„Már a Dunában is csak bokáig ér a víz!” – Kiakadt a magyar lakos: felháborító, mit építettek a vízügyi kutatóintézet helyére!

Ugye te is észrevetted, hogy nyáron már alig mered megnyitni a kerti csapot, miközben a kedvenc hazai tavaink lassan teljesen eltűnnek a térképről? A pusztító aszály Magyarországon évről évre súlyosabb méreteket ölt, a kánikula és a vízhiány pedig a mindennapi életünket fenyegeti. Sok állampolgárban joggal merül fel a kérdés: miért nem látta ezt senki előre, és hol vannak az ezzel foglalkozó tudósok? Egy elkeseredett olvasónk felháborodott kérdéseire válaszolva most kiderült a sokkoló igazság. A hazai vízügyi kutatás fellegvárát ugyanis egyszerűen beszántották, a helyén pedig ma valami egészen más áll.

„Spórolnom kell a locsolással, a klímát se használhatom mindig. Kiszáradt a Velencei-tó, a Dunában is mindjárt bokáig ér a lábam. Ebben az országban ezt nem látta senki előre? Hol vannak a tudósok?” – tette fel a kérdést kétségbeesetten Olvasónk.

A felvetés teljesen jogos, hiszen a vízkészleteink védelme mindannyiunk közös érdeke lenne.

A válasz azonban sokak számára kijózanító és elkeserítő.

Aszály Magyarországon – Mi volt az a VITUKI, és mi lett vele?

Sokan nem tudják, de korábban létezett egy kifejezetten erre a feladatra szakosodott, elismert intézmény. Ez volt a VITUKI, vagyis a Vízrajzi Intézet és Környezetvédelmi Kutatóintézet.

Itt évtizedeken át elhivatott tudósok és szakemberek vizsgálták a hazai vizek állapotát, a folyók vízállását és a várható klímatrendeket.

A kutatóintézetet azonban megszüntették. A szárazság elleni küzdelem és a tudományos munka helyét pedig szó szerint átvette a beton.

A megdöbbentő valóság: A megszüntetett vízügyi kutatóintézet egykori területén és helyén építették fel a Nemzeti Atlétikai Központot – vagyis egy hatalmas sportstadiont.

Elakadtál az ügyintézésben? Kérdezd Ügyfélszolgálatunkat!

Stadion épült a tudomány helyére

A döntés következtében a tudományos hátteret szétvertek, miközben a vízhiány és locsolási tilalom mostanra a hétköznapok részévé vált.

Sokan teszik fel a kérdést: vajon egy újabb stadion segít-e feltölteni a kiszáradó tavainkat, vagy megállítja-e a folyók apadását? A válasz nyilvánvalóan nem.

Amíg a lakosságnak a kerti csapok elzárásával és a klíma lekapcsolásával kell spórolnia, addig a aszály Magyarországon továbbra is égető probléma marad. A tudományos megelőzés hiánya miatt pedig a jövőben még komolyabb árat fizethetünk a klímaváltozásért.

Maradt még kérdésed? Más témával kapcsolatban szeretnél segítséget kérni? Keresd a Hóvége ügyfélszolgálatát!
További tartalmakért pedig kövess minket TikTokon és Youtubeon is!

Kapcsolódó

Súlyos hibát követ el a magyarok többsége a tábortűznél: ezért lesz szénfekete és ehetetlen a szalonna!

Szénné ég vagy nem csöpög a zsír? A szalonnasütés trükkök és a megfelelő alapanyag kiválasztása a titok.

Vége a céltalan bolyongásnak: ezzel az ingyenes okos trükkel azonnal megtalálod a legolcsóbb ruhákat a környékeden!

Nem találod a legjobb second hand boltokat? A legközelebbi turkáló kereső megmutatja a környéked használtruha-üzleteit. Próbáld ki az okos térképet!

Időpontot kell kérni a ruhák eladásához? Lépned kell, ha azonnal készpénzt akarsz a megunt cuccaidért!

Megtelt a szekrényed? A használt ruha eladás során nem mindegy, hogy Vintedre töltesz fel vagy ruhakereskedésbe mész.