Nincs is jobb, mint a tepertő lilahagymával és friss fehér kenyérrel. Ha megnézzük a mostani tepertő árakat, sokkal jobban járunk, ha otthon, saját magunk sütjük meg, mert sokkal olcsóbban kijön, mintha vásárolnánk. Ráadásul a friss, házi tepertő íze összehasonlíthatatlan a bolti kínálattal. Hogyan kell tepertőt sütni, hogy igazán ropogós legyen és hogyan tároljuk, hogy ne avasodjon meg? Itt a válasz!

Hogyan kell tepertőt sütni, hogy sokáig friss maradjon?

1 kg zsírszalonnából körülbelül 20 dkg tepertő jön ki. 5 kg-nál kevesebből nem éri meg nekiállni, abból kapunk 1 kg tepertőt és marad mellette 2-3 kg házi zsírunk is.

A bőrös szalonnáról a bőrt vágjuk le és tegyük félre. A szalonna bőre nagyon jól felhasználható főzelékek, levesek ízesítéséhez és a kocsonya készítéshez is. A szalonnát vágjuk fel 2-3 cm-es kockákra. Miután ezzel megvagyunk, tegyük a szalonnát zománcozott edénybe és adjunk hozzá kilónként fél deci vizet. Azért jó hozzá a víz, mert a gőzben sokkal jobban megpuhul a szalonna és több zsírt is enged.

A szalonnát kezdjük el kis lángon sütni. Az alacsony hőfok azért fontos, mert ha magas hőfokon készítjük a tepertőt, akkor hamar megavasodik. Figyeljünk arra, hogy folyamatosan kevergessük és forgassuk, nehogy leégjen. 

Amikor azt látjuk, hogy a zsírja habzik és letisztult teljesen, akkor egy részét szedjük ki egy edénybe. Ezzel a módszerrel tiszta, fehér házi zsírt kapunk. 

Meddig olvasztható a zsír? Körülbelül akkor fejezhetjük be a zsírolvasztást, amikor a zsír teljesen átlátszóvá válik, a tepertő pedig aranybarna színű. Ha szeretnénk megállapítani, hogy kisült-e a zsír, akkor nyomjuk a tepertőt az edény oldalához: ha sistereg, akkor még van benne zsír, ha már nem, akkor készen vagyunk.

Egy trükk a ropogós és zamatos tepertőhöz

Amikor már leszedegettük a zsír java részét, öntsünk a tepertőhöz tejet! 10 kg zsírszalonnához 2 dl tejre van szükség. A tej nagyon erősen felhabzik, amikor a forr zsírhoz öntjük, így érdemes egy fakanálon belecsorgatni lassan az edénybe. Kicsit rotyogtassuk még, majd zárjuk el a lángot és merjük ki a pirosas barna, kemény felületű tepertőket.

Fontos, hogy a még meleg tepertőt ne fedjük be és ne sózzuk meg, mert ettől megereszkedik és megpuhul. Sózni elegendő fogyasztás előtt.

Hogyan tároljuk a tepertőt?

Ha hosszú távra is szeretnénk eltenni a tepertőből vagy hatalmas adagot készítettünk, akkor közvetlenül a sütés után zsírban is eltehetjük. Ehhez tegyük a tepertőt üvegbe és öntsük le zsírral, hogy teljesen befedje. Nem kell aggódni, a zsírt nem fogja beszívni.

Zsír nélkül papírzacskóban vagy üvegben tegyük el, semmiképpen se nejlonzacskóban vagy műanyag edényben. (A műanyagban könnyen avasodik.) Hűvös és sötét helyen tároljuk, kamrában vagy spázjban, mert a hűtőszekrényben hamar elveszíti az ízét és a zamatát.

Napi Spúrtipp

Kapcsolódó

Legfrissebb

Kvíz a szocialista szlengekről: fusizás, maszek, sztahanovista – mennyit ismersz a 10-ből?

Minden generációnak megvan a maga nyelvezete. Már a mai harmincasok sem nagyon értik a mostani tizenéveseket, ahogy őket sem mindig értették a náluk idősebbek....

Babaruha olcsón az Aldiban: egy ezres a pihe-puha, bőrbarát anyagból készült body

Átfutottuk az Aldi akciós újságját és kincsekre leltünk. Babaruha olcsón, pizsamák és hálózsákok kifejezetten jó darabáron kaphatók. A zuhanykészletek árát tovább csökkentette az Aldi...

Ügyfélszolgálat: „Ez nem holmi csengeri örökösnő, hanem Nigéria, asszonyom!

Videónkból kiderül, hogy telefonos csalók áldozata kereste fel ügyfélszolgálatunkat. Persze eleinte még nem is tudta a rászedett hölgy, hogy átverték. Vigasztalhatja a tudat: Ma...