Októbertől még drágább a már most aranyárú kenyér

Magyarországon mérték az unió legmagasabb élelmiszer-inflációját augusztusban az egy évvel ezelőttihez képest: a kenyér, a hús, a sajt és számos alapvető élelmiszer nálunk drágult a legjobban – számol be az RTL Híradó. Míg az EU-ban 18%-kal drágult a kenyér egy év alatt, addig nálunk 65,5%-kal. És ez még nem a vége.

Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke az RTL-nek elmondta: a magyar kenyérárak jóval alacsonyabbak voltak egy éve, mint a környező országokban, és  még ezzel a drágulási ütemmel sem zárkóztak fel a német vagy az osztrák szintre. Szerinte azért ennyi a kenyér ára, mert az elmúlt egy évben minden drágult.

Közel háromszorosára emelkedtek a lisztárak, nagy mértékben nőttek az energiaárak, a bérek, illetve a logisztikai költségek – sorolta. Septe úgy tudja, a lisztáremelkedés még nem állt meg, októberben újabb emelést terveznek a malomipari vállalatok.

A Portfolio.hu elemzője, Hornyák József szerint több kormányzati intézkedés is növelte a drágulást.  Ilyen pl. a kiskereskedelmi szektort sújtó különadó, illetve az árstop. A különadóból fakadó terheket a vállalatok igyekeznek áthárítani a lakosságra, míg a nem hatósági áras termékek ára azért is emelkedhet, hogy kompenzálja az árstop miatti veszteségeket. Ezek miatt is Európa-rekord a magyar drágulás.

A brutális áremelkedések mellett nem egyszerű kijönni a pénzünkből. Itt írtunk arról, hogyan spórolhatsz, ebben a cikkünkben pedig mutatunk receptet, ha végleg búcsút mondanál a bolti kenyérnek.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ezért sárgul a zebralevél levele: hiába öntözöd, mégis kínlódik? – Amit sokan elrontanak a téli ápolásnál

A száraz levegő, a csökkent fényviszonyok és a hőmérséklet-ingadozások mind megviselhetik ezt a trópusi növényt.

Árrésstop a drogériákban: még a törzsvásárlók sem spórolhatnak

Az árrésstop a drogériákban is érezteti hatását. Emiatt például a Rossmann, Müller és DM vásárlók sem kapnak meg kedvezményeket.

Most akkor hová nem kell beutaló és hová kell? Tisztázzuk az összes félreértést

A kormány október 1-jétől szigorította a rendszert, azóta van némi zűrzavar.

Házi fekete retek szirup hurutos köhögés és letapadt nyák ellen – filléres népi gyógymód

Egyszerű házi módszer, ami segíthet a hurutos köhögés enyhítésében.

Milyen kedvezmények járnak a nyugdíjasoknak? Itt a lista, mit érdemes kihasználni

Utazás, rezsi, gyógyászat, kikapcsolódás, szórakozás és vásárlás - mutatjuk a lehetőségeket.