Hiánycikk az árstopos tej, vehetjük a drágát

Sok helyen egyáltalán nem kapni a hatósági áras, 2,8%-os tartós tejet – számolt be az RTL Híradó. A csatorna nézői több helyről küldtek felvételt a boltok üres polcairól, vidéki vásárlók is erről panaszkodtak.

Nem erről volt szó!

Az RTL emlékeztetett, amikor a kormány januárban több alapvető élelmiszer mellett a tavaly októberi áron rögzítette a 2,8%-os UHT tej árát, azt is előírta, hogy ugyanannyit kell belőle tartani, mint korábban. Sőt, maga Orbán Viktor miniszterelnök mondta, „ezekből az árukból mindig kell lennie a polcon. Azt nem lehet megtenni, hogy miután alacsony az ár, nem tartanak ilyen terméket”.

Gond csak akkor van, ha a kereskedő sem kap.

Például a Baranya megyei Diósviszló kis boltjában is csak a drágábbat találják meg a vásárlók. A helyi bolt tulajdonosa, Balogh-Gál Erika szerint a nagykereskedőknél nincs belőle, a multiknál pedig ők is csak üres polcokat találnak.

A Tej Terméktanács szerint a nagy kereslet lehet a hiány oka, mert az árstopos tejből már 70%-kal többet adtak el, mint tavaly.

„Elképzelhető, hogy a vásárlói igények olyan magasak, hogy időnként logisztikai fennakadások lehetnek. Egyértelműen az látszik, hogy óriási az igény a fogyasztók részéről, és az is látszódik, hogy ez a tejkategória kannibalizálja más fogyasztói folyadéktej kategóriák eladásait” –  fogalmazott Harcz Zoltán, a terméktanács ügyvezető igazgatója.

A drágulás nem állt meg.

Mindeközben a KSH szerint egy év alatt közel 55%-kal nőtt a tejtermékek ára. Az árstopos, 2,8%-os tartós tej átlagára augusztusban 281 forint volt, a pasztőrözött 2,8%-os tejért viszont átlagosan már 414 forintot kell fizetni.

Az élelmiszerek árstopja október 1-jéig marad érvényben, a kormány legkésőbb a jövő héten dönt arról, fenntartja-e utána is. Persze ideig-óráig rögzíteni lehet az árakat, csak amikor vége lesz, akkor fog fájni. És minél később, annál jobban.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

5 pompázatos szúnyogűző virág: elhajtják a vérszívókat és roppant mutatósak

Ezek a látványos és könnyen gondozható szúnyogűző virág fajták természetes módon segíthetnek csökkenteni a szúnyogok jelenlétét, de másra is jók.

Ettől az olcsó szertől lesz tökéletesen átlátszó az ablak: a profi takarítók ezt használják ecet helyett

A hatékony ablaktisztítás nem az eceten és nem is az alkoholon múlik, mint ahogyan azt sokan gondolnák.

Megéri az utánvétet választani, még akkor is, ha drágább? Néhány erős mondat az online vásárlásról

Soha ne kattintsunk azonnal a vásárlás gombra, ha meglátunk egy jól hangzó akcióval hirdetett terméket!

Ezt ültesd a padlizsán mellé és brutálisan beindul a termés: 5 növény, amit kötelező és 3, amit tilos

A bőséges terméshez csak a megfelelő növénytársítás kell.

Olcsó vagy drága a szódagép? Kiszámoltuk: ennyit spórolhatsz vele a szifonhoz és a palackos vízhez képest

Klasszikus példája annak, amikor a drágább megoldás az olcsóbb.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat