Ápolási díj és otthonápolási támogatás: mi a különbség, kiknek jár?

Jelenleg több mint 30 ezren gondozzák otthon tartósan beteg hozzátartozójukat, az alaptámogatás mindössze nettó 45 ezer forint. Az ápolási díj 2024 januárjától 6%-kal emelkedhet, valamint több budapesti kerületben várható kiegészítő otthonápolási támogatás. Mutatjuk a részleteket.

Kiknek jár ápolási díj 2023-ban?

Az ápolási díj a tartósan gondozásra szoruló személy otthoni ápolását, gondozását ellátó nagykorú hozzátartozó részére biztosított anyagi hozzájárulás. Azoknak jelent segítséget, akik szerettük ápolása mellett egyáltalán nem, vagy csak részmunkaidőben tudnak dolgozni. A juttatást havi rendszerességgel folyósítják.

Az ápolt személy állapotának súlyosságától függően a hozzátartozó részesülhet alapösszegű ápolási díjban, emelt összegű ápolási díjban és kiemelt összegű ápolási díjban. Az alapösszegű díj bruttó 45 665 forint, az emelt összegű bruttó 68 500 forint, a kiemelt összegű 82 200 forint.

Az állam valamelyest igyekszik kompenzálni a jövedelemkiesést az ápolási díjjal, de a fenti összegekből látszik, hogy ebből a pénzből megélni lehetetlen. Szomorú, de még a magyar minimálbér összegét sem kaphatják meg azok, akik beteg, sokszor magatehetetlen hozzátartozóikat ápolják. Az sem ritka, hogy a beteg 0-24 órás felügyelet igényel.

Ápolási díj 2024-től

Idén márciusban az érintettek petíciót indítottak az otthonápolási díj emeléséért, mert méltatlannak tartják, hogy felnőtt hozzátartozóik egész napos gondozásáért mindössze havi 45 ezer forintos alaptámogatást kapnak. Az érintettek a gyermekek otthongondozási díjához hasonlóan a minimálbérrel megegyező összeget szeretnének kapni – számol be az RTL Híradó. A Belügyminiszter a csatorna megkeresésére közölte, januártól 6 százalékkal emelik az otthonápolási díjat, de a minimálbért nem kaphatják meg. Ez a 6 százalékos emelés 2700 forintot jelent.

Otthonápolási támogatás: kik lehetnek rá jogosultak?

Jövő év elejétől több budapesti önkormányzat is támogatná azokat, akik otthon ápolják hozzátartozóikat. Ha a képviselő-testületek megszavazzák, akkor 2024-től havi 15-20 ezer forintos kiegészítéssel segítik majd az otthonápolást végzőket.

Ezekben a fővárosi kerületekben lehet otthonápolási támogatás:

  • Óbuda decemberben terjeszti a testületi ülés elé a 15 ezer forintos otthonápolási támogatást, ami januárban léphet hatályba.
  • A IV. kerületben, Újpesten az otthonápolást végzők támogatásáról szóló javaslat decemberben kerül a képviselőtestület elé. Ha elfogadják, 2024 januárjától havi 15 ezer forintos pótlék járhat az érintetteknek.
  • A VII. kerületben, Erzsébetvárosban szintén decemberben döntenek a havi 15 ezer forintos fizetéskiegészítésről az otthonápolást végzők számára, amely januártól lehet hatályos.
  • A XI. kerületben, Újbudán novemberben döntenek a havi 15 ezer forintos otthonápolási pótlékról.
  • A XV. kerületben decemberben a képviselőtestület egy havi 20 ezer forintos pótlékról fog dönteni azok számára, akik igénylik ezt a kiegészítést.
  • A XVIII. kerület jövő év elején dönt egy fizetéskiegészítésről az otthonápolást végzők számára.

Otthonápolási támogatás tehát azoknak fog járni, akik tartósan beteg hozzátartozójukat otthon gondozzák és jogosultak ápolási díjra. Az ápolási díj az államtól érkezik, míg az otthonápolási támogatás egyfajta kiegészítés, amit a fentebbi önkormányzatok adhatnak januártól. Más kerületekben, településeken is biztosíthatnak támogatást azok számára, akik tartósan gondozzák hozzátartozójukat, de erre nincsenek kötelezve.

Nem tudod, hogy kitől kérhetnél segítséget?

Összeszedtük a magyar állami, önkormányzati és civil szervezeteket, akik segíteni tudnak. A Kihez forduljak? megmutatja, hol és kiket kereshetsz a problémáddal.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Csak kattog, de nem fűt a radiátor: ez rögtön segít, nem kell egyből szerelőt hívni

A légtelenítés jöhet szóba első lépésként, de vannak más megoldások is, amik megszüntetik a kattogást.

Ez változott a megyebérletnél: mutatjuk, mire használható és mennyibe kerül

A jó hír, hogy az ár és az érvényességi szabályok maradnak.

Elveszett a törzskönyv? Így pótolhatod – menete, díja, mennyi idő

Eladná az autóját? Az új törzskönyv igénylése egyszerű, viszont mire kézhez kapja, az több hét is lehet.

699 forintos diákcsemege és 599 forintos gomba: nyugdíjas akciók az Auchantól a Sparig

Ezekkel az akciók válogatással könnyebb megtervezni a hét eleji főzést és a kamra feltöltését.

Kollektív szerződés: hiába nem írta alá, sőt el se olvasta, mégis elővehetik, ha nem tartja be

A kollektív szerződést alig ismeri valaki, pedig a pihenőidőtől kezdve a bérpótlékig számos részletet szabályoz.

Mikor a jön a dízeltámogatás többi része? Ezek a hivatalos dátumok

Dízel támogatás mikor utalják? Mutatjuk a 2026-os kifizetési dátumokat, és azt is, mit tehetsz, ha nem érkezett meg a 20 000 forint.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat