Nyitólap Blog Oldal 320

Megszűnik a Windows 10? Fel tudom tenni a 11-et? Mi van, ha nem?

Olcsó okostelefonok, eladásra váró mobil, laptopos ügyek, vagy egyéb háztartási gépekkel kapcsolatos furfangosságok. Mind megírtuk. Ma viszont a Windows 11 téma kerül górcső alá. Sokan úgy hallották, hogy idén megszűnik a Windows 10, de ez nem pontos megfogalmazás. Az operációs rendszer természetesen továbbra is futni fog a gépeken, azonban a Microsoft október 14-én végleg lezárja a támogatását. Ez azt jelenti, hogy nem érkeznek többé biztonsági javítások, funkciófrissítések vagy technikai segítségnyújtás. Aki tehát továbbra is a Windows 10-et használja, az fokozott biztonsági kockázattal kell, hogy számoljon. Ezért kulcsfontosságú, hogy mindenki időben utánajárjon a váltásnak.

Hogyan végezhető el a windows 11 gépigény-ellenőrzés?

A legegyszerűbb módja annak, hogy kiderítsd, futtatható-e a Windows 11 a számítógépeden, a Microsoft hivatalos PC Health Check alkalmazása. Ez a program egyetlen gombnyomással megvizsgálja a hardvert, majd jelzi, ha valamelyik feltétel hiányzik. Így anélkül tudhatod meg, hogy alkalmas-e a géped, hogy szakemberhez kellene fordulnod, rendkívül egyszerű. Hogyan használd a programot, s hol találod meg a gépeden belül? Íme, itt egy videó, ami segít, milyen lépéseket kell megtenned.

A Windows 11 minimumkövetelményei közé tartozik a legalább 1 GHz-es, 64 bites, többmagos processzor, minimum 4 GB RAM, 64 GB szabad tárhely, valamint a TPM 2.0 chip és az UEFI alapú Secure Boot támogatás. Ezek közül a TPM 2.0 és a Secure Boot hiánya a leggyakoribb akadály, főként régebbi gépeknél. Azonban nem kell megijedni, ha ezekről halovány fogalmunk sincs. A PC Health Check program egyértelműen megmutatja, ha ezek nincsenek bekapcsolva, és BIOS/UEFI beállításokkal sokszor pótolhatók.

Mi a teendő, ha nem felel meg a gép?

Előfordulhat, hogy a Windows 11 gépigény-ellenőrzés azt mutatja, hogy a számítógéped nem kompatibilis. Ilyenkor két lehetőséged van. Az egyik, hogy hardvert frissítesz – újabb processzor, alaplap vagy teljes gép beszerzésével biztosíthatod a hosszú távú működést. Ez költséges megoldás, de egyben a legbiztonságosabb.

A másik lehetőség, hogy a Windows 10-et használod tovább. Fontos azonban tudni, hogy idén október után ez kockázatos lesz, mert a rendszer már nem kap védelmi javításokat. A Microsoft kínál úgynevezett Extended Security Updates (ESU) programot, amellyel bizonyos vállalatok és szervezetek tovább vásárolhatnak biztonsági frissítéseket, de ez otthoni felhasználók számára nem reális opció.

Alternatívák a Windows 11 helyett

Ha nem szeretnél beruházni új gépre, vagy egyszerűen nem akarsz Windows 11-re váltani, kipróbálhatsz alternatív operációs rendszereket is. A Linux különféle változatai ingyenesen elérhetők, rendszeresen frissülnek, s alapfeladatokra – internetezés, dokumentumszerkesztés, médiahasználat – teljesen alkalmasak. Ugyanakkor, ha speciális Windows-alkalmazásokat használsz, ez nehezebb átállást jelenthet.

További kérdése van a témával kapcsolatban? Forduljon ügyfélszolgálatunkhoz, két napon belül, ingyen válaszolunk.

Miért érdemes időben lépni?

Bár a Windows 10 nem „áll le” októberben, a frissítések hiánya komoly kockázatot hordoz. Minden hónap, amelyet támogatás nélkül töltesz, növeli a veszélyt, hogy a számítógéped sebezhető lesz kibertámadások vagy adatlopás ellen. Ezért ajánlott már most ellenőrizni a kompatibilitást, és eldönteni, hogyan tovább, frissítés, új hardver vagy más operációs rendszer kipróbálása.

Hihetetlen, de igaz: 5 évvel tovább élnek a nagyszülők, akik sokat unokáznak!

Egy friss kutatás szerint az unokázás hatása az egészségre egészen elképesztő: a nagyszülők akár 5 évvel tovább élhetnek, ha aktívan részt vesznek unokáik életében. Az együtt töltött idő nemcsak boldog pillanatokat hoz, hanem kimutathatóan javítja a testi és lelki egészséget is.

A berlini kutatók adatai szerint a nagyszülők, akik rendszeresen unokáznak, 37%-kal kisebb eséllyel halnak meg a vizsgálat utáni 20 évben, mint azok, akik nem foglalkoznak unokáikkal. Ez óriási különbség, és jól mutatja, hogy az unokázás hatása az egészségre mennyire erős.

De miért ilyen fontos az unokázás? Először is, a nagyszülők agyát edzésben tartják a mesélések és a szerepjátékok. A folyamatos mentális interakció segít megelőzni a demenciát, javítja a gondolkodás rugalmasságát, és növeli a problémamegoldó képességet.

Van még kérdésed? Ügyfélszolgálatunkhoz bátran fordulhatsz, 48 órán belül segítünk!

A fizikai egészségre is jótékony hatással van. Egy kutatás kimutatta, hogy unokázás után a nagyszülők vérnyomása csökken, a szívritmusuk helyreáll, és a keringésük is javul. A közös játék tehát nemcsak szórakozás, hanem igazi egészségmegőrzés is.

És ott van a lelki oldal. A nagyszülők 72%-a számolt be arról, hogy sokkal kevésbé érzik magukat magányosnak, ha rendszeresen találkoznak unokáikkal. A nevetés, a szeretet és a közös élmények komoly védelmet nyújtanak a depresszió ellen.

Az unokázás hatása az egészségre tehát kézzelfogható: hosszabb élet, jobb közérzet, erősebb szív és boldogabb mindennapok. Szóval nagymamák és nagypapák, hajrá – unokázásra fel!

További tartalmakért kövess minket TikTokon és Youtubeon is!

Hétfőn egy ezresért bárhová vonatozhatsz az országban – Autómentes napijegy a MÁV-nál

fiatal nő néz ki a vonat nyitott ablakán

Szeptember 22-én a közösségi közlekedés kerül a figyelem középpontjába: mindössze 999 forintért lehet egész nap korlátlanul vonatozni országszerte. Az autómentes nap 2025 MÁV kezdeményezés célja, hogy minél többen hagyják otthon az autót, és válasszák helyette a fenntarthatóbb, zöldebb utazási módokat.

Autómentes nap 2025 MÁV – kedvezményes napijegy egész napra

Az Autómentes Nap alkalmából a MÁV–csoport és a GYSEV minden helyközi járatán érvényes lesz a mindössze 999 forintért kapható Autómentes napijegy. A jegy szeptember 22-én 0:00 órától éjfélig korlátlan számú utazásra jogosít belföldön, kizárólag a 2. kocsiosztályon. Aki 1. osztályon vagy helyjegyes járaton szeretne utazni, annak a szükséges kiegészítő jegyet, illetve a helyfoglalást külön meg kell vásárolnia.

A napijegy a Magyarország24 jegyhez hasonlóan működik, vagyis helyközi közlekedésre érvényes, távolsági buszokon és InterCity-vonatokon is, a szükséges felárak és helyjegyek megváltása mellett. Aki például expressz vagy InterRégió járattal utazna kerékpárral, annak a kerékpárhelyjegyet is meg kell váltania, ha az adott vonaton a férőhelyek száma korlátozott.

Jegyvásárlás

Az Autómentes napijegyet bárki megvásárolhatja az adott napon az alábbi helyeken:

  • a MÁV és MÁV+ mobilalkalmazásban,
  • a jegy.mav.hu online felületen,
  • a vasúti jegykiadó automatákból,
  • a pénztárakban,
  • valamint a VOLÁN-járatok fedélzetén.

Kerékpárszállítás ingyen a Mobilitási Héten

Az Európai Mobilitási Hét szeptember 16. és 22. között zajlik, és ennek részeként a MÁV, a HÉV és a GYSEV járatain a kerékpárszállítás teljesen díjmentes lesz. Ehhez külön kerékpárjegy sem kell, ugyanakkor azokra a vonatokra, ahol a bicikli szállításához helyjegy kötelező, azt továbbra is meg kell vásárolni. Ez főleg az InterCity-, expressz- és egyes InterRégió járatokat érinti, ahol korlátozott a szállítási kapacitás.

Utazás vonattal.

Helyi közlekedési kedvezmények több városban

Az ország több településén is külön kedvezményekkel készül a vasúttársaság az Autómentes Héten:

  • Bonyhádon szeptember 18-án minden utas ingyenesen utazhat a helyi járatokon.
  • Sopronban szeptember 22-én szintén díjmentes lesz a helyi közlekedés.
  • Érden, Ercsiben és Csongrádon szeptember 22-én a helyi járatokon az Autómentes napijegy is érvényes.
  • Szegeden szeptember 16. és 22. között, valamint szeptember 26-án, egy érvényes személygépkocsi forgalmi engedélyének felmutatásával két felnőtt és három gyermek (18 év alatt) utazhat díjmentesen a MÁV–csoport járatain a város közigazgatási határain belül.

Ha van még kérdésed a témával kapcsolatban, akkor keresd bátran kollégánkat az ingyenesen elérhető Ügyfélszolgálatunkon!

Színes programok Budapesten

Az Autómentes Hétvégén, szeptember 20–21-én a fővárosban a Kiskörúton is találkozhatnak az érdeklődők a MÁV–csoport munkatársaival. Külön stand, járműbemutató, vasútbiztonsági kvíz és gyereksarok várja majd a látogatókat, így a rendezvény családi programként is kiváló lehetőséget kínál. A 2025-ös Mobilitási Hét mottója: „Mobilitás mindenkinek”. Az akciók és kedvezmények egyértelműen arra ösztönzik a közlekedőket, hogy legalább egy napra váltsák le az autót fenntarthatóbb megoldásokra. Programjáról bővebben itt lehet olvasni.

A világ legkülönlegesebb parkja Magyarországon: 2.000 forint a belépő, de a középkorban így nem sétálhatsz máshol

dinnyési várpark
dinnyési várpark

Ilyet az egész világon csak Dinnyésen látsz! Középkori várak eredeti anyagból, Guinness-rekorder makettparkban sétálhatók körbe. A dinnyési várpark várai hétvégére tökéletes családi programot jelentenek, a gyerekek imádják ezt az élethű parkot, ahol testközelből lehet megnézni, hogy hogyan éltek a középkorban az emberek. 

Mitől egyedülállóak a dinnyési várpark várai?

A dinnyési Várpark várai világviszonylatban is különlegesek, mégpedig azért, mert ezek anyaghű vármakettek. Míg a világ legtöbb makettparkja (pl. a Mini-Europe Brüsszelben, Minimundus Ausztriában vagy Franciaországban a France Miniature) méretarányos, de műanyagból vagy gipszből készült modelleket mutat be. Dinnyésen viszont eredeti anyagokból készültek a vármakettek – vagyis a kicsinyített modellek is építészetileg hitelesek. Ennek köszönhetően a park ötszörös Guiness rekorddal rendelkezik.

A várak nem véletlenszerűen vannak elhelyezve, hanem a történelmi Magyarország földrajzi térképén, megyei pontossággal. Ezáltal egy séta a parkban olyan, mintha végigjárnánk a középkori Magyarország várait, csak kicsiben.

Az Árpád-kori skanzen, a Szentek Fala, a palánkvár és a szekérvár mind olyan elemek, amelyek a parkot nem csupán makettparkká, hanem élő történelmi tanösvénnyé teszik.

Aki pedig besokallt a sok sétától, az mehet egy kört a parkban működő kisvasúttal is. A gyerekeknek ez szokott lenni a látogatás kedvenc része.

Kedvezmények és belépő árak

A dinnyési Várparkba két éves kor alatt ingyenes a belépés.

Kedvezményes árú jegyet válthatnak 1500 forintért:

  • pedagógusok
  • nyugdíjasok
  • fogyatékkal élők
  • csoportok 10 fő felett
  • 2-18 év közöttiek
  • családok: min. 1 felnőtt és 1 gyerek

Iskolai, óvodai csoportok figyelem! Minimum 15 fő látogatása esetén 2 fő kísérő pedagógus számára ingyenes a belépés. Ehhez nem kell mást tenni, mint érkezéskor felhívni a 06-20-9924-399 vagy a 06-20-9287-156 telefonszámok egyikét!

A teljes árú jegy pedig 2000 forintba kerül.

Ha valami nem teljesen érthető vagy egyéb kérdéseid is lennének, keresd bátran Ügyfélszolgálatunkat!

A parkban egy autentikus Árpád-kori település-rekonstrukció is helyet kapott. Ebben két XI. századi fatemplom és templomkert, veremházak, gazdasági épületek és állattartáshoz kapcsolódó építmények kaptak helyet. A Skanzen különlegessége egy különálló, 11. századi fa körtemplom, amelyben Jézus életét mutatja be 101 kerámia szobor.

Ha ez mind nem lett volna elég kedvcsinálónak, akkor itt megtekinthető még egy izgalmas videó a parkról, bár a legjobb élőben megnézni.

A kép forrása a Várpark – Dinnyés facebook oldal

Elmúltál 40, és felébredsz az éjszaka közepén?  A perimenopauza meglepő tünetei és okai

perimenopauza tünetei
perimenopauza tünetei

Éjszakai felriadás, forgolódás, nehéz visszaalvás – sok negyvenes nő tapasztalja, és nem is sejti, hogy a hormonális változások állhatnak a háttérben. A kutatások szerint a perimenopauza időszakában az átmenetiséget tapasztaló nők 40%-a szenved alvászavartól. Cikkünkben mutatjuk, mik is pontosan a perimenopauza tünetei, és miért érintik ilyen sokrétűen a szervezetet.

Mi az a perimenopauza, és mikor kezdődik?

A perimenopauza a menopauzát megelőző átmeneti életszakasz. Akkor indul, amikor a petefészek hormontermelése fokozatosan visszaesik, és ez a menstruációs ciklus rendszertelenné válásában mutatkozik meg. A folyamat akár 3–4 évig is eltarthat, de egyes nőknél rövidebb, míg másoknál egy évtizedig is elhúzódhat. A menopauzát akkor mondjuk ki, ha az utolsó menstruáció óta legalább 12 hónap telt el. Ezzel szemben a perimenopauza nem egy konkrét dátumhoz kötődik, hanem egy fokozatos hormonális változás időszaka, amely akár már a 40-es évek közepén elkezdődhet.

A perimenopauza tünetei – az alvászavartól az ízületi fájdalmakig

A köztudatban leginkább a hőhullám él a menopauza fő jeleként, valójában a perimenopauza tünetei rendkívül változatosak. A leggyakrabban jelentett panaszok:

  • Alvászavar: hajnali felébredés, gyakori éjszakai izzadás, nehéz visszaalvás.
  • Menstruációs zavarok: rövidebb vagy hosszabb ciklusok, rendszertelen vérzés.
  • Hőhullámok és izzadás: a test hirtelen túlmelegedése, erős izzadással.
  • Szívdobogásérzés és vérnyomás-ingadozás.
  • Hüvelyszárazság, fájdalmas együttlét, csökkent nemi vágy.
  • Testsúlygyarapodás és anyagcsere-lassulás.
  • Ízületi fájdalmak, izommerevség.
  • Mentális tünetek: hangulatingadozás, szorongás, memóriazavarok, „agyköd”.

Nem minden nőnél jelentkezik minden panasz: van, aki enyhén éli meg az átmenetet, másoknál kifejezetten megterhelő lehet.

Miért zavarja meg a hormonális változás az alvást?

Az alvászavar a perimenopauza egyik legkorábbi és leggyakoribb tünete. Ennek több oka lehet:

  • Éjszakai hőhullámok: a test hirtelen felmelegedése és izzadás miatt könnyű felébredni.
  • Hormonális ingadozások: a progeszteron – amely nyugtató, alvást segítő hormon – mennyisége csökken.
  • Stressz és szorongás: a hormonális változások a lelki állapotra is hatással vannak, fokozva az éjjeli ébredéseket.
  • Életkorral járó alvásciklus-változás: negyvenes évektől a mélyalvás szakaszai rövidülhetnek, így érzékenyebbé válik az idegrendszer az apró ingerekre.

Ez magyarázza, miért panaszkodnak olyan sokan arra, hogy 2–3 óra alvás után hirtelen kipattannak az ágyból, majd órákig nem tudnak visszaaludni.

Hőhullám.

Tévhitek a perimenopauzáról

  • „Ez csak az 50 felettieket érinti.” – Nem igaz, sok nő már 40 körül találkozik a tünetekkel.
  • „A klimax egyik napról a másikra jön.” – Valójában egy elhúzódó, évekig tartó átmenet előzi meg.
  • „Csak a hőhullám számít.” – Az alvászavar, a hangulatingadozás és a libidócsökkenés ugyanúgy a folyamat része lehet.
  • „Semmit nem lehet tenni ellene.” – Az életmódbeli változtatások és az orvosi kezelések sokat segíthetnek a tünetek enyhítésében.

Hogyan állapítható meg, hogy perimenopauzában vagyunk?

A legfőbb támpont a menstruációs ciklus változása és a kísérő panaszok megjelenése. Vérvizsgálattal (például az FSH-szint mérésével) lehet képet kapni a hormonális állapotról, de ez önmagában nem elég, mert a hormonértékek naponta is ingadozhatnak.
A nőgyógyász szakorvos a panaszok, az életkor és a laboreredmények alapján állítja fel a diagnózist.

Mikor érdemes orvoshoz fordulni?

  • Ha a tünetek (például alvászavar, hőhullám, hangulatingadozás) tartósan rontják az életminőséget.
  • Ha a menstruáció extrém módon megváltozik (nagyon erős vagy túl gyakori vérzés).
  • Ha visszatérő húgyúti fertőzések, tartós fájdalmak vagy szexuális együttlét közben tapasztalt panaszok jelentkeznek.

TB-finanszírozott ellátásban a nőgyógyászati szakrendelés a megfelelő hely. A háziorvos beutalója sem szükséges a nőgyógyászatra.

Ha van még kérdésed a témával kapcsolatban, akkor keresd bátran ingyenesen elérhető Ügyfélszolgálatunkat!

Mit lehet tenni a tünetek enyhítésére?

A perimenopauza tünetei nem mindenkinél igényelnek gyógyszeres kezelést. Sok esetben életmódbeli változtatások is sokat segíthetnek:

  • Táplálkozás: kalciumban, D- és K-vitaminban gazdag ételek, zöldség- és gyümölcsfogyasztás, megfelelő folyadékbevitel.
  • Mozgás: rendszeres kardio- és erősítő edzés, amely támogatja a keringést és a csontok egészségét.
  • Stresszcsökkentés: relaxáció, jóga, meditáció, légzőgyakorlatok.
  • Alváshigiénia: állandó lefekvési idő, képernyőhasználat mellőzése elalvás előtt, koffein kerülése délután.
  • Káros szenvedélyek kerülése: dohányzás és túlzott alkoholfogyasztás elhagyása.

Orvosi javaslatra hormonpótló kezelés is indítható, ha a panaszok nagyon erősek, vagy fennáll a csontritkulás veszélye. Ugyanakkor bizonyos esetekben (pl. trombózishajlam, daganatos betegségek) ez ellenjavallt, ilyenkor alternatív gyógyszeres megoldás vagy természetes kiegészítő jöhet szóba.

Sokkal gyorsabban kész a takarítás: ez a bélyegporszívózás titka

Bélyegporszívózás és más porszívó trükkök: ahol a papok táncolnak, ott

A legjobb porszívó trükkök azok, amikkel időt és energiát takarítunk meg, miközben tisztább lesz a lakásunk. Ez is ilyen jó kis praktika: a bélyegporszívózás.

Bélyegporszívózás, vagyis ahol a papok táncolnak

A bélyegporszívózás egyszerűen azt jelenti, hogy a szoba leginkább szem előtt lévő és legkönnyebben hozzáférhető részeit a lehető leggyorsabban kiporszívózzuk. A porszívó trükkök közül ez talán a legegyszerűbb. Nálunk ezt úgy mondták régen: csak, ahol a papok táncolnak. A feleségem meg úgy szokta mondani: csak körbeszaladok a porszívóval. A módszer így természetesen ellentétben áll az olyan alapos és taktikai jellegű porszívózással, amikor a bútorok alá is bemegyünk a szívófejjel. Pláne a nagytakarításkor szokásos módszerrel, amikor olyan gondosak vagyunk, hogy elmozdítjuk a bútorokat, hogy mögöttük, alattuk, vagy mondjuk a kanapé párnái között is kitakarítsunk. A bélyegporszívózás gyors és hatékony módja annak, hogy felfrissítsük a szobát, még akkor is, ha nincs időnk – vagy még nem esedékes – rendesen kitakarítani.

További háztartási kérdésed van? Fordulj ügyfélszolgálatunkhoz! Két napon belül ingyenesen válaszolunk.

Kinek ajánlottak ezek a porszívó trükkök?

A bélyeges módszer és más porszívó trükkök mindenkinek ajánlottak. Nem a rendszeres takarítás helyett, hanem két takarítás között, azt kiegészítendő. Nem arról van itt szó, hogy lusták vagy igénytelenek lennénk, épp ellenkezőleg: addig se legyen kosz, amíg újra itt a nagytakarítás ideje. Én annyira ajánlom ezt a módszert, hogy konkrétan egy külön porszívóm van erre a célra: egy kisebb, akkumulátoros rúdporszívó, amit 7-8 éve használok folyamatosan. Naponta-kétnaponta pár perc alatt a konyhát és a nappalit szépen meg lehet tisztítani a morzsától, portól és a szálló kutya-, macskaszőrtől.

Miért jó ez a módszer, miben segít?

A bélyeges és a hasonló porszívó trükkök megváltoztatják a gondolkodásodat: segítenek, hogy az idő nagy részében viszonylag tiszta legyen a ház, ahelyett, hogy csak néha legyen nagyon tiszta (nagytakarítás után). Arról nem beszélve, hogy a normál takarítás idejét jelentősen csökkenti, ha nem két hét, csak néhány nap porát kell a padlóról fölszívni.

A bélyegporszívózástól tehát nem koszosabb, hanem éppen ellenkezőleg: tisztább lett az otthonom. Hiába tűnik ez a módszer hanyagnak, gondoljunk csak bele. Amit már felszívott a porszívó, az többet nincs ott a földön. Vagyis ezek a porszívó trükkök segítenek, hogy nagyobb legyen a tisztaság, és emellett kevesebb időt kelljen a takarításra fordítani.

Én azt ajánlom: bélyegporszívózzunk napi 10 percet, csak ahol a papok táncolnak. A rendes takarítás pedig ráér kéthetente.

Életed legjobb paprikás krumplija – recept jöhet?

A magyar konyha sokáig hemzsegett az olyan szegényételekben, amiket már jó ideje nem készít senki.

A lebbencsleves egyre ritkább, a sterc – pirított liszt zsírral, krumpli vagy bab főzőlevével feleresztv – tájjellegű fogásnak számít a szomszédos Burgenlandban, nálunk viszont a hetvenes évek óta cikinek számít, és ki is kopott a mindennapokból. Nem készítünk pirított grízt, tojáspörköltet, és a fokhagymás-zsíros pirítós sem dívik már vacsorára.

Kétségkívül egyik sem egy igazán egészséges étel – mondjuk a mai olcsó, félkész zacskós ételeket valószínűleg mind kenterbe veri – de a mai hatvanas korosztálynak még bőven gyerekkori ízeket jelentenek. Van ugyanakkor egy olyan szegényétel, prolikaja, hóvégi lakoma, ami szerencsére a mai napig készül ott, ahol egyébként is főznek. És ez a paprikás krumpli.

A pofonegyszerű fogás legalább annyira a magyar konyha szerves része, mint a töltött káposzta, a gulyásleves vagy a paprikás csirke – bár Ausztriában is készítik, Erdapfelgoulash néven – ez az egyik olyan fogásunk, amit otthon sokkal gyakrabban eszünk, mint a menzán vagy pláne étteremben. A paprikás krumpli alapvetően pofonegyszerű, készülhet bográcsban vagy lábasban, mehet bele kolbász, virsli, szafaládé vagy akár nokedli is.

Sőt: önmagában, mezítlábasan (vegánul) is megállja a helyét – igaz, hogy így azért kicsit egyszerű lesz.

Igaz, hogy a paprikás krumpli sem kifejezetten felel meg a mai trendeknek. Habár egyszer egy nagy nevű dietetikus azt nyilatkozta, hogy megfelelő mennyiségű savanyúsággal teljes értékű ebéd vagy vacsora. Ez mégis tán az egyetlen olyan magyaros fogás, ami a háztartásokban maradt fent, nem a vendéglátóipari egységekben, és ma is olyan gyakran készül, mint a háború előtt vagy a hetvenes években.

Igaz, azt is hozzá kell tenni, hogy míg az alapjai, a hagyma, a paprika vagy épp a burgonya még mindig az olcsó alapanyagok közé tartoznak, az ételt éteri magasságokba emelő szalonna és kolbász már egyáltalán nem számítanak filléres árunak, így aztán a paprikás krumpli egy pár éve már biztosan kicsekkolt a legolcsóbb magyar fogások közül a lecsóval együtt. Ha viszont így történt, adjuk meg a módját és készítsük úgy, hogy aki kóstolta, soha ne feljtse el, hogy vannak ételek, amiket igenis érdemes benne hagyni a családi recepttárban!

Életed legjobb paprikás krumplija

Recept
Recept nyomtatása
Fogás egytálétel, Főétel
Konyha magyar
Kulcsszavak burgonya
Előkészítési idő 25 perc
Elkészítési idő 30 perc
Adag(ok) 4 főre
Költség 4500 forint

Hozzávalók

  • 2 fej vöröshagyma
  • 1,2 kg krumpli (legjobb a B típusú, főzni való fajták: Hópehely, Red Scarlet, Desiré, Balatoni rózsa)
  • 1 nagy ek zsír
  • 3 tk fűszerpaprika (ennek a fele lehet füstölt, de egyáltalán nem kötelező)
  • 1 db paradicsom (ha szezonja van vagy 1-2 ek paradicsompüré)
  • 1 szál füstölt százazkolbász
  • 15 dkg zsírosabb füstölt szalonna
  • só
  • bors
  • köménymag vagy őrölt majoranna (ha szeretjük)

Elkészítés

  • A hagymát finomra vágjuk, a krumplit meghámozzuk és nagyobb kockákra/hasábokra vágjuk. A kolbászt karikázzuk, a szalonnát csíkozzuk.
  • Egy nagyobb lábosban feltesszük a zsírt. Kiolvasztjuk benne a szalonnát, majd kiveszük a pörcöket. Beletesszük a kolbászkarikákat, kiolvasztjuk, majd ha roppanósak, kivesszük.
  • A visszamaradt zsírokban kis lángon 5-8 percig dinsztejük a hagymát. Hozzáadjuk a fűszerpaprikát, kettőt-hármat keverünk rajta, és hozzáadjuk a krumplités az apró kockára vágott paradicsomot. Alaposan megsózzuk. Ha szeretjük, adunk hozzá köményt vagy majorannát.
  • Kis lángon, lassan főzzük 20-25 percig míg a krumpli megfő, de szépen egyben marad. Azért fontos hogy kis lángon főzzük, mert akkor tud jól besűrűsödni a leve, így lesz sűrű, ízes szaftos.
  • Ha kész, 5 percig még állni hagyjuk. A visszamaradt szalonnapörcöket és kolbászt belekeverhetjük az edénybe, de külön is kínálhatjuk mellé. Ha szeretjük, mehet rá tejföl is, de a savanyúságot ne hagyjuk ki, kínáljunk mellé csemege vagy kovászos ubit, csalamádét, cékát vagy bármit, amit szeretünk.

Milyen összeg felett jelent a bank a NAV-nak? Amikor kockázatosnak ítélnek egy tranzakciót

lejárt bankjegyek beváltása
lejárt bankjegyek beváltása

Nem mindennapos, de nem is elképzelhetetlen, hogy az embernek nagyobb összegre van szüksége, méghozzá készpénzben. Ilyen lehet pl. egy lakás kivételénél a kaució vagy ingatlanvásárlás esetén a foglaló. Ahogy a készpénzfelvétel, úgy egy jelentősebb összeg átutalása sem marad észrevétlen, főleg, ha az gyakran megismétlődik (gondoljunk csak az ingatlantulajdonosokra, akik okosba’ adják ki a lakásukat). Adódik a kérdés, hogy mi lehet gyanús, milyen összeg felett jelent a bank a NAV-nak, illetve hogyan bizonyíthatja egy egyszerű, hétköznapi ügyfél, hogy semmi simlisség nincs a háttérben. Mutatjuk a lényeget.

Sokan gondolják, hogy a bank automatikusan jelenti a NAV felé, ha nagyobb összeget utalunk vagy veszünk fel. A valóság azonban ennél összetettebb: nincs fix összeg, ami automatikusan jelentési kötelezettséget vált ki. A szabályozás lényege, hogy a bankoknak kétféle kötelezettsége van:

az ügyfél-átvilágítás és gyanús tranzakciók bejelentése.

A bankoknak bizonyos összeg fölött kötelező ellenőrizni az ügyfelet. 2025-ben nagyjából 4,5 millió forint (10.000 euró) feletti tranzakcióknál a banknak dokumentumokat kell kérnie, hogy honnan származik a pénz. Ez még nem jelent automatikus NAV-bejelentést, csupán azt szolgálja, hogy a pénzügyi műveletek átláthatóak legyenek, és a bank felmérhesse a kockázatot.

tízezer forintos bankjegyek kézben

A gyanús tranzakciók jelentése a NAV-nak nem az összeg nagyságától függ, hanem a tranzakciók kockázatán. A bank szakemberei folyamatosan figyelik az ügyfelek szokásos pénzügyi mintázatait, és minden olyan eltérést gyanúsnak minősíthetnek, ami pénzmosásra vagy terrorizmus finanszírozására utalhat.

Milyen szempontok alapján minősít a bank egy tranzakciót kockázatosnak? Milyen összeg felett jelent a bank a NAV-nak?

Ha a tranzakció nem illik az ügyfél szokásos pénzügyi tevékenységéhez. Pl. egy kisvállalkozás hirtelen nagy készpénzforgalmat bonyolít. Szintén gyanús lehet, ha valaki több millió forintot utal vagy vesz fel anélkül, hogy erre logikus magyarázata lenne, vagy a pénz rövid időn belül külföldre, esetleg offshore célországba került. Ugyanígy kockázatra utalhat az is, ha valaki több kisebb részletben próbál nagy összeget átmozgatni, mintha szándékosan kerülné az ellenőrzést.

Ha a bank a tranzakciót gyanúsnak ítéli, a belső eljárások keretében egy kijelölt szakember értékeli az esetet, majd hivatalos formában jelenti a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodájának (FIU). Az ügyfél nem értesül a bejelentésről, a bank pedig jogilag védett, így nem sérti a banktitkot.

További kérdése van banki ügyekkel kapcsolatban? Forduljon ügyfélszolgálatunkhoz, két napon belül, ingyen válaszolunk.

‘Nem csinálok semmi rosszat’-alapcsomag

  • Nem valószínű, hogy a bank 500-600 ezer forint felvételéért elővesz, de biztos, ami biztos, legyen dokumentáció: adásvételi szerződés, öröklési papír, ajándékozási nyilatkozat.
  • Egyeztessünk a bankkal: ha szokatlanul nagy összegű tranzakcióra készülünk, érdemes jelezni a célt és jogcímet.
  • Digitális biztonság: Védjük a bankkártya- és személyes adatainkat, mert a pénzmosás gyakran kibercsalásokból indul.
  • Ismerjük a szokásainkat: A bank figyeli az ügyfelek tevékenységét; a jelentős eltérések gyanúsnak tűnhetnek.

Összességében a banki jelentési kötelezettség nem az összeg nagyságától függ, hanem attól, hogy a tranzakciók mögött milyen kockázatok lehetnek.

Ingyenes Office diákoknak és a tanároknak, csak regisztrálni kell: egy csomagban a legfontosabb programok

Diákok ülnek az egyetem aulájában.

A Microsoft ingyenesen biztosítja az Office 365 oktatási csomagot oktatási intézményben tanulók vagy dolgozók számára- legyen az középiskola, főiskola vagy egyetem. Milyen feltételekkel jár az ingyenes office diákoknak és hol kell regisztrálni hozzá?


Az Office 365 Oktatási csomag tartalmazza a Word, az Excel, a PowerPoint, a OneNote, a Microsoft Teams és a Microsoft 365 Copilot Chat1 webes verzióját. Ezen kívül egyéb AI-alapú eszközöket is biztosít a munkához és a tanuláshoz.

Ilyen feltételekkel jár az ingyenes Office diákoknak

Az oktatási intézményeknek regisztrálni kell a Microsoft oldalán és el kell végezniük egy jogosultsági ellenőrzést. Ez azért fontos, mert, ha egy diák szeretne ingyenes office-t igényelni, akkor az iskolának intézményi jogosultsággal kell ehhez rendelkeznie.
A Microsoft ilyenkor igazából azt ellenőrzi, hogy az adott oktatási intézmény rendelkezik-e domainnel és ennek az iskola-e a tulajdonosa. A regisztrációt követően több nap, de esetenként több hét is lehet az ellenőrzési folyamat, amely során hivatalos dokumentumokat is bekérhetnek az iskolától.

Fontos tudni, hogy az ingyenes oktatási verziónál nem biztos, hogy minden prémium funkció elérhető, például bizonyos AI-eszközök, nagy tárhely vagy vállalati biztonsági/irányítási szolgáltatások. Egyes programok pedig nem tölthetők le, csak online használatuk érhető el. Viszont az intézmények számára plusz tárhelyet biztosít a Microsoft, ami azt jelenti, hogy 100 TB összevont tárhelyet kapnak (OneDrive, SharePoint, Exchange) a jogosult iskolák.

Pofonegyszerű regisztráció

A Microsoft  oldalán, ezen a felületen kell elindítani a regisztrációt. A diákoknak és a tanároknak is az iskolai e-mail címmel kell regisztrálni, ez alapján történik majd a jogosultsági ellenőrzés is.

Maradt még kérdésed? Keresd Ügyfélszolgálatunkat!

Meddig jár az ingyenes oktatási csomag?

Amíg az intézmény oktatási státuszban van és amíg ott dolgozik, illetve ott van aktív hallgatói jogviszonya az igénylőnek, addig használhatja az Education verziót.

Érdemes tudni, hogy a Microsoft rendszeresen ellenőrizheti, hogy továbbra is jogosult-e az iskola az ingyenes verzióra. Ha ez a jogosultság elveszik, akkor, az Office webes alkalmazások használata változhat, illetve korlátozottan lesz csak elérhető.



Rossz számlaszámra utaltál? Így kaphatod vissza a teljes összeget, mielőtt késő lenne

telefonon adja meg bankkártya adatait egy nő
bankkártya adatainkat ellopni

Netes csalások, elveszett bankkártyaadatok, egyéb zűrös, ügyes-bajos helyzetek. Igyekszünk ezekre mind felkészülni, s még a baj megtörténte előtt megírni. Az online bankolás kényelmes, azonban egy elütött számjegy is elég ahhoz, hogy a pénzed rossz helyre kerüljön.

Az első, amit ilyenkor tenned kell, hogy azonnal hívd fel a bankodat. Ha az átutalás még nem teljesült – vagyis a fogadó bank még nem írta jóvá az összeget – akkor van esély az utalás visszavonására. Az azonnali utalások esetében azonban erre szinte csak percek állnak rendelkezésre. A pár éve bevezetett azonnali rendszer másodpercek alatt teljesít, így itt tényleg minden pillanat számít. Az MNB idén nyáron életbe lépett új intézkedései – például a központi visszaélésszűrő rendszer – bizonyos gyanús tranzakciókat automatikusan késleltethetnek, de a hibás számlaszám önmagában nem minősül csalásnak, így nem állítja meg a folyamatot sajnos.

Ha a pénzt már jóváírták

Amennyiben a tranzakció teljesült, a bank a pénzt önhatalmúan már nem vonhatja vissza. Ilyenkor a fogadó fél beleegyezésére van szükség. A bank kapcsolatba lép vele, s felszólítja az összeg visszautalására. Ha együttműködő, a pénz napokon belül visszakerülhet. Ha nem hajlandó visszautalni, akkor a jog lép életbe: a Polgári Törvénykönyv „jogalap nélküli gazdagodásról” szóló szabályai szerint senki nem tarthat meg olyan összeget, amihez nem jogosan jutott. Ekkor fizetési meghagyás vagy per indítható, a követelésedet így tudod érvényesíteni.

Mi számít könnyebb vagy nehezebb esetnek?

Nem mindegy, hogy egy ismerősödnek utaltál rossz számlaszámra, vagy egy teljesen idegennek. Ha ismered a kedvezményezettet, akkor közvetlenül is felveheted vele a kapcsolatot, és sokszor így gyorsabban rendeződik a helyzet. Ha azonban egy számelütés miatt teljesen idegen ember számlájára került a pénz, akkor csak a bank közvetítésén és a jogi eljáráson keresztül juthatsz hozzá újra. Ez a folyamat hosszabb és bonyolultabb, különösen, ha a címzett közben elköltötte a pénzt. Ha szerencséd van, nem létező vagy megszűnt számlaszámra utaltál, így semmi teendőd nincs. A pénz nálad marad.

Banki ügyekkel kapcsolatos kérdése van? Forduljon ügyfélszolgálatunkhoz!

Banki határidők és díjak

A visszahívási kérelem határideje bankonként eltérhet. A bankok belső szabályzata szerint a fogadó félnek általában több hetet adnak a válaszra – a GIRO-rendszerben például akár 30 banki munkanap is lehet a maximum határidő. Fontos, hogy ez nem azonos minden pénzintézetnél, így mindig a saját bankod üzletszabályzata a mérvadó. Emellett számolni kell azzal is, hogy a bank külön díjat kérhet a visszahívási eljárásért. Az összeget visszakaphatod, de időbe telhet, mire ténylegesen újra rendelkezésedre áll. Revolutot használsz? A tranzakció visszavonásáról ők is írnak külön, mi az eljárás. Hiszen az ő rendszerük kicsit másképp működik.

Megelőzés: a legbiztosabb védelem

Mivel az utalás visszavonása sosem garantált, a legjobb megoldás a megelőzés. A banki appban mentsd el a gyakori számlaszámokat, így kizárhatod a hibás begépelést. Utalás előtt mindig ellenőrizd a teljes számsort és a kedvezményezett nevét. Bár a bankok nem kötelesek a név és a számlaszám egyezését vizsgálni, számodra intő jel lehet, ha valami nem stimmel. Nagyobb összegnél érdemes különösen körültekintően eljárni, mert egy tévedés akár hónapokra is befagyaszthatja a pénzed.

Rossz számlaszámra utalás bárkivel megtörténhet, de nem mindegy, hogyan reagálsz. Ha gyorsan cselekszel, még lehet esélyed az utalás visszavonására. Ha már késő, a bank közvetítése és a jogi eszközök segíthetnek visszaszerezni a pénzt. Egy biztos, a legdrágább hibát is elkerülheted, ha mindig kétszer ellenőrzöd a számlaszámot a jóváhagyás előtt.