Iskolakezdési támogatás külföldön: Ausztria kanyarban előz, de még Romániában is több pénzt kapnak a családok

Az iskolakezdés miatt a Magyar Államkincstár augusztusban kétszer is utal családi pótlékot. A támogatást jellemzően utólag folyósítják, vagyis augusztus elején a családok a júliusra járó összeget kapták meg. A második utalás most érkezik: a szeptemberi családi pótlékot előbb, augusztus 23-án írják jóvá a számlákon. Kétségtelen, hogy az előrehozott utalás sokaknak jól jön, viszont az összeg hiányozni fog szeptemberben a kasszából. Rendszerint ugyanis hónap közepén újabb, akár több tízezer forintra rúgó iskolai költségek merülnek fel, amelyeket épp a beiskolázás után megterhelő előteremteni. Hogyan oldják meg ezt a szomszédban? Megnéztük, mekkora az iskolakezdési támogatás külföldön.

100 ezer forintot ad az állam a gyerekes családoknak

De nem itthon. A magyar állam fejenként 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást oszt szét a „Szülőföldön magyarul” program keretében a határon túli általános iskolásoknak, középiskolásoknak és egyetemi hallgatóknak – számolt be korábban az Eduline. Határon belül már nem ennyire bőkezű a kormány: igaz, hogy a családok részesülhetnek önkormányzati, munkáltatói, alapítványi támogatásban, azonban ez nem mindenkinek jár – és nyilván nem az állam fizeti. Ahogy korábban a családügyekért felelős helyettes államtitkár, Beneda Attila mondta, a magyar családoknak „magabírónak” kell lenniük. Ezzel magyarázta azt, miért nem emelkedett a családi pótlék összege 2008 óta.

Merthogy jelenleg a kormányzat szerint a családi pótlék előrehozott utalása „nagy segítség” a beiskolázáshoz. Az Eduline számításai szerint alsó hangon 40 ezer forintba kerül a tanévkezdés gyerekenként. Ehhez képest az összegek:

  • A családi pótlék 1 gyerek után 12.200 Ft (egyedülálló szülő esetén 13.700 Ft),
  • 2 gyerekre 13.300 Ft gyerekenként (egyedülálló szülő esetén 14.800 Ft gyerekenként),
  • 3 vagy több gyerekre 16.000 Ft gyerekenként (egyedülálló szülő esetén 17.000 Ft gyerekenként),
  • tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyerekre 23.300 Ft (egyedülálló szülő esetén 25.900 Ft), illetve
  • tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos nagykorú személyre 20.300 Ft.

Szokás még emlegetni az adó-visszatérítést mint állami támogatást. Ez nettóban egy- illetve két gyerek esetében plusz 10.000 forintot jelent, összességében azonban a környező országokban még mindig jobban járnak a családok. Hogy miért?

Iskolakezdési támogatás külföldön

Az Eduline utánajárt, hogyan is néz ki a tanévkezdés a szomszédban. Ausztriában a családi pótlék mellett a 6-15 éves gyerekek szülei iskolakezdési támogatást is kapnak. Az összegét 2024-ben gyerekenként 100 euróról 116,1 euróra (kb. 46.000 forint) emelték, amit a szokásos havi családi pótlékkal együtt utalnak a bankszámlára. Az osztrák családi pótlék összege a gyerek életkorával nő, és a Kinderabsetzbetraggal, vagyis a gyerekenkénti adókedvezménnyel együtt kb. 80.000 forinttól 104.000 forintig terjed egy gyerek esetében (!).

A többgyermekesek itt is magasabb összegű családi pótlékot kapnak. Egy 2 gyerekes család esetében például gyerekenként havonta ezen felül 8,20 euró jár, 3 gyereknél pedig pluszban gyermekenként 20,20 eurót utalnak.

Szlovákiában a családi pótlék összege gyerekenként 60 euró (kb. 24.000 forint). További támogatás kapható, ha a gyerek most kezdi az első osztályt: ekkor a családi pótlékon felül 110 eurónyi (kb. 44 ezer forint) egyszeri kiegészítést jár szeptemberben, amit tanszerekre kell költeni.

Romániában szintén tanszertámogatást kapnak a családok egy 500 lejes kártya formájában, de ez csak egy bizonyos jövedelemszint alatt jár. Ezzel szemben a gyereknevelési pótlék – más néven gyerekpénz – 292 lej (kb. 23.000 forint).

Kérdésed van az iskolakezdési támogatásokkal kapcsolatban? Más ügyben lenne szükséged segítségre? Keresd a Hóvége ügyfélszolgálatát!
Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Melegszőnyeg fűtés olcsón: energiatakarékos megoldás, amit bárhol, bármikor használhatsz

Sok helyen már a padlőfűtés olcsóbb és egyszerűbb alternatívájaként emlegetik a szőnyeg alatti fűtőpanel elhelyezését.

Autópályán matrica nélkül: nem büntetnek meg, ha ezt a kevéssé ismert lehetőséget kihasználod

Ha kihasználod a 60 perces türelmi időt vagy az éves országos matrica utólagos vásárlásának lehetőségét, elkerülheted a büntetést.

Melyik háztartási gép eszi a legtöbbet készenléti üzemmódban? A legnagyobb energiafalók

A legnagyobb észrevétlen áramfogyasztók az otthonodban.

Miért nem tudsz lefogyni? Ez az oka a súlygyarapodásnak menopauza idején – És amit tehetsz ellene

A változókor beköszöntével nem szabad elhanyagolni a testünk. Mutatjuk hogyan figyelj az egészségedre.

Mit tehetsz, ha a főbérlő felszólított: Azonnal költözz ki a lakásból!

Mit tehetsz, ha a főbérlő közli, hogy azonnal költözz ki? A főbérlő jogai albérlet esetén korlátozottak – mutatjuk, mikor tehet és mit nem.

A nyugdíj újraszámítás jogszabálya: csak nagyon kevesek élhetnek vele, ez az oka

'A korhatár előtti ellátásban vagy szolgálati járandóságban részesülő személyek öregségi nyugdíja' rész közérthetően.