7VÉGE – a Hóvége heti hírösszefoglalója: 45. hét

Ez itt a 7VÉGE, lapunk 45. heti hírösszefoglalója, ami múlt héttől minden pénteken jelentkezik. Lássuk, mik voltak a legfontosabbak!

Mekkora pénzjutalommal jár a Kossuth-díj? Jóval nagyobbal, mint gondolnád! A Kossuth-díj története 1948-ig nyúlik vissza. Ekkor vehették át első ízben az ország legkiemelkedőbb tudósai, művészei, munkásai és földművesei a rangos díjat, amely akkor 20 ezer forint pénzjutalommal járt. Az elismeréseket 1990 óta minden év március 14-én adja át a köztársasági elnök az arra érdemeseknek, és idén az összege 31 millió forint volt.

Duplájára nőhet az ingyenes készpénzfelvételi limit. Egy javaslat szerint a havi díjmentes készpénzfelvétel összegét 150 000 forintról 300 000 forintra emelné a Parlament, amit két alkalommal lehetne igénybe venni.

Közzétették a legjobb vidéki gimnáziumok listáját. A HVG összesítése alapján a 10 legjobb nem fővárosi gimi: a veszprémi Lovassy László, a győri Kazinczy Ferenc, a debreceni Fazekas Mihály, a szombathelyi ELTE Bolyai János Gyakorló, a győri Révai Miklós, a budaörsi Illyés Gyula, a keszthelyi Vajda János, a zalaegerszegi Zrínyi Miklós, a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló, valamint a nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium.

TB-támogatással is elvégezhető a szemhéjplasztika. A túlzottan megereszkedett felső szemhéj ugyanis akadályozhatja a látást, fejfájást és szemkörnyéki gyulladást okozhat. Ilyen esetben a beavatkozás gyógyító célú, így a plasztika tb-támogatással is megvalósulhat.

Jön a hideg, lassan ideje elzárni a kerti csapokat. Ha ugyanis a csőben víz marad, az megfagyva kitágul, ami megrepeszti a vezetékeket vagy a csapot magát, ami tetemes költséggel jár. Nem érdemes tehát a fagyra várni, ha éjjelre 1-2 fokot jósolnak, csináljuk meg a téliesítést.

Sokan nem tudják, de az aranygaluska Amerikában is népszerű desszert. Vagy legalábbis néhány évtizeddel ezelőtt az volt, méghozzá a magyar emigránsoknak köszönhetően. A XX. század második felében Hungarian coffee cake, vagyis magyar kávésüti néven ismerték az USÁ-ban. A kávé persze nem az alapanyagra utal, hiszen az nincs benne, hanem arra, hogy délutáni kávé mellé ajánlják a fogyasztását. Az Államokban a nyolcvanas években még a Fehér Ház karácsonyi étlapjára is felkerült.

Előző (44. heti) hírösszefoglalónkat itt olvashatják.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Mennyit keres egy Lidl dolgozó? Itt vannak a számok, árufeltöltőtől a boltvezetőig

A Lidl egységes bérrendszert alakított ki az egész országban és a fizetések mellett plusz juttatásokat is kínál.

Satnyul és sárgul a tölcsérjázmin levele? A téli gondozásnál ezt az 5 dolgot rontják el a legtöbben

A tölcsérjázmin - elegánsabb nevén mandevilla - egy örökzöld, melegkedvelő növény, amely Magyarországon...

Immunerősítő bomba házilag: 3 recept, amihez csak néhány hozzávaló kell

Immunerősítő ital házilag, filléres hozzávalókból? Mutatunk három egyszerű receptet almával, céklával, répával és kefirrel, amelyek pillanatok alatt elkészülnek.

Éjjel felébred és csuromvizes a pólója? Férfiaknál több oka is lehet az éjszakai verejtékezésnek

Az izzadást a legtöbb esetben hétköznapi dolgok okozzák. Ha baj van, egyéb tünetek is társulnak az izzadás mellé.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat