Tényleg spórolunk az óraátállítással? Meddig kell még állítgatni?

Március 26-án vasárnap hajnali 2 óráról előre kell állítani az órákat 3 órára. Jó eséllyel ez lesz az egyik utolsó óraátállítás. De vajon van haszna?

Az óraátállítást még a XX. század elején vezették be. Ennek oka az volt, hogy a napfényes órák magasabb nyári számát kihasználva, a világítás mellőzésével energiát takaríthattak meg – írja a Haszon.hu. Azóta pedig folyamatos a vita arról, vajon hasznos-e még.

Akár 10 százalékkal csökkenhet az energiaigény!

A portál rámutat: szakemberek szerint a nyári időszámítással manapság is sokat lehet spórolni. Mivel a napi energiacsúcsot 17 és 19 óra között mérik, nem mindegy, hogy ilyenkor részben világos vagy sötét van. A számításaik szerint ebben a két órában az átállítással akár 10 százalékkal is csökkenthető az energiaigény. Az óraátállítással nagyjából egy Eger méretű város éves fogyasztásának megfelelő villamos energiát spórolhat évente Magyarország. A megtakarítás pontos mértékét ugyanakkor nem lehet meghatározni. Ez csak akkor lenne lehetséges, ha a nyári időszámításra áttéréskor minden évben ugyanolyan időjárási, gazdasági körülmények lennének.

A nyári időszámítás mellett szól az is, hogy annak használatával megnő a napfényes órák száma. Emiatt hosszabb ideig lehet a szabadban lenni, természetes fény mellett dolgozni. Ráadásul a természetes fény miatt ilyenkor kevesebb baleset történik.

Itt a vége az óraállítgatásnak

Még 4 évvel ezelőtt, 2019-ben eldöntötte az Európai Parlament, hogy eltörlik az óraátállítást. Abban még nem sikerült megegyezni, hogy a téli vagy a nyári időszámítás maradjon meg.

Például Csehország arról döntött 2021-ben, hogy öt évig marad náluk az óraátállítás. Magyarország a közös európai megegyezéshez kötötte a kettős időszámítás eltörlését, de kiállt a megszüntetése mellett. A kovid járvány okán is, az EP végül a döntés határidejét 2024-ig halasztotta.

Ez jó hír azoknak, akiket zavar, hogy fél évente órát kell állítgatni.
Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Mesebeli fények és káprázatos installációk: olcsóbb lehet, ha így váltasz jegyet a Lumina Parkba

Utánanéztünk, hogy hogyan lehet spórolni a Lumina Park belépőkön.

Sülthöz, szendvicsbe, hidegtálon: a legjobb megúszós savanyúság télire – így készül az olajos paprika, tavaszig eláll

Az olajos paprika télire remek savanyúság, amely sültekhez, szendvicsekhez és hidegtálakhoz is tökéletes.

769 forint a csirkecomb kilója az Aldiban, 55%-kal olcsóbb a sütőtök: megjöttek az új heti akciók

Megjöttek a csütörtöki akciók, mutatjuk, hol érdemes kezdeni a heti bevásárlást.

Régen 5-6 év alatt telt meg, ma már másfél is elég: megdöbbentő, amit a szeméttelep dolgozója mesélt

Mennyi szemetet termelünk? Egy hulladéklerakó dolgozója meglepő tapasztalatról számolt be. Mutatjuk a magyarországi adatokat is.

Ülsz a kádban, és nyílik a bejárati ajtó? Hiába övé a lakás, nem törhet csak úgy rád a tulajdonos

Amikor kiveszel egy lakást, az onnantól kezdve jó esetben az otthonoddá válik.

Vége lesz a jó világnak a fővárosban: ha ilyen autója van, erre a szabályra különösen figyeljen

Zöld rendszámos autók parkolása Budapesten 2027: megszűnik az ingyenesség. Mutatjuk, mikortól kell fizetni, és mire figyeljen.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat