Mekkora pénzjutalommal jár a Kossuth-díj? Sokkal többel, mint gondolnád!

A Kossuth-díj története az 1848-as forradalom centenáriumáig, 1948. március 14-éig nyúlik vissza; ekkor vehették át első ízben az ország legkiemelkedőbb tudósai, művészei, ipari munkásai és földművesei a rangos díjat, amelynek anyagi vonzata a jelenkorig folyamatosan változott. Az elismeréseket 1990 óta minden év március 14-én adja át a köztársasági elnök az arra érdemeseknek. 1965 óta a művészet, a kultúra és a tudomány kiemelkedő képviselőinek ítélik oda.

Nézzük kik kaphatják, mekkora a teljes pénzjutalom, és meddig folyósítják.

A Kossuth-díj Magyarország egyik legmagasabb művészeti és kulturális elismerése, amely nemcsak presztízzsel, de jelentős anyagi támogatással is együtt jár. Két formája létezik, a díj és a nagydíj. A különbség köztük, hogy a díjat akár megosztva is odaítélhetik – például zenekaroknak vagy közös alkotásokért –, míg a nagydíj mindig egyéni teljesítményért adható. A nagydíjhoz tartozó jutalom összege a díj összegének kétszerese. Megosztott díj esetén a kitüntetettek személyenként a jutalom összegének felére jogosultak.

Kossuth-díj: pénzjutalom és elismerés

Fontos megjegyezni, hogy törvény együttesen rendelkezik nemcsak a Kossuth-, hanem a Széchenyi-díjról is. Érdekesség továbbá, hogy:

  • A díj összege a kezdetekor mindössze 20 ezer forint volt, majd növekedett az évek során
  • Jelenleg hazánkban a Kossuth-díjjal 31 millió forint jutalom jár, míg a nagydíj esetén az előbbi összege kétszerese.
  • Korábban többször hektikusan változott a kitüntetéssel járó juttatás, de 2013 óta a megelőző év országos átlagkeresetének hatszorosa, amit félreértések elkerülése érdekében a legtöbbször kerekítenek, például 50 vagy 100 ezer forintra
  • A pénzjutalom nem minősül nyugdíjnak, és nem jár együtt a nyugdíjba menetellel vagy nyugdíjnöveléssel.

Sokan úgy gondolják tévesen, hogy a Kossuth-díj után havi járadék is jár, de ez nem így van. Csak azok a Széchenyi-díjasok kapnak havi tudományos alkotói járadékot, akik az életkoruk szerint jogosultak rá. Érdekesség, hogy sok más egyéb díj mértékét a Kossuth-díj aktuális értékéből határozzák meg. Néhány példa a teljesség igénye nélkül:

  1. Magyarország Érdemes Művésze az lehet, aki a kultúra, művészi alkotómunka (színház-, zene, tánc-, artista-, mozgókép-, képző-, fotó, iparművészet) területén huzamosabb ideig kiemelkedő művészeti értékeket hoztak létre. A pénzjutalom a Kossuth-díj aktuális összegének 50 százaléka.
  2. Eggyel magasabb fokozat a Magyarország Kiváló Művésze. Ezt csakis olyan személy kaphatja, aki korábban már elnyerte az Érdemes Művész díjat, és azóta legalább öt év telt el. Alapesetben ebből a címből évente hatot osztanak ki, a mellé kapott pénzjutalom a Kossuth-díj összegének 85 százaléka.
  3. A Népművészet Mestere cím esetén egyszeri juttatásként a Kossuth-díj aktuális összegének 50 százalékát kapja meg a kitüntetett.
  4. A Magyarország Babérkoszorúja díjat olyan alkotók kaphatják, akik kimagasló teljesítményt nyújtottak a magyar irodalom területén. Az elismerésben évente három személy részesülhet, és a Kossuth-díj összegének 85 százaléka jár nekik pénzjutalomként.
Kossuth Lajos szobra Miskolcon

A Kossuth-díj tehát a magyar kultúra és tudomány kiemelkedő alakjainak állami elismerése, amely nemcsak szimbolikus, hanem anyagi megbecsülést is jelent. A díj hosszú évtizedek óta a legjelentősebb kitüntetések közé tartozik a művészeti és kulturális életben. A kitüntetettek névsorát minden évben nagy figyelem kíséri, bár az elismerés jelentése és súlya ma már másként értelmeződik, mint korábban.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Régen pofon és körmös járt az iskolában, ma a tanárok félnek? Nagyot fordult a világ

Régen pofon és körmös járt az iskolában, ma a tanári tekintély hiánya okoz vitákat. Mutatjuk, hogyan változott a fegyelmezés.

Milyen rendőri jelzésre kötelező megállni? Így úszhatod meg a százezres bírságot

Rendőri jelzések, amiket nem szabad figyelmen kívül hagyni.

Hány százalékát kapod a fizunak a betegszabi alatt és meddig jár? Sokan keverik a táppénzzel, pedig nem ugyanaz

A betegszabadság hány százalék a fizetésből, és hány napig jár? Saját betegség esetén főszabály szerint évi 15 munkanappal és a távolléti díj 70 százalékával lehet számolni.

Ezek a legjobban várt ingyenes programok a Kutatók Éjszakáján: lézerlabirintus, VR és különleges kísérletek

Két nap, rengeteg ingyenes tudományos kaland Budapesten és vidéken.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat