“Találtam egy csomagot a sajátom mellett az automatában. Megtarthatom?” Ezt tegye, ha más rendelése maradt a rekeszben

Ügyfélszolgálatunkra érkezett a levél, amelyben a kérdező elmesélte, hogy a saját csomagja mellett talált egy másikat is a csomagautomatában és fogalma sem volt, hogy mit tegyen ebben a helyzetben. Aztán kiderült, hogy nincs egyedül, mert nyáron megugrott a Foxpost talált csomag ügyében érdeklődők száma, miután közel 30%-kal nőtt a cég csomagszáma, ami anomáliát okozott a kiszállítások körül. Körüljártuk, hogy hogyan találnak haza a gazdátlan csomagok és mi a teendő, ha másvalaki csomagja landolt a mi rekeszünkben.

FoxtPost csomagautomata szegedi Tescóban

Nem a vásárló vagy a futárszolgálat a felelős

Hanem az eladó, azaz a webáruház felel az online vásárlás során elveszett vagy sérült csomagokért. Semmiképpen sem a vásárló vagy a futárszolgálat. A jogi szabályozás alapján a vásárló felé mindaddig az eladó (webáruház) viseli a felelősséget, amíg a termék ténylegesen átadásra nem kerül a vevőnek vagy az általa megbízott személynek. A Foxpost talált csomag és elveszett csomagok ügyében megszólalt vásárlók nagyon nehezen érték el a cég ügyfélszolgálatát, viszont ezzel kapcsolatban van egy fontos tudnivaló.

Ha a csomagkezelő hibájából vagy egy másik vásárló jogtalan elvitele miatt eltűnik a küldemény, a megrendelő a webáruháztól kérheti a vételár visszatérítését vagy a termék újraküldését. A webáruház ezt követően a logisztikai cégtől (pl. Foxpost) követelheti a kár megtérítését, a szolgáltató pedig – amennyiben azonosítani tudja a kameralencséken keresztül – visszkereseti igénnyel élhet azzal a személlyel szemben, aki a rekeszből jogtalanul elvitte a csomagot.

Na, de kivel kell ilyenkor veszekedni?

Ha elveszett a csomag, akkor nem a futárral kell vitatkozni, hanem az eladónak kell írásban jelezni a problémát. A vásárló kérheti a termék újraküldését vagy a vételár visszatérítését. Aranyszabály, hogy mindig őrizzük meg a számlát, a megrendelőt, a szállítási adatokat és a fotókat, a panaszt pedig bizonyítható módon (azaz írásban) kell elküldeni az eladónak. Magyarul, – hogy a volt főnökömet idézzem – mindent írásban kell kommunikálni, hogy legyen nyoma!

Van egy fontos kivétel! Ha a vásárló saját maga választott olyan futárt, akit a webáruház egyáltalán nem ajánlott fel, a szállítási kár kockázatát a vásárló viseli, és közvetlenül a futár felé kell igényt benyújtania.

Hagyjam ott vagy vigyem haza?

Amikor egy csomagautomata ajtaja kinyílik, és a saját rendelésünk mellett egy idegen küldeményt is találunk a rekeszben, a jogi helyzet teljesen egyértelmű. A más nevére szóló csomagot szigorúan tilos elvinni. A rekeszben hagyott vagy tévedésből oda rekedt küldemény nem gazdátlan tárgy. Mivel a csomag a feladó és a címzett közötti adásvételi/szállítási szerződés tárgya, annak tulajdonjoga vagy a feladót, vagy a címzettet illeti meg.

Ehelyett célszerű az eladót írásban értesíteni arról, hogy a termék nem érkezett meg, és kérni a szerződés teljesítését vagy – a jogszabályi feltételek fennállása esetén – a vételár visszatérítését – tanácsolja dr. Hajdu Eszter a legitimo.hu vonatkozó írásában.

Csomaggal kapcsolatos problémád akadt és nem tudod hogyan intézd? Kérj ingyenes tanácsot kollégáinktól!

Mi a helyes eljárás, ha idegen csomagot találunk a rekeszben?

Ha a csomagautomatában idegen küldeményt látunk a sajátunk mellett, akkor ne vigyük haza, hanem az alábbiak szerint cselekedjünk:

  1. A csomagot a rekeszben kell hagyni. Kizárólag a saját névre szóló küldemény kivétele indokolt. Az idegen csomagot a rekeszben kell hagyni, majd be kell csukni az automata ajtaját.
  2. A csomagot lehetőség szerint fotózzuk le. Az ajtó becsukása előtt érdemes egy gyors fotót készíteni a csomagon lévő címkéről és vonalkódról a későbbi pontos bejelentés érdekében.
  3. Értesítsük azonnal az ügyfélszolgálatot. Célszerű felhívni a szolgáltató (pl. Foxpost) ügyfélszolgálatát, vagy jelezni a hibát a kijelzőn, illetve a mobilalkalmazásban (amennyiben az adott automata felülete ezt lehetővé teszi), megadva az automata pontos helyszínét és a rekesz számát.

Véletlenül hazavitted a csomagot?

Semmi baj, előfordul, hogy csak otthon, a kicsomagoláskor derül fény arra, hogy egy idegen csomag is a táskába került. Ebben az esetben haladéktalanul fel kell venni a kapcsolatot a szolgáltatóval, és vissza kell vinni a küldeményt a legközelebbi automatához vagy ügyfélszolgálati ponthoz. A jóhiszemű és azonnali visszaszolgáltatás segít elkerülni a jogi következményeket.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Bognár, olajütő, csíkász? Mivel foglalkoztak ezek az egykori mesteremberek? KVÍZ

Teszteld a tudásod, induljon a játék! Ha tovább játszanál, vannak még kvízeink, például ezek: Kvíz:...

Kora tavasszal virágzik, illatos, igénytelen és gyönyörű: ezért imádják vidéken a bangitát

A kikeleti bangita jól bírja a hideget, kevés gondozást kér, és akkor kezd illatos virágokat bontani, amikor a kert nagy része még alszik.

Így fűtsd a sátrat az őszi túráknál: 700 forintból megvagy egy éjszakára, ha van ilyen eszközöd

Az őszi erdei kempingezés legnagyobb kihívása a hideg. Egy jó hálózsák sokat segít, de az igazi komfortot egy hordozható sátorfűtés jelentheti.

Átvert a kereskedő? A békéltető testülethez fordulj, ha gyors eredményt akarsz, ne a fogyasztóvédelemhez

Az ingyenes eljárás menete és a legfontosabb nulladik lépés, amiről sokan nem tudnak.

Nyiroktisztítás Gyuri bácsi módszerével: mutatjuk a gyógykúra lépéseit

Nem mindegy mikor fogyasztjuk a gyógynövényeket és mit eszünk mellé.

Megdöbbentő kávé- és nasiakciók a Tesco és Aldi polcain!

Ezeket a kávé-, tea-, nasi- és üdítőajánlatokat most tényleg megéri kiszúrni, mert a legjobb akciók között több nagy kedvenc is ott van.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat