Elegük van, népszavazást kezdeményeznek a nyugdíjasok: ők lépnek a politikusok helyett

Országos nyugdíjas népszavazás lehet a nyugdíjas parlament kezdeményezésére. A Karácsony Mihály vezette érdekvédelmi fórum közleménye szerint azt szeretnék elérni, hogy egyetlen magyar állampolgárnak se lehessen alacsonyabb a jövedelme a megélhetési küszöbnél.

Az Országos Nyugdíjas Parlament elfogadott döntése értelmében, a „legrászorultabb, a legkiszolgáltatottabb idős honfitársaink helyzetének javítása érdekében” országos népszavazást kezdeményez a testület. Közleményük szerint ezzel újabb lépést tehet hazánk az igazságosabb nyugdíjrendszer felé.

Mint közleményükben fogalmaznak, a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesülete „egyetért az Alaptörvényben többször hangsúlyozott; emberi méltóság fontosságával, sérthetetlenségével és tiszteletben tartásával”.

Úgy fogalmaznak, sürgetőnek tartják, hogy ezen értékre tekintettel,

"a legkiszolgáltatottabb nyugdíjas honfitársaink helyzetének javítása érdekében érvényre juthasson a társadalmi szolidaritáson alapuló időskori megélhetés biztonsága." 

Mint a közlemény megjegyzi: a KSH adatai alapján a 65 éves és idősebb társaink nagyon szűkös megélhetéséhez jelenleg minimum havi 140 ezer forintra van szükség. A statisztikai adatok alapján jelenleg 442 430 személy számára folyósítanak ennél az összegnél alacsonyabb nyugdíjat. 

Kérdése van a nyugdíjakkal kapcsolatban? Forduljon bizalommal ügyfélszolgálatunkhoz, ahol ingyenesen és gyorsan kaphat választ!

Mindezekre tekintettel országos nyugdíjas népszavazás kezdeményezést indítanak. A kérdést hitelesítés céljából a Nemzeti Választási Bizottsághoz nyújtották be.

A nyugdíjas népszavazás kérdése a következő lehet:

„Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés törvényt alkosson annak érdekében,  hogy egyetlen 65 éves és idősebb, Magyarországon élő, magyar állampolgárnak se lehessen alacsonyabb a jövedelme a Központi Statisztikai Hivatal által évente közzétett nagyon szűkös megélhetési küszöbnél?”

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Brutál sokba kerül, ha nevet akar változtatni: ezzel a pluszköltséggel sokan nem számolnak

A névváltoztatás menete nem bonyolult, de az alapdíjon túl az okmányok cseréje is több tízezer forintba kerülhet.

Tömegesen pusztulnak a méhcsaládok a nyúlós költésrothadás miatt: veszélyes-e a fertőzött méz?

A nyúlós költésrothadás a méhcsaládok egyik legpusztítóbb, világszerte jelen lévő megbetegedése
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat