Meddig áll el a főtt tészta? És a hús a fagyasztóban? 7 gyakori étel eltarthatósága

A közelgő ünnepekre való tekintettel is igen hasznos tudni, hogy melyik étel meddig áll el, meddig fogyasztható, ha a hűtőszekrényben tároljuk. És mi a helyzet a fagyasztós ételekkel, vajon végtelenségig tartogathatjuk a fagyasztóban? Sorra vettük a leggyakoribb ételeket, cikkünkből kiderül, hogy pl. meddig áll el a kifőtt tészta, főtt tojás, a hús a fagyasztóban.

Tárolási alapelvek

A maradékok tárolásánál fontos, hogy amit  nem fogyasztunk el, azt minél hamarabb tegyük a hűtőszekrénybe, légmentesen lezárva. Ha előre tudjuk, hogy olyan mennyiségű ételről van szó, amelyet egyrészt nem szeretnénk napokig enni, másrészt lehetetlen, hogy elfogyjon, akkor egyből tegyük a mélyhűtőbe. Az ebéd megfőzése után ne várjunk estig a maradékok elpakolásával, ne hagyjuk a tűzhelyen a kész ételt, hanem amint kihűlt és befejeztük az ebédet, menjen a hűtőbe. Törekedjünk arra, hogy minél hamarabb elfogyasszuk a maradékokat a hűtőből. Fogyasztás előtt jól melegítsük vagy leves esetében forraljuk át az ételt.

Levesek

A levesek 1-2 napig tarthatók el a hűtőben, jól lezárt edényben. Húsleves esetén figyeljünk arra, hogy a húst, a zöldséget és a levet külön tároljuk. A húsleves a fagyasztóban 2-3 hónapig áll el, a többi leves 4-6 hónapig.

Meddig áll el a hús a fagyasztóban és a hűtőben?

A főtt húsok 2-3 napig, a sült csirke 3-4 napig állnak el a hűtőben. Mélyhűtőben 2-3 hónapig tarthatók a főtt húsok, a sült csirke tovább, 4 hónapig is akár. A pörkölt 2-3 napig áll el a hűtőben, de le is fagyaszthatjuk, ebben az esetben 4-6 hónapig tartható  a mélyhűtőben.

Meddig áll el a kifőtt tészta? És tésztaételek?

A főtt tésztát legjobb azonnal elfogyasztani és nem tárolni a hűtőszekrényben. Ha mégis maradt belőle, 1-2 napig eltartható a hűtőszekrényben a sima főtt tészta és a szószos tésztaételek is, akár hússal, akár tejszínnel készült. De ennél tovább ne tartogassuk, inkább dobjuk ki, ha pazarlásnak érezzük is.

A tésztákat fagyasztani nem ajánlott.

Tojás és tojásos ételek

A főtt tojás hűtőszekrényben 5-7 napig áll el, a kaszinótojás 2-3 napig. Az egyéb tojásos ételek akár 3-4 napig is tarthatóak a hűtőszekrényben, ám ez attól is függ, hogy milyen egyéb alapanyagot tartalmaznak, legyünk tehát óvatosak.

A tojásos ételek fagyasztása nem ajánlott.

Saláták

A saláták, amelyek hússal, sonkával vagy tonhallal készültek 3-4 napig tárolhatók a hűtőszekrényben, de a csak zöldséget tartalmazó salátákat sem érdemes ennél tovább tárolni. A nyers zöldség veszít az ízéből a hűtőszekrényben, így jobban járunk, ha minél hamarabb elfogyasztjuk a salátákat.

Rakott ételek

A rakott ételeket ne tároljuk 1-2 napnál tovább a hűtőszekrényben, főleg, ha tejterméket, tésztát is tartalmaznak. Fagyasztóba tenni maximum 1 hónapig érdemes, nyilván attól függően, hogy milyen alapanyagokat tartalmaz az étel. Viszont a kiengedés után veszít a minőségéből, így nem érdemes ezzel kísérletezni.

Sütemények

A habos sütemények és piték 1, maximum 3 napig tárolhatók a hűtőszekrényben. Itt is figyeljünk arra, hogy jól zárjuk le a tárolóedényt, különben a sütemény beszívja az egyéb szagokat a hűtőszekrényből. A sütiket és pitéket 3-4 hónapig fogyaszthatjuk, ám itt is kérdéses, hogy milyen lesz az állaguk a kiolvasztást követően.

A gofri és fánk típusú sütemények 4-5 napig is elállnak a hűtőszekrényben, ám fagyasztani maximum 1 hónapig ajánlott.

Ételmentés a Budapest Bike Maffiával

Ha sok lett a bejgli és a töltött káposzta, a szomszéd sem kér belőle és már 3 napja ugyanazt eszitek, és úgy érzitek egy évig nem bírtok ránézni a karácsonyi ételekre, akkor hagyjátok a tárolást! Jó helyre kerülhetnek a megmaradt, még jó minőségű ételek, hiszen a Budapest Bika Maffia csapata elszállítja a rászorulóknak (hajléktalan szálló, anyaotthon, stb.).

Még több információ: info@bikemaffia.com

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Számoljon vissza öttől, és cselekedjen: ezzel a zseniálisan egyszerű módszerrel leküzdhető a halogatás

Az 5 másodperces szabály segíthet abban, hogy ne gondoljuk túl a feladatokat, hanem végre hozzájuk kezdjünk. Mutatjuk, hogyan működik Mel Robbins módszere.

Lehet, hogy idén csak a tévében lesz fehér karácsony: mutatjuk, mit mondanak az előrejelzések az idei télről

Sokan már most azt találgatják, milyen lesz a tél 2026/27-ben, és vajon számíthatunk-e havazásra az ünnepek alatt.

199 forintos sütőtök és 55%-kal olcsóbb lencse: hétfői akciók, amikre most érdemes lecsapni

Ezeket az akciók közül érdemes most elsőként megnézni: olcsóbb hús, féláras sütőtök és nagy kedvezmények több boltban.

Jövőre tilos lesz, amit ma sok rolleres csinál – komoly szigorítást jelentett be Magyar Péter

Az elektromos roller szigorítás a járdán közlekedőket, a bérelhető rollerek használóit és a gyorsabb eszközök tulajdonosait is érinti.

Egészségügyi dolgozók bére 2027-ben: ők kerülhetnek előnyösebb helyzetbe az új bértáblával

Az egészségügyi dolgozók béremelése 2027-ben mintegy 123 ezer munkavállalót érinthet, az új bértábla pedig a tapasztalatot és a képzettséget is jobban elismerheti.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat