Beteg hozzátartozóját ápolja? A nyugdíj mellé 50 ezer forintos támogatást is kaphat

Kevesen tudnak róla, de a hozzátartójukat otthonápoló nyugdíjasok jogosultak lehetnek plusz juttatásra: a tartós ápolást végzők időskori támogatása 2024-ben is elérhető. Cikkünkben megnézzük a feltételeket és az igénylés módját. Megéri utánajárni, ugyanis 50.000 forintot lehet kapni havonta.

Kinek jár a tartós ápolást végzők időskori támogatása 2024-ben?

Azoknak a szülőknek jár, akik tartós ápolást végeztek/végeznek, mert gyermekük tartósan beteg, vagy súlyosan fogyatékos, emellett pedig az öregségi nyugdíjukat is folyósítják már. Tehát az időskori nyugdíj mellett járhat ez az anyagi támogatás még akkor is, ha már kap az illető más támogatást, mint például gyermekek otthongondozási díját vagy ápolási díjat.

A támogatásra az a szülő jogosult, aki:

  • magyar állampolgár és Magyarországon lakik
  • részesül öregségi nyugdíjban
  • gyermekét legalább 20 éven át ápolta saját háztartásában még az öregségi nyugdíj jogosultsága előtt
  • igazolja, hogy gyermeke az ápolási időtartam alatt súlyosan fogyatékosnak, tartós betegnek minősül
  • legfeljebb napi 4 órában végzett keresőtevékenységet az ápolási időtartam alatt

Ha valaki nem a gyermeke ápolása miatt részesült ápolási díjban, akkor nem jogosult erre az időskori támogatására.

Hogyan kell kérelmezni a tartós ápolást végzők időskori  támogatását?

Egy nyomtatványon lehet igényelni a támogatást, a lakóhely szerinti illetékes kormányhivatalnál. Lehet személyesen az ügyfélszolgálaton, illetve postán és elektronikus úton is. A postai igényléshez a borítékra a címzett kormányhivatal neve mellé egységesen az alábbi postacímet kell megadni: 1916 Budapest. Elektronikus úton a magyarorszag.hu oldalra kell belépni, ahol a ‘Nyugdíj’, majd az ‘Ellátások igénylése’ gombra kattintva megtaláljuk a ‘Tartós ápolást végzők időskori támogatása iránti igény’ nevű nyomtatványt. Ha szükség van valamelyik kormányhivatal elérhetőségére, azt meg lehet találni a kormanyhivatalok.hu oldalon.

Nem kötelező, de lehet mellékelni olyan határozatokat, mint például az ápolási díjra való jogosultságot, vagy a gyermekek otthongondozási díjára való jogosultságot, kiemelt ápolási díjat, gyermekgondozási segélyt.

Fontos, hogyha olyan ápolási időt szeretnénk elismertetni, ami alatt nem részesültünk ilyen ellátásban, akkor mellékelnünk kell orvosi dokumentumokat (a gyermek tartós betegségének, súlyos fogyatékosságának igazolása) és olyan egyéb dokumentumokat, amelyek a gyermek saját háztartásában történő ápolását igazolja.

Mi számíthat ápolási időnek?

A jogosultság elbírálása során figyelembe veszik:

  • a gyermekek otthongondozási díjának időtartamát
  • a gyermekgondozási segély időtartamát (amit tartósan beteg, súlyosan fogyatékos gyermekre állapítottak meg)
  • gyermekgondozást segítő ellátás időtartamát
  • ápolási díj időtartamát
  • illetve az emelt összegű ápolási díj folyósításának időtartamát

Mindezek nem feltételei a támogatásnak, más egyéb módon is lehet bizonyítani, hogy az ápolt gyermek súlyosan fogyatékos vagy tartósan beteg és a szülő az ápolási idő alatt maximum napi 4 órában dolgozott.

Visszamenőleg is kérelmezhető a támogatás?

A tartós ápolást végzők időskori támogatása kérelmezhető visszamenőlegesen is, de legfeljebb a kérelem benyújtása előtti hatodik hónap első napjától számítva. Jó tudni: a 20 év ápolási időbe be lehet számítani több gyermek ápolásának és gondozásának idejét is, hogyha nem fedték át egymást ezek az időszakok.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ha magának fizeti a tb-t, így kérhet hozzá csekket a NAV-tól

Ha magának kell fizetnie a tb-t, nem feltétlenül szükséges minden hónapban banki átutalással rendezni a járulékot. 2026-ban már 12 300 forint a havi összeg, de azt kevesen tudják, hogy a NAV-tól sárga csekket is lehet kérni, akár telefonon vagy online.

Egyre többen dobnak mosogatógép-tablettát a mosógépbe: tényleg működik a trükk, vagy tönkreteszi a gépet?

Mosógép tisztítása mosogatógép tablettával: tényleg működik a trükk? Mutatjuk, miért lehet veszélyes, és hogyan tisztítsuk a gépet.

Sokan nem tudják, de lakáskiadásnál is kötelező ez a felülvizsgálat – itt vannak a kivételek

A hatéves szabály mellett egy fontos mentességet is érdemes ismerni.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat