”Egész nap munkaidőm van, csak már nem fizetnek érte” – az élet nyugdíj után
1990 decemberében döntött az ENSZ Közgyűlése arról, hogy a jövőben október elseje legyen a szépkorúak nemzetközi ünnepe. E határozat alapján a következő évben rendezték meg először szerte a világon az Idősek Napját. Ennek az volt a célja, hogy felhívja a figyelmet az idős emberek társadalmi szerepére, megbecsülésére és az őket érintő gondokra, problémákra, valamint arra, hogy a középpontba helyezzük a méltóságteljes öregkort. Ennek szellemében rendezte meg a Tisztelet Komlónak Egyesület október 3-án az Idősek napja Komló 2026-os összejövetelét, összekötve a Pálinka-, Likőr- és Pogácsamustra eredményhirdetésével.
„A legszebb művészet, tudod mi:
Derült szívvel megöregedni.”
/Sík Sándor/
A pálinkák és likőrök zsűrizése már 1-jén megtörtént, a friss pogácsákat pedig a 15 órakor kezdődött rendezvény előtt 20 perccel kellett leadni. Most először az első öt önként jelentkező hölgy alkotta a zsűrit, amelynek korelnöke töltötte be az elnöki tisztet. Mondanom sem kell, hogy mind az öten szépkorúak (nagymamák) voltak. Az újonnan szerveződött zenekar (köztük több egyesületi tagunk) nagyon jó hangulatot teremtett, amikor elnökünk, Jégl Zoltán köszöntötte a jelenlévőket.
Az Idősek napja Komló 2026-os ünnepségen külön köszöntötték az Abonyi házaspárt (Julikát és Pistit), akik megint bevállalták a gulyásleves elkészítését egy 60 literes bográcsban. Fantasztikus, ahogy az ugyancsak nyugdíjas barátaink 70-80 főre ugyanolyan természetes egyszerűséggel főznek, mint amikor például én vállalkozom egy 12-14 adagos hallé elkészítésére.
Zoli barátom a köszöntőjét úgy kezdte, hogy tudjuk, az idő múlik, és 60 fölött már fogy. Mi szerencsések vagyunk, mert megélhettük életünk nagyobb részét. Rengeteg emlékünk van, de még sok tavasz vár bennünket, és újabbnál újabb emlékekkel, történetekkel lehetünk gazdagabbak. Voltak idők, amikor úgy láttuk, hogy a 60 évesek már nagyon öregek. Mi nem lettünk azok! Legfeljebb szépkorúak. Itt vagyunk! Mindenki letagadhat 15-20 évet, mert figyelünk magunkra. Lehet, hogy csak a 90 fölöttiek az öregek? Most sem akarjuk visszaforgatni az időt. Csak egy kicsit visszanézünk. Nem azért, mert régen jobb volt, hanem mert voltak dalok, amelyeket együtt énekeltünk, voltak haverok, akikkel együtt nevettünk, és oltári jó volt fiatalnak lenni! És kezdetét vette egy kis időutazás.
Gondolom, sokan voltak úgy vele, hogy amikor nyugdíjba mentek, azt hitték, hogy végre lesz idő mindenre. Most már nem kell rohannom sehová. Reggel felkelek, nyugodtan megiszom a kávémat, elolvasom az újságot, esetleg megnézem a horgászfelszerelésemet, kötök pár horgot, esetleg kicserélem az egyik orsón a damilt, előkészülök egy délutáni horgászatra. Aztán, ha sikeres volt a horgászat, este eltelik a halpucolással, jön a híradó a tévében. A következő héten már a boltba is el kell menni, esetleg megnézni az aranylábú (és -kezű) srácok edzését, lassan már egy éve nem ultiztunk, megígértem a haveroknak, hogy a kertben főzök egy hallét, el kellene menni a gyerekekhez, ezer éve nem láttam az unokákat, kedden meg olcsóbb a jegy a termálfürdőben, a hét végén itthon játszik a csapat, szerda este kupameccs van a tévében, az asszony meg ugyanakkor a Grúber doktor rendelését akarja nézni. Közben jön az értesítés az Ügyfélkapun, hogy hamarosan lejár a jogsi. Orvos, beutaló, időpontkérés, labor, várakozás… Soroljam? Pár hónap után rájövök, hogy egész napos munkaidőm van. (Csak már nem fizetnek érte.)
A piacra azért szeretek menni. Olyan, mint a Forum Romanum a rómaiaknál. Itt találkozhatsz mindenkivel. Megtudhatod, hogy ki kivel, mikor, hol? Sőt, ha nagyon kíváncsi vagy, azt is, hogy hogyan? Csak az a fránya cetli, amire felírtam, hogy mit is kellene vennem… Na, azt nem találom. Otthon maradt. Pedig nem romlik a memóriám! Csak zavar, hogy egyre több dolgot kell fejben tartanom.
Van viszont valami, ami valóban fárasztó időskorban. Az, hogy egyre többször vissza kell menni valamiért, mert elmaradt. Legtöbbször a telefon, a kocsikulcs, a bevásárlócetli és a szatyor. Ja, és: „Nem láttad a szemüvegem?”
Mivel az idei Bányásznapon volt Komló várossá nyilvánításának 75. évfordulója, visszaemlékeztünk arra, hogyan lett az 1948-ban még csak 3000 lakosú faluból 1951-re 15 000 lelkes kisváros, aztán hogyan fejlődött az 1980-as évek elejére harmincezer lakosú közepes várossá. (Igaz, a bányabezárásokat követően ma már csak 24 ezren vagyunk.) És mennyi minden épült ez alatt a 75 év alatt, amelynek nagy részében aktívan részt is vettünk. Ahogy néztem a nyugdíjas társaim arckifejezését és helyeslő bólogatásukat ezek hallatán, jó volt felidézni ezeket a dolgokat, mert bizony nemcsak a politikai emlékezőképességünk kopik meg.
Nyugdíjas élettel kapcsolatos kérdéseidre ingyenesen válaszol a Hóvége ügyfélszolgálata.
Aztán kezdetét vette az eredményhirdetés. A likőrök közül (24 minta volt, és Cs. Nagy Ildikó volt a zsűri elnöke) Sipos Mária lett az első a szilvalikőrjével. A 105 pálinkapárlat közül 29 arany-, 31 ezüst-, 18 pedig bronzminősítést kapott a Trepák János Pálinka-nagymester vezette zsűritől. A város legjobb pálinkája Jégl Zoltán Jázmin szőlőpálinkája, míg a Mustra legjobb párlata Péterszabó Zoltán szilvapálinkája lett. A 12-féle pogácsa közül Aknai Károlyné kecsketúrós pogácsája lett a legjobb.
Mivel mindenki visszakapta a leadott mintát (a pogácsamustrához 30 darabot kellett mindenkinek leadnia), ezek után megkezdődhetett a kóstolás. Így a Mustra eredményhirdetésével egybekötött idősek napi megemlékezés nagyon jó hangulatban ért véget a Hotel Béke kerthelyiségében. A jelenlévők egyetértettek André Maurois kedves gondolatával, mely szerint az öregedés nem egyéb rossz szokásnál; az elfoglalt embernek nincs rá ideje. Hát ez volt az Idősek napja Komló 2026-os fordulója. Viszlát jövőre!
