”Vendéglőbe ilyet nem eszel, fiam” – a legfinomabb madártej receptje Babi néni konyhájából

A legfinomabb madártej nyomában járunk: ez az a mitikus desszert, amit az egész világ ismer ugyan, mégis nálunk a legnépszerűbb.

A madártej egy olyan generációkat összekötő desszert, am a nagymamánknak ugyanúgy a vasárnapi ebédet és az édes gyerekkort jelenti, mint nekünk. A francia eredetű desszertet már az 1600-as években is készítették, igaz akkor még egy sós jellegű, tálaláskor édesített krémben úsztak a tojáshabok. A francia recept később az angolszász világban, főleg Amerikában és Angliában is nagyon népszerű volt a XIX. században: bár készítésében voltak eltérések. Volt, ahol a tojáshabot egy nagy felhőben gőzölték ki sütőben, és így tették az angolkrém – vagyis főzött vaníliás krém tetejére – a desszert egy távoli rokona pedig úgy készült, hogy a tojáshab helyett alkohollal átitatott piskóta darabok úsztak.

Kérdésed van a receptekkel kapcsolatban? Ügyfélszolgálatunk 2 napon belül ingyenesen segít!

A madártej nálunk is a boldog békedidők Gundel-illatú korszakában került be a szélesebb köztudatba, bár nyilvánvalóan a polgárság és a felette lévő osztályok élhettek csak vele. Még a Kádár-korszak sem tudta kivégezni, pedig nagyon igyekezett, hogy az olcsósítás szellemében kevés tojással, nulla vaníliával és az ezeket pótlandó vaníliapudingos változattal örökre kikezdje a madártej renoméját. Mi tagadás, a madártej bármennyire is egyszerű, a tojás és a vanília okán nem a legolcsóbb desszert, de egy-egy ünnepi alkalomra azért belefér – ilyenkor viszont oda kell figyelni, hogy a legjobbat hozzuk mi az alapanyagokból. A receptben említett keményítő egyébként egyáltalán nem kötelező: ha a folyósabb, szinte leveses madártejet kedveljük, akkor teljesen elhagyhatjuk, a használata inkább annak javasolt, aki arra az állagra esküszik, mikor a kanál hátán lévő krém hullámokat vet, ha ráfújnak. 

Tipp: a legfinomabb madártej készítéséhez jó, ha van otthon plusz 2-3 deci tejünk még, hogy szükség esetén lazítani tudjunk az étel állagán.

Fontos, hogy bár sok recept azt mondja, vaníliás tejben főzzük ki a habot, de ez csak a vaníliás cukor esetén működik.

Az igazi vanília apró fehér magjai rátapadnak a tojáshabra, így az egyrészt nem lesz túl esztétikus, másrészt a tej vaníliássága is csökken ha az aromákat őrző magocskák a habra kapaszkodnak.

És akkor jöjjön a legfinomabb madártej receptje!

Madártej

A mitikus desszert, amit a világ is ismer, de nálunk a legnépszerűbb!
A legfinomabb madártej receptje
Recept nyomtatása
Fogás desszert
Konyha magyar
Kulcsszavak desszert, madártej
Teljes idő 15 perc
Adag(ok) 4 főre
Költség 800-2000 (a vaníliarúd drágítja)

Hozzávalók

  • 1,2 l tej
  • 1 db vanília rúd (vagy 2 csomag bourbon vaníliás cukor)
  • 12 dkg cukor
  • 5 db közepes tojás
  • 1 csipet
  • 1 ek étkezési keményítő opcionális

Elkészítés

  • A hideg tojásokat kettéválasztjuk.
  • A fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük. Közben 1 liter tejet kis lángon gyöngyözésig forralunk, hozzáadunk egy kanál cukrot.
  • A habból evőkanállal kis adagokat szaggatunk, és a tejbe tesszük őket. 1-2 percig főzzük, majd megfordítjuk és még 1 percig főzzük őket. Szűrőlapáttal, óvatosan kiemeljük és félretesszük őket.
  • Ha az összes “madárka” elkészült, akkor a tejet átszűrjük, és hozzáadjuk a maradék 2 dl-t – ezzel pótoljuk a tejet és kicsit le is hűtjük.
  • A tojássárgáját alaposan kikeverjük a cukorral (és ha használunk, keményítővel) , hozzáadunk fél-1 dl meleg tejet majd visszacsurgatjuk a meleg tejbe és folyamatos keverés mellett sűrűre főzzük. Ha használunk keményítőt kicsit sűrűbb, pudingosabb végeredményt kapunk, ha nem akkor kicsit lazább, folyékonyabb lesz a madártej.
  • A tojáshabokat a krémre helyezzük. Langyosan és jéghidegen is nagyon finom!
A legfinomabb madártej receptje
Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Így kérje az évi 600.000 forintot, ha bölcsis a gyerek: mutatjuk, kik vehetik igénybe a támogatást

Az EFOP bölcsődei támogatás a munkába visszatérő kisgyermekes szülők bölcsődei kiadásait csökkenti, azonban az igényléshez több feltételnek is meg kell felelni.

Eladni vagy beszámíttatni éri meg jobban a használt autót? Ezt nem kötik az orrodra a kereskedők

A használt autó beszámítás vagy a privát eladás éri meg jobban? Elmondjuk, mit hallgatnak el a kereskedők, és mit mutat a valóság!

20 euróból vonattal a horvát tengerpartra: mutatjuk a Retró Istria Expressz árait

Ha olcsón szeretnél eljutni a horvát vagy a szlovén tengerpartra, jó hír, hogy idén is elindul a nosztalgikus hangulatú éjszakai járat. A retro istria expressz 2026 árak már elérhetők: a legolcsóbb menetjegy mindössze 20 eurótól indul.

Műanyag bejárati ajtók olcsón: így spórolhatsz anélkül, hogy a minőségről lemondanál

Egy olcsó műanyag bejárati ajtó elsőre remek vételnek tűnhet, de nem minden kedvező árú termék jelent valódi megtakarítást. Ha ugyanis az egyik leggyakrabban használt nyílászáró rövid időn belül meghibásodik, egy új ajtó megvásárlása máris jelentős pluszkiadást jelenthet.

Bedugod a rózsát egy krumpliba és azonnal kinyílik? Kiderült a meglepő igazság a terjedő netes videóról!

Látod a neten a krumplis rózsaszaporítást? Ne dőlj be a videóknak! A rózsa szaporítása dugványról a legegyszerűbb és legbiztosabb módszer.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat