Amit a 13. havi nyugdíj okán tudni kell – Zoli bácsi szerint

„Az emberek politikai emlékezőképessége 3-4 hét” – idézi nyugdíjasbloggerünk, Zoli bácsi Kéri László politológust.
A 2002-es kampány során Medgyessy Péter ígéretet tett arra, ha a gazdasági növekedés lehetővé teszi, fokozatosan bevezetik a 13. havi nyugdíjat. Mivel már az első évben jól teljesített a magyar gazdaság, lehetőség kínálkozott, hogy fokozatosan megvalósuljon a kampányígéret. Így 2003-ban a Medgyessy-kormány elkezdte részletekben kifizetni a 13. havi nyugdíjat. Az első teljes összeg kifizetésére 2006-ban, már a Gyurcsány-kormány idején került sor. 2007, és 2008-ban már a jogosultak teljes havi nyugdíjkiegészítést kaptak. Ez óriási megterhelést jelentett a költségvetés számára. Különösen az utolsó évben (2008-ban), a gazdasági világválság idején érintette kedvezőtlenül a magyar gazdaságot.
Gyurcsány Ferenc lemondását követően Bajnai Gordon, az új miniszterelnök világossá tette, hogy az ország további eladósodásának megakadályozása és a csődhelyzet elkerülése érdekében a 13. havi nyugdíjat a válságkezelés részeként el kell törölni. Ez a döntés természetesen nagy felháborodást keltett nem csak a nyugdíjasok körében. (Annak ellenére, hogy bevezették a nyugdíjprémium intézményét. A nyugdíjprémium egy olyan plusz juttatás, amit a GDP, azaz a gazdaság sikeres növekedésének függvényében fizetnek ki. Az idén sajnos ebből nem látunk semmit, bár Orbán Viktor nagy gazdasági ugrást jósolt az év elején.)
Az akkor ellenzéki Fidesz ezt meglovagolta, és ígéretet tett a visszaállítására. Bár ez az ígéretük nagyban hozzájárult a Fidesz 2/3-os győzelméhez, az első alkalommal mégis több mint egy évtizeddel később 2021-ben kezdte fokozatosan kifizetni a 13. havi nyugdíjat. Előbb csak negyed, a következő évben fél, aztán háromnegyed havi nyugdíjat fizettek ki. Végül 2024-től már teljes havi nyugdíjat kaptunk.
Annyit szigorítottak a kifizetésen, hogy csak azoknak jár a 13. havi nyugdíj, akik februárban még aktív nyugdíjasok voltak. Magyarán ez azt is jelenti, ha valaki januárban elhunyt, a hozzátartozója már nem igényelheti a 13. havit. (Ez az előzőekben igényelhető volt!)
Többet szeretnél tudni a nyugdíjról? Keresd ügyfélszolgálatunkat, két napon belül válaszolunk!
Miért tartottam ezt fontosnak? Sokszor hallom beszélgetések, vitatkozások alkalmából, hogy így, vagy úgy történt a 13. havi nyugdíj kifizetése. Viszont igazat adok Kéri László politológusnak, aki azt mondja, hogy az emberek politikai emlékezőképessége 3-4 hét! Ezek az adatok valós történelmi tényeken alapulnak, mondhatnám azt is, hogy ez az igazság a 13. nyugdíjjal kapcsolatban is.
Végezetül álljon itt egy rövid áttekintés, hogy mi a helyzet néhány Európai országban, pl. a szomszédainknál a 13. és további havi nyugdíjakkal kapcsolatban:
- Ausztriában van 13. havi, és év közbeni külön pótlékok (júniusban és novemberben)
- Szlovákiában van 13. havi,
- Ukrajnában, Romániában, és Szerbiában nincs,
- Horvátországban idén július 1-től van, a szolgálati évek függvényében,
- Szlovéniában éves pótlékot adnak fix összegben ún. sávonkénti elosztásban 150-465 eurót,
- Lengyelországban egységesen kapja minden nyugdíjas a 13. havit, a 14. havit a jövedelem függvényében fizetik ki,
- Végül Svájcban 13. és 14 havi nyugdíj is van.
Kedves Nyugdíjas Társaim! Bízzunk és reménykedjünk hogy mihamarabb bekövetkezik (ha nem is egy nagy ugrás, de) egy normális gazdasági növekedés, lesz egy megfelelő méretű kifutópálya, és legalább lesz egy fapados járat, amire felférünk. Talán még mi, nyugdíjasok is!
Mivel kezdődik a süllőzési szezon, javaslok egy nagyon egyszerű, de ízletes süllő elkészítési receptet, amit mi vajas süllőnek nevezünk.
Hozzávalók, 4 személyre: 80 dkg süllőfilé, egy félbevágott citrom leve, 2 dl tej, 2 dl víz, 10 dkg vaj, só, bors ízlés szerint. Elkészítése: Az enyhén besózott süllőfilét a citromos, tejes vízben 18-20 percig pároljuk, majd a fazékból kivéve lecsöpögtetjük, és ízlés szerint megsózzuk, borsozzuk. A vajat barnára felhevítjük, és ráöntjük a halszeletekre. Petrezselymes főtt burgonyával a legjobb!
Görbüljön az a bot, és jó étvágyat!