A korai demencia 4 tipikus jele: ezeket kevesen veszik észre az elején

A demencia korai felismerése manapság egyre fontosabb, ugyanis a kutatók szerint Magyarországon, a becslések szerint 2050-re megtriplázódik majd a demenciával diagnosztizált emberek száma. Megelőzéssel és életmódváltással az esetek majdnem fele megelőzhető. Ehhez viszont észre kell vennünk a korai jeleket.  

Mi a demencia?

A demencia röviden egy olyan tünetegyüttes, ami kihat a kommunikációra, a memóriára és a szociális képességekre is. Hátterében sok minden állhat és nem feltétlenül csak időskorban következik be. Gyógyíthatatlan betegségek előfutára is lehet, emiatt pedig még fontosabb a felismerés.

Nézzük meg, mire figyeljünk a demencia korai felismerése érdekében. Az első szimptómái változatosak lehetnek, külön is megjelenhetnek és csoportosan is.

Demencia felismerése, korai jelei

  • Zárkózottság

Korai jellemző lehet, amikkor a beteget nem érdeklik azok a dolgok, amelyek korábban örömet okoztak számára. Az is megeshet, hogy a szociális érintkezést kezdi kerülni a személy, a kezdeményezés is egyre ritkább irányából, szívesebben van egyedül. A gyakori kedvetlenség is jellemző már a demencia első szakaszaiban is. A hangulatingadozás és az ingerlékenység, mind jellemző tulajdonságok a betegek körében, így nem meglepő az ezzel járó rossz hangulat sem.

  • Memóriazavar

A következő dolog, ami segíthet a demencia felismerésében, az a memóriazavar különféle megmutatkozása. Ilyen lehet például az, ha nehezen talál meg valaki olyan helyeket, amik számára gyakran látogatottak, ismertek. Ugyanígy jelzi az is a problémát, ha szűkebb környezetében sem igazodik el a személy. Éppen ezek miatt gyakran eltévedhet, elfelejtheti hova indult. Nem találja iratait, kulcsait vagy esetleg ugyanazokat a tárgyakat keresi újra meg újra. Mindennapi teendőit, a találkozóit, napirendjét és még a fontos ügyeit is elfelejti.

  • Beszédzavar, gondolkodási problémák

A betegség további tünetei lehetnek a nyelvi kifejezés zavarai, nehézségei. Például ilyenkor nem jutnak eszükbe a szavak, neveket felejtenek el, illetve helyszíneket. Az, hogy megérttesse magát környezetével, vagy megértsen dolgokat, egyre nehezebb. A beteggel való kommunikáció egyre körülményesebb. Nem tud elvonatkoztatni vagy összefüggéseket átlátni, egymáshoz viszonyítani a dolgokat.

  • Problémamegoldási nehézségek

Legyen szó akár napi rutinban megjelenő változásról, feladatok ellátásáról, főzésről, a beteg számára gondot okoz egy olyan hétköznapi tevékenység elvégzése, amelyet korábban könnyedén megoldott.

Amint látható, sok apró jele lehet a demenciának. Ezért is érdemes rendszeresen ellenőriznünk és odafigyelnünk családtagjaink, barátaink és önmagunk viselkedésére a demencia felismerésének érdekében. Ha hosszabb távon felmerülnek a jelek, forduljunk szakemberhez.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Diákhitel elengedés 30 év alatt: hogyan igényelheted a teljes tartozásmentességet

A 30 év alatti édesanyák kérvényezhetik a diákhitel teljes elengedését.

Nem kell jegyet venni a gyerekeknek ezekre a programokra: ingyenes élmények a családnak júliusban, mutatjuk a listát

Mutatjuk, hogy melyek a legjobb ingyenes nyári gyerekprogramok 2025 júliusában.

Mennyit adhatsz az orvosnak? Ezt tudnod kell, mielőtt hálapénzt adnál!

Sokan még mindig nincsenek tisztában vele, hogy 2021 óta teljesen megváltoztak a hálapénz...

Soha ilyen jó nem volt az autósoknak: beolvad a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató a Magyar Közútba

Mitől lesz jobb a szolgáltatás, mivel nyújt majd többet a Magyar Közút? Utánajártunk.

Most éri meg szemüveget venni: szemüveg akció ahány éves annyi kedvezmény

A szemüveg akció ahány éves annyi kedvezmény 06.05.–07.23. között csak az Ofotért üzleteiben érvényes, azonban gyűjtöttünk kedvezmények máshonnan is.

Így kaphatod vissza a pénzed, ha az utazási iroda csődbe ment

Így történik a kárigény érvényesítése, ha csődbe ment az utazási iroda.