Parragh László újra bedobta a vasárnapi boltzárat

Nem volt az olyan rég, amikor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke felvetette, bizony ráférne a katára egy jó kis átalakítás. Bumm, szét is barmolták hamarjában. Parragh most a vasárnapi boltzárat hozta elő, de minek?

Az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége volt Parragh László. Elmondta, az Iparkamara javaslatokat tett a kormányzatnak, hogy hogyan lehetne segíteni a vállalkozásokat az elszálló energiaárakkal vívott harcukban. A szervezet elnöke szerint a legkisebbek vannak a legnagyobb bajban, mert az ő tervezőképességük, tőkeerejük nem elegendő a hosszú távú túléléshez. 800 ezernél is több ilyen vállalkozás van.

Parragh szerint most összefogásra van szükség, nem lehet várni, hogy egyedül a kormány, vagy egyedül a vállalkozások vagy önkormányzatok oldjanak meg mindent. (A kata szigorításánál, az önkormányzatok megsarcolásánál éppen a kormány nem mutatkozott partnernek, persze erről nem beszélt a MKIK-elnök.)

Kiemelte, az erőforrásokat a vállalkozások megsegítésére kell fordítani, a termelő tevékenységet, a feldolgozóipart kell megmenteni, mert az a hazai termelés bázisa. Továbbá, az energiaigény csökkentésére kell fókuszálni.

Parragh László igazat adott azoknak a hangoknak, amelyek szerint egy esetleges vasárnapi boltzár jó spórolási lehetőség lenne. Elmondta, más országokban ehhez tudnak alkalmazkodni, míg nálunk ez gyakran egy családi program, ami nem feltétlenül szerencsés.

Mint ismert, Parragh híres-hírhedt interjúja után – ekkor osztotta az észt a tanároknak a nyári szabadságról, a tűzoltóknak az adrenalin-löketről, és hogy ezekért cserébe az alacsony bér tök oké – nem sokkal jelentette be a kormány a kata átalakítását.

Ami a hangokat illeti a kamarai elnök fejében: eddig csupán egyetlen szervezet, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke, Karsai Zoltán beszélt arról, hogy az elszabadult energiaárak miatt indokolt lehetne a boltzár. A teljes vasárnapot ő sem erőltetné, kiegyezne egy déli zárásban.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Te tudod mi az a gaslighting? Segítünk felismerni

Sokan hallották már a gaslighting kifejezést, de kevesen értik pontosan. Cikkünk elmagyarázza a gaslighting jelentését.

Ezért ne szedj kagylót, korallt Horvátországban: elképesztő a bírság

Horvátországban minden tengeri kagyló gyűjtése – élő vagy üresen hátrahagyott – engedélyhez kötött.

Megbarnult, hullik a leander levele? Így jön helyre gyorsan a sok eső után

Könnyen magához tér a leander tippjeinkkel.

Ezt a rejtett szabályt sokan nem tudják a nők 40 nyugdíj kapcsán – Ezért nem vásárolhatsz szolgálati időt

Sokan nincsenek tisztában vele, hogy a nők 40 nyugdíj esetén nem lehet szolgálati időt vásárolni. Mutatjuk, miért és mire kell figyelni.