A borsos, a borsós és a hentes – mi az, és hogy készül a tokány?

Ha a magyar konyha híres, de főleg tipikus fogásait soroljuk, biztos, hogy először a gulyás és a pörkölt fog eszünkbe jutni nem pedig a tokány.

Pedig a tokány tulajdonképpen sokkal régebb óta velünk van, mint a paprikás-hagymás pörkölt vagy éppen a gulyás. Legalábbis abban a formában, ahogy ma fogyasztjuk. A tokány egyébként legalább annyira nehezen leírható, mint a gulyás. Viszont legalább csak tőlünk keletebbre, főleg a román vidéken vannak rokona. Míg a gulyás Ausztriától Olaszországig – sőt még az USÁ-ban is – ott van. Ha tokányt készítünk, elvileg két dolgot kell szem előtt tartani: a tokányra vágott hús hosszúkás, ceruza vastagságú a pörköltnél megszokott kockázással ellentétben, és a tokányt nem pörköljük hanem csak pároljuk

Az őstokány valószínűleg a borsos volt: hagyma és paprika nélküli, hosszúkásra vágott húscsíkok, melyet az olcsónak nem nevezhető, keleti fűszerrel, a borssal ízesítettek. A tokánykészítés tudománya valószínűleg a pusztákról érkezett velünk, a török hódoltságot pedig az erdélyi konyhában élte túl. 

Az alap tokány közben több reformon is átesett, mondhatni, a gasztronómia divathullámai ellen ő sem tudott védekezni: idővel került bele szalonna. Majd jött a paprika, vöröshagyma, gomba, és szinte minden más is.

Kérdésed van a recepttel kapcsolatban? Tedd fel ügyfélszolgálatunkon, ahol két napon belül, ingyen kapsz választ!

Az alapvetően egyszerű, kevés hozzávalóból elkészíthető, bármivel dúsítható húsételt a szocialista konyha is felkapta. Hát hogyisne tette volna, mikor a műfaj engedi, hogy szinte bármilyen húst használjunk hozzá, és időközben annyi változata lett, hogy maradékmentőnek sem utolsó. A megmaradt alapanyagok gazdaságos újrahasznosítása pedig a Kádár-konyha nagyüzemi étkeztetésének egyik alapköve volt. A tokánynak lett vagy ötven változata: a boros mellé a csikós (paprikás-tejfölös), a debreceni (debreceni kolbásszal), a bakonyi (gombával), a temesvári (zöldbabbal), és természetesen mai sztárvendégünk: a csemege, ami savanyú uborkával és szalonnával készül.

Mivel a tokányok évtizedeken át voltak a menzák, üzemi kifőzdék és vendéglők étlapján, időnként nagyon megkívánjuk őket, már csak nosztalgiából is!

Csemege tokány: uborkás-szalonnás finomság

A tokánynak számos változata létezik, ez az egyik kedvenc
A borsos, a borsós és a hentes - mi az, és hogy készül a tokány?
Recept nyomtatása
Fogás egytálétel, Főétel
Konyha magyar
Kulcsszavak pörkölt, tokány
Előkészítési idő 20 perc
Elkészítési idő 40 perc
Teljes idő 1 óra
Adag(ok) 4 adag
Költség 5000 forint

Hozzávalók

  • 70 dkg füstölt szalonna
  • 1 nagy ek sertés/kacsazsír
  • 70 dkg sertés tarja és karaj vegyesen
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 1 tk fűszerpaprika
  • 1 ek paradicsomsűrítmény
  • 15 dkg roppanós csemegeuborka
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 1 ek étkezési keményítő
  • 1,2 dl tejföl
  • Só bors

Elkészítés

  • A húsokat tokányra vágjuk (lehet vegyesen vagy lehet csak az egyikből is készíteni).
  • A szalonnát csíkozzuk, a hagymát vékony félholdakra vágjuk. Az uborkát szintén vékony csíkokra vágjuk.
  • A zsírt kiolvasztjuk egy nagy edényben.
  • Hozzáadjuk a szalonnát, lepirítjuk, majd szűrőkanállal eltávolítjuk. Ffélretesszük.
  • A visszamaradt zsíron megpároljuk a húst – ha már fehér, mehet hozzá a finomra vágott fokhagyma és a vöröshagyma. Pár percig keverjük, majd megszórjuk fűszerpaprikával.
  • Sózzuk, borsozzuk, felöntjük 2-3 dl vízzel – éppen annyival, hogy ellepje – majd hozzáadjuk a papadicsompürét, és fedő alatt, kis lángon addig főzzük, míg a húsok meg nem puhulnak. Ha szükséges, pótoljuk a vizet, és utána fűszerezzük.
  • Ha a hús elkészült, a keményítőt kikeverjük a tejföllel. Adunk hozzá egy fél merőkanállal a szaftból, csomómentesre keverjük, és visszacsurgatjuk a lábosba.
  • Mellétesszük a szalonnát és az uborkát – ha kell, pár kanálnyit hozzámerünk az uborka levéből, hogy kicsit pikánsabb legyen -, majd egyet rottyantunk rajta, és elzárjuk alatta a tüzet.
  • Tésztával, rizzsel, vagy tarhonyával tálaljuk.
Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Hogyan tisztítsd meg a réztárgyakat? Újra ragyogni fognak ezzel a keverékkel

Nem kell hozzá restaurátor, otthoni szerekkel is rendbe hozható.

Ha így telelteted a cserepes begóniát, hatalmasra nő tavasszal – dús virágokat hoz és egészséges lesz

A begónia teleltetése cserépben akkor sikeres, ha a növényt fajtájának megfelelően készíted fel a télre.

Mit tegyek, hogy gyorsan nőjön a hajam? 5 filléres praktika, amitől megindul, mint a dudva

Hasznos olcsó praktikák, amelyek segíthetnek a gyors hajnövekedésben, azonban önmagukban nem lesznek elegek: neked is változtatnod kell szokásaidon.

Így szüntethető meg az osztatlan közös tulajdon – jogász tiszta a félreértéseket

Nincsenek egyszerű helyzetben az osztatlan közös tulajdonnal rendelkezők, de több megoldás is létezik a megoldásra.

BMI kalkulátor: mit mutat valójában a testtömegindexed?

A mutató a testmagasság és a testsúly arányát veszi figyelembe.

Benőtt lábköröm ellen ez az otthoni megoldás a legjobb – pedikűrös mondta el

Házi megoldások is segíthetnek a benőtt lábkörmön.