10 perces átmozgató torna: felfrissít, csökkenti a stresszt, jót tesz a fájós deréknak

Nincs szükség hosszadalmas, megerőltető mozdulatsorokra ahhoz, hogy tegyünk egészségünkért. Napi 10 perces átmozgató torna segítségével enyhíthetjük az ülőmunka okozta fájdalmakat. Sőt még ennek a 10 percnek sem kell egybefüggőnek lennie.

Ha valakinek munkája során egész nap számítógépet, laptopot nézve kell ülnie, idővel kellemetlen lesz a testének. Görbül a hát, az izmok a folyamatos terhelés miatt bemerevednek, emiatt alakul ki később a fájdalom. Mutatunk pár tornagyakorlatot, amit elvégezhetünk egymás után, vagy akár napközben, amikor van 1-2 szabad percünk, részekre bontva. Mindegyiket legalább egy percig kell végezni, váltogatva az irányokat és oldalakat.

Törzsdöntés

Kicsit szélesebb terpeszbe állva nyújtsuk ki a karunkat oldalsó középtartásba. Dőljünk mindkét oldal irányba  úgy, hogy közben ne mozduljunk ki se, előre se hátra. Nem kell gyorsan mozogni, sőt az a fontos, hogy alaposan, a gyakorlatokat pontosan végezve és jólesően mozgassuk át az izmainkat.

Törzsfordítás

Álljunk terpeszbe, kihúzott háttal, karokat oldalsó középtartásban tartva. Forduljunk jobbra és balra, derékból mozogva, a csípő maradjon mozdulatlan. Akkor csináljuk jól, ha a hasizmunk is dolgozik.

Lábgyakorlat

Üljünk egy székbe, kapaszkodjunk meg az ülőlapban, és emeljük meg egyik lábunkat, miközben egyenesen tartjuk a törzset. Tartsuk a lábat a levegőben 10 másodpercig, majd lassan tegyük le. Ismételjük meg a másik lábaddal is. Ha már könnyűnek találjuk, megpróbálhatjuk páros lábbal végezni a gyakorlatot.

Hátlazító gyakorlat

A szék elejére csúszva stabilan támasszuk meg magunkat a lábakkal. Tegyük a kezünket a térdünkre, vegyünk nagy levegőt és kilégzéssel billentsük a medencét hátra és előre, azaz homorítsunk és domborítsunk.

A 10 perces átmozgató torna lényege, hogy fellazítsa izmainkat, serkentse a vérkeringést és az emésztést. Figyeljünk oda, hogy ne sérüljünk meg közben: ha a gyakorlatok alatt fájdalmat tapasztalunk, akkor ne erőltessük a mozdulatsort. Mivel egy viszonylag egyszerűbb tornáról van szó, érdemes orvoshoz fordulni fájdalom esetén.

Vállgyakorlat

Széken ülve nyújtsuk a karunkat felfelé és kissé hátra. Emelgessük a vállakat, illetve közelítsük a lapockákat úgy, hogy tenyerünk a plafon fele néz.

Lábemelés

Szék háttámlájával vagy akár fallal szemben állva is elvégezhető ez a gyakorlat. Csípőszéles állásból egyik lábunkat oldalra emeljük, miközben a törzs egyenes marad, majd kilégzéskor engedjük vissza. Végezzük el a gyakorlatot 5-10 alkalommal, majd a másik lábat ugyanúgy tornáztassuk meg.

Hát és derék gyakorlat

A szék háttámlája mögött álljunk egy nagy lépésnyi távolságra. Tegyük a kezünket a támlára, majd engedjük le a mellkast. Akkor csináljuk jól a gyakorlatot, ha lábak függőlegesek, a hát és kar vízszintes. Tartsuk a pozíciót pár másodpercig, majd emelkedjünk vissza lassan.

Sarokemelés

Kezdjük széken ülve, kihúzott háttal, kezünkkel kapaszkodjunk az ülőlapban. Kilégzéskor páros lábbal végezzünk sarokemelést úgy, hogy a talp lábujjhegyre emelkedjen. Tartsuk pár másodpercig, majd engedjük vissza.

Törzs és derék torna

Nagy terpeszben ülve dőljünk előre és tegyük le a tenyeret a talajra. Emeljük fel egyik karunkat úgy, hogy ki is fordulunk a törzsünkkel, követve a kart. Hozzuk vissza a kart, kövessük tekintetünkkel és a törzzsel is, majd indulópozícióból ismételjük meg a másik irányba.

Asztali fekvőtámasz

Támaszkodjunk az asztalnak, majd dőljünk rá, és sétáljunk hátra amíg lábak nyújtva lesznek és a test is egyenes. Fontos, hogy stabil asztalt válasszunk. Innen toljuk ki magunkat a karokkal felfele, mint a fekvőtámasznál, majd óvatosan ereszkedjünk vissza.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Furcsa hangokat ad a mosógép? A szöszszűrő tisztítása lépésről lépésre (és lehet, hogy megúszod a szerelőt)

Zúg, kerreg, nem centrifugál rendesen, vagy csak simán büdös a mosógép? Mielőtt szerelőt hívnál a furcsa hangok miatt, van egy dolog, amit érdemes átnézned.

Azonnal fogadnak a szakrendelésen, nem kell időpont: ezt a papírt vidd magaddal

Nem mindenki kérhet vagy kaphat ilyet: a soron kívüli vizsgálat lehetőségéről kizárólag az orvos dönthet.

Gyorshajtás 2025: mekkora bírság és mennyi büntetés jár érte? Mutatjuk a részleteket

Gyorshajtás 2025: mekkora bírság és mennyi büntetés jár érte? Mutatjuk a részleteket. Egy biztos: nem éri meg a gyorshajtás.

Kinek jár a havi 1890 forintos országbérlet? Mutatjuk a részleteket

A rendszer nem tökéletes, de jelenleg ez a legkedvezőbb lehetőség.

A húsvéti locsolás nem arról szól, hogy mehet minden, ami belefér

Az aligha lehet lazítás, ha valaki nem emlékszik az este számos jelenetére.

Ezt tedd az elvirágzott cserepes tulipánnal, hogy jövőre is virágba boruljon

Elvirágzott cserepes tulipán? Semmi probléma, mutatjuk mit kell tenni, hogy jövőre is virágozzon!