Az ápolási díj egy szociális juttatás, amit az kaphat meg, aki otthon ápolja gondozásra szoruló beteg hozzátartozóját, így pl. idős szülőjét. Az, hogy ennek mennyi a pontos összege, a gondozott állapotától függ. Cikkünkből kiderül, mikor lehet emelt összegű az idős szülő után járó ápolási díj 2023-ban, mennyi a súlyosan fogyatékos ápolási díj összege, és hogy dolgozhatunk-e otthonápolás mellett.

Röviden az ápolási díjról

Az ápolási díj a tartósan gondozásra szoruló személy otthoni ápolását, gondozását ellátó nagykorú hozzátartozó részére biztosított anyagi hozzájárulás. Azoknak jelent segítséget, akik szerettük ápolása mellett egyáltalán nem, vagy csak részmunkaidőben tudnak dolgozni.

Az ápolt személy állapotának súlyosságától függően a hozzátartozó részesülhet

  • alapösszegű ápolási díjban: olyan személyek ápolására jár, akik 18. életévüket már betöltötték és tartósan betegek, vagy életkori megkötés nélkül súlyos fogyatékosságban szenvednek, tartós gondozásra szorulnak;
  • emelt összegű ápolási díjban: olyan személyek otthoni gondozására jár, akik egészségügyi szakértői szakvélemény alapján fokozott ápolást igénylő, súlyosan fogyatékos személyeknek minősülnek;
  • kiemelt összegű ápolási díjban: olyan személyeknek az otthoni gondozására jár, akik az „E” minősítési kategóriába tartoznak, vagy aki után magasabb összegű családi pótlékot miniszteri rendeletben meghatározott súlyosságú betegségre vagy fogyatékosságra tekintettel folyósítanak.

Mennyi az ápolási díj összege 2023-ban?

Az ápolási díj alapösszege bruttó 45 665 forint, az emelt összegű bruttó 68 500 forint, kiemelt összegű pedig 82 200 forint. Utólag folyósítják, vagyis a tárgyhónapot követő hónap elején, rendszerint minden hónap 5-éig. Az igénylésről itt írtunk.

Mikor nem jár?

Fontos, az ápolási díjra csak akkor vagyunk jogosultak, ha az általunk gondozott személy nagykorú (a kiskorúak ápolása után speciális díj jár), a hozzátartozónk (a jegyes nem számít rokonnak), és tartósan ápolásra szorul. Abban az esetben nem kaphatjuk meg a juttatást, ha

  • a gondozásra szorulót valamilyen intézményben, pl. idősek otthonában ápolják;
  • az általunk ápolt hozzátartozónk két hónapnál tovább részesül valamilyen fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátásban, vagy bentlakásos szociális intézményi, vagy nappali ellátásos intézmény ellátásában;
  • olyan keresőtevékenységet folytatunk, amelynek munkaideje a napi 4 órát meghaladja.

Kitől kaphatunk még segítséget?

A helyi önkormányzatok is biztosíthatnak támogatást azok számára, akik tartósan gondozzák hozzátartozójukat, de erre nincsenek kötelezve. A jogosultság megállapítása és az odaítélt összeg az adott önkormányzat döntésén múlik.

Hogyan dolgozhatunk az idős szülő ápolása mellett?

A magyar családok többsége anyagilag nem engedheti meg magának, hogy ápolót fogadjon idős rokona mellé. Az idősotthonokba szinte lehetetlen azonnal bekerülni, hacsak nem magán nyugdíjasházról van szó – persze egy átlagos család számára ez is a megfizethetetlen kategória. Nem nagyon marad más lehetőség, nekünk kell otthon maradnunk idős szerettünkkel. Az állam valamelyest igyekszik kompenzálni a jövedelemkiesést az ápolási díjjal, da a fenti számokból látszik, hogy ebből a pénzből megélni lehetetlen. (Még csak a minimálbér közelében sincs.)

Munka az ápolás mellett

Akkor jár az ápolási díj, ha naponta legfeljebb 4 órát dolgozunk. Kivételt jelent ez alól, ha a keresőtevékenységet otthon folytatjuk, hiszen ez esetben a munkavégzés ideje nem, illetve nehezen mérhető. Összegezve, dolgozhatunk az ápolási díj folyósítása mellett, de annak időtartama a napi 4 órát – kivéve az otthoni munkavégzést – nem haladhatja meg.

Kapcsolódó

Legfrissebb

Húsvéti menetrend: így járnak a buszok, a vonatok és a HÉV-ek a hosszú hétvégén

A tavaszi szünet és az ünnep miatt változik a menetrend a MÁV, a Volánbusz és BKK járatainál. Vasárnap óraátállítás lesz, ami több budapesti éjszakai...

Húsvétkor milyen idő lesz? Mindenre is készülj fel

Hogyan tervezzünk a hosszú hétvégére és az ünnepekre? Nemrég még azt mondták, hűvös, esős és felhős időre készüljünk, most pedig elvileg olyan időjárásra számíthatunk,...

Mennyibe kerül a fővárosi piacokon a minőségi húsvéti sonka? Megnéztük helyetted

A sonka ugyanúgy hozzátartozik a húsvéthoz, mint a tojás, a kalács, na, meg persze a vendégváró finomságok. Aki még nem szánta rá magát a...