Dupla hús egy árából – így spórolj ultrapraktikus húsgombócokkal

Ez az egyik legpraktikusabb húsgombóc, amit csak készíteni lehet. Fogyasztható szendvicsben, főzelékhez feltétként, tésztaételbe téve vagy akár magában.

A drága hús olcsóbb alapanyaggal való pótlása nem újdonság – amióta az emberiség fogyaszt húst, pótolni is megpróbálja és kevés olyan időszak volt a történelem folyamán, amikor a hús széles körben elérhető volt. A XX. század folyamán, a háborúk, forradalmak, különböző sikertelen rezsimek alatt mindenféle módon próbálkoztak a húspótlással: a hüvelyesekből, gabonafélékből, burgonyából vagy éppen olcsó gombából készült húspogácsákat, tojásból, borsóból készült pörköltet mindenki nagymája készítette. Az idők, a konyhai szokások változnak, a húspótlás viszont örök. Mostanában az ára mellett már a környezetre gyakorolt hatása is sokszor kerül előtérbe – az sem egy utolsó szempont.

Receptünk kissé lejjebb található. Ha pedig kérdésed adódik vele kapcsolatban, ügyfélszolgálatunk ingyenesen válaszol.

Hoztam hát nektek egy modern húsgombóc receptet, amiben, mint a népmesében van is hús, meg nincs is. Na jó, hús van benne, de csak felesben, a többi alapanyag a nyári időszakhoz igazított, olcsó zöldség, és szintén kedvező árú zabpehely, ami sokkal egészségesebb mint a zsemlemorzsa, amivel a hagyományos fasírokat készítjük. Sőt, mivel a zöldségeket megradálva elősütjük, elég erős kötőanyagnak számítanak ahhoz, hogy tojásból is csak egy kerüljön bele. Az arányokat tekintve így egy kilogramm darált húsból 2 kg alapanyagunk lesz, ami elég sokat számít. A cukkini ráadásul nyáron filléres tétel, a répa és a hagyma szintén. A húsgombóc érdemes arra, hogy egyszerre nagyobb adagot csináljunk. Remekül fagyasztható, és utána tetszés szerint felhasználható: hidegtálhoz, paradicsomos húsgombóchoz tésztával, ázsiai ételekhoz, gyors munkaebédnek egy kis maradék rizzsel és salátával vagy savanyúsággal.

Ez a zöldséges húsgombóc a nyári szünetben életmentő lehet – azok a gyerekek is szívesen eszik, akikbe amúgy nem olyan könnyű belediktálni a zöldséget, vihetjük a strandra, kirándulásra, gyerekbuliba. Ha egyszer elkésztítek, garantáltan mindig lesz a mélyhűtőben. 

Ultrapraktikus húsgombóc

Dupla hús egy árából
Recept nyomtatása
Fogás gombóc, húsos
Konyha magyar, olasz
Kulcsszavak húsgolyó, húsgombóc
Előkészítési idő 20 perc
Elkészítési idő 15 perc
Sütés 20 perc
Teljes idő 55 perc
Adag(ok) 40 db
Költség 2000 forint

Hozzávalók

  • 50 dkg darált sertéshús (lehet pulyka is)
  • 2 répa (kb. 200 gramm)
  • 1 nagyobb fej vöröshagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 1 db cukkini (kb. 200 gramm)
  • 100 g zabpehely
  • 1 tojás
  • bors
  • 2 dl napraforgó olaj

Elkészítés

  • A répát és a hagymákat megpucoljuk, a cukkinit nagyobb darabokra vágjuk.
  • Az összeset aprítóba tesszük és apróra daráljuk.
  • 4-5 ek olajat felmelegítünk egy nagyobb serpenyőben, és 10-15 perc alatt puhára pároljuk az egészet.
  • Megvárjuk míg kicsit kihűl, hozzáadjuk a húst, a tojást a fűszereket és a zabpelyhet (aprószeműt érdemes venni, ha nincs, akkor kicsit daráljuk meg a simát a gépben) és gyúrjuk össze.
  • Hagyjuk állni 10-15 percet, hogy a zabpehely megszívja kicsit magát, és könnyebben tudjuk formázni, majd vizes kézzel gyúrjunk belőlük diónyinál kicsit nagyobb gombócokat.
  • A serpenyőt töröljük ki, adjuk hozzá a maradék olajat, és 2-3 adagban süssük ki őket. Egy oldalnak kb 4-6 perc kell, időnként forgassuk át őket. Ha letakarjuk, gyorsabban elkészülnek.
  • Ha elkészült tetszés szerint fogyasszuk, vagy hűlés után tegyük zárható dobozba és fagyasszuk le.
A húsgombóc paradicsomos szósszal és tésztával is szuper
A húsgombóc paradicsomos szósszal és tésztával is szuper
Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ettől lesz jó szaftos a rakott krumpli: úgy csucsog, hogy öröm nézni, hát még enni

Hogyan lesz szaftos a rakott krumpli igazán? Mutatjuk az összes trükköt.

Ne dőlj be a méregdrága diétáknak! Ezzel a filléres, 3 lépcsős trükkel bárki golyóálló immunrendszert építhet

Elvesztél az életmódváltó tanácsok között? Az egészséges táplálkozás elkezdése nem drága bioboltokkal indul. Mutatjuk a lépcsőfokokat!

Bosszúból nem láthatom az unokámat: tényleg eltiltható a nagyszülő a gyerektől törvényileg?

Mit mond a jogszabály és hová fordulhatnak a nagyszülők ilyen esetben?

Ennyit keres egy kormánytisztviselő Magyar Péter alatt: fizetési osztályok és illetmények

A kormánytisztviselők bérezése mindig is érzékeny téma volt, most pedig pláne, amikor a közszféra átalakul.

Nyugdíjkorrekció 2026-ban: kiknek és mikor jár magasabb összeg?

Ha év közben az infláció meghaladja a tervezett értéket, akkor a különbözetet a kormány novemberben visszamenőlegesen kifizeti.

Jégkrémek és pizzák dömpingáron: Fagyasztott bombák az Aldiban

Összeszedtük a legjobb mirelit akciók közül azt a nyolcat, amivel most tényleg könnyű spórolni a családi bevásárláson.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat