyermekjóléti központ, családok és gyermekek átmeneti otthona) megszervezése, koordinálása az ellátási területen. Célja a hatékonyabb, széleskörű és színvonalas feladatellátás biztosítása a térség településein.

Miben tud segíteni?
Átmeneti szálló / otthonok Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Nappali ellátás Ápolás Étkeztetés Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

khszk@gyongyosikisterseg.t-online.hu

https://gyongyosikisterseg.hu/

3200 Gyöngyös, Fő tér 13.

+36-30-558-9660, +36-37-505-394

Kisvárda és Térsége Szociális Szolgálat

Szolgáltatások: Falu és tanyagondnoki szolgáltatás, étkeztetés, házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, családsegítés, idősek nappali ellátása és demens betegek nappali ellátása, fogyatékos személyek nappali ellátása, idősek otthona, hajléktalanok átmeneti szállása, adósságkezelési szolgáltatás, gyerekjóléti szolgálat, helyettes szülőknél elhelyezettek ellátása – önálló helyettes szülő, kapcsolattartási ügyelet.

Miben tud segíteni?
Pénzadomány Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

sszocialisszolg@vipmail.hu

https://kisvarda-info.hu

4600 Kisvárda, Szent László u. 54.

+36-45-415-085

Kisvárdai Család- és Gyermekjóléti Központ - Fényeslitke

A Kistérségi Szociális Szolgálat integrált intézményként természetben nyújtott szociális ellátást, szociális alapellátást, szakosított ellátást, valamint gyermekjóléti alapellátást nyújtó intézményt. Ellátási területe, alaptevékenysége: Kisvárda, Pátroha, Pap, Jéke, Fényeslitke, Döge, Mezőladány, Újkenéz.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

csagyekpkisvarda@gmail.com

https://kisvarda.hu/

4600 Kisvárda, Bocskai utca 33/D.

+36-45-556-475

Kisvárdai Család- és Gyermekjóléti Központ - Pátroha

Feladataink: kötelező feladatok: család- és gyermekjóléti szolgáltatás, család- és gyermekjóléti központ, gyermekek átmeneti ellátása - helyettes szülő, bölcsődei ellátás. Önként vállalt feladatok: alternatív napközbeni ellátás - játszóház.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

csagyekpkisvarda@gmail.com, csagyejoszkisvarda@gmail.com, csgykozpontkisvarda@gmail.com

https://csagyekpkisvarda.webnode.hu/

4600 Kisvárda, Bocskai u. 33/D.

+36-45-556-474, +36-45-556-475

Kónyi Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltatási Központ

Szociális szolgáltatások: Gyermekjóléti szolgáltatás, családsegítés, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, nappali ellátás (idősek klubja) étkeztetéssel, gyermekek napközbeni ellátása.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

info@szocialiskozpontkony.hu

https://www.kony.hu/

9144 Kóny, Soproni u. 2/A.

+36-96-280-648

Intézményvezető

Allerné Kiss Edina

Kulcsi Szociális Intézmény

A Család és Gyermekjóléti Központ az alábbi hatósági intézkedésekhez kapcsolódó feladatokat látja el: A gyermek védelembe vételének, a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásának, megelőző pártfogásának vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésének, nevelésbe vételének kezdeményezése, javaslattétel az intézkedések elrendelésére, fenntartására és megszüntetésére. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához Családjába visszahelyezett gyermek esetében utógondozás keretében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez. Védelembe vett gyermek esetében gondozási-nevelési tervet készítése, családgondozás, illetve a gyámhatóság megkeresésére a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásához kapcsolódóan pénzfelhasználási terv elkészítése. Gyermek családba fogadásával kapcsolatos feladatok ellátásában való közreműködés. A Család és Gyermekjóléti Központ feladatkörébe tartozik még a Bélapátfalvai járás területén működő gyermekjóléti szolgálatok szakmai támogatása, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer járás szintű koordinációja is. Azaz a járás területén működő jelzőrendszerek munkájának figyelemmel kísérése, összehangolása, segítése, statisztikai és szakmai anyagok készítése, elemzése a jelzőrendszerek javítása érdekében.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

kulcsiszocialisintezmeny@gmail.com

https://www.kulcs.eu/

2458 Kulcs, Rákóczi u. 151.

+36-25-627-117, +36-70-801-0149

Intézményvezető

Adorjánné Bozsódi Irén

Laskó – Rima-menti Szociális Ellátó- és Gyermekjóléti Intézmény - Besenyőtelek

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. Az ellátó intézmény a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Nappali ellátás Ápolás Rehabilitáció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

bem.szocgyejo@gmail.com

https://mezotarkany.hu/

3375 Mezőtárkány, Templom út 4.

+36-36-491-185

Letenyei Család- és Gyermekjóléti Központ

A Család és Gyermekjóléti Központ az alábbi hatósági intézkedésekhez kapcsolódó feladatokat látja el: A gyermek védelembe vételének, a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásának, megelőző pártfogásának vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésének, nevelésbe vételének kezdeményezése, javaslattétel az intézkedések elrendelésére, fenntartására és megszüntetésére. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához Családjába visszahelyezett gyermek esetében utógondozás keretében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez. Védelembe vett gyermek esetében gondozási-nevelési tervet készítése, családgondozás, illetve a gyámhatóság megkeresésére a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásához kapcsolódóan pénzfelhasználási terv elkészítése. Gyermek családba fogadásával kapcsolatos feladatok ellátásában való közreműködés. A Család és Gyermekjóléti Központ feladatkörébe tartozik még a Bélapátfalvai járás területén működő gyermekjóléti szolgálatok szakmai támogatása, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer járás szintű koordinációja is. Azaz a járás területén működő jelzőrendszerek munkájának figyelemmel kísérése, összehangolása, segítése, statisztikai és szakmai anyagok készítése, elemzése a jelzőrendszerek javítása érdekében.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

csgyjszletenye@gmail.com, mozsklari@gmail.com

http://www.letenye.hu/

8868 Letenye, Szabadság tér 7.

+36-93-900-170, +36-93-900-169

Intézményvezető

Mozsolics Klára

Litéri Idősek Klubja

A Klub Balatonalmádi Szociális Alapszolgáltatási Központ részeként működik Litéren, az Alkotmány Művelődési Ház és Könyvtárban. A havi programajánlókban meghirdetett előadások, tanácsadás, szabadidős programok, kirándulások, filmvetítések, egészségügyi programok várják tagjainkat.

Miben tud segíteni?
Közösségépítés Kulturális program Szabadidőprogram Információ, tanácsadás Egészségmegőrzés, megelőzés

Elérhetőségek

liter@liter.hu

https://www.liter.hu/

8196 Litér, Álmos u. 37.

+36-88-598-010

Makói Egyesített Népjóléti Intézmény

Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Makói Egyesített Népjóléti Intézményen keresztül biztosítja mindazokat a személyes gondoskodást nyújtó alap és szakosított ellátásokat, gyermekvédelmi alapellátásokat, valamint egészségügyi alapellátásokat, amelyeket az Szt, a Gyvt., és az Eü. törvények kötelezővé tesznek. A Makói ENI integrált intézményként magába foglalja a bölcsődés korú gyermekektől a nehéz helyzetbe került embereken való segítésen át egészen az időskorú lakosságról való gondoskodást. Segítő tevékenységét különböző jogszabályok alapján végzi, melyeket az állam a szociális biztonság megvalósítása érdekében alkot(ott). Szociális szolgáltatások Alapszolgáltatások Étkeztetés Házi segítségnyújtás Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás Családsegítés Tanyagondnoki szolgáltatás Nappali ellátás (Idősek Klubja) Nappali ellátás (Hajléktalan személyek nappali melegedője) Szakosított ellátások Átmeneti elhelyezést nyújtó intézmény Idősek átmeneti gondozóháza Éjjeli menedékhely Gyermekjóléti alapellátások Gyermekjóléti Szolgáltatás: Család- és Gyermekjóléti Szolgálat, Család- és Gyermekjóléti Központ Gyermekek napközbeni ellátása: bölcsőde időszakos gyermekfelügyelet Személyes gondoskodást nyújtó alap és szakosított ellátások: Házi gondozás, Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, Szociális étkezés Tinódi u. 8/A. Család- és Gyermekjóléti Szolgálat Tinódi u. 8/A. Család- és Gyermekjóléti Központ Tinódi u. 8/A. I. sz. Idősek Klub Királyhegyesi u. 24. II. sz. Idősek Klubja Munkás u. 19-21. Nappali Melegedő Ardics tanya 2. Időskorúak Gondozó háza Deák F. u. 57. Éjjeli Menedékhely Ardics tanya 2. Egészségügyi alapellátások: Iskola-egészségügyi Szolgálat Szent János tér 19.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Tisztálkodás / Tisztítószerek Szabadidő / fejlesztés Kulturális program Terápia Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás

Kinek tud segíteni?
Gyermekek Sokgyermekes család Idősek Mentálhigiéné Szegénységben élők Hajléktalanok Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

titkarsag79@gmail.com

https://www.makoieni.hu/

6900 Makó, Tinódi u. 8/A

+36-62-213-420

Mándoki Térségi Szociális Központ - Tuzsér

Az intézmény célja, hogy a különböző alapszolgáltat Az intézmény célja ások megszervezésével segítséget nyújtson a záhonyi kistérség településein élő, szociálisan rászoruló személyek részére saját otthonukban, lakókörnyezetükben önálló életvitelük fenntartásában, valamint egészségi állapotukból, mentális vagy más okból származó problémáik megoldásában, illetve szükség esetén az idősekről állapotuknak és helyzetüknek megfelelő szakosított ellátásban, idősek otthonában gondoskodjon. Az intézmény által biztosított szolgáltatások: Az intézmény által biztosított szolgáltatások: családsegítés, étkeztetés, falugondnoki szolgáltatás, házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, nappali ellátás: - fogyatékosok nappali klubja, idősek klubja, támogató szolgálat, tanyagondnoki szolgáltatás, idősek otthona, gyermekjóléti szolgáltatás.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció Étkeztetés Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Egyéb krónikus betegség Hajléktalanok Szegénységben élők

Elérhetőségek

szockozpg8@citromail.hu

https://www.tiszaszentmarton.hu/

4623 Tuzsér, Petőfi tér 24.

+36-45-535-032

Margaréta Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézmény - Dévaványa

A szociálisan rászorultak részére személyes gondoskodást az állam, valamint az önkormányzatok biztosítják. Szociális alapszolgáltatások: étkeztetés, házi segítségnyújtás, családsegítés, támogató szolgáltatás, nappali ellátás. Szakosított ellátás: ápolást- gondozást nyújtó intézmény.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Hajléktalanok Idősek

Elérhetőségek

margareta@vivamail.hu, igazgato@margaretaotthon.hu

https://www.margaretaotthon.hu

5510 Dévaványa, Jéggyár u. 47.

+36-66-483-339, +36-20-998-8305|igazgató

Mezőcsáti Kistérség Humánszolgáltató Központ - Család- és Gyermekjóléti Központ - Tiszakeszi

A gyermek családban történő nevelkedésének elősegítése, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében a gyermek igényeinek és szükségleteinek megfelelő önálló egyéni és csoportos speciális szolgáltatások és programok biztosítása. A gyermek szülője vagy más törvényes képviselője csak törvényben meghatározott esetekben kötelezhető valamely ellátás igénybevételére. A család életébe történő beavatkozás kizárólag akkor engedhető meg, ha az a gyermek érdekében elkerülhetetlen.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

human@mezocsat.hu, pptiborne@mezocsat.hu

https://www.mezocsat.hu/

3458 Tiszakeszi, Községháza út 46.

+36-49-552-005|110-es mellék, +36-49-552-005|125-ös mellék

Mezőkövesdi Kistérségi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ

2008-ban a Mezőkövesdi Többcélú Kistérségi Társulás a kistérség településein működő szociális ellátások egy intézménybe integrálásával hozta létre a Mezőkövesdi Kistérségi Szociális és Gyermekjóléti Szolgálatot. 2016. januárjában a Család és Gyermekjóléti Központ létrehozásával az integrált intézmény neve Mezőkövesdi Kistérségi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ lett. Az elmúlt években végzett folyamatos munkánkkal tettük intézményünket a szociális és a gyermekjóléti szolgáltatások hatékony, rugalmas működtetőjévé és olyan projektek és egyéb kapcsolódó feladatok megvalósítójává, mely a Mezőkövesdi Kistérség lakóinak jólétét szolgálja. Szolgáltatásaink közé tartoznak: családi és gyermekjóléti alapellátások, idősellátás, közösségi pszichiátriai ellátás.

Miben tud segíteni?
Pénzadomány Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Közösségépítés Foglalkoztatás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Idősek Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

mkcsgysz@gmail.com

https://kovesdiszocialis.hu/

3400 Mezőkövesd, Morvay János u. 1.

+36-49-313-867

Mezőkövesdi Kistérségi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ - Szomolya

A Család és Gyermekjóléti Központ az alábbi hatósági intézkedésekhez kapcsolódó feladatokat látja el: A gyermek védelembe vételének, a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásának, megelőző pártfogásának vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésének, nevelésbe vételének kezdeményezése, javaslattétel az intézkedések elrendelésére, fenntartására és megszüntetésére. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához Családjába visszahelyezett gyermek esetében utógondozás keretében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez. Védelembe vett gyermek esetében gondozási-nevelési tervet készítése, családgondozás, illetve a gyámhatóság megkeresésére a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásához kapcsolódóan pénzfelhasználási terv elkészítése. Gyermek családba fogadásával kapcsolatos feladatok ellátásában való közreműködés. A Család és Gyermekjóléti Központ feladatkörébe tartozik még a Bélapátfalvai járás területén működő gyermekjóléti szolgálatok szakmai támogatása, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer járás szintű koordinációja is. Azaz a járás területén működő jelzőrendszerek munkájának figyelemmel kísérése, összehangolása, segítése, statisztikai és szakmai anyagok készítése, elemzése a jelzőrendszerek javítása érdekében.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

mkcsgysz@gmail.com

https://kovesdiszocialis.hu/

3400 Mezőkövesd, Morvay János u. 1.

+36-49-313-867

Mezőkövesdi Kistérségi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ - Bükkábrány

A Család és Gyermekjóléti Központ az alábbi hatósági intézkedésekhez kapcsolódó feladatokat látja el: A gyermek védelembe vételének, a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásának, megelőző pártfogásának vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésének, nevelésbe vételének kezdeményezése, javaslattétel az intézkedések elrendelésére, fenntartására és megszüntetésére. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához Családjába visszahelyezett gyermek esetében utógondozás keretében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez. Védelembe vett gyermek esetében gondozási-nevelési tervet készítése, családgondozás, illetve a gyámhatóság megkeresésére a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásához kapcsolódóan pénzfelhasználási terv elkészítése. Gyermek családba fogadásával kapcsolatos feladatok ellátásában való közreműködés. A Család és Gyermekjóléti Központ feladatkörébe tartozik még a Bélapátfalvai járás területén működő gyermekjóléti szolgálatok szakmai támogatása, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer járás szintű koordinációja is. Azaz a járás területén működő jelzőrendszerek munkájának figyelemmel kísérése, összehangolása, segítése, statisztikai és szakmai anyagok készítése, elemzése a jelzőrendszerek javítása érdekében. Családsegítő: Szilágyiné Lassu Mária. Ügyfélfogadási idő: Hétfő: 8-12 óráig. Telefon: 06 30 617-7536

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Étkeztetés Ápolás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

mkcsgysz@gmail.com

https://kovesdiszocialis.hu/

3400 Mezőkövesd, Morvay János u. 1.

+36-49-313-867, +36-30-617-7536|családsegítő

Családsegítő

Szilágyiné Lassu Mária

Mikro Térségi Támogató Szolgálat Szatmár - Erdőhát Társulás - Jánkmajtis

A Támogató Szolgálat a Jánkmajtis Községi Önkormányzat Képviselõ Testülete, mint gesztor intézmény, az önkormányzat vezetése alatt, önálló szakmai vezetõ irányításával végzi tevékenységét. A Támogató Szolgálat által nyújtott szolgáltatás 2007.02.01-töl mûködik eredményesen a fent említett 21 társult településen. Jelenleg Támogató Szolgálatunk azon szociálisan rászorult személyeket látja el, akik fogyatékossági támogatásban részesülnek, vakok személyi járadékában, illetve magasabb összegû családi pótlékot kapnak. Támogatások: személyi segítés, szállítás, tanácsadás, információnyújtás, közösségi foglalkozások, közösségi programok szervezése.

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Ápolás Segítség közügyek intézésében Munkával kapcsolatos támogatás Szabadidőprogram Kulturális program Információ, tanácsadás Közösségépítés Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

tamogatojank@gmail.com

https://www.jankmajtis.hu/

4741 Jánkmajtis, Kossuth út 10.

+36-44-566-201

Miskolci Egyesített Szociális és Gyermekjóléti Intézmény

Integrált intézményünk három szakmai igazgatóság keretében a következő szolgáltatásokat nyújtja: bölcsődei ellátás, család- és gyermekjóléti szolgáltatás, családok és gyermekek átmeneti otthona, gyermekjóléti speciális szolgáltatások (utcai szociális munka, kapcsolattartási ügyelet, készenléti szolgálat, óvodai- és iskolai szociális segítés), pszichiátriai betegek nappali ellátása, pszichiátriai betegek közösségi ellátása, házi segítségnyújtás, idősek klubja, idősek gondozóháza, idősek otthona, szociális étkeztetés és támogató szolgálat.

Miben tud segíteni?
Információ, tanácsadás Nappali ellátás Ápolás Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Betegség Idősek

Elérhetőségek

https://www.meszegyi.hu

3530 Miskolc, Arany J. u. 37.

+36-70-466-4550

Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény - Sajóbábony

Az egyének és családok részére szociális, családi és lelki problémáik megoldásához nyújtunk segítséget. A gyermekjóléti szolgáltatás keretében a gyermek testi és lelki egészségének, családban történő nevelkedésének elősegítését, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzését, a kialakult veszélyeztetettség megszüntetését valamint a gyermek családjából történő kiemelésének a megelőzését, illetve a családjából kiemelt gyermek visszahelyezését tartjuk szem előtt. Célunk továbbá a szociális segítő munka eszközeivel és módszereivel segíteni a szociális, mentálhigiénés problémák, krízishelyzet, illetve más veszélyeztető körülmények miatt segítségre szoruló igénybevevőket a veszélyeztető körülmények megelőzésében, elhárításában, krízishelyzet megszüntetésében, az életvezetési képesség megőrzésében, életminőségük javításában.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Étkeztetés Nappali ellátás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nem/részben önellátók Idősek Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet

Elérhetőségek

sajobabonycsgyjsz@meszegyi.hu

https://www.sajobabony.hu/

3530 Miskolc, Arany János út 37.

+36-46-549-255, +36-70-382-8047

Monor és Térsége Integrált Család- és Gyermekjóléti Központ és Szolgálat - Pánd

A Család- és Gyermekjóléti Központ egyének és családok számára, valamint a gyermekek családban való nevelkedésének elősegítése, veszélyeztetettségének megelőzése érdekében, igényeiknek és szükségleteiknek megfelelő szolgáltatásokat nyújt. A hatósági intézkedésekhez kapcsolódó, a gyermekek védelmére irányuló tevékenység keretében a központ esetmenedzsereinek feladata a családok összetartó erejének megőrzése, támogatása és az átmenetileg sérült vagy hiányzó családi funkciók helyreállításának elősegítése. Az esetmenedzselés tervezett, komplex segítő tevékenység. Mindemellett Központunk a szociális segítőmunkát kiegészítő speciális szolgáltatásokat, tanácsadásokat is biztosít.

Miben tud segíteni?
Jogi tanácsadás Információ, tanácsadás Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet

Elérhetőségek

pand.gyermekjolet@gmail.com

https://www.csaladsegito-monor.hu/

2214 Pánd, Szilassy út 3.

+36-29-630-071

Családsegítő

Takácsné Tóth Alexandra

Monor és Térsége Integrált Család- és Gyermekjóléti Központ és Szolgálat Gombai kirendeltség Családsegítő

A Gondozási Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

monorcsal@gmail.com

https://gomba.hu

2217 Gomba, Kossuth tér 4.

+36-29-411-037, +36-30-663-2771

Monori Gondozási Központ - Tanyagondnoki szolgálat - Monorierdő

Tanyagondnoki szolgáltatás valamennyi eleme térítésmentes. Településünkön a tanyagondnoki feladatokat Szabó Attila és Pádár Erika látja el. A szolgáltatás részleteiről, az igénybevétel szabályairól, valamint az igénybe vevők jogairól és kötelezettségeiről tájékozódjon a település honlapjáról, ill. a tanyagondnoknál vagy a Polgármesteri Hivatalban személyesen ill. telefonon.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Étkeztetés

Elérhetőségek

gondozasikozpont@monor.hu

https://monorierdo.hu

2200 Monor, Dózsa Gy. u. 1.

+36-30-536-3606, +36-30-578-5326

Nagycserkeszi Szociális Szolgáltató Központ és Mini Bölcsőde

A Család és Gyermekjóléti Központ az alábbi hatósági intézkedésekhez kapcsolódó feladatokat látja el: A gyermek védelembe vételének, a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásának, megelőző pártfogásának vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésének, nevelésbe vételének kezdeményezése, javaslattétel az intézkedések elrendelésére, fenntartására és megszüntetésére. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához Családjába visszahelyezett gyermek esetében utógondozás keretében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez. Védelembe vett gyermek esetében gondozási-nevelési tervet készítése, családgondozás, illetve a gyámhatóság megkeresésére a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásához kapcsolódóan pénzfelhasználási terv elkészítése. Gyermek családba fogadásával kapcsolatos feladatok ellátásában való közreműködés. A Család és Gyermekjóléti Központ feladatkörébe tartozik még a Bélapátfalvai járás területén működő gyermekjóléti szolgálatok szakmai támogatása, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer járás szintű koordinációja is. Azaz a járás területén működő jelzőrendszerek munkájának figyelemmel kísérése, összehangolása, segítése, statisztikai és szakmai anyagok készítése, elemzése a jelzőrendszerek javítása érdekében.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Étkeztetés Nappali ellátás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Idősek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

ncstamogato@gmail.com, lorinczi.peter@nycsgyk.hu

http://www.nagycserkesz.hu/

4445 Nagycserkesz, Iskola u. 21.

+36-20-399-9469, +36-30-160-5251|családsegítő

Nagykállói Család-és Gyermekjóléti Központ

A Család és Gyermekjóléti Központ az alábbi hatósági intézkedésekhez kapcsolódó feladatokat látja el: A gyermek védelembe vételének, a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásának, megelőző pártfogásának vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésének, nevelésbe vételének kezdeményezése, javaslattétel az intézkedések elrendelésére, fenntartására és megszüntetésére. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához Családjába visszahelyezett gyermek esetében utógondozás keretében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez. Védelembe vett gyermek esetében gondozási-nevelési tervet készítése, családgondozás, illetve a gyámhatóság megkeresésére a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásához kapcsolódóan pénzfelhasználási terv elkészítése. Gyermek családba fogadásával kapcsolatos feladatok ellátásában való közreműködés. A Család és Gyermekjóléti Központ feladatkörébe tartozik még a Bélapátfalvai járás területén működő gyermekjóléti szolgálatok szakmai támogatása, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer járás szintű koordinációja is. Azaz a járás területén működő jelzőrendszerek munkájának figyelemmel kísérése, összehangolása, segítése, statisztikai és szakmai anyagok készítése, elemzése a jelzőrendszerek javítása érdekében.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

csaladsegito.nk@gmail.com

https://nagykallo.hu/

4320 Nagykálló, Bocskai út 2-4.

+36-42-262-188

Nagykanizsai Család- és Gyermekjóléti Szolgálat

A családsegítés keretében biztosítja a szociális, életvezetési és mentálhigiénés tanácsadást, az anyagi nehézségekkel küzdők számára a pénzbeli, természetbeni ellátásokhoz, továbbá a szociális szolgáltatásokhoz való hozzájutás megszervezését. Családgondozást végez a családban jelentkező működési zavarok, illetve konfliktusok megoldásának elősegítése érdekében. A munkanélküliek, az adósságterhekkel és lakhatási problémákkal küzdők, a fogyatékossággal élők, a krónikus betegek, a szenvedélybetegek, a pszichiátriai betegek, a kábítószer-problémával küzdők, illetve egyéb szociálisan rászorult személyek és családtagjaik részére tanácsadást nyújt. Kríziskezelést, valamint a nehéz élethelyzetben élő családokat segítő szolgáltatásokat biztosít.

Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Szabadidőprogram

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Sokgyermekes család Mentálhigiéné Fiatalok Fogyatékkal élő Egyéb krónikus betegség

Elérhetőségek

gyjsznk@gmail.com

https://www.nkcsgyjk.hu/

8800 Nagykanizsa, Zrínyi Miklós u. 51.

+36-20-920-8044

Nagylétai Református Egyházközség „Békesség háza" Alapellátási Központ - Létavértes

Az intézmény szolgáltatásai: Bentlakás 42 fő étkeztetés, idősek otthona. Telephelyen folytatott szolgáltatások: nappali ellátás 49 fő engedélyezett létszám, házi segítségnyújtás 81 fő engedélyezett létszám. Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás -100 db készülék. Támogató szolgáltatás.

Miben tud segíteni?
Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében Foglalkoztatás Nappali ellátás Közösségépítés Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek Autizmus Szellemi fogyatékosság

Elérhetőségek

nagyletarefkozpont@gmail.com

https://www.letavertes.hu

4281 Létavértes, Árpád tér 4.

+36-52-376-059

Intézményvezető

Katonáné Becsi Beáta

Napos Oldal Szociális Központ - Család- és Gyermekjóléti Központ - Pilisszentiván

Segítséget nyújtunk a hozzánk forduló egyének és családok szociális-, mentális-, életvezetési nehézségeinek megoldásában. Ingyenes jogi és pszichológiai tanácsadás igénybevételére, is lehetőséget nyújtunk. Ezen kívül álláskeresők klubja, baba-mama klub, piactér, filmklub is működik.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

naposoldal@pilisvorosvar.hu

https://naposoldalpilisvorosvar.hu/

2085 Pilisvörösvár, Rákóczi u. 5.

+36-26-334-140, +36-30-997-3605| készenléti szolgálat

Intézményvezető

Péntek Beáta

Napos Oldal Szociális Központ - Fogyatékkal élők nappali intézménye - Pilisszentiván

Fogyatékkal élők nappali intézménye: önellátásra részben képes, 3. élet-évüket betöltött fogyatékos személyek napközbeni gondozását, foglalkoztatását és nevelését szolgáló ellátási forma, mely egyéni fejlesztő programokra épülő gyógypedagógiai foglalkozást is magában foglal. Kirándulásokkal, térítés ellenében nyújtott étkezéssel és lovaglási lehetőséggel segítjük az ellátást igénylőket.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Rehabilitáció Nappali ellátás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció Munkával kapcsolatos támogatás

Kinek tud segíteni?
Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Autizmus Szellemi fogyatékosság

Elérhetőségek

naposoldal@pilisvorosvar.hu

https://naposoldalpilisvorosvar.hu

2085 Pilisvörösvár, Rákóczi u. 5.

+36-26-330-310

Intézményvezető

Péntek Beáta

Napos Oldal Szociális Központ - Pilisvörösvár

Intézményünk tevékenységi körében az alábbi feladatokat látja el: étkeztetés, házi segítségnyújtás, idősek nappali ellátása, időskorúak gondozóháza, fogyatékkal élők nappali ellátása, család- és gyermekjóléti szolgálat, család- és gyermekjóléti központ. Egészségügyi alapellátás keretében otthonápolási szolgálat működik.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Idősek Egyéb krónikus betegség Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

naposoldal@pilisvorosvar.hu

https://naposoldalpilisvorosvar.hu

2085 Pilisvörösvár, Rákóczi u. 5.

+36-26-330-310

Nappali ellátás - Marcali

A szolgáltatás feladata elsősorban a saját otthonukban élő tizennyolcadik évüket betöltött, egészségi állapotuk vagy idős koruk miatt szociális és mentális támogatásra szoruló, önmaguk ellátására részben képes személyek számára lehetőség biztosítása a napközbeni tartózkodásra, társas kapcsolatokra, valamint alapvető higiéniai szükségletek kielégítésére. A klubellátás lehetőséget biztosít az étkeztetésben részesülőknek, hogy helyben elfogyaszthassák az ebédet.

Miben tud segíteni?
Kulturális program Információ, tanácsadás Egészségügy Szabadidőprogram Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Idősek Mentálhigiéné Mozgássérült

Elérhetőségek

idosotthon@szocialiskozpont.hu

https://szocialiskozpont.hu

8700 Marcali, Noszlopy utca 1.

+36-85-311-078

Szakmai vezető

Bereczk Bernadett

Nappali Ellátást Nyújtó Idősek Klubja - Dunaújváros

Ez az ellátási forma a szociális és mentális támogatásra szoruló, önmaguk ellátására részben képes időskorúak napközbeni gondozását szolgálja. Lehetőséget nyújt a napközbeni tartózkodásra, társas kapcsolatokra, valamint az alapvető higiéniai szükségletek kielégítésére. A szolgáltatás az alábbiakból áll: meleg étel biztosítása (szükség esetén diéta), szabadidős programok szervezése, hivatalos ügyek intézésében segítségnyújtás, életvezetési, egészségügyi tanácsadás

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Szabadidőprogram Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Idősek Mentálhigiéné

Elérhetőségek

eszi2@idosellatas.com

https://dunaujvaros.hu/

2400 Dunaújváros, Magyar út 32.

+36-25-285-785

Nappali Melegedő - Siófok

A Nappali Melegedő elsősorban a hajléktalan személyek nappali tartózkodására nyújt lehetőséget. A nappali ellátás keretein belül lehetőséget biztosít a közösségi együttlétre, pihenésre, személyi tisztálkodásra, a személyes ruházat tisztítására, valamint az étel melegítésére, tálalására és elfogyasztására. A szolgáltatás célja a fizikai állapot szinten tartása, javítása és ezzel a munkavállalás esélyének növelése.

Miben tud segíteni?
Melegedő Tisztálkodás / Tisztítószerek Nappali ellátás Ruha / cipő Információ, tanácsadás Szabadidőprogram

Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok Mentálhigiéné

Elérhetőségek

intezet@siofokigondozasikozpont.hu

https://siofokigondozasikozpont.hu

8600 Siófok, Bajcsy-Zs. u. 224.

+36-84-310-103

Csoportvezető

Nagy-Juhász Judit

Nappali Támogató Központ - Celldömölk

Konkrét célunk és feladatunk az oktatási rendszerből kikerült, Celldömölk város és a Kemenesaljai Szociális, Gyermekjóléti és Egészségügyi Intézményfenntartó Társulás településein élő, lakó- és tartózkodási hellyel rendelkező önkiszolgálásra teljesen, vagy részben képes értelmi fogyatékossággal és/vagy egyéb sérültséggel, autizmussal élők számára lehetőséget nyújtani napközbeni ellátásra. Törekszünk arra, hogy az ellátottak számára kinyíljék a világ, képességeiket, készségeiket szinten tartsuk, fejlesszük, állapotromlásukat megakadályozzuk, életkörülményeiken javítsunk. Segítsük társadalmi integrációjukat saját aktivitásukra támaszkodva. Lehetőségeikhez képest segítsük értékteremtő szándékukat, növeljük önismeretüket, önbecsülésüket, társadalmi elfogadottságukat. Legfőbb feladatunk, a mindennapok tartalommal való megtöltése, a tétlenség elkerülése, változatos programok kialakítása, a fogyatékos emberek képességeihez igazodó feladatok, tevékenységek megszervezése, szabadidős programok lebonyolítása.

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Információ, tanácsadás Foglalkoztatás Rehabilitáció Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Munkával kapcsolatos támogatás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Látássérült Hallássérült Mozgássérült Szellemi fogyatékosság Autizmus

Elérhetőségek

nsz.klub3@celldomolk.hu

https://www.nszcell.hu/

9500 Celldömölk, Kossuth L. u. 3.

+36-95-779-488

Részlegvezető

Novák Mónika

Napsugár Gondozási Központ - Tompa

A családsegítő szolgálat segítséget nyújt azoknak az embereknek, akik: válsághelyzetben vannak, szociális, életvezetési, mentális tanácsadásra tartanak igényt, mert pályakezdő vagy tartós munkanélküliek, adósság terhekkel küzdenek, lakhatási problémáik vannak, fogyatékkal élnek, szenvedélybetegek, pszichiátriai betegek, akik betegségük miatt életvezetési akadályokba ütköznek. A családgondozó: szociális és mentálhigiénés tanácsadást nyújt, segíti a családokat a család konfliktusainak megoldásában, elősegíti a humán jellegű civil kezdeményezéseket, segíti a speciális támogató és önszerveződő csoportok létrejöttét és működését. A szolgáltatás ingyenes.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

tompaonk@tompa.hu

https://tompa.hu/

6422 Tompa, Szabadság tér 4.

+36-30-485-7443, +36-30-485-7471

Vezető

Morvainé Szigeti Zsanett

NMRESZI Dr. Göllesz Viktor Rehabilitációs Intézet és Ápoló Gondozó Otthona - Diósjenő

A Család és Gyermekjóléti Központ az alábbi hatósági intézkedésekhez kapcsolódó feladatokat látja el: A gyermek védelembe vételének, a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásának, megelőző pártfogásának vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésének, nevelésbe vételének kezdeményezése, javaslattétel az intézkedések elrendelésére, fenntartására és megszüntetésére. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához Családjába visszahelyezett gyermek esetében utógondozás keretében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez. Védelembe vett gyermek esetében gondozási-nevelési tervet készítése, családgondozás, illetve a gyámhatóság megkeresésére a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásához kapcsolódóan pénzfelhasználási terv elkészítése. Gyermek családba fogadásával kapcsolatos feladatok ellátásában való közreműködés. A Család és Gyermekjóléti Központ feladatkörébe tartozik még a Bélapátfalvai járás területén működő gyermekjóléti szolgálatok szakmai támogatása, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer járás szintű koordinációja is. Azaz a járás területén működő jelzőrendszerek munkájának figyelemmel kísérése, összehangolása, segítése, statisztikai és szakmai anyagok készítése, elemzése a jelzőrendszerek javítása érdekében. A tanköteles koron túli - csak intézményi keretek között ellátható -, középsúlyos értelmi fogyatékosok és értelmi fogyatékos hallássérültek ápoló-gondozó otthoni ellátásának, fejlesztésének, foglalkoztatásának, rehabilitációjának biztosítása Munkarehabilitáció, hallássérültek rehabilitációja, értelmi fogyatékosok rehebilitációja

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Foglalkoztatás Rehabilitáció Nappali ellátás Érdekképviselet, érdekvédelem Közösségépítés Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Fogyatékkal élő Autizmus Szellemi fogyatékosság Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

nmreszi.remenysugar@remenysugaragori.hu, gollesz@szgyfnograd.hu

https://remenysugaragori.hu/

2643 Diósjenő, Kastély kert

+36-35-300-844, +36-35-364-122

Nyírbátor Város Szociális Szolgálata - Támogató Szolgálat

Célja a Nyírbátorban fogyatékkal élő emberek hátrányaik enyhítése, esélyegyenlőségük megalapozása. Továbbá segítségnyújtás a fogyatékos emberek társadalmi integrációjának megvalósulásához, valamint a családi, a közösségi, a kulturális, a szabadidős kapcsolatokban való egyenrangú részvételhez szükséges feltételek biztosítása és a családi, baráti, közösségi kapcsolatainak erősítése.

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Információ, tanácsadás Foglalkoztatás Rehabilitáció Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Munkával kapcsolatos támogatás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Látássérült Hallássérült Mozgássérült Szellemi fogyatékosság Autizmus

Elérhetőségek

szocialisintezmeny@nyirbator.hu

http://nybszocialisszolgalat.hu/

4300 Nyírbátor, Szabadság tér 7.

+36-42-630-863

Egységvezető

Lórántné Szmolinka Anna

Nyírbéltek Nagyközségi Önkormányzat Alapszolgáltatási Központja

Szociális szolgáltatások: házi segítségnyújtás, családsegítés és gyermekjóléti szolgáltatás, támogató szolgáltatás, szociális étkeztetés, közösségi ellátások, falugondnoki szolgáltatás, jelzőrendszeres házi segtségnyújtás, nappali ellátás.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás

Kinek tud segíteni?
Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné

Elérhetőségek

idoseko@freemail.hu

http://info.kezenfogva.hu/

4372 Nyírbéltek, Széchenyi István u. 21.

+36-42-389-122

Nyíregyházi Család- és Gyermekjóléti Központ - Kálmánháza

A Család és Gyermekjóléti Központ az alábbi hatósági intézkedésekhez kapcsolódó feladatokat látja el: A gyermek védelembe vételének, a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásának, megelőző pártfogásának vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésének, nevelésbe vételének kezdeményezése, javaslattétel az intézkedések elrendelésére, fenntartására és megszüntetésére. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához Családjába visszahelyezett gyermek esetében utógondozás keretében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez. Védelembe vett gyermek esetében gondozási-nevelési tervet készítése, családgondozás, illetve a gyámhatóság megkeresésére a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásához kapcsolódóan pénzfelhasználási terv elkészítése. Gyermek családba fogadásával kapcsolatos feladatok ellátásában való közreműködés. A Család és Gyermekjóléti Központ feladatkörébe tartozik még a Bélapátfalvai járás területén működő gyermekjóléti szolgálatok szakmai támogatása, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer járás szintű koordinációja is. Azaz a járás területén működő jelzőrendszerek munkájának figyelemmel kísérése, összehangolása, segítése, statisztikai és szakmai anyagok készítése, elemzése a jelzőrendszerek javítása érdekében.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

kozpont@nycsgyk.hu

https://www.nycsgyk.hu

4400 Nyíregyháza, Körte utca 41/A.

+36-42-401-652

Nyíregyházi Szociális Gondozási Központ - Pszichiátriai Betegek Közösségi Ellátása - Csaló köz

A közösségi ellátás önálló alapszolgáltatás a szociális szolgáltatások között. Célcsoportját az otthonukban élő, intenzív támogatást igénylő, hosszan tartó pszichiátriai problémával élők képezik, akik pszichiátriai kezelésben részesülnek, betegségük ambuláns szakorvosi ellátás mellett egyensúlyban tartható, ugyanakkor a szükségleteiknek megfelelő életvitelük, rehabilitációjuk és szociális biztonságuk intenzív közösségi ellátással segíthető optimálisan.

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Ápolás Étkeztetés Szabadidő / fejlesztés Szabadidőprogram Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

gkkozpont.nyiregyhaza@t-online.hu

http://www.szocialisgondozas.hu

4400 Nyíregyháza, Csaló köz 11-13.

+36-20-298-3288

Nyíregyházi Szociális Gondozási Központ - Pszichiátriai Betegek Közösségi Ellátása - Őz utca

A közösségi ellátás önálló alapszolgáltatás a szociális szolgáltatások között. Célcsoportját az otthonukban élő, intenzív támogatást igénylő, hosszan tartó pszichiátriai problémával élők képezik, akik pszichiátriai kezelésben részesülnek, betegségük ambuláns szakorvosi ellátás mellett egyensúlyban tartható, ugyanakkor a szükségleteiknek megfelelő életvitelük, rehabilitációjuk és szociális biztonságuk intenzív közösségi ellátással segíthető optimálisan.

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Ápolás Étkeztetés Szabadidő / fejlesztés Szabadidőprogram Információ, tanácsadás

Elérhetőségek

gkkozpont.nyiregyhaza@t-online.hu

http://www.szocialisgondozas.hu/

4400 Nyíregyháza, Őz utca 16.

+36-20-547-0120

Nyíregyházi Szociális Gondozási Központ - Pszichiátriai Betegek Közösségi Ellátása - Vécsey köz

A közösségi ellátás önálló alapszolgáltatás a szociális szolgáltatások között. Célcsoportját az otthonukban élő, intenzív támogatást igénylő, hosszan tartó pszichiátriai problémával élők képezik, akik pszichiátriai kezelésben részesülnek, betegségük ambuláns szakorvosi ellátás mellett egyensúlyban tartható, ugyanakkor a szükségleteiknek megfelelő életvitelük, rehabilitációjuk és szociális biztonságuk intenzív közösségi ellátással segíthető optimálisan.

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Ápolás Étkeztetés Szabadidő / fejlesztés Szabadidőprogram Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

gkkozpont.nyiregyhaza@t-online.hu

http://www.szocialisgondozas.hu/

4400 Nyíregyháza, Vécsey köz 31.

+36-20-298-3320

Nyitott KAPU-VÁR Térségi Szociális Szolgáltató Központ - Család - gyermekjóléti Központ - Kapuvár

A veszélyeztetettség megelőzése és megoldása érdekében a központ hatósági intézkedéseket kezdeményez, illetve a hatósági intézkedéssel kapcsolatos feladatokat látja el. Központ speciális szolgáltatásai: Kapcsolattartási ügyelet, utcai (lakótelepi) szociális munka, iskolai szociális munka, készenléti szolgálat, jogi tanácsadás, pszichológiai tanácsadás, konfliktuskezelés, mediáció.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

nyitottkapuvar@tszszk.hu

https://www.kapuvar.hu/

9330 Kapuvár, Dr. Lumniczer S. u. 12.

+36-96-595-088

Igazgató

Odoricsné Buthi Krisztina

Nyitott KAPU-VÁR Térségi Szociális Szolgáltató Központ - Fogyatékos személyek nappali ellátása - Kapuvár

A nappali ellátás elsősorban a saját otthonukban élő, harmadik életévüket betöltött, önkiszolgálásra részben képes vagy önellátásra nem képes, de felügyeletre szoruló fogyatékos, illetve autista személyek részére biztosít lehetőséget a napközbeni tartózkodásra, társas kapcsolatokra, valamint az alapvető higiéniai szükségleteik kielégítésére, továbbá igény szerint megszervezi az ellátottak napközbeni étkeztetését. A fogyatékkal élő személyek intézménybe szállítását a Támogató szolgálat segítségével végezzük. Az ellátást igénybe vevők rendszeres részt vesznek programokon, illetve folyamatos egyéni fejlesztő munka folyik érdekükben.

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Információ, tanácsadás Foglalkoztatás Rehabilitáció Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Munkával kapcsolatos támogatás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Látássérült Hallássérült Mozgássérült Szellemi fogyatékosság Autizmus

Elérhetőségek

nyitottkapuvar@tszszk.hu

https://www.kapuvar.hu/

9330 Kapuvár, Dr. Lumniczer S. u. 12.

+36-96-595-088

Igazgató

Odoricsné Buthi Krisztina

Ongai Szociális Szolgáltató Központ

Településünkön az Ongai Szociális Szolgáltató Központ integrált szociális és gyermekvédelmi alapszolgáltatási feladatokat ellátó intézmény, önálló szakmai és szervezeti egységenként kialakított formában látja el a személyes gondoskodás feladatait.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

ongaiszszk@gmail.com

https://www.onga.hu/

3562 Onga, Rózsa u. 18.

+36-46-464-277

Intézményvezető

Papp Andrea

Orosházi Kistérség Egyesített Gyermekjóléti Központja és Családsegítő Szolgálata - Békéssámson

A Család és Gyermekjóléti Központ az alábbi hatósági intézkedésekhez kapcsolódó feladatokat látja el: A gyermek védelembe vételének, a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásának, megelőző pártfogásának vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésének, nevelésbe vételének kezdeményezése, javaslattétel az intézkedések elrendelésére, fenntartására és megszüntetésére. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához Családjába visszahelyezett gyermek esetében utógondozás keretében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez. Védelembe vett gyermek esetében gondozási-nevelési tervet készítése, családgondozás, illetve a gyámhatóság megkeresésére a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásához kapcsolódóan pénzfelhasználási terv elkészítése. Gyermek családba fogadásával kapcsolatos feladatok ellátásában való közreműködés. A Család és Gyermekjóléti Központ feladatkörébe tartozik még a Bélapátfalvai járás területén működő gyermekjóléti szolgálatok szakmai támogatása, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer járás szintű koordinációja is. Azaz a járás területén működő jelzőrendszerek munkájának figyelemmel kísérése, összehangolása, segítése, statisztikai és szakmai anyagok készítése, elemzése a jelzőrendszerek javítása érdekében.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

egyesitettoh@gmail.com, oroshaziegyesitett@gmail.com

https://oroshaza.hu/

5900 Orosháza, Kossuth u. 3.

+36-68-413-317

Őszirózsa Idősek Klubja - Orosháza

Orosházán négy Idősek Klubja működik, mint idősek és demens személyek nappali ellátását biztosító intézmények. Az Egységes Szociális Központ Nappali-és Alap Ellátások egységébe tartozó idősek klubjai: lehetőséget biztosítanak idősek részére a napközbeni tartózkodásra, étkeztetést biztosítanak azoknak a szociálisan rászorultaknak, akik koruk és egészségi állapotuk miatt nem képesek önmaguk és eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel étkezésről más módon gondoskodni, továbbá házi segítségnyújtást biztosít, amely az igénybe vevő önálló életvitelének fenntartását – szükségleteinek megfelelően – lakásán, lakókörnyezetében biztosítja.

Miben tud segíteni?
Információ, tanácsadás Szabadidő / fejlesztés Nappali ellátás

Kinek tud segíteni?
Idősek Mentálhigiéné

Elérhetőségek

oszirozsa@eszk.oroshaza.hu

https://oroshaza.hu/

5900 Orosháza, Kiss E. u. 19.

+36-70-466-6552

Szakmai koordinátor

Korcz Mária

Pannonhalmi Gyermekjóléti Központ - Écs

Munkásságunk: Intézményünk 2009-es alapítással már évek óta segíti a Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás településeit. Tevékenységeinkhez tartozik elsősorban ezen községek gyermekjóléti-és családsegítő szolgálata, a házi segítségnyújtás, időseink nappali ellátása, valamint az étkeztetés is. Főbb tevékenységeink: gyermekjóléti szolgálat, családegítő szolgálat, házi segítségnyújtás, idősek nappali ellátása, étkeztetés

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Nappali ellátás Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Hajléktalanok

Elérhetőségek

intezmeny@szocialis.t-online.hu

https://pannonhalmigyermekjolet.hu

9090 Pannonhalma, Bajcsy Zs. u. 25.

+36-96-554-057, +36-20-590-2107

Pannonhalmi Gyermekjóléti Központ - Győrság

Intézményünk 2009-es alapítással már évek óta segíti a Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás településeit. Tevékenységeinkhez tartozik elsősorban ezen községek gyermekjóléti-és családsegítő szolgálata, a házi segítségnyújtás, időseink nappali ellátása, valamint az étkeztetés is. Főbb tevékenységeink: gyermekjóléti szolgálat, családegítő szolgálat, házi segítségnyújtás, idősek nappali ellátása, étkeztetés. Gyermekjóléti Szolgálat fogadóórája minden héten csütörtökön (a győrsági művelődési ház középső irodájában) 8.00-16.00-ig tart. Kissné Nagy Krisztina 06/20/591-1381 Pannonhalmi Gyermekjóléti Szolgálat 96/554-057

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Étkeztetés Kulturális program Nappali ellátás Ápolás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

intezmeny@szocialis.t-online.hu

https://pannonhalmigyermekjolet.hu/

9090 Pannonhalma, Bajcsy Zs. u. 25.

+36-96-554-057, +36-20-590-2107

Pannonhalmi Gyermekjóléti Központ - Pannonhalma

Intézményünk 2009-es alapítással már évek óta segíti a Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás településeit. Tevékenységeinkhez tartozik elsősorban ezen községek gyermekjóléti-és családsegítő szolgálata, a há Főbb tevékenységeink: gyermekjóléti szolgálat, családegítő szolgálat, házi segítségnyújtás, idősek nappali ellátása, étkeztetészi segítségnyújtás, időseink nappali ellátása, valamint az étkeztetés is.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Egészségügy Ápolás Rehabilitáció Szabadidőprogram Közösségépítés

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Idősek Szegénységben élők Mozgássérült Nehéz élethelyzet

Elérhetőségek

intezmeny@szocialis.t-online.hu

https://pannonhalmigyermekjolet.hu/

9090 Pannonhalma, Bajcsy Zs. u. 25.

+36-96-554-057, +36-20-590-2107

Intézmény vezetője

Lengyel Tamásné

Prügy Községi Szociális Szolgáltató Központ

Szociális Alapszolgáltató Központot 2007.május 17-én avatták fel. Az épület kettős funkciót lát el: A Szociális Szolgáltató Központ alapszolgáltatási központként működik, tevékenységi körünkbe tartozik a szociális étkeztetés megszervezése, a házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás biztosítása, továbbá a családsegítő és gyermekjóléti szolgáltatás.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Étkeztetés Gyógyszer Rehabilitáció Nappali ellátás Ápolás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Idősek Hajléktalanok Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

pszszk@gmail.com

https://prugy.hu

3925 Prügy, Petőfi u. 39.

+36-47-372-492, +36-47-572-026

Pszichiátriai és szenvedélybetegek közösségi ellátása - Kaba

Közösségi pszichiátriai ellátás: Segítséget nyújtunk: a pszichiátriai betegek számára egészségi és pszichés állapotuk javításában, meglévő képességeik és készségeik megtartásában, illetve fejlesztésében, a mindennapi életükben adódó konfliktusok feloldásában és problémáik megoldásában, a szociális, mentális gondozásukban és az egészségügyi ellátáshoz való hozzájutásukban. Szenvedélybetegek közösségi ellátása: Az ellátás célja: az életmódváltozás elindítása, segítése, folyamatos nyomon követése, a tartós intézeti tartózkodás megelőzése, a gondozott szenvedélybetegek integrált és teljes jogú tagjai maradjanak a társadalomnak, illetve visszailleszkedjenek a közösségbe.

Miben tud segíteni?
Rehabilitáció Információ, tanácsadás Ápolás Nappali ellátás Egészségmegőrzés, megelőzés Integráció / reintegráció Közösségépítés

Kinek tud segíteni?
Alkoholfüggők Drogfüggők Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

tamasz01@t-online.hu

http://tamasz.kaba.hu

4183 Kaba, Jókai utca 4.

+36-54-461-250

Pszichiátriai és szenvedélybetegek nappali ellátása - Gyöngyös

A pszichiátriai betegek nappali intézménye a tizennyolcadik életévüket betöltött gyógyintézeti kezelést nem igénylő pszichiátriai betegek és hozzátartozóik részére nyújt önkéntes alapon igénybe vehető szolgáltatást. A szenvedélybetegek nappali ellátása az otthonukban élő, tizenhatodik életévüket betöltött gyógyintézeti kezelést nem igénylő szenvedélybetegek és hozzátartozóik számára nyújt önkéntes alapon igénybe vehető ellátást. A szolgáltatás igénybevétele önkéntes szóbeli vagy írásbeli kérelemre történik.

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Kulturális program Információ, tanácsadás Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Pszichiátriai betegek Drogfüggők Alkoholfüggők

Elérhetőségek

1alapellatas@gyongyosikisterseg.hu

https://gyongyosikisterseg.hu/

3200 Gyöngyös, Petőfi u. 73. sz.

+36-37-312-576, +36-30-768-2475

Intézményegység-vezető

Haraszti Mónika

Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Nappali Ellátása - Újszász

Az ellátás célja: Olyan foglalkozások, programok, csoportok biztosítása, amelyek hozzájárulnak a klubtagok társadalmi visszailleszkedéséhez. A pszichiátriai betegek részére olyan napközbeni ellátás nyújtása, ami elősegíti a pszicho-szociális rehabilitációjukat. Segítsük a saját sorsuk feletti felelősségének újraélésében. Lehetőséget biztosítunk napközbeni tartózkodásra, társas kapcsolatok kialakítására. A pszichiátriai betegek nappali ellátásának célja, hogy a fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátást nem igénylő pszichiátriai betegek részére öntevékenységére, önsegítésére épülve biztosítsa a szociális, egészségi és mentális állapotuknak megfelelő napi életritmust, közösségi együttlétet.

Miben tud segíteni?
Rehabilitáció Információ, tanácsadás Ápolás Nappali ellátás Egészségmegőrzés, megelőzés Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Alkoholfüggők Drogfüggők

Elérhetőségek

prizmaklub@humanszolgaltato.hu

https://humanszolgaltato.hu/

5000 Szolnok, Városmajor út 67/a.

+36-20-247-4855

Pszichológiai és Jogi Tanácsadás - Mór

Pszichológiai és jogi tanácsadáson való részvételre is van lehetőség az Intézményünkben. A szolgálatások igénybe vétele minden esetben ingyenes, ezzel is segítve a rossz anyagi helyzetben lévő emberek szolgáltatáshoz való hozzájutását. A pszichológiai tanácsadás hétfői napokon 13 órától 17 óráig tart, előzetes időpontegyeztetés szükséges. A jogi tanácsadás a Jogpontok projekt keretében minden hónap 1-4. héten, csütörtökönként 13:10-től 18:40-ig tart. Az ügyfélfogadás érkezési sorrendben történik.

Miben tud segíteni?
Jogi tanácsadás Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Nehéz élethelyzet

Elérhetőségek

idosek@szocmor.hu

https://mor.hu/

8060 Mór, Bajcsy-Zs. u. 7.

+36-22-407-139

Pusztaszabolcsi Szociális és Gyermekjóléti Intézmény

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

csaladsegito@pusztaszabolcs.hu

https://pusztaszabolcs.hu/

2490 Pusztaszabolcs, Adonyi út 42.

+36-25-272-270

Ráckeve és Környéke Család- és Gyermekjóléti Központ

A gyermekjóléti központ által biztosított speciális szolgáltatások: kapcsolattartási ügyelet, utcai szociális munka, pszichológiai és jogi tanácsadás, gyermekvédelmi jelzőrendszeri készenléti szolgálat, családkonzultáció, családterápia, családi döntéshozó konferencia, óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység. A gyermekjóléti központ kapcsolattartási ügyeletet keretében biztosítja a gyermek és a kapcsolattartásra jogosult szülő vagy más kapcsolattartásra jogosult személy számára a találkozásra, együttlétre alkalmas semleges helyszínt, a felügyelt kapcsolattartást elrendelő szervvel történt előzetes egyeztetést követően a felügyeletet ellátó szakembert, vagy lehetővé teszi más felügyeletet ellátó szakember jelenlétét. Az érintettek kérésére, valamint a gyámhivatal kezdeményezésére gyermekvédelmi közvetítői eljárást (mediáció), melynek célja a felek közötti konfliktusok feloldásának segítése, közöttük megállapodás létrehozása, és annak mindkét fél részéről történő betartása. Szakfeladatok: család- és gyermekjóléti központ, család- és gyermekjóléti szolgálat, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, idősek nappali ellátása, tanyagondnoki szolgálat (Újhegy).

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

csaladsegito@rackeve.hu, rackevekozpont@rackeve.hu, gyejo@rackeve.hu

http://onkormanyzat.rackeve.hu/

2300 Ráckeve, Szent Vendel utca 44.

+36-24-959-726, +36-70-333-9885|készenléti szolgálat

Intézményvezető

Wulz Rita

Ráckeve és Környéke Család- és Gyermekjóléti Központ - Szigetcsép

Társult települések: Szigetbecse, Makád, Lórév, Szigetszentmárton, Szigetújfalu, Szigetcsép, Ráckeve. Az intézményt 1997. novemberében hozta létre az önkormányzat, akkor egy fő foglalkoztatásával oldották meg a gyermekjóléti szolgáltatást. 2001-től már 5 fővel működött, és folyamatosan bővült az ellátotti terület, valamint a szakfeladatok száma is a szomszédos települések társulásával. Az intézmény szakfeladatai minden társult településre kiterjednek, kivéve a tanyagondnoki szolgálatot, ami Ráckeve-Újhegy külterület lakosságát érinti, illetve a gyermekjóléti központot, melynek ellátási területe a Ráckevei Járásra terjed ki. A gyermekjóléti központ által biztosított speciális szolgáltatások: kapcsolattartási ügyelet, utcai szociális munka, pszichológiai és jogi tanácsadás, gyermekvédelmi jelzőrendszeri készenléti szolgálat, családkonzultáció, családterápia, családi döntéshozó konferencia, óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

csaladsegito@rackeve.hu, rackevekozpont@rackeve.hu, gyejo@rackeve.hu

http://onkormanyzat.rackeve.hu/

2300 Ráckeve, Eötvös utca 1.

+36-24-959-726, +36-24-513-240, +36-24-513-241

Intézményvezető

Wulz Rita

Ráckeve és Környéke Család- és Gyermekjóléti Központ - Szigetújfalu

A gyermekjóléti központ által biztosított speciális szolgáltatások: kapcsolattartási ügyelet, utcai szociális munka, pszichológiai és jogi tanácsadás, gyermekvédelmi jelzőrendszeri készenléti szolgálat, családkonzultáció, családterápia, családi döntéshozó konferencia, óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység. A gyermekjóléti központ kapcsolattartási ügyeletet keretében biztosítja a gyermek és a kapcsolattartásra jogosult szülő vagy más kapcsolattartásra jogosult személy számára a találkozásra, együttlétre alkalmas semleges helyszínt, a felügyelt kapcsolattartást elrendelő szervvel történt előzetes egyeztetést követően a felügyeletet ellátó szakembert, vagy lehetővé teszi más felügyeletet ellátó szakember jelenlétét. Az érintettek kérésére, valamint a gyámhivatal kezdeményezésére gyermekvédelmi közvetítői eljárást (mediáció), melynek célja a felek közötti konfliktusok feloldásának segítése, közöttük megállapodás létrehozása, és annak mindkét fél részéről történő betartása.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

gyejo@rackeve.hu, rackevekozpont@rackeve.hu, csaladsegito@rackeve.hu

http://onkormanyzat.rackeve.hu/

2300 Ráckeve, Szent Vendel utca 44.

+36-24-959-726

Rehabilitációs szakrendelő - Szent József központ

Feladata az egészségkárosodott gyermekek térítésmentes, mozgásszervi rehabilitációs szakorvosi ellátása, gyógytornája 18 éves korig, tájékoztatások, tanácsadások nyújtása. Az intézményben működő rendelések a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő által finanszírozott egészségügyi ellátások, melyek háziorvosi, vagy szakorvosi beutalóval vehetők igénybe. A rendelő területi ellátási kötelezettsége Komárom-Esztergom vármegyére vonatkozik.

Miben tud segíteni?
Rehabilitáció Orvosi ellátás Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Gyermekek

Elérhetőségek

teruletigondozas.tb@gmail.com

https://tjeszi.hu

2800 Tatabánya, Cseri utca 34.

+36-34-512-906

Szakmai vezető

Somlói-Nagy Renáta

Reménység Idősek Klubja - Orosháza

Orosházán négy Idősek Klubja működik, mint idősek és demens személyek nappali ellátását biztosító intézmények. Az Egységes Szociális Központ Nappali-és Alap Ellátások egységébe tartozó idősek klubjai: lehetőséget biztosítanak idősek részére a napközbeni tartózkodásra, étkeztetést biztosítanak azoknak a szociálisan rászorultaknak, akik koruk és egészségi állapotuk miatt nem képesek önmaguk és eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel étkezésről más módon gondoskodni, továbbá házi segítségnyújtást biztosít, amely az igénybe vevő önálló életvitelének fenntartását – szükségleteinek megfelelően – lakásán, lakókörnyezetében biztosítja.

Miben tud segíteni?
Információ, tanácsadás Szabadidő / fejlesztés Nappali ellátás

Kinek tud segíteni?
Idősek Mentálhigiéné

Elérhetőségek

remenyseg@eszk.oroshaza.hu

https://oroshaza.hu/

5900 Orosháza, Lorántffy u. 35.

+36-70-702-8310

Szakmai koordinátor

Szőke Csilla

RÉV Szenvedélybetegek Alacsonyküszöbű Szolgálata, Közösségi Gondozója, Nappali Ellátója

Tevékenységi körei, szolgáltatások: alacsonyküszöbű szolgálat: anonimitás elfogadott, telefonos információs vonal fenntartása, Drop In, prevenciós feladatok, ingyenesség, önkéntesség, pszicho-szociális intervenciók, információs szolgáltatások, megkereső munka jellemzi. Közösségi gondozás: önkéntesség, ingyenesség, saját lakókörnyezetben való felkeresés, szociális és egészségügyi szolgáltatásokhoz való juttatás, utógondozás, természetes segítők bevonása, készségfejlesztés, krízisintervenció, csoportfoglalkozásokba való becsatlakozás. nappali ellátás: kreatív időtöltés, szabadidős programok, kedvezményes étkezés, segítség életvezetési problémákban, hivatalos ügyintézésben.

Miben tud segíteni?
Információ, tanácsadás Nappali ellátás Ápolás Szabadidő / fejlesztés Szabadidőprogram Étkeztetés

Elérhetőségek

szombathelyikaritasz@gmail.com

http://www.karitaszszombathely.hu/

9700 Szombathely, Hollán E. u. 14.

+36-94-318-560

Rinyamenti Szociális Szolgáltató Központ - Támogató szolgálat - Nagyatád

A támogató szolgáltatás célja a fogyatékos személyek lakókörnyezetben történő ellátása, elsősorban a lakáson kívüli közszolgáltatások elérésének segítése (szállító szolgáltatás), valamint életvitelük önállóságának megőrzése mellett a lakáson belüli speciális segítségnyújtás biztosítása révén (személyi segítés). A támogató szolgáltatás igénybevétele során szociálisan rászorultnak minősül a súlyosan fogyatékos személy (külön jogszabály szerinti fogyatékossági támogatásban, vakok személyi járadékában, illetve magasabb összegű családi pótlékban részesülő személy). A szolgáltatás térítésköteles.

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Információ, tanácsadás Foglalkoztatás Rehabilitáció Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Munkával kapcsolatos támogatás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Látássérült Hallássérült Mozgássérült Szellemi fogyatékosság

Elérhetőségek

rszszktitkarsag@gmail.com

https://nagyatad.hu/

7500 Nagyatád, Széchenyi tér 3.A., 3.B.

+36-82-454-330, +36-82-504-597

Igazgató

Ivókné Pintér Melinda

Sajószentpéteri Területi Szociális Központ - Támogató Szolgálat

A támogató szolgáltatás keretein belül kívánunk segítséget nyújtani azoknak a fogyatékos személyeknek, akik a szolgáltatás ellátási területén életvitelszerűen tartózkodnak. A szolgáltatás, a feladatai megvalósításával elő kívánja segíteni a különböző fogyatékossági csoportokhoz tartozó személyek társadalmi beilleszkedését, társadalmi életben való aktív részvételét. Szolgáltatásainkkal lehetőséget biztosítunk arra, hogy a fogyatékos személy minél tovább megszokott lakókörnyezetében maradhasson. Ennek érdekében a lakásán belül, és a lakásán kívüli közszolgáltatások elérése esetében nyújtunk olyan segítő szolgáltatásokat, amelyekkel a fogyatékos személy önálló életvitelét meg tudja valósítani. Célunk, hogy az izolációt csökkentsük, érdekelté tegyük a személyt a saját ügyei intézésében és erősítsük társadalmi kapcsolatait, erőforrásait.

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Információ, tanácsadás Foglalkoztatás Rehabilitáció Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Munkával kapcsolatos támogatás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Hallássérült Mozgássérült Szellemi fogyatékosság Autizmus

Elérhetőségek

peteri.szocialis@gmail.com

https://sajoszentpeter.hu/

3770 Sajószentpéter, Kossuth út 40.

+36-48-423-245

Intézményvezető

Gál Katalin

Sárbogárdi Egyesített Szociális Intézmény (SESZI) - Család- és Gyermekjóléti Központ

A Központ tevékenysége kiterjed a Sárbogárdi Járás településein élő bármely lakosra, gyermekre, a gyermekek minden korosztályára, és a figyelembe veendő szükségletek és veszélyek teljes körére. Az intézmény szolgáltatásait minden, a fent jelzett település közigazgatási területén lakhellyel és tartózkodási hellyel rendelkező egyén, család, valamint a városban tartózkodó hajléktalan személy igénybe veheti. Alap, Alsószentiván, Cece, Hantos, Igar, Mezőszilas, Nagylók, Sárbogárd, Sáregres, Sárkeresztúr, Sárszentágota, Vajta működési területén élő szociális és mentálhigiénésproblémák miatt veszélyeztetett, illetve krízishelyzetbe került gyermekek, személyek,családok életvezetési képességének megőrzése, az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, az valamint a krízishelyzet megszüntetésének elősegítése. Feladata az életvezetési képesség megőrzése céljából nyújtott szolgáltatás.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

eszi.sarbogard@tolna.net

https://www.sarbogard.hu

7000 Sárbogárd, József Attila u. 14.

+36-25-508-970, +36-25-508-971

Sárospataki Gondozási Központ - Család-és Gyermekjóléti Központ

Feladataink: A gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedésekhez kapcsolódó, a gyermekek védelmére irányuló tevékenységek ellátása úgymint: védelembe vétel, családba fogadás, ideiglenes elhelyezés, nevelésbe vétel, családjából kiemelt gyermekek visszahelyezése. A család és gyermekjóléti szolgálattal való rendszeres és folyamatos együttműködés (esetkonferenciák, esetmegbeszélések…).

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

gondozasikozpontsp@gmail.com

https://gondozasisp.hu

3950 Sárospatak, Rákóczi út 32.

+36-47-311-025

Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ, Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ - Sárrétudvari

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció Szabadidőprogram Ruha / cipő

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet

Elérhetőségek

gondoz.ladany@gmail.com

https://puspokladany.hu/

4171 Sárrétudvari, Kossuth u. 55.

+36-54-451-173, +36-54-514-109

Siklósi Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatási Központ

A Siklósi Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatási Központ szociális alapszolgáltatásokat és gyermekjóléti alapellátást egy szervezeti keretben történő megszervezésével működő intergált intézmény. A család- és gyermekjóléti szolgáltatás (család-és gyermekjóléti központ, család és gyermekjóléti szolgálat) mellett, házi segítségnyújtást, szociális étkeztetést, idősek, demens betegek nappali ellátását biztosítja az intézmény.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

szolgaltatasikozpont@siklos.hu, gyejokozpont@siklos.hu

https://www.siklos.hu/

7800 Siklós, Köztársaság tér 8.

+36-72-579-135

Intézményvezető

Szabadi Anita

Szántó J. Endre Egyesített Szociális és Egészségügyi Intézet Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltatási Központ - Szerencs

Család- és Gyermekjóléti szolgálat, valamint Család- és Gyermekjóléti Központ ügyeleti rendszerben működik. Ügyfélfogadás csak előre egyeztetett időpontban, illetve online vagy telefonos formában (kivéve krízishelyzet esetén). Szociális étkeztetés: továbbra is csak kiszállítással történik. Támogató szolgálat: ügyeleti rendszerben, előre egyeztetett időpontban elérhető. Idősek nappali ellátása: a klubok zárva tartanak, csak ebéd kiosztás és kiszállítás működik. Klubtagok részére otthoni ellátás (bevásárlás, gyógyszerkiváltás) lehetőségét igény esetén biztosítjuk.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Táboroztatás Információ, tanácsadás Étkeztetés Foglalkoztatás Rehabilitáció Nappali ellátás Közösségépítés

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Autizmus Szellemi fogyatékosság Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

szockozpont2@freemail.hu

https://www.eszei.hu/

3900 Szerencs, Rákóczi út 63.

+36-47-362-647

Intézményvezető

Dr. Sipos Attila

Szárliget Családsegítő

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: Házi segítségnyújtás.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

csaladsegito.szarliget@gmail.com

https://www.szarliget.hu/

2067 Szárliget, Szent István tér 1.

+36-34-433-896

Szarvasi Család- és Gyermekjóléti Központ

A Szarvasi Család- és Gyermekjóléti Központ célja, hogy szolgáltatásainak biztosításával a működési területén élő, szociálisan hátrányos helyzetű, egészségügyi, mentálhigiénés állapotuk miatt rászorult emberek intézményi szolgáltatások keretében történő ellátásban részesüljenek. Továbbá célja a gyermekek törvényben foglalt jogainak érvényesítéséhez, a szülői kötelességek teljesítéséhez, a gyermekek veszélyeztetettségének megelőzéséhez és megszüntetéséhez nyújtott széleskörű, szükség esetén alternatív eszközöket is alkalmazó szociális munka elérhetőségének a biztosítása.

Miben tud segíteni?
Pénzadomány Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

csaladgondozok@szarvasnet.hu

http://www.csaladsegitoszarvas.hu/

5540 Szarvas, Kossuth u. 56-58.

+36-66-312-566, +36-20-959-7464

Szécsény és Térsége Humánszolgáltató Központ - Család- és Gyermekvédelmi Szolgálat - Nagylóc

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

szecsenygyjsz@gmail.com

https://szecseny.hu/

3170 Szécsény, Rákóczi u. 41.

+36-30-883-2601

Szeged - Család- és Gyermekjóléti Központ

A Család- és Gyermekjóléti Központunk az általános szolgáltatási feladatain túl (javaslattétel és feladatok hatósági intézkedés esetén, a családjából kiemelt gyermek visszahelyezésének, családba fogadásának elősegítése, az ideiglenes hatályú elhelyezés esetén a család- és gyermekjóléti központ feladata, a család- és gyermekjóléti központ feladata a családjából kiemelt gyermek visszahelyezésének elősegítése, illetve utógondozása során, utógondozói feladat, örökbefogadással kapcsolatos feladatok) a gyermek családban történő nevelkedésének elősegítése, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése, jogainak érvényesítése érdekében a gyermek igényeinek és szükségleteinek megfelelő önálló egyéni és csoportos speciális szolgáltatásokat, programokat nyújt.

Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Család / demográfia Nevelőszülők Mentálhigiéné

Elérhetőségek

szeged@csgyjk.ritek.hu

https://www.szegedbolcsode.eu/

6723 Szeged, Sás u. 2.

+36-62-464-346

Szeghalom Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézmény - Család-és Gyermekjóléti Központ - Körösladány

A Család- és Gyermekjóléti Központ egyének és családok számára, valamint a gyermekek családban való nevelkedésének elősegítése, veszélyeztetettségének megelőzése érdekében, igényeiknek és szükségleteiknek megfelelő szolgáltatásokat nyújt. A hatósági intézkedésekhez kapcsolódó, a gyermekek védelmére irányuló tevékenység keretében a központ esetmenedzsereinek feladata a családok összetartó erejének megőrzése, támogatása és az átmenetileg sérült vagy hiányzó családi funkciók helyreállításának elősegítése. Az esetmenedzselés tervezett, komplex segítő tevékenység.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

csgyjkozpontszeghalomjaras@gmail.com

https://www.szkeszgyi.hu

5520 Szeghalom, Kossuth u. 18.

+36-20-998-7685|készenléti szolgálat, +36-80-212-021|gyermekvédő hívószám

Székesfehérvári Családsegítő Központ és Gyermekjóléti Szolgálat - Szabadbattyán

Szolgáltatásaink: Tájékoztatás a szociális, családtámogatási, társadalombiztosítási ellátások formáiról, az ellátásokhoz való hozzájutás módjáról. Szociális, életvezetési, mentálhigiénés és adósságkezelési tanácsadás. Segítségnyújtás szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi ügyek vitelében. Segítségnyújtás a családban jelentkező krízis, működési zavarok, konfliktusok megoldásában Családterápia, pszichológiai tanácsadás. Problémamegoldó-, önsegítő csoportok, klubfoglalkozások. Házi segítségnyújtás és jelzőrendszeres házi segítségnyújtás.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Nappali ellátás Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

alapszolgaltatas@gmail.com

https://kisterseg.szekesfehervar.hu/

8000 Székesfehérvár, Sütő u. 12.

+36-22-202-400

Intézményvezető

Angyalné Sidelszki Adrien Éva

Székesfehérvári Kistérségi Szociális Alapszolgáltatási Központ - Családsegítő Szolgálat - Úrhida

Szakembereink segítséget nyújtanak az egyének és családok életében jelentkező szociális, mentálhigiénés problémák, krízishelyzetek kezeléséhez és kialakulásának megelőzéséhez. Szolgáltatások: Tájékoztatás a szociális, családtámogatási, társadalombiztosítási ellátások formáiról, az ellátásokhoz való hozzájutás módjáról, szociális, életvezetési, mentálhigiénés és adósságkezelési tanácsadás. Segítségnyújtás szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi ügyek vitelében. Segítségnyújtás a családban jelentkező krízis, működési zavarok, konfliktusok megoldásában. Családterápia, pszichológiai tanácsadás. Problémamegoldó-, önsegítő csoportok, klubfoglalkozások.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

alapszolgaltatas@gmail.com

http://kisterseg.szekesfehervar.hu/

8000 Székesfehérvár, Sütő u. 12.

+36-22-202-400

Intézményvezető

Angyalné Sidelszki Adrien Éva

Székesfehérvári Kistérségi Szociális Alapszolgáltatási Központ - Gyermekjóléti Központ - Úrhida

Szakembereink segítséget nyújtanak a 0-18 éves korosztály számára testi-lelki-értelmi –és erkölcsi fejlődésük maradéktalan biztosításában, a veszélyeztetettségük megelőzésében, megszűntetésében és a családjából kiemelt gyermek hazakerülésében. Szolgáltatásaink: Tájékoztatás a gyermeki jogokról és a gyermekek fejlődését biztosító támogatásokról, a támogatásokhoz való hozzájutás módjáról. Segítségnyújtás a hivatalos ügyek vitelében, a jogi képviselet elérhetőségében. Családtervezési, pszichológiai, nevelési, mentálhigiénés tanácsadás. Segítségnyújtás a családban jelentkező működési zavarok, a gyermek személyiségfejlődését gátló problémák megoldásához, a szülőkkel való kapcsolat rendezéséhez. A kialakult veszélyeztetettség megszüntetése érdekében családgondozás során a problémák megszüntetése. Játékos, kreatív, készségfejlesztő csoportfoglalkozások, önismereti csoportok, szabadidős programok szervezése. Helyettes szülői hálózat működtetése.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

gyermekjolet@szkszak.hu

http://kisterseg.szekesfehervar.hu/

8000 Székesfehérvár, Tolnai u. 10.

+36-22-202-400

Intézményvezető

Angyalné Sidelszki Adrien Éva

Szent Ferenc Egyesített Szociális Intézmény - Házi segítségnyújtás - Jászberény

Amennyiben Önnek vagy családjában, ismerősei között bármely személynek már nehézséget okoznak a napi tevékenységek vagy egészségi állapota miatt gondozásra van szüksége, keressen bennünket és mi segítünk. A házi segítségnyújtás egy olyan ellátási, gondozási forma, amely az igénybe vevő önálló életvitelének fenntartását – szükségleteinek megfelelően – lakásán, lakókörnyezetében biztosítja.

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Információ, tanácsadás Ápolás

Elérhetőségek

idosek.klubja@jaszberenyszocint.hu

https://www.jaszberenyszocint.hu

5100 Jászberény, Hatvani út 35.

+36-57-411-253, +36-20-410-8077

Szent Ferenc Egyesített Szociális Intézmény - Közösségi pszichiátriai ellátás - Jászberény

Az ellátási forma az otthonukban élő, nem veszélyeztető állapotú pszichiátriai betegeknek nyújt segítséget, akiknek a betegsége ambuláns szakellátás mellett egyensúlyban tartható, és akik önálló életvitelükben, valamint szociális helyzetük javításában igényelnek segítséget. Többek között biztosítjuk a betegek meglévő képességének fenntartását, készségek fejlesztését (stressz kezelés, problémamegoldó illetve életviteli készségek fejlesztése), pszicho-szociális rehabilitációt (munkához való hozzájutás segítése, szabadidő szervezett eltöltésének segítése), pszicho edukációt, szociális és mentális gondozást, illetve információt nyújtunk az egészségügyi, szociális, gyermekvédelmi ellátások és szolgáltatások, valamint a foglalkoztatási, oktatási lehetőségek igénybevételéről.

Miben tud segíteni?
Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné

Elérhetőségek

kozossegi.ellatas@jaszberenyszocint.hu

https://www.jaszberenyszocint.hu/

5100 Jászberény, Hatvani út 35.

+36-57-411-504|107-es mellék, +36-30-548-9851

Szent Ferenc Egyesített Szociális Intézmény - Támogató szolgáltatás - Jászberény

A szolgáltatás elő kívánja segíteni a fogyatékkal élő személyek integrációját a meglévő szociális-, család- és gyermekvédelmi hálózatba, elősegítve ezzel a közösségi programokban való részvétel lehetőségét. A szolgáltatás magában foglalja az ellátottak lakókörnyezetben történő ellátását, elsősorban a lakáson kívüli közszolgáltatások elérésének segítségével, valamint életvitelük önállóságának megőrzése mellett a lakáson belüli speciális segítségnyújtás biztosítását. A szolgáltatás feladata: Személyi segítő szolgáltatás segítséget nyújt a fogyatékos ember személyi szükségleteinek kielégítéséhez, a társadalmi életben való teljes jogú részvételhez, az önálló munkavégzéshez, tanulmányok folytatásához, szociális és egészségügyi szolgáltatások igénybevételéhez, kulturális, művészeti, sport, szabadidős tevékenységek végzéséhez. Szállító szolgáltatás az alapvető szükségletek kielégítését segítő szolgáltatásokhoz, közszolgáltatásokhoz való hozzájutást biztosítja. Információnyújtás, tanácsadás, ügyintézés, valamint ügyintézési problémák, nehézségek megoldásának segítése. Szolgáltatásunk hétfőtől péntekig a Jászberényi kistérség településein vehető igénybe.

Miben tud segíteni?
Integráció / reintegráció Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

tamogato.szolgaltatas@jaszberenyszocint.hu

https://www.jaszberenyszocint.hu/

5100 Jászberény, Hatvani út 35.

+36-57-411-504|106-os mellék, +36-30-549-9978

Szent Jakab Szociális Központ - Egyházashetye

A Szent Jakab Szociális Központ 2019. januárjától foglalkozik pszichiátriai és szenvedélybetegek gondozásával. Jelenleg 40-40 fő ellátására van engedélyünk a következő településeken: Boba, Borgáta, Bögöte, Celldömölk, Csönge, Duka, Egyházashetye, Gérce, Hosszúpereszteg, Jánosháza, Káld, Kemeneskápolna, Kemenespálfa, Kemenessömjén, Kenyeri, Kissomlyó, Köcsk, Mesteri, Nemeskocs, Ostffyasszonyfa, Sárvár, Sitke, Tokorcs, Vásárosmiske, Vashosszúfalu

Miben tud segíteni?
Orvosi ellátás Információ, tanácsadás Oktatás, fejlesztés

Kinek tud segíteni?
Drogfüggők Alkoholfüggők

Elérhetőségek

szentjakabkozpont@gmail.com

http://www.karitaszszombathely.hu/

9700 Szombathely, Hollán E. u. 14.

+36-94-318-560

Szent László Völgye Segítő Szolgálat - Martonvásár

Szent László Völgye Segítő Szolgálat történeti leírása röviden: 1979-ben az akkori Martonvásár Nagyközségi Tanács, figyelemmel a lakosság korösszetételére és a jelentkező igényekre házi gondozás bevezetéséről határozott. 1980-ban Egyesített Szociális Intézmény néven létrehozta a mai intézmény elődjét. Az idősek napközi otthonát és a házi gondozást magába foglaló intézmény 1983-ban bővítette szolgáltatásait a szociális étkezés bevezetésével. 1993-ban történt törvényi szabályozás alkalmával elindult a családsegítés valamint a hajléktalan ellátás. 1997-ben pedig, a gyermekvédelmi törvény elvei szerint bevezetésre került a gyermekjóléti szolgáltatás. 1998-tól a családsegítő és gyermekjóléti szolgálat tevékenységét hat településen végzete munkáját – Baracska, Gyúró, Kajászó, Martonvásár, Ráckeresztúr, Tordas –, az önkormányzatok közötti társulási megállapodás alapján. 2007. január 1. óta az intézmény Szent László Völgye Segítő Szolgálat néven kistérségi intézményként működik.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

https://martonvasar.hu

2462 Martonvásár, Szent László út 24.

+36-22-460-023

Szent László Völgye Segítő Szolgálat Családsegítő - Vál

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

csaladsegito@val.hu

https://val.hu/

2473 Vál, Vajda János utca 2.

+36-22-460-023

Tisztviselő

Dancsi Tiborné

Szenvedélybetegek ellátása - Cegléd

Elsődleges célunk, hogy az általunk gondozott szenvedélybetegek a társadalom integrált és teljes jogú tagjai maradjanak, illetve ismételten azokká váljanak. Ennek érdekében megpróbálunk egy szükséglet, és fejlődésorientált szolgáltatást kiépíteni, működtetni, mely fokozottan épít az ellátást igénybe vevő önkéntességére, személyes felelősségére, önállóságára, aktivitására, választás és önrendelkezési lehetőségére, képességeire, készségeinek megőrzésére, fejlesztésére, és visszaállítására.

Miben tud segíteni?
Integráció / reintegráció Rehabilitáció Információ, tanácsadás Szabadidőprogram

Kinek tud segíteni?
Drogfüggők Alkoholfüggők Mentálhigiéné

Elérhetőségek

csaladsegito.cegled@ckszsz.hu

https://www.ckszsz.hu/

2700 Cegléd, Pesti u. 7.

+36-53-505-130, +36-70-935-8647

Szenvedélybetegek közösségi ellátása - Battonya

A szenvedélybetegek közösségi ellátása olyan önkéntesen igénybe vehető, hosszú távú, közösségi alapú, az ellátott otthonában, illetve lakókörnyezetében történő gondozás, amelynek célja az életmódváltozás elindítása, segítése és folyamatos nyomon követése, továbbá ártalomcsökkentés és prevenció, valamint gyógyulás és rehabilitáció elősegítése.

Miben tud segíteni?
Rehabilitáció Információ, tanácsadás Ápolás Nappali ellátás Egészségmegőrzés, megelőzés Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Alkoholfüggők Drogfüggők

Elérhetőségek

eszesz98@freemail.hu

https://www.battonya.hu/

5830 Battonya, Hunyadi u. 65.

+36-68-456-191

Szenvedélybetegek Közösségi Ellátása - Celldömölk

A Népjóléti Szolgálat 2006 óta nyújt közösségi ellátást a szenvedélybetegek részére Celldömölkön és térségében. Az ellátás célja, hogy az általa gondozott szenvedélybetegek integrált és teljes tagjai maradjanak a társadalomnak, illetve, ha betegségükből adódóan már kirekesztődtek a társadalomból, reintegrálódjanak a közösségbe. Ennek érdekében a gondozás készségfejlesztés, tanácsadás, esetkezelés minden formáját a szenvedélybeteg otthonában, illetve lakókörnyezetében biztosítja. Továbbá célunk a tartós intézeti tartózkodás megelőzése, a szenvedélybeteg stigmatizációjának lehetőség szerinti csökkentése, elkerülése, illetve a közösségi integráció elérése és fenntartása. A szolgáltatás biztosításával olyan hosszú távú, egyéni szükségletekre alapozott gondozást nyújtunk, amely nagymértékben épít az ellátottak aktív és felelős részvételére, valamint a természetes közösségi erőforrásokra, őket is bevonva és támogatva. Mint minden ember, a szenvedélybetegséggel küzdő kliens is természetes emberi kapcsolatainak kölcsönhatásaiban él, a közösségi alapú ellátás célja ezeknek a kölcsönhatásoknak a pozitív irányú befolyásolása a gyógyulás érdekében. A közösségi ellátás másik fontos irányelve a rehabilitáció, amely aktív és alkotó társadalmi részvételre irányuló egészségügyi, pedagógiai és pszichoszociális rehabilitáció, ennek érdekében különösen hangsúlyos a kliensek mindennapi életviteléhez szükséges készségek fejlesztése. A közösségi ellátás munkamódszere a rendszerszemléletű családgondozás, mely épít a beteg aktív és felelős részvételére, a közösségi erőforrásokra, a természetes támogatók bevonására. A közösségi ellátásban nemcsak a szerhasználó (vagy egyéb addikcióban szenvedő) kliensek, hanem a családtagok elérése, segítése, megerősítése is feladatot jelent.

Miben tud segíteni?
Rehabilitáció Információ, tanácsadás Ápolás Nappali ellátás Egészségmegőrzés, megelőzés Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Alkoholfüggők Drogfüggők

Elérhetőségek

nsz.kozossegi@celldomolk.hu

https://www.nszcell.hu/

9500 Celldömölk, Szalóky S. u. 3.

+36-95-525-919

Szenvedélybetegek Közösségi Ellátása - Maglód

A közösségi pszichiátriai ellátás olyan önkéntesen igénybe vehető, hosszú távú, közösségi alapú gondozás, amelynek során a gondozás és a pszicho-szociális rehabilitáció az ellátott otthonában, illetve lakókörnyezetében történik. A szenvedélybetegek közösségi ellátása olyan önkéntesen igénybe vehető, hosszú távú, közösségi alapú, az ellátott otthonában, illetve lakókörnyezetében történő gondozás, amelynek célja az életmódváltozás elindítása, segítése és folyamatos nyomon követése.

Miben tud segíteni?
Rehabilitáció Információ, tanácsadás Ápolás Nappali ellátás Egészségmegőrzés, megelőzés

Kinek tud segíteni?
Alkoholfüggők Drogfüggők

Elérhetőségek

csaladsmaglod@gmail.com, gyjszmaglod@gmail.com

https://www.maglod.hu/

2234 Maglód, Fő u. 24.

+36-29-325-156

Intézményvezető-helyettes

Mayerné Lénárd Aranka

Szenvedélybetegek Nappali és Alacsonyküszöbű Ellátása - Mórahalom

A Szenvedélybetegek Nappali Intézménye 2009. január 01. óta látja el feladatát a Homokháti Szociális Központ égisze alatt Mórahalmon, az egész Dél-alföldi Régió területéről fogad szenvedélybetegség által érintetteket, illetve hozzátartozókat. Az intézmény 25 férőhellyel működik a nappali ellátás keretein belül munkanapokon 13-19 óra között. 2018. novembere óta a szolgáltatás bővült az ún. alacsonyküszöbű ellátási formával, amely teret biztosít munkatársaink számára arra, hogy az ellátottakkal lakóhelyükön találkozzanak, így azok számára is elérhető a szolgáltatás, akik nem tudják megoldani a bejutást az intézménybe. Az alacsonyküszöbű ellátás Mórahalom járás és Balotaszállás közigazgatási területén vehető igénybe, összesen 11 településen. Az egyes ellátási formákat bemutató linkre kattintva bővebb információt kaphat az igénybevétel feltételeiről, valamint arról, hogy milyen típusú problémák esetén tud munkatársainkhoz fordulni.

Miben tud segíteni?
Rehabilitáció Információ, tanácsadás Ápolás Nappali ellátás Egészségmegőrzés, megelőzés Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Alkoholfüggők Drogfüggők

Elérhetőségek

vezeto@hoszkp.hu

https://hoszkp.hu/

6782 Mórahalom, Millenniumi sétány 16-18.

+36-62-254-286

Szenvedélybetegek Nappali Intézménye - Körmend

A szenvedélybetegek nappali intézménye az önkéntességre és a speciális segítő programokra épülve biztosítja az ellátást igénybe vevők igényei alapján a felvilágosító, tanácsadó, tájékoztató, kulturális, szabadidős, képzési, átképzési állásközvetítő, védett lakhatást elősegítő, lakossági és családi programok szervezését és lebonyolítását, valamint alacsonyküszöbű és ártalomcsökkentő szolgáltatást nyújt. A szenvedélybetegek nappali intézményében olyan programokat kell szervezni, melyek elősegítik az ellátást igénybe vevő rehabilitációját, a társadalomba, korábbi közösségébe való visszailleszkedését, valamint a szenvedélybetegek minél szélesebb körben való elérését. Ennek megfelelően a nappali intézmény programjai nyitottak, az intézményi ellátást igénybe nem vevő személy számára is hozzáférhetőek.

Miben tud segíteni?
Rehabilitáció Információ, tanácsadás Ápolás Nappali ellátás Egészségmegőrzés, megelőzés

Kinek tud segíteni?
Alkoholfüggők Drogfüggők

Elérhetőségek

zita.korm@t-online.hu

https://szocszolg.kormend.hu/

9900 Körmend, Thököly utca 46.

+36-94-594-115

Szenvedélybetegek nappali ellátása - Újfehértó

Ellátási terület: a nagykállói kistérség (Újfehértó, Érpatak, Nagykálló, Kállósemjén, Balkány, Bököny, Geszteréd) közigazgatási területe. A nappali ellátás az igénybe vevők részére szociális, egészségi, mentális állapotuknak megfelelő szolgáltatást nyújt. Segíti az ellátottak egészségügyi szolgáltatásokhoz, szociális ellátásokhoz való hozzájutását. Lehetőséget nyújt közösségi együttlétre, pihenésre, személyi tisztálkodásra, a személyes ruházat tisztítására, igény szerint étel melegítésére és elfogyasztására.

Miben tud segíteni?
Rehabilitáció Információ, tanácsadás Ápolás Nappali ellátás Egészségmegőrzés, megelőzés

Kinek tud segíteni?
Alkoholfüggők Drogfüggők

Elérhetőségek

puholajozsefne@freemail.hu

https://szoszok.hu

4244 Újfehértó, Mártírok u. 6.

+36-42-290-076, +36-30-754-5482

Intézményvezető

Puhola Józsefné

Szigethalom És Környéke Gyermekjóléti És Családsegítő Szolgálat - Szigetszentmárton

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

titkarsag@szigethalom.hu

https://xn--szigetszentmrton-qmb.cylex.hu/

2318 Szigetszentmárton, Duna u. 4/B.

+36-24-514-840, +36-70-331-5883

Szigetszentmiklós Család- és Gyermekjóléti Központ

Szolgáltatásaink: Család- és gyermekjóléti szolgálat, veszélyeztetettséges észlelő és jelzőrendszer működtetése, családgondozás a családjából kiemelt gyermek visszahelyezése, adósságkezelési tanácsadás, munkavállalási tanácsadás, jogi tanácsadás, fejlesztő pedagógus, pszichológiai tanácsadás, családkonzultáció, családterápia, kapcsolattartási ügyelet, készenléti szolgálat, szakmai támogatás nyújtása az ellátási területén működő gyermekjóléti szolgálatok számára, utcai, lakótelepi szociális munka, menekültek integrációjának segítése, óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység.

Miben tud segíteni?
Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Oktatás, fejlesztés

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Nehéz élethelyzet Mentálhigiéné Menekültek Gyermekek

Elérhetőségek

szmcsaladsegito@cssk.szszm.hu

http://www.szmcsaladsegito.hu/

2310 Szigetszentmiklós, Gyári út 21.

+36-24-443-367, +36-20-404-5077

Szikla Pszichiátriai Betegek Nappali Ellátója

A Szikla Pszichiátriai Betegek Nappali Ellátója, azoknak a betegeknek nyújt menedéket, akik pszichiátriai problémákkal küzdenek. Az ellátottak részére folyamatos napközbeni ellátást nyújt, melyeknek célja a mindennapi problémákkal, nehézségekkel való küzdés segítése. Az állapotfelmérést követően az ellátottal közösen megfogalmazzuk a célokat, terveket, módszereket és személyre szabott gondozási terv készül. Intézményünk fő alapelve az elfogadás, támogatás. Ellátottaink családias környezetben vehetnek részt igényre szabott egyéni, illetve csoportos foglalkozásokon.

Miben tud segíteni?
Információ, tanácsadás Nappali ellátás Ápolás Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség

Elérhetőségek

szombathelyikaritasz@gmail.com

http://www.karitaszszombathely.hu/

9700 Szombathely, Hollán E. u. 14.

+36-94-318-560

Szob Járási Család- és Gyermekjóléti Központ

Intézményünket 2000-ben hozta létre Szob Városa Önkormányzata. Az intézmény 2006-ig működött a Város fenntartásában, 2007-től pedig a Szobi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulásának fentartásába került és azóta is ebben a formában működik. A kezdetben 3 dolgozóval alakult intézmény időközben dinamikusan fejlődött, ma közel 20 munkavállalót foglalkoztat.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Nappali ellátás Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nem/részben önellátók Egyéb krónikus betegség Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő Mozgássérült Nehéz élethelyzet

Elérhetőségek

csgysztsz@invitel.hu

https://www.ipolysegitseg.hu/

2628 Szob, Ipolysági u. 3.

+36-27-371-701, +36-70-3710922

Szociális Alapellátás, Falugondnoki Szolgáltatás - Somogyudvarhely

Az önkormányzat a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás Kulturális program Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Idősek Egyéb krónikus betegség Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

hivatal@somogyudvarhely.hu

http://somogyudvarhely.hu

7515 Somogyudvarhely, Jókai u. 2.

+36-82-546-011

Szociális Alapellátó Intézmény Tata

Idősek Klubja A Tata kertvárosi városrészében elhelyezkedő nappali intézmény jelenleg két éves múltra tekint vissza. Már a létrejötte előtt is mutatkozott igény egy ilyen közösségi színtér létrehozására, melyet az előzetes felmérések igazoltak. A városrész földrajzi elhelyezkedése miatt távol esik a városközpontban elérhető szolgáltatásoktól. A klub elhelyezkedése meglehetősen kedvező, tömegközlekedéssel könnyen megközelíthető, mind a helyi járatos buszok segítségével, mind a helyközi buszok segítségével. A városrész lakossága körében már híre ment intézményünknek és a tagok száma bővülő tendenciát mutat. Házi segítségnyújtás keretében a szolgáltatást igénybe vevő személy saját lakókörnyezetében kell biztosítani az önálló életvitel fenntartása érdekében szükséges ellátást. Ez jelenti az alapvető gondozási, ápolási feladatok elvégzését, az önálló életvitel fenntartásában, az ellátott és lakókörnyezete higiéniás körülményeinek megtartásában való közreműködést, a veszélyhelyzetek kialakulásának megelőzésében, illetve azok elhárításában való segítségnyújtást. Segítséget igényelhet a gondozott a napi élelem-biztosításában, bevásárlás, ebédszállítás formájában. Amennyiben önállóan nem tud étkezni a szolgálat vállalja at étkeztetést. Az idős emberek nagy része már nem képes környezetének rendben tartására. A lakókörnyezet rendben tartása gondozási feladat. A konyha, fürdőszoba rendbetétele, ugyan csak fontos feladat a gondozó számára, hogy az ágyban fekvő gondozottnál külön figyelmet fordítson a személyi tisztálkodásra, az ágynemű tisztaságára, az egészségügyi gondozásra /a kompetencia határok betartása mellett/. Fontos feladat a mentális gondozás, a szociális ügyek intézésében való segítés, a külvilággal való kapcsolattartás támogatása. Fertőző beteg esetében a kijelölt gondozónő látja el a gondozást, megfelelő körültekintéssel. - Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás - Étkeztetés - Pszichiátriai Betegek Közösségi Ellátása - Támogató Szolgálat: A szolgáltatás célja a fogyatékos személy önrendelkezésén alapuló önálló életvitelének megkönnyítése, elsődlegesen a lakáson kívüli közszolgáltatások elérésének segítésével, valamint önállóságának megőrzése mellett a lakáson belüli speciális segítségnyújtás biztosítása. - Fogyatékosok Nappali Intézménye - Család- és Gyermekjóléti Központ: A szociális munka módszereivel és eszközeivel biztosítja a gyermekek testi és lelki egészségét, családban történő nevelkedését, a gyermekek veszélyeztetettségének megelőzését, a kialakult veszélyeztetettség megszüntetését, a családjából kiemelt gyermek visszahelyezését, illetve a gyermekvédelmi gondoskodásból kikerült fiatal felnőtt társadalmi beilleszkedését. Célunk a gyermek családban történő nevelkedésének elősegítése, melyet a gyermek és családi helyzetéhez, szükségletihez igazodva kell nyújtani. A családjából bármely okból kikerült gyermek biztonságát, korához és szükségleteihez igazodó gondozását, nevelését, egészséges személyiségfejlődését biztosítani kell.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Tisztálkodás / Tisztítószerek Nappali ellátás Átmeneti szálló / otthonok Információ, tanácsadás Szabadidő / fejlesztés Oktatás, fejlesztés Egészségmegőrzés, megelőzés Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás

Kinek tud segíteni?
Gyermekek Idősek Szegénységben élők Fogyatékkal élő Hajléktalanok Mentálhigiéné Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

szocalaptata@gmail.com

http://szocalaptata.hu/intezmenyunk/

2890 Tata, Deák Ferenc u. 5.

+36-34-586–328, +36-30-691–0049

Szociális Alapszolgáltatási Központ - Támogató Szolgálat - Zsombó

A fogyatékkal élő személyeknek személyi segítés nyújtása annak érdekében, hogy társadalmi integrációjuk külső segítség igénybevétele mellett minél teljesebb mértékben lakó-környezetükben valósuljon meg. Ez magában foglalja a lakáson kívüli közszolgáltatások elérését és a lakáson belüli speciális segítségnyújtást.

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Információ, tanácsadás Foglalkoztatás Rehabilitáció Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Munkával kapcsolatos támogatás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Látássérült Hallássérült Mozgássérült Szellemi fogyatékosság Autizmus

Elérhetőségek

zsombocssz@gmail.com

https://www.zsombo.hu/

6792 Zsombó, Alkotmány u. 6.

+36-62-595-573

Főigazgató

Zsótér Ágnes

Szociális Ellátó és Gyermekjóléti Intézmény - Lőrinci

Az intézmény a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Nappali ellátás Ápolás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok

Elérhetőségek

idosekotthona@lorinci.hu

https://lorinci.hu

3021 Lőrinci, Erőmű tér 37.

+36-37-389-596

Szociális és Egészségügyi Alapellátási Intézet - Tapolca

Az intézmény szociális, egészségügyi és gyermekjóléti alapellátást biztosít. Munkatársaim az emberiséggel egyidős hivatást teljesítenek, nap mint nap azon fáradoznak, hogy az emberi méltóságot tiszteletben tartva- legyen az gyermek, felnőtt, időskorú, hajléktalan- megadják a megfelelő segítséget, gondozást magas szakmai és ellátási színvonalon. Célunk, hogy megfelelő szociális hálót hozzunk létre, kezdeményezzünk, irányítsunk, segítsünk olyan együttműködéseket, projekteket, melyek révén az ellátott területen élők hatékony segítséget kapjanak a kialakult élethelyzeteik kezeléséhez.

Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében Melegedő Hajléktalanszálló Pénzadomány Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek Betegség Hajléktalanok Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

alapellatas.tapolca@tapolca.hu

https://alapellatas-tapolca.hu/

8300 Tapolca, Nagyköz u.1-3.

+36-87-414-485, +36-30-560-1430

Szociális és gondozási központ - Balkány

A szociális feladatok ellátását az 1994-ben alakult Szociális és Gondozási Központ 13 dolgozója látja el. A szociális alapellátási feladatok végzik a tanyagondnoki szolgálatot is.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

balkany@balkany.hu

https://balkany.hu/

4233 Balkány, Benedek út 5.

+36-42-561-106, +36-42-561-107

Szociális és Gyermekjóléti Központ - Csorna

A gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedéshez kapcsolódó, a gyermekek védelmére irányuló tevékenységet lát el, melynek keretében: Kezdeményezi a gyermek védelembe vételét, vagy a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezését, nevelésbe vételét, Javaslatot készít a veszélyeztetettség mértékének megfelelően a gyermek védelembe vételére, illetve a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtására, a gyermek tankötelezettsége teljesítésének előmozdítására, a gyermek családjából történő kiemelésére, a leendő gondozási helyére, vagy annak megváltoztatására, valamint a gyermek megelőző párfogásának mellőzésére, elrendelésére, fenntartására és megszüntetésére, a családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében családgondozást végez, utógondozást végez a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez, szakmai támogatást nyújt az ellátási területén működő család- és gyermekjóléti szolgáltatást nyújtók számára.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

csaladsegitocsorna@m-kabel.hu

https://www.csorna.hu/

9300 Csorna, Laky Döme u. 3.

+36-96-261-394

Szakmai vezető

Némethné Élő Zsuzsanna

Szociális Központ és Gyermekjóléti Szolgálat - Pusztaszer

A Család és Gyermekjóléti Központ az alábbi hatósági intézkedésekhez kapcsolódó feladatokat látja el: A gyermek védelembe vételének, a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásának, megelőző pártfogásának vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésének, nevelésbe vételének kezdeményezése, javaslattétel az intézkedések elrendelésére, fenntartására és megszüntetésére. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához Családjába visszahelyezett gyermek esetében utógondozás keretében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez. Védelembe vett gyermek esetében gondozási-nevelési tervet készítése, családgondozás, illetve a gyámhatóság megkeresésére a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásához kapcsolódóan pénzfelhasználási terv elkészítése. Gyermek családba fogadásával kapcsolatos feladatok ellátásában való közreműködés. A Család és Gyermekjóléti Központ feladatkörébe tartozik még a Bélapátfalvai járás területén működő gyermekjóléti szolgálatok szakmai támogatása, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer járás szintű koordinációja is. Azaz a járás területén működő jelzőrendszerek munkájának figyelemmel kísérése, összehangolása, segítése, statisztikai és szakmai anyagok készítése, elemzése a jelzőrendszerek javítása érdekében.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

gyermekjolet.pusztaszer@gmail.com

https://www.pusztaszer.hu/

6760 Kistelek, Tisza u. 1.

+36-20-385-3545

Szociális Szolgáltató Ház - Mezőgyán

A Szolgáltató Ház a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.

Miben tud segíteni?
Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Étkeztetés Nappali ellátás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Idősek

Elérhetőségek

onkormanyzat@mezogyan.hu

https://www.mezogyan.hu/

5732 Mezőgyán, Árpád utca 30.

+36-66-495-012

Szociális, Család- és Gyermekjóléti Központ - Füzesabony

A gyermekjóléti szolgáltatás olyan, a gyermekek érdekeit védő speciális szociális szolgáltatás, amely a szociális munka módszereinek és eszközeinek felhasználásával szolgálja a gyermek testi és lelki egészségének, családban történő nevelkedésének elősegítését, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzését, a kialakult veszélyeztetettség megszüntetését, illetve a családjából kiemelt gyermek visszahelyezését. A családsegítés a szociális és mentálhigiénés problémák, illetve egyéb krízishelyzet miatt segítségre szoruló személyek, családok számára az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, a krízishelyzet megszüntetése, valamint az életvezetési képesség megőrzése céljából nyújtott szolgáltatás. A család- és gyermekjóléti szolgálat a gyermek veszélyeztetettségét, illetve a család, a személy krízishelyzetét észlelő és jelzőrendszert működtet. Szociális alapszolgáltatások keretében: időskorúak nappali ellátása, házi segítségnyújtás, szociális étkeztetés, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás /állami feladat/.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Idősek

Elérhetőségek

csgysz.fabony@gmail.com

https://www.fuzesabony.hu/

3390 Füzesabony, Ifjúság út 17.

+36-36-341-001

Tabi Családsegítő és Gyermekjóléti Központ

A Család- és Gyermekjóléti Központ elsősorban hatósági intézkedésekhez (védelembe vétel, ideiglenes hatályú elhelyezés, nevelésbe vétel, utógondozás) kapcsolódó feladatokat lát el. Közreműködik a hatósági intézkedésekben javaslattétellel, támogatást nyújt a családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében és utógondozást végez. További szolgáltatások: pszichológiai tanácsadás, jogi tanácsadás, mediáció, kapcsolatügyelet, családterápia és családkonzultáció, szociális diagnózis felvétele, készenléti ügyelet, óvodai és iskolai szociális segítés.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

cssgyjtabkp1@gmail.com

https://tab.hu/

8660 Tab , Petőfi S. u. 4.

+36-84-525-066

Támogató Szolgálat - Körmend

Támogató Szolgálatunk 2004. januárjában kezdte meg működését Körmend Városában, majd 2006. január 01-től a Körmend és Kistérsége Többcélú Kistérségi Társulás 25 településén. Támogató Szolgálat a fogyatékkal élő emberek speciális igényeinek kielégítésére specializálódott. A Támogató Szolgálat törvény által előírt feladata a személyi segítő és szállítószolgálat működtetése, valamint tanácsadás az ellátási területen élő valamennyi fogyatékossági csoportba tartozó személy részére. A Támogató Szolgálat segítségét kérhetik mindazon fogyatékkal élő személyek, akik Körmend és Kistérsége Önkormányzati Társulás településein élnek és fogyatékossági támogatásban, vagy magasabb összegű családi pótlékban, vagy vakok személyi járadékában részesülnek. Speciális autóinkkal szállítani tudjuk a mozgásában korlátozott személyt akár kerekes székével együtt is.

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Információ, tanácsadás Foglalkoztatás Rehabilitáció Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Munkával kapcsolatos támogatás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Látássérült Hallássérült Mozgássérült Szellemi fogyatékosság Autizmus

Elérhetőségek

zita.korm@t-online.hu

https://szocszolg.kormend.hu/

9900 Körmend, Thököly utca 46.

+36-94-594-115

Támogató Szolgálat - Marcali

A szolgáltatás feladata elsősorban a fogyatékos személyek lakókörnyezetben történő ellátása, a lakáson kívüli közszolgáltatások elérésének segítése, valamint életvitelük önállóságának megőrzése mellett a lakáson belüli speciális segítségnyújtás biztosítása. A személyi segítés során a fogyatékos személy aktív közreműködésével nyújtunk segítséget a személyi szükségletek kielégítéséhez, mely magában foglalja a higiénés, az életviteli és az életfenntartási szükségleteket.

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Információ, tanácsadás Foglalkoztatás Rehabilitáció Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Munkával kapcsolatos támogatás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Látássérült Hallássérült Mozgássérült Szellemi fogyatékosság Autizmus

Elérhetőségek

jelzorendszer@szocialiskozpont.hu

https://szocialiskozpont.hu

Marcali 8700, Szigetvári utca 1.

+36-85-310-055

Szakmai vezető

Ernyes Ella

Támogató Szolgálat - Mezőberény

Támogató Szolgálatunk ellátási területe 2009. január 01-jétől Mezőberényen kívül Bélmegyer, Köröstarcsa, Kamut, Murony településekre is kiterjed. Az ellátást igénybe vehetik: Valamennyi fogyatékossági csoportba tartozó, illetve fogyatékossági támogatásban részesülő személyek: Hallási fogyatékosok: akiknek hallásvesztesége olyan mértékű, hogy a beszédnek hallás útján történő megértésére segédeszközzel sem képes és halláskárosodása mellett a hangzó beszéd érthető ejtése elmarad. Látási fogyatékosok: akiknek segédeszközzel vagy műtéti úton nem korrigálható a látóképességük, mely vagy teljesen hiányzik, vagy minimális látásmaradvány miatt kizárólag tapintó-halló életmód folytatására képes. Értelmi fogyatékosok: akiknek értelmi akadályozottsága középsúlyos vagy annál nagyobb mértékű. Mozgásszervi fogyatékosok: akiknél a hely- és helyváltoztatás állandó segédeszköz-használatot igényel, illetve állapota segédeszközzel eredményesen nem befolyásolható. Autisták: IQ értékétől függetlenül autistának kell tekinteni azt a személyt, aki a fejlődés átható (pervazív) zavarában szenved és az autonómia-tesztek alapján állapota súlyos vagy középsúlyos. Halmozottan fogyatékosok: akiknek a fenti fogyatékosságok közül legalább két fogyatékosságuk van. A támogató szolgáltatás keretében biztosítjuk a fogyatékos személyek.

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Információ, tanácsadás Foglalkoztatás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

kapu@mezobereny.hu

https://human.mezobereny.hu/

5650 Mezőberény, Hősök útja 3.

+36-70-400-2497

Szakmai vezető

Wéber Gábor Szabolcsné

Támogató Szolgálat - Mezőcsát

A fogyatékos személy saját lakóhelyén, lakókörnyezetében történő segítése, életvitelének m valamint önállóságának megőrzése mellet a lakáson belüli speciális segítségnyújtás biztosítása. Egy olyan komplex, speciális szolgáltatási forma gyakorlati megvalósítása, mely a fogyatékkal élő és családtagjai súlyosan terhelt életvitelét megkönnyíti, élethelyzete okozta társadalmi kirekesztettségét enyhíti, integrációját segíti, nagyobb önállóságot, szuverenitást biztosít, személyiségének fejlődéséhez nyújt lehetőséget.

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Információ, tanácsadás Foglalkoztatás Rehabilitáció Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Munkával kapcsolatos támogatás

Kinek tud segíteni?
Egyéb fogyatékosság Szellemi fogyatékosság Autizmus

Elérhetőségek

human@mezocsat.hu

https://www.mezocsat.hu/

3450 Mezőcsát, Hősök tere 24.

+36-49-352-350

Intézményvezető

Kallóné Szilvási Zita

Támogató Szolgálat - Zirc

A támogató szolgálat célja a fogyatékos személyek lakókörnyezetben történő ellátása, életvitelének megkönnyítése, az izoláció, szegregáció elkerülése. Elsősorban a lakáson kívüli közszolgáltatások elérésének segítésével, a társadalmi integráció, valamint életvitelük önállóságának megőrzése mellett a lakáson belüli speciális segítségnyújtás biztosítása révén, az elérhető legmagasabb fokú életvitel elősegítése, az egészségügyi állapotának, szociális körülményeinek és egyéni elvárásoknak megfelelően.

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Információ, tanácsadás Foglalkoztatás Rehabilitáció Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Munkával kapcsolatos támogatás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Látássérült Hallássérült Mozgássérült Szellemi fogyatékosság Autizmus

Elérhetőségek

segitokezekzirc@gmail.com

https://zirc.hu/

8420 Zirc, Ady E. u. 3.

+36-88-414-690

Támogató Szolgálat Ózd

Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, étkeztetés, házi segítségnyújtás

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Információ, tanácsadás Étkeztetés Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás

Kinek tud segíteni?
Egyéb fogyatékosság Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

otszegyii.tsz@gmail.com

https://www.ozd.hu/

3600 Ózd, Bolyky Tamás út 15.

+36-48-471-770, +36-70-369-7747

Szolgálatvezető

Rendek Gabriella

Támogató szolgáltatás - Alsózsolca

Célja a fogyatékos személyek lakókörnyezetében történő segítése, ellátása, elsősorban a lakáson kívüli közszolgáltatások elérésének segítése, valamint életvitelük önállóságának megőrzése mellett lakáson belüli speciális segítségnyújtás biztosítása. A házi segítségnyújtás, a támogató szolgálat, illetve a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás igénybevétele iránti kérelmet az Alsózsolcai Gondozási Központ intézményvezetőjéhez kell eljuttatni, aki továbbítja az Ongai Szociális Szolgáltató Központ intézményvezetőjének,illetve a BAZ Megyei Dr Csiba László Integrált Szociális Intézmény vezetőjének.

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Információ, tanácsadás Foglalkoztatás Rehabilitáció Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Munkával kapcsolatos támogatás Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Látássérült Hallássérült Mozgássérült Szellemi fogyatékosság Autizmus

Elérhetőségek

gondozasikozpont@alsozsolca.hu

https://www.alsozsolca.hu

3571 Alsózsolca, Kossuth Lajos u. 104.

+36-46-520-034

Intézményvezető

Oroszné Verba Julianna

Támogató Szolgáltatás - Bácsalmás

A támogató szolgáltatást, egyedül, vagy családban élő, önmaga ellátására nem, vagy csak részben képes fogyatékossággal élő (látás, hallás, mozgás, értelmi, és halmozottan sérült, vagy autista ) személy veheti igénybe . A támogató szolgáltatás célja: A fogyatékos személyek lakókörnyezetben történő ellátása, a közszolgáltatások elérésének segítése, önálló életvitelük megőrzése mellett a lakáson belüli speciális segítségnyújtás.

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Információ, tanácsadás Foglalkoztatás Rehabilitáció Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Munkával kapcsolatos támogatás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Látássérült Hallássérült Mozgássérült Szellemi fogyatékosság Autizmus

Elérhetőségek

gondikozpont@gmail.com

https://www.bacsalmas.hu

6430 Bácsalmás, Rákóczi u. 58.

+36-79-342-553

Intézményvezető

Szabó Erika

Támogató Szolgáltatás - Baja

A támogató szolgáltatást, egyedül, vagy családban élő, önmaga ellátására nem, vagy csak részben képes fogyatékossággal élő (látás, hallás, mozgás, értelmi, és halmozottan sérült, vagy autista ) személy veheti igénybe . A támogató szolgáltatás célja: A fogyatékos személyek lakókörnyezetben történő ellátása, a közszolgáltatások elérésének segítése, önálló életvitelük megőrzése mellett a lakáson belüli speciális segítségnyújtás.

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Látássérült Hallássérült Mozgássérült Autizmus

Elérhetőségek

miskolczy.peterne@diakonia.hu, tamogatobaja.cedrus@diakonia.hu

https://www.cedrusbaja.hu

6500 Baja, Rókus utca 47.

+36-30-678-7362, +36-30-730-2931

Szakmai vezető

Miskolczy Péterné

Támogató Szolgáltatás - Encs

A támogató szolgáltatást, egyedül, vagy családban élő, önmaga ellátására nem, vagy csak részben képes fogyatékossággal élő (látás, hallás, mozgás, értelmi, és halmozottan sérült, vagy autista ) személy veheti igénybe . A támogató szolgáltatás célja: A fogyatékos személyek lakókörnyezetben történő ellátása, a közszolgáltatások elérésének segítése, önálló életvitelük megőrzése mellett a lakáson belüli speciális segítségnyújtás.

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Információ, tanácsadás Foglalkoztatás Rehabilitáció Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Munkával kapcsolatos támogatás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Látássérült Hallássérült Mozgássérült Szellemi fogyatékosság Autizmus

Elérhetőségek

gondoz@t-online.hu

http://info.kezenfogva.hu/

3860 Encs, Táncsics út 2.

+36-46-587-392

Támogató Szolgáltatás - Hajdúhadház

A fogyatékos személy saját lakóhelyén, lakkörnyezetében történő segítése, életvitelének megkönnyítése a lakáson kívüli (köz)szolgáltatások elérésének segítségével, valamint önállóságának megőrzése mellett a lakáson belüli speciális segítségnyújtás biztosítása.

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Információ, tanácsadás Foglalkoztatás Rehabilitáció Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Munkával kapcsolatos támogatás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

hhszocialis.gondkozp@gmail.com

https://teglas.hu/

4242 Hajdúhadház, Kossuth u. 11.

+36-52-384-205

Intézményvezető

Chebliné Kocsis Erzsébet

Támogató Szolgáltatás - Téglás

Tanyagondnoki Szolgálat - Jászkarajenő

A tanyagondnoki szolgálat célja, hogy elősegítse a településen élők számára a községben hiányzó, az alapvető szükségletek kielégítését segítő szolgáltatásokhoz, közszolgálatokhoz való hozzájutást, elősegítse a rászorult személyek szállítási problémáinak megoldását, segítse a település lakosságát érintő információk gyűjtését és továbbítását, kapcsolattartást.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

hivatal@jaszkarajeno.hu

https://jaszkarajeno.asp.lgov.hu

2746 Jászkarajenő, Rákóczi F. u. 16.

+36-53-366-001, +36-70-391-6756|tanyagondnok

Tatabányai Egyesített Szociális Intézmények Szent György Központ - Tarján

A Család és Gyermekjóléti Központ tevékenységét a szociális alapellátás keretein belül végzi. Szolgáltatásai térítésmentesek. A családsegítés családoknak, családban élő vagy egyedülálló személyeknek nyújtott professzionális segítség, támogatás ahhoz, hogy életüket emberi módon élhessék. Célja az, hogy a segítő és a segítséget kérő közös munkálkodása során a kliens eljusson problémája megoldásához. A családsegítés a szociális vagy mentálhigiénés problémák, illetve egyéb krízishelyzet miatt segítségre szoruló személyek, családok számára az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, a krízishelyzet megszüntetése, valamint az életvezetési képesség megőrzése céljából nyújtott szolgáltatás.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

eszitarjan@vivamail.hu

https://tjeszi.hu/

2800 Tatabánya, Platán tér 10.

+36-36-353-063

Tatai Szociális Alapellátó Intézet - Család- és Gyermekjóléti Központ - Baj

A gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról szóló 1997.évi XXXI törvény által meghatározott ellátásokkal és intézkedésekkel nyújt segítséget a gyermekek jogainak és érdekeinek érvényesítésében, a szülői kötelességek teljesítésében. A szociális munka módszereivel és eszközeivel biztosítja a gyermekek testi és lelki egészségét, családban történő nevelkedését, a gyermekek veszélyeztetettségének megelőzését, a kialakult veszélyeztetettség megszüntetését, a családjából kiemelt gyermek visszahelyezését, illetve a gyermekvédelmi gondoskodásból kikerült fiatal felnőtt társadalmi beilleszkedését. Célunk a gyermek családban történő nevelkedésének elősegítése, melyet a gyermek és családi helyzetéhez, szükségletihez igazodva kell nyújtani. A családjából bármely okból kikerült gyermek biztonságát, korához és szükségleteihez igazodó gondozását, nevelését, egészséges személyiségfejlődését biztosítani kell.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

szocalap@tata.hu

http://szocalaptata.hu/

2890 Tata, Deák Ferenc utca 5.

+36-30-691-0049

Intézményvezető

Németh-Zwickl Nikoletta

Támogató Szolgáltatás - Újfehértó

A támogató szolgáltatás ellátotti köre, a nagykállói kistérség (Újfehértó, Érpatak, Nagykálló, Kállósemjén, Balkány, Bököny, Geszteréd) közigazgatási területén élő, valamennyi fogyatékossági csoportba tartozó súlyosan fogyatékos személy. A szolgáltatás a fogyatékkal élő személy szükségleteinek speciális kielégítését végzi, életkorának, élethelyzetének és egészségi állapotának megfelelően, a meglévő képességeinek fenntartásával, felhasználásával, fejlesztésével. A támogató szolgálat személyi segítő és szállító szolgálatot működtett.

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Információ, tanácsadás Foglalkoztatás Rehabilitáció Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Munkával kapcsolatos támogatás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Látássérült Hallássérült Mozgássérült Szellemi fogyatékosság Autizmus

Elérhetőségek

puholajozsefne@freemail.hu

https://szoszok.hu

4244 Újfehértó, Petőfi Sándor u. 37.

+36-42-290-076, +36-30-754-5482

Intézményvezető

Puhola Józsefné

Térségi Szociális Gondozási Központ - Támogató Szolgáltatás - Gyomaendrőd

A támogató szolgáltatást, egyedül, vagy családban élő, önmaga ellátására nem, vagy csak részben képes fogyatékossággal élő (látás, hallás, mozgás, értelmi, és halmozottan sérült, vagy autista ) személy veheti igénybe . A támogató szolgáltatás célja: A fogyatékos személyek lakókörnyezetben történő ellátása, a közszolgáltatások elérésének segítése, önálló életvitelük megőrzése mellett a lakáson belüli speciális segítségnyújtás. Támogató szolgáltatás fogyatékos személyek részére: 5500 Gyomaendrőd, Mirhóháti utca 1-5. 5500 Gyomaendrőd, Magtárlaposi utca 11-19.

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Információ, tanácsadás Foglalkoztatás Rehabilitáció Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Munkával kapcsolatos támogatás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Hallássérült Mozgássérült Szellemi fogyatékosság Autizmus

Elérhetőségek

gondozasikp@gyomaendrod.hu

https://www.gyomaendrod.hu/

5500 Gyomaendrőd, Mirhóháti utca 1-5.

+36-20-223-4122

Intézményvezető

Véháné Jánosik Zsuzsanna

Tiszaroffi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

csaladsegito@tiszaroff.hu

https://tiszaroff.asp.lgov.hu/

5234 Tiszaroff, Kossuth Lajos út 28.

+36-59-201-109

Vezető

Borsi Mária

Tiszaújvárosi Humánszolgáltató Központ - Tiszapalkonya

A gyermekjóléti központ esetmenedzserei a gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedésekhez (védelembe vétel, ideiglenes hatályú elhelyezés, nevelésbe vétel, családba fogadás, utógondozás, megelőző pártfogás) kapcsolódó, a gyermekek védelmére irányuló tervezett, komplex segítő tevékenységeket látnak el a Tiszaújvárosi Járásban, annak 16 településén élő kiskorúak vonatkozásában. Mindezt a szociális munka módszereinek és eszközeinek felhasználásával, az ellátások biztosításával és közvetítésével, szervező tevékenységgel, a feladatok koordinálásával biztosítják.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

human@tujvaros.hu

https://www.human.tujvaros.hu/

3580 Tiszaújváros, Kazinczy út 3.

+36-49-548-190

Tiszaújvárosi Humánszolgáltató Központ Család- és Gyermekjóléti Központ - Sajóörös

A Család és Gyermekjóléti Központ az alábbi hatósági intézkedésekhez kapcsolódó feladatokat látja el: A gyermek védelembe vételének, a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásának, megelőző pártfogásának vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésének, nevelésbe vételének kezdeményezése, javaslattétel az intézkedések elrendelésére, fenntartására és megszüntetésére. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához Családjába visszahelyezett gyermek esetében utógondozás keretében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez. Védelembe vett gyermek esetében gondozási-nevelési tervet készítése, családgondozás, illetve a gyámhatóság megkeresésére a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásához kapcsolódóan pénzfelhasználási terv elkészítése. Gyermek családba fogadásával kapcsolatos feladatok ellátásában való közreműködés. A Család és Gyermekjóléti Központ feladatkörébe tartozik még a Bélapátfalvai járás területén működő gyermekjóléti szolgálatok szakmai támogatása, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer járás szintű koordinációja is. Azaz a járás területén működő jelzőrendszerek munkájának figyelemmel kísérése, összehangolása, segítése, statisztikai és szakmai anyagok készítése, elemzése a jelzőrendszerek javítása érdekében.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Idősek

Elérhetőségek

human@tujvaros.hu

https://www.human.tujvaros.hu/

3580 Tiszaújváros, Kazinczy út 3.

+36-49-548-190, +36-70-199-2025|készenléti szolgálat

Váci Család- és Gyermekjóléti Központ - Sződ

A szociális diagnózis része az egyén szükséglet- és jogosultság vizsgálata. A szociális diagnózis készítését a járásszékhely településeken működő Család- és Gyermekjóléti Központok végzik. A központok feladata a jövőben bővül, a 15/1998.(IV.30.) NM rendelet szerinti családsegítéshez kapcsolódó tanácsadási feladatok, a speciális szolgáltatások nyújtása és a gyermekvédelmi gondoskodás körébe tartozó hatósági intézkedéshez kapcsolódó esetmenedzseri feladatok mellett, a szociális diagnózis elkészítése új feladatot jelent.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

vacicsalgyejokozp@gmail.com

https://szodliget.asp.lgov.hu/

2600 Vác, Deákvári fasor 2.

+36-27-502-300, +36-27-200-788

Váci Humán Szolgáltató Központ - Család- és Gyermekjóléti Szolgálat

Feladataink: Gyermekek veszélyeztetettségének megelőzése és felismerése Jelzőrendszer megszervezése és működtetése Esetmegbeszélések szervezése Családsegítés Szociális segítő tevékenység Prevenciós célú gyerekprogramok Adományok osztása és fogadása Ruhaosztás

Miben tud segíteni?
Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Tartós élelmiszer Ruha / cipő Háztartási gépek / konyhai eszközök Bútor / Ágynemű

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek

Elérhetőségek

vacicsalgyejokozp@gmail.com

https://vcsgyk.hu/

2600 Vác, Deákvári fasor 2.

+36-27-502-300, +36-27-200-788

Városi Szociális Központ Fehérgyarmat

Az épületek egy összevont közös telken lettek kialakítva, az utcára néző régi kastélyépület műemlék védelem alatt áll, ebben lett kialakítva az idősek nappali ellátása, a házi gondozás és a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás diszpécserközpontja, illetve az intézményvezetést segítő menedzsment irodái. Az udvar belső részében új épületek lettek kialakítva, itt kapott helyet az időskorúak bentlakásos ellátása, a családsegítő és gyermekjóléti szolgálat és a fogyatékos személyek támogató szolgálata. Az új épülethez csatlakozik egy összekötő folyosóval az intézmény élelmezését biztosító konyha és étterem, mely fontos élettér a bentlakó idős emberek számára. Az intézmény telephelyeként működik a Táncsics u. 86. szám alatti épületben a Hajléktalanok Átmeneti Szállója. Ellátási terület: Fehérgyarmat, Kisar, Szatmárcseke, Szamosújlak, Gyügye Az idősek nappali ellátásának célja: A nappali ellátást nyújtó intézmények elsősorban a saját otthonukban élők részére biztosítanak lehetőséget a napközbeni tartózkodásra, társas kapcsolatokra, valamint az alapvető higiéniai szükségletek kielégítésére.

Miben tud segíteni?
Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Közösségépítés Érdekképviselet, érdekvédelem Rehabilitáció Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Idősek Család / demográfia Gyermekek Hajléktalanok Bántalmazott / veszélyeztetett Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szellemi fogyatékosság

Elérhetőségek

vszkfgy@fibermail.hu

https://vszkfehergyarmat.hu/

4900 Fehérgyarmat, Tömöttvár u. 29.

+36-44-510-323

Vasvári Szociális és Gyermekjóléti Központ

A Család és Gyermekjóléti Központ az alábbi hatósági intézkedésekhez kapcsolódó feladatokat látja el: A gyermek védelembe vételének, a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásának, megelőző pártfogásának vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésének, nevelésbe vételének kezdeményezése, javaslattétel az intézkedések elrendelésére, fenntartására és megszüntetésére. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához Családjába visszahelyezett gyermek esetében utógondozás keretében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez. Védelembe vett gyermek esetében gondozási-nevelési tervet készítése, családgondozás, illetve a gyámhatóság megkeresésére a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásához kapcsolódóan pénzfelhasználási terv elkészítése. Gyermek családba fogadásával kapcsolatos feladatok ellátásában való közreműködés. A Család és Gyermekjóléti Központ feladatkörébe tartozik még a Bélapátfalvai járás területén működő gyermekjóléti szolgálatok szakmai támogatása, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer járás szintű koordinációja is. Azaz a járás területén működő jelzőrendszerek munkájának figyelemmel kísérése, összehangolása, segítése, statisztikai és szakmai anyagok készítése, elemzése a jelzőrendszerek javítása érdekében. További szolgáltatások: étkeztetés, házi segítségnyújtás, nappali ellátás, pszichológiai tanácsadás, jogi tanácsadás.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Idősek Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

gyjszvasvar@gmail.com

https://vasvariszoc.hu/

9800 Vasvár, Árpád tér 8.

+36-94-370-573, +36-94-573-221

Vecsés- és Környéke Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ

A gyermekjóléti szolgáltatás olyan, a gyermek érdekeit védő speciális személyes szociális szolgáltatás, amely a gyermek testi és lelki egészségének, családban történő nevelkedésének elősegítését, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzését, a kialakult veszélyeztetettség megszüntetését, illetve a családjából kiemelt gyermek visszahelyezését szolgálja. A családok segítése érdekében veszélyeztetettséget és krízishelyzetet észlelő jelzőrendszer működik. A jegyző, a járási hivatal, továbbá a szociális, egészségügyi, oktatási szolgáltató, intézmény, egyesületek, alapítványok, vallási közösségek és a magánszemélyek jelezhetik a családsegítést nyújtó szolgáltatónak, intézménynek, ha segítségre szoruló családról, személyről szereznek tudomást. A családsegítés a szociális vagy mentálhigiénés problémák, illetve egyéb krízishelyzet miatt segítségre szoruló személyek, családok számára az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, a krízishelyzet megszüntetése, valamint az életvezetési képesség megőrzése céljából nyújtott szolgáltatás. A segítségnyújtás formái: tartós segítő támogatás folyamatos segítségnyújtás családsegítés azonnali beavatkozás krízishelyzetben tanácsadások / életvezetési, pedagógiai, egészségügyi, mentálhigiénés, jogi, pszichológiai / esetmenedzselés

Miben tud segíteni?
Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Mentálhigiéné

Elérhetőségek

vecses@cssegito.hu

https://cssegito.hu/

2220 Vecsés, Vágóhíd utca 9.

+36-30-668-7029, +36-30-668-7030

Kapcsolat

Dr. Törő Krisztina

Veresegyház Kistérség Esély Szociális Alapellátási Központ

Az intézmény család és gyermekjóléti szolgáltatást és szociális alapellátást végez a Veresegyházi Kistérség kilenc településén. A törvényi előírásokon túl nagy hangsúlyt fordít a prevencióra, mely elsősorban a gyermekek, fiatalok részére szervezett programokban, az idősebb korosztály részére szűrőnapokban nyilvánul meg. Települések címszó alatt munkatársakról, elérhetőségekről és az adott településre jellemző szociális ellátásokról és igénybevételéről olvashatnak.

Miben tud segíteni?
Ápolás Nappali ellátás Információ, tanácsadás Egészségmegőrzés, megelőzés Oktatás, fejlesztés

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Mentálhigiéné

Elérhetőségek

eselykistersegveres@gmail.com

http://eselykisterseg.hu/

2112 Veresegyház, Kálvin utca 9.

+36-70-380-6131, +36-70-931-0956

Kapcsolat

Nagyné Gódor Csilla

Veresegyház Városi Önkormányzat Idősek Otthona

Az 1992-ben alapított intézmény a város központjában, csendes helyen, családias környezetben kínál elhelyezést az idős emberek számára. Veresegyház Városi Önkormányzat által fenntartott intézményben 66 lakó él. Az intézmény célja, hogy az idős embereknek olyan otthont teremtsen, amely az élet utolsó szakaszában igazi otthonná válik. Küldetésüknek tekintik az emberi méltóság tiszteletben tartásával az ellátást igénybe vevők számára az egészségi állapotnak és szükségletnek megfelelő gondoskodás, ápolás nyújtását. Fontosnak tartjuk a nyitott, őszinte kapcsolatok kialakítását, a hozzátartozókkal való segítő együttműködés megteremtését.

Miben tud segíteni?
Lakóotthon Szabadidőprogram Információ, tanácsadás Gyógyszer Ápolás Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Idősek Mentálhigiéné

Elérhetőségek

idosekotthona@veresegyhaz.hu

http://www.idosekotthonaveresegyhaz.hu

2112 Veresegyház, Fő út 106.

+36-28-386-200

Kapcsolat

Lux Andrea

Veszprémi Családsegítő és Gyermekjóléti Integrált Intézmény - Hajmáskér

A Család és Gyermekjóléti Központ az alábbi hatósági intézkedésekhez kapcsolódó feladatokat látja el: A gyermek védelembe vételének, a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásának, megelőző pártfogásának vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésének, nevelésbe vételének kezdeményezése, javaslattétel az intézkedések elrendelésére, fenntartására és megszüntetésére. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához Családjába visszahelyezett gyermek esetében utógondozás keretében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez. Védelembe vett gyermek esetében gondozási-nevelési tervet készítése, családgondozás, illetve a gyámhatóság megkeresésére a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásához kapcsolódóan pénzfelhasználási terv elkészítése. Gyermek családba fogadásával kapcsolatos feladatok ellátásában való közreműködés. A Család és Gyermekjóléti Központ feladatkörébe tartozik még a Bélapátfalvai járás területén működő gyermekjóléti szolgálatok szakmai támogatása, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer járás szintű koordinációja is. Azaz a járás területén működő jelzőrendszerek munkájának figyelemmel kísérése, összehangolása, segítése, statisztikai és szakmai anyagok készítése, elemzése a jelzőrendszerek javítása érdekében.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

intezmeny@veszpremcssk.hu

https://veszpremcssk.hu

8192 Hajmáskér, Iskola u. 4.

+36-20-259-2143

Családsegítő

Pospis Mónika

VKTT ESZI - I. sz. Idősek Klubja - Veszprém

Az Idősek Klubja a szolgáltatást igénybe vevő személyek részére szociális, egészségi, mentális állapotuknak megfelelő napi életritmust biztosító szolgáltatást nyújt. A helyi igényeknek megfelelő közösségi programokat szervez, valamint helyet biztosít a közösségi szervezésű programoknak, csoportoknak. Biztosítja, hogy a szolgáltatás nyitott formában, az ellátotti kör és a lakosság által egyaránt elérhető módon működjön.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Szabadidőprogram Kulturális program Nappali ellátás Ápolás Tisztálkodás / Tisztítószerek Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Idősek Mentálhigiéné

Elérhetőségek

hovirag@vpeszi.hu

https://veszprem.hu/

8200 Veszprém, Völgyikút u. 2.

+36-88-327-004

Intézményvezető

Kisné Lovasi Mária

VKTT ESZI - II. sz. Idősek Klubja - Veszprém

Az Idősek Klubja a szolgáltatást igénybe vevő személyek részére szociális, egészségi, mentális állapotuknak megfelelő napi életritmust biztosító szolgáltatást nyújt. A helyi igényeknek megfelelő közösségi programokat szervez, valamint helyet biztosít a közösségi szervezésű programoknak, csoportoknak. Biztosítja, hogy a szolgáltatás nyitott formában, az ellátotti kör és a lakosság által egyaránt elérhető módon működjön.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Szabadidőprogram Kulturális program Nappali ellátás Ápolás Tisztálkodás / Tisztítószerek Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Idősek Mentálhigiéné

Elérhetőségek

egyszocint@vpeszi.hu

https://veszprem.hu/

8200 Veszprém, Szent István u. 48.

+36-88-329-331

VKTT ESZI - III. sz. Idősek Klubja - Veszprém

Az Idősek Klubja a szolgáltatást igénybe vevő személyek részére szociális, egészségi, mentális állapotuknak megfelelő napi életritmust biztosító szolgáltatást nyújt. A helyi igényeknek megfelelő közösségi programokat szervez, valamint helyet biztosít a közösségi szervezésű programoknak, csoportoknak. Biztosítja, hogy a szolgáltatás nyitott formában, az ellátotti kör és a lakosság által egyaránt elérhető módon működjön.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Szabadidőprogram Kulturális program Nappali ellátás Ápolás Tisztálkodás / Tisztítószerek Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Idősek Mentálhigiéné

Elérhetőségek

hovirag@vpeszi.hu

https://veszprem.hu/

8200 Veszprém, Hóvirág u. 14.

+36-88-421-207

VKTT ESZI - IV. sz. Idősek Klubja - Veszprém

Az Idősek Klubja a szolgáltatást igénybe vevő személyek részére szociális, egészségi, mentális állapotuknak megfelelő napi életritmust biztosító szolgáltatást nyújt. A helyi igényeknek megfelelő közösségi programokat szervez, valamint helyet biztosít a közösségi szervezésű programoknak, csoportoknak. Biztosítja, hogy a szolgáltatás nyitott formában, az ellátotti kör és a lakosság által egyaránt elérhető módon működjön.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Szabadidőprogram Kulturális program Nappali ellátás Ápolás Tisztálkodás / Tisztítószerek Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Idősek Mentálhigiéné

Elérhetőségek

egyszocint@vpeszi.hu

https://veszprem.hu/

8200 Veszprém, Március 15. u. 1/A.

+36-88-425-123

Zalaegerszegi Család- és Gyermekjóléti Központ

A Család- és Gyermekjóléti Központ az ellátási területen élő, szociális életvezetési és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint krízishelyzetbe került családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja a családok életvezetési képességének megőrzése, fejlesztése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése és a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeivel, módszereivel. Feladata a gyermekjóléti szolgáltatás biztosítása, amely a gyermek érdekeit védő speciális személyes szociális szolgáltatás, ami a szociális munka módszereinek és eszközeinek felhasználásával szolgálja a gyermek testi és lelki egészségének, családban történő nevelkedésének elősegítését, a családjából kiemelt gyermek visszahelyezését.

Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Oktatás, fejlesztés

Kinek tud segíteni?
Mentálhigiéné Nehéz élethelyzet Család / demográfia Sokgyermekes család Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

gyermekjolet@zegcsgyk.hu

https://zalaegerszeg.hu/

8900 Zalaegerszeg, Apáczai tér 5.

+36-92-316-930, +36-92-312-034

Zalaegerszegi Család- és Gyermekjóléti Központ - Pókaszepetk

A Család és Gyermekjóléti Központ az alábbi hatósági intézkedésekhez kapcsolódó feladatokat látja el: A gyermek védelembe vételének, a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásának, megelőző pártfogásának vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésének, nevelésbe vételének kezdeményezése, javaslattétel az intézkedések elrendelésére, fenntartására és megszüntetésére. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához Családjába visszahelyezett gyermek esetében utógondozás keretében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez. Védelembe vett gyermek esetében gondozási-nevelési tervet készítése, családgondozás, illetve a gyámhatóság megkeresésére a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásához kapcsolódóan pénzfelhasználási terv elkészítése. Gyermek családba fogadásával kapcsolatos feladatok ellátásában való közreműködés. A Család és Gyermekjóléti Központ feladatkörébe tartozik még a Bélapátfalvai járás területén működő gyermekjóléti szolgálatok szakmai támogatása, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer járás szintű koordinációja is. Azaz a járás területén működő jelzőrendszerek munkájának figyelemmel kísérése, összehangolása, segítése, statisztikai és szakmai anyagok készítése, elemzése a jelzőrendszerek javítása érdekében.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

csaladsegito@zegcsgyk.hu, gyermekjolet@zegcsgyk.hu, pokaszepetk.hivatal@gmail.com

http://pokaszepetkikoh.hu

8932 Pókaszepetk, Arany János utca 6.

+36-92-316-930, +36-92-584-006, +36-30-445-0777|készenléti szám

Zalaegerszegi Család- és Gyermekjóléti Központ - Szentpéterúr

A Család és Gyermekjóléti Központ az alábbi hatósági intézkedésekhez kapcsolódó feladatokat látja el: A gyermek védelembe vételének, a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásának, megelőző pártfogásának vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésének, nevelésbe vételének kezdeményezése, javaslattétel az intézkedések elrendelésére, fenntartására és megszüntetésére. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához Családjába visszahelyezett gyermek esetében utógondozás keretében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez. Védelembe vett gyermek esetében gondozási-nevelési tervet készítése, családgondozás, illetve a gyámhatóság megkeresésére a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásához kapcsolódóan pénzfelhasználási terv elkészítése. Gyermek családba fogadásával kapcsolatos feladatok ellátásában való közreműködés. A Család és Gyermekjóléti Központ feladatkörébe tartozik még a Bélapátfalvai járás területén működő gyermekjóléti szolgálatok szakmai támogatása, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer járás szintű koordinációja is. Azaz a járás területén működő jelzőrendszerek munkájának figyelemmel kísérése, összehangolása, segítése, statisztikai és szakmai anyagok készítése, elemzése a jelzőrendszerek javítása érdekében.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Kulturális program

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

csaladsegito@zegcsgyk.hu, gyermekjolet@zegcsgyk.hu

https://szentpeterur.hu/

8762 Szentpéterúr, Petőfi S. u. 1.

+36-92-316-930, +36-30-693-3960

Zalaegerszegi Család- és Gyermekjóléti Központ - Teskánd

A Család és Gyermekjóléti Központ az alábbi hatósági intézkedésekhez kapcsolódó feladatokat látja el: A gyermek védelembe vételének, a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásának, megelőző pártfogásának vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésének, nevelésbe vételének kezdeményezése, javaslattétel az intézkedések elrendelésére, fenntartására és megszüntetésére. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához Családjába visszahelyezett gyermek esetében utógondozás keretében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez. Védelembe vett gyermek esetében gondozási-nevelési tervet készítése, családgondozás, illetve a gyámhatóság megkeresésére a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásához kapcsolódóan pénzfelhasználási terv elkészítése. Gyermek családba fogadásával kapcsolatos feladatok ellátásában való közreműködés. A Család és Gyermekjóléti Központ feladatkörébe tartozik még a Bélapátfalvai járás területén működő gyermekjóléti szolgálatok szakmai támogatása, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer járás szintű koordinációja is. Azaz a járás területén működő jelzőrendszerek munkájának figyelemmel kísérése, összehangolása, segítése, statisztikai és szakmai anyagok készítése, elemzése a jelzőrendszerek javítása érdekében.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

csaladsegito@zegcsgyk.hu, gyermekjolet@zegcsgyk.hu

https://teskand.hu/

8900 Zalaegerszeg, Apáczai tér 5

+36-92-316-930

Zalaegerszegi Család- és Gyermekjóléti Központ - Zalaszentiván

A Család és Gyermekjóléti Központ az alábbi hatósági intézkedésekhez kapcsolódó feladatokat látja el: A gyermek védelembe vételének, a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásának, megelőző pártfogásának vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésének, nevelésbe vételének kezdeményezése, javaslattétel az intézkedések elrendelésére, fenntartására és megszüntetésére. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához Családjába visszahelyezett gyermek esetében utógondozás keretében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez. Védelembe vett gyermek esetében gondozási-nevelési tervet készítése, családgondozás, illetve a gyámhatóság megkeresésére a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásához kapcsolódóan pénzfelhasználási terv elkészítése. Gyermek családba fogadásával kapcsolatos feladatok ellátásában való közreműködés. A Család és Gyermekjóléti Központ feladatkörébe tartozik még a Bélapátfalvai járás területén működő gyermekjóléti szolgálatok szakmai támogatása, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer járás szintű koordinációja is. Azaz a járás területén működő jelzőrendszerek munkájának figyelemmel kísérése, összehangolása, segítése, statisztikai és szakmai anyagok készítése, elemzése a jelzőrendszerek javítása érdekében.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Étkeztetés Nappali ellátás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Idősek

Elérhetőségek

csaladsegito@zegcsgyk.hu, gyermekjolet@zegcsgyk.hu, korjegyzoseg.zivan@t-online.hu

https://zalaszentivan.hu/

8921 Zalaszentiván, Hunyadi u. 2/a.

+36-92-316-930, +36-92-593-030, +36-30-445-0777|készenléti szám

Zalaegerszegi Család- és Gyermekjóléti Szolgálat

Családsegítés keretében ellátandó feladatok: szociális, életvezetési és mentálhigiénés tanácsadás biztosítása, az anyagi nehézségekkel küzdők számára a pénzbeli, természetbeni ellátásokhoz, továbbá a szociális szolgáltatásokhoz való hozzájutás megszervezése, szociális segítőmunka: a családban jelentkező működési zavarok, illetve konfliktusok megoldásának elősegítése, a közösségfejlesztő programok szervezése, valamint egyéni és csoportos készségfejlesztés, a tartós munkanélküliek, a fiatal munkanélküliek, az adósságterhekkel és lakhatási problémákkal küzdők, a fogyatékossággal élők, a krónikus betegek, a szenvedélybetegek, a pszichiátriai betegek, a kábítószer-problémával küzdők, illetve egyéb szociálisan rászorult személyek és családtagjaik részére tanácsadás nyújtása, a kríziskezelés, valamint a nehéz élethelyzetben élő családokat segítő szolgáltatások biztosítása a szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter kijelölése alapján a menedékjogról szóló törvényben meghatározott integrációs szerződésbe foglalt társadalmi beilleszkedés elősegítése.

Miben tud segíteni?
Információ, tanácsadás Oktatás, fejlesztés Szabadidő / fejlesztés Integráció / reintegráció Egészségmegőrzés, megelőzés Szabadidőprogram

Kinek tud segíteni?
Mentálhigiéné Család / demográfia Sokgyermekes család Gyermekek Nehéz élethelyzet Munkanélküliek Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Drogfüggők Alkoholfüggők Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

csaladsegito@zegcsgyk.hu, gyermekjolet@zegcsgyk.hu

https://zegcsgyk.hu/

8900 Zalaegerszeg, Apáczai tér 5.

+36-92-316-930, +36-30-693-3950, +36-30-693-3960

„Gondoskodás Összefogással” Szociális Alapszolgáltatási és Szakosított Ellátásokat Biztosító Központ - Kemence

A kétezres évek elején jött létre az intézmény, amely 3 már működő Önkormányzati fenntartású Idősek Bentlakásos Otthonának Önkormányzati társulása volt. Az intézmény gerincét a Bernecebaráti, a Kemencei, valamint a Szobi Idősek Otthona adta. Ezek voltak a szakosított ellátást nyújtó intézmények. A SZEBK 2007-ben a Szobi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulásának fenntartásába került, mellyel kiegészültek ellátásai a szociális alapszolgáltatásokkal is.

Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Nappali ellátás Tisztálkodás / Tisztítószerek Rehabilitáció Segítség közügyek intézésében Étkeztetés Szabadidőprogram Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás

Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

kemenceph@kemence.hu

https://www.ipolysegitseg.hu/

2638 Kemence, Fő út 97.

+36-27-325-438

"A fény túlsó oldalán..." Látássérültek Regionális Közhasznú Egyesülete (LÁRKE)

Az egyesület a régió látássérültjeitinek támogatására létrejött érdekvédelmi szervezet. Segíti az érintetteket a mindennapi életben, és szemléletformáló munkát is végez. Többek között esélyórákat szerveznek a megye általános és középiskoláiban, amelyek során a diákok saját maguk megtapasztalhatják, hogy milyen egy vak vagy látássérült ember élete.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Közösségépítés Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Társadalmi érzékenyítés Akadálymentesítés

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Látássérült

Elérhetőségek

szoko.zsolt@larke.hu

http://www.larke.hu

8000 Székesfehérvár, Jancsár u. 11.

+36-22-318700

"A Hallás Társasága" Alapítvány

Az alapítvány segítséget nyújt idősotthonokban élők számára a szükséges hallókészülék megszerzéséhez, fesztiválokra való kitelepüléssel tesznek a fiatalok halláskárosodásának megelőzéséért, Hali-tali tábort szerveznek a hallássérült fiataloknak, tanácsadással támogatják a hallássérült fiatalok szüleit.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Közösségépítés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Hallássérült

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

info@hallastarsasag.hu

https://hallastarsasag.hu/

3324 Felsőtárkány, Gárdonyi Géza u. 47.

+36-70-648-2600

"Cöli" Lisztérzékenyek Közhasznú Egyesület

A „Cöli” Lisztérzékenyek Egyesület a Szeged és vonzáskörzetében élő gluténérzékeny betegeket személyre szabott segítségnyújtással, tanácsadással, és általános tájékoztatással igyekszik támogatni, hogy a betegségükkel együtt is teljes életet tudjanak élni. A gluténmentes diétás termékekből kedvezményes vásárlási lehetőségeket biztosítanak, és rendszeres tájékoztatást nyújtanak a szociális támogatási lehetőségekről, adókedvezményről, orvosi segítségekről. Közösségi programokat szerveznek.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Közösségépítés Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség

Elérhetőségek

coliegyesulet.szeged@gmail.com

http://www.coliegyesulet.hu

6720 Szeged, Dózsa György utca 5.

+36-20-2454403

"Csepp a tengerben" Állami Gondozott Fogyatékos Gyermekekért Alapítvány

Az evangélikus egyház által támogatott alapítvány a pilisi gyermekotthonban élő gyermekek számára biztosít felzárkóztató oktatást, szabadidő programokat.

Miben tud segíteni?
Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Gyermekek Állami gondozottak

Elérhetőségek

egycseppinfoneked@gmail.com

http://www.cseppatengerben.hu

1145 Budapest, Amerikai út 30. I 2.

+36-30-916-9769

"Esélyt a hátrányos helyzetű embereknek" Alapitvány

Az alapítvány a hátrányos helyzetű emberek életminőségén szeretne javítani, és biztosítani számukra az egyenlő esélyeket..

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Közösségépítés Munkával kapcsolatos támogatás Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Idősek

Elérhetőségek

ehhea.szolnok@gmail.com

http://www.ehhea.hu

5000 Szolnok, Tőr út 3

+36-30-019-5526

"Jótett az Életért" Közhasznú Alapítvány

A monori alapítvány neurológiai, pszihiátriai és demenciában szenvedő rászorultakat támogat, segíti szakintézményi elhelyezésüket.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Szellemi fogyatékosság Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

locsimre@freemail.hu

https://www.civilek.hu/civil-szervezetek/integracio-egyesulet/

2200 Monor, Kisfaludy u. 12.

+36-70-705-9716

"Lásd a világot autista szemmel" Egyesület

Az egyesület autista gyermekek szüleinek kezdeményezésére, a családok mindennapjainak támogatására jött létre. Olyan specifikus közösségi programokat szerveznek, ami az autista családok és gyermekek számára is elérhető. (bábszínházi előadást és zenés foglalkoztatás) A szülőcsoportos találkozókkal, szakmai programokkal pedig lehetőséget biztosítanak a tapasztalcserére és egymás támogatására is.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Közösségépítés Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Autizmus

Elérhetőségek

autistaszemmel.iroda@gmail.com

http://www.autistaszemmel.hu

7631 Pécs, Mátyás Flórián tér 2. III 10.

+36-70-385-9000

"Lépjünk, hogy léphessenek!" Közhasznú Egyesület

Az egyesület a központi idegrendszeri sérült gyermekeket és családjaikat támogatja, érdekeiket képviseli. Országos szülősegítő hálózatot épít, családi programokat szervez, szülőklubbokat működtet. Több mint 1000 családnak nyújtanak folyamatosan információs, lelki segítséget. Kiemelt céljuk az otthonápolási munka méltó anyagi elismerése,illetve a súlyosan fogyatékosok lakhatási lehetőségének megteremtése.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Közösségépítés Oktatás, fejlesztés Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Szellemi fogyatékosság

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

lepjunkegyesulet@gmail.com

http://www.lepjunkhogylephessenek.hu

2094 Nagykovácsi, Templomkert u. 6.

+36-70-555-0011

"Mindent a családért" Nádudvari Nagycsaládosok Egyesülete

A Nagycsaládosok Országos Egyesületének nádudvari tagegyesülete. A nagycsaládok érdekvédelmét, közösséggé szervezését tekintik fő feladatuknak. Adományt gyűjtenek és juttatnak el a rászoruló családoknak. Kölcsönző szolgálatot működtetnek, szabadidő programokat szerveznek.

Miben tud segíteni?
Közösségépítés Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Gyermekek Sokgyermekes család

Elérhetőségek

burkovics.lajos@gmail.com

http://www.nadudvar.hu/index.php/civil-szervezetek

4181 Nádudvar, Baksay D. u. 2.

+36-30-475-7317

"REMÉNY kora" Gyermekvédelmi Alapítvány

Az alapítvány "age of hope" a hátrányos illetve halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeket és családjaikat segíti. Évente 100-150 hátrányos helyzetű gyermek számára térítésmentesen szerveznek élménypedagógiai és alkotó táborokat. Azonnali, és hosszú távú segítséget nyújtanak és konkrét megoldást keresnek a bántalmazott vagy mélyszegénységben élő gyermekek helyzetének rendezésére és könnyebbé tételére. Drogprevenciós, egészségmegőrző és felvilágosító foglalkozásokat tartanak. Adománygyűjtéseket szerveznek gyermekvédelmi intézményeknek, iskoláknak. Telente 600-1000 adag meleg ételt osztanak a rászorulóknak. Önkénteseik segítséget nyújtanak krízishelyzetekben.

Miben tud segíteni?
Tartós élelmiszer Ruha / cipő Egészségmegőrzés, megelőzés Információ, tanácsadás Társadalmi érzékenyítés

Kinek tud segíteni?
Gyermekek Nehéz élethelyzet Bántalmazott / veszélyeztetett

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

hello@ageofhope.hu

https://ageofhope.hu/

1196 Budapest, Kisfaludy utca 77.

+36-70-948-8947

"Reménység" Autista és Autisztikus Sérültekért Alapítvány

A "Reménység" alapítványt autizmussal vagy autisztikus tünetekkel élő gyermekek és fiatalok szülei, valamint a velük foglalkozó szakemberek hozták létre.Programjaikkal a az autista gyermekek és fiatalok társadalmi beilleszkedését és a speciális állapotuk elfogadtatását segítik.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Terápia Közösségépítés Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás Társadalmi érzékenyítés

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Autizmus

Elérhetőségek

remenysegalapitv@freemail.hu

http://www.remenyseg.uw.hu

9200 Mosonmagyaróvár, Szent István király út 97.

+36-30-551-9472, +36-30

"S.O.S." Együtt-Egymásért

A megváltozott munkaképességű, fogyatékkal élők munkához jutását segítik képzésekkel, munkaközvetítéssel, támogatott foglalkoztatással. Támogató szolgálatot működtetnek.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

tornai.aniko@gmail.com

8230 Balatonfüred, Köztársaság u. 6.

+36-87-480-413

"Sansz" Hátrányos Helyzetben Élők Jövőjéért Egyesület

Az egyesület a hátrányos helyzetűek felzárkóztatása, támogatása érdekében családsegítő, idősgondozó, gyermekvédelmi és oktatási tevékenységet végez.Uniós pályázatokon bővíti forrásait.

Miben tud segíteni?
Ápolás Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Nehéz élethelyzet

Elérhetőségek

hejke@freemail.hu

http://www.sansz.oldalunk.hu/site.php

4212 Hajdúszovát, Apafi u. 10.

+36-70-538-0663

"Somogyi Roma Esély" Hátrányos Helyzetűek Foglalkoztatását Integrációját Elősegítő Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

A somogyi hátrányos helyzetű, elsősorban cigány emberek munkaerőpiaci helyzetét, foglalkoztatását segítő nonprofit Kft. Alapvetően pályázatokon való indulásra hozhatták létre.

Miben tud segíteni?
Oktatás, fejlesztés Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Nehéz élethelyzet Roma

Elérhetőségek

somogyiromaeselykft@gmail.com

+36-825-08115, +36-203

"Szól a szív..." Alapítvány

A vakok intézetében tanuló gyermekek fejlesztésére, kulturális lehetőségeik bővítésére létrehozott alapítvány.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás Kulturális program Sport

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Látássérült

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

szolasziv@vakisk.hu

https://www.vakisk.hu/

1146 Budapest, Ajtósi D. sor 39.

+36-1-3631906

A Végtaghiányos Gyermekekért Alapítvány

Az alapítvány célja a vétaghiányos gyermekek testi és szellemi fejlődésének segítése. Úszással, gyógytornával, táboroztatással (családi, pályaorientációs, sport), nyelvoktatásal, mese- és művészetterápiával segítik a végtaghiányból fakadó traumák feldolgozását.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Rehabilitáció Terápia Információ, tanácsadás Sport

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Mozgássérült

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

info@vegtaghiany.hu

http://www.vegtag.hu

1136 Budapest, Bartók Béla út 106-110. A/B lph. 7. emelet 29.

+36-70-772-0646

ABIGÉL Közhasznú Egyesület

Autizmussal élő gyermeket nevelő nógrádi szülők hozták létre az egyesületet, amihez pedagógusok is társultak. Céljaik tapasztalatcsere, fejlesztés, táboroztatatás, családi nyaralás, partner szervezetekkel való kapcsolattartás. Tagja az Autisták Orságos Szövetségének.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Közösségépítés Oktatás, fejlesztés Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Autizmus

Elérhetőségek

abigelegyesulet@gmail.com

http://www.abigelkozhasznuegyesulet.hu/

3100 Salgótarján, Arany János út 23. fsz. 2.

+36-70-944-2525

Addetur (Adj Hozzá!) Alapítvány

A Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja (volt MÁI) által létrehozott alapítvány foglalkoztatási és rehabilitációs programjai a mozgássérültek önálló életre neveléséhez, és életkezdéséhez nyújt segítséget, így segítik elő a társadalmi integrációt.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Rehabilitáció Lakóotthon Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás Akadálymentesítés

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Mozgássérült

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

addetur@merek.hu

https://merek.hu/bemutatkozas-0

1022 Budapest, Marczibányi tér 3.

+36-1-212-4595, +36-20-569-2684

ADRA Adventista Fejlesztési és Segély Alapítvány

A Hetednapi Adventista Egyház által létrehozott, nemzetközi hálózat részeként működő alapítvány célja a szociálisan hátrányos helyzetűek támogatása. Feladatuknak tartják a krízishelyzetben lévők támogatását és vészhelyzetek kezelését. Résztvesznek az ukrán menekültek ellátásában.

Miben tud segíteni?
Tartós élelmiszer Ruha / cipő Ápolás Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Nehéz élethelyzet Szegénységben élők Menekültek

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

adrahungary@adra.hu

https://adra.hu/

1171 Budapest, Borsfa u. 55.

+36-1-2537627

AGA-PÉ Osztozó Szeretet Alapítvány

Az alapítvány céljai: gyermekotthoni lakóközösségek infrastruktúrájának javítása, gyermekvédelemből kikerültek lakhatásának támogatása, táborok, kulturális és sport programok szervezése, drogmegelőzés, szegény családok díjhátralék kezelése, szakmai továbbképző, csapatépítő tréningek támogatása.

Miben tud segíteni?
Rezsitámogatás Lakbér támogatás Lakóotthon Pénzadomány Információ, tanácsadás Kulturális program

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Hajléktalanok Állami gondozottak Roma

Elérhetőségek

aga-pe@freemail.hu

1116 Budapest, Duránci utca 21.

+36-30-6048935

Ágacska Alapítvány az Örökbefogadásért és a Családokért

Az alapítvány az örökbefogadó szülők és örökbefogadással foglalkozó szakemberek kezdeményezésére jött létre. Programjaik és különböző terápiás foglalkozások az örökbefogadó szülők felkészítését és a zökkenőmentes örökbefogadást szolgálják. Sokoldalúan igyekeznek felkészíteni a jövendő szülőket a várható nehézségekre, és ennek érdekében az örökbefogadást követően is tartanak foglalkozásokat. Örökbeadás közvetítésével nem foglalkoznak.

Miben tud segíteni?
Terápia Közösségépítés Oktatás, fejlesztés Örökbefogadás Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Nevelőszülők

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

agacska@agacska.hu

http://www.agacska.hu

1223 Budapest, Hűség u. 14. 45. 1. emelet

+36-30-285-9581

ÁGOTA Alapítvány (Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért)Alapítvány

Az alapítvány a családból kiemelt otthonokban élő gyermekeket támogatja, pedagógiai programokat, élményprogramokat szerveznek számukra, és egyéni segítségadással is javítják életfeltételeiket. Szorosan együttműködnek a szegedi székhelyű, Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatóval, amely a Szeged-Csanádi Egyházmegye fenntartásában működik. Központjuk szociális bázis is és helyet ad egy játszóháznak. Az otthonokban élő fiatalok utógondozásával is foglalkoznak. Folyamatos képzéseket tartanak nevelőszűlőknek, önkénteseknek, illetve a gyermekvédelemben dolgozó szakembereknek. Évente megrendezik az Állami Gondoskodásban Élő Gyermekek és Fiatalok Országos Találkozója, vagyis az ÁGOTA Tábort.

Miben tud segíteni?
Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

kozpont@agotaalapitvany.hu

http://www.agotaalapitvany.hu

6722 Szeged

+36-30-5574508

Áldás Forrás Alapítvány

Keresztény értékekeket képviselő alapítvány, amely segítséget kíván nyújtani a rászoruló családoknak, a fogyatékkal élő családoknak vallástól, származástól függetlenül. Az igénylő családoknak közreműködnek anyagi és mentális gondjaik rendezésében, az álláskeresésben, krízishelyzetben szállást biztosítanak.

Miben tud segíteni?
Átmeneti szálló / otthonok Pénzadomány Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Szegénységben élők

Elérhetőségek

aldasforras@gmail.com

https://aldasforras.hu/

4254 Nyíradony, Tompa Mihály u. 1.

+36-70-567-7777

Alfa Szövetség

A keresztény szellemiségű Alfa Szövetség célja az abortuszok és a csecsemőgyilkosságok megelőzése. Segítik a válsághelyzetben lévő gyermeket váró nőket, anyagi, gyakorlati és lelki támogatást is nyújtanak. Részt vesznek az örökbeadás/örökbefogadás előkészítésében is, és jogi tanácsadással is szolgálnak.

Miben tud segíteni?
Lakóotthon Örökbefogadás Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Nevelőszülők Nők

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

alfa@alfaszovetseg.hu

http://www.alfaszovetseg.hu

1025 Budapest

+36-30-922-6775

Allergéniusz Egyesület

Az AlerGéniusz Egyesület az ételallergiás gyermekekért és felnőttekért a súlyos, életveszélyes reakció (anafilaxia) kockázatával járó alllergiás gyermekek és felnőttek helyzetének javítását tekinti feladatának. Az érintett intézmények bevonásával széleskörű programot indított az allergiások kockázatának csökkentésére, az egészséges életmód népszerűsítésére.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Közösségépítés Oktatás, fejlesztés Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Allergia Egyéb krónikus betegség

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

info@allergeniusz.hu

http://allergeniusz.hu

1171 Budapest, Zimonyi utca 74.

+36-30-836-0209

Apró Lépések Egyesület

Autista gyermeket nevelő szülők kezdeményezésére jött létre az egyesület. Közös programok szervezésével, érdekképviselettel, partnerszervezetekkel való együttműködéssel, tréningekkel segítik az autista gyermekek és családjuk életét. Az AOSZ (Autisták Országos Szövetsége) tagszervezete.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Közösségépítés Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Szellemi fogyatékosság Autizmus

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

aprolepesekegy@gmail.com

https://aprolepesek.blog.hu/

3200 Gyöngyös, Nap utca 2. A. ép 1.a.

+36-20-5877144

Arany Középút Egyesület

Az egyesület fenntartása alatt működő szolgálatok a szenvedélybetegek és a pszichiátriai betegek részére nyújt közösségi ellátást, önkéntesek részvételével. Segítik a betegek mindennapjait, a betegségbõl adódó hátrányok, kirekesztettség leküzdését és a re-integrációt.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Mentálhigiéné Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

aranykozeput2005@freemail.hu

http://www.aranykozeput.hu/szolgaltatasaink/szenvedely-betegek-kozossegi-ellatasa.html

4032 Debrecen, Görgey u. 20. V/43.

+36-52-321-659

Árvácska Alapítvány

Az Árvácska Alapítvány a megye gyermekotthonaiban élő gondozottak vagy utógondozói ellátásban részesülő fiatal felnőttek tanulmányait, szabadidős- és sport tevékenységét támogatja. Képességfejlesztő, és kulturális programjaik elsősorban a hátrányos helyzetű állami gondozott gyermekek felzárkóztatását szolgálják és társadalmi esélyegyenlőségüket segítik elő.

Miben tud segíteni?
Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció Esélyteremtés

Kinek tud segíteni?
Gyermekek Állami gondozottak

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

arvacskaalapitvany@gmail.com

https://arvacskaalapitvany.hu/

9400 Sopron, Cseresznye sor 22.

+36-20-200-2005

Asztmás és Allergiás Betegek Debreceni Egyesülete

Az egyesület az asztmás és allergiás betegek számára nyújt támogatást, segíti a betegeket és családtagjaikat a betegség elviseléséhez szükséges helyes életmód kialakításában. Együttmûködik a területen mûködõ egészségügyi intézményekkel, orvosokkal. Szabadidősi programjaik a sorstársi közösséget erősítik..

Miben tud segíteni?
Egészségügy Pénzadomány Közösségépítés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Allergia

Elérhetőségek

civil1221@mail.datanet.hu

4031 Debrecen, Vasöntő u. 4.

+36-52472-473

AUT-PONT Autista Gyermekekért és Fiatalokért Alapítvány

.Az AUT-PONT Autista Gyermekekért és Fiatalokért Alapítvány a dél-alföldi régióban autizmussal élő gyermeket és családjaikat támogatja. Nappali Intézménye az autizmussal élő személyek napközbeni szociális és mentális támogatását biztosítja. A nappali ellátást jelenleg 24 fő veszi igénybe. Az alapítványnak támogató szolgálata is van, amely személyi segítést és szállítást végez. Emellett különféle programokat szerveznek és adománygyűjtő tevékenységet is folytatnak, mindezzel az autista gyerekek és családjuk életét igyekeznek megkönnyíteni.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Terápia Nappali ellátás Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Autizmus

Elérhetőségek

autpont@autpont.hu

http://www.autpont.hu

5600 Békéscsaba

+36-30-555-9345

Autista Gyermekekért Egyesület

Az egyesület alapvető célja az autizmussal élő gyermekek felnőtt életre való felkészítése. Emellett törekednek az iskolai oktatás színvonalának emelésére, a szülők terheinek csökkenésére nyári táborok szervezésével.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Autizmus

Elérhetőségek

agye@fibermail.hu

http://www.agye.hu

6000 Kecskemét, Dobó körút 10. fszt. 44.

+36-76-327-318

Autisták Országos Szövetsége (AOSZ)

Az autizmusban érintett családok érdekeinek szervezett, korszerű képviselete és védelme, emberi és állampolgári jogaik gyakorlásának biztosítása, esélyegyenlőségük megvalósítása. Az egyéni segítségnyújtás mellett ezt a célt támogatja az AOSZ Jogsegélyszolgálata is. Az autista személyek ellátásának, nevelésének, oktatásának, foglalkoztatásának, szociális gondozásának előmozdítása, a családok támogatása. Az AOSZ InfoCentrum szolgáltatás, az AOSZ ElsőSegély szolgáltatás és az AOSZ kártya is a családoknak nyújt segítséget. Az autizmus spektrum zavar, mint fogyatékosság megismertetése a magyar társadalommal, továbbá az autizmus társadalmi elfogadottságának növelése.

Miben tud segíteni?
Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Autizmus Egyéb fogyatékosság Betegség

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

info@esoember.hu, infocentrum@esoember.hu, komm@esoember.hu

https://aosz.hu/

1053 Budapest, Fejér György utca 10. I. emelet 3. ajtó, 23-as kapucsengő

+36-1-354 1073, +36-20-401-5126

Autizmus a Családban Debrecen Egyesület

Az Autisták Országos Szövetségének tagszervezete. Az országos szövetséghez hasonlóan feladatuk a közösségépítés, az autisták és családtagjaik érdekképviselete, rehabilitáció, képzés.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Közösségépítés Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Autizmus

Elérhetőségek

autizmusacsaladban@gmail.com

http://www.autizmusacsaladban.hu

4031 Debrecen, Kishegyesi utca 38. X/ 78.

+36-30-310-4089

Az Értelmi Fogyatékosok Fejlődését Szolgáló Magyar Down Alapítvány

A Down Alapítvány a középsúlyos értelmi fogyatékos és halmozottan sérült gyermekek, fiatalok és felnőttek fejlesztését, önálló életvitelének segítését, és a családjaikat támogatja. Dada szolgálat, tanácsadás, szülőtréning, sorstársi segítő szolgálat. Ügyintézés http://www.downalapitvany.hu/node/360

Miben tud segíteni?
Egészségügy Lakbér támogatás Lakóotthon Nappali ellátás Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Információ, tanácsadás Akadálymentesítés

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Egyéb krónikus betegség

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

down@downalapitvany.hu

http://www.downalapitvany.hu

1145 Budapest, Amerikai út 14.

+36-1-3636353

Bababirtok Egyesület

A bajai Bababirtok családi bölcsőde fenntartó egyesülete. Az intézmény alkalmi gyermekfelügyeletet is vállal és nyaranta táborokat szervez.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Ápolás Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Gyermekek

Elérhetőségek

timi@bababirtok.hu

http://bababirtok.hu/

6500 Baja, Süllő u. 12.

+36-70-603-6752

BAGázs Közhasznú Egyesület

Az egyesület 2011 óta a bagi, 2017-től pedig a dányi cigánytelep mélyszegénységben élő lakóinak segít lépésről lépésre előrejutni. Csoportos és egyéni programokkal támogatják az ott élők tanulását, adósságrendezését, legális életvitelét és munkaerő-piaci elhelyezkedését, emellett érzékenyítik a többségi társadalom tagjait, hogy befogadóbbá és elfogadóbbá váljanak.,

Miben tud segíteni?
Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Sport

Kinek tud segíteni?
Roma

Elérhetőségek

info@bagazs.org

http://www.bagazs.org

1137 Budapest, Szent István park 10.

+36-70-395-5901

Bátaszéki Nagycsaládos Egyesület

A Nagycsaládosok Országos Egyesületének bátaszéki tagegyesülete. A nagycsaládok érdekvédelmét, közösséggé szervezését tekintik fő feladatuknak. Adományt gyűjtenek és juttatnak el a rászoruló családoknak. Kölcsönző szolgálatot működtetnek, szabadidő programokat szerveznek.

Miben tud segíteni?
Közösségépítés Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Gyermekek Sokgyermekes család

Elérhetőségek

simondijozsef@freemail.hu, simondinezita@gmail.com

7140 Bátaszék, Szt. István tér 7.

+36-30-237-6477

Bicebóca Alapítvány MS Gyermekekért

Az alapítványt a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) hozta létre a fogyatékossággal élő gyermekek és családjuk támogatására. Szabadidős és kulturális programokkal, táborok szervezésével, szemléletformálással, tréningekkel segíti az érintet családokat. Budapesten és Szolnokon támogató szolgálatot működtet.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

agnes.czegledi@meoszinfo.hu

http://bicebocaalapitvany.hu

1032 Budapest

+36-1-3882388

Bihari Állami Gondozottak Egyesülete (BÁGE)

Az egyesület alapvető feladata a volt állami gondozattak segítése, érdekképviselete, beilleszkedésük támogatása.az érdekeltek és a velül fogalkozó szakemberekkel közösen. Céljuk szilárd, segító hátteret nyújtó közösség létrehozása.

Miben tud segíteni?
Közösségépítés Munkával kapcsolatos támogatás Információ, tanácsadás Kulturális program

Kinek tud segíteni?
Gyermekek Állami gondozottak

Elérhetőségek

info@bage.hu

http://www.bage.hu

4029 Debrecen, Domb u. 1.

+36-30-213-7986

Bokréta Nagycsaládosok Egyesülete Monostorapáti

A NOE Balaton felvidéki nagycsaládos egyesülete. Feladatuknak tekintik az érdekképviseletet, közösségi programok szervezését, szociális gondok enyhítését.

Miben tud segíteni?
Közösségépítés Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Gyermekek Sokgyermekes család

Elérhetőségek

mnebokreta@freemail.hu

https://boknae.hu

8296 Monostorapáti, Zrínyi u. 2.

+36-87-435-348, +36-20-400-5845

BÖLCSŐ Alapítvány

Az Alapítvány a csecsemőgyilkosságok megelőzését szolgálja a . kilátástalannak tűnő élethelyzetekbe került, gyermeket váró nők támogatásával és a megszületett gyermekek sorsának rendezésével. Szekszárdon és Budapesten anyaotthont működtet.

Miben tud segíteni?
Lakóotthon Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Nevelőszülők Nők

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

zita@bolcso.hu

http://www.bolcso.hu

1082 Budapest, Futó utca 22-24. fszt 5.

+36-20-9-44-35-66

Boldog Gizella Alapítvány

Az alapítvány a biatorbágyi Gizella Otthon számára gyűjt támogatást. Az idősotthoni ellátás mellett nappali ellátást nyújtanak a demenciával élők számára, támogató szolgáltatást - szállítást, személyi segítséget - a súlyosan fogyatékosok számáral.

Miben tud segíteni?
Rehabilitáció Ápolás Lakóotthon Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Szellemi fogyatékosság Idősek

Elérhetőségek

info@gizella.hu

http://www.gizella.hu

1518 Biatorbágy, Boldog Gizella utca 1518 hrsz.

+36-23530-550

CAMELOT Mozgássérült Fiatalok Győri Egyesülete

Az egyesület a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek győri szervezete. Feladatuknak tekintik a közösségépítést, tanácsadást, kulturális programok szervezését, a szemléletformálást, és az akadálymentesítés elősegítését.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Közösségépítés Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Kulturális program Akadálymentesítés

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Mozgássérült

Elérhetőségek

gyor.camelot@gmail.com

https://www.efiportal.hu/fszk_ervedo/camelot-mozgasserult-fiatalok-gyori-egyesulete/

9021 Győr, Amadé L. utca 1.

+36-96-523-590, +36-30-961-2067

Cri Du Chat Baráti Társaság

A Cri Du Chat Baráti Társaság szülői kezdeményezésre jött létre, a Cri du chat szindróma elnevezésű genetikai eredetű, ritka betegségben szenvedő gyermekek és családjuk támogatására. Elsősorban közösségi programokat szerveznek, és információt nyújtanak, ugyanakkor lehetőséget biztosítanak a a tapasztaltcserére. Két önálló kiadványukban ismertetik mindazt, amit erről a ritka genetikai rendellenességről tudni lehet..

Miben tud segíteni?
Egészségügy Közösségépítés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

criduchat@freemail.hu

http://www.criduchat.hu

1046 Budapest, Külső-Szilágyi út 8. I. 2.

+36-20-588-3004

Család, Gyermek, Ifjúság Kiemelten Közhasznú Egyesület

Az egyesület célja a család-, gyermek- és ifjúságpolitikában dolgozó szakemberek összefogása, a korszerű módszerek, információk, jó gyakorlatok publikálása, szakmai képzés, önálló kutatási tevékenység végzése.

Miben tud segíteni?
Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Gyermekek

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

csagyi@csagyi.hu

http://www.csagyi.hu

1081 Budapest, Kun u. 12. 3. emelet 27

+36-1-225-3526

Családcentrum Alapítvány

Az alapítvány célja, hogy a hátrányos helyzetű családok számára is elérhetővé tegye a párkapcsolati és családterápiát, a logopédiai fejlesztést. Kiemelt tevékenységük a gyermekek komplex dadogás tréninge.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Terápia Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Egyéb krónikus betegség

Elérhetőségek

info@csaladcentrum.hu

http://www.csaladcentrum.hu

1148 Budapest, Kaffka Margit utca 1/C.

+36-30-851-3949

Családi Háló Egészségnevelő, Szociális, Oktatási és Kulturális Közhasznú Alapítvány

Az alapítvány a kiadója a Családinet.hu oldalnak és emellett adományokat gyűjt és ad a rászorulóknak.

Miben tud segíteni?
Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Nehéz élethelyzet

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

info@csaladihalo.hu

http://www.csaladihalo.hu

1163 Budapest, Kisterenye utca 52.

+36-20-964-7501

Családi Szolgálatok Ligája Alapítvány

Az alapítvány a problémákkal küzdő családoknak, házaspároknak kínál lehetőséget a családon belüli kommunikáció javítására, a konfliktusok megoldására. Szolgáltatásaik a jobban működő család kialakítását és párkapcsolatot szolgálják.

Miben tud segíteni?
Terápia Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

csszla@drotposta.hu

http://www.csaladiszolgalat.hu

1023 Alkotás utca 31. 1. 6. Budapest, Frankel Leó út 96. I. emelet 4. 14-es kapucsengő

+36-70-324-10-72

Csepeli Mozgássérültek Önálló Egyesülete

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) csepeli tagszervezete. Segítséget nyújt a mozgássérült embereknek, képviseli és védi az érdekeiket, kulturális programokkal teszi könnyebbé tagjainak életét.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Rehabilitáció Közösségépítés Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Mozgássérült

Elérhetőségek

csmoe@freemail.hu

https://www.csepelivaroskep.hu/szabomagda/tanfolyamok/csepeli-mozgasserultek-onallo-egyesulete/

1214 Budapest, Simon Bolivar sétány 4-8.

+36-1-277-3860-113, +36-20-210-0301

Csökmői Nyugdíjasokért Egyesület

Nyugdíjasok számára szabadidő, kulturális programokat szerveznek. Feladatuknak tekintik a hagyományápolást, az egészségmegőrzést.

Miben tud segíteni?
Egészségmegőrzés, megelőzés Közösségépítés Információ, tanácsadás Kulturális program

Kinek tud segíteni?
Idősek

Elérhetőségek

gondozasi.kp@freeamil.hu, bszszk4101@gmail.com

4145 Csökmő, Kossuth u. 117.

+36-30-463-1045

Cukorbetegek Egyesülete Gyál

Az egyesület a cukorbetegek érdekképviseletét, egészséges életmódra szoktatását, informálását, közösség formálását tekinti feladatának. Gyógytornász, vércukormérés van a havi klubfoglalkozásaikon.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Orvosi ellátás Egészségmegőrzés, megelőzés Közösségépítés Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Diabetes

Elérhetőségek

cbe21gyal@gmail.com

http://cbegyal.uw.hu/rolunk.html

2360 Gyál, Szélső u. 135.

+36-20-985-0208

Dabas és Térsége Látássérültjeinek Egyesülete

A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Egyesületének (VGYKE) tagszervezete. A kistérségben látja el a látássérültek érdekképviseletét. A VGYKE egy EU-s pályázatnak köszönhetően minden kistérségben "Közösség Lámpása" közösségi klubot,mentorhálózatot hozott létre.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Közösségépítés Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Kulturális program

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Látássérült

Elérhetőségek

dabas@vgyke.hu

https://vgyke.com/rolunk/kistersegek/dabas-es-tersege-latasserultjeinek-egyesulete-datle/

2370 Dabas, Szent István tér 1/b

+36-29-561-208, +36-70-773-4072

DÁVID Kisemberek Társasága

A Társaság a 140 cm alatti kisemberek és családjaik érdekeit védi, és az életminőségüket javító speciális szolgáltatásokat nyújt. Legfontosabb céljaik között szerepel a közösségépítés, de e mellett segíti a társadalmi integrációt is. Folyamatos kapcsolatban állnak az orvosokkal és szakemberekkel.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Rehabilitáció Közösségépítés Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Egyéb krónikus betegség

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

kisemberek@freemail.hu

http://www.kisemberek.hu

1191 Budapest, Hunyadi u. 31. VI.18. 1.

+36-30-475-5995

Debrecen - Gyengénlátó Gyermekekért Alapítvány

Az alapítvány a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségével együttműködve segítí a gyengén látó gyermekeket elsősorban Debrecenben és az Észak-alföldi Régióban. Kiemelten támogatja a hátrányos helyzetű gyengén látó gyermekeket és családjaikat elsősorban Debrecenben és vonzáskörzetében.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Egészségügyi eszközök Közösségépítés Oktatás, fejlesztés Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Táboroztatás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Látássérült

Elérhetőségek

agygyalapitvany@hotmail.com, info@gyengenlatogyermek.hu

http://www.gyengenlatogyermek.hu

4032 Debrecen, Lóverseny utca 3.

+36-20-296-7711

Dél-Dunántúli Regionális Forrásközpont Szolgáltató Nonprofit Kft.

Fő céljuk a megváltozott munkaképességű, és azok között is az alacsony iskolai végzettségű, elavult szakképesítéssel rendelkezők hatékony rehabilitációjának támogatása, és nyílt munkaerő-piaci elhelyezése.

Miben tud segíteni?
Oktatás, fejlesztés Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Nehéz élethelyzet

Elérhetőségek

ddrfk@ddrfk.hu

https://www.rehabos.info/deldunantuliregionalisforraskozpont

+36-72-514-100

Démoszthenész Beszédhibások és Segítőik Országos Érdekvédelmi Egyesülete

Az egyesület fiatal és felnőtt beszédhibások (dadogók, hadarók, artikulációs zavarokkal küzdők stb.) számára logopédiai terápiát, telefonos tanácsadást, logopédiai szakértői vizsgálatot biztosít, információt nyújt a beszédhibákról, az ellátás helyszíneiről. A segítők számára szakmai továbbképzéseket szervez, előadásokat tart. Érdekképviseleti tevékenységük eredményeként a Fogyatékosságügyi Tanácsban állandó képviseletet nyert a beszédfogyatékosság (Afázia-az Újrabeszélők Egyesülete és a Démoszthenész Egyesület)

Miben tud segíteni?
Egészségügy Orvosi ellátás Oktatás, fejlesztés Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

demoszthenesz.civil1989@gmail.com

http://www.demoszthenesz.hu

1027 Budapest, Fő utca 49. II.emelet

+36-1-3020653

DERMÁK Derecskei Mentálhigiéniés és Ápolási Központ Kht.

A Hajdú-Bihar megyei Önkormányzat alapította a Kht-t a mentális betegséggel küzdők ellátására. Derecskén rehabilitációs intézményt, ápoló otthont, támogató szolgáltatást, nappali ellátást működtetnek beszéd és hallláskárosultaknak, értelmi fogyatékosoknak.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Rehabilitáció Ápolás Nappali ellátás Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Mozgássérült Szellemi fogyatékosság Hallássérült

Elérhetőségek

postmaster@dermak.t-online.hu

4130 Derecske

+36-54-410-020

Deszki Nagycsaládosok Egyesülete

A Nagycsaládosok Országos Egyesületének deszki tagegyesülete. A nagycsaládok érdekvédelmét, közösséggé szervezését tekintik fő feladatuknak. Adományt gyűjtenek és juttatnak el a rászoruló családoknak. Kölcsönző szolgálatot működtetnek, szabadidő programokat szerveznek.

Miben tud segíteni?
Közösségépítés Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Gyermekek Sokgyermekes család

Elérhetőségek

teszovszeged@vnet.hu

6772 Deszk, Tempfli tér 8.

+36-62271-755

Diótörés Alapítvány

Az alapítvány több mint 20 éve az állami gondozásban felnőtt, hajléktalan fiatalok számára nyújt segítséget. A volt állami gondozott fiatalok számára a lullai (Somogy megye) Diófa Rehabilitációs Otthon nyújtott esélyteremtő ellátást. Alulfinanszírozottság miatt korábban is csak az EU-s és Norvég Alap forrásai tették lehetővé a működést, amik miután már nem voltak elérhetők 2022-ben be kellett zárni az intézményt. Szűkített szolgáltatásaikat az Alacsonyküszobű Dióverő Szolgálatnál - Budapesten, a Róbert Károly 102. alatti intézményükben - lehet igénybe venni. A hajléktatlan fiatalok számára átmeneti otthont, addiktológiai és pszihiátriai szakrendelőt működtetnek, illetve értelmi sérültek számára támogatott lakhatást nyújtanak.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Orvosi ellátás Terápia Lakbér támogatás Lakóotthon Közösségépítés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Gyermekek Állami gondozottak

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

diotores@diotores.hu

http://www.diotores.hu

1135 Alacsonyküszöbű Dióverő Szolgálat (ADSZ): Budapest Róbert Károly krt. 102, Alacsonyküszöbű Dióverő Szolgálat (ADSZ): 1135 Budapest Róbert Károly krt. 102

+36-1-338-4186 (Sürgősségi telefon - Menhely alapítvány:Í)

Dombóvári Ilco Egyesület

A Magyar ILCO Szövetség a bélkivezetéssel élő emberek önsegítő szervezete. A dombovári szervezet a dombóvári kórház működési körzetébe tartozó betegeket részesítik szakszerű lelki és fizikai utógondozásban.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Rehabilitáció Közösségépítés Információ, tanácsadás Kulturális program

Kinek tud segíteni?
Rák Egyéb krónikus betegség

Elérhetőségek

ilco@tolna.net

http://www.civilporta.hu/ilcodombovar

7200 Dombóvár, Vasút sor 12.

+36-74-460-218, +36-30-856-4867

Down Alapítvány Down Dada és Sorstárs Segítő Szolgálat

A szolgálat a Down baba születése miatti traumát segíti feldolgozni a családnak. Fő céljai a sorstársi melléállás és a tapasztalatok átadása. Miután a szülészeten az orvos tájékoztatja a szülőket arról, hogy nagy valószínűséggel Down szindrómás gyermekük született, a Down Dada Szolgálathoz tartozó házaspár - közvetítő segítségével - felkeresi az új szülőpárt, vagy egyedülálló anyát és a megélt sors okán hiteles információt és lelki támogatást nyújt. Olyan kérdésekre tud válaszolni a Down Dada, melyekre általában sem a szülész, sem a gyermekorvos nem képes, hiszen olyan szülőről van szó, aki maga is átélte ezeket a súlyos napokat. Fontos, hogy ez az első találkozás már a kórházban megtörténjen. Ehhez szükség van a kórház együttműködésére és segítségére. Rajtuk keresztül tudnak az új szülők eljutni a Down Dada szolgálathoz, hiszen a Dadák csak a szülő kérésére és beleegyezésével segíthetnek, ehhez pedig közvetítőre van szükség. Természetesen a Down Dada szolgálat a később, nagyobb gyermekkel hozzá forduló családokon is segít. A Down Dada elsősorban a Down szindrómás újszülött szüleit szolgálja, baráti melléállással, lelki támasszal, de megkönnyíti a kórházi személyzet, a szülész- és a gyermekorvos dolgát is, hiszen a közlés után átveszi a lelki terhek egy részét, felmutatva családokat, akik életükkel, sorsukkal példázzák, hogy fogyatékos gyermekkel is lehet teljes értékű és boldog életet élni. A Down Dada tudása, attitűdje komplementáris: olyan kérdésekre tud válaszolni a Dada, melyekre általában sem a szülész, sem a gyermekorvos, sem az egészségügyi szakszemélyzet nem képes, hiszen olyan szülőről van szó, aki maga is átélte ezeket a súlyos napokat. A Dadák képzésen vesznek részt, ahol elsajátítják a Down Dada protokollt és a dadáskodás elvi, gyakorlati és etikai alapjait. A tanfolyam elvégzéséről bizonyítványt kapnak és felkerülnek a Dadák listájára.

Miben tud segíteni?
Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Egyéb fogyatékosság Szellemi fogyatékosság

Elérhetőségek

steinbach.eva@downalapitvany.hu

https://www.downalapitvany.hu/node/265

1027 Budapest, Frankel Leó út 54., földszint.

+36-20-260-7793

Drog Stop Budapest Egyesület

Az egyesület legfőbb feladatának tartja a drogprevenciót és a szenvedélybetegek segítését. Különösen figyelnek a legveszélyeztettebbekre, a sérült, marginalizálódott, hátrányos helyzetű fiatalokra. Igyekeznek ellátni őket megfelelő információkkal, fejleszteni a meglévő készségeiket, önismeretüket. Szolgáltatásaikat azok is igénybe vehetik, akik a szerhasználattal, illegális és legális drogokkal már valamilyen kapcsolatba kerültek.Szolgáltatásaik díjmentesek éss anonim módon vehetőek igénybe..

Miben tud segíteni?
Egészségügy Egészségmegőrzés, megelőzés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Mentálhigiéné

Elérhetőségek

drogstoponline@gmail.com

https://drogstoponline.hu/

1048 Budapest, Külső Szilágyi út 14. 14.

+36-30-556-5931, +36-20-223-7253, +36-30-998-3434

Drogfree Gyógyult Szenvedélybetegek Alapítványa

Absztinens szenvedélybetegek alapították. Egy budapesti lakásban dolgoznak, ahol védett szállást nyújtanak a leszokni vágyó fiataloknak, kiválasztani a rehabilitációs intézetet. Drogmegelőző, felvilágosító munkát is folytatnak.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Rehabilitáció Lakhatás Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fiatalok Mentálhigiéné

Elérhetőségek

drog-free@freemail.hu

http://ado.zug.hu/adoegyszazalek-ado1-alapitvany-egyesulet/313/Drogfree-Gyogyult-Szenvedelybetegek-Alapitvanya

109x Budapest, Kinizsi u.11.II.em.16. 11. II/ 16.

+36-1-215-1397

Drogprevenciós Munkacsoport

A Munkacsoport tagjai szociális munkások, pszichológusok, pszichiáterek, józan szenvedélybetegek, akik a drogprevenció mellett a hátrányos helyzetűek, fiatalok egészségnevelését tekintik feladatuknak. Információs kiadványokat készítenek.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Egészségmegőrzés, megelőzés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Nehéz élethelyzet Mentálhigiéné

Elérhetőségek

drogprev@gmail.com

https://www.drogprev.hu/

7623 Pécs, Szendrey J. utca 6.

+36-72-315083

Dunamenti Mozgáskorlátozottak és Egészségi Károsultak Egyesülete

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) kalocsai tagszervezete. Segítséget nyújt a mozgássérült embereknek, képviseli és védi az érdekeiket, kulturális programokkal teszi könnyebbé tagjainak életét.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Rehabilitáció Közösségépítés Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Mozgássérült

Elérhetőségek

dmeke@t-online.hu

https://www.efiportal.hu/fszk_ervedo/dunamenti-mozgaskorlatozottak-es-egeszsegugyi-karosultak-egyesulete/

6300 Kalocsa, Hunyadi János u. 82.

+36-78-461-399, +36-20-439-9431

Dyslexiás Gyermekekért Egyesület

Az egyesület célja a diszlexiás gyermekek érdekeinek képviselete, szakmai tanácsadás a szülőknek, pedagógusoknak.

Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség

Elérhetőségek

dyslexia@mailbox.hu

http://dyslexia.freeweb.hu

1114 Budapest

+36-1-365-8804

ÉFOÉSZ Heves Megyei Közhasznú Egyesülete

ÉFOÉSZ (Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége) Heves megyei szervezete. Feladatának tekinti a közösségépítést, érdekképviseletet, információk biztosítását, fejlesztő szolgáltatások biztosítását, szemléletformálást, az intézményekből kikerülők támogatását.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Rehabilitáció Közösségépítés Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Társadalmi érzékenyítés

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Szellemi fogyatékosság

Elérhetőségek

efoeszeger@gmail.com

https://efoeszeger.hu/

3300 Eger, Pacsirta u. 6.

+36-36-788-130, +36-30-665-4325

Egalitás Mozgássérültek Létbiztonságát Elősegítő Alapítvány

A .mozgássérültek első és máig egyetlen Pesthidegkúton épült lakótelepe az önálló élet lehetőségéhez juttatta azokat a mozgássérült fiatalokat, akik korában intézetben töltötték életüket. Hiába volt azonban otthonuk, a megélhetésük nem volt biztosított. Ezért hozták létre az Mozgássérültek Létbiztonságát Elősegítő Alapítványt, amely elsősorban a lakótelepen élők foglalkoztatását igyekezett megoldani, de egyúttal arra törekszik, hogy biztosítsa az önálló élethez szükséges feltételeket és eszközöket is.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Egészségügyi eszközök Információ, tanácsadás Akadálymentesítés

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Mozgássérült

Elérhetőségek

egalitas@mail.datanet.hu

https://www.egalitas.hu

1028 Budapest, Len utca 17/ A.

+36-30-992-8153

Egész-Ember-Ség Közhasznú Alapítvány

Az alapítvány a rákbetegeket támogató szervezeteket támogatja, kiadványai a betegek felvilágosítását, és a sorsközösség erősítését szolgálják..

Miben tud segíteni?
Egészségügy Foglalkoztatás Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Rák

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

rakalap@externet.hu

+36-53230-135

Egészséges és Harmónikus Családokért Alapítvány

A keresztény szellemiségű alapítvány segíti a hátrányos, veszélyeztetett helyzetű családok felzárkóztatását, esélyegyenlőségük feltételeinek megteremtését és a.és a krízishelyzetben lévő családok támogatását. Kiemelt figyelmet fordít a nők láthatatlan munkájának az elsimertetésére. Közösségi programot szervez családoknak.

Miben tud segíteni?
Közösségépítés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek

Elérhetőségek

drmarkus@netpposta.net

https://www.zaol.hu/helyi-gazdasag/2023/04/a-lathatatlan-munka-lathato-eredmenye

2030 Érd, György utca 63.

+36-383-6532

Egyedül Nem Megy Közhasznú Alapítvány

Az alapítvány a fogyatékkal élõ gyermekek és felnõttek egészségét, kórházi és hazai gyógykezelésüket támogatja..

Miben tud segíteni?
Egészségmegőrzés, megelőzés Pénzadomány Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

egyedul@pr.hu

http://www.nonprofit.hu/egyedulnemmegy/

2740 Abony, Homok utca 1/A.

+36-30-952-39-41

Egymásért-Közösen Mozgáskorlátozottak Egyesület

Az egyesület a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Pest megyei, Fót és környékét összefogó szervezete. Feladatuknak tekintik a közösségépítést, tanácsadást, kulturális programok szervezését, a szemléletformálást, és az akadálymentesítés elősegítését.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Közösségépítés Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Kulturális program Akadálymentesítés

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Mozgássérült

Elérhetőségek

fd.egyesulet@gmail.com

https://www.egymasertkozosen.hu/

2151 Fót, Vörösmarty tér 3.

+36-30-665-3519

Együtt az Életért Közhasznú Egyesület

Az alapítvány segíti a válsághelyzetben lévő, gyermeket váró nőket, anyagi, gyakorlati és lelki támogatást nyújt, egyúttal részt vesz az örökbeadás/örökbefogadás előkészítésében és lebonyolításában, és jogi tanácsadással is szolgál.

Miben tud segíteni?
Lakóotthon Örökbefogadás Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Nevelőszülők Nők

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

kapcsolat@egyuttazeletert.hu

https://www.egyuttazeletert.org

2890 Tata, Arany János utca 20

+36-30-5980198

Együtt az Eltűnt Gyermekekért Alapítvány

Az alapítvány célja a Magyarországon és a környező európai országokban eltűnt gyermekek felkutatása, ugyanakkor a gyermekek eltűnésének, áldozattá válásának megelőzése. Felvilágosító előadásokat és más programokat szerveznek, részt vesznek helyszíni és internetes keresésekben, folyamatos kapcsolatot tartanak a hivatalos szervekkel, és utógondozást is biztosítanak az éríntett családok számára. ,

Miben tud segíteni?
Rehabilitáció Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Gyermekek Fiatalok

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

eltuntgyerekekert@gmail.com

https://www.veol.hu/cimke/egyutt-az-eltunt-gyermekekert-alapitvany

8200 Veszprém, Cholnoky Jenő utca 23/B. 1 1.

Életút Kistérségi Közhasznú Családsegítő Egyesület

Az egyesület - ami vélhetően a Bonyhádi Család- és Gyermekjóléti Központ támogatására jött létre - célja a hátrányoshelyzetű és krízishelyzetben lévő családok támogatása Bonyhád térségében. Az egyesület - különböző pályázati forrásokból - közösségépítő, kulturális programokat, játszóházat szervez,táboroztat, adományt oszt .

Miben tud segíteni?
Közösségépítés Információ, tanácsadás Kulturális program

Kinek tud segíteni?
Gyermekek

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

info@eletutegyesulet.hu

http://www.eletutegyesulet.hu

7150 Bonyhád, Perczel Mór utca 27.

+36-74-451-414

ÉN IS VAGYOK! Mozgássérült Generációk Érdekvédelmi Egyesülete

Az ÉN IS VAGYOK! Mozgássérült Generációk Érdekvédelmi Egyesület célja a mozgássérültek érdekvédelme, összefogása, és segítése annak érdekében, hogy az állapotuknak megfelelő módon teljes életet élhessenek. Hosszútávon egy életútkövető programot valósítottak meg, a csecsemő- és kisgyermekkortól időskorig. Munkájukban kiemelten foglalkoznak a habilitációval és a rehabilitációval.. Programjaikkal igyekeznek hozzájárulni a társadalom szemléletformálásához

Miben tud segíteni?
Egészségügy Rehabilitáció Terápia Ápolás Közösségépítés Információ, tanácsadás Akadálymentesítés

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Mozgássérült

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

egyesulet@enisvagyok.hu

http://enisvagyok.hu

5000 Szolnok, Besenyszögi út 17.

+36-30-3429253

Épülő virgonc gyermekekért Alapítvány

Az alapítvány, illetve 2022-től az Épülő Virgonc Gyermekekért Nonprofit Kft működteti a pilisvörösvári Virgonc gyermekházat, ahol középsúlyos, súlyosan fogyatékos, illetve halmozottan sérült gyermekeket nevelnek.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Gyermekek

Elérhetőségek

epulovirgonc@vipmail.hu

https://www.virgoncgyermekhaz.hu/

2085 Pilisvörösvár, Rákóczi utca 8.

+36-26-334-108

Értelmi Fogyatékosok Csongrád Megyei Érdekvédelmi Szervezete Közhasznú Egyesület

Az Értelmi Fogyatékosok Csongrád Megyei szervezete az ÉFOÉSZ tagszervezete, azértelmi fogyatékossággal élő személyeket és családjukat támogatja. Az egyesület által nyújtott szolgáltatások elősegítik az éríntettek életminőségének javítását, önálló életvitelüket, és érdekvédelmüket. Érdekvédelmi munkájuk mellett különböző szolgáltatásokkal segítik az értelmi fogyatékossággal élők mindennapjait.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Közösségépítés Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Szellemi fogyatékosság

Elérhetőségek

csefesz@t-online.hu

http://efoesz-csongradmegye.hu

6721 Szeged, Teleki utca 3.

+36-62541-975

Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége - ÉFOÉSZ

Az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) 1981-ben alakult, szülői kezdeményezésre. Érdekvédelmi munkájuk mellett különböző szolgáltatásokkal segítik az értelmi fogyatékossággal élők mindennapjait. Korai fejlesztő központjuk van 0-3 éves korú gyermekek számára. Fiatal felnőtteknek lakóotthont működtetnek Érden, Andornaktályán és Tapolcán, és támogató szolgálatukkal igyekeznek biztosítani az önálló életvezetéséhez szükséges feltételeket és eszközöket. Fenntartói a Szivárványország Napközi Otthonnak, ahol súlyosan és halmozottan sérült gyermekeknek, fiataloknak nyújtanak nappali ellátást, folyamatos gyógypedagógiai fejlesztést és mozgásterápiát.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Lakóotthon Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Szellemi fogyatékosság

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

efoesz@efoesz.hu

http://www.efoesz.hu

1093 Budapest, Lónyay utca 17. I. 1.

+36-1-411-1356

Erzsébeti-Soroksári Mozgássérültek Egyesülete

Az alapítvány segítséget nyújt a mozgássérült embereknek, képviseli és védi az érdekeiket, információkkal, képzésekkel, kulturális programokkal teszi könnyebbé tagjai életét.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Rehabilitáció Közösségépítés Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Kulturális program

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Mozgássérült

Elérhetőségek

esme@primposta.com

https://23.kerulet.ittlakunk.hu/holmi/legfontosabbak/erzsebeti-soroksari-mozgasserultek-egyesulete

1238 Budapest, Grassalkovich utca 154.

+36-1-284-9635

Esély a Gyógyulásra Rákbetegek Győri Egyesülete

Az egyesület rákbetegek számára információt, támaszt, közösséget, programot kínál.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Közösségépítés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Rák

Elérhetőségek

rakiroda@t-online.hu

http://www.rakbetegek.hu

9022 Győr, Rákoczi Ferenc u. 10.

+36-96-519-287, +36-96-412-40

Ételt az életért Közhasznú Alapítvány

Krisna tudatú karitatív alapítvány. Naponta közel 2500 adag meleg ételt osztanak ki, Budapesten öt helyszínen. Alkalmanként nagyszabású akciókat szerveznek, különösen a karácsonyi időszakban: 32 tonna élelmiszert és több mint 6000 adag meleg ételt osztottak szét országosan. A nyilvános ételosztás mellett rendszeres családsegítő programjuk van, a nehéz helyzetben lévő nagy családok és idősek számára. Emellett támogatják a fogyatékkal élőket, a pszichiátriai betegeket és a hajléktalan embereket is.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Tartós élelmiszer Pénzadomány Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Sokgyermekes család Szegénységben élők Hajléktalanok Munkanélküliek Idősek Gyermekek Fogyatékkal élő Nehéz élethelyzet Család / demográfia

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

info@karitativ.hu

http://www.karitativ.hu

1039 Budapest, Lehel utca 15-17.

+36-30-684-6861, +36-30-678-3217

Faddi Nyugdíjasok Érdekszövetsége

Nyugdíjasok számára szabadidő, kulturális programokat szerveznek. Feladatuknak tekintik a hagyományápolást, az egészségmegőrzést.

Miben tud segíteni?
Egészségmegőrzés, megelőzés Közösségépítés Információ, tanácsadás Kulturális program

Kinek tud segíteni?
Idősek

Elérhetőségek

janosne.gangl@t-online.hu

https://fadd.hu/faddi-nyugdijas-erdekszovetseg/

7133 Fadd, Béke utca 1.

+36-74-447-724

Fehér Bot Alapítvány

A Fehér Bot alapítványt 1996-ban az Észak-Hajdúságban élő vak és gyengénlátók rehabilitációjára, érdekképviseletére alapították. Ma már ezen túlmenően a térség valamennyi fogyatékossággal élő személye számára nyújt szolgáltatást. A látássérültek elemi rehabilitációja mellett szolgáltatásik kiterjednek a fogyatékos és megváltozott munkaképességű személyek rehabilitációjára, képzésére, foglalkoztatására, kulturális tevékenységére. Támogató szolgálatuk többek között lakóhelyi rehabilitációt, szállítást, személyi segítést, hivatali ügyintézést biztosít.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Rehabilitáció Oktatás, fejlesztés Foglalkoztatás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Látássérült

Elérhetőségek

titkarsag@feherbot.hu

http://www.feherbot.hu

4087 Hajdúdorog, Fogadó u. 3-5.

+36-52-232-313

Felnőtt Cisztás Fibrózisos Betegek Egyesülete

Az 1991-ben alakult egyesület célja az országban élő cisztás fibrózisban szenvedő serdülők és fiatal felnőttek, valamint családjuk támogatása, érdekképviselete. Az egészségügy fejlődése nyomán a korábbi genetikai gyermekbetegség ma már a fiatal felnőttek beregségévé vált. A fiatal felnőttek tüdőátültetéssel hosszú évekre teljes életet élhetnek.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Gyógyszer Egészségügyi eszközök Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

cisztasfibrozis@gmail.com

http://www.cisztasfibrozis.hu

2040 Budaörs, Felsőhatár út 65.

Ferko Kooperáció a Ferencvárosért Alapítvány

Az alapítvány - amit a volt Nevelési Tanácsad, jelenleg Pedagógiai Szakszolgálat - munkatársai alapítottak - a Ferencvárosban élő nehéz sorsú gyermekek életkörülményeinek javítását, felzákóztatását tekinti feladatának. A gyermekek számára mentálhigiénés és pszihoterápiás foglalkozásokat tartanak, a szülők számára tanácsadást biztosítanak, összefogják a gyermekekkel foglalkozó szakembereket.

Miben tud segíteni?
Orvosi ellátás Terápia Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Gyermekek Nehéz élethelyzet

Elérhetőségek

info.09@fpsz.net

https://www.fernevtan.hu/ferko.htm

1095 Szakszolgálat: Budapest, Mester u. 67.

+36-1-215-91-45, +36-30-287-9003

Figyelj Rám! a fogyatékos emberek társadalmi esélyegyenlőségét elősegítő Közhasznú Egyesület

Az egyesület 2005-ben szülők és fogyatékkal élők kezdeményezésére jött létre. Ma már a térség önkormányzataival összefogva szociális szolgáltatásokat - házi segítségnyújtás, támogató szolgálat - és CsereMatyi családi bölcsődét működtetnek Dunabogdányban. Ugyancsak Dunabogdányban megváltozott munkaképességűeket foglalkoztatnak. Támogatják a Duna-kanyarban élő, segítségre szoruló fiatalok- cserebogarak - szabadidő programjait.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Rehabilitáció Ápolás Közösségépítés Információ, tanácsadás Esélyteremtés

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

figyeljram@gmail.com

https://www.figyeljramegyesulet.hu/ http://cserebogar.hupont.hu/

2000 Szentendre, Halász u. 1. 98

+36-26-390297

Fogódzó Gyermek Segélyezési Egyesület

A kecskeméti II. Rákoczi Ferenc általános iskola pedagógusai alapították, hogy segítséget nyújtsanak a családi problémákkal küzdő gyermekeknek.

Miben tud segíteni?
Pénzadomány Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Gyermekek

Elérhetőségek

fogodzo@indamail.hu

http://fogodzo.mlap.hu

6000 Kecskemét

+36-20-322-810

Fogyatékosok Integrációjáért Békés Megyében Alapítvány

Az alapítvány célja a hátrányos helyzetűek, kiemelten az egyedül élő idősek és fogyatékkal élők segítése a mindennapi élet problémáinak megoldásában valamint sport és szabadidő tevékenység szervezése. Az Alapítvány Támogató Szolgálatot működtet Gyula városában.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Idősek

Elérhetőségek

fibmal@gmail.com

http://foint.iweb.hu/

5700 Gyula, Iskola utca 7.

+36-30-569-5201

Gólyahír Alapítvány az Örökbefogadó Családokért

Az alapítvány az örökbefogadásra váró és az örökbefogadó családok közösségét építi. Az érintett családok számára biztosítja a szükséges információkat, tapasztalatokat, online tanácsadó szolgálatot és a nemrég örökbefogadók számára klubot működtet.

Miben tud segíteni?
Közösségépítés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Gyermekek Nevelőszülők

Elérhetőségek

info@golyahiralapitvany.hu

https://golyahiralapitvany.hu/

1033 Budapest, Kaszásdűlő u. 9. V/50.

+36-70-322-8445

Gólyahír Egyesület

Az egyesület a csecsemőgyilkosságok megelőzése érdekében az érintett szakemberek összefogásával jött létre. Az ingyenes segélyhívó vonalukon - 06-80-203923 - várják a krízishelyzetben lévő, nem kívánt gyermeket váró anyák hívását, akiknek elsősorban információ biztosításával széleskörű segítséget nyújtanak az intézményrendszer más szereplőinek bevonásával. Az illetékes Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatnál alkalmasnak minősített házaspárok számára segítik a nyilt örökbefogadást.

Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Örökbefogadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Nevelőszülők Nők

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

let@gmail.com

http://www.golyahiregyesulet.hu

2440 Százhalombatta, Eötvös u. 6.sz.

+36-80-203-923, +36-30-251-7120

Gondoskodás Gyermekeinkért Alapítvány

A Gondoskodás Gyermekeinkért Alapítványt súlyosan, halmozottan sérült gyerekeket gondozó szülők hozták létre. Tevékenysége egyrészt a Budapest, XV. kerületi Fejlesztő Gondozó Központba járó fiatalokat támogatja, másrészt országszerte hasznos információkkal segíti a magas támogatási szükségletű, súlyosan, halmozottan fogyatékos gyermeket nevelő családokat. Jelentős kezdeményezésük a támogatott lakhatási program elindítása. ,

Miben tud segíteni?
Egészségügy Lakbér támogatás Lakóotthon Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Gyermekek

Elérhetőségek

gondozotthon@gmail.com

https://www.gondozotthon.com/

1158 Budapest, Molnár Viktor utca 94-96.

+36-70-382-0290

Gyáli Mozgáskorlátozottak Önálló Egyesülete

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) Heves város tagszervezete. Segítséget nyújt a mozgássérült embereknek, képviseli és védi az érdekeiket, kulturális programokkal teszi könnyebbé tagjainak életét.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Egészségmegőrzés, megelőzés Közösségépítés Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Mozgássérült

Elérhetőségek

lozsi.jozsefne@freemail.hu

https://www.webbeteg.hu/keresok/cimtar/1559

2360 Gyál, Munkás u.8.sz.

+36-29-341-619

Gyógyító Jószándék -DMD- Izombeteg Gyermekek Alapítványa

Az alapítvány a Duchenne-féle izomsorvadásban szenvedő beteg gyermekeket és családjaikat támogatja, hozzájárul az anyagi gondokkal küzdő családok alapszükségleteinek biztosításához. Gyógyító és rahabilitációs szolgáltatást biztosít, részt vesznek a gyógyászati segédeszközök beszerzésében, támogatják a rendszeres gyógymasszázst és gyógytornát, és a családtagok mentálhigénés felkészítését is. Figyelemmel kísérik a gyógyító terápia új és hatékonyabb lehetőségeit. Évente kétszer családi hétvégéket szerveznek az érintett gyerekek és családjaik számára. Információk https://duchenne.hu/informaciok/uj-csaladoknak/

Miben tud segíteni?
Egészségügy Rehabilitáció Egészségügyi eszközök Munkával kapcsolatos támogatás Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Egyéb krónikus betegség Gyermekek

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

gyogyitojooszandek@gmail.com

http://www.duchenne.hu

1015 Budapest, Csalogány u. 6-10. II.66.

+36-20-942-6422

Hajdú- Bihar Megyei Csigaház Alapítvány

A megyében gyermekvédelmi gondoskodásban, lakásotthonokban élő fiatalok életkörülményeinek javítására, felzárkóztatására, szabadidős programok szervezésére, és a gyermekvédelemből kikerülő fiatalok beilleszkedésének elősegítésére, a gyermekvédelmi dolgozók továbbképzésére létrejött alapítvány. (Vélhetően a Hajdú-Bihar megyei területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat munkatársai hozták létre)

Miben tud segíteni?
Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Gyermekek Állami gondozottak

Elérhetőségek

szemangaborne@hbmo.hu

http://www.eutudakozo.hu/miniweb/csigahaz_alapitvany/

4024 Debrecen, Vármegyeháza u. 9.

+36-52-310-333, +36-20-492-8557

Hajdú-Bihar Megyei ILCO Klub

Az ILCO Klub alapítói a daganatos bélműtéten átesett, és ennek következtében a hasfalon elhelyezett bélkivezetéssel, sztómával élő betegek, és a betegekkel foglalkozó szakemberek, akik tanácsadással, tapasztalatok átadásával segítenek igyekeznek segíteni..

Miben tud segíteni?
Egészségügy Közösségépítés Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Rák Egyéb krónikus betegség

Elérhetőségek

ilco@iseb2.surgi.dote.hu

http://www.surgi.dote.hu/ilco/

4225 Debrecen, Csonkatorony u. 74.

+36-52489-694

Halmozottan Sérültek Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szülőszövetsége

Az egyesület a sérült gyermekeket és felnőtteket otthon ápoló szülők kezdeményezésére jött létre, erősítve a sorstársi közösséget.. Segíti az éríntetteket a hivatalos ügyeik intézésében, információnyújtásban, és hozzájárulnak a szabadidő hasznos eltöltéséhez.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Közösségépítés Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Gyermekek

Elérhetőségek

borsodhalm2012@gmail.com

http://www.halmozottanserult.hu

3600 Ózd, Bocskai I. utca 4.

Halmozottan Sérültek és Szüleinek Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete

Az egyesületet halmozottan sérült gyermekeket és fiatalokat gondozó szülők alapították. Az egyesület célja a rehabilitációs szolgáltatások biztosítása, és szeretnének egy az érintettek életét könnyítő nappali intézményt létrehozni.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Közösségépítés Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Gyermekek

Elérhetőségek

kovacsne@gmail.com, hseegyesulet@citromail.hu

http://hse.fw.hu

4400 Nyíregyháza, Ungvár sétány 29.

+36-30-845-4112

HANG Szociális Alapitvány

Az Égi Béke a Földön katolikus közösség alapítványa. Munkájukat a Dombi Ferenc katolikus pap által írt 43 Hang könyv alapján végzik, aminek kiadója is.

Miben tud segíteni?
Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás Kulturális program

Kinek tud segíteni?
Szegénységben élők

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

hangalapitvany@t-online.hu

http://web-hang.hu/alapitvany/kapcsolat.html

1105 Budapest, Bebek u. 14. IV. em. 13.

+36-30-324-0304

Háttér Társaság Egyesület

A Háttér Társaság Magyarország legnagyobb és legrégibb jelenleg is működő leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer és interszexuális (LMBTQI) civil szervezete. Egy olyan társadalomért dolgoznak, amelyben szexuális irányultsága vagy nemi identitása miatt senkit sem ér hátrány, ahol az LMBTQI közösség valamennyi tagja szabadon megélheti identitását, és felmerülő problémái megoldásához megfelelő segítséget kap. Céljuk az LMBTQI emberek egyenlőségének és jóllétének elősegítése az LMBTQI emberek számára támogató szolgáltatások nyújtása; az LMBTQI emberek tudatosságának és önszerveződésének segítése; az LMBTQI emberek szükségleteit figyelembe vevő jogrendszer, közszolgáltatások és társadalmi hozzáállás kialakítása révén. Szolgáltatások: - Információs és Lelkisegély Szolgálat - Személyes Segítő Szolgálat - Jogsegélyszolgálat - HIV/STI program - Archívum és könyvtár - Érdekérvényesítés - Kutatás - Képzés - Közösségi és kulturális események.

Miben tud segíteni?
Jogi tanácsadás Információ, tanácsadás Egészségügy Érdekképviselet, érdekvédelem Oktatás, fejlesztés Közösségépítés

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

hatter@hatter.hu

https://hatter.hu/

1136 Budapest, Balzac u. 8-10.

+36-1-329-2670

Hegedűs István Alapítvány

A MEOSZ (Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége) működési feltételeinek javítását szolgáló alapítvány. Fiatalok továbbtanulását, nyári szabadidejének eltöltését támogatja.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Mozgássérült

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

gazdalkodas@meoszinfo.hu

https://meoszportal.hu/rolunk/alapitvanyok/

1032 Budapest

+36-1-388-2387

Héra Egyesület

A Debreceni Önkormányzat döntése alapján az egyesület látja el Debrecen meghatározott városrészeiben a család- és gyermekjóléti szolgálatot. Feladatuk többek között a családsegítés, tanácsadás, krízishelyzet megszüntetése, a gyermek családban történő nevelésének elősegítése.

Miben tud segíteni?
Ápolás Pénzadomány Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek

Elérhetőségek

heracsaladsegito@gmail.com

http://www.nonprofit.hu/heraegyesulet/

4031 Debrecen, Pósa u. 1.

+36-52-478-123

Hully-Gully Szabadidő és Sportegyesület

Az egyesület az értelmi fogyatékos fiatalok számára kínál lehetőséget kínál a . rendszeres sportolásra, a népi tánc elsajátítására, és egyéb művészeti tevékenységre.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Egészségmegőrzés, megelőzés Közösségépítés Információ, tanácsadás Sport

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Szellemi fogyatékosság

Elérhetőségek

majsap@regolyrehab.t-online.hu

7193 Regöly

+36-74-402-564, +36-74

Inárcsi Nagycsaládosok Szeretet Egyesülete

Az egyesület a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) tagszervezeteként működik. Céljuk a nagycsalád értékeinek közvetítése a társadalom felé, karítatív munkájuk mellett közösségformáló kultúrális és szabadidős programokat szerveznek.

Miben tud segíteni?
Munkával kapcsolatos támogatás Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

titkarsag.insze@gmail.com

http://www.insze.hu

2365 Inárcs

+36-29-370-350

International Youth Fellowship Kulturális Egyesület

Az IYF, azaz az International Youth Fellowship egy keresztény alapokra épülő, dél-koreai bázisú nemzetközi ifjúsági szervezet, mely világszerte több, mint 90 országban van jelen. Célja, hogy globális látással rendelkező vezetőket képezzen. 2009 óta van jelen Magyarországon: diákkört működtet, nemzetközi és hazai tábort, kulturális programokat szervez,

Miben tud segíteni?
Közösségépítés Munkával kapcsolatos támogatás Információ, tanácsadás Táboroztatás Kulturális program

Kinek tud segíteni?
Fiatalok

Elérhetőségek

hungary@iyf.org

https://iyfhungary.com/

1147 Budapest, Ilosvai Selymes utca 110.

+36-30-533-8110

IRISZ Gyógylovaglás és Lovastorna Alapítvány

Az alapítvány gyógylovaglást, lovastornát, sportolási lehetőséget biztosít sérült és nem sérült gyermek számára.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Terápia Információ, tanácsadás Sport

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Gyermekek

Elérhetőségek

info@lovakvedelme.hu

http://www.lovakvedelme.hu

4007 Tanya /1. 6800 Hódmezővásárhely

+36-30-699-3484

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Cukorbetegek Egyesülete

Az egyesület a diabétesz betegeket ellátó szakorvosok irányításával működik. Alapvető feladata a betegek információval való ellátása, a segédeszközökkel, diétával, életmóddal kapcsolatos tanácsadás.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Diabetes

Elérhetőségek

rontoaniko@freemail.hu

https://diabetes.hu/cikkek/diabetes/2004/diabeteszegyesuletek-jasz-nagykun-szolnok-megyeben/jasz-nagykun-szolnok-megyei-cukorbetegek-egyesulete

5000 Szolnok, Hősök tere 2-4.

+36-06-56-512988

Jószolgálati Otthon Közalapítvány

A közalapítvány - az önkormányzattal kötött szerződés alapján - a fogyatékkal élő gyermekek és felnőttek intézményes ellátást végzi Dunaújvárosban. Ápoló otthont tartanak fenn, nappali ellátást nyújtanak, támogató szolgáltatást működtetnek. Elindították támogatott lakhatási programjukat.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Ápolás Lakbér támogatás Lakóotthon Nappali ellátás Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Mozgássérült Szellemi fogyatékosság Autizmus

Elérhetőségek

kozponti@joszoli.hu, apolootthon@joszoli.hu

http://www.joszoli.hu

2400 Dunaújváros, Liget köz 6.

+36-25-510-250

Juvenilis Diab Help Alapítvány

A Budai Gyermekkórház által kezelt diabeteszes gyermekeket segítő szervezet. Edukátor képző táborokat szerveznek az 1-es típusú diabeteszes fiataloknak.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Diabetes Egyéb krónikus betegség Gyermekek

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

diabtabor.jdh@gmail.com

http://www.diabet.hu/upload/diabetes/document/juvenilis_diab_help_alapitvany_bp.htm

021 Budapest Alsóvölgy utca 17/A, 021 Budapest Alsóvölgy utca 17/A

+36-1-325-6299

Kapcsolódó Nevelés Egyesület

A szülő és gyermek, tanár és gyermek kapcsolatának erősítését szolgáló " kapcsolódó nevelés" (az amerikai Hand in Hand Parenting által kidolgozott) módszerét népszerűsítő szervezet. Ennek érdekében óvodai, iskolai programokat szerveznek pedagógusoknak és szülőknek, tájékoztatókat, konferenciákat rendeznek. Az Erasmus+ program támogatásával külföldi előadásokat tartanak. Havi előfizetésért online klubot működtetnek szülőknek.

Miben tud segíteni?
Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás Kulturális program

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

kapcsolodoneveles@gmail.com

https://kapcsolodoneveles.hu/

2230 Gyömrő, Tulipán u. 15.

+36-303-985-968

Kapocs Ifjúsági Önsegítő Szolgálat Alapítvány

A Kapocs fiatalokat támogató szervezet, amelyhez bármilyen -.családi, iskolai, tanulási, megélhetési, drog- problémával fordulhatnak. A segítő szolgálat a kortársi problémákat ismerő önkéntes fiatalok bevonásával működik. Itt nemcsak meghallgatják a hozzájuk fordulókat, de konkrét információkkal is szolgálnak gondjaik megelőzése és megoldása érdekében. Programokat és önkéntes munkát is ajánlanak.

Miben tud segíteni?
Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Gyermekek Fiatalok

Elérhetőségek

kapocsster@gmail.com

http://www.kapocsalapitvany.hu

1084 Budapest;1033 Kaszásdűlő, III. Pethe Ferenc tér 1-3.

+36-30-899-8081

Kaposvárimami Közhasznú Egyesület

Az egyesület a kiadója a Somogy megyében élő gyermeket nevelő családok, anyák számára tájékoztatást nyújtó Kaposvár Imami családi online magazinnak. A magazin a pécsi alapítású Imami franchise hálózat tagja, amely ma már szinte minden megyében jelen van. Az internetes oldal minden szükséges információt - a gyermekorvosok elérhetőségétől a használt ruha börzéig - ingyenesen elérhetővé tesz.

Miben tud segíteni?
Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Gyermekek Nők

Elérhetőségek

kaposvar@imami.hu

http://www.kaposvar.imami.hu/

7400 Kaposvár, Kanizsai u. 16.

+36-20-588-1968

Kazincbarcikai Mozgáskorlátozottak Egyesülete

Az egyesület a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének kazincbarcikai egyesülete. Ők működtetik a Kazncbarcikai Kistérségi Esély Támogató Szolgálatot. Soros támogatást kaptak segédeszköz kölcsönzésre, Feladatuknak tekintik a szemléletformálást, és az akadálymentesítés elősegítését.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Egészségügyi eszközök Közösségépítés Információ, tanácsadás Társadalmi érzékenyítés Akadálymentesítés

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Mozgássérült

Elérhetőségek

mkbarcika@t-online.hu

http://www.mkbarcika.hu

3700 Kazincbarcika, Augusztus 20. tér 3.fsz.

+36-48-312-893

Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány

Az Alapítvány folyamatosan működő lelkisegély telefonszolgálatot biztosít a krízishelyzetbe került gyermekek számára. Az alapítvány munkatársai a gyermekek sorsát addig követik, amíg a veszélyhelyzet el nem hárul, illetve a szükséges gyermekvédelmi intézkedések megtörténnek. Külön segélyvonalat biztosítanak a bántalmazott és eltűnt gyerekek érdekében. A 116 000 segélyvonalon azoknak a felnőtteknek a hívásait várják, akik aggódnak egy gyermek biztonságáért és bizonytalanok, hogy kihez forduljanak segítségért. Mivel a gyerekek sokszor könnyebben fordulnak problémáikkal a kortársaikhoz, és inkább hallgatnak rájuk Kortárs Segítő programot is indítottak.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Fiatalok Bántalmazott / veszélyeztetett

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

info@kek-vonal.hu

http://www.kek-vonal.hu

1054 Budapest, Szemere utca 21. IV. em. 2.

+36-116-111, +36-116-000

KELET KARITÁSZ Alapítvány

Az alapítvány a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyei Karitászon keresztül szociális, karitatív (betegápoló, szegény gondozó, és más jótékonysági) feladatokat végez, a rászorulókat ingyenes szolgáltatások és adományok útján támogatja..

Miben tud segíteni?
Hajléktalanszálló Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Nehéz élethelyzet Hajléktalanok

Elérhetőségek

keletcaritas@t-online.hu

4400 Nyíregyháza, Kossuth tér 10.

+36-42-418851

KEVICE Táborok Egyesület

Az egyesület a gyermekek és fiatalok táboroztatását támogatja, főkénz egészségmegõrzés, a természetközeli életmód propagálása és hagyományõrzés céljából.

Miben tud segíteni?
Információ, tanácsadás Kulturális program

Kinek tud segíteni?
Gyermekek Roma

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

kevice@axelero.hu

http://www.helyicivil.hu/r/kevice-taborok-egyesulet-budapest

1173 Budapest, 534. utca 7.

+36-311-0168

Kézenfogva Összefogás a Fogyatékosokért Alapítvány

Az alapítvány fogyatékos gyermeket nevelő családok életét segítő szolgáltatásokat nyújt, többek között: családterápiát,időszakos gyerekfelügyeletet, tanácsadást- Segíti a fogyatékkal élő gyermekek örökbeadását. A felnőtt fogyatékkal élők számára segíti az álláskeresést, jogsegélyszolgáltot működtet és Budapesten közel 20 fő számára biztosít támogatott lakhatást.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Terápia Ápolás Lakhatás Lakbér támogatás Oktatás, fejlesztés Örökbefogadás Munkával kapcsolatos támogatás Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Társadalmi érzékenyítés

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

kezenfogva@kezenfogva.hu

http://www.kezenfogva.hu

1461 Lónyay u. 19. Budapest, Lónyay u. 19. 1461 Budapest

+36-1-215-5213

Kistarcsai Csibék Nagycsaládos Egyesület

A NOE kistarcsai nagycsaládos egyesülete. Feladatuknak tekintik az érdekképviseletet, közösségi programok szervezését, szociális gondok enyhítését.

Miben tud segíteni?
Közösségépítés Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Gyermekek Sokgyermekes család

Elérhetőségek

kiscsibek@eoldal.hu

http://www.kiscsibek.eoldal.hu

2143 Kistarcsa, Baross G. u. 50.sz.

+36-30-475-9491

Kiút Szociális és Mentalhigiénés Egyesület

Az egyesületet 1995-ben szociális munkások, pszihiátrek, egészségügyi dolgozók alakították, hogy segítséget nyújtsanak a szegény családokban élő gyermekek szocializálásához, a bajba jutottak megsegítéséhez. Kiemelt figyelmet fordítanak a hajléktalanság kezelésére és a mentálhigiénés problémákra. Munkacsoportokban, pályázati pénzekből dolgoznak, legutóbb a hajléktalanokat lakhatáshoz juttató EU-s programon. Minden évben megszervezik a Kiút tábort halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeknek. Szív-közért adományboltot működtetnek Pilisen.

Miben tud segíteni?
Lakhatás Munkával kapcsolatos támogatás Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Nehéz élethelyzet Hajléktalanok Roma

Elérhetőségek

kiutegyesulet@gmail.com

https://kiutegyesulet.webnode.hu/rolunk/

2721 Wesselényi u. 17. Budapest, Rákóczi út 2.

+36-30-754-3890, +36-30-312-7689

Kölyökclub Alapítvány

A gyermekek mozgáskulturáját, koordinációs képességét, figyelmét, memóriáját javító lovasterápiát támogató alapítvány.

Miben tud segíteni?
Terápia Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Gyermekek

Elérhetőségek

info@kolyokclub.hu

http://ww.kolyokclub.hu

2619 Legénd, Petőfi út 83

+36-20-556-9772

Könnycsepp és Mosoly Szociális és Vállakozásfejlesztési Alapítvány

Az Alapítvány sokoldalú szociális tevékenységet fejt ki, elsősorban a Kecskeméten élő hátrányos helyzetû társadalmi csoportoknak és személyeknek nyújt anyagi segítséget. Emellett kis- és középvállalkozások versenyhátrányának leküzdése érdekében szakmai programokat szervez.

Miben tud segíteni?
Pénzadomány Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Idősek Mentálhigiéné Egyéb krónikus betegség Gyermekek

Elérhetőségek

konnycsepp.alapitvany@gmail.com

http://www.helyicivil.hu/r/konnycsepp-es-mosoly-szocialis-es-vallalkozas-fejlesztesi-nyilt-kozhasznu-alapitvany-kecskemet

6000 Kecskemét, Március 15. utca 3-5. VII 196.

+36-305408219

Kosztyu Ádám Emlékére a Leukémiás,Daganatos és Zemplén Fogyatékos Gyermekeiért Alapítvány

A két legszegényebb (Miskolc és Debrecen gyermekonkológiai ellátását ellátó) régióban élőket támogatják adományokkal, és tanácsadással. Segítenek az ügyintézésben, támogatják a beteg gyermekek elhelyezési körülményeinek javítását, az indokolt külföldi kezeléseket, és más gyógyító tevékenységet. Gyermekprogramokkal igyekeznek könyebbé tenni a beteg gyermekek mindennapjait.

Miben tud segíteni?
Tartós élelmiszer Játékok Ruha / cipő Egészségügy Orvosi ellátás Rehabilitáció Terápia Egészségmegőrzés, megelőzés Információ, tanácsadás Táboroztatás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Nehéz élethelyzet Rák Egyéb krónikus betegség Gyermekek

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

kosztyuadam@gmail.com

http://www.2004kosztyuadam.hu

3890 Sátoraljaújhely, Árpád u. 1.

+36-20-4346201

Lámpás '92 Közhasznú Alapítvány

Az alapítvány elsősorban fogyatékkal élő fiatal felnőttek lakhatásával és ellátásával foglalkozik. Lakóotthonokat tart fenn Budapestenm Gödön, Valkón és Bakonykúton. Foglalkoztatási programjuk elsősorban a lakóotthonokban élő, jellemzően értelmi fogyatékos fiatal felnőttek munkába állítását és fejlesztését segíti. Kézműves műhelyeikben környezettudatos módon redesign és népművészeti termékek készítésével foglalkoznak.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Lakbér támogatás Lakóotthon Munkával kapcsolatos támogatás Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Szellemi fogyatékosság

Elérhetőségek

lampas92@gmail.com, lampasmuhely@gmail.com

http://www.lampas92.hu

2114 Valkó, Arany János út 15.

+36-70-312-8890

Lelkierő Egyesület

Az egyesület a fiatalokat kívánja segíteni problémák megoldásában, a konfliktusok, krízis helyzetek megelőzésében és kezelésében. Kiemelt feladatuknak tekintik a pszichiátriai, szenvedélybeteg és a fogyatékkal élő fiatalok mindennapi életének segítését. Debrecen önkormányzatával kötött szerződés alapján ők működtetik a Támpont Szociális Szolgáltató Központot, ami a fogyatékkal élők számára támogató szolgálatásokat biztosít, pszihiátriai és szenvedélybetegek részére közösségi alapellátást nyújt.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Orvosi ellátás Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Mentálhigiéné

Elérhetőségek

lelkiero@freemail.hu

https://www.lelkieroegyesulet.hu/

4032 Debrecen, Poroszlay u. 97. 97.

+36-52414-089

LENA Leányvári Nagycsaládosok Egyesülete

A LENA a Nagycsaládosok Országos Egyesületének tagegyesülete. A leányvári nagycsaládosok mellett koordinálja Tát, Esztergom, Szomor, Tokod, Lábatlan nagycsaládos szervezeteit. Feladata az érdekképviselet, tanácsadás, közösségi programok szervezése.

Miben tud segíteni?
Közösségépítés Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Gyermekek Sokgyermekes család

Elérhetőségek

totagas@hotmail.com

http://www.lena.hu

2518 Leányvár, Kárvária u. 83.

+36-30-859-7811

Liga az agyi érbetegségek ellen

Az egyesület - amit orvosok, kutatók, egészségügyi dolgozók alapítottak - célja, hogy segítse a betegség leküzdését, megelőzését, támogassa az agyai katasztrófán átesett betegeket és családtagjaikat.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Egészségmegőrzés, megelőzés Közösségépítés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség

Elérhetőségek

strokeliga93@mail.datanet.hu

http://www.strokeliga93.hu

1121 Budapest, Budakeszi út 10.

+36-1-342-5909

Lóczy Alapítvány A Pikler Intézetben Nevelődő Gyermekekért Lóczi Alapítvány a gyermekekért (új név)

Az alapítvány a Pikler csecsemőotthon bezárása után a Pikler házban folyó szakmai munkát, a bölcsőde tevékenységét támogatja.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Gyermekek

Elérhetőségek

bolcsode@pikler.hu

https://www.pikler.hu/

1022 Budapest, Lóczy Lajos u. 3.

+36-20-537-0920

Magányos Idős Emberek Gondviselése Alapítvány

Az alapítvány működteti a mezőkövesdi Szent József idősek otthonát, ami nem fogad pszihiátriai és értelmi fogyatékosokat. Az idősotthon mellett a fogyatékkal élők számára támogató szolgálatot működtet.

Miben tud segíteni?
Lakóotthon Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Idősek

Elérhetőségek

mieg@t-online.hu, szentjozsefotthon@t-online.hu

http://mieg.hu/

3400 Mezőkövesd, Rákóczi u. 21.

+36-49-500-252, +36-30-749-5256

Magyar Cukorbetegek Kaposvári Egyesülete

Az egyesület - ami tagja a Magyar Cukorbetegek Országos Szövetségének - a Kaposváron és Somogy megyében élő cukorbetegek számára nyújt információt, tanácsadást, segíti a helyes életmód kialakítását, képviseli érdekeiket.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Közösségépítés Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Diabetes

Elérhetőségek

macoskap@matavnet.hu

http://somogycic.hu/civil-szervezetek/magyar-cukorbetegek-kaposvari-egyesulete.html

7400 Kaposvár, Géza utca 19.

+36-70-253-7627

Magyar Hemofilia Egyesület

A hemofiliában - vérzékenységben - szenvedő betegek egyesülete. Céljuk betegtársaik magas szinvonalú egészségügyi ellátásának, informáltságának biztosítása, nemzetközi tapasztalatok szerzése.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Közösségépítés Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

mhe@mhe.hu

http://www.mhe.hu

1088 Budapest, Rákóczi út 29.

+36-30-5704804

Magyar Ilco Szövetség

A Magyar ILCO Szövetség a bélkivezetéssel élő emberek önsegítő szervezete. A döntően vastagbélrákkal operált felnőtt, fiatal és gyermek sztómásokat részesítik szakszerű lelki és fizikai utógondozásban

Miben tud segíteni?
Egészségügy Rehabilitáció Közösségépítés Információ, tanácsadás Kulturális program

Kinek tud segíteni?
Rák Egyéb krónikus betegség

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

ilcoszov@hu.inter.net

https://www.ilco.hu

7400 Kaposvár, Szent Imre utca 14. I 11/12.

+36-82427-971, +36-82512-244

Magyar Lupus Egyesület

Az egyesület a lupussal (SLE) és más autoimun betegséggel élőket fogja össze.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

info@lupusz.hu

https://www.lupusz.hu

6635 Szegvár, Kórógy utca 69.

+36-63-364-400

Magyar Máltai Szeretetszolgálat Fogadó Pszichoszociális Szolgálat

Intézményük szenvedélybetegek részére nyújt közösségi alapellátást és nappali ellátást. A szenvedélybetegek közösségi ellátása olyan önkéntesen igénybe vehető, hosszú távú, közösségi alapú, az ellátott otthonában, illetve lakókörnyezetében történő gondozás, amelynek célja az életmódváltozás elindítása, segítése és folyamatos nyomon követése. A nappali ellátást biztosító intézmény az ellátást igénybe vevők részére szociális, egészségi, mentális állapotuknak megfelelő napi életritmust biztosító szolgáltatást nyújt. A helyi igényeknek megfelelő közösségi programokat szerveznek, valamint helyet adnak a közösségi szervezésű programoknak, csoportoknak. A szolgáltatás nyitott formában, az ellátotti kör és a lakosság által egyaránt elérhető módon működik. Az intézményben elérhető családterápia, egyéni konzultációs, életvezetés segítése szenvedélybetegeknek és hozzátartozóknak is, autogén tréning. Lehetőséget adnak e-mailes anonim tanácsadásra a honlapunkon keresztül (kimondhato.hu, fogado@maltai.hu). Továbbá nappali ellátásban teát, hideg élelmet adnak, rövid pihenési lehetőséget nyújtanak, valamint ruhaosztást tartanak. Segítenek az álláskeresésben, illetve a szociális és egészségügyi ellátáshoz való hozzájutásban, szociális ügyintézést végeznek, és információközvetítést, személyesen vagy telefonon. Intézményük helyet ad több 12 lépésre épülő önsegítő csoportok számára is: A.A.(Anonim Alkoholisták), N.A. (Névtelen Drogfüggők), O.A. (Kényszeres Túlevők), SLAA (Anonim Szex- és Szerelemfüggők) Al-Anon (Alkoholisták hozzátartozóinak és barátainak közössége), ACA (Alkoholisták Felnőtt Gyermekei), RCA (Anonim Gyógyuló Párok).

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Szabadidő / fejlesztés Terápia Közösségépítés Élelem Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Egészségügy Munkával kapcsolatos támogatás

Kinek tud segíteni?
Drogfüggők Alkoholfüggők Mentálhigiéné Pszichiátriai betegek

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

fogado@maltai.hu

https://www.maltai.hu/fogadokekgolyo

1123 Budapest, Kékgolyó utca 19/c.

+36-1-201-1045

Magyar Mukopoliszaccharidózis Társaság

A Magyar Mukopoliszacharidózis Társaság (MPS Társaság) egy ritka, gyógyíthatatlan enzimhiányból eredő anyagcsere betegségben szenvedő gyermekek és családjaik összefogására, érdekképviseletére jött létre. Segítik a gyermekek enzímkezeléshez jutását, családi nyaralásokat szerveznek, szükség esetén anyagilag támogatják a rászoruló családokat.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Pénzadomány Közösségépítés Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Egyéb krónikus betegség Gyermekek

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

mpstarsasag@gmail.com

http://www.mpstarsasag.hu

2600 Vác, Jókai utca 5.

+36-20-472-9005

Magyar Ökumenikus Segélyszervezet

1991-ben az evangélikus, református, metodista és unitárius egyházak által alapított segélyszervezet nemzetiségi, vallási és világnézeti megkülönböztetés nélkül nyújt segítséget a rászorulóknak. Céljuk esélyt kínálni a szegénységből kiutat kereső családok számára. Támogatást ad a katasztrófák és krízishelyzetek áldozatainak, résztvesz a hajléktalan ellátásban (Budapest,Debrecen, Gyula), a szenvedélybetegek nappali ellátásában (Budapest, Debrecen, Szolnok, Kastzélyosdombó, Sopron).

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Tartós élelmiszer Ruha / cipő Orvosi ellátás Melegedő Hajléktalanszálló Átmeneti szálló / otthonok Pénzadomány Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Szegénységben élők Hajléktalanok Mentálhigiéné Bántalmazott / veszélyeztetett Menekültek Katasztrófa áldozatai Gyermekek

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

segelyszervezet@segelyszervezet.hu, segelykozpont@segelyszervezet.hu

http://www.segelyszervezet.hu

1221 Budapest, Kossuth L. utca 64.

+36-1-289-0056, +36-30-828-27-78

Magyar Retinoblasztomások Egyesülete (Marble)

Az egyesület alapítói retinoblasztóma következményeivel élő betegek, akik tanácsadással, információkkal, tapasztalataik átadásával segítenek sorstársaiknak.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Közösségépítés Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Látássérült Egyéb krónikus betegség

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

marble.retinoblastoma@gmail.com

http://www.retinoblastoma.hu

1118 Budapest, Csiki-hegyek utca 12. I. 3.

+36-20-9794313

Magyar Rett Szindróma Alapítvány

Az alapítvány elsősorban a Rett szindrómával élő gyermekeket nevelő családokat támogatja. Szakmai programok mellett rendszeres szülői találkozókat is szerveznek, ezalatt a gyermekek zene- és kutyaterápiás foglalkozásokon vesznek részt.. Minden évben megrendezik a terápiás nyári tábort. Szakemberek és önkéntesek is segítik az alapítványt. Kapcsolatban állnak a nemzetközi Rett- és ritka betegséggel foglalkozó szervezetekkel. 2016-ban önálló kötetet jelentettünk meg a betegségről Rett-szindróma címmel.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Terápia Közösségépítés Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Egyéb krónikus betegség Gyermekek

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

rettszindromaalapitvany@gmail.com

http://www.rettszindroma.hu

1116 Budapest, Sáfrány utca 42. fszt. 7./a.

+36-20-5427128

Magyar Sclerosis Multiplexes Betegekért Alapítvány

Az alapítvány szorosan együttműködik az ország egész területén található SM betegklubbokkal és egyesületekkel, amelyet a Magyar Sclerosis Multiplexes Betegek Szövetsége fog össze. https://www.msmba.hu/category/s1/c2-szervezetek/

Miben tud segíteni?
Egészségügy Rehabilitáció Terápia Információ, tanácsadás Sport

Kinek tud segíteni?
SM

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

msmba@mail.datanet.hu

http://www.msmba.hu

5700 Gyula, Mátyás király utca 7.

+36-30-303-6466

Magyar Szív Egyesület Mosonmagyaróvár

Az egyesület a veleszületett vagy szerzett szívbetegségben szenvedőket segíti, életminőségüket igyekszik javítani, és a sorstársi közösséget erősíteni. Munkájuk szakmai hátterét a helyi kórház kardiológiai osztálya biztosítja . Tagjaiknak felvilágosító előadásokat, életmódi tanácsokat adnak és támogatják a lehetséges rehabilitációt..

Miben tud segíteni?
Egészségügy Pénzadomány Közösségépítés Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség

Elérhetőségek

vzoles@freemail.hu

https://www.webbeteg.hu/keresok/cimtar/701

9200 Mosonmagyaróvár, Régi Vámház tér 2-4. 32.

+36-96-213-353, +36-96-574-745

Magyar Vese Alapítvány

Semmelweis Egyetem - Kórélettani Intézet SE Nephrológiai Kutató és Képző Központjának alapítványa. Célja tájékoztatók készítése, szakmai továbbképzés. Díjat alapítottak fiatal kutatók számára.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

rosivall@net.sote.hu

https://vese-alapitvany.hu

1089 Budapest, Nagyvárad tér 4.

+36-1-2100-100

Magyar Vöröskereszt Veszprém Megyei Szervezete

A legnagyobb hazai humanitárius szervezet megyei szervezete. Fő tevékenységei a katasztrófa-készenlét, szociális segítségnyújtás, elsősegélynyújtás, véradásszervezés, keresőszolgálat, egészségnevelés.

Miben tud segíteni?
Hajléktalanszálló Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Hajléktalanok Menekültek Katasztrófa áldozatai

Elérhetőségek

veszpremmegye@voroskereszt.hu

http://www.voroskereszt.hu

8200 Veszprém, Szigethy J. u. 10.

+36-20-564-261

Magyarországi Crohn-Colitises Betegek Egyesülete MCCBE

Az egyesület a gyulladásos bélbetegségben (IBD), Crohn illetve fekélyes vastagbélgyulladásban szenvedő betegek összefogására, támogatására, érdekképviseletére jött létre.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

mccbe@freemail.hu

https://www.mccbe.hu/

1047 Budapest, Perényi Zsigmond u. 53. l.lph. 3.em. 15.

+36-20-412-5113

Magyarországi RP Betegek Egyesülete

A Retina Magyarország betegegyesület székhelye a Semmelweis Egyetem Mária utcai Szemészeti Klinikája. Alapítói betegek, akik tanácsadással, tapasztalataik átadásával segítenek sorstársaiknak. A Klinika munkatársai a szakmai háttér biztosításával támogatják az egyesületet, a felvállalta a tagok érdekeinek országos és nemzetközi képviseletét is.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Terápia Ápolás Közösségépítés Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

somogy.budai@mail.datanet.hu

1085 Budapest, Mária u. 39.

+36-1-250-2420

Máltai Gondviselés Háza - Páty Kht.

A pátyi komplexumban a Szeretetszolgálat intézményei mellett különböző programok is helyet kapnak.

Miben tud segíteni?
Lakóotthon Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Idősek Gyermekek

Elérhetőségek

malta@inex.hu

http://ifyou.maltai.hu/fogadohelyek/52

2071 Páty, Csilla von Boeselager u. 3.

+36-23-344-050, +36-23-344-0

Mazsola- a Fogyatékkal élő Gyermekekért Alapítvány

A Mazsola alapítványt értelmi fogyatékos gyermeket nevelő szülők hozták létre. Saját kertes házukban Római-fürdőn hétfőtől péntekig 8-17 óra között 10 nevelő foglalkozik 10 középsúlyos értelmi fogyatékos, halmozottan sérül gyermekkel.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Nappali ellátás Információ, tanácsadás Iskolaszerek

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Szellemi fogyatékosság Gyermekek

Elérhetőségek

kismazsolak@gmail.com

1031 Budapest, Rozália utca 36.

+36-30-251-8515

Mécses Szolgáló Közösség Egyesülete

Az egyesület Mezőberény és vonzáskörzetében élő fogyatékkal élő gyermekeket, felnőtteket és pszichiátriai betegséggel küzdőket támogatja. Támogatott lakhatást nyújtó lakóotthonokat tartanak fenn, gondozó központjukban fogyatékkal élők és pszihiátriai betegek nappali ellátását végzik, támogató szolgáltatást, szociális étkezést, támogatott foglalkoztatási lehetőséget biztosítanak.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Egészségügy Lakóotthon Nappali ellátás Foglalkoztatás Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Pszichiátriai betegek

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

https://www.mecsesegyesulet.hu/

5650 Mezőberény, Petőfi S. utca 54.

+36-66-421-720

Medicin-Liget Egészségmegőrző ésGondozó Alapítvány

Az alapítvány működteti a Kincses Sziget Szépkorúak Otthonát Noszvajon, ami emelt szintű ellátást biztosít. Emellett Kistérségi Gondozási Centrumot működtetnek, ami nappali ellátást, szociális étkezést, támogató szolgáltatásokat nyújt. Vállalkozói tevékenységük - Kincses Diákszálló - nyereségét a szociális tevékenységükre fordítják.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Lakóotthon Nappali ellátás Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Idősek

Elérhetőségek

medicinliget@medicinliget.hu, kincsessziget@medicinliget.hu

http://medicinliget.hu/

0214 Noszvaj, Szomolyai út 0214/18 hrsz.

+36-36-563-320, +36-30-462-2548

Menhely Alapítvány

A Menhely Alapítvány független világi szervezet, hajléktalanoknak biztosít szállást, tisztálkodási lehetőséget és étkezést. Az éjszakai szállók mellett a kulturált időtöltést biztosító Nappali Centrumot is működtet, és Fedél Nélkül címmel utcalapot indított a hajléktalan emberek számára és közreműködésével. 24 órás Diszpécser Szolgálatot, krízis autót és ingyenes jogvédő irodát tart fenn,és szakszerű szociális ügyintézést biztosít. Számos programja támogatja a hajléktalanságból való kilábalást is.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Tartós élelmiszer Orvosi ellátás Ápolás Melegedő Hajléktalanszálló Átmeneti szálló / otthonok Lakóotthon Pénzadomány Foglalkoztatás Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Szegénységben élők Hajléktalanok Idősek Menekültek Gyermekek

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

alapitvany@menhely.hu

http://menhely.hu

1082 Budapest, Vajdahunyad utca 3.

+36-1-266-1901

Mentőöv Gyermekeinkért 2002 Alapítvány

Az alapítvány a gyermekotthonokban illetve fogyatékos gyermekotthonokban élő gyermekek, két fővárosi és több vidéki gyermekkórház támogatása mellett segíti a nehéz helyzetbe került családokat.

Miben tud segíteni?
Tartós élelmiszer Ruha / cipő Orvosi ellátás Egészségügyi eszközök Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Szegénységben élők Állami gondozottak

Elérhetőségek

info@mentoov.hu

http://www.mentoov.hu

1076 Budapest, Akácfa utca 6. II. 1.

+36-413-6901

MEZEI MENEDÉK Közhasznú Alapítvány

Somogybabodi szálláshely alapítványa. A szálláshelyen kedvezményt adnak a fogyatékkal élő gyermekeknek és a bevételből hátrányos helyzetű gyermekeknek szerveznek nyári tábort.

Miben tud segíteni?
Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Gyermekek Nehéz élethelyzet

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

mezeimenedek@gmail.com

https://meme-szallashely.webnode.hu/

8684 Somogybabod, Kossuth Lajos utca 87. A.

+36-30-2254855

MI-ÉRTÜNK Prevenciós és Segítő Egyesület

Az egyesület a szenvedélybetegségek megelőzését és kezelését tekinti feladatának Békés megye területén. On-line tanácsadást, önsegítő csoportokat működtet, családterápiát, családkonzultációt végez. Békéscsabán és Orosházán ellátják az alacsonyküszöbű ellátást.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Egészségmegőrzés, megelőzés Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Mentálhigiéné Drogfüggők

Elérhetőségek

mi-ertunk@mi-ertunk.hu

http://mi-ertunk.hu

5900 Békéscsaba, Október 6. u. 33-35

+36-66-444-846, +36-70-502-2103, +36-70-415-6607, +36-116-123

MINYATA Egyesület

A nyári táborok szervezésében együttműködők alakították 2005-ben a MINYATA - Mindenki Nyaralhason Tábor - egyesületet. Fő tevékenységük a partnerszervezetek - iskolák, sos gyermekfalú, nagycsaládosok egyesülete - által küldött hátrányos helyzetű családban élő, nevelőintézetben nevelkedő gyermekek nyári táboroztatása. Térítésmentes színház és múzeumlátogatási programjuk mellett készségségfejlesztő programot működtetnek nevelőotthonokban.

Miben tud segíteni?
Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás Kulturális program

Kinek tud segíteni?
Gyermekek Állami gondozottak

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

dalos.zoltan@minyata.hu, info@minyata.hu

http://www.mindenkinyaraljon.hu

1098 Budapest, Epreserdő utca 38. II. 1. 2.

+36-20-3611878

Miskolci Autista Alapítvány

A Miskolcon és környékén autizmussal élő fiatalok szülei kezdeményezésére jött létre egy specifikus otthon, a szociális ellátórendszerben addig csak sodródó autizmussal élő és értelmi fogyatékos fiatalok számára. Az otthon teljes körű ellátást, szolgáltatást biztosít, képzési és foglalkoztatási lehetőséget nyújt.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Rehabilitáció Terápia Lakóotthon Nappali ellátás Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Autizmus

Elérhetőségek

miskolciautista2@freemail.hu

http://www.miskolciautista.com/

3532 Miskolc, Csermőkei út 2/ a

+36-46-532476

Miskolci Nagycsaládosok Egyesülete

A Nagycsaládosok Országos Egyesületének miskolci tagegyesülete. A nagycsaládok érdekvédelmét, közösséggé szervezését tekintik fő feladatuknak. Adományt gyűjtenek és juttatnak el a rászoruló családoknak. Szabadidő programokat szerveznek.

Miben tud segíteni?
Közösségépítés Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Gyermekek Sokgyermekes család

Elérhetőségek

noemiskolc@gmail.com

http://www.noemiskolc.hu

3532 Miskolc, Réz utca 3/A.

+36-20-440-3274

Mosolygós Gyermekekért Alapítvány

A Mosolygós Gyermekekért Alapítvány a Közép-dunántúli Régióban élő, főként hátrányos helyzetű gyermekeket, fiatalokat és családjaikat támogatja, életminőségüket igyekszik javítani.

Miben tud segíteni?
Közösségépítés Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Társadalmi érzékenyítés

Kinek tud segíteni?
Gyermekek Nehéz élethelyzet

Elérhetőségek

mosolygos2002@gmail.com

http://mosolygos2002.hu/

2800 Tatabánya, Platán tér 10.;

+36-30-969-1929

Motiváció Mozgássérülteket Segítő Alapítvány

Az alapítvány a fogyatékossággal élő emberek társadalmi beilleszkedését, önálló életvitelét szolgálja. Szolgáltatásai között a mobilitást biztosító szolgáltatások a legfontosabbak: a szállítás speciálisan kialakított gépjárművel, szükség esetén megfelelő segítő jelenlétében, továbbá az akadálymentes környezet biztosítása jogszabályoknak megfelelően. Szükség esetén ingyenes jogi tanácsadással szolgálnak, főként a társadalombiztosítás és a munkajog területén, képzést biztosítanak a megváltozott munkaképességű ügyfeleknek , és segítenek munkát keresni.. Akkreditált felnőttképzési intézményként is működnek.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Rehabilitáció Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Akadálymentesítés

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Mozgássérült

Elérhetőségek

motivacio@motivacio.hu

http://www.motivacio.hu

1055 Budapest, Honvéd utca 22.

+36-1-318-9920

Mózeskosár Egyesület az Örökbefogadó Családokért

A Mózeskosár Egyesületet néhány örökbe fogadó szülő és néhány, az örökbefogadás témájában jártas szakember alapította az örökbefogadó családok érdekében. Céljuk, hogy minél több örökbefogadó család találkozzon egymással, erősítve a sorstársi közösséget.

Miben tud segíteni?
Közösségépítés Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás Kulturális program

Kinek tud segíteni?
Gyermekek Nevelőszülők

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

mozeskosaregyesulet@gmail.com

http://www.mozeskosaregyesulet.hu

1023 Budapest, Borbolya u. 14. fszt. 4.

+36-20-485-9277

Mozgáskorlátozottak Balassagyarmati Egyesülete

Az egyesület a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének Balasagyarmati szervezete. Feladatuknak tekintik a közösségépítést, tanácsadást, kulturális programok szervezését, a szemléletformálást, és az akadálymentesítés elősegítését.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Közösségépítés Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Mozgássérült

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

juhaszn@enternet.hu

http://www.mkbgye.hu/hu/article/2/elerhetoseg

2660 Balassagyarmat, Rákóczi út 13.

+36-20-930-9404

Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesülete

Az egyesület a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének Békés megyei tagegyesülete. Az egyesület segítséget nyújt a mozgássérült embereknek, képviseli és védi az érdekeiket, segédeszköz kölcsönzéssel, képzésekkel, kulturális programokkal teszi könnyebbé tagjai életét. Három nagy intézményt működtetnek: Önálló Életvitel Központ és Támogató Szolgálatot Békéscsabán, Csillag Szociális Szolgáltató Központot és Csillagház Lakóotthont Csorváson, a Napraforgó EGYMI-t Békéscsabán, ahol óvoda és a súlyosan, halmozottan sérült gyermekek számára fejlesztő nevelés-oktatás folyik. Ugyancsak itt működik a 3. életévüket betöltött fogyatékos gyermekek, felnőttek nappali ellátását biztosító intézmény,.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Rehabilitáció Lakóotthon Nappali ellátás Közösségépítés Oktatás, fejlesztés Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Mozgássérült Szellemi fogyatékosság Autizmus

Elérhetőségek

informacio@mkbme.hu

http://www.mkbme.hu

5920 Békéscsaba, Széchenyi u. 24.

+36-66-325-014, +36-70-334-3394, +36-70-320-5226, +36-70-523-8846

Mozgáskorlátozottak Békés Városi Egyesület

Az egyesület a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Békés városi szervezete. Feladatuknak tekintik a közösségépítést, tanácsadást, kulturális programok szervezését, a szemléletformálást, és az akadálymentesítés elősegítését.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Közösségépítés Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Mozgássérült

Elérhetőségek

btamas@mail.brkk.hu

http://www.meosz.hu/rolunk/tagegyesuletek/bekes-megye/

5630 Békés, Petőfi utca 4.

+36-70-772-7924

Mozgáskorlátozottak Egyesülete Kalocsa és Vidéke

Segítséget nyújt a mozgássérült embereknek, képviseli és védi az érdekeiket, támogató szolgálaltal, képzésekkel, kulturális programokkal teszi könnyebbé tagjainak életét.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Akadálymentesítés

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Mozgássérült

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

mozgegykalocsa@gmail.com

https://www.efiportal.hu/fszk_ervedo/mozgaskorlatozottak-kalocsa-es-videke-egyesulete/

6300 Kalocsa, Kossuth u.41.

+36-78-467-263

Mozgáskorlátozottak és Hadirokkantak

Az egyesület a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Gyomaendrődi szervezete. Feladatuknak tekintik a közösségépítést, tanácsadást, kulturális programok szervezését, a szemléletformálást, és az akadálymentesítés elősegítését.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Közösségépítés Információ, tanácsadás Kulturális program Akadálymentesítés

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Mozgássérült

Elérhetőségek

mkh1@upcmail.hu

https://gyomaendrod.com/civil-szervezetek/mozgaskorlatozottak-es-hadirokkantak-gyomaendrodi-egyesulete

5500 Gyomaendrőd, Hősök útja 56.

+36-30-976-6610

Mozgáskorlátozottak Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesülete

Az egyesület a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének Győr-Sopron megyei tagegyesülete. Az egyesület segítséget nyújt a mozgássérült embereknek, képviseli és védi az érdekeiket, információkkal, képzésekkel, kulturális programokkal teszi könnyebbé tagjai életét.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Közösségépítés Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Kulturális program

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Mozgássérült

Elérhetőségek

mkgymse@gmail.com

https://mkgymse.hu/

9024 Győr, Lajta u. 27/b.

+36-96-410-038

Mozgáskorlátozottak Heves Város és Vonzáskörzetének Egyesülete

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) Heves város tagszervezete. Segítséget nyújt a mozgássérült embereknek, képviseli és védi az érdekeiket, segédeszköz kölcsönzéssel, képzésekkel, kulturális programokkal teszi könnyebbé tagjainak életét.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Egészségügyi eszközök Közösségépítés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Mozgássérült

Elérhetőségek

esely@mail.3c-hungary.hu, mhve1991@gmail.com

https://mhvve.hu/

3360 Heves, Szerelem Alfréd utca 28.

+36-70-519-1334

Mozgáskorlátozottak Kiskunfélegyházi Egyesülete

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) Kiskunfélegyházi tagszervezete. Segítséget nyújt a mozgássérült embereknek, képviseli és védi az érdekeiket, segédeszköz kölcsönzéssel, képzésekkel, kulturális programokkal teszi könnyebbé tagjainak életét.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Rehabilitáció Egészségügyi eszközök Közösségépítés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Mozgássérült

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

sorstars.kiskunfelegyhaza@gmail.com

http://mkegyesulet.hu/index.html

6100 Kiskunfélegyháza, Gorkij u. 4.

+36-70-701-8173

Mozgáskorlátozottak Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Az egyesület lakóotthont és támogató szolgálatot tart fenn. Felvállalja a mozgássérült emberek érdekvédelmét, továbbá tanácskozásokat szerveznek a mozgáskorlátottak éríntő problémákról.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Lakóotthon Közösségépítés Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Társadalmi érzékenyítés

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Mozgássérült

Elérhetőségek

mpme@vnet.hu

http://mkmore.mentha.hu

2600 Vác, Rákóczi u. 36.sz.

+36-27-502-660

Mozgáskorlátozottak Otthonháza Alapítvány

Az alapítvány a mozgáskorlátozottak, fogyatékkal élők számára nem csupán ápolást, de közösségi életet is biztosító intézményt kíván működtetni.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Nappali ellátás Közösségépítés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Mozgássérült

Elérhetőségek

mohaalapitvany@freemail.hu

http://info.kezenfogva.hu/intezmenyek/19799-mozgaskorlatozottak-otthonhaza-alapitvany-tamogato-szolgalata

2750 Nagykőrös, Mentovich u. 12.

+36-36-53-351-712

Mozgáskorlátozottak Ózd Városi Egyesülete

A Mozgáskorlátozottak Ózd Városi Egyesülete feladatának tekinti a közösségépítést, tanácsadást, kulturális programok szervezését, a szemléletformálást, és az akadálymentesítés elősegítését. Tájékoztatással, ügyintézéssel segíti tagjait. .

Miben tud segíteni?
Egészségügy Közösségépítés Információ, tanácsadás Akadálymentesítés

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Mozgássérült

Elérhetőségek

move.ozd@freemail.hu

3600 Ózd, Árpád vezér út 29

+36-48-472-032

Mozgáskorlátozottak Szarvasi Egyesülete

Az egyesület a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Szarvas városi szervezete. Feladatuknak tekintik a közösségépítést, tanácsadást, kulturális programok szervezését, a szemléletformálást, és az akadálymentesítés elősegítését.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Közösségépítés Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Kulturális program

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Mozgássérült

Elérhetőségek

mozgaskorl@szarvasnet.hu

5540 Szarvas, Kossuth tér 3.

+36-66-312-879

Mozgássérültek Mezőkövesdi Egyesülete

Az egyesület a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének mezőkövesdi egyesülete, amelyik a térség településein több csoportot működtet. Az egyesület segítséget nyújt a mozgássérült embereknek, képviseli és védi az érdekeiket, információkkal, képzésekkel, kulturális programokkal teszi könnyebbé tagjai életét. Támogató szolgálatot működtet, saját üdülővel rendelkezik a Zsóry gyógyfürdő mellett.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Közösségépítés Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Táboroztatás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Mozgássérült

Elérhetőségek

buktal@freemail.hu

http://www.msmke.hu

3400 Mezőkövesd, Abkarovits Jenő tér 1.

+36-49-411-346

Mozgássérültek Veszprém Megyei Egyesülete

Az egyesület a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének Veszprém megyei egyesülete. Az egyesület segítséget nyújt a mozgássérült embereknek, képviseli és védi az érdekeiket, információkkal, képzésekkel, kulturális programokkal teszi könnyebbé tagjai életét.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Közösségépítés Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Mozgássérült

Elérhetőségek

vmme@vnet.hu

http://www.vmme.hu/

8200 Budapest u. 16. 16., Budapest u. 16. 16.

+36-88-565-240

Mozgássérültek Viktória Rehabilitációs Alapítvány

Az alapítvány a székesfehérvári Viktória Rehabilitációs Központ fejlesztését, működését és a mindennapok megkönnyítését támogatja.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Terápia Lakóotthon Nappali ellátás Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Mozgássérült

Elérhetőségek

klara.horvath@t-online.hu

https://viktoriarehabkozpont.hu/bemutatkozas-viktoria-kozpont/

8000 Székesfehérvár, Erzsébet u. 20.

+36-22-333110

Nagycsaládosok "Szivárvány" Egyesülete

A Nagycsaládosok Országos Egyesületének balatonfüredi szervezete. Céljuk a közösségépítés, egymás segítése, érdekeik képviselete, közös programok szervezése. Az Élelmiszerbankkal együttműködve támogatják a rászoruló családokat. Adományt gyűjtenek és osztanak.

Miben tud segíteni?
Tartós élelmiszer Ruha / cipő Közösségépítés Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Gyermekek Sokgyermekes család

Elérhetőségek

noebfured@freemail.hu

8230 Balatonfüred, Mogyoró u. 1.

+36-70-418-6713

Nagycsaládosok Monori Egyesülete

A Nagycsaládosok Országos Egyesületének monori tagegyesülete. A nagycsaládok érdekvédelmét, közösséggé szervezését tekintik fő feladatuknak. Adományt gyűjtenek és juttatnak el a rászoruló családoknak. Kölcsönző szolgálatot működtetnek, szabadidő programokat szerveznek.

Miben tud segíteni?
Közösségépítés Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Gyermekek Sokgyermekes család

Elérhetőségek

szonyiaa@elender.hu

https://nagycsaladosokmonor.wordpress.com

2200 Monor

+36-29411-658

Nagycsaládosok Országos Egyesülete

A nagycsaládosok érdekképviseleti és érdekvédelmi szervezete. Tagjaik számára információt, kedvezményeket, jogsegélyt, kulturális programokat biztosítanak.

Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Gyermekek Sokgyermekes család

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

noe@noe.hu

http://www.noe.hu

1056 Budapest, Március 15. tér 8.

+36-1-317-4563

Nagycsaládosok Váci Egyesülete

A Nagycsaládosok Országos Egyesületének váci tagegyesülete. A nagycsaládok érdekvédelmét, közösséggé szervezését tekintik fő feladatuknak. Szabadidő programokat, gyerektáborokat szerveznek.

Miben tud segíteni?
Közösségépítés Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Gyermekek Sokgyermekes család

Elérhetőségek

noe.vac@freemail.hu

https://www.vac.hu/index.php

2600 Vác, Ady E. sétány 2/b.

+36-70-513-7831

NANE - Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület

A Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület 1994-ben jött létre azzal a céllal, hogy a nők és a gyerekek ellen elkövetett erőszakkal szemben lépjen fel. Az Egyesület közhasznú, non-profit, nem-kormányzati szervezet. Az Egyesület egyéni, közösségi és társadalmi szinten is tevékenykedik.

Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Nők Bántalmazott / veszélyeztetett Fiatalok Gyermekek

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

info@nane.hu

https://nane.hu/

+36-80-505-101

Napos Oldal a Sérült Emberekért Alapítvány

Céljuk a hátrányos helyzetűek, elsősorban mozgássérült, értelmi fogyatékos emberek integrálása, egyenlő esélyeik biztosítása, rehabilitációja. Ingyenes személyi segítő szolgáltatást működtetnek idős és fogyatékos emberek számára. Kutyaterápiás foglalkozást tartanak, mentorálással, tanácsadással segítik a foglalkoztatást. Élményprogramokat szerveznek, és nyaranta táborokat.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Terápia Ápolás Oktatás, fejlesztés Esélyteremtés Munkával kapcsolatos támogatás Információ, tanácsadás Kulturális program

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

alapitvany@naposoldal.org

http://naposoldal.org

6723 Szeged, Lomnici utca 31 B. Iroda: 6723 Szeged

+36-30-468-6760

Napsugár Egyesület

Az egyesület a fogyatékkal élőt nevelő családok összefogására jött létre. Céljuk a készségfejlesztés, önálló életre nevelés. Ezt szolgálja az egyesület által működtetett Napsugár Zenekar és Sugár/Érintő szini csoport is.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Rehabilitáció Közösségépítés Információ, tanácsadás Kulturális program

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Gyermekek

Elérhetőségek

napsugaregyesuletszombathely@gmail.com

http://www.napsugaregyesulet.hu/rolunk.htm

9795 , 9795 Vaskeresztes Rákoczi Ferenc u. 42

+36-70-585-4434

NASIBA Alapítvány

Az alapítvány a NASIBA Klub - Nagyothallók és Siketek Baráti Klubja - számára gyűjt adományt. A klub hallássérült illetve halmozottan fogyatékos személyek számára szervez programokat.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Munkával kapcsolatos támogatás Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Hallássérült

Elérhetőségek

nasiba.klub@gmail.com

http://www.nasiba.hu, http://sites.google.com/site/nasibaklub/

1161 Budapest, Szent István u. 22.

+36-20-393-7124

NEM ADOM FEL Alapítvány

Az alapítvány a hátrányos helyzetű társadalmi csoportokat, főképpen a megváltozott munkaképességű és fogyatékossággal élő munkavállalóknak segít elhelyezkedni. Fogyatékossággal élő szakértők, saját tapasztalataik felhasználásával beilleszkedést elősegítő, és a társadalmi érzékenyítést szolgáló tréningeket tartanak. Két településen Szendrőládon és Pándon fejlesztő, felzárkóztató programot indítottak a hátrányos helyzetű, főként roma gyermekek számára, akik napi szinten gyakorolhatják azokat a tevékenységeket, amelyekre otthon nincs módjuk. Az alapítvány foglalkozik az autizmussal élő gyermekek terápiás fejlesztésével és családjaik mentorálásával is. A Budapesten működő Támogató Szolgálatuk a fogyatékossággal élők napi szintű életviteléhez szükséges személyes segítséget és szállítását biztosítja.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Információ, tanácsadás Társadalmi érzékenyítés

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Nehéz élethelyzet Autizmus

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

nemadomfel@nemadomfel.hu

http://www.nemadomfel.hu

1093 Budapest, Lónyay utca 3. 2. 1.

+36-70-699-3319

Nem Adom Fel Kázsmárk Egyesület

Az alapítvány a Kázsmárkon élő hátrányos helyzetű családokat, gyermekeket támogatja, életfeltételeiket igyekszik javítani. Hozzájárul a település fejlesztéséhez, a közösségi élet elõsegítéséhez, hagyományaik õrzéséhez..

Miben tud segíteni?
Közösségépítés Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Roma Gyermekek

Elérhetőségek

kazsmarkegyesulet@gmail.com

3831 Kázsmárk, Fő út 62

+36-20-507-76-65

Nem Vagy Egyedül Alapítvány

A Pécsi Evangéliumi Karitatív Szolgálat élelmiszersegélyt ad a mélyszegénységben élőknek és az ukrán-orosz háború elől menekülőknek. Jótékonysági ruha és garázsvásáraikon jelképes összegért jutnak használati tárgyakhoz a rászorulók. Ifjúsági klubbokat működtetnek és táborokat, családi programokat szerveznek.

Miben tud segíteni?
Pénzadomány Információ, tanácsadás Kulturális program

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Család / demográfia Gyermekek Sokgyermekes család Nehéz élethelyzet

Elérhetőségek

nvealapitvany@gmail.com, info@nemegyedul.hu

http://www.nemvagyegyedul.info

7630 Pécs, Csaba utca 5/2.

+36-20-989-7260

Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület

A Hannoverben megalakult, magyar és román szervezettel rendelkezó egyesület kedvezményezettei hátrányos helyzetű, beteg gyerekek, illetve családjaik, valamint támogatásra szoruló gyermekintézmények. Több nagy programot műkődtetnek - egészségügyi, gyermekélelmezési, nevelőszülői, üdültetési, segély, tájékoztatás, rendezvények -, melyek közül legjelentősebb az egészségügyi. Ennek keretében gyermekek kivizsgálásának, gyógykezelésének, műtéteinek költségeit fedezik, gyógyszereket, gyógyászati segédeszközöket vásárolnak az arra rászorulóknak. Gyermekszakorvosi rendelést tartanak fenn Budapesten, lovasterápiás központot Fóton. Önkéntes orvosaik mozgó fogorvosi rendelést, szürőkamionjaik nőgyógyászati szűrést végeznek.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Orvosi ellátás Terápia Információ, tanácsadás Kulturális program Társadalmi érzékenyítés

Kinek tud segíteni?
Gyermekek Nehéz élethelyzet Állami gondozottak

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

ngysz@gyermekmento.hu

http://www.gyermekmento.hu

1066 Budapest, Teréz krt.24.

+36-1-4757000

Névtelen Utak Alapítvány

A Névtelen Utak Alapítvány a szexuális kizsákmányolás, a prostitúció és az emberkereskedelem áldozatainak segít abban, hogy hátat fordítsanak a múltjuknak. Az Alapítvány olyan komplex programot kínál az áldozatoknak, amely segíti a tarumák feldolgozását, és felkészíti őket az önálló életre.

Miben tud segíteni?
Rehabilitáció Terápia Lakhatás Pénzadomány Munkával kapcsolatos támogatás Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Bántalmazott / veszélyeztetett Prostituáltak

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

aliz@nevtelenutak.com, info@nevtelenutak.com

https://nevtelenutak.hu/

1367 Budapest

+36-70-664-94-97

Nyírteleki Civil Koordinációs és Szociális Szolgáltató Egyesület

Az egyesület elsősorban a fogyatékkal élő és csökkent munkaképességű emberek életkörülményeinek javítását tekinti feladatának. Ma már állami feladatot is ellátva működtetik Nyírteleken a fogyatékos személyek nappali intézményét, támogató szolgálatát és 8 fő enyhe és középsúlyos értelmi fogyatékos részére biztosít lakóotthont az "Önálló Élet Házában".

Miben tud segíteni?
Egészségügy Lakóotthon Nappali ellátás Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

apolasie@gmail.com

http://www.ghaz.hu

4461 Nyírtelek, Puskin út 37.

+36-42-210-076

Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ

Az intézmény az óbudai önkormányzattal kötött szerződés alapján fogyatékkal élők, megváltozott munkaképességüek számára biztosít fejlesztő foglalkoztatást. Ezen túl - szintén az önkormányzat megbízásából - résztvesz a pszihiátriai betegek, fogyatékkal élők nappali ellátásában és támogató szolgálatot működtet.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Nappali ellátás Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

faragoferi@gmail.com

https://obudairehab.hu

+36-20-987-2982

Önmegvalósítás Egyesület

Az egyesület a Szendvedélybetegek Közösségi Elllátását végzi Miskolc területén. Emellett érdekképviseleti, tájékoztató tevékenységet folytat, családjukkal együtt foglalkozik a szenvedélybetegekkel.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Terápia Ápolás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Mentálhigiéné

Elérhetőségek

megvalosit@gmail.com

http://www.onmegvalositas.shp.hu

3531 Miskolc

+36-30-6374123

Összjáték Család - és Kapcsolati Műhely Alapítvány

Az alapítvány konfliktuskezelést, családterápiát, válásterápiát folytat szakemberek közreműködésével.

Miben tud segíteni?
Terápia Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás Kulturális program

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia

Elérhetőségek

info@osszjatek.hu

http://www.csaladterapia.hu

1038 Budapest, Dózsa György út 10-12/A. Fszt. 1.

+36-30-684-9206

Osteoporosis Betegek Magyarországi Egyesülete (OBME)

Az OBME 1999 - ben alakult, kiterjedt klubhálózattal rendelkezik, amelyek az oszteoporózisban (csontritkulásban) szenvedőknek és veszélyeztetetteknek kíván tájékoztatást nyújtani a betegségről, annak megelőzéséről és kezeléséről.Céljuk, hogy .a csontritkulásból származó törések száma csökkenjen és az élettartam meghosszabbodásával az idõsek életminõsége javuljon.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Közösségépítés Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

obme@obme.hu

http://www.obme.hu

1113 Budapest, Karolina u. 27. 3.A. V. em. 503.

+36-1-209-0361

Otthon Segítünk Alapítvány

Az alapítványt a Nagycsaládosok Országos Szervezete alapította. .Segítő szolgálatuk önkéntesei kisgyermekes családokat támogatnak szülői tapasztalataik megosztásával, gyermekfelügyeletet vállalnak ingyenesen, heti rendszerességgel átmeneti nehézségek esetén.

Miben tud segíteni?
Ápolás Közösségépítés Munkával kapcsolatos támogatás Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

otthonsegitunk@webdream.hu

http://www.otthonsegitunk.hu

6760 Kistelek, Bercsényi út 13.

+36-1-365-1436

Pécs Egyházmegyei Katolikus Caritas

A Magyar Katolikus Egyház segélyszervezetének, a Katolikus Karitásznak a pécsi szervete. A plébániákhoz kötődő karitasz csoportjai rendszeresen látogatják az arra rászorulókat, konkrét támogatást is biztosítanak: a nehéz anyagi körülmények között élő családoknak. (esetenként közüzemi hátralékok rendezése, tűzifa beszerzése, iskolakezdési támogatás, az idősek és betegek szükséges gyógyszereinek beszerzése).Tartós élelmiszereket gyűjtenek és osztanak szét. Segítik az Ukrajnából érkező háborús menekülteket.A Pécsi Karitász kapcsolódik az országos szervezet programjaihoz, így többek között karácsonykor Angyalbatyú néven cipősdoboz akciót szervez, élelmiszert mentenek és osztanak Baranya és Tolna megyében, gyerektáborokat szerveznek.

Miben tud segíteni?
Orvosi ellátás Ápolás Hajléktalanszálló Átmeneti szálló / otthonok Pénzadomány Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Szegénységben élők Hajléktalanok Idősek Mentálhigiéné Egyéb krónikus betegség Menekültek Katasztrófa áldozatai Gyermekek

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

caritasp@dravanet.hu, caritas@pecs.egyhazmegye.hu

7621 Pécs, Lánc u. 6.

+36-30-943-2724

Pécs-Baranya Megyei Diabétesz Egyesület

A pécsi és pécskörnyéki diabétesz klubbok szövetsége. A Magyar Diabétesz Társaság - ami a szakemberek és a betegek szervezete - tagja.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Közösségépítés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Diabetes

Elérhetőségek

pecsdiab@gmail.com

https://www.doklist.com/hu/d44107/

7632 Pécs, Nagy Imre út 41. VI. 18.

+36-30-3304714

Pécsi Napközi Otthon Alapítvány

Az alapítvány a Baptista Szeretetszolgálat fogyatékkal élőket ellátó pécsi intézményének támogatására jött létre. Az intézményben fogyatékos gyermekek és felnőttek számára nappali ellátást, átmeneti szállást, támogató szolgáltatást, támogatott lakhatást biztosítanak és fejlesztő foglalkoztatást végeznek.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Rehabilitáció Lakbér támogatás Lakóotthon Nappali ellátás Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

p.otthon@vipmail.hu

http://www.efeszi.hu

7633 Pécs, Endresz György utca 21.

+36-30-4106153

Pécsimami Közhasznú Egyesület

A Pécsimami Közhasznú Egyesület elsősorban a Baranya megyében élő anyákat, gyermeket nevelő családokat támogatja. Részükre díjmentes - a mindennapi életet megkönnyítő - szolgáltatásokat biztosít,és a gyermeket nevelő nők munkába való visszatérését segíti elő.

Miben tud segíteni?
Közösségépítés Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Nők

Elérhetőségek

info@pecsimami.hu

http://www.pecsimami.hu

7625 Pécs, Gáspár u. 24.

+36-70-3502099

Pereputty Alapítvány

Az alapítvány az örökbefogadó és nevelőszülős családokat kívánja segíteni a gyermek családba kerülésétől a felnőtté válásig.

Miben tud segíteni?
Pénzadomány Közösségépítés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Gyermekek Állami gondozottak Nevelőszülők

Elérhetőségek

amipereputtyunk@freemail.hu

http://www.helyicivil.hu/r/pereputty-csaladokat-segito-alapitvany-pilisvorosvar

2085 Pilisvörösvár, Budai-Nagy Antal u. 12/a.

PERIFÉRIA Egyesület

1995-ben frissen végzett szociális munkások alapították az egyesületet, hogy a hajléktalanok ellátása érdekében utcai szociális munkát végezzenek. Élelmiszert, ruhát, takarót, elsősegélyt nyújtanak a hajléktalanoknak, segítik elérni az egészségügyi ellátást, hajléktalan szállásokat, szociális támogatásokat. Működtetik az Észak-Alföldi Regionális Diszpécserszolgálatot a krízishelyzetben lévő hajléktalanok bejelentésére. Gyermekprogramjuk a hátrányos helyzetű, tanulási és egyéb problémákkal küzdő gyermekeket segíti.

Miben tud segíteni?
Tartós élelmiszer Ruha / cipő Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Nehéz élethelyzet Hajléktalanok Prostituáltak Gyermekek

Elérhetőségek

perifer@t-online.hu

http://www.periferiaegyesulet.hu

4400 Nyíregyháza, Eötvös út 1.

+36-36-42-504-618

PHILIA Sárbogárdi Protestáns Egyesület

Támogatja az egyedülálló, idős, fogyatékos embereket, tanulmányi ösztöndíjjal, beiskolázási segéllyel, anyagi hozzájárulással támogatja a rászoruló családokat. Kulturális programokat, nyári táborokat szervez. Segíti a kárpátaljai és erdélyi református gyülekezeteket.

Miben tud segíteni?
Pénzadomány Információ, tanácsadás Iskolaszerek

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Szegénységben élők Hajléktalanok Egyéb nemzetiség Gyermekek

Elérhetőségek

philia@extra.hu

http://www.helyicivil.hu/r/philia-sarbogardi-protestans-egyesulet-sarbogard

7000 Sárbogárd

+36-30939-5051

Primer Immunhiányos Betegek Egyesülete

Az egyesület a primer immunhiányos betegeket és hozzátartozóit segíti, egészségügyi, jogi és szociális érdekeiket képviseli. Arra törekszik, hogy a társadalom minél többet tudjon erről a ritka betegségcsoportról, segít a betegeknek eljutni a megfelelő szakorvoshoz, és támogatja a betegség okainak kutatását is.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Egészségügyi eszközök Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

pibe@pibe.hu

http://www.pibe.hu

1118 Budapest, Rétköz utca 14. Fszt. 1.

+36-30-4674206

Prompt Alapítvány az Autizmussal Élő Személyekért

Az alapítvány elméleti és gyakorlati támogatást nyújt az autizmussal élők, családtagjaik és a szakemberek részére.Fejlesztéssel, tájékoztatással, szabadidős tevekenységgel, érzékenyítő programokkal segítik az éritettek életét.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Közösségépítés Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás Társadalmi érzékenyítés

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Autizmus

Elérhetőségek

info@promptalapitvany.hu

http://promptalapitvany.hu/

3530 Miskolc, Malomszög u. 5.

+36-70-360-8829

Pszichotikus Betegségekben Szenvedők Sz.Sz.B. Megyei Érdekvédelmi Egyesülete

Az egyesület 1997 óta látja el a Szabolcs-Szatmár–Bereg Megyében élő pszichiátriai betegek és hozzátartozóik érdekvédelmét. Tevékenységük a társadalmi befogadás elősegítésére, és a stigmatizáció csökkentésére irányul.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Rehabilitáció Közösségépítés Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Pszichiátriai betegek

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

pszichotikus@gmail.com

http://www.hazipatika.hu/betegtarsasagok

4400 Nyíregyháza, Sóstói út 62.

+36--42-595-581, +36--30-382

Regionális Érdekvédelem Alapítvány, RÉV alapítvány

A Regionális Érdekvédelem Alapítványt művelődési házak, könyvtárak alakították a 90-es években. Alapvető feladatuk, hogy képzéssel, továbbképzéssel, munkaerőközvetítéssel segítsék a munkanélkülieket a munkához jutásban.

Miben tud segíteni?
Munkával kapcsolatos támogatás Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Munkanélküliek

Elérhetőségek

revalap@hu.inter.net

http://www.revalap.hu

4400 Nyíregyháza, Szabolcs utca 10.

+36-42-413-040, +36-70-433-0279

Retropajzs Egyesület a HIV-vel előkért

A HIV fertőzésben érintetteknek nincs semmilyen képviselete, holott a társadalomban a mai napig nem lett nagyobb az elfogadottságuk, és a velük kapcsolatos előítéletek sem mozdultak jó irányba, évtizedek alatt sem. Az egyesület a HIV fertőzéssel kapcsolatos felvilágosító, taburomboló tevékenységet folytat. Fontosnak tartják a tájékoztatást, az előítéletek csökkentése céljából, a társadalomból való kirekesztettség megszüntetését. Fontos számukra a támogató közösség formálása és a mentális egészséggel való törődés.

Miben tud segíteni?
Közösségépítés Információ, tanácsadás Egészségmegőrzés, megelőzés

Kinek tud segíteni?
Betegség

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

info@retropajzs.hu

https://www.retropajzs.hu/

+36-70-785-8026

Reumabetegek a Célzott Terápiáért Egyesület

Az egyesület célja a reumatológiai betegséggel élők informálása, a korszerű terápiák ismertetése, rendezvények szervezése, a hátrányos helyzetű betegek támogatása, a célzott terápiában részesülő arthritises betegek összefogása. Szorosan együttműködnek a biológiai terápiákat vezető Arthritis Centrumokkal.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Közösségépítés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Pszichiátriai betegek Egyéb krónikus betegség

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

celterapia@gmail.com

http://www.celterapia.com

1023 Budapest, Ürömi utca 56.

+36-30-458-3504

Rheumatoid Arthritises Betegek Egyesülete

A Magyar Reumabetegek Egyesülete tagszervezete. A Budai Irgalmasrendi Kórház címén működik, a betegségben szenvedők életfeltételeinek javítását, szakemberekkel való találkozók szervezését, a betegséggel kapcsolatos tudás megszerzését tartják feladatuknak. Havonta találkoznak a Budai Irgalmasrendi Kórház Tanácstermében.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Közösségépítés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség

Elérhetőségek

bibterapia@gmail.hu, betegkonyvtar@irgalmas.hu

https://izuletibetegsegek.hu/egyesuletek/tovabbi-egyesuletek/rheumatoid-arthritises-betegek-egyesulete/

1023 Budapest, Frankel Leó u. 31.

+36-30-448-8593

Roma Nővédelmi Közhasznú Szervezet

A szervezet feladata a roma nők érdekvédelme, esélyegyenlőségük biztosítása, a családsegítés, idősgondozás. Tagja a Kormány Romaügyekért Felelős Tematikus Munkacsoportjának.

Miben tud segíteni?
Oktatás, fejlesztés Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Roma Nők

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

romanovedelem@freemail.hu

https://ertekelem.com/hu/places/budapest/07-ker/roma-novedelmi-kozhasznu-szervezet/

1074 Budapest, Vörösmarty u. 19/a. II/12

+36-30-238-5520

S.O.S. Krízis Alapítvány

Az alapítvány a szociális vagy bántalmazási krízishelyzet miatt otthonukat vesztett családoknak biztosít három budapesti kerületben átmeneti otthont, amelyek krízisközpontként is működnek. Célzott segítséget nyújtanak a családon belüli erőszak elől menekülőknek. Az átmeneti otthonokban elhelyezett gyermekek napközbeni ellátását a helyi intézmények (bölcsőde, óvoda) igénybe vételével oldják meg.Támogatják a bántalmazottak mihamarabbi önálló életkezdését, családgondozást, jogi,- gyermekgondozási-nevelési,- és lelki tanácsadást is nyújtanak.

Miben tud segíteni?
Lakóotthon Nappali ellátás Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Bántalmazott / veszélyeztetett Gyermekek

Elérhetőségek

vezeto.korvasut@soskrizis.hu, info@soskrizis.hu

http://www.soskrizis.hu

1047 Budapest, Perényi Zsigmond u. 39.

+36-1-3903452

Salva Vita Alapítvány

Az alapítvány elsősorban a fogyatékos emberek munkavállalását, önálló életvitelét támogatja, ezért igyekszik kapcsolatot teremteni az elhelyezkedni vágyó, fogyatékkal élő álláskeresők és a cégek között Jelentkezési lapjuk: https://salvavita.hu/allaskeresoknek/ Az alapítvány közösségi és élményteret (Szeglet) is működtet.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Munkával kapcsolatos támogatás Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Szellemi fogyatékosság Autizmus

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

info@salvavita.hu

http://www.salvavita.hu

1116 Budapest, Albertfalva utca 3/A.

+36-20-268-4970

Sclerosis Multiplexes Betegek Csongrád-Csanád Megyei Egyesülete

Az egyesület a megyében élő SM-betegek és hozzátartozóik érdekét képviseli, és a sorstársi közösség megerősítésére törekszik. Komplex egészségügyi és szociális rehabilitációs szolgáltatásokat nyújt, és elősegíti a betegeknek a munkaerő-piacra való visszatérését is.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Rehabilitáció Terápia Közösségépítés Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás Sport

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia SM

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

csongradisme@gmail.com

http://smcsongrad.hu/, https://nem, https://működik

6722 Szeged, Bécsi krt. 31. I. em. 5.

+36-70-9539919

Sclerosis Multiplexes Betegek JNSZ megyei Egyesülete

Az egyesület szorosan együttműködik az ország egész területén található SM betegklubbokkal és egyesületekkel, amelyet a Magyar Sclerosis Multiplexes Betegek Szövetsége fog össze. Feladatuk a közösségépítés, új információk biztosítása, kulturális programok szervezése. https://www.msmba.hu/category/s1/c2-szervezetek/

Miben tud segíteni?
Egészségügy Rehabilitáció Terápia Közösségépítés Információ, tanácsadás Sport

Kinek tud segíteni?
SM

Elérhetőségek

smegy@t-online.hu

http://smszolnok.hu

5000 Szolnok, Kossuth L. út 18. II. 22.

+36-56422-064

Segítő Kezek a Sérült Gyermekekért Egyesület

Az egyesület a sérült és részképesség problémás gyermekek csoportos és egyénre szabott differenciált fejlesztésével, és pedagógiai szakmai tanácsadással foglalkozik. Emellett, Szülõi Klubot is mûködtet.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Rehabilitáció Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Gyermekek

Elérhetőségek

jamkghbaja@emitel.hu

6500 Baja, Kölcsey u. utca 72. IV 15.

+36-30997-8986

Siketek Sport Klubja

A Siketek Sport Klubja (SSC) a siket és nagyothalló sportolók magyarországi sportklubja. Minden siket fiatalnak 12 különböző sportágban lehetőséget biztosítanak a sportolásra.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Egészségmegőrzés, megelőzés Közösségépítés Információ, tanácsadás Sport

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Hallássérült

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

ssc@sscbudapest.hu

http://www.sscbudapest.hu

1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 28.

+36-30-416-6113

Siketvakok Országos Egyesülete

Az Egyesület a siketvak gyermekeket, felnőtteket és családjukat támogatja, igyekszik megkönnyíteni a siketvak személyek sajátos állapotából eredő problémák megoldását és a társadalomba való beilleszkedésüket. Elemi Rehabilitációs Központjukban segítséget nyújtanak minden 16 évnél idősebb látássérült, és látás- és hallássérült (siketvak) személynek abban, hogy minél önállóbban tudjanak élni, megértsék a szembetegségükkel vagy a hallás sérülésükkel kapcsolatos nehézségeket, megismerjék az elérhető segédeszközöket, és megtanulják azok használatát.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Rehabilitáció Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Akadálymentesítés

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Látássérült Hallássérült

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

svoe@freemail.hu

http://www.siketvak.hu

1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 39.

+36-1-209-5829

Stop Melanoma Alapítvány

Az alapítvány elő kívánja segíteni a melanóma korai felismerését, szűrését, gyógyítását. Az alapítvány hívta fel a figyelmet a Semmelweis egyetem szolgáltatására az aipderm.hu - ra, ahol online szűrést végeznek.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Orvosi ellátás Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Rák Egyéb krónikus betegség

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

kulisics.adel@gmail.com

http://www.stopmelanoma.hu

1054 Budapest, Szemere utca 23. I/ 1.

+36-30-586-3004

Szabó Béla Alapítvány a határon túli Kárpát-medencei és magyarországi árva és nehézsorú gyermekek megsegítésére

Az alapítvány célja a Kárpát-medencei, magyarországi árva és szegény gyermekek oktatásának, taníttatásának és nyaraltatásának elősegítése magyarországi és külföldi helyszíneken.

Miben tud segíteni?
Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Gyermekek

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

szabobelaalapitvany9@gmail.com

2040 Budaörs, Felsőhatár u. 61.

+36-20-2622430

Szalmaszál Fogyatékos Embereket Segítő Szolgálat

A segítő szolgálat a fogyatékkal élő komplex támogatását végzi az érdekképviselettől, a támogató szolgáltatásokon, rehabilitációs foglalkoztatáson keresztül a képzésig, kulturális tevékenységig.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Egészségügyi eszközök Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

szalmaszalszolgalat@gmail.com

http://www.szalmaszalszolgalat.hu

4484 Ibrány, Dózsa Gy. utca 52.

+36-42-200-232

Szamóca Gyermekcentrum Közhaszú Alapítvány

Az alapítvány fő célja a családsegítés és a gyermekvédelem. Programjaik, a gyermek - és családcentrikus életszemléletet. közösségi életet-, nevelést hangsúlyozzák. Csillaghegyen gyermekcentrumot hoztak létre.

Miben tud segíteni?
Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek

Elérhetőségek

info@szamoca-gyermekcentrum.hu, sz.monika@szamocaalapitvany.hu

1038 Budapest, Hegyláb utca 7/A I 3.

+36-30-592-0814

Szegedi Mozgássérültek Alternatív Egyesülete

A Szegedi Mozgássérültek Alternatív Egyesülete alapította a Makray Fogyatékkal Élő Gyermekek Nappali Intézményét, amely napközbeni fejlesztést és gondozást biztosít a fiataloknak. Támogató és szállítási szolgálatot működtetnek, ls sorstársi tanácsadással segítséget nyújtanak a fogyatékossággal élőknek és családtagjaiknak a rájuk háruló nehézségek feldolgozásában.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Nappali ellátás Közösségépítés Munkával kapcsolatos támogatás Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Szellemi fogyatékosság Autizmus

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

szma@t-online.hu

http://www.szmae.extra.hu/

6725 Szeged, Veresács u. 17/B.

+36-62444-897

Szegényeket Támogató Alap Egri Alapítványa

Az alapítvány - aminek országos szervezetét 1989-ben Solt Ottilia alapította - Eger mellett Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei hátrányos helyzetű falvaiban is jelen van. Adományboltot működtetnek. A szegény, roma közösségek tagjaival együtt dolgoznak a szegénység és a társadalmi kirekesztés ellen. A Felnémeti (Egri) Közösségi Házuk tevékenységeik, programjaik központjául szolgál.1990 óta minden évben nyári táborozást szerveznek hátrányos helyzetű gyerekek és fiatalok számára. (Sok támogatást kaptak a Soros alapítványtól és a Norvég alaptól)

Miben tud segíteni?
Közösségépítés Oktatás, fejlesztés Esélyteremtés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Nehéz élethelyzet Szegénységben élők Roma Gyermekek

Elérhetőségek

zsombor_farkas@yahoo.com

http://www.szetaeger.hu

3300 Eger, Béke u. 60.

+36-36-431-008

Székely Szeretetszolgálat Alapítvány

Az alapítvány hozzájárul az erdélyi magyarság kulturális, egészségügyi, oktatási tevékenységéhez, támogatja a hátrányos helyzetű családokat, csoportokat.

Miben tud segíteni?
Könyv Pénzadomány Információ, tanácsadás Kulturális program

Kinek tud segíteni?
Egyéb nemzetiség

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

szolocske7@gmail.com

http://szekelyszeretetszolgalat.hu

1144 Budapest, Ond vezér útja 5-7. IV. 50.

+36-70-664-8268

Széna Egyesület a Családokért

Lakótelepen élő szülők kezdeményezésre létrejött egyesület. Elsősorban közösségi kulturális, szabadidős programokat szerveznek a szabadidő hasznos eltöltésére. Az egyesület ugyanakkor támogatja a helyi általános iskola Komplex megoldásfókuszú programját, amely a a diákok közötti kommunikáció fejlesztésével növeli az iskolai oktatás és nevelés hatékonyságát. .

Miben tud segíteni?
Terápia Pénzadomány Közösségépítés Munkával kapcsolatos támogatás Információ, tanácsadás Táboroztatás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

szena@szena.hu

http://www.szena.hu

8000 Székesfehérvár, Rákóczi utca 25.

+36-30-6841439

Szent János Kórház ILCO Klub

A Magyar ILCO Szövetség a bélkivezetéssel élő emberek önsegítő szervezete. A János kórházi klub segítséget nyújt a sztómás betegek életkörülményeinek javításához, közösségi programokat szervez.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Közösségépítés Információ, tanácsadás Kulturális program

Kinek tud segíteni?
Rák Egyéb krónikus betegség

Elérhetőségek

keszei43@freemail.hu

http://www.ilcoklub.uw.hu

1124 Budapest, Vas Gereben u. 12/a.

+36-1-319-6085

Szent Márton Caritas Alapitvány

Az alapítvány intézményi hátteret biztosít az Alsószentmártonban évek óta folyó, elsősorban a cigányokat célzó,karrítatív, szociális, felzárkóztató programnak. Ez a munka részét képezi a Katolikus egyház dél-baranyai cigány pasztorizációs munkájának (a vallás terjesztése mellett a felzárkóztatás a legfőbb célja). A támogatásaikat felekezeti hovatartozástól függetlenül, minden rászorulónak biztosítják.

Miben tud segíteni?
Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás Kulturális program

Kinek tud segíteni?
Szegénységben élők Roma

Elérhetőségek

gyurka.zsolt@freemail.hu

http://www.szmca.hu/

7826 Alsószentmárton, Alkotmány utca 9.

+36-20-410-6676

Szent Miklós Alapítvány

A pomázi Szent István Katolikus Plébánia alapítványa. Alapvetően az egyházközség épületeinek fenntartására jött létre, de az önkormányzati társulással kötött szerződés alapján Pomáz, Csobánka, Pilisszentkereszt térségben családsegítő szolgáltatást nyújt.

Miben tud segíteni?
Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Nehéz élethelyzet

Elérhetőségek

szent.miklos@invitel.hu

https://pomaziplebania.hu/index.php/szent-miklos-alapitvany/

2013 Pomáz, Szent Miklós tér 1.sz.

+36-26-328990

Szimbiózis a Harmónikus Együtt-létért Alapítvány

Az alapítvány az értelmileg akadályozottak és az autizmussal élők társadalmi integrációját igyekszik megvalósítani. Kiscsoportos lakhatási szolgáltatást biztosít. Jelentkezési lapok: https://szimbiozis.net/lakhatas_ Borsod -Abaúj -Zemplén megyében nappali ellátást nyújtó intézményt is működtet. Itt munkatevékenységekben, és az igényeknek megfelelően kialakított terápiákon vehetnek részt felnőtt korú ellátottak. https://szimbiozis.net/nappali-ellatas A speciális "bébiszitter" szolgáltatásukat (az ún. Fecske programot) a fogyatékos, a sajátos nevelési igényű (SNI) és a tartósan beteg gyermeket nevelő, továbbá felnőttet gondozó családok vehetik igénybe. Speciális munkaerő-piaci szolgáltatási programjuk a megváltozott munkaképességű/fogyatékossággal élő álláskeresők elhelyezését támogatja. Terápiás és szabadidős tevékenységeket is szerveznek.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Lakóotthon Nappali ellátás Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Szellemi fogyatékosság Autizmus

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

ugyvezeto@szimbiozis.net

http://www.szimbiozis.net

3527 Miskolc, Augusztus 20 út 12

+36-46-357-637

SZITI Szociális Egyesület

Az egyesület működteti a Fejér Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központot, és más helyi szociális programot. Együttműködik az önkormányzattal szociális és ifjúsági ügyekben,főként a fiatalok közéleti, jogi, munkaerőpiaci és életmódbeli kompetenciák erősítését szolgáló programokat támogatja. Számos sikeres képzést szerveztek a hátrányos helyzetű fiatalok számára. Civil szervezeteknek térítésmentesen szolgáltató független információs és tanácsadó iroda.

Miben tud segíteni?
Egészségmegőrzés, megelőzés Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Nehéz élethelyzet Fiatalok

Elérhetőségek

szangya@fehervar.hu

http://www.kap-tar.hu/rolunk

8000 Székesfehérvár, Fürdő sor 3.

+36-30-235-1325

Szociális Szolgáltató Központ Porcsalma

A családsegítő szolgáltatás a szociális alapellátás része. Fő célunk a veszélyeztetett vagy krízshelyzetbe került személyek, családok életvezetési képességének megőrzése, az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, a krízishelyzet megszüntetése. Szolgálatunk ezen célok eléréséhez nyújt általános és speciális szolgáltatásokat, ellátásokat közvetítünk és szervezési tevékenységet végzünk. A szolgáltatás igénybevétele önkéntes és térítésmentes.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció Ruha / cipő

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet

Elérhetőségek

porcsalmaszszk@gmail.com

https://aldasrajtunk.hu/

4761 Porcsalma, Batthyány István út 5.

+36-44-376-147

Szolnok Jövőjéért Alapitvány

A Szolnok Jövőjéért Alapitvány a városban élő tehetséges fiatalokat támogatja, hozzájárul az iskolák eszközbeszerzéseihez, szociális és karítatív tevékenységet fejt ki a város lakóinak érdekében.

Miben tud segíteni?
Lakóotthon Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Gyermekek

Elérhetőségek

szolja@gmail.com

5000 Szolnok, Vörösmarty u.6. 6.

+36-56 514- 732

Szőlőfürt Otthonukban Élő Fogyatékosok XXII. Kerületi és Környéki Egyesülete

Az önkormányzati támogató szolgáltatások a fogyatékos személyek otthonukban történő ellátást segítik fizikai, egészségügyi, mentális, szállító szolgáltatásokkal, tanácsadással. Az egyesület - nincs nyoma tevékenységüknek - ezt a munkát kívánja támogatni.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

kapcsolat@szocszolg22.hu

http://www.szolofurt.eoldal.hu

1221 Budapest 22. kerületi Önkormányzata Szociális Szolgálata Budapest, Anna u. 10

+36-1-226-0179

Szülők Háza Alapítvány

A Szülők Háza bölcsödés korú gyermekek napközbeni ellátását biztosító családsegítő intézmény, ahol nemcsak a bölcsis gyermekre vigyáznak, hanem a család gondjainak megoldásában is segítenek. A családi bölcsödéért és a különböző szolgálatásokért fizetni kell. Szülők háza működik Budapesten, Győrben és Érden. Az alapítvány a Szülők Háza mozgalom támogatása mellett a "Tegyél Jót! Ülj mellém!" programmal az állami gondozásban élő gyermekek társadalmi helyzetének javítását tűzte ki célul. Önkéntes családok bevonásával vidéki és budapesti gyermekotthonokba látogatnak el, valamint különböző programokat szerveznek az otthonok lakóinak országszerte. Emellett az alapítvány adományokat gyűjt és szervez állami gondozásban élő gyermekek és fiatalok, valamint rászoruló családok részére.

Miben tud segíteni?
Pénzadomány Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás Kulturális program

Kinek tud segíteni?
Gyermekek Állami gondozottak

Elérhetőségek

szulokhaza@szulokhaza.hu

http://tegyeljot.hu/

1115 Budapest Bartók Béla út 92-94., 1115 Budapest Bartók Béla út 92-94.

+36-70-321-5323

Tarpai Kikelet Egyesület

A Szabolcs megyei önkormányzat Ápoló-Gondozó Otthonában élők életkörülményeinek javítására létrehozott egyesület. Az intézményben fogyatékos személyek lakóotthona, ápoló otthona működik és a térség településein élők számára támogató szolgáltatást nyújtanak. (Érdekes: a Máltai Szeretetszolgálat is saját intézménynek tekinti, Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Gondviselés Háza – Kikelet Otthon Tarpa néven,https://maltai.hu/kikeletotthon)

Miben tud segíteni?
Egészségügy Rehabilitáció Lakóotthon Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

kikeletotthon@freemail.hu

http://info.kezenfogva.hu/intezmenyek/20257-szabolcs-szatmar-bereg-megyei-kikelet-apolo-gondozo-otthon-tarpa

4931 Tarpa

+36-45-701-100

TAVAM (Társaság a Várandósság és Anyaság Megszenteléséért)

A TAVAM a 2000-es években az anya- és bababarát természetes, háborítatlan szülésekért küzdött. Az önrendelkezési jog érvényesítéséért, a" szabadon szülni, szabadnak születni" megvalósításáért. Néhány alkalommal megszervezték a Szülések Hetét. Alapítványi támogatások híján 2010-től jórészt alvó szervezet.

Miben tud segíteni?
Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Nők

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

tavam@tavam.hu

https://www.babanet.hu/gyermekvallalas/huvelyi-szules/megujul-a-szuletes-hete-rendezvenysorozat/

1082 Budapest, Baross u. 98. III/9.

+36-30-9866994

Teljes Élet Szociális Alapítvány

A keresztény szellemiségű alapítvány sérült, halmozottan sérült gyermekek számára élményszerzés, nyári táboroztatás finanszírozására gyűjt adományokat. Nyaranta mintegy 100 Fejér megyei halmozottan sérült fiatalt táboroztatnak Söréden, tehermentesítve a szülőket az állandó figyelmet igénylő gyermekek gondozása alol.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Munkával kapcsolatos támogatás Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Mozgássérült

Elérhetőségek

teljeselet@mail.datanet.hu

http://www.teljeselet.hu

8072 Söréd, Rákóczi u. 46.

+36-30-2814084

Tolna Megyei Gyermek- és Ijfúsági Közalapítvány

A közalapítvány igyekszik biztosítani a megyében élő ifjúsági korosztályok iskolán kívüli tevékenységének, és a szabadidő hasznos eltöltésének a feltételeit, együttmûködve az önkormányzatokkal. A közalapítvány gyermekvédelm feladatokat is felvállal, és támogatja a hátrányos helyzetű tehetséges fiatalokat..

Miben tud segíteni?
Oktatás, fejlesztés Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Gyermekek Fiatalok

Elérhetőségek

tmgyik@tolna.net

http://www.tmgyik.hu

7100 Szekszárd, Béla király tér 6.

+36-70-228-3503

TOLNAI HÁLÓ Közalapítvány

Tolna város önkormányzatának a szociális , családsegítő szolgáltatásai színvonalát növelő alapítványa.

Miben tud segíteni?
Pénzadomány Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Szegénységben élők

Elérhetőségek

haloalapitvany@gmail.com

7130 Tolna, Hősök tere 1.

+36-74-443-825

Törökszentmiklósi Cukorbetegekért Egyesület

A törökszentmiklősi cukorbetegek kezdeményezésére jött létre az egyesület 20 éve. Feladatuknak tekintik az egészséges életmódra szoktatást - gyaloglóklub - információ, tapasztalat cserét, a rendszeres találkozókat szakemberekkel.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Közösségépítés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Diabetes

Elérhetőségek

tmiklosi.diab@invitel.hu

http://tszmiklosidiab.com

5200 Törökszentmiklós, Nádasdy út 39.

+36-30-373-9499

Transvanilla - Transznemű Egyesület

A Transvanilla a transz, a dzsender-nonkonform és az interszex emberek érdekeit képviseli az élet minden területén, valamint a transz, a dzsender-nonkonform és az interszex közösségeket erősíti. Egy olyan Magyarországért dolgozunk, ahol a transz, a dzsender-nonkonform és az interszex emberek tisztelt, elfogadott és látható tagjai a társadalomnak. Célunk ennek érdekében jogi, orvosi és társadalmi változásokat elérni, hogy ezzel javítsunk a transz, a dzsender-nonkonform és az interszex emberek mindennapi életminőségén.

Miben tud segíteni?
Jogi tanácsadás Egészségmegőrzés, megelőzés Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció Társadalmi érzékenyítés

Kinek tud segíteni?
Mentálhigiéné Bántalmazott / veszélyeztetett LMBTQ+ közösség

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

office@transvanilla.hu, szervezet@transvanilla.hu

https://transvanilla.hu/

1126 Budapest, Németvölgyi út 11. II. 1.

+36-30-406-6633

Tündérkör Alapítvány

Az alapítvány a hátrányos helyzetű gyermekek, fiatal felnőttek számára nyújt élményeket táboroztatással, tanulmányutakkal, előadásokkal. 16 éven aluli sérült gyermeket nevelő jrászoruló családok számára tartós élelmiszert és tisztálkodási cikkeket biztosítanak

Miben tud segíteni?
Tartós élelmiszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Gyermekek Nehéz élethelyzet

Elérhetőségek

info@tunderkor.hu

https://tunderkoralapitvany.hu/

4025 Debrecen, Miklós utca 51.

+36-70-941-7654

Új Út Szociális Egyesület

Az egyesület feltétel nélkül nyújt segítséget a hajléktalanoknak, szenvedélybetegséggel küzdőknek, vagy bármely más ok miatt hátrányos helyzetbe kerülteknek. Nappali melegedőt működtet, ahol lehetőség van az étkezésre és tisztálkodásra. Segítenek pótolni a szükséges iratokat és ruhákat. Lelki gondozást, és addiktológiai konzultációt is szerveznek a szenvedélybetegek részére.

Miben tud segíteni?
Orvosi ellátás Melegedő Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Nehéz élethelyzet Hajléktalanok Mentálhigiéné

Elérhetőségek

info@ujut.hu

http://www.ujut.hu

1145 Budapest, Fűzfő utca 12. II. em. 2.

+36-1-210-1995

Új Világ Egyesület

Az egyesület a betegségük miatt hátrányos helyzetben lévők és a társadalom perifériájára szorultakon kíván segíteni. E mellett egészségmegőrző, szociális és családsegítő tevékenység végez, és szabadidő programokkal igyekszik élményeket nyújtani a beteg és hátrányos helyzetben élő gyermekek, és családjaik számára..

Miben tud segíteni?
Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

ujvilagegyesulet@freemail.hu

http://www.ujvilagegyesulet.hupont.hu, https://ujvilagegyesulet.webnode.hu/, https://

1039 Budapest, Hollós Korvin L. u.4.VIII/72.

+36-20-476-6370

Újjáéledés Alapítvány

1991-ben létrejött alapítvány Mosonmagyaróvár és környékén élő rákbetegek támogatását és rehabilitációját tekinti feladatának. Az alapítvány működteti a Rákbeteg Támaszadó Szolgálatot.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Rehabilitáció Pénzadomány Közösségépítés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Rák

Elérhetőségek

kutis@axelero.hu

http://www.ujjaeledes.shp.hu/hpc/web.php

9200 Mosonmagyaróvár, Templom u. 6.

+36-96-579-883, +36-30-592-9745

Újra Dolgozni Tolnában Egyesület

Az egyesület célja a munkaerőpiacon hátrányos helyzetben lévők esélyeinek növelése, elhelyezkedésük támogatása. 2000 óta végez munkerő-piaci szolgáltatást, 30-50%-os elhelyezkedési aránnyal.

Miben tud segíteni?
Oktatás, fejlesztés Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Munkanélküliek

Elérhetőségek

dolgozz@udte.hu

http://www.udte.hu/

7100 Szekszárd, Szent István tér 10.

+36-74-511-950, +36-20-294-2670

Üllői Mozgáskorlátozottak Egyesülete

2013 óta Civil Érték Egyesület néven működnek. Az üllői Civil Központban a fogyatékos, elsősorban mozgásfogyatékos emberek számára nyújtanak támogató szolgálatást, érdekképviseletet, információt, segítséget, közösséget. Támogató szolgálatot működtetnek, Teleház-at és Civil munkaközvetítő Irodát hoztak létre. Az egyesület által létrehozott Civil Nonprofit Kft. védett munkahelyként Pest, Nógrád, Szolnok megye településeiről több száz megváltozott munkaképességű embert foglalkoztat 4-8 órás munkaidőben.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Rehabilitáció Egészségügyi eszközök Közösségépítés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Kulturális program

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Mozgássérült

Elérhetőségek

info@civilkht.hu, info@civilkozpont.hu

http://www.civilkozpont.hu

2225 Üllő, Pesti u.124.

+36-26-29-321-876

Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének (MVGYOSZ) tagszervezete. Az egyesület érdekképviseleti szervezetként e fogyatékossággal élő személyek társadalmi integrációját és életminőségének javítását igyekszik elősegíteni. Iinformációs és tanácsadó szolgálatuk tájékoztatást és segítséget nyújt minden érdeklődőnek heti 28 órában. A különböző fokú látássérülteket megismertetik az életvitelt könnyítő eszközökkel, megtanítják a használatukat és biztosítják azok kölcsönzését. Speciális informatikai oktatást tartanak a látássérülteknek.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Közösségépítés Információ, tanácsadás Kulturális program

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Látássérült

Elérhetőségek

info@borsodivakok.hu

http://www.borsodivakok.hu

3525 Miskolc, Jókai u.18. 18.

+36-30-375-3039, +36-30-586-0512, +36-595-5357

Változó Világért Alapítvány

Az alapítvány a hátrányos helyzetű csoportok, a fiatalok munkaerőpiaci helyzetét kívánja javítani álláskereséssel, tanácsadással, pályaorientációval, képzésekkel, mentorálással, kulturális szolgáltatásokkal.

Miben tud segíteni?
Oktatás, fejlesztés Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Nehéz élethelyzet Fiatalok

Elérhetőségek

valtozovilagert@gmail.com

https://www.valtozovilagert.hu/

9700 Szombathely, Szent Flórián krt. 12/A. fsz. 2.

+36-94-311385

Velencei és Velencei-tó Környéki Nagycsaládosokért és Rászoruló Családokért Alapítvány

Az alapítvány a Velencei tó térségében élő nagycsaládosokat segíti ruházattal, tanszerekkel, élelmiszerekkel, amiből jut a környező települések rászorulóinak is. Nyáron táborokat szerveznek.

Miben tud segíteni?
Tartós élelmiszer Ruha / cipő Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Gyermekek Sokgyermekes család Szegénységben élők

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

nagycsaladosklub@gmail.com

2481 Velence, Kis utca 4.

+36-20-310-0042

Vesebetegek BAZ.m-i Egyesülete

A miskolci, szikszói és sátoraljaújhelyi műveseállomáson kezelt betegek érdekképviseleti szervezete. Céljuk betegtársaik életminőségének javítása, tapasztalatcsere.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Orvosi ellátás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség

Elérhetőségek

civil0841@mail.datanet.hu

http://vesebet.hupont.hu/2/kezdolap

3526 Miskolc

+36-46-411-036

Vésztői Sérült Gyermekekért Egyesület

Az egyesület széleskörű ellátást nyújt értelmileg akadályozott, autista, vak és halmozottan sérült gyerekeknek, fiataloknak, felnőtteknek és családjaiknak. A fogyatékkal élők számára nappali ellátást, lakóotthont, támogató szolgáltatásokat nyújtanak, a tanköteles tanulók számára mindennapos oktatást biztosítanak a Lépegető Fejlesztő Iskolában. Az Autisták Országos Szövetségének (AOSZ) infopontja működik Vésztőn.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Egészségügy Lakóotthon Nappali ellátás Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Látássérült Szellemi fogyatékosság Autizmus

Elérhetőségek

info@vsgye.hu

http://www.vsgye.hu

5530 Vésztő, Toldi u. 9/b.

+36-66-476-740

Világszép Alapítvány

Az alapítvány 5 budapesti gyermekotthonban élő gyermeknek szervez nyári táborokat a Paloznaki Meseközpontjukban, illetve mesemondó- és mentorprogramot működtet. Az alapítvány inkluzív szemléletű Pendula magánóvodájában 9 gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyerek óvodai nevelését támogatja.

Miben tud segíteni?
Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás Kulturális program

Kinek tud segíteni?
Gyermekek

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

alapitvany@vilagszepalapitvany.hu

http://www.vilagszepalapitvany.hu

8229 Paloznak, Zrínyi u. 16.

+36-70-678-3939

Volt Állami Gondozottak Országos Egyesülete

Állami gondoskodásban felnőttek illetve gyermekvédelmi szakemberek egyesülete. Feladata, hogy segítse a felnőtt életben való eligazodást, javítsa életkörülményeiket, életesélyeiket. Az eu-s pályázatok, erasmus programok segítségével - táborok, tanodák, gyermekházak - kívánják elősegíteni, hogy a hátrányos helyzető, döntően roma fiatalok társaikkal azonos eséllyel indulhassanak az áletbe.

Miben tud segíteni?
Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás Kulturális program

Kinek tud segíteni?
Gyermekek Nehéz élethelyzet Állami gondozottak

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

vagoe04@gmail.com

http://www.vagoe.hu

4456 Tiszadob, Bocskai utca 59.

+36-42-400-742

VONESZO Hátrányos Helyzetűeket Segitő Alapitvány

VONESZO = Volt Nevelők Szolgálata gyermekvédelmi intézmények szakembereinek és ellátottjainak nyújt humán támogatást. Gyerekeknek: közösen felépített, rájuk figyelő csoportok, digitális tudásfejlesztés, kortárs problémára reagálás, nyári táborok, online együtt tanulás. Szakembereknek: vezetői tréning, önismereti csoport, szupervízió, team coaching, dramatikus esetfeldolgozás, online tréningek, kompetencia fejlesztés.

Miben tud segíteni?
Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Gyermekek

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

vitez.andras.gyula@voneszoalapitvany.hu

http://www.voneszo.hu

1037 Budapest, Montevideo utca 16/A

+36-70-604-0600

XVI. kerületi Nagycsaládosok Egyesülete

A Nagycsaládosok Országos Egyesületének Budapest 16. kerületi szervezete. Céljuk a közösségépítés, egymás segítése, érdekeik képviselete, közös programok szervezése. Az Élelmiszerbankkal együttműködve támogatják a rászoruló családokat. Adományt gyűjtenek és osztanak. Ifjúsági csoportot alakítottak.

Miben tud segíteni?
Tartós élelmiszer Ruha / cipő Közösségépítés Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Gyermekek Sokgyermekes család

Elérhetőségek

nagycsaladosok16@gmail.com

http://www.xvi-ne.hu

1165 Budapest, Íjász utca 17/B.

+36-20-253-6574

Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél