Még drágább az ételed: 600 forint a félbarna kenyér, 105 a tojás

9 hónap alatt 39%-kal drágult a hétvégi nagybevásárlás, legalábbis a Lidlben. A kilós félbarna kenyér ára 100%-kal, míg a mélyalmos tojás darabja 119%-kal emelkedett.

A boltbajárók többsége vitatkozna vele, de a KSH szerint 12 hónap alatt 30%-kal növekedtek az élelmiszerek árai. Pénztárcánk tartalmát szemlélve jogosan érezhetjük úgy, hogy az adat távolról sem fedi a valóságot, hát hogy van ez? A Telex tavaly decemberben ejtette meg az első bevásárlását, rá 9 kilenc hónapra, most szeptemberben pedig a következőt. Ugyanazokat a termékeket vették meg mindkét alkalommal, hogy megnézzék, mennyivel növekedtek az árak. Spoiler: sokkal!

Mint írják, a Lidl Magyarország legnagyobb forgalmú élelmiszer-kiskereskedője, amely ráadásul olyan gyorsan bővül, hogy árai néhány éven belül irányadók lehetnek az egész magyar piacnak. Másrészt a G7 összesítése szerint most már hónapok óta a Lidl a legolcsóbb diszkontlánc, azaz áraik növekedése még mindig kisebb, mint a versenytársaik drágulása.

Ezeknek a termékeknek az ára ment fel a legdurvábban:

  • Lilahagyma: 161%-kal drágult. 2021 decemberében 229 forint volt kilója, 2022 szeptemberében már 599 forint.
  • Mélyalmos tojás: 119%. 9 hónappal ezelőtt darabja 48 forint volt, most 105. Nem kellett karácsonyig várni, ősszel átszakította a 100 forintos határt.
  • Kenyér: 100%. A Telex is kiemeli, hogy ez a kilós, félbarna kenyér vekni volt korábban a Lidlben kapható egyik legolcsóbb fajta, így a brutális drágulása pont a legszegényebb vásárlókat érintheti rosszul. 299 forintról kúszott fel az ára 599 forintra.
  • WC-papír: 79%. A három rétegű WC-papír tekercsenként 95 forint volt decemberben. Mára 170 forint.
  • Rizs: 76%. 1 kilónyi A minűségi rizs manapság 649 forintba kerül a Lidlben. Decemberben csak 369 forint.

Akiknek nem volt ennyi horror elég mára, azoknak ajánljuk a Telex teljes cikkét.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Diákhitel elengedés 30 év alatt: hogyan igényelheted a teljes tartozásmentességet

A 30 év alatti édesanyák kérvényezhetik a diákhitel teljes elengedését.

Nem kell jegyet venni a gyerekeknek ezekre a programokra: ingyenes élmények a családnak júliusban, mutatjuk a listát

Mutatjuk, hogy melyek a legjobb ingyenes nyári gyerekprogramok 2025 júliusában.

Mennyit adhatsz az orvosnak? Ezt tudnod kell, mielőtt hálapénzt adnál!

Sokan még mindig nincsenek tisztában vele, hogy 2021 óta teljesen megváltoztak a hálapénz...

Soha ilyen jó nem volt az autósoknak: beolvad a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató a Magyar Közútba

Mitől lesz jobb a szolgáltatás, mivel nyújt majd többet a Magyar Közút? Utánajártunk.

Most éri meg szemüveget venni: szemüveg akció ahány éves annyi kedvezmény

A szemüveg akció ahány éves annyi kedvezmény 06.05.–07.23. között csak az Ofotért üzleteiben érvényes, azonban gyűjtöttünk kedvezmények máshonnan is.

Így kaphatod vissza a pénzed, ha az utazási iroda csődbe ment

Így történik a kárigény érvényesítése, ha csődbe ment az utazási iroda.