Mennyit keres egy Lidl dolgozó? Itt vannak a számok, árufeltöltőtől a boltvezetőig
Nem titok, mennyit keres egy Lidl dolgozó, mert a hazai kiskereskedelem egyik legnagyobb foglalkoztatója minden évben közzéteszi a bérezéssel kapcsolatos adatokat. A nyolc órában foglalkoztatott bolti dolgozók kezdő fizetése megközelíti a bruttó 600 ezer forintot, míg az üzletvezetők akár jóval egymillió forint feletti összeget is hazavihetnek. A vállalatnál ráadásul egységes bérrendszer működik, így például nincs különbség abban, hogy valaki vidéken vagy a fővárosban dolgozik-e.

A Lidl nem sajnál a dolgozóira költeni
Az ország egyik legjelentősebb munkáltatójaként a Lidlnél jelenleg több mint 9500-an dolgoznak országszerte – írta meg a portfolio.hu. A dolgozók megtartása mindig is fontos volt a vállalat számára, a 2026-os gazdasági évben összesen 103 milliárd forintot fordít bérköltségekre. De a korábbi évek adatai is folyamatos emelkedést mutatnak. A cég vezetése már korábban is arról számolt be, hogy 2025-ben is átlagosan 9 százalékos béremelést hajtottak végre az üzlethálózatban. Az akkori nyilatkozatok alapján a boltvezetőknél havi bruttó 1,37 millió forint, míg a bolti dolgozóknál bruttó 683 ezer forint volt a tényleges átlagkereset. A bérek színvonala, az egyéb juttatások vagy a munkahely közelsége mellett az is biztató, ha egy cég nem sajnál a dolgozóira költeni és a piaci helyzetének stabilizálására törekszik.
Mennyit keres egy Lidl dolgozó 2026-ban?
A legfrissebb adatok szerint a nyolc órában foglalkoztatott bolti dolgozók havi bruttó kezdő bére 599 000 forintra emelkedett. Nagyon fontos tisztázni, hogy ez az összeg nem tisztán a bruttó alapbért jelenti. A közel hatszázezer forintos kereset már tartalmazza a juttatásként biztosított Lidl-kártya értékét, valamint a beosztásból fakadó különböző bérpótlékokat is. A vállalatnál eltöltött évek és a folyamatosan megszerzett tapasztalat alapján ez a kezdő fizetés bőven 700 000 forint fölé is emelkedhet. A bolti dolgozó feladatai közé tartozik a kasszázás, a pékáru sütés, az üzlet rendben tartása és az árufeltöltés is. Ebben a munkakörben 6 órás részmunkaidős dolgozóként 426 000 forintot lehet keresni.
Az üzletvezetők fizetése már jóval magasabb. A pozícióban a kezdő bruttó fizetés 1 104 000 forint, ami később akár az 1 349 000 forintot is elérheti. Az anyagi juttatások mellett ehhez a munkakörhöz egy prémium kategóriás szolgálati autó is jár, amit magáncélra is szabadon lehet használni és amihez a cég üzemanyag-költségtérítést is ad. Illetve egészségprogramot és extra szabadnapot is kapnak a vezető pozícióban dolgozók, amihez egyébként középfokú végzettség is elég, ha van megfelelő kereskedelmi tapasztalat.
Bérek a raktárban, a logisztikában és higiéniai munkatársként
Az áruházak kiszolgálását végző logisztikai központokban és raktárakban szintén pontosan meghatározott, sávos bérrendszer alapján fizetik a munkatársakat. A logisztikai területen dolgozó targoncavezetők fizetése jelenleg bruttó 597 000 és 871 000 forint között mozog. A raktári dolgozók bérezése ezzel szinte megegyező szinten, bruttó 593 000 és 839 000 forint között alakul a tapasztalattól függően. A legtöbbet a raktári csoportvezetők keresik, az ő esetükben akár havi bruttó 1 270 000 forintról is beszélhetünk.
A Lidl-nél nem csak a vezetőknek jár utazási költségtérítés. A higiéniai munkatársak is teljes utazási költségtérítést és egészségprogramot kapnak. Ebben a munkakörben például Tapolcán részmunkaidőben 284 000 forintos fizetés jár, plusz a Lidl ebben a pozícióban is teljes utazási költségtérítést és egészségprogramot kínál – írta meg a vg.hu.
A bolti munkavállalás és az elhelyezkedés kapcsán a Hóvége ügyfélszolgálata 2 munkanapon belül válaszol a felmerülő kérdésekre.
Ugyanannyit fizet a vidék, mint Budapest
A hazai munkaerőpiacra jellemző, hogy a fővárosi és a vidéki fizetések azonos munkakörben – csak a földrajzi elhelyezkedés miatt – eltérnek egymástól. A Lidl viszont egy teljesen egységes országos bérrendszert alakított ki, hogy a lakóhelytől függetlenül az ország minden pontján azonos bérszinteket biztosítson a dolgozóinak, hiszen mindenhol ugyanazt a munkát kell elvégezni. Egy kisebb vidéki településen dolgozó bolti munkatárs pontosan ugyanazt a havi bért és kiemelkedő juttatási csomagot kapja meg, mint a legnagyobb forgalmú budapesti üzletekben dolgozó kollégái. A cég tájékoztatása szerint ez a lépés közvetlenül támogatja a vidék megtartó erejét, így a versenyképes jövedelem reményében az ott élőknek nem kell feltétlenül a nagyvárosokba költözniük.



