Ezért szór nagyanyám egy csipet sót a forró olajba, ha húst süt – Zseniális trükkök, amihez csak só kell

Vízmegkötés, súrlódás, ozmózis. Ha tudod, mikor és hogyan használd, rengeteg bosszúságtól kímél meg – a fröcsögő olajtól a büdös cipőkig.

A sóval mindannyian találkozunk, mégis hajlamosak vagyunk csupán fűszerként tekinteni rá. Pedig a nátrium-klorid fizikai, kémiai tulajdonságai miatt valódi svájci bicska a háztartásban. A következő trükköket mind teszteltük, s át is mentek.

Hogyan fékezi meg a só az olaj fröcsögését?

Hiába az egymozdulattal letakarítható főzőlap, a vadul pattogó olajcseppek ott éktelenkednek a serpenyő körül mindannyiszor, mikor húst sütök. Lamentálásomra nagymamám csak legyintett. – Só – mondta. És igaza lett. 

Amikor az olaj már forró, de még nem füstöl, bele kell szórni egy csipet finom szemcséjű sót, majd csak ezután tegyük bele a húst. A fröcsögést általánosságban víz okozza. A hús ugyanis nedves, ami a forró olajba kerülve kilöki az olajcseppeket a serpenyőből. Mivel a só megköti ezt a nedvességet, a zabolátlan pattogásnak is vége szakad.

Fontos: ez nem helyettesíti az étel sózását, kizárólag technikai trükk a sütés elején.

További praktikák

A konyhasó felhasználása jóval sokoldalúbb, mint elsőre gondolnánk, lehetőségeink tárháza végtelen.

  • Vágódeszkák szagtalanítása
    A fa deszkák magukba szívják a hagyma, hal és hús szagát. A só és a citrom együtt tisztít és szagsemlegesít.
  • Vörösbor-folt ellen
    Friss foltnál a só azért működik, mert felszívja a folyadékot, mielőtt a festékanyag mélyen bejutna a szálak közé. 
  • Szivacsok, rongyok életben tartása
    A tömény sós vízben való áztatás nem sterilizál, de jelentősen csökkenti a baktériumokat, és fellazítja a zsíros lerakódásokat is.
  • Vasaló tisztítása
    Hasonló elven működik a vasaló talpának tisztítása is: finom szemcséjű sóval, óvatosan átdörzsölve eltávolíthatók az enyhébb, ráégett szennyeződések anélkül, hogy a fémfelület sérülne.
  • Cipők szagtalanítása
    Mivel megköti a nedvességet, így elvonja azt a közeget, amelyben a szagot okozó baktériumok elszaporodhatnának.

Egyéb konyhai praktikákkal kapcsolatos kérdésed maradt? Fordulj bizalommal Ügyfélszolgálatunkhoz, 2 munkanapon belül, ingyenesen válaszolunk.

Természetesen a konyhasó felhasználása nem minden helyzetben jelent megoldást. Vannak alapanyagok, helyzetek, amikor rosszkor használva többet árt, mint használ. Legyen szó máj, gomba vagy rántott hús sütéséről, ezeknél érdemes inkább a végén, utólagosan sózni.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Nem minden akció, ami annak látszik: van, ami kamu akció

Sajnos sokszor csak annak látszó kereskedői fogásról beszélhetünk.

Brutális büntetésre számíthat, aki így építi be az erkélyét – és még bontásra is kötelezhetik

Az erkély beépítés szabályai alapján egy átgondolatlan beépítés nemcsak pénzbüntetést, hanem kötelező helyreállítást is eredményezhet.

65 év alatti nyugdíjas? Ingyenes és kedvezményes utazásra jogosult ezekben az esetekben

2 éve teljesen átalakult a kedvezmények rendszere, de az idősek jól jártak.

4 eset, amikor visszajár a kaució: a főbérlő hiába magyaráz, nincs igaza

Elhoztunk pár gyakori csapdát, amiknek jobb albérlőként nem bedőlni.

Ne lepődjön meg, ekkor nem jár munkanélküli segély 2026-ban

Sokan csak utólag szembesülnek vele, mikor nem jár munkanélküli segély 2026-ban, pedig több teljesen hétköznapi élethelyzet eleve kizáró oknak minősül.

Még én fizessek, hogy dolgozhassak? – Elegük lett a pesti vásárlóknak, de a boltok szerint nincs más út

Ingyen munka kontra gyorsaság, avagy ördögtől való-a az önkiszolgáló kassza?