Olcsóbb menza a gyereknek: mutatjuk, ki igényelhet étkezési térítési díjkedvezményt

Ősztől több ezer forinttal drágul az iskolai menza. Az energia, az élelmiszerek és a munkabérek költségei is nőttek, így a közétkeztetési cégek kénytelenek magasabb díjakat érvényesíteni. A napi árak az előző tanévben 600–1200 forint között mozogtak, most ennél jóval többet kell majd fizetni. Milyen lehetőségek vannak az iskolai étkezési térítési díjkedvezmény igénylésére?

Néhány szóban a drágulásról. Az iskolai étkeztetés minden költségeleme infláció feletti mértékben emelkedett a közétkeztetési cégeknél- foglalta össze a vonatkozó írásában a nepszava.hu. Ennek okai közé tartozik a nagyüzemi pékségek 15-30 százalékos áremelése, továbbá a munkaerőhiány miatt plusz 10 százalékos bérelemelésre volt szükség, hogy akik maradtak, legalább azokat meg lehessen tartani.

Ehhez jön még a gázár emelkedés, illetve az élelmiszer-infláció is átlépte a 6 százalékot már. Összességében minden költségelem infláció feletti mértékben emelkedett a közétkeztetési cégeknél az energia áraktól kezdve az alapanyagok költségén át a munkabérek kigazdálkodásáig.

Szeptemberben lesz majd látható, hogy mekkora az áremelkedés. Az biztos, hogy ez a családokon és a gyerekeken csapódik majd, hiszen az látszik, hogy megemelkedik a menzai étkezés ára.

Kinek jár iskolai étkezési térítési díjkedvezmény?

A kedvezmények egy része attól függ, hogy a helyi önkormányzatok mennyit tudnak és akarnak átvállalni a költségekből a szülőktől. Ez lehet a teljes ár 20-50 százaléka, bizonyos esetekben 100 százalék és van, ahol a nyersanyagköltséget hárítják át a szülőkre. Országos szinten jelenleg mintegy 1,2-1,5 millió 3-18 éves gyerek vesz részt a közétkeztetésben, a növekvő életkorral egyenes arányban csökken a menzán étkezőké. 

Ha bármilyen kérdés felmerült benned ezzel kapcsolatban, akkor kérdezz bátran Ügyfélszolgálatunktól!

Az alábbi esetekben járhat kedvezmény a menzára:

Általános iskolás gyermekek (1-8. évfolyamon, nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő tanulók) számára ingyenes az étkeztetés, ha

  • gyermekvédelmi kedvezményben részesülnek
  • vagy nevelésbe vették őket.
  • Olyan gyermekek számára is jár, akiket fogyatékosok intézményében helyeztek el, illetve a már nem általános iskolás, de nappali tagozaton tanuló gyermekek számára, ha nevelésbe vették őket vagy utógondozói ellátásban részesülnek.

Az általános díjból 50%-os kedvezmény jár, azaz féláron étkezhetnek azok a tanulók, akik

  • az általános iskolás tanulmányokon felül nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő tanuló számára, ha rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül;
  • az általános iskolás és ezen felüli évfolyamokban, nappali rendszerben tanuló gyermeknek, ha olyan családban él, amelyben három vagy több gyermeket nevelnek, feltéve, hogy a tanulónak az étkeztetés nem ingyenes;
  • a tartósan beteg vagy fogyatékos gyermek számára, ha részére az étkeztetés nem ingyenes.

A tanulónak az ingyenes, félárú étkezés addig jár, amíg a nappali tagozaton be nem fejezi a tanulmányait.

Ahogyan fent is jeleztük, a kedvezmény mértéke helyenként eltérhet: az önkormányzatok dönthetnek úgy, hogy a díj egy részét vagy akár teljes összegét átvállalják. Ezért érdemes az iskolánál vagy a települési önkormányzatnál érdeklődni a pontos lehetőségekről és az igénylés módjáról.

Fontos, hogy a kedvezmények nem járnak automatikusan, hanem mindig külön igényelni kell az iskolában, a gyermekvédelmi kedvezményt pedig az önkormányzatnál lehet igényelni.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Itt adnak pénzt, ha nem tudja fizetni a rezsit: mutatjuk, kinek jár és hogyan igényelhető a lakásfenntartási támogatás

A lakásfenntartási támogatás feltételeit az önkormányzatok helyben szabályozzák, ezért a jogosultság és az összeg is eltér attól függően, hol élünk.

Nők 40: hány évvel mehet előbb nyugdíjba, akinek gyermeke van? Mutatjuk, pontosan kinek és mi jár

A gyerekek száma tényleg csökkenti a 40 év jogosultsági időt?

Nehogy így tisztítsa ki a konvektort, mert súlyos árat fizethet: gázszerelő mondta el, mit lehet otthon és mit nem

A fűtési szezon kezdete előtt a konvektor külsejét és környékét mi is portalaníthatjuk, a műszaki karbantartást azonban bízzuk szakemberre.

Ilyen finom májpástétomot készíthetsz kevés pénzből: krémes, kiadós és villámgyorsan megvan

Eleged van abból, hogy a bolti felvágottak és kencék egyre drágábbak, miközben alig van bennük valódi hús? Ha szeretnél spórolni, de finomat ennél, a májpástétom házilag a legjobb választás. Pillanatok alatt megvagy vele, és az olcsó alapanyagokból kiadós, egészséges reggelit varázsolhatsz az asztalra.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat