Mit fogtunk? Rablóhal! Karácsonyi süllő, csuka vagy balin – Zoli bácsi blogja

Hazai vizeink alaposan lehűltek, így érdemes és érdekes is lehet a rablóhal horgászatára koncentrálni. Ha időben megfogtuk és lefagyasztottuk a csalihalainkat (halszeleteket), akkor elő kell venni, vagy megpróbálni kishalat fogni. Ez utóbbit ilyenkor sokkal nehezebb, mint nyáron vagy egy melegebb szeptemberi szürkületben.

Reblóhal horgászata: fiatal férfi az általa fogott csukát mutatja a tóparton
Ifjú barátom, Krisztián 5 kilós csukája!

Persze az igazán szórakoztató és izgalmas rablóhal-horgászati mód a pergetés. Volt olyan, mint legutóbb október közepén Orfűn, amikor első dobasra sikerült egy kisebb csukát megakasztani, de a  jellemző inkább az, hogy több órás dobálás után sincs egy koppanás sem. Fövenyesen sincs ez másként.

Ahány horgász, annyi szokás!

Géza barátom esküszik a 12-15 centis gumihalakra, míg Dezső bácsi ellát bennünket fagyasztott küszökkel, amiket hármasával teker be friss fóliával, hogy aztán 4 csomagot egy hűtőzacskóba téve tegye be a fagyasztóba. Fehér papírra filccel ráírja, hogy 4 adag fogyasztott küsz. Ha pedig a felengedett és megmaradt kis halakat újból lefagyasztja, ezért nem fogja legközelebb otthagyni a süllő.

Rablóhal horgászata: nyugdjas férfi az általa fogott csukát méri le
Szép fogás ez is!

Tőle tanultam meg, hogy a fagyasztott kishal hátuszonya alatt nem csak a horgot, hanem a fonott előkét is áthúzom, majd kétszer áttekerem a küsz testén és a szemén keresztül a hal fejében hagyom a horog végét. Tapasztalatom alapján nem tudta lelopni egyetlen ragadozó sem a fagyasztott kishalat. És természetesen ilyenkor a fenekező készség a  legjobb módszer, hisz hidegben a ragadozó halak is a fenéken keresik az élelmet. Meder vagy a tó alján. Nagy görbüléseket a rablóhal fogásokhoz, kedves horgásztársaim!

Mivel legutóbb egy szép csukát sikerült megakasztani, álljon itt javaslat az elkészítéséhez.

A 2 kg-os csukát tisztítás után beirdalom és 4-5 cm-es darabokra vágom. 8-10 gerezd fokhagymát felébe vágva rászórom a műanyag edénybe helyezett halszeletekre, majd 1 – 1,5 liter tejet öntök rá. Legalább 6 órát hagyom állni így. A tej és a fokhagyma enyhíti a csuka erős illatát, szagát. A fokhagymát kiszedve, lemosom a halszeleteket, papírtörölközővel szárazra törlöm, sóval, vegetával, borssal fűszerezem, majd a fokhagymát apró csíkokra vágom és kívül-belül meghintem vele a csukaszeleteket. Ezután tepsibe teszem, 2 evőkanál zsírral és egy fél deci száraz fehér borral 180 fokon sütöm 20 percig fólia alatt. Kivéve a sütőből megforgatom a halszeleteket és újabb 20 percig sütöm. Az utolsó 10 percre leveszem a fóliát és hőlégkeveréssel megpirítom a halszeleteket.

Egy 11 fokra lehűtött Fodorvin Rosét ittunk mellé.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Diákhitel elengedés 30 év alatt: hogyan igényelheted a teljes tartozásmentességet

A 30 év alatti édesanyák kérvényezhetik a diákhitel teljes elengedését.

Nem kell jegyet venni a gyerekeknek ezekre a programokra: ingyenes élmények a családnak júliusban, mutatjuk a listát

Mutatjuk, hogy melyek a legjobb ingyenes nyári gyerekprogramok 2025 júliusában.

Mennyit adhatsz az orvosnak? Ezt tudnod kell, mielőtt hálapénzt adnál!

Sokan még mindig nincsenek tisztában vele, hogy 2021 óta teljesen megváltoztak a hálapénz...

Soha ilyen jó nem volt az autósoknak: beolvad a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató a Magyar Közútba

Mitől lesz jobb a szolgáltatás, mivel nyújt majd többet a Magyar Közút? Utánajártunk.

Most éri meg szemüveget venni: szemüveg akció ahány éves annyi kedvezmény

A szemüveg akció ahány éves annyi kedvezmény 06.05.–07.23. között csak az Ofotért üzleteiben érvényes, azonban gyűjtöttünk kedvezmények máshonnan is.

Így kaphatod vissza a pénzed, ha az utazási iroda csődbe ment

Így történik a kárigény érvényesítése, ha csődbe ment az utazási iroda.