Szülők, figyelem! Közeleg az általános iskolai beiratkozás, itt vannak a határidők és a tudnivalók

Idén április 10-én és 11-én lesz a tanköteles korú gyerekek számára az általános iskolai beiratkozás a 2025/2026-os tanévre. Milyen papírokat készítsünk össze, hogyan intézzük a lehető leggördülékenyebben ezt az egyébként is izgalmakkal teli, mérföldkövet jelentő eseményt? Összegyűjtöttük a beiratkozással kapcsolatos fontos tudnivalókat, amelyekkel senkit nem ér felkészületlenül az ügyintézés. És természetesen szokás szerint azt is lépésről lépésre mutatjuk, hogy mi az általános iskolai beiratkozás menete.

Kinek kell most beiratkozni az iskolába?

Azoknak a tanköteles korú gyerekeknek, akik 2018.09.01 és 2019.08.31. között születtek, függetlenül attól, hogy jelenleg középső, vagy nagycsoportba járnak-e és hogy korábban hány évig részesültek óvodai nevelésben- szerepel az Oktatási Hivatal oldalán.

Lehet-e halasztást kérni?

A gyermek hatodik életévének betöltése után a tankötelezettség megkezdésének halasztását kizárólag egy alkalommal és egy nevelési évre lehet kérelmezni a sajátos nevelési igényű (SNI), illetve a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő (BTMN) gyermekek esetében (is).  Ha a gyermek augusztus 31. napjáig a hetedik életévét is betölti, a tankötelezettség megkezdése tovább már nem halasztható, a hétéves gyermeknek szeptember 1. napjával mindenképpen meg kell kezdenie tankötelezettségének teljesítését.

A halasztási kérelmeket január 18-ig lehetett leadni, aki esetleg ezt elmulasztotta, mert nem kapta meg az erre vonatkozó szakértői véleményt, annak külön kérvényt kell benyújtani az Oktatási Hivatalhoz arról, hogy gyermeke még egy évet maradjon az óvodában.

Választott vagy körzetes iskola?

Az oktatási törvényben foglaltak szerint minden családnak lehetősége van nem a körzetes iskolába íratni a gyereket, hanem választott iskolába. Amennyiben viszont a választott iskola nem veszi fel a gyereket, akkor a körzetes iskolába kell beíratni. Fontos tudni, hogy a választott iskola nem köteles a körzetén kívül eső gyerekeket felvenni, a körzetes iskola viszont köteles fogadni a körzetébe tartozó tanulókat. 

A sajátos nevelési igényű gyerekek esetében más a helyzet. Ott eleve készül egy szakértői vélemény és az abban kijelölt iskola köteles felvenni a gyerekeket.

Az általános iskolai beiratkozás menete

Az első és legfontosabb tudnivaló, hogy a következő tanévre, azaz a 2025-ös általános iskolai tanévre történő beiratkozás 2025. április 10-én és 11-én lesz. 

A beiratkozást a szülő vagy törvényes képviselő kezdeményezheti. Fontos tudni, hogy a beiratkozási dokumentumokat mindkét szülőnek alá kell írnia és kötelező a személyes megjelenés, illetve adategyeztetés a beiratkozás során.

A beiratkozás kétféleképpen intézhető:

1. Személyes ügyintézés

A személyes ügyintézéshez az alábbi dokumentumok szükségesek, amelyeket az iskola titkárságán kell leadni vagy bemutatni:

  • Gyermek személyazonosító igazolványa vagy születési anyakönyvi kivonata
  • Lakcímkártya
  • TAJ-kártya
  • szakértői vélemény a sajátos nevelési igény megállapításáról
  • Szülői felügyeletről szóló nyilatkozat (mindkét szülő által aláírva)
  • Életvitelszerű ottlakásról szóló nyilatkozat (mindkét szülő által aláírva)
  • Etika/hit- és erkölcstan választására vonatkozó nyilatkozat (mindkét szülő által aláírva)
  • Adatlap (mindkét szülő által aláírva)

2. Elektronikus úton

Elektronikus úton a Kréta rendszeren keresztül történik az általános iskolai beiratkozás. A felületre itt lehet belépni, majd a következik a személyes adatok kitöltése. Ha ezzel megvagyunk, jön a gyereknek választott iskola megjelölése (körzetes vagy választott).

Emellett itt lehet nyilatkozni a gyermek nemzetiségi oktatásáról, a napi étkezéséről, hogy az etika vagy hit-erkölcstan tárgyat választottuk számára és azt is, hogy melyik hozzátartozó viheti el az iskolából a gyereket.

A beiratkozás napján azonban kötelező a szülőknek személyesen megjelenni az iskolában, nem lehet a teljes folyamatot csak online intézni.

A beiratkozás eredményéről írásban kapnak értesítést a szülők, amely a Kréta rendszeren belül elérhető.

Maradt még kérdésed? Keresd Ügyfélszolgálatunkat és segítünk!

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ennek a bankszámlának nincs költsége: ezért éri meg nagyon Revolutot nyitni a 18 év alatti gyerekednek

Revolut 18 év alatt: így nyithatsz számlát akár ingyen, ezeket kell tudni róla.

Kötelező kiadnia a főnöködnek: ennyi szünet jár munkaidőben a dolgozónak

Biztos érezted már, hogy egy húzós munkanap közepén jól jönne egy kis levegő. Azt viszont nem mindenki tudja pontosan, hogy mennyi munkaközi szünet jár, és mikor. Pedig nem szívességről van szó, a pihenőidő jogszabályban rögzített kötelezettség.

Nem attól magas a villanyszámla, hogy sokat fogyasztasz: így jön ki a pontos végösszeg

Veled is előfordult már, hogy magas összegű villanyszámla érkezett? Nem feltétlenül az van, hogy túl sok áramot használtál, hanem inkább arról van szó, hogy miből áll össze pontosan az, amit fizetni kell.

Végleges rokkantsági ellátás: kinek jár, milyen feltételekkel, mekkora az összeg?

Mire utal a „végleges” kifejezés, és mi a rokkantsági ellátás és rokkantsági járadék közötti különbség?

Évente kérhetik a nyugdíjasok a 15.000-50.000 forintot: ki és hogyan igényelheti az egyszeri segélyt?

Egy váratlan betegség, a gyógyszerköltségek emelkedése vagy akár a közüzemi számlák befizetése is komoly terhet jelenthet egy kisnyugdíjas számára.

Ezekre a kedvezményekre jogosultak a Yettelnél az egyedülálló szülők: 0 forintos percdíjat is adnak

Az egyszülős kártya egy másik hasznos eszköz, amely jelentős kedvezményeket biztosít az egyedülálló szülők számára.