Lakásvásárlás után ezt az illetéket is meg kell fizetni: ezekben az esetekben lehet kevesebb

Lakásvásárlásnál nemcsak a vételárral, az ügyvédi díjjal és adott esetben a hitel költségeivel kell számolnunk. A vevőnek főszabály szerint illetéket is fizetnie kell. Ez bizony egy több tízmilliós ingatlannál már milliós kiadás. Van azonban néhány fontos kedvezmény és mentesség, amellyel jóval kisebb lehet az összeg.

A visszterhes vagyonátruházási illeték általános mértéke ingatlannál 1 milliárd forintos forgalmi értékig 4 százalék. Vagyis ha a NAV 50 millió forintban állapítja meg egy megvásárolt lakás forgalmi értékét, 2 millió forint az illeték. Fontos, hogy az illeték alapja nem automatikusan az adásvételi szerződésben szereplő vételár. A NAV a megszerzett ingatlan forgalmi értékét állapítja meg.

Eladtál egy másik lakást? Csak a különbözet után kell fizetni

Sok lakásvásárlónak az úgynevezett cserét pótló vétel hozhat komoly megtakarítást. Ha magánszemélyként lakást vásárolsz, és egy másik lakástulajdonodat a vásárlást megelőző 5 éven belül eladtad, vagy az új lakás megvásárlását követő 1 éven belül eladod, akkor az illetéket a megvásárolt és az eladott lakás forgalmi értékének különbözete után kell megfizetni.

Ha illetékekkel kapcsolatos kérdése van, ingyenes ügyfélszolgálatunk két munkanapon belül válaszol.

Például ha eladsz egy 50 millió forint forgalmi értékű lakást, majd 70 millió forint forgalmi értékű másikat vásárolsz, az illeték alapja 20 millió forint. Ennek 4 százaléka 800 ezer forint. A kedvező szabály nélkül 2,8 millió forint lenne az illeték.

Még jobb a helyzet, ha az új lakás olcsóbb. Ha például az eladott lakás forgalmi értéke 70 millió, a megvásárolté pedig 60 millió forint, akkor a feltételek teljesülése esetén egyáltalán nem kell illetéket fizetni. A visszterhes vagyonátruházási illeték így akár teljesen lenullázható.

Mi van, ha előbb vásárolsz, és csak utána adsz el?

Ebben az esetben is alkalmazható a kedvező szabály. Ha a vásárlást követő egy éven belül szeretnéd eladni a másik lakásodat, legkésőbb a lakásvásárlás illetékkiszabásra történő bejelentéséig nyilatkozni kell erről, és kérni kell a cserét pótló vétel szabályának alkalmazását. A NAV ilyenkor megállapítja a megvásárolt lakás forgalmi értékét, majd felfüggeszti az illetékkiszabási eljárást. Ha az eladás egy éven belül megtörténik és ezt igazolod, a NAV a két lakás forgalmi értékének különbözete alapján állapítja meg az illetéket.

Ha viszont az eladást a vásárlást követő 13. hónap utolsó napjáig nem igazolod, a NAV a megvásárolt lakás után megállapított illeték mellett pótilletéket is kiszab.

Mikor lehet még nulla az illeték?

Nem a lakáscsere az egyetlen eset, amikor nem kell fizetni. Illetékmentes a CSOK Plusz kölcsönnel megszerzett új vagy használt lakás tulajdonjogának, illetve tulajdoni hányadának megszerzése. Ha azonban a kamattámogatást később teljes egészében vissza kell fizetni, főszabály szerint az illetéket is utólag meg kell fizetni. Szintén illetékmentes az egyenes ági rokonok (például szülő és gyermek, nagyszülő és unoka) közötti visszterhes vagyonátruházás, valamint a házastársak egymás közötti ilyen ügylete.

Érdemes tehát már az adásvétel intézésekor jelezni az ügyvédnek, ha nemrég eladtál egy lakást, vagy a vásárlás után tervezed eladni a régit. A visszterhes vagyonátruházási illeték egy több tízmilliós ingatlannál milliós tétel, így nagyon nem mindegy, hogy a teljes forgalmi érték vagy csak a két lakás értékének különbözete után kell fizetnünk.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Satnyul és sárgul a tölcsérjázmin levele? A téli gondozásnál ezt az 5 dolgot rontják el a legtöbben

A tölcsérjázmin - elegánsabb nevén mandevilla - egy örökzöld, melegkedvelő növény, amely Magyarországon...

Immunerősítő bomba házilag: 3 recept, amihez csak néhány hozzávaló kell

Immunerősítő ital házilag, filléres hozzávalókból? Mutatunk három egyszerű receptet almával, céklával, répával és kefirrel, amelyek pillanatok alatt elkészülnek.

Éjjel felébred és csuromvizes a pólója? Férfiaknál több oka is lehet az éjszakai verejtékezésnek

Az izzadást a legtöbb esetben hétköznapi dolgok okozzák. Ha baj van, egyéb tünetek is társulnak az izzadás mellé.

Autó a családban: mikor elég a kölcsönadás, és mikor kell üzembentartói szerződést írni?

A gépjármű üzembentartói szerződés családon belül akkor kell, ha az autó használata mellett az üzembentartói jogot is át szeretnénk adni.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat