Nem fogod elhinni: ennyit keres egy tanár 14 év munka után

A garantált bérminimum 2022-ben 260 000 forintra emelkedik. Viszont emelkednek azok az összegek, amelyeknél kevesebbet teljes állású munkaviszonyban nem lehet keresni – ugyanakkor nem változik továbbra sem a pedagógus bértábla a nevelés-oktatásban, tehát a tanárok nem fognak többet keresni.

Ez egyértelműen azt jelenti, hogy nagyon sok tanár, óvónő és védőnő bére csökkenhet. Az ő illetményüket a munkáltató kénytelen kiegészíteni a garantált bérminimumra. Az alábbi táblázatból világosan látszik, hogy mely területeken csökken a bér (sárga) és az is, hogy mennyivel rövidíti meg a dolgozókat a kormány (barna).

(forrás: PDSZ)

Egészen elképesztő, hogy egy pedagógus egész élete során a bérminimumot kapja a nyugdíjba vonulásáig. Az is megdöbbentő, hogy egy gyakornok ugyanannyit visz haza, mint például egy 14 éve dolgozó, főiskolai diplomával rendelkező pedagógus.

Nem véletlen, hogy sok-sok helyen sztrájkolnak a tanárok: nem tudnak tisztességesen megélni a fizetésükből!

A kormányzat a közalkalmazotti jogviszonytól is megfosztotta a szakképzésben dolgozókat, a bér az pontosan annyi, amennyit a munkáltató adni szándékozik. Az egyetlen szabály, hogy a szakképzésben dolgozók bére sem lehet alacsonyabb a garantált bérminimumnál, illetve, ha ez magasabb, a korábbi pedagógusi bértáblás bérnél sem. Valódi béremelés az lenne, ha a pedagógusok bértábláját újra a minimálbérhez kötnék.

2014. óta gyakorlatilag 10 havi tanári fizetést vett el a kormány a pedagógusoktól. Így havonta több, mint 100 ezerrel keresnek így kevesebbet az oktatásban dolgozók.

Ugyanígy trükközik a kormány a védőnők bérével is! Januártól 21 százalékkal kellene emelkednie a fizetésüknek, de egy rendeletmódosítás miatt mostantól másképp számolhatják a pótlékaikat. Ráadásul rájuk nem a szakellátásban megállapított bértábla, hanem a közalkalmazotti vonatkozik. Emiatt akár 80 ezer forinttal is kevesebbet vihetnek haza az érintett dolgozók.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Műanyag bejárati ajtók olcsón: így spórolhatsz anélkül, hogy a minőségről lemondanál

Egy olcsó műanyag bejárati ajtó elsőre remek vételnek tűnhet, de nem minden kedvező árú termék jelent valódi megtakarítást. Ha ugyanis az egyik leggyakrabban használt nyílászáró rövid időn belül meghibásodik, egy új ajtó megvásárlása máris jelentős pluszkiadást jelenthet.

Bedugod a rózsát egy krumpliba és azonnal kinyílik? Kiderült a meglepő igazság a terjedő netes videóról!

Látod a neten a krumplis rózsaszaporítást? Ne dőlj be a videóknak! A rózsa szaporítása dugványról a legegyszerűbb és legbiztosabb módszer.

Így hűtik az olaszok a lakást légkondi nélkül hőhullám idején: nagyon egyszerű, mégis hatékony

A hőhullám idején légkondi nélkül egyszerűen nem lehet élni a lakásban.

Ezért nem szív rendesen a porszívód: sokszor ilyen banális dolog miatt bosszankodsz

Miért nem szív rendesen a porszívó? Lehet csak egy egyszerű dugulás vagy koszos kefe áll a háttérben.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat