A korral jár becsapóssága és a demencia felismerése
Ahogy az idősekkel bánunk, az sokat elárul arról, ahogyan egymáshoz állunk Magyarországon. A demencia felismerése nem mindig egyértelmű, és sokszor csak rálegyintenek a tünetekre, mondván a korral jár.
Ismertek olyat, aki már puffogott azon, amikor egy idősebb ember ment előtte az utcán, próbált leszállni a közeledési eszközről, kereste a pénztárcájában szemüvege híján a megfelelő aprót? Természetesen nem az a célom, hogy megszégyenítsek egyetlenegy olvasót is. Amit a bevezető soraimmal illusztrálni szerettem volna, az nem több, minthogy milyen könnyen elhagy bennünket az együttérzés, milyen hanyag módon hagyjuk figyelmen kívül azt, hogy egy olyan társadalomban élünk, ahol az idősek segítése és tisztelete papíron adott, az ellátásuk és a gondozásuk szintjén azonban már kétséges.
Elkoptatott közhelynek tűnik, de ahogyan az idősekkel bánunk, az sokat elárul arról, ahogyan egymáshoz állunk, amilyen kötőerők vannak a hazában. Ennek az állításnak tehát valósága van. Éppen ezért fájhat is az igazsága.
Kinek a dolga a demencia felismerése?
Az idősek gondozása gyakran szinte teljes egészében családtagokra hárul. Ez az érzelmi nehézségek mellett azért is járhat kihívásokkal, mert nem vagyunk orvosok. S bár tudhatjuk, hogy szeretteink figyelemre, ölelésre és szeretetre vágynak, ám miközben ezeket megadjuk nekik, aközben diagnosztizálni azt, amiben vannak, nem a mi kompetenciánk. Ez olyan tünetek fel nem ismerése esetén, melyek például a demenciával járnak, különösen aggasztó lehet.
Szerintem sokan ismerik azt a mondást, hogy „anyám/apám egyre több mindent elfelejt, de hát ez a korral jár”. Nehéz azt megmondani, hogy kinek mi jár a korral. Az idézett mondatot gyakran használjuk, és sokszor érkezik valamiféle hárításba, bizonytalanságba vagy egy (lehetséges) fennálló probléma relativizálásába. Nem csak idősek kapcsán járhat el így egy ember, gyakran saját életében is ahelyett, hogy elmenne egy vizsgálatra egy már rég óta fennálló gonddal, inkább csak annyit mond: „biztos a korral jár”.
Ilyesmit szoktak hajtogatni többen akkor, amikor saját magukon vagy hozzátartozójukon azt tapasztalják, hogy elfelejt dolgokat, másképpen emlékezik, kérdésekre teljesen más, pontosabban rossz választ ad. Ezzel meg is érkeztünk a demenciához, ami nem köthető egy pontosan meghatározható kezdethez, hanem fokozatosan alakul ki. Nem rohamszerűen, hanem lassan erősödik, ezért például a család tagjainak sem tűnik fel, hogy miről van szó.
A szakirodalom mentén haladva, a demencia esetén a vezető tünet a memóriakárosodás, melynek jele a feledékenységre vonatkozó panaszkodás. Tünete lehet a demenciának az eltévedés, a részletekben való elveszés, az egyre körülményesebb beszéd. Előfordulhat, hogy hozzátartozói problémafelvetésre, vagy orvosi vizsgálat esetén az érintett megpróbálja elterelni a témát, nem tudomást venni róla, fedelet tenni a kuktára. Demencia tünetei között tartjuk számon a személyiségváltozásról tett panaszokat, úgymint egyedi sajátosságok elhalványulását. Gyakorta előfordulhatnak a beszédhelyzetben oda nem illő megjegyzések vagy viselkedések, bugyuta viccek. Egyre ápolatlanabb lesz az illető, és olyan ember, aki korábban kifejezetten figyelt a külsejére, most egyre rendezetlenebb. Idősek kapcsán hallhattuk már az „ül, aztán csak néz” fordulatot, pedig egy kifejezéstelen vagy unott arckifejezés mögött a demencia tünete is lapulhat. Jelentkezhet az úgynevezett naplemente tünet, amikor is az érintett elkóborol, zavart, szédül vagy kóvályog. A demenciában kérdésekre az érintett válaszol, ám gyakran rosszul.
A demencia felismerhetőségét nehezítheti, hogy a felsorolt és további panaszok nem egyértelműek, és a tüneteket gyakran figyelmen kívül hagyják („korral jár”). Tekintettel arra, hogy demencia többnyire visszafordíthatatlan, fontos, hogy tisztában legyünk a tünetekkel, és ne legyintsünk azokra. Előrejelzések szerint ugyanis 2050-re első helyre kerülhetnek a halálozási listán a demenciával összefüggő betegségek. Ma nagyjából 250 000-re tehető a demenciával diagnosztizált betegek száma, de a jelenlegi becslések szerint és a családtagok megélései tükrében 1 milliót is elérhet az érintettek száma.
Demenciával kapcsolatban is kérdezheti ügyfélszolgálatunkat! Ingyenes, és két napon belül választ kap.
Az első, amit tehetünk, hogy hiszünk a saját szemünknek. Másképpen fogalmazva, figyelünk a szubjektív megéléseinkre, a szakembert idézve: „Mindig arra kell figyelni, nekünk mi tűnik fel. Ha úgy érezzük, hogy valamilyen funkciónkban romlás következett be, legyen az emlékezet vagy gondolkodás, menjünk el orvoshoz”.
Demencia esetén gyógyszeres terápiák, pszichoszociális beavatkozások, család és gondozó személyzet támogatására egyaránt van mód és lehetőség, de ennek feltétele, hogy ne hagyjuk figyelmen kívül a tüneteket, ne gondoljuk azt, hogy azok a korral előrehaladva természetesek.
Érdemes tájékozódni a rizikófaktorokról is (link alatt egy részletes felsorolás), a megjegyző emlékezés fokozatos sérülése már jelezheti, hogy szakemberhez kell fordulni. Ne vegyük tehát adottnak a kort, ahogyan azt sem, hogy az érintett még így is jobban van, mint mások vagy ennyi idősen a szülei voltak. A demencia lépcsőzetesen jelentkezik.
Nemcsak demencia kockázatával élők szoktak kisebbíteni lehetséges egészségügyi gondjaikat. Ebben a hárításban azonban információ van, valamitől félhetünk, valamivel nehéz lehet szembesülni. Ennek egyik következménye azonban a segítségkérés halogatása és az állapotromlás lehet.
Higgyünk magunknak és szervezetünknek, figyeljük magunkat és családtagjainkat!
