Temetési segély 2023-ban: kinek jár, mennyi és hogyan igényelhető?

Szerettünk elvesztése nagy teher és nem csak a gyász miatt. Az elhunyt elbúcsúztatása jelentős anyagi terhet ró a családra, ráadásul a temetkezés most drágább, mint valaha: a különböző szolgáltatásokért akár 30%-kal magasabb árat kell fizetni tavalyhoz képest. Létezik temetési segély 2023-ban? Utánajártunk.

Mi az a települési támogatás?

Az önkormányzatok pénzbeli és természetben települési támogatást nyújthatnak a szociálisan rászorulóknak. Ez a szociális törvényben szabályozott ellátások kiegészítéseként adható. A képviselő-testületek határozzák meg, milyen célokra, milyen összegben és milyen feltételekkel nyújtható a támogatás, ezért ezek településenként, kerületenként jelentősen eltérhetnek.

Települési támogatás járhat azoknak, akik tartósan beteg rokonukat ápolják otthon, de lehet hozzájárulás a lakhatási kiadásokhoz, gyógyszerköltségekhez, vagy segítség azok számára, akik rezsitartozást halmoztak fel.

Az önkormányzatok a rendkívüli élethelyzetbe került, valamint az időszakosan vagy tartósan létfenntartási gonddal küzdő személyeknek kötelesek rendkívüli települési támogatást adni. Kiemelten indokolt azon személyek támogatása,

  • akik önmaguk, illetve családjuk létfenntartásáról más módon nem tudnak gondoskodni,
  • akik alkalmanként jelentkező többletkiadások – betegség, haláleset, elemi kár elhárítása okán, vagy a gyermekkel, gyermekekkel kapcsolatos kiadások miatt anyagi segítségre szorulnak.

El is érkeztünk a temetési segélyhez.

Temetési segély 2023-ban: rendkívüli települési támogatásként igényelhető

A támogatás többnyire azoknak jár, akiknél a család egy főre jutó jövedelme nem éri el szociális vetítési alap valahányszorosát (általában két-háromszoros, de mindig az önkormányzattól függ). A szociális vetítési alap tulajdonképpen az öregségi nyugdíjminimum, melynek összege változatlanul 28 500 forint. Akit érdekel, hogy miért volt szükség a fogalom bevezetésére, itt olvashatja a részleteket, mi haladunk tovább.

Mennyi a támogatás összege temetéseknél?

A támogatás annak a szociálisan rászoruló személynek adható, aki az elhunyt temetéséről gondoskodott. A támogatási összeg általában a helyben szokásos, legolcsóbb temetés költségének 10-20%-a, ennél pontosabb adatot a helyi önkormányzat adhat. A költségek teljes átvállalása nagyon ritka, de nem példa nélküli.

Hogyan kaphatjuk meg a temetési segélyt?

Egy nyomtatvány kitöltésével és a szükséges dokumentumok csatolásával kérelmezhető. A nyomtatványt érdemes az illetékes önkormányzat honlapján keresni. A kérelemhez csatolni kell a temetés költségeiről kiállított számlák eredeti példányát, az elhunyt halotti anyakönyvi kivonatának másolatát, az igénylő és a vele közös háztartásban élő családtagok jövedelemigazolását.

Mi a jobb: végrendelet vagy öröklés?

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Megugrott a gyógyszerköltsége? Így kérje a gyógyszerkeret év közbeni felülvizsgálatát

Ez nem történik meg automatikusan, az illetőnek magának kell beszereznie a szükséges igazolásokat és benyújtania a kérelmet.

Mennyit keres egy Lidl dolgozó? Itt vannak a számok, árufeltöltőtől a boltvezetőig

A Lidl egységes bérrendszert alakított ki az egész országban és a fizetések mellett plusz juttatásokat is kínál.

Satnyul és sárgul a tölcsérjázmin levele? A téli gondozásnál ezt az 5 dolgot rontják el a legtöbben

A tölcsérjázmin - elegánsabb nevén mandevilla - egy örökzöld, melegkedvelő növény, amely Magyarországon...

Immunerősítő bomba házilag: 3 recept, amihez csak néhány hozzávaló kell

Immunerősítő ital házilag, filléres hozzávalókból? Mutatunk három egyszerű receptet almával, céklával, répával és kefirrel, amelyek pillanatok alatt elkészülnek.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat